A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kapcsolatok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kapcsolatok. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 28., csütörtök

Elráncosodó kapcsolatok

Az járt a fejemben, hogy mennyire szeretünk hallgatni arról a dologról, hogy bizony a dinom-dánom, lakodalom után szép lassan elfogy a hatalmas szerelmi láz, újabb és újabb események jelennek meg a párok életében és mire felocsúdnak, már lassan csak sárguló fényképek, vagy éppen rég a szekrény alján heverő felvételek jelzik, hogy egykoron milyen szép is volt minden!
Nyilván, hogy a múló évekkel a gyermekáldással az otthonteremtéssel oly mélységesen elfoglalt párok lassan olyan változáson mennek át, ami szinte elfelejteti velük, hogy milyen is volt az első izgalmas találkozás, az első csók az első ölelés.
Igen már a sokadikon is túl vannak és bizony mindig, minden ugyanolyan, mintha az ember bőrérzékelése is elveszett volna, nincs semmilyen bizsergés az érintéstől, nincs remegés a csóktól, csak valami századszori "csináljunk valamit" dolog.

A helyzet az, hogy a legizgatóbb kapcsolat is bebetonozódik és elveszti varázsát, mert a párok elfelejtik, hogy ők közben ugyanúgy változnak az eseményektől, mint, ahogy a világ is változik.
Az egymással kiegyensúlyozottan és harmonikusan élő szerelmesek nem számolnak azzal, hogy az idő nem csak bőröregedést okoz, esetleg betegséget, avagy konfliktusokat, kitörő örömünnepet, hanem személyiségében, érdeklődésében is mindkét fél elkezd megváltozni.
Átrendeződik a személyiség-struktúrájuk, olyan dolgok felé fordulnak, amikkel addig nem foglalkoztak, ami visszahat rájuk, amitől  újabb változásba lendülnek.
Ez mind a nő, mind a férfi átéli.
Gyakori, hogy nők, akik azelőtt sohasem érdeklődtek az építészet, vagy a különböző kultúrák iránt egyszer-csak, folyton az ilyen folyóiratokat bújják, avagy az interneten böngésznek, információkat gyűjtenek, klubokba járnak.
Férfiak akiket néhány fájdalomcsillapító helyretett  szó szerint kutatnak a gyógyfüvek  után és feljegyzik azok jótékony hatásait.
Tehát változunk kívül-belül.
Vagyis mondhatjuk nyugodtan pár éven belül két majdnem teljesen ismeretlen ember él házaséletet több, de inkább kevesebb sikerrel egyre frusztráltabban.
Bizony, a valamikori álompár egy másik álompár lehet, de nekik újra meg kell ismerni egymást.
Újra kezdeniük kell az életüket, újra el kell kezdeni randizgatni és megismerni egymást, mert ez a két ember más rég nem ugyanaz, megváltozott felfogásban, viselkedésben a dolgokhoz való hozzáállásban.
Ahhoz, hogy érzelmileg újra tudják építeni meglévő sok-sok éves párkapcsolatukat, újra meg kell ismerkedniük egymással.
Ezt még szerepjátékként is meg lehet próbálni megoldani.
Újra gyertyafényes vacsorán találkozni, újra sétálgatni és beszélgetni, újra és újra megkérdezni a másikat, mi lenne jó neki.
Van némi kockázata nyilán a dolognak, mert akivel addig éltünk, arról kiderülhet, hogy most olyan kedvtelései  és elvárásai vannak, amit nem tudunk teljesíteni vagy elviselni. De úgy gondolom ez nem általános.
Az viszont igen, hogy ha két ember ismét esélyt ad magának, hogy izgalmas találkákat hozzon létre, s így felpezsdül az amúgy túlterhelt ellaposodott közös életük és már új alapokon, új varázslattal , feltöltődve az új iránti vággyal, megszülethet a párkapcsolat egy eddig ismeretlen fejezete.
Ismét izgalmassá és felfokozottá válik szerelmi életük, és az érzelmek is fellángolnak, persze ezek már nem ugyanazok, hanem egy új ember iránti új érzések és sokkal érettebbek.
Nos, ez egy eléggé munkás és hosszadalmas módja annak, hogy az ember komolyabban felrázza
 megkopott , elsorvadt házasságát.
De vannak, akik egyszerűen maradnak a szerető beszerzése és hosszú időre megtartása mellett.
Ez nyilván kisebb energiabefektetés.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy a szerető legyen-e házas vagy sem, melyik a kényelmesebb.
Szóval mindenkinek magának kell eldönteni, hogy melyik módját választja párkapcsolatának életben tartására.
Újra " kapcsolatba bonyolódik" házastársával, vagy éppen egy szeretővel.
Mindkettőnek meg lehet a veszélye.
Mert az is előfordulhat, hogy az "újonnan megismert" társunkkal már nem tudunk együtt élni és az is, hogy a szeretőnkről kiderül, őt kerestük.

De az élet mindig kockázatos!

2016. február 24., szerda

Szavakba ékelt vágyak-Milyen is az örök szerelmes?


Az tény, hogy tengernyi irodalom foglalkozik a legszebb és egyben legkülönösebb érzéssel a szerelemmel és az is igaz, hogy szinte mindenki életében legalább egyszer találkozott ezzel a felfoghatatlan és észveszejtő állapottal.

Vannak, akik egyszer és vannak, akik többször lesznek szerelmesek életükben és van egy harmadik, de ritka csoport: az állandó szerelmesek.

Nem, az ő szemünkben sem  mindig rózsaszín a világ ( na jó egy kicsit), viszont számukra a szerelem olyan, mint az ötödik elem, nincs nélküle élet és nincs összhang.

Az örök szerelmes állandóan lángol belülről, folyton keresi a másikat, intenzív érzelmeiben, megunhatatlan és feloldhatatlan kitöréseiben, buja keresztmetszetben száguld elkaszálva a józan ész minden logikáját.
Szédületes magasságokat és mélységeket él meg szempillantás alatt úgy, hogy mindezt képes a teljes nyugodtság mögé bujtatni, mert nem csak őrzője a szerelemnek és szerelmesének, hanem féltően óvja is őt.

Az örök szerelmes nem szeret kitörni, nem olyan mint a szunnyadó vulkán, inkább mint a tavaszi rét, adni akar, ragyogtatni, türelmesen megvárni míg minden élet belőle megszületik. Számára a másik jelenléte olyan mint a napfény , amely felmelegíti a harmatban megdermedt fűszálakat,  ami fényével kinyitja a szemérmes virágok bimbóit, amelynek ragyogása  édes csicsergésre invitálja a madarakat.
Az örök szerelmes olyan  mint az édes szőlő, vágyakozón néz az őt leszakító kezekre, hogy a varázslatos ajkaknak hűs nektárt adjon.
Az örök szerelmes a nyári napban hűs szellő, hogy kedvesének forró bőrét simogassa, télen pedig meleg takaró, hogy rásimuljon szerelme testére.

Az örök szerelmes sohasem pusztít, nem ismeri azt, és csak a szenvedélyben tud igazán önmaga lenni.
Nyugvó pontja mégis leginkább az a kedves, aki biztosan tudja tartani a karjaiban.
Az örök szerelmes ezt a biztonságot keresi egész életében és ha megtalálja akkor válik a legfelfokozottabbá vágyaiban.
Szeret elbújni és elhúzódni, de amikor kinyílik a szivárvány minden színében pompázik.





2016. február 22., hétfő

Falusi ez+az! Párkapcsolatok: a megalkuvás = lehetőség


Jártamban-keltemben mindig látok valamit aztán hallok ezt- azt és szép lassan minden részlet  a helyére kerül, vagy helytelenségére.
Az alaptéma az emberi kapcsolatok ( mint mindig), de most már azért az emberi értékekkel is illdomos foglalkozni.
Az egyik legszebb érték a : bölcsesség, amellyel oly sokan szeretnének rendelkezni , de nagyon keveseknek jut ki. Persze lehetőség mindig van, szóval sok-sok erőfeszítéssel éppenséggel el lehet érni.
Ezt a fiataloknak mondom vigasztalóul, idősebb korban azt szokás mondani: " Ha eddig nem jött meg az esze, ezután sem fog!"
Szóval a bölcs ember látja a dolgokat , megérti és tudja, hogy mit kell tenni, vagy mit nem is érdemes megpróbálni.
Azok, akik valamilyen párkapcsolatban élnek, valahogy úgy vannak vele, hogy:
Nem jó a rosszal, de rosszabb nélküle!
Ami annyit tesz, hogy inkább megalkusznak avval a társsal, akit valahogy sikerült beszerezni, innen-onnan, pult alól, mint hogy egy percet is egyedül töltsenek!
Vannak, akik képtelenek megalkudni, vagy éppen képesek lennének rá, de miért is?
És végeredményben meddig is kellene elmenni a megalkuvással? Hol az a szint, ami még nem a mocsár, de önmagunk értéke valahol felsejthető?
Kell-e lemondani teljesen nagy küzdelmek árán megszerzett  értékeinkről azért, mert szeretnénk ha valaki szólna hozzánk?
És csak ennyi a lényeg egy kapcsolatban, hogy szóljanak hozzánk, nem inkább a tudatos elmék párharcáról lenne szó, avagy a lelki elmélyülés gazdagságáról?
Miért szükséges önmagunkat uniformizálni abba, hogy nincs más lehetőség, csak mindent feladni?

Elgondolkodtam, hogy mondjuk ma egy faluban hol is lehet ismerkedni! Végigvettem az esélyeket és az alábbi megoldásokat találtam. Egyikhez sem fűznék megjegyzést.
- Cukrászda
-Kocsma
-Véradás előtt , alatt, után
- Postán csekk vagy levélfeladás közben, pláne Totó-Lottó, Kenó

Aztán itt vannak a zenés, táncos estek, ahol már mindenki valakivel érkezik. Úgy értem, senki nem mer egyedül menni, ha mást nem, hát a szomszédot beszervezi.
Igen sokan vannak, akik félnek egyedül mutatkozni, mert nem tudják mit tegyenek egy társaságban, ahol senki sem szól hozzájuk, vagy éppen kirekesztve mustrálják őket megjegyzést téve: ez vajon mit akar itt!
Pedig azok, akik egyedül vannak, nem ufok és nem is szerencsétlenek, csak éppen nem akartak megalkudni.
Persze lehet, hogy mégis, de már arra sincs esély!
Na de azért ez nem ennyire szörnyű!
Az tény , hogy egy faluban az a trendi, hogy társaságba az menjen, akinek van párja, akinek nincs az maradjon otthon, ne zavarja a békés , iszogatni és szórakozni vágyó párokat!
Van benne bőven ellentmondás, de hát ez már csak így van! Mint, ahogy az is sántít, hogy az az ember tudja igazán teljes erőbedobással szolgálni a közösséget, aki házas és nem az, aki egyedül van és még ideje is van rá!

Eszembe jutnak a rég letűnt idők, amikor még létezett az un. klub, ahol összejöttek a szinglik és beszélgettek, zenét hallgattak, vagy egyszerűen táncoltak.
Egyébként ez fent volt a Művelődési ház emeletén azt iskola felöli oldalon.  Szuper jó hétvégék voltak!
Biztos sokan emlékeznek rá.
Van-e megoldás? Ó, hát mindenre van!- hallom most is kedvenc ismerősöm túlzott optimista válaszát ,aki a fenekén szétrepedt nadrágot épp acéldróttal stoppolta.

Szóval van, de úgy gondolom, mindenkinek magának kell megtalálnia a saját útját. Hogy kit hova fog sodorni a víz? Nem tudhatjuk. Van, aki új partokat lát meg, van, aki végleg megfeneklik és van, aki elindul gyalog a messze ismeretlenbe, hátrahagyva addigi életét , mert hiszi, hogy rá valahol még szükség van!





2016. február 20., szombat

Vakvágányon parkoltatva- Csukva van az aranykapu...

Minap felhívott az egyik pesti barátnőm,- aki mellesleg ódákat tud zengeni a pasikról, amíg számára érdekesek, aztán pedig napokig használja ékes apanyelvünk minden szavát csalódottságában- rögtön in medias res azzal kezdte:
- Szerinted minden pasi genetikailag dekompenzált, vagy nekem kell leszbinek lennem?
- Fejtsd ki!- válaszoltam, de felesleges volt, mert már mondta tovább.
-Egyszerűen nem értem! ( Ez nála azt jelenti, hogy megint valami baromságot csinált!) Tök normális pasi, kiszemeltük egymást, megvolt a szokásos zöld út jelzés, találkoztunk beszélgettünk, aztán se csók, se semmi, csak el akart iszkolni.
Míg levegőt vett gyorsan közbevágtam: -Mit mondtál neki?
- Csak annyit, hogy semmi komoly, nem akarom lekötni!
- Aha! Szóval ha jól értem, egy szempillantás alatt magadhoz húztad és közölted vele, hogy ki van rúgva!
- Nem egészen, azért közben eltelt 2 hónap!
- Na várj, most milyen 2 hónapról beszélsz?
- Hát addig tartott, míg felfogta, hogy bejön nálam!
- Te felszedtél egy pasit nagy nehézségek árán, csak azért, hogy elmond neki , hogy nincs esélye? Talán még szerelmes is lettél bele?
- ...??? Itt hosszas csönd következett, majd azt mondta.
- Ez azért a fejemben sokkal jobban hangzott, és az elképzelésem se volt rossz. De most valahogy tényleg így néz ki!

Végül kifejtette teljes részletességgel, hogy mi volt az eredeti szándék, tulajdonképpen egy jó szexre szemelte ki a fickót, aztán beleszeretett, aztán pedig úgy döntött, hogy jobb egyikbe sem belekezdeni. Na erre elszúrt 2 hónapot az életéből. Ráadásul úgy, hogy zokogva mondta, mennyire szereti a pasit, aki ijedtében már valószínű árkon-bokron túl járt.

Azon gondolkodtam, vajon ennyire nem tudjuk mit akarunk? Tényleg vakvágányra parkoltatjuk önmagunkat és reménykedünk, hogy valaki észrevesz bennünket és kitalálja gondolatainkat?
Vagy már annyira hazugok lettünk, hogy képtelenek vagyunk bevallani a másiknak, hogy nem csak jó vagy nálam, hanem szeretni is tudlak?
De ha tényleg képesek is leszünk őszinték lenni, elmondani az érzéseinket, tudunk-e abban hinni, hogy az méltó elbánásra talál?
És a másik, ő vajon hinni tud abban, hogy nem csak olcsó fellángolással kergetik, és szemfényvesztésbe hajszolják, hanem  valódi szerelemmel szeretik?

Annyi hazugsággal bombáznak bennünket nap, mint nap, hogy néha a magunk mátrixát éljük meg. Nem értjük mi van a saját felszínünk alatt.
Akarunk mondani valamit, aztán mást mondunk, akarunk tenni valamit, aztán még a mozdulatot is megakadályozzuk! Ha pedig találkozunk összekuszált életünkben egy őszinte emberrel, akkor ő a csodabogár!
Hol van ennek a vége?

Annyi bizonyos, hogy mi magunk bonyolítottuk agyon az életünket elképesztő hazugságokkal. Na és persze jóváhagyólag tudomásul is vettük, hogy ez nem lehet másképp. Pedig lehet.
Arra viszont nem tudom mi lenne a jó megoldás, ha jelzünk a másik felé, hogy " nyitva van az aranykapu" és ő ezt a 22-es csapdájának véli.
Persze, ha jól belegondolok, minden kapcsolat a 22-es csapdája, vagy majdnem mindegyik.
Mindenesetre a barátnőmnél ez a gyorsvonat elment.
De tudom, hogy hamarosan felhív és egy újabb sületlen sztorival fog jönni, mígnem talál egy olyan fickót, aki rájön, hogy semmi mást nem kell tennie, csak szeretnie a barátnőmet és egyszerre minden érthetővé válik!







2016. február 17., szerda

Tavasz közeleg, nekem pedig mellényúlásaim története jutott eszembe.

Igen, szóval a fiatalok lassan kezdenek kirajzani, hogy szemügyre vegyék a tavaszi "felhozatalt", új szerelemre tegyenek szert.
Látom, ahogy a  fiúk már csinosítják magukat, egy kicsit irigykedve nézem őket, de jó lenne még tininek lenni! Na persze, miniszoknya! Szépek voltunk és igazán csinosak!

A macskák is nekikezdtek szokásos idegesítő násztáncuknak, ez nem is tánc, hanem éktelen fülhasogató nyérvákolás az elsőbbségért.
Lassan kezdem megérteni, hogy hiába minden tiltás a macskasereg évről-évre itt ad szerenádot a tornácomon annak az egy szem nőstény cicámnak.

Nekem pedig mellényúlásaim történetei vonulnak fel előttem, igazán jókat mosolygok most már rajta, akkor viszont kegyetlen égtem az adott szituban.
Akkoriban még mindent elhittem, amit láttam, és hogy az, amit látok, az valójában az, ami!
Igazi jó naiva voltam!
Egy nagyvárosban, ha az ember kiteszi a magassarkú topánját az utcára, csak rajzanak a szebbnél szebb férfiak!
Mosoly 1, mosoly 2, mosoly 3, szóval valódi aratást lehetett rendezni!
Magas fiú, farmerban, menő csukában, fekete hajjal, csillogó szemekkel, olvadtam, mint  a fagyi a nyári forróságban.
Persze a szemeim lázban égtek és csak bámultam rá, vártam, hogy lép és tette is.
Közelített felém, kattogott is a fejemben a gondolat egy forró csókról, na persze a barátnőim irigységéről és némi nászmenetről.
Láttam, hogy még mindig mosolyog és közeledik és már kezem-lábam remegett,: ez nem lehet, első lépésre, első látásra, nem számít semmi Ő az semmi kétség!
Ott jöttek-mentek emberek, kit érdekelt a nagy fergeteg, csak ez a fantasztikus pasi legyen az enyém!
Míg a gyönyörűségtől elérzékenyülve álltam ott addig kilépett a hátam mögül egy férfi odament az én álmaim lovagjához és szájon csókolta.
Bennem pedig pofára esett a vágy, mint  a zsíros kenyér és sunyin körbelestem, vajon hányan láthatták csúfos megaláztatásomat.
Mondanom sem kell, hogy ez a történet sem került fel a kedvencek közé, mint a következő sem.

Disco , talán 1978-ban, igen.
Az ízlésemmel sohasem volt baj, csak a veszélyfelismerő képességemmel, na és a kíváncsiság.
Szóval a barátnőm tökéletesen bele volt zúgva a DJ-be, úgy illett, hogy én pedig a barátjába.
Illett vagy sem, mindegy, de a tényeken mit sem változtat, hogy ennek megfelelően csábításba kezdtem, a magam módján, amolyan kislányosan.
Igazi szívtipró srác volt és okos, ez jól jött később.
Ha az ember lányának tetszik valaki, hát akkor az illető hivatása iránt is érdeklődik, ennek megfelelően, elmerültünk a kocsialkatrészek tengerében, az autó működési elvében az olajcsere lenyűgöző tudományában és persze én rendre jegyeztem mindent a fejemben, hiszen Ő most nekem magyaráz!
Minél több szimeringről esett szó, annál inkább odavoltam érte: mert milyen fantasztikus, ennyit foglalkozik velem, biztos tetszem neki!
Aztán feltettem magamban, ha teljesíti a kérésemet és enged vezetni, akkor szeret is!
Beültünk az autóba, ki, a kietlen pusztaságba, majd engedett vezetni! Ez volt a csoda, már láttam előre, hogy éjszakákat fogunk álmodozni barátnőmmel a szerelmeinkről.
És akkor a fickó rám mosolygott majd megkérdezte:
- Te tudod, hogy most mekkora baj történhetett volna veled, itt kinn a pusztában, a sötétben éjjel?!
Ránéztem és elhangzott életem leghülyébb válasza:
- Baj, mert milyen bajom eshet?
Mire csak ennyit mondott:
- Majd , ha tudod a választ, akkor jövünk legközelebb még egyszer autózni!
...

Szóval tavaszodik, a barkák elkezdtek rügyezni és általában is az a vélemény, hogy a szerelem ragyogóvá teszi az embert és megfiatalít.
Ilyenkor jó sétálni ,és csak úgy mosolyogni mindenkire, megfürdeni a napsütésben és nem gondolni arra, hogy voltak tök égő lépések is az életében.



2016. február 14., vasárnap

Mesélnek az épületek egy hajdan volt szép családról

Ma erről a családról szeretnék mesélni.
A fotó 1971.-ben készült kishúgom születésekor.
Igen ez az én családom.
Egyedül csak Zsuzsa nővérem nincs a fotón.
Édesanyám gyönyörű és nagyon barátságos asszony volt, sokan szerették őt , mindig , mindenkinek segített, akinek csak tudott és mosolyával is gyógyított.
Ha valakinek valamilyen ügyes-bajos dolga akadt, eljött édesanyámhoz és ezt mondta:
" Nem értek én ehhez Jucikám, megfogalmazná-e nekem a levelet!"

Édesanyám pedig leült és gyöngybetűkkel tisztán , érthetően leírta az illető kérését, majd felolvasta és azután megcímezte a borítékot. Sok-sok egyéb jót is tett, ha szükség volt, hát összepakolt néhány élelmiszert egy kosárba , aztán biciklire pattant és elvitte azoknak, akiknek kellett. Pedig mi sem voltunk gazdagok, de szüleim sohasem fogytak ki a jótettekből.
Édesanyám rendkívül érzékeny asszony volt, tele volt szeretettel és jósággal, amikor énekelt ragyogott az arca. Édesapám sokszor elfogódottan nézte.
Persze sok fájdalom és nehézség övezte édesanyám életét, így aztán ez a csodálatos asszony 1986-ban,52 évesen örökre elment közülünk.
Édesapám nagyon szigorú ember volt.Kemény és ellentmondást nem tűrő. A munkában és otthon is megkövetelte a rendet. Hatalmas volt és sokszor félelmetes.
Talán azért is, mert óriási volt a felelőssége. Sok építkezést maga végzett, vagy felügyelt, többek között a dunapataji Művelődési Házat is. Maximális felelősségtudattal élt és ez a maximalizmusa kihatott családunkra , mert velünk szemben is ugyanolyan magasak voltak a követelményei, mint másokkal.
Okos volt és művelt, ahogyan édesanyám is.
Én voltam az első gyermeke édesapámnak ( mivel két nővérem édesanyám első házasságából származott) és biztos vagyok benne, hogy egy fiúnak jobban örült volna.
De ezt sohasem mondta és nem is éreztette velem. Nagyon szeretett. Minden tárgyalásra elvitt magával attól kezdve, hogy már nem voltam pelenkás.
Utaztunk Pesttől kezdve Pécsig mindenüvé, ahol megbeszélései voltak. Ott aztán ( elmondása szerint) a titkárnők babusgattak, mert aranyló fürtjeimet mindenki szerette és tömtek csokoládéval és játszottak velem.
Édesapám nagyon büszke volt rám.

Nálunk pontban délben volt az ebéd, ami azt jelentette, hogy harangszóra az asztalnak megterítve kellett lennie és azon már ott kellett gőzölögnie a levesnek.
Hétvégén pedig mindannyian ott ültünk az asztalnál és addig nem fogtunk neki enni, amíg édesapám nem kezdte el. Ebéd közben nem volt szabad beszélgetni és senki nem hagyhatta el az asztalt csak ha már mindenki befejezte az evést.
Apám rendszeresen elkérte az ellenőrzőnket és megnézte a jegyeinket, de amit a testvéreimnél elfogadott azt nálam nem. Velem szemben mindig magasabbra emelte azt a bizonyos képzeletbeli lécet.
Sohasem bántott, de nem is kellett , mert édesanyám érzékenységét örököltem és elég volt egy csúnya nézés egy szemráncolás és már potyogtak is a könnyeim.
Amikor 17 éves lettem, édesanyámnak bevallottam, hogy szoktam kávét inni.
Édesanyám tudta, hogy ha ezt édesapám fülébe jut, nagy baj lesz belőle. Így aztán azt mondta, majd alkalmas időben elmondja ezt édesapámnak.
Amikor hazalátogattam a gimnáziumból, mindig csak úgy ittam kávét, hogy édesanyám csészéjéből, mert édesapám azt is figyelte hány csésze van kint és csak kettő lehetett kávés.
Aztán eljött az a bizonyos nap, amikor édesapám szólított:
"Gyere csak ide kislányom!"- már a hangsúlyból tudtam, hogy számonkérés lesz.
Édesapám zsebre tett kézzel állt az ajtó előtt és szigorúan nézett rám.
" Mit hallok, te kávézol?"
" Igen"- feleltem megszeppenve.
Hallgatott sokáig , majd annyit mondott :" Nem örülök neki".
A csalódottság ott volt a szavaiban.
Édesanyám megkérdezte tőle, legközelebb, hogy "akkor a Juditnak adhatok kávét?"
Mire édesapám azt felelte: " Igen, de nem velünk issza meg!"

Amikor elmegyek azok mellett a házak mellett, amiket édesapám épített, minden kőből, téglából, malterból az ő és családunk küzdelme köszön vissza.
Azokban az épületekben ott van édesanyám mosolya, édesapám szerető gondoskodása , hallom édesanyám dúdolását és édesapám kőkemény szavait.
Mesélnek az épületek.
Mesélnek szép időkről, boldogságról, szenvedésről. Mesélnek egy hajdan volt szép családról.




2016. február 12., péntek

Az örök, beteljesületlen szerelem...


Ahogy a férfiakat ismerem, most elképzelem, hogy azonnal becsukják ezt a posztot, mert jön a nagy "nyáladzás"!
Pedig most olyasmiről írok, ami nagyon keveseknek adatik meg, és még kevesebben tudják igazán értékelni, kiteljesíteni, avagy beteljesíteni.
Ez pedig nem más mint a Plátói szerelem.
Tegyük félre előítéleteinket és próbáljuk meg elfogadni, hogy amit nem éltünk még át, az attól létezhet!
Sok nőt is ismerek, aki erre csak legyint, mivel valamiféle információja létezik róla, de nem is tudja igazán mit kezdjen ezzel a dologgal.
A Plátói szerelem egy olyan formája a szerelemnek, ahol két ember sohasem érinti meg egymást, nem lép be  testiség szédítő világába, hanem csak az érzékek szintjén éli meg szerelmi vágyait.
A szerelmesek ugyanúgy vonzódnak egymáshoz , ugyanúgy termelik a szükséges hormonokat, ugyanúgy egymás "rabjai" lesznek, de mindezt érzelmeikben, gondolataikban, látásban és hallásban élik meg, sohasem történik testi érintés, még egy csók sem.
Az alapkérdés, mire jó ez, illetve miért alakul ki?
Sokan ezt a fajta szerelmet azzal azonosítják, hogy két olyan ember között jön létre, akik akadályozva vannak abban, hogy lelkiismeretük szerint is szerelmesek legyenek, tehát valamelyik fél nem szabad.
Pedig igazából a Plátói szerelem csak különleges emberekkel és különleges formában jöhet létre.
Az igazi szerelmesek ezt a fajta érzéki szerelmet nagyon magas szinten művelik. Tudatosan kerülik a kontaktust, hiszen a Plátói szerelem lényege, hogy
" én látlak téged és szüntelen nézlek és vágyom utánad, te látsz engem és szüntelen nézel és vágysz utánam".
Ez a szerelmi játék hihetetlen mélységekbe viszi a szerelmeseket kalandjaik útján, hiszen semmi más nem történik, mint minden felszabadult vágyhormonjukat csak a szemükkel és a képzeletükkel kapcsolják össze.
S bár úgy gondolhatjuk, hogy ez egy beteljesületlen szerelem, de valójában nem más mint egy végtelen szerelmeskedés egyszerre szívben és agyban, inspirálja az ember művészeti énjét, kinyitja benső lelki világát és teljesen megújítja testét , annak minden sejtjét.
A Plátói szerelmesekre is érvényes, hogy kölcsönösnek kell lennie a vonzódásnak, különben az egyik csak haldoklik a szerelemben a másik pedig úgy éli meg, mint valami szükségtelen terhet.
A kölcsönösség azonban új utakat mutat meg a vágyódásban.
Ennek a szerelemnek a legkülönösebb része az, hogy a másik, aki után vágyódunk Ő olyan, amilyennek mi szeretjük, azaz amilyennek szeretnénk, hogy legyen, nincs szükség semmilyen közös élet kialakítására,  sem annak tervezésére, nem feketíti be a görcsösség a féltékenység, a félelem, nincs benne megcsalás.
Csak Ő és én vagyunk, mi ketten teljesen elmerülve egymásban, ez a teljes boldogság!
Tökéletes is egyben, mert nincs benne negatív impulzus, és ami a Plátói szerelem rendkivüliségét mutatja, hogy soha nem múlik el.
Ugyanis valóban a Plátói szerelmesek egy életen keresztül szeretik egymást, hiszen vágyaikat mindig is ébren tartja, hogy a másik megfejthetetlen  valódi énjében.
Ebben a szerelemben a másik saját fantáziám megtestesitője ezért nincs szükség arra, hogy valódi énjéhez valamilyen módon kötődjek. Ezért mondom, hogy nagyon magas szintű szerelemről van szó, mert ebben a formában megélt szerelemben a másik az ideál, az, akit mindig is szerettem volna magamnak, vagyis lelki és gondolati énem teljes tökéletes kiegészítője, aki olyan módon cselekszik, amellyel tökéletes boldogságot okoz. Én pedig ugyanez vagyok neki, fantáziavilágában én vagyok igazi társa és vágyainak forrása.
Felmerül a kérdés, mi szükség van erre?
A szerelem egy különleges és áldott érzés, ami hamar kipukkadhat, mint egy lufi a szexben.
Akár eltarthat 3 évig is és aztán már csökken az aktivitás a szerelmi hormonok termelődése.
Míg a Plátói szerelemben, mindegy hány év telik el, a szerelmesek, mindig ugyanúgy átélik szerelmüket, sőt idővel még inkább fokozhatják, mert a testiség okozta zűrzavart elkerülik, csak az érzelmeik találkoznak.
Ezért a Plátói szerelmet, csak nagyon kevesek élik meg, ők viszont mind arról beszélnek, hogy elérték a tökéletes szerelmet.
Ami folyamatosan táplálja a benne lévő tüzet a másik elérhetetlensége, érinthetetlensége, lelki szépsége, varázslatos jelenléte, a másik, aki viszonozza érzéseinket és örökké lángol értünk!
Ha egyszer rátalálunk egy ilyen kincsre, megértjük annak mélységes intenzitását!



2016. február 10., szerda

Szexuális hazárdjátékok

Az ember, ha belefog egy kapcsolatba, akkor annak szoros része kell , hogy legyen a szex, vagy legalábbis ezt mindenki természetesnek tartja.
Tulajdonképpen 16-tól 30 éves korig a nők és férfiak teljesen biztosra mennek sikerüket illetően, hiszen vonzóak,   ezt tudják is magukról és semmi nem akadályozhatja őket, hogy szexuális virtuozitásuk kiteljesedjen. Képesek bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben, közegben kalandba keveredni, s ha partnerük igazán szuper, akkor akár naponta többször is bizonyítják önmaguknak és adott kapcsolatuknak, hogy ötletekből ki nem fogyó lepedőakrobaták.
Kicsit irigykedve hallgatják szédítő szexuális élményeiket és tusájukat, azok, akik már túlléptek a 35-ön és lassú de visszafogott hanyatlásba indulnak a szex harcterén.
Ugyanis ekkor már nem megy minden csettintésre, egyszer csak történik valami és az izzadságon kívül nem önti el őket semmilyen felfokozott vágy. Rövidzárlat, majd újabb.
Ekkor még csak egy-két alkalommal jelentkezik és megfelejtkeznek róla az érintettek, de az idő könyörtelen és a szexuális aktivitás el kezd lassan és folyamatosan elfonnyadni.

Aztán 40 felett a "Wall Street" időszaka köszönt be, ez az első komolyabb veszteség megélése.
Hirtelen a szex komoly hazárdjátékká válik, ahol vagy sikerül és akkor óriásit arat a delikvens, vagy rosszkor, rossz időben, hatalmas veszteség keletkezik.
Ilyenkor kezdődnek az igazi problémák.
A nők is legalább olyan mértékig hazardíroznak, mint a férfiak, hiszen ellanyhuló érdeklődésüket egy-egy extrém variánssal próbálják feldobni.

Ha addig nem, akkor ezen a ponton megpróbálkoznak azonos neművel, hogy vágyaikat kielégítsék, de a "simiszex" is izgató számukra ( ahol mindenki meztelen és csak egymást simogatják, nincs közösülés), megpróbálják a hármas variánst , vagy a párok egymás közt játékot.
Ez a fajta fantáziadús együttlét azonban még inkább hasonlít a brókerek fogadására, mert, ami kettesben is kudarcra van ítélve, az hármasban , négyesben sem feltétlen működik. Sőt nagyobb lesz a veszteség.
A simizés pedig kissé extrém, ezért nem is felel meg mindenkinek.

40 és 50 között aztán szembesül mindenki azzal, hogy bizony  már majdnem mindent kipróbált és semmi sem hozhatja vissza régi tizenéves elképesztő örömszerző énjét.
Talán nem is kell, talán újra kellene kezdeni az egész tanulási időszakot.
Ugyanis, lehet, hogy megváltoztunk közben, talán kissé szemérmesebbek lettünk, esetleg visszariadunk attól, hogy már nem vagyunk olyan elképesztő vonzóak?
Lehet, hogy észrevettük hibáinkat, amik akkor is megvoltak, csak csalogány módjára állandóan daloltunk, hogy párra találjunk?
Mi van , ha most is gyönyörűek vagyunk, csak a korosztályunknak megfelelően?
Na és mi van, ha más korosztályból keresünk párt, aki segít visszaigazolni, hogy valóban még elképesztően jók tudunk lenni?
Hol van az előírva, hogy egy 40-50-es nőnek csak 60-as partnere lehet?
És ha a 70-es a nyerő a maga sármjával és kiteljesedett életével, érettségével?
Avagy egy jó 30-as nem gerjesztheti be a már "halálra" ítéltnek gondolt libidónkat?
Dehogynem, ez, mindig beválik.
Mindig beválik a nőknél és a férfiaknál is, hogy csökkenő aktivitásukat egycsapásra eltüntesse egy más korosztálybeli társ, aki  már csak a jelenlétével is képes őrült szexviharba kergetni a másikat.
Úgyhogy a hazárdjátékot örökre magunk után hagyva, csak nyugodtan vessük bele magunkat a szerelemtengerbe és hagyjuk hadd lubickoltassanak bennünket a fiatal titánok avagy hableányok, vagy éppen a csendes és varázslatos kősziklák!


2016. február 8., hétfő

Tesztoszteron kontra ösztrogén- Bosszúállás

Nem olyan régen összefutottam egy volt kolléganőmmel a "boldog békeidőkből" , akivel hosszasan diskuráltunk és megemlítettük a régi "nagy csapatot" akikkel együtt dolgoztunk.
Felemlegettünk néhány fésületlen sztorit is.
Zsófi (nevezzük így) még ma is rendkívül attraktív nő , elmesélt nekem egy történetet, ami nem tagadom kissé beárnyékolta az amúgy szép emlékeket.

Zsófi megismerkedett egy eléggé jól szituált pasassal és tudom, hogy még mielőtt eljöttem a cégtől, még nagy volt a szerelem közöttük.
A folytatást most mondta el.
Mint idővel kiderült semmi sem volt olyan "rózsás", mint amilyennek látszott és az úriemberből fél pillanat alatt dúvad lett, ha valami nem úgy volt, ahogyan ő elképzelte.
Szóval szakítás lett a vége.
Zsófi pokoljárása akkor kezdődött csak el igazán.
Éjszakai telefonok, amibe senki nem szólt bele. Névtelen levelek a postaládában. Aztán egyszer csak behívatta az akkori főnöke és közölte vele,hogy nem alkalmazza tovább megbízhatatlansága miatt és ezt feltüntetik a következő munkahelyének is.
Aztán a kutyáját elütötték és a legutolsó csepp volt a pohárban, hogy megmagyarázhatatlanul tűntek el dolgok a lakásából, hajkefe, parfüm, tusfürdő stb.
Zsófi eleinte nem gyanakodott, csak később kezdte összerakni fejben, hogy volt fiúja beszélt neki arról, hogyan állt bosszút az egyik barátnőjén, aki kidobta. De ezt olyan kedvességgel, hogy nem is igazán vette komolyan.
Mivel bizonyítéka nem volt így feljelenteni sem tudta a pasast. Végül úgy döntött, hogy elköltözik, eladta a lakást és a városból is elment.
De árnyékként követi ez az emlék.
Most is beleborzongott, ahogy mesélte.

Azon törtem a fejem, hogy vajon ez a fajta kicsinyes bosszúállás , mennyire jellemző manapság? Vajon mit vár az, aki erre ragadtatja magát, hogy helyrehozhatja, ami már elromlott?
Vagy a minden mindegy alapon, "ha már veszítünk, nagyot veszítsünk, hogy érdemes legyen!" gondolkodás tudatos eredménye mindez?
Egyáltalán tudunk méltósággal veszíteni, vagy muszáj visszaütni a másiknak, hogy éreztessük fájdalmunkat? És akkor minden rendbe jön? 

Nem tudom, de annyi bizonyos, hogy hallottam már nőket is dicsekedni, miképpen álltak bosszút a pasason, aki valamivel megsértette őket. 
Tehát ezek szerint egyik fél sem különbözik abból a szempontból, hogy ha vesztesként kerül ki egy kapcsolatból, akkor esetleg bosszút álljon a másikon.
Az azonban kiderült, hogy  amíg a nők össze-vissza vagdalkoznak és általában is szeretik a bosszújukat minél nagyobb nyilvánosság elé vinni, addig a férfiak ( ha egyáltalán bosszulnak), akkor alaposan kitervelik és módszeresen hajtják végre.
A nők revansa olyan mint a parti hullám, nekicsapódik a falnak, majd visszahúzódik és újra támad, a férfiaké hasit mint a jeges szél és sokszor láthatatlan.

És még azt sem mondhatnám, hogy intelligencia-függő ( már, ami az elkövetést illeti, a módja az viszont igen) mivel bárki, bármilyen szinten képes megtenni, latba vetni tudását , kapcsolatait.
Olyan ez, mintegy igazi thriller.

Vajon mindez elkerülhető lenne? Vagy olykor-olykor bele kell hogy fussunk ilyen kapcsolatba is, hogy újabb tanulságot vonhassunk le és tapasztalatot szerezzünk? 
Nm hiszem, hogy elkerülhető. Amikor az ember belekezd egy kapcsolatba még nem ismeri a másikat, nem is tudja valójában az a másik mire képes. Sőt még magunkról sem tudjuk, hogy mire vagyunk képesek.
Egymásra hatásunkból kezdjük megérteni.
És még az sem teljes kép, kiderülhet, hogy vannak olyan kapcsolatok, aminek a végén mi is "bosszúálló angyalok" vagyunk.
De vannak előjelek, olyan szituációk, amiben a másikat látjuk, hogy hogyan reagál, vagy mi magunkat, hogy mit vált ki belőlünk. Jó figyelmeztető és figyelemfelhívó lehet arra vonatkozólag, hogy még időben ki kell hátrálni az adott kapcsolatból.

Sohasem késő bevallani, ha melléfogtunk, nem mondom, hogy az első gyanús dühnél fordítsunk hátat, de figyeljük meg hogy bánik partnerünk másokkal, hallgassuk meg figyelmesen történeteit és ha valahol agressziót vélünk felfedezni: agyő! Majd jön más!



2016. február 3., szerda

Vidéki szextúra extrákkal

Azon tűnődtem, mi lehet és van-e különbség a vidéken és a nagyvárosokban élő emberek szexuális szokásai között?!
Egyáltalán van-e értelme ezt a kérdést feltenni? Fontos-e ez egyáltalán?
Létezhet, hogy mindenki mindent tud már ebben a témában és nincs új a nap alatt?
Avagy kérdezzek meg egy tizenévest, és részletesen elmondja a lehetőségeket?

Úgy gondolom, hogy igenis beszélni kell a szexről, amúgy pedig egy megunhatatlan téma! Ha már egy egész életen át űzzük, akkor legalább hajlandóak legyünk jól csinálni és ezt is bizony tanulni kell!
Annyi bizonyos, hogy a mai ember már inkább képben van a szexuális variánsokkal, mint mondjuk a 20 évvel ezelőtti generáció.
A szex kivonult a házasság béklyója alól és mintegy élvezeti cikk önálló életre kelt. Ámbár ez minden évszázadra igaz, csak akkor még házasságtörésnek hívták és bizonyos helyeken szörnyű büntetés járt érte.
Ma már csak azzal lehet valakit büntetni, ha éppen nincs partnere vagy van, csak az nem akarja.
Mivel vidékre sokan költöznek ki, azon megfontolásból, hogy olcsóbb az élet, lassan el-eltünedezik a bigott élvezetnélküli szexuális élet, de azért még vannak, akik őrzik a hagyományokat!
Pedig általában is igaz, mind világi, mind vallási gondolkodásban, hogy házasságon belül mindenféle szexuális játék szabad, ami mindkét félnek jó.
Ezen még az egyház rugózik (mivel az együttélés nem elfogadott), a világi élet azonban menetel és nem számít, hogy házasság vagy alkalmi viszony, mindenki a maga élvezetét megpróbálja megtalálni ebben.
Az tény, hogy szex, avagy pornófilmet mindenki nézett, kevés kivétellel, csak a csecsemők és a már inaktív idősek nem.
 Az is igaz, hogy vidéki házas és alkalmi párok ugyanúgy érdeklődnek a Káma Szútra megvalósítható pózai iránt és a legtöbbet ki is próbálják, azon kevés kivétellel, ami már olyan hajlékonyságot igényel, hogy ahhoz legalább 80 óra balett leckét kellene venni.
Párokkal beszélgettem szexuális szokásaikról és abban azért általában egyet értettek, hogy idővel minden lehetőség kikopik, vagyis az amúgy utált közismert szóval: Uncsi! Uncsi!
Ennek az is az oka, hogy a régóta együtt élők, egyrészt belevesztek a hétköznapok gubancos életébe, másrészt az idő múlásával, sokkal nyugodtabb környezet szükséges egy-egy jó szexhez. Már nem megy az a formula, hogy: Hopp!
Hosszabb előkészítés szükséges, egymás iránti tolerancia és persze valami újdonság.
Különben szép lassan elenyészik a szexuális élet a semmibe, na és ezt senki sem szeretné.
Ilyenkor jó ha van kéznél egy szexuálterapeuta!
Speciel ez vidéken nincs és nem is mernék az emberek igénybe venni, mert ki gondolná, hogy az amúgy kikapósnak mondott fiatalasszony hónapok óta nem szexelt, vagy hogy a kisváros egyik ( a sok közül)„igazi bikája” csak szenved, mert valahogy már nem úgy állnak a dolgok!
Pedig, ha a vidéki kisvárosi ember nem lenne annyira prűd, akkor hamar kiderülne, hogy minden második embernek gondja van a szexuális élettel (azon kívül, hogy nincs olyanja).
Segédeszközök tárgyában is igaz, hogy hova is lehetne egy ilyen üzletet tenni!?
Egy falu vagy kisváros áll, iskolából, óvodából, önkormányzatból, orvosi rendelőből, rendőrségből melyik mellé lehetne elképzelni egy szexboltot?!
Nem mintha a zöldségbolt mellett, vagy a fodrász, manikűr-pedikűr mellett jobb lenne!
A szlogenekről ne is beszéljünk!
Mint a „Tanuljuk a biztonságot Lifestyle módra” vagy „Láb-és kézfétis minden szezonban!”
Vagy „Vegyeszöldség vibrálva nem keverve!”
Azt gondolom, hogy ezek így nem eladhatók, ámbár a fiatalabb korosztály feltételezhetően éjszaka bevásárolna eme szaküzletben.
Persze az sem elképzelhetetlen, hogy rokonaikat valamilyen elemes kütyüvel megajándékoznák!
És gondolom a guminő is gyors fogyóeszköz, lenne!
Mindazonáltal ma is igaz, hogy úgy általában az emberek nem mernek beszélni a szexről, csak stikában olvasgatnak itt is ott is dolgokat, interneten nézik a szex vagy pornóképeket ( letöltenek videókat, amitől vírusos lesz a gép!), de nem merik megkérdezni, hogy : hogyan lehetne jobb?
Nyilván , ahhoz, hogy valaki megtudja számára mi nyújt igazi élvezetet ( a pénzen kívül) nem árt megpróbálni a különféle szexuális játékokat, hogy egyrészt tapasztaltabb legyen másrészt kapcsolatát felélénkítse.
A vidéki emberben még azonban él az a gondolkodás, hogy a szex tabu!
Aki viszont tabunak tekinti, az ne csodálkozzon, hogy folyton „savanyú a szőlő”!
Persze milyen is lenne, amikor mindig ugyanazzal, mindig ugyanúgy csinálják! Mondjuk meglepetés így legalább nem érheti őket!


2016. január 31., vasárnap

Szerelmi kalandok- indiszkrét kibeszélősdi.

Azon tűnődtem, hogy vajon miért is vagyunk ennyire indiszkrétek, ha a szerelmi kalandokról esik szó? Mire jó ez nekünk? Van-e értelme? Lehet, hogy önmagunk értékességét akarjuk barátainkkal visszaigazoltatni? Mi több, attól tartunk, ha nem beszélünk róla, azt hiszik, hogy mi nem tudunk kapcsolatot létesíteni? Nem vagyunk vonzóak?
Nem tudom, de annyi bizonyos, hogy mind a nők, mind a férfiak szeretnek beszélni szerelmi kalandjaikról, szeretik apró részletre kitárgyalni és talán ilyenkor magabiztosabbnak is érzik magukat.

A nők rendkívül alaposan kitárgyalják az aktuális férfit. Egészen  minden mozdulatától az utolsó szájhúzásig. Szóval semmi sem marad parlagon, minden egyes lépés, szó kivesézve és semmi ki nem hagyva.
Az egészben általában az a poénos, hogy a nők minél többet beszélnek egy adott szituációról, annál bizonytalanabbak lesznek abban, amit láttak vagy éreztek.
Valahogy ez úgy működik, hogy addig vizsgálják az adott történést, míg ki nem kerekedik belőle, hogy nem is jól látták , nem is jól hallották. Ezt egyébként a " mi van ha..." kezdetű mondatokkal érik el.
Nincs bonyolultabb, mint egy nő, amikor egy férfit elemez.
Amit 2 perce kristálytisztának látott, az akkor volt, és képes odáig eljutni, hogy lehet az ellenkezője igaz.
És amikor átvette A-tól Z-ig a dolgokat, akkor teljesen kiborul.
A szerelmi találkák, vagy kalandok, vagy flörtök környékén a nők ezernyi apró dolgot néznek körbe, minden egyes piciny dologba belekapaszkodnak és aszerint éppen milyen érzelmi állapotban vannak, hiszik el, hogy a férfi ezt vagy éppen az ellenkezőjét akarta, akarja.
Zseniálisan el tudják magukat bizonytalanítani és ezt olyan mély meggyőződéssel, hogy egy egész rakás összeesküvés-elmélet szövődik belőle.
És ha a bonyolult női lélekhez egy igazán okos bonyolult női agy társul, akkor az maga a katasztrófa!
Ugyanis az okos nők pontosan jól látnak mindent, viszont a lelkük rezdüléseivel nem mindig tudják összhangba hozni. Így aztán megy a huza-vona, hogy kinek van igaza: az észnek, vagy a léleknek.
Egy "szőke nő" nem agyal, mert nincs mivel, számára minden impulzus tiszta, ha pedig mégis rosszul érezte, amit érzett, akkor továbbáll.
Ám egy okos nő nem tudja olyan egyszerűen ezt letudni. Az okos nőnek bizonyíték  kell a férfival és annak viselkedésével kapcsolatban és visszaigazolást akar, hogy érzései, megérzései helytállóak-e.
Ezért aztán számtalan fortélyt képes bevetni, hogy minél pontosabbak legyenek az információi. Egy okos nő, szituációkat teremt, figyel és megfigyel, hallgat és lehallgat, életkortól függően pedig stílusos.
Az igazán okos nő nem hagyja magát becserkészni, nem ugrik azonnal, ha az éppen kiszemelt varázslatos hím csettint egyet. Az okos nő kivár, lassan és magabiztosan és  a legváratlanabb helyzetben lecsap.
Az már más kérdés, hogy a férfit, vagy a helyzetet!
Egy okos nőnek egy kiszemelt férfiról azt is tudnia kell, kik voltak előtte. Vagyis milyen százalékban igénytelen és igényes. Ez roppant fontos tényező. Ha egy pasi bárkit elkap egy kis alkalmi tuszkolásra,
akkor , abszolút megbízhatatlan, mert hiszen, nincs igénye, nincs egy szint , amit tartana.
Az is fontos információ, hogy az "elődök" lejjebb voltak-e képességben, vagy feljebb, ezek ugyanis jelzik az okos nő felé, hogy könnyű lesz-e becserkészni a pasast, vagy éppen kihívás.E szerint dönti el, hogy a jövőbeli partnere csak egy futó numera legyen, vagy lehet és érdemes-e vele tervezni.

A pasik a kibeszélést show keretében ejtik meg. Általában nem egy hanem több üveg sör, bor , pálinka és minden bódító nedű társaságában.
Ezt legtöbbször nyilvános helyen teszik egy teljes éjszakai szórakozás keretében, ahol nők vonaglanak a táncparketten, avagy éppen nem filléres kurvák adják a sztriptízkörítést.
Minden férfiúi megbeszélés alap-vezérgondolata: " Hogy meg kell dugni!"
Ezt néhány üveg bor után már kórusban kántálják, amolyan rituálé szerűen. Lényegileg ekkor vannak abban az állapotban, hogy gőzük nincs hol vannak, csak isznak és a jelmondatot ismétlik.
Különösen érdekes, amikor elkezdik szerelmi kalandjaikat elbeszélni. Mivel homályos emlékeiket ilyenkor próbálják összevakarni ( ami amúgy sem könnyű, mert akkor is ittasak voltak, meg most is), ebből születik a "mese felnőtteknek" c. előadás.
Hódításaik elbeszélése folyamán nem egy pornófilm jelenetét építik be mondandójukba, mint velük megtörtént dolgot valamint szexuális fantáziájuk minden zegzugából előszedik a képeket, hogy eléggé macsónak tűnjenek társaik előtt.
Na persze nem kell a többieket sem félteni, egyrészt felét sem hiszik el annak, amit hallanak, másrészt meg a "nagy mesemondót" kinevetik.
Ez a "rituálé" arról szól, hogy az amúgy is megtépett nimbuszú férfitársadalom, legalább a kibeszélés erejéig újra 20 évesnek érezze magát, amikor a " még röptében a legyet " programot futtatták.
A 40-es és a felett lévő férfiak gyakran tartanak kibeszélő showt, mert nekik egyre több "szoftver frissítésre" van szükségük,( hogy számítástechnikai nyelven beszéljünk). A hardver az adott, azt nem nagyon lehet újítani, viszont egy jó frissítő program csodákra képes.
Gyakran felmerül ezekben a pasiprogramokban az is, hogy ki lehet még , aki "forgalomba hozható". A jelmondat itt is ugyanaz, a kérdés azonban az, hogy kié lesz " az első éjszaka joga".
( Kérek minden jóérzésű férfit, hogy ne háborogjon, mert mint mindig, természetesen ebben is van kivétel. Ilyet nem mindenki csinál!)
Általában nem döntenek erről, csak beszélnek róla és figyelik, ki lesz a "befutó".
Azt azonban érdemes tudni, hogy ezek a fickók mindig úgy járnak, hogy egyszer csak beleszeretnek valakibe és többet nem lesznek képesek mesemacsósdit játszani!
Talán jobb is! Hiszen ez csak pótcselekvés, kapcsolat helyett használják!
De a játék addig tart, míg mindegyik egyszer csak ráébred, hogy a NŐ szerelme a legjobb dolog az életében!








2016. január 28., csütörtök

Ki is az a " Nagy Ő" valójában?

Amikor fiatalokat megkérdeztem, általában ezek a válaszok jöttek:
-          az Igazi,
-          akivel testileg, lelkileg összhangba vagyunk
-          akibe bele tudok szeretni stb.

Felnőttek már egészen máshogy fogalmaztak:
-          Aki egy életen keresztül a párom.
-          Akit, akkor is szeretek, ha haragszom rá.
-          Aki nélkül nem tudom elképzelni az életem.
Itt most olvashattunk egy csomó általánosságot, és nem egy közhelyet. Ha rákérdeztem, ki az Igazi, akkor vica versa az volt  a válasz a Nagy Ő.
Az, hogy valakivel összhangban vagyunk, vagy szeretjük, még mindig nem mond semmi különöset arról, hogy ki lehet a Nagy Ő!
Sőt, élhet valaki egy életen keresztül velünk, még az is lehet, hogy szeretjük, ha haragszunk rá, vagy azt is mondhatjuk, nem tudunk nélküle élni, de honnan tudjuk, hogy ő a Nagy Ő?

Valójában kell-e nekünk a Nagy Ő? És létezik-e?

Férfiak többnyire azt válaszolták, hogy nincs jelentősége a „Nagy Ő” címkének, mert nem ezen múlik egy jó kapcsolat. Sok férfi a jó kapcsolatot tehát függetleníti a Nagy Ő-től, inkább arra koncentrál, hogy számára mitől jó a kapcsolat.
Mondanom sem kell, hogy első helyen legtöbbnyire  a szex van, aztán a külső megjelenés és vannak olyanok, akik ennél többet nem is akarnak. A belső értékekből nagyon keveset sorolnak fel, mert többen úgy gondolják, hogy a nők olyan „egyéb sallangokkal” vannak felszerelve, ami teljesen szükségtelen. Mint pl: az érzékenység, ragaszkodás és az a szörnyű lelkizés, vagyis a „beszéljük meg” kezdetű mondatok.
 Egyébként pont ennek köszönhetően a férfiak jó része elégedetlen kapcsolatában, mert választanak valakit, aztán pedig „ki akarják cserélni” mert mégsem passzol.

Természetesen a nők abszolút a Nagy Ő mellett voksolnak, kicsit túl is misztifikálják, de a „Nagy Ő” a nők szemében a cél, vagyis, akit meg szeretnének találni.

Ki lehet a Nagy Ő, ki ő valójában?
Nyilván a válasz aszerint más, kinek mi az igénye vagy igénytelensége.

Ahhoz, hogy választ találjunk a Nagy Ő jelentésére, először is tisztáznunk kell ki az a Nagy Én? Ki vagyok én? Milyen vagyok valójában? Mit is akarok?

Komoly önismeretre sarkallnak ezek a kérdések. Sokan azt hiszik, hogy tudják milyenek valójában, pedig nem egyszer találkozhatunk azzal a helyzettel, hogy az illető azt gondolja magáról, hogy ő ilyen és ilyen, a környezete pedig egészen másnak látja.

Eszembe jutott az az önismereti tréning, ahol a feladat értelmében bizonyos szituációkat kellett megeleveníteni. A játék lényege abban állt, hogy a tesztalany  a termen kívül várakozott és nem tudta, hogy a bent lévők éppen milyen helyzetet próbálnak majd teremteni, a kint lévő egyszerűen belecsöppent az adott helyzetbe. Kamerával vették fel a tesztalany reakcióit.
Ezután leültünk közösen, és mindenki elmondta, hogy ő hogy élte meg az adott helyzetet és hogy viselkedett és miért. Ezután a csoport tagjai sorolták el az általuk megfigyelteket, majd megnéztük a felvételeket. Az esetek nagy többségében kiderült, hogy az embereknek gőzük sincs sokszor hogyan reagálnak egy-egy helyzetre, mit közvetítenek másoknak, valamint, hogy egészen máshogy ismerik önmagukat, mint ahogy a környezet látja. Alig voltunk (köztük jómagam is) egypáran, akik összhangban voltunk azzal, amit magunkról állítottunk, és amit mások is láttak.
A történet kapcsán meg kell említenem, hogy nem egy társam omlott össze, amikor kiderült, hogy ő nem az, akinek gondolja magát.
Mi következik ebből?
Az, hogy ha nem tudjuk milyenek vagyunk, akkor azt sem tudjuk, hogy ki volna a Nagy Ő nekünk!

Felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire tartjuk fontosnak, hogy ismerjük reagálásainkat, viselkedésünket?
 Lehet, hogy sohasem gondoltunk rá, de minden vonzás, avagy taszítás mögött ott van saját egyéniségünk, vagyis, amit magunkról „üzenünk” a világ felé, arra kapjuk a választ. Ha tudom magamról, hogy általában barátságot, mosolyt, szeretetet küldök mindenfelé és mindenkinek, akkor azt kapom vissza, valamint ebbe belevegyül a félreértés következtében a tisztességtelenségig fajuló ajánlat is.
Innentől kezdve jobban érthető, ha az az érzése támad az embernek, hogy valami miatt „az idióták is ragadnak rá”.
Nem valami miatt, hanem önmagunk miatt.

Ha valaki folyamatosan haragot, gyűlöletet vetít ki önmagából, azt kedves ember sohasem keresi meg, viszont veszekedésben, vitában bőven lesz része.
Ez csak két szélsőség, amit megemlítettem, de fontos, hogy a reakciók-viszontreakciók viszonylatában értsük, hogy amilyenek vagyunk, olyan a külvilág válasza ránk.
Ennélfogva, a mi belső kisugárzásunk mutatja meg ki a Nagy Ő számunkra.
Ha ugyanis ismerem a a saját felem, akkor ismerem a másik felemet, aki kiegészít engem.
Az Upanisad legendák közül való az a történet, amely a nő és férfi örök párkeresésének történetét mondja el.
E szerint a férfi és a nő valamikor egy volt, egy gömb formában, tökéletességben élt. Az istenek azonban megirigyelték ezt a tökéletes harmóniát és kettévágták az embert. Azóta szüntelen keresik egymás másik felét, hogy újra tökéletesek legyenek.

Ez a keresés, nem lehet céltalan. Minél többet tudunk meg önmagunkról, annál többet tudunk meg a másikról a Nagy Ő-ről, annál inkább tudunk határozott választ adni, ki az, akivel szeretnénk az életünket összekötni.
Ezzel válik egészen világossá, hogy mi is a társkeresésünk célja.

Ezután pedig ne lepődjünk meg, ha kiderül, hogy akikről azt hittük, ők a mi igazi testi-lelki partnereink, egyáltalán nem hozzánk valók, vagy hogy mindig is jól gondolkodtunk ebben. Ez pedig attól függ, hogy hogyan ismertük önmagunkat, azaz téveszmékben éltünk, vagy a reális valóság talaján.

2016. január 27., szerda

Milyen szeretőnek lenni?

Sokan voltak már szeretők, még azok közül is akik tagadják. Szinte majdnem minden nő életében legalább egyszer részese volt annak, hogy az édeshármas vesztes oldalán állt.
Amikor egy nő erre vállalkozik, akkor jórészt érdekből teszi, nagyon ritkán érzelemből.
Mégis vannak olyan nők, akik érzelmi kötődésből állnak önként bele egy olyan kapcsolatba, ami számukra csak gyötrődéssel és nem boldogsággal zárulhat.

A sors különös fintora volt, hogy pont az a férfi volt a Nagy Ő az életemben, akinek szeretője voltam évekig.
Talán mondhatom azt, hogy mindenki álmodik arról, hogy hosszú és igazi szenvedélyes kapcsolatban legyen része.
A mienk ilyen volt.
A Nagy Ő házassága valami elképesztő módon bizarr volt, annyiban, hogy felesége, kéthavonta eltűnt egy férfival, majd pár hónap múlva visszakönyörögte magát, aztán újra csak lelépett egy másik pasassal.
Kedvesem a világ legtürelmesebb és legbékésebb férfija volt. Odaadó és figyelmes és minden hisztimet elviselte, amit sokszor ez a lehetetlen állapot váltott ki.
A feleség ismét hazacuccolt, mert megunta azt a pasast is, és ez így ment.
Viszont válni nem akart. Mivel Kedvesemnek mindene megvolt.
Így a nő, ha éppen ráunt az aktuális fickóra, volt hova hazamennie.
Mi pedig vártunk türelmesen, hogy egy nap végre vége lesz ennek a cirkusznak. A szerelmünk töretlen volt.
Viszont telt az idő. Az évek alatt a legcsodálatosabb szerelmet éltük meg és a legromantikusabbat.
Végre megszületett a válási határozat, és úgy ahogy mondom álmaim férfija elém állt és megkérte a kezem.
A Nagy Ő, akiben minden megvolt, amit kerestem, aki igazi támaszom és csodálatos partnerem volt egy nap beteljesítette minden vágyamat.

Most itt valami jónak kellene következnie, de nem az történt.

Ő akkor még 33 éves volt én pedig jó hét évvel idősebb. Gyermeket szerettünk volna, de nekem ahhoz, hogy első gyereket szüljek késő volt, legalábbis az orvos szerint.
Ott álltam a hatalmas dilemmával: mondjak igent és vagy lesz gyermekünk vagy nem, ezzel esetleg a 2. házasságunkat teszem tönkre, vagy mondjak nemet és engedjem, hogy új életet kezdjen egy fiatalabb nővel.
Nem tehettem meg vele. Nem tehettem ki a bizonytalanságnak, annyira szerettem, hogy kénytelen voltam lemondani róla.
Így békében, szomorúsággal a szívünkben elengedtük egymást.

Ma boldog apa és férj két gyönyörű gyermekkel.

Tudom, hogy helyesen döntöttem, de mégis fájdalmat érzek, amikor eszembe jut az az elköszönő pillanat.

Ha igazán szeretünk valakit, el tudjuk engedni, ha el kell engednünk! Lehet, hogy sok könnyet hullajtunk és sokat gyötrődünk és még hosszú ideig folyton rá gondolunk. Lehet, hogy, sőt biztos, hogy egész életünkben nem felejtjük el, de egy kapcsolat nem csak rólam, szól, hanem a másikról is. Én csak vele törődöm, csak rágondolok, Ő pedig csak velem törődik, és rám gondol. Így lesz a kapcsolat teljes és boldog. Mert, mindketten a másikért élnünk, nem önmagunkért.
A tökéletes kapcsolatban nincs önzés, nincs én, csak Ő van, a másik, akiért érdemes bármit feladni, és bármit megtenni.
Minden kapcsolat, döntés a hűségről, amit minden egyes nap meg kell újítani.
A hűség pedig szeretetből fakad.
Sokszor hiába szeretnénk felelősségteljes kapcsolatot létrehozni, ha az élet beleír egy vargabetűt.
Minden kapcsolatban a hűség mellett a szerelem nagy ajándék, de olykor félre kell állni!
Mert a  másikat szeretni azt jelenti, hogy  érte szeretni!

2016. január 26., kedd

Miért bonyolultak kapcsolataink?-A dolgok egy kicsit férfiszemmel.


Nehéz magyarázatot találni arra, hogy két ember, aki szereti egymást, miért is szakítja el kapcsolatát? Indok persze van rengeteg, de mi a valós ok?!
Először is nézzük az indokokat!
A legtöbb női indok így szól:
1.„Nem figyel rám, sohasem hallgat végig. Múltkor is el kezdtem mondani neki, hogy mit mesélt a barátnőm, ő meg fogta magát és kiment a fürdőbe!”
2.„Annyira fárasztó, hogy elfelejtkezik mindenről. Az ismerkedésünk évfordulója sem jutott eszébe. Én igazi romantikus estét képzeltem, ő meg hazajött fáradtan, sehol egy virág, semmi. Elkezdtem sírni és napokig nem is beszéltünk!”
3.„Hihetetlen! Még azt sem veszi észre, hogy fodrásznál voltam, vagy hogy új ruha van rajtam! Más férfi bezzeg megjegyzi, de neki nem számít! „
4.„Olyan idegesítő, hogy nem akar sehova menni, mintha szégyellne engem! Állandóan otthon gubbasztunk! A barátnőim rendre eljárnak mindenfelé szórakozni a párjaikkal, mi meg itthon unatkozunk!”
5.„Sohasem mondja, hogy szeret!”

Csak néhányat emeltem ki a sok közül, amiket általában a nők, mint alap problémát említenek, és ha most páran meg is mosolyogják ezt, inkább ne tegyék, mert innen indul minden baj forrása.
A férfiak ennél szűkszavúbbak, ők ugyanis egy dolgot szoktak említeni:
„Nem tudom, mi a baja!”

Vajon tényleg ennyire nem veszik észre a férfiak, hogy gond van a kapcsolatukkal? Vagy a nők túloznak a problémáikat illetően?
1.
Nézzük az első indokot. A nő, aki elmesélte nekem történetét, a legnagyobb problémát abban látta, hogy barátja, párja nem kommunikatív, nem néz rá, ha szól hozzá. Sokszor olyan benyomása volt, hogy párjának mindegy mit mond, mert az akkor sem figyel.
A „sohasem” szó használatával kapcsolatban elismerte, hogy túlzott, mert: és ekkor felsorolt legalább öt esetet, amikor megbeszéltek dolgokat.
Mint kiderült a „fajsúlyos” problémákat igenis meg tudják beszélni.
Megkérdeztem tőle, hogy tulajdonképpen miről is mesélt a barátnője?
„Igazából arról, hogy nyílt új ruhaüzlet a belvárosban és a tündéri rucikhoz illő cipőt és táskát is egy helyen lehet kapni. Elmentek a barátjával, de az egész idő alatt telefonált”.
Visszakérdeztem, hogy: „Szerinted egytől tizes skálán egy férfit mennyire érdekel egy új ruhashop?”
Némi gondolkodás után azt válaszolta: „Talán kettő. De ha szeret?!”

Na igen: De ha szeret.
Hölgyeim! A „de ha szeret” kártyát nem lehet mindig kijátszani!
Nem „zsarolhatjuk” szerelmünket azzal, hogy ha szeretsz, akkor ezt végighallgatod, ha szeretsz, akkor ezt megteszed!
Ugyanis, biztos szeret, de azért önmagát nem fogja feladni!
Ez a probléma nem más csak önzés. A nő sokszor azt gondolja, hogy egy férfit érdekli a női csacsogás minden részlete.
Baromira nem. Felesleges ezen kattogni. Életünk párjának, szerelmünknek, elég annyit mondani: találkoztam a barátnőmmel és beszélgettünk egy jót.
Tudomásul veszi és részéről ennyi.
Ez nem a „de ha szeret” kategória.
2.
Az ismerkedési évforduló tipikus női találmány. A nők elképesztők tudnak lenni, ha arról van szó, hogy a naptárt milyen évfordulókkal és eseményekkel töltsék meg.
Ilyen az ismerkedés napja, az első csók napja, az első szeretkezés napja, az első közös vacsora napja és végtelen a sor.
A férfiak sokszor a születésnapokat is elfelejtik, nem hogy egy ilyen eseménynaptárt tartsanak fejben!
Nem kell napokig sírni rajta, higgyük el, hogy szeret, de az ő naptárában csak a focimeccs szerepel pontos kezdési időponttal és ennyi. A többi lényeges dologra finoman emlékeztetni kell.
Nem tragédia, ha valamilyen időpontot nem tud, legyünk kreatívak és finomak helyezzük a borotválkozó tükör elé a „ Boldog évfordulót!” köszöntést és el fogja olvasni és érteni is fogja, mit kell tenni! Ettől persze még este fáradtan jöhet haza.
3.
A fodrász és új ruha kérdésével kapcsolatban csak annyit, hogy életünk „csodálatos lovagja” egy dolgot biztos észrevesz: ha elhanyagoltak vagyunk. Ha csapzott a frizuránk, ha nem vagyunk csinosak. Addig nem teszi szóvá külsőnket, amíg az megfelel az elvárásnak. Néha majd elhangzik egy-egy dicséret tőle, de általában is igaz, hogy pontosan tudja, hogy szerelme mennyire csinos és vonzó. Fogadjuk el ezt így, nem katasztrófa, ha nem közli ezt folyton velünk, mert a férfiaknál ez azt jelenti: még mindig hozzuk a színvonalat! Azt, hogy más is észreveszi, hogy szépek vagyunk, az csak hízeleg a hiúságunknak, de ne akarjunk kicsikarni párunkból olyasmit, amiről szerinte teljesen felesleges szót ejteni, hiszen abszolút büszke ránk!
4.
Oh persze, szeretünk elmenni közösen szerelmünkkel egy-egy eseményre, mert az új ruhát vagy cipőt meg akarjuk villantani, de kapcsolatunkat otthon is el tudjuk mélyíteni. Egy kis meghitt esti teázással, vagy közös olvasással, vagy csak egymás karjaiban. A baj az, ha ezt unatkozásnak tekintjük, mert akkor gond van a kapcsolatunkkal.
De megtehetjük azt is, hogy baráti társaságot hívunk magunkhoz annak nem muszáj szabadidő ruhás programnak lennie. Lehet egy kellemes party, ha már az új ruhánkat akarjuk mutogatni!
5.
A legnagyobb és örök dilemma, hogy a férfiak általában sem mondják, hogy szeretik a másikat.
Ez a szó legtöbbnyire tabu.
A „szeretlek” olyan reményt és ígéretet rejt magában, hogy a férfiak ösztönösen is elbástyázzák magukat előle.
Rettegnek kimondani ezt a szót, és ha megkérdezzük őket hányszor hangoztatták ezt életük során, a legtöbb az öt alkalom és abból is négyszer véletlen.
De a férfiak zseniálisak abban, ahányféleképpen mégis ki tudják fejezni, hogy szeretik a másikat.
Lehet sohasem mondják, de óriási a repertoár, amit felvonultatnak a szerelmük bizonyítására: Ilyen a születésnapi meglepetés hétvége egy fürdőhelyen, vagy a különleges figyelmesség, ahogy kedvesüket kezelik, a finomság és gyengédség, amivel kifejezik szerelmük valódi nőiességének elismerését.  Ilyen az, amikor váratlanul megjelennek egy virágcsokorral, vagy, amikor mosolyogva udvarolnak, és szép szavakat suttognak halkan.
Nem is tudom rengeteg formája van annak, ahogy a férfiak képesek elmondani, hogy: Szeretlek.

Ezek után mondjuk meg őszintén nem jogos a férfiak azon mondata, hogy:
„Nem tudom, mi a baja”?!

Legyünk önmagunkkal kritikusak és vizsgáljuk meg problémáinkat férfi szemmel. Kiderülhet, hogy nincs is semmi baj!

2016. január 25., hétfő

Az a bizonyos "édeshármas" ! 2. rész

Ugye mondanom sem kell, hogy az "édeshármas" szintén hazugságon alapul.
A férfi, aki naponta nekifeszül az életnek, küzd és megpróbál mindent megteremteni, gyakorlatilag elfelejti az érzelmeket. Elfelejti, hogy rá várnak otthon, vagy ha mégis eszébe jut, akkor már csak az jár a fejében, hogy ma éppen mi lesz az újabb "műsor", amit végig kell hallgatnia.
Sok oka lehet, hogy belefárad  az addigi kapcsolatába és ezért keres valaki mást, de inkább jellemző, hogy "rátalál" a helyzet, az adott nő.
Ekkor újra értelmet nyer számára minden, újra megtelik erővel és úgy érzi , hogy ő mégis értékes és nem csak az a szerepe, hogy gondoskodjon a családjáról.
A férfi  szemszögéből tehát elsődlegesen egonövelő egy új nő jelenléte. Sohasem ( vagy csak nagyon ritkán) gondol arra, hogy változtasson jelenlegi családi helyzetén. Egyrészt azért, mert baromi lusta, másrészt pedig a férfi, csak szexben, ételben és italban méri az életet. Attól, hogy a szex otthon nem kielégítő, még az étel és az ital jöhet otthonról!
Ugyanakkor a legtöbb férfi elképesztő bonyolult üzleti kapcsolatokat tud létrehozni, boldog-boldogtalannal üzletel, állandóan újabb és újabb "területeket" próbál felfedezni magának és ebből pénzt csinálni és ebbe belevonja élete párját is.
Ez annyira szerteágazó lehet, hogy már ő maga sem tudja sokszor kinek mit ígért, vagy sem, de egy bizonyos, hogy egy családi kapcsolat felbomlásával a biznisz is gallyra mehet. Ahhoz pedig semmi kedve, hogy gordiuszi módon vágja ketté ezt a nehezen felépített birodalmat.
Vagyis feleség marad, barátnő marad! Kényelmes és kellemes, neki. A feleség új cuccokat vásárolhat, a barátnő pedig sok-sok szeretkezést, szép szavakat és ha nem sóher a fickó sok egyéb értékes csecsebecsét is magának tudhat.

Nem ilyen egyértelmű a helyzet a feleség szemszögéből. Hiszen ő a megcsalt fél. A megcsalás csak akkor zavar egy feleséget, ha potenciálisan veszélyes a barátnő. Vagyis olyan, akiről pontosan tudja, hogy társának mindig is élete álma volt. Ezt minden feleség tudja, hiszen épp eleget hallja párjától, hogy " te nem vagy olyan magas", " neked nincs olyan hosszú combod", te nem vagy olyan szép", " te nem vagy olyan okos" stb.
Ma már nem olyan egyértelmű a feleség morális hozzáállása a megcsaláshoz, mint mondjuk 20 éve.
Sokkal lazábban veszik férjük hűtlenségét (kivéve a kezdeti időszakot) mondjuk az első 3 évet. Akkor még féltve őrzik a „kost” akit sikerült „karámba terelni”, de aztán ha túl sok a konfliktushelyzet, akkor könnyebben veszik párjuk ki-kiszökellését.
Mindazonáltal a megcsalt feleség iszonyatos veszélyes tud lenni. Hiszen ugyanarról van szó, mint a szakításnál, veszteséget él át.
A megcsalt felek a legképtelenebb bosszút tudják forralni társuk ellen és mondjuk ebben a nők egészen fantázia-dúsak.
A megcsalásra nem ritkán a szerető hívja fel a figyelmet, ilyenkor indul a női iszapbirkózás.

Őszintén szólva megcsaltnak lenni irtózatosan fájdalmas dolog, hiszen, abba az egy férfiba vetettük bizalmunkat és ő valahogy nem gondolta, hogy ennek a bizalomnak a határait nem lehetne kitolni.

Általános igazság az, hogy ha a társad vonzó, akkor gondolj arra, hogy nem csak neked az!

Házasságom kemény másfél éve alatt kaptam néhány levelet, amelyek egyértelművé tették, hogy igazán sármos , csinos férjem senkitől nem tagadta meg a szexuális segítségnyújtást. A túl nagy készségességének meg is lett a következménye, hiszen legalább 2  gyermeke született, két különböző nőtől  és egyik sem én voltam - többre nem derült fény,- valamint hogy ennél fogva én nem kívánok kolóniában élni, így elváltunk. Persze ez is viharos volt.
Nem csak megalázottnak éreztem magam, hanem teljesen kettétört az életem.
De hozzáteszem, hogy igazán szerelemből mentem hozzá és tényleg örökre gondoltam. Sajnos a fiatal nők iszonyú balgák és reménytelenül álmodozók tudnak lenni!
Bosszút sem forraltam, nem is tettem mást csak ültem lelki romjaimon és sirattam a romantikus elképzeléseimet.

Mások viszont egész komoly bokszmeccsbe kezdenek, a bankszámla kiürítéstől, a ruha feldarabolásig, a baráti társaság szétszakításától a bútor kettévágásáig.
Vannak, akik képesek egész éjszaka járni az utcákat és keresni párjukat, hogy kilessék, mikor, kivel beszél, aztán bosszúból telerakják lócitrommal az adott ismerős postaládáját.
Vannak olyan nők, akik ilyenkor egy egész települést bevonnak saját gyötrelmeikbe, mintegy fórumot tartva a megcsalás felett, hogy minél több ítélet szülessen a férfi ellen.
Ez rendkívül hatásos, mert ha addig a férfi változtatott volna is életén: innentől kezdve gyávaságból nem meri megtenni.

Összességében elmondható, hogy abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy van egy harmadik is, a feleség anyatigris lesz, a férfi pedig lapul a bokor mélyén.
Szóval nyerésre mindenképpen a házasság áll.
Kivéve, ha a feleség elégséges indokot lát arra, hogy a folytatás külön-külön történjen.
Vagyis tényleg ilyenkor a nő dönt!

Mit is lehet mondani egy szeretőről?
Először is, hogy naiv, mert elhiszi, hogy miatta a férfi feladja addigi életét. Ha valaki eddig nem értette, hogy miért nincs erre esély, javaslom, fussa át újra a férjről és feleségről szóló fejtegetést.
A szeretőség addig kényelmes állapot, amíg valaki nem akar tervezgetni. Tehát ha egy nő megelégszik a heti egy-két találkozással, némi romantikával spékelve, néhány titkos utazással, egy-két ajándékkal, akkor hosszú ideig működhet a dolog.
Ám a nő mindig többre vágyik. A nő kézenfogva akar sétálni a férfival, nyilvánosan akar vele megjelenni. Szeretné, ha méltó helyen ülne a férfi mellett, egyszóval le akarja magának foglalni. Ekkor kezdődik az örök harc, és tart, ameddig tart. Amíg a férfi idegei fel nem mondják a szolgálatot, vagy ameddig képes elhitetni, hogy tényleg elveszi feleségül a szeretőt (Dehogy veszi! Azzal az eggyel is csak a baja van!), vagy ameddig ki nem derül a kapcsolat.
A szerető helyzete 99 százalékban reménytelen, csak egy százalékban történik meg ténylegesen, hogy a szeretőből feleség lesz.
A kérdés adott: Miért ilyen bonyolult ez az egész?

-folyt.köv.-



2016. január 24., vasárnap

Az a bizonyos "édeshármas"! 1. rész

Ha a flörtöt nézzük, akkor konkrétan azt mondhatjuk, hogy az emberek alkalmi vágyaik kielégítésére szolgál, megspékelve, némi általános hazudozással.
Ilyen a : " Senkivel még nem volt ennyire jó!"
vagy a "Gyönyörű vagy és imádlak!"
persze az is, hogy :"Mindig rád vágytam!"
ja és az örök marhaság: " Nem is tudom, hogy voltam meg eddig nélküled!"

Ezeket leggyakrabban a férfiak mondják, ugyanis flörtölés közben roppant beszédesek. Be nem áll a szájuk a dicséretekkel, de valójában semmi más oka nincs ezeknek a mondatoknak, mint az előjáték letudása, gyorsan , szavak formájában. És egy nő, mindig szeret ilyet hallani!

A nők is bővelkednek hasonló gerjesztő mondatokkal, de ők legtöbbnyire utólag dicsérik meg alkalmi partnerüket teljesítményéért. Az alapszabály az, hogy a férfit előzetesen a méretéért, utólag pedig a képességéért kell dicsérni, még akkor is, ha az hazugság. Legfeljebb többet nem kell vele találkozni!

Szóval általában mindenki tudja, hogy ez csak játék, semmi más. Mondom általában, mert bizony szép számmal akadnak olyanok, akik azt gondolják, hogy ebből lehet is valamilyen folytatás.

Roppant érdekes, hogy bármennyire is felismerik a partnerek, hogy ez a helyzet "túl könnyen jött", mégis arra gondolnak, hogy ez nem csak egy egyszeri alkalom, hanem valami mélyebb, valami továbbtartó dolog kezdete.
A flörtölés egyértelmű jelei: a kacsintás, az egyéb testbeszéd, a tüzes szemek, mind-mind egy-egy üveg benzin, az amúgy is lángra gyúlt egyénben. Ha akkor és ott ész nélkül nem vetjük bele magunkat a csábító karjaiba, akkor már nem is tesszük meg. Pusztán azért, mert el kezdünk gondolkodni.

Ámde, valami elindult, valami vágy, amivel kezdeni kell valamit és ilyenkor az emberek azt csinálják, hogy próbálnak beszélni róla. Hátha kiderül, hogy a másik valójában mit is akar.

Hölgyeim! Van egy rossz hírem! Azok a szép termetes hímek, akik vágyakozva néznek ránk, semmi mást nem akarnak, csak egy jót dugni. Sohasem fognak beszélni erről és sohasem fognak lelkizni felette, mert számukra ez csak játék. Ezért két választásunk van, vagy belemegyünk és egy "kösz" köszönőkártyát az éjjeliszekrényen hagyva lelépünk, vagy egyszerűen tudomást se veszünk a felhívásról!
Ha belemegyünk a játékba, akkor semmit nem kell tervezni, a kötelező mondatokat mondjuk el, "használjuk " a másikat és ennyi.
Ha nem, akkor sohase sajnáljuk, hogy nem próbáltuk meg!
Hogy miért?
Mert az ember nem tárgy, nem értéktelen semmi, nem egy koszos alkatrész, hogy használatba vegyük, vagy adott esetben kicseréljük.
Minden ember egyedi, minden nő gyönyörű és minden férfi varázslatos- valakinek.
Tehát nincs jogunkban senkit sem "kikölcsönözni", mint egy könyvet, ahol már mindenkinek az ujjnyomata ott van. Nincs jogunkban leértékelésben megszerezni, mint egy hagyatéki bútort, amit sok százan használtak. Egyszerűen tisztelni kell önmagunkat és másokat!

És most jön a kivétel a szabály alól!

Bizonyos esetekben előfordul, hogy két ember vonzódik egymáshoz, kerülgetik egymást, folyton keresik egymás társaságát, valahogy mindig egyfelé tart az útjuk. Néha beszélgetnek is, egyre gyengédebbek lesznek egymáshoz és kifinomultabbak. Az alapcél egy flört lenne, de mire oda kerül a sor, már érzelem is van.
És akkor jön a nagy bumm! Valamelyikük kapcsolatban él, házas, vagy élettárs.
Akkor jön a nyűglődés, mert próbálnak az érzelmeik elől menekülni, több de inkább kevesebb sikerrel.
A józan ész itt és ilyenkor azt mondja: Eddig és ne tovább! El innen!

Próbált már valaki a szívének parancsolni? És sikerült?
Ugye nem! Nem is fog, addig, amíg nap mint nap meg nem tapasztalja a lehetetlenséget és a tehetetlenséget!

Az "édeshármas" nem édes, hanem iszonyatosan keserű dolog. A klasszikus felállás az egy férfi két nő, vagyis a feleség, vagy élettárs és a szerető vagy barátnő.
Ne áltassuk magunkat, minden feleség azonnal tudja, ha képbe került egy másik nő.
Érzi a jeleket, csak nem akarja tudomásul venni, vagy nem hiszi el, vagy kényelmes nem tudni róla , de olyan is van, aki örül, mert végre nem "nyaggatja" a férje a szexszel, vagy legalább ő is mehet a maga pasijához. Ugyanis a nőkkel ellentétben a férfiak sohasem veszik észre, ha egy másik pasi is képbe került, még akkor sem, ha szinte a szemük előtt zajlik,  még ha az saját barátjuk is. Ez azért is van, mert a férfiak egoja képtelen elfogadni, hogy egy nőnek más is lehet favorit, vagy, hogy az ellaposodott közös életükben a feleség már roppantul rühelli az alárendelt szerepet.

Nézzük, ki jár jól az "édeshármas"-sal?!

-folyt.köv.-




2016. január 23., szombat

Flörtök, lopott kapcsolatok , avagy az élet "habos" oldala...


Ha már a kapcsolatoknál tartunk, muszáj beszélni a flörtről, arról a bizonyos találkáról, ami nem meríti ki a valódi kapcsolatot, és jócskán nem is arról szól, mint amiről egy hosszabb kapcsolat.
Legjellemzőbben azt lehetne mondani róla: van kémia, azaz vonzódnak egymás iránt a flörtölők, de egy-egy szexszel ez ki is merül. Nincs tovább.
Az az általános vélemény, hogy a férfiak inkább flörtölnek, mint a nők.
Ami a kezdeményezést illeti nem ennyire egyszerű a kép, mert legalább ugyanannyi nő megy bele alkalmi kalandba, mint férfi.
A flört értelme mindig az, hogy bizonyítani tudjuk magunk előtt is, hogy : képesek vagyunk hódítani. Igenis vonzóak vagyunk.
A baj az ezzel, hogy nem vesszük észre, milyen körülmények között is jön létre a flört.
A flört legtöbb esetben bulikon, ittas állapotban, éjszaka "bukkan elő" és a hajnali ébredéssel véget is ér.
Vajon mit tud az nyújtani az ember önbecsülésének, ha éppen részegen próbálkozik szexelni?
Mekkora sikere lehet?
A hajnali ébredésben, vajon még mindig vonzónak tartja a másikat ? És ha nem?
Nem egyszer beszélgettem olyanokkal, akik emlékeztek rá, hogy éjszaka valakivel ágyba bújtak, de onnantól "filmszakadás".

Persze vannak másfajta flörtök is, ezek lopott kapcsolatok. Ez legtöbbnyire nem bulizós esemény, hanem valamely nappali találkozás. Ilyen az, amikor egy szállító rendszeresen jelenik meg egy boltban stb. tehát adott a helyzet a gyakori találkozásokra és az egymás iránti vonzódásra.
Ez már a veszélyesebbek közül való, mert itt szinte mindig józan mind a két fél, tehát szabadon dönt arról, hogy kezdenek-e egymással valamit vagy sem.
A leggyakoribb, hogy ez is szexbe torkollik és abban a pillanatban véget is ér.

De nem feltétlen. A 3. nagy csoport az állandósult flörtölés, ahol, igazából egy folytonos kapcsolat alakul ki. Ámde ez a kapcsolat sem nyugszik szilárd alapokon, még mindig nincs benne érzelem, de ragaszkodás annál több.
A flörtölő felek nagyon jól elvannak egymással, mindaddig, míg valamelyik nem szeretné nyílttá tenni a kapcsolatot. Akkor derülhet ki ugyanis, hogy sohasem illettek össze.
A flörtök nagy többsége mögött ott van egy állandó társ, tehát maga a flörtölő gyakorlatilag megcsal.

Vannak férfiak, akik váltig állítják, hogy, amiben nincs érzelem, az nem megcsalás, csak szex. A csak szex pedig szükséglet, nem cserbenhagyás.
A flörtöt a legtöbb férfi habnak tartja , ama bizonyos kapcsolati tortán.
Meggyőződésük szerint az nem baj, ha a hab íze és formája változik, azaz minél több nővel létesítenek alkalmi szexkapcsolatot, csak az alap, a barátnő avagy feleség maradjon.

A nők azonban szeretik a rendet. Ha más a hab, akkor más az alap!
Legalábbis gyakoribb, hogy egy-egy férfi kedvéért föladják addigi kapcsolatukat.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a flörtök konfliktus és bonyodalommentes kitárulkozások.
Ezért azok a nők, akik rendkívül frusztráltak párkapcsolatuk miatt, ugyanakkor vagyoni megfontolásból nem tudnak kilépni belőle, inkább választják a flörtöt, mint megoldást.
Hiszen végre kapnak egy kis figyelmet, elismerést, dicséretet és igazi szexet.

Lényegében a flört ingyen hazugság a kapcsolatban élőknek, addig a pár óráig mind a nő, mind a férfi valakinek igazán fontos lesz, és az a valaki úgy hazudja neki a "szerelmet", hogy azt el is hiszik.

Aztán mennek vissza a maguk otthonába és életébe és folytatják vívódásaikat ott, ahol abbahagyták.

A flört gyakorlatilag vonzódásból indul és szexre irányul. A legritkábban, de létezik az, amikor átfordul érzelemmé és tényleg szerelem lesz belőle. Mivel nincs éles határ, így sokszor s felek nem veszik észre, mikor csúsztak át az érzelmi játékba. És ez lesz az "édeshármas" kezdete!


Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...