Még emlékszem, amikor először találkoztam az internet világával az "ősidőkben". Akkor jobbára csak könyvelési adatok továbbítására használtuk minden offline üzemmódban ment.Nyilván sokan megmosolyogják ezt, de hát valahol el kellett kezdeni a virtuális tér létrehozását. Akkor még csak tervek és álmok formájában létezett mindaz, amit ma az internet nyújt.
Ma már lehet saját oldalunk a különböző közösségi site-okon, bármilyen témában találunk információkat, rákereshetünk kedvenc sportolóinkra, zenészeinkre, akár írhatunk is nekik, főzési , sütési tanácsokat is fellelhetünk , de vannak oldalak amelyek az egészséges életmóddal, a pénzügyi befektetésekkel, a tőzsdézéssel, vagy az utazással foglalkoznak. Az információk tárháza olyan mennyiségű, hogy csak mi a felhasználók szabhatunk határt, mit és mennyi tudást akarunk "felszedni".
Persze találunk itt kétes tartalmakat is. Mik is azok?! A legtöbb nem valós történet, amely arra jó, hogy növelje az olvasottságot a megosztásokat és ezzel elérjen egy olyan mennyiséget, hogy az oldalon érdemes legyen reklámozni ,és ezzel tud az adott oldal valós bevételt szerezni. Nem is igazán a könnyfakasztó történetek zavarnak, mert az emberek szeretnek együtt érezni, hanem, hogy a nem valós és a valós történetek között elmosódik a határ. Ugyanis azok az emberek, akik egy-egy tragédia olvasása kapcsán adakozásra inspirálódnak, nem egyszer találkoznak szélhámosokkal , átverős gazemberekkel, miközben a tényleg nagy nehézségben élőkhöz ismét nem jut el a segítség.
Vannak akik ilyenkor levonják a konzekvenciát: senkinek nem szabad hinni! Vannak, akik óvatosabbak lesznek és vannak, akik újra és újra kinyitják pénztárcájukat.
Ezt a hosszú bevezetőt azért is írtam , mert sokszor tapasztalom, hogy az emberek hajlamosak bármit elhinni, amit az internet szövevényes világában elolvasnak. Ismétlem bármit! Sem annak nem néznek utána, hogy mikor íródott az adott cikk, sem annak, hogy valójában történhetett -e ilyen, ( ilyenkor ugye több forrást is meg kell nézni, más oldalak is megerősítik-e az adott dolgot) és gondolkodás nélkül megosztják mindenfelé. Az internetes átverések céltáblái az alapjában hiszékeny vagy könnyen átverhető, illetve alacsony tűrőképességű emberek. Különösen az utóbbiak rendszerint elolvasnak egy főcimet és már előre háborognak, aztán végigolvassák az adott cikket és fölhergelt gondolataikat hozzáfűzve adják tovább Facebook oldalukon, hordozzák körbe, mint a véres kardot.
Ebből születnek a virtuális pletykák!
Annyi bizonyos, hogy nehéz manapság megmondani, hogy melyik írásnak van valóságtartalma és melyiknek nem.
Ezért gondoltam talán néhány jó tanács segíthet!
1. Mindig nézzük meg, hogy az adott cikk mikor íródott, milyen dátummal, hiszen ha több hónapos, mi több egy évnél régebbi, akkor már nem feltétlen lehet aktuális. Nézzük meg hol jelentették meg, melyik oldalon.
Akár keressünk rá a Google-ban címszavak alapján, hogy más források is megerősítik-e, vagy ugyanazt a cikket osztották meg. Különösen azért is, mert elég gyakori, hogy hírességek halálhírét keltik, pont a fent említett olvasottság emeléséért.
2. Előfordul ,hogy látunk ezekben a cikkekben fényképeket, amin épp egy gyermek az ágyban fekszik, vagy idős bácsi ül kint az udvaron a dunyháin "kilakoltatás" aláírással.A fotóknak utána tudunk járni , szintén a fotókeresőben, mert sokszor a képek nem az adott történet kapcsán készültek, hanem az internetről lettek hozzászerkesztve.
3. Nézzük meg a tartalmat alaposabban. Gyakori, hogy aki írta pongyola fogalmazást használt, vagy helyesírási hibákkal van tele , itt egyértelmű, hogy csak lehúzásról van szó.
4.Az is feltűnő, ha az adott bejegyzés mindössze 10 mondat. Arra elég, hogy indulatot váltson ki, de valós információt nem közöl. Ne higgyük el, hogy azért ilyen rövid, mert az emberek nem szeretnek olvasni! Vannak valóban, akik nem, de ne felejtsük el, hogy még élő szóban is bővebben el kell magyaráznunk, ha valamit állítunk, hát még írásban, ahol a gesztusok hiányoznak és épp ezért minden szónak sokkal nagyobb jelentősége van.
5. Ha olyan tartalmat olvasunk, ami más országokról vagy azok nevezetességeiről szól, vagy más népekről, nézzünk utána például a Wikipédián az adatoknak, mert azok hitelesek.Az utibeszámolók sokszor nagyon is szubjektívek, gondolok itt különösen arra, amikor egy adott ország nevezetességeit lekicsinylő, leszóló formában írják le. Tudnunk kell, hogy lehet másnak a mi Országházunk csak egy régi épület, de nekünk egy egész történelem és nemzeti kultúránk része. Így vannak ezzel mások is saját hazájukban.
6. Az sem árt, ha az adott blogot , amit olvasunk tüzetesebben megvizsgáljuk, általában lenni kell egy felelős szerkesztőnek, annak elérhetőségének. Tehát léteznie kell olyan adatainak, amik alapján a blog szerkesztőit el lehet érni. Magánblogok esetében is így van, legalább egy emailcímnek léteznie kell.Ha nincs ilyen, akkor az oldal szó szerint kamu és még ha néha igazat is ír, nem ez a célja, hanem, hogy pénzt keressen, ami alapjában véve nem baj, csak az, ha nem hiteles.
7. Különösen vigyázzunk olyan oldalakkal, amelyek például Facebook ismerősünk magánüzenetében, mint ajánlott oldal szerepel, rendszerint valami nagyon érdekes képpel. Például 2 éve sorban fertőzött egy olyan link, amelyiken egy anakonda nyelt le egészben egy embert, aki rákattintott, annak az egész gépét újra kellett telepíteni. Fontos tudni, hogy nem ismerősünk küldi ezt, hanem már ő is vírusként kapta és a vírus továbbterjed az összes ismerősre. Ilyenkor célszerű rákérdezni ismerősünkre, hogy küldött-e ilyen linket, ha nem, akkor semmiképpen ne nyissuk meg, ugyanakkor jelezzük a Facebooknak, mint vírusos tartalmat, ők eltávolítják.
8. Minden cikknek kell lenni egy írójának, akinek a neve ( ez lehet csak kezdőbetű) de szerepelnie kell a cikk elején, alján, de valahol, ha hiányzik, akkor ott is felmerülhet a fals információ veszélye!Ugyanígy a cikk tartalmának forrását ( ha nem saját gondolatok) akkor meg kell, hogy jelölje, honnan vannak az általa használt adatok, amikre hivatkozik.
9. S bár mostanában több helyen olvastam, itt is fontosnak tartom leírni. Nagyon fontos, hogy kiknek és mit osztunk meg. Különösen gyermekekről készült fényképeket ajánlatos csak kizárólag ismerőseinkkel megosztani. Mindig nézzük meg, hogy beállításainkban mi szerepel, de egy adott fotó megjelenitésekor is megadhatjuk kik láthatják, kik nem. A gyermekek fokozottan ki vannak téve az interneten jelenlévő ragadozóknak.Nagyon gyakori, hogy fiatalok kiírják éppen merre járnak, mit csinálnak ezzel lehetőséget adva az esetleges támadásra. Az is gyakori, hogy valaki adataiban hozzáférhetővé teszi telefonszámát. Hívjuk fel a figyelmet arra, hogy minden rólunk megjelent adat védtelenné tehet. Minden csecsemőről vagy pár hónapos gyermekről készült nyilvános fotó egy-egy lehetőség a gátlástalanok számára.
Igyekeztem összeszedni azokat a dolgokat, amelyekre úgy gondoltam érdemes ráirányítani a figyelmet, talán azért is, mert vannak nagyon is hiteles oldalak, blogok, blogszerkesztők, újságírók, akik ebben a kavalkádban alig jutnak el az olvasókhoz, mások meg az online tér kihasználásával ontják magukból a rengeteg szemetet!
-jb-
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: valóság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: valóság. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. április 19., vasárnap
2015. február 21., szombat
Kiskirálykodás a rendje mindennek manapság...
Valahogy képtelenek vagyunk megférni egymással!
Szeretünk mindenről tudni, mindenbe beleokoskodni, szeretünk mindenkit kioktatni, ha nincs akkor keresünk indokot, hogy a másikba beleköthessünk, vagy csak úgy mondhassunk róla valamit.
Van úgy, hogy egyszerűen nem szimpatikus a másik és az már elég indok az áskálódásra, de van olyan is, hogy a gazdagsága avagy a szegénysége okán "vájjuk bele karmainkat" a másik emberbe.
Azt lehet mondani, hogy bizony nincs kivétel, sem kor, sem bőrszín ( ezek egyébként is mindig célpontok voltak) sem vallás, sem hajszin, avagy kopaszság, sem foglalkozás, sem hivatás, sem tudás, sem tudatlanság, sem jóindulat, sem rosszindulat és sorolhatnám, mind- mind egytől-egyig céltáblája lett a frusztrált embernek.
Manapság talán a szegénység és nyomorultság a "legkelendőbb" , mert örök igazság , hogy azon a legkönnyebb revansot venni, aki amúgy is védtelen. Azt a legkönnyebb kritizálni, pellengérre állítani, aki egyébként is keservesen küszködik. Vannak országok, ahol komolyan foglalkoznak a " lecsúszott" emberek lelki küzdelmeivel, programokat hoznak létre, hogy segítsék a visszatalálást , több-kevesebb sikerrel, de azért ezek működnek.
A minap voltam fültanúja annak, amikor két szomszéd beszélgetett. A panaszkodó, akinek igen csinos háza volt ezt tette szóvá a mellette lakónak:
-Én nem bánom, hogy fűtötök (!!!???) a ti dolgotok, de tegyetek valamit a füsttel, mert bejön az udvaromba és nagyon büdös van!
Mégis mi a fészkes fityfenét lehet tenni a füsttel?!- kérdezem én. És a kedves méltatlankodó miért nem megy be az összes üzembe és gyárba és házba, hogy büdös a füst?!
Vagy a gazdagok füstje vanília-illatú?!
Hát persze, hogy az volt a gond, hogy a szomszéd nyomorúságos viskóban lakik és persze, hogy az volt a gond, hogy ő aztán igazán nem tudja magát megvédeni és persze, hogy az volt a gond, hogy az az ember szellemileg nem kicsit leépült!
Valamit motyogott válaszul a szomszéd, hogy majd vigyáznak a füsttel, vagy hasonlót és aztán be is ment a kis udvarába.
Én pedig azon töprengtem, hogy nem olyan rég ezek az emberek között nem volt társadalmi különbség, ami volt, az pedig nem adott okot a leszólásra inkább a segítésre.
Szeretünk mindenről tudni, mindenbe beleokoskodni, szeretünk mindenkit kioktatni, ha nincs akkor keresünk indokot, hogy a másikba beleköthessünk, vagy csak úgy mondhassunk róla valamit.
Van úgy, hogy egyszerűen nem szimpatikus a másik és az már elég indok az áskálódásra, de van olyan is, hogy a gazdagsága avagy a szegénysége okán "vájjuk bele karmainkat" a másik emberbe.
Azt lehet mondani, hogy bizony nincs kivétel, sem kor, sem bőrszín ( ezek egyébként is mindig célpontok voltak) sem vallás, sem hajszin, avagy kopaszság, sem foglalkozás, sem hivatás, sem tudás, sem tudatlanság, sem jóindulat, sem rosszindulat és sorolhatnám, mind- mind egytől-egyig céltáblája lett a frusztrált embernek.
Manapság talán a szegénység és nyomorultság a "legkelendőbb" , mert örök igazság , hogy azon a legkönnyebb revansot venni, aki amúgy is védtelen. Azt a legkönnyebb kritizálni, pellengérre állítani, aki egyébként is keservesen küszködik. Vannak országok, ahol komolyan foglalkoznak a " lecsúszott" emberek lelki küzdelmeivel, programokat hoznak létre, hogy segítsék a visszatalálást , több-kevesebb sikerrel, de azért ezek működnek.
A minap voltam fültanúja annak, amikor két szomszéd beszélgetett. A panaszkodó, akinek igen csinos háza volt ezt tette szóvá a mellette lakónak:
-Én nem bánom, hogy fűtötök (!!!???) a ti dolgotok, de tegyetek valamit a füsttel, mert bejön az udvaromba és nagyon büdös van!
Mégis mi a fészkes fityfenét lehet tenni a füsttel?!- kérdezem én. És a kedves méltatlankodó miért nem megy be az összes üzembe és gyárba és házba, hogy büdös a füst?!
Vagy a gazdagok füstje vanília-illatú?!
Hát persze, hogy az volt a gond, hogy a szomszéd nyomorúságos viskóban lakik és persze, hogy az volt a gond, hogy ő aztán igazán nem tudja magát megvédeni és persze, hogy az volt a gond, hogy az az ember szellemileg nem kicsit leépült!
Valamit motyogott válaszul a szomszéd, hogy majd vigyáznak a füsttel, vagy hasonlót és aztán be is ment a kis udvarába.
Én pedig azon töprengtem, hogy nem olyan rég ezek az emberek között nem volt társadalmi különbség, ami volt, az pedig nem adott okot a leszólásra inkább a segítésre.
2013. december 8., vasárnap
Adventi történetek- Emma
""Szolgáltasson igazságot a nép szegényeinek, nyújtson a szegények fiainak segítséget, s alázza meg az erőszakoskodót." (Zsolt.71)
Decemberi hideg reggel volt, Emma kinyitotta a szemét,s bár gondolataiban már rég elkezdődött a nap, de nehezére esett a felkelés, mert a szobában zimankó volt.
Így volt ez már évek óta minden télen, nem volt tüzelője és már nem is nagyon emlékezett mikor melegedett utoljára a kályhánál.
A kályha ott állt árván, várta, hogy tüzet gyújtsanak benne, hogy végre betölthesse küldetését, de Emma nem hozott fát.
Emma egész életén keresztül dolgozott, mosott és vasalt gazdag emberekre, volt, hogy takarított, de volt titkárnő is. Finom kezei voltak, hiszen gyermekkorában taníttatták a szülei hímzésre, és persze zenélésre is, ahogy a polgári családoknál szokás volt.
Túl hamar haltak meg a szülei, egyik évben édesanyja a másikban édesapja és Emma árva lett, csak annyi maradt a vagyonból, hogy város szélén tudott egy kis düledező kunyhót venni.
Elszegődött dolgozni, sok emberrel találkozott, de hamar meg kellett tanulnia, hogy a szülői szeretet elhallgatott előle dolgokat.
Volt, hogy elvették a pénzét, amit keservesen megkeresett, és hiába kiabált segítségért, az emberek elfordultak, de volt, aki kinevette és azt mondta:
- " Hát mit képzeltél! Azt gondolod, minden a tied?!-
Emma zokogva ment haza, leborult az asztalra szülei fényképét szorongatva és keservesen sírt.
Eszébe jutott édesanyja szerető mosolya, édesapja óvó szemei, a kandallóban ropogó tűz ahogy ontotta a meleget, a játékok, a játszótársai, a narancs, de szép volt!
Legtöbbnyire csak liszt, meg egy kis olaj volt otthon, Emma tésztát gyúrt és kenyeret sütött, általában kettőt. Az egyiket magának, a másikat pedig egy szegény asszonynak Máriának, akinek 2 kicsi gyereke volt és a férje meghalt a bányában és Emma együtt dolgozott vele. Látta, ahogy a fiatal nőnek bütykösek az ujjai a rengeteg hideg víztől, tudta, hogy nagyok a fájdalmai, ezért mindig, mikor csak tehette segített rajtuk.
Emma, miután a hideg vízben megmosakodott, felöltözött és elindult, hogy végre most először évek óta sikerüljön fát venni. Hosszú idő óta rakosgatta félre a kis pénzét, mert közeledik Karácsony és szeretné, ha az idei ünnepen meleg lenne. Áthívja, majd Máriát a gyerekekkel és együtt énekelnek és talán egy kis kalácsot is tud sütni.
Elindult hát kicsiny pénzecskéjével, elment a fatelepre. Rosszarcú ember lépett elé és méregetve odaszólt neki:
-" Ingyen semmit nem adunk!"
-"Nem ingyen kellene, szeretnék fát venni, amennyire futja a pénzem."- mondta Emma kissé megszeppenve.
- 'Aztán mennyi pénzed van! - szólt gúnyosan a pöffeszkedő alak.
Emma megszámolta előtte a pénzét, és meg is mutatta neki. Az ember morgott majd köpött egyet és azt mondta:
-"Na gyere! De aztán rajtad lesz ám a szemem! Semmihez nem nyúlhatsz!"
Emma biztosította, hogy nem fog semmihez sem nyúlni és ballagott az ember után.
-"Na itt van! Ebből válogathatsz magadnak, de csak 5 darabot!"
Méteres vastag faágak voltak, benne a pocsolyában. Emma miközben húzgálta ki az 5 db ágat, ara gondolt, "majd otthon elfürészelgetem és minden nap egy kicsit begyújtok és olyan édes meleg lesz , hogy még az őzek is örömmel jönne a házam köré" és mosolygott, csak mosolygott.
Amikor összerakta az ágakat , akkor hirtelen eszébe ötlött, hogy hogyan is viszi haza, mert hogy egyszerre ő nem tudja ezt elhordani és a kiskunyhója a város másik végén van.
Kérdezte az embert, nem tudná-e elhozni neki, de az olyan árat mondott, hogy a fa nem került annyiba.
Elment Emma megkérdezett mindenkit, akit csak mondtak, hogy szokott szállítani, de mindenki csak továbbküldte.
Volt, aki azt mondta, "mit akarsz, hiszen te szegény vagy!", volt aki elküldte, hogy úgysem tudná megfizetni, volt, aki ki sem nyitotta az ajtót.Emma sokáig járta a várost fuvarosért, de nem talált. Végül már nem volt ereje kopogtatni.
Emma este ért haza fáradtan és elcsigázottan. Evett egy szelet kenyeret , majd lefeküdt a hideg ágyba.
Fejére húzta a takarót és meleg szobáról álmodott, nagy Karácsonyfáról, fényes díszekkel, tetején hatalmas arany csillaggal, hófehér ruhával, amelyet finom csipkék borítanak, friss puha kenyérrel és almával, sült kappannal, édesanyja és édesapja mosolyával, aztán mélyen álomba szenderült.
Decemberi hideg reggel volt, Emma kinyitotta a szemét,s bár gondolataiban már rég elkezdődött a nap, de nehezére esett a felkelés, mert a szobában zimankó volt.
Így volt ez már évek óta minden télen, nem volt tüzelője és már nem is nagyon emlékezett mikor melegedett utoljára a kályhánál.
A kályha ott állt árván, várta, hogy tüzet gyújtsanak benne, hogy végre betölthesse küldetését, de Emma nem hozott fát.
Emma egész életén keresztül dolgozott, mosott és vasalt gazdag emberekre, volt, hogy takarított, de volt titkárnő is. Finom kezei voltak, hiszen gyermekkorában taníttatták a szülei hímzésre, és persze zenélésre is, ahogy a polgári családoknál szokás volt.
Túl hamar haltak meg a szülei, egyik évben édesanyja a másikban édesapja és Emma árva lett, csak annyi maradt a vagyonból, hogy város szélén tudott egy kis düledező kunyhót venni.
Elszegődött dolgozni, sok emberrel találkozott, de hamar meg kellett tanulnia, hogy a szülői szeretet elhallgatott előle dolgokat.
Volt, hogy elvették a pénzét, amit keservesen megkeresett, és hiába kiabált segítségért, az emberek elfordultak, de volt, aki kinevette és azt mondta:
- " Hát mit képzeltél! Azt gondolod, minden a tied?!-
Emma zokogva ment haza, leborult az asztalra szülei fényképét szorongatva és keservesen sírt.
Eszébe jutott édesanyja szerető mosolya, édesapja óvó szemei, a kandallóban ropogó tűz ahogy ontotta a meleget, a játékok, a játszótársai, a narancs, de szép volt!
Legtöbbnyire csak liszt, meg egy kis olaj volt otthon, Emma tésztát gyúrt és kenyeret sütött, általában kettőt. Az egyiket magának, a másikat pedig egy szegény asszonynak Máriának, akinek 2 kicsi gyereke volt és a férje meghalt a bányában és Emma együtt dolgozott vele. Látta, ahogy a fiatal nőnek bütykösek az ujjai a rengeteg hideg víztől, tudta, hogy nagyok a fájdalmai, ezért mindig, mikor csak tehette segített rajtuk.
Emma, miután a hideg vízben megmosakodott, felöltözött és elindult, hogy végre most először évek óta sikerüljön fát venni. Hosszú idő óta rakosgatta félre a kis pénzét, mert közeledik Karácsony és szeretné, ha az idei ünnepen meleg lenne. Áthívja, majd Máriát a gyerekekkel és együtt énekelnek és talán egy kis kalácsot is tud sütni.
Elindult hát kicsiny pénzecskéjével, elment a fatelepre. Rosszarcú ember lépett elé és méregetve odaszólt neki:
-" Ingyen semmit nem adunk!"
-"Nem ingyen kellene, szeretnék fát venni, amennyire futja a pénzem."- mondta Emma kissé megszeppenve.
- 'Aztán mennyi pénzed van! - szólt gúnyosan a pöffeszkedő alak.
Emma megszámolta előtte a pénzét, és meg is mutatta neki. Az ember morgott majd köpött egyet és azt mondta:
-"Na gyere! De aztán rajtad lesz ám a szemem! Semmihez nem nyúlhatsz!"
Emma biztosította, hogy nem fog semmihez sem nyúlni és ballagott az ember után.
-"Na itt van! Ebből válogathatsz magadnak, de csak 5 darabot!"
Méteres vastag faágak voltak, benne a pocsolyában. Emma miközben húzgálta ki az 5 db ágat, ara gondolt, "majd otthon elfürészelgetem és minden nap egy kicsit begyújtok és olyan édes meleg lesz , hogy még az őzek is örömmel jönne a házam köré" és mosolygott, csak mosolygott.
Amikor összerakta az ágakat , akkor hirtelen eszébe ötlött, hogy hogyan is viszi haza, mert hogy egyszerre ő nem tudja ezt elhordani és a kiskunyhója a város másik végén van.
Kérdezte az embert, nem tudná-e elhozni neki, de az olyan árat mondott, hogy a fa nem került annyiba.
Elment Emma megkérdezett mindenkit, akit csak mondtak, hogy szokott szállítani, de mindenki csak továbbküldte.
Volt, aki azt mondta, "mit akarsz, hiszen te szegény vagy!", volt aki elküldte, hogy úgysem tudná megfizetni, volt, aki ki sem nyitotta az ajtót.Emma sokáig járta a várost fuvarosért, de nem talált. Végül már nem volt ereje kopogtatni.
Emma este ért haza fáradtan és elcsigázottan. Evett egy szelet kenyeret , majd lefeküdt a hideg ágyba.
Fejére húzta a takarót és meleg szobáról álmodott, nagy Karácsonyfáról, fényes díszekkel, tetején hatalmas arany csillaggal, hófehér ruhával, amelyet finom csipkék borítanak, friss puha kenyérrel és almával, sült kappannal, édesanyja és édesapja mosolyával, aztán mélyen álomba szenderült.
2013. október 13., vasárnap
Bütykesz a kocsmában, és mi az a szöventyű.. 1. rész.
Ami Bütykeszről mindenki biztosan tudott, hogy sohasem kapkodott el semmit. Lassan, okkurátusan kelt fel, mert meggyőződése volt, hogy, ha hirtelen áramlik a vér a lábába, akkor amiatt hamarabb meghal . Márpedig Bütykesz azt tartotta hitvallásának: "Olyan lassan élj, hogy sohase érj a végére!"
Bütykesz meg is tett mindent, hogy ezen ne kelljen változtatni, így aztán a malacok sohasem ismerték meg a hajnali etetés áldásait, de a tyúkoknak is át kellett állítani a tojás idejét, és a kutya sem a Holdat ugatta, hanem Bütykesz késői felkelését. Bütykesz korán 9 órára be is fejezte álla borostájának eltüntetését, ez a foglalatosság , asszonyának sokszor olybá tűnt, mintha Bütykesz egyesével szedné ki a borostát. Ám férjura csak csupán megszámolta minden egyes nap a szőrzetet, mert abban is hitt, hogy a szőrzet szaporodása a fiatalságot jelenti, míg annak elkopása biza az öregedést. Bár Bütykesz nem emlékezett mikor is gondolt először erre, mint az idő múlásának mércéjére, de abban elég biztos volt, hogy minden alkalommal ugyanannyit talált, még ha néha egyet kettőnek is kellett számolnia.
Ami Bütykesz evését illeti, hasonlóképpen alapos volt az étkezésben, lassan , 40-szer rágta meg az összes falatot és mire elfogyott tányérjáról az étel, oldalbordája már nemcsak elmosogatott, hanem fel is söpört és fel is mosott.
Bütykesz gondolataiban igencsak hálás volt az asszonynak (akit egyébként csak Böbének hívott, bár a neve Matild volt eredetileg, de arra Bütykesz azt mondta: "A Matildok korán halnak.") , mindig is mondogatta, hogy nagyon jó dóga van neki az asszony mellett, mert hogy Böbe olyan fehérnép, aki egyet fordul, oszt az egész ház csak úgy "csillan-villan". - "De megjegyzem énvelem is jó'járt az asszony, mert igent csak szép , termetes legény vagyok."- bizonygatta másoknak.
Bütykesz szép lehetett valaha, amíg nem jelentek meg orrán a ragyák és hát termetesnek, csak a kútkávához mérve lehetett volna mondani, mert, hogy Bütykesz annak rendje és módja szerint alacsony is volt és tömzsi is volt.
Böbe szép asszony volt valóban, és csinoska, bár kezei nagyon kérgesek voltak a sok házi munkától. De szerette ő az urát és baj vagy rossz szólás nem volt közöttük, mert hogy férjeura még ha a kocsmába el is ment és be is itókázott ( mert azt tartotta Bütykesz, hogy az ital széppé és hosszú életűvé varázsol) azért amikor hazajött, adott egy cuppanósat Böbe arcára és szó nélkül azónmód el is aludt, kint az eresz alatt.
Télen pedig a szalmabálák között.
Igy hát szépen, csendben éldegéltek, Böbe megszokta Bütykesz sajátos életfelfogását, soha nem volt közöttük zsörtölődés , de még egy hangos szó sem.
Történt egy nap, hogy Bütykesz miután lassan és kimerítő alapossággal kiganézott a malacoknál, elment a kocsmába hörpinteni egy fröccsöt. Meg azért is, hogy szépségének és fiatalságának adózzon.
A kocsmában nem sokan voltak, csak azok, akik általában meg-megállnak abban a reményben, hogy az ital mellé némi új eseményt is megtudhatnak.
Ott volt Kocorgó az öreg birkapásztor, aki ha szólt, akkor is csak annyit:"Na!" Ez nála amolyan igen is volt meg nem is. Csak pipázott és néha kortyolt egyet.
Vezenye, a kétlaki köszörűs, azért kétlaki, mert két asszonyt is szeretett és hol ez egyiknél, hol a másiknál köszörülte, de nemcsak a késeket.
Vezenye sapkája mindig csálén állt, ha jobbfelől, akkor a jobboldali faluban lévő asszonynál lakott, ha baloldal felől, akkor a másik faluban lévőnél. Vezenye sorsa ilyenformán örömökkel és veszekedésekkel telt.
Mert, hol az egyik asszony sorolta neki, hogy igazán dönthetne, hol a másik és rendre mindig kitört a veszekedés. Vezenye ezért a legtöbb idejét a kocsmában töltötte, mondván addig sem kell hallgatni a zsörtölődést.
Amikor megkérdezték miért nem választ a kettő közül, mindig azt mondta:" Mit tegyek Julis szeretem, mert olyan mennyei töltött káposztát főz, hogy 2 hétig izzad tőle a lábam, pedig az mán nagy szó, mert édösanyám főztjét senki nem érheti utol, azt az ő töltött káposztájától, csak 1 hétig izzadt a csülköm. Mancit meg azért, mert olyan mesebeli csülökpörköltet készít, hogy ragad tőle a szám még egy hét múlva is. Hát hogyan válasszak?!"
Vezenye igy hát beletörődött a sok veszekedésbe, annak reményében, hogy Julis töltött káposztája, és Manci csülökpörköltje feledteti a sok megpróbáltatást.
Ott volt még a kocsmáros is Sinyka és korcs kutyája Tete.
Bütykesz kért egy fröccsöt és azt mondta:
" Na ma sokat dolgoztam, kilapátoltam a ganét a malacok alul, 3 óráig tartott."
Az öreg Kocorgó csak annyit mondott "Na!"
Vezenye megkérdezte, : "Oszt miért tartott 3 óráig?"
"Hát azért. mondta Bütykesz- mert ugyebár a ganépakolásnak is megvan a módja. Először is nem tele lapáttal kel szedni, mert akkor nem lehet átnézni. Meg aztán, ha mégis át lehetne nézni, nehéz a lapát, ha sok van benne."
Vezenye megrökönyödve ránézett , majd ugyanezzel a fejjel megkérdezte:
" Azt mit nézel te a ganéban?"
Na erre az öreg Kocorgó is felnézett kiváncsian, Sinyka keze is megállt a pult törölgetésben Tete pedig csóválni kezdte a farkát.
"Hát ugye- kezdte mondókáját Bütykesz- van a sárga gané, abban nem lehet nagyon más mint szalma, de van a fekete gané abban sok minden lehet. Egyszer Marcsa ángyom talált egy egész szöventyűt benne.! Hát! Biza!"
Ekkor Kocorgó és Vezenye arcán ugyanaz a kifejezés ült ki, vagyis mi lehet a szöventyű?!
Sinyka kocsmáros is törte a fejét, mert ugyan ő sok mindenről hallott már de szöventyűről még nem. Na mármost, ha megkérdezi, hogy mi az és többiek tudják, akkor oda az eddig jól kiépített üzlet, mert tőle mindent "első kézből" lehetett tudni és evégett igen jó forgalmat bonyolított a kocsmában. Ha pedig nem kérdezi meg, akkor viszont nem fogja megtudni, és hogyan is lehet így híreket szállítani, ha nem is tudja mi az ördög az a szöventyű!
Amíg így tanakodott magában és már-már arra a döntésre jutott, hogy a hír az hír, mindegy hogy érti-e vagy sem, Vezenye megkérdezte:
"Egy egészet? Nahát nem mondod!?"
Sinyka még nagyobb bajban érezte most már magát, mert Vezenye úgy látszik tudja mi az a szöventyű.
Vakarta is a fejét Sinyka rendesen.
Bütykesz meg is tett mindent, hogy ezen ne kelljen változtatni, így aztán a malacok sohasem ismerték meg a hajnali etetés áldásait, de a tyúkoknak is át kellett állítani a tojás idejét, és a kutya sem a Holdat ugatta, hanem Bütykesz késői felkelését. Bütykesz korán 9 órára be is fejezte álla borostájának eltüntetését, ez a foglalatosság , asszonyának sokszor olybá tűnt, mintha Bütykesz egyesével szedné ki a borostát. Ám férjura csak csupán megszámolta minden egyes nap a szőrzetet, mert abban is hitt, hogy a szőrzet szaporodása a fiatalságot jelenti, míg annak elkopása biza az öregedést. Bár Bütykesz nem emlékezett mikor is gondolt először erre, mint az idő múlásának mércéjére, de abban elég biztos volt, hogy minden alkalommal ugyanannyit talált, még ha néha egyet kettőnek is kellett számolnia.
Ami Bütykesz evését illeti, hasonlóképpen alapos volt az étkezésben, lassan , 40-szer rágta meg az összes falatot és mire elfogyott tányérjáról az étel, oldalbordája már nemcsak elmosogatott, hanem fel is söpört és fel is mosott.
Bütykesz gondolataiban igencsak hálás volt az asszonynak (akit egyébként csak Böbének hívott, bár a neve Matild volt eredetileg, de arra Bütykesz azt mondta: "A Matildok korán halnak.") , mindig is mondogatta, hogy nagyon jó dóga van neki az asszony mellett, mert hogy Böbe olyan fehérnép, aki egyet fordul, oszt az egész ház csak úgy "csillan-villan". - "De megjegyzem énvelem is jó'járt az asszony, mert igent csak szép , termetes legény vagyok."- bizonygatta másoknak.
Bütykesz szép lehetett valaha, amíg nem jelentek meg orrán a ragyák és hát termetesnek, csak a kútkávához mérve lehetett volna mondani, mert, hogy Bütykesz annak rendje és módja szerint alacsony is volt és tömzsi is volt.
Böbe szép asszony volt valóban, és csinoska, bár kezei nagyon kérgesek voltak a sok házi munkától. De szerette ő az urát és baj vagy rossz szólás nem volt közöttük, mert hogy férjeura még ha a kocsmába el is ment és be is itókázott ( mert azt tartotta Bütykesz, hogy az ital széppé és hosszú életűvé varázsol) azért amikor hazajött, adott egy cuppanósat Böbe arcára és szó nélkül azónmód el is aludt, kint az eresz alatt.
Télen pedig a szalmabálák között.
Igy hát szépen, csendben éldegéltek, Böbe megszokta Bütykesz sajátos életfelfogását, soha nem volt közöttük zsörtölődés , de még egy hangos szó sem.
Történt egy nap, hogy Bütykesz miután lassan és kimerítő alapossággal kiganézott a malacoknál, elment a kocsmába hörpinteni egy fröccsöt. Meg azért is, hogy szépségének és fiatalságának adózzon.
A kocsmában nem sokan voltak, csak azok, akik általában meg-megállnak abban a reményben, hogy az ital mellé némi új eseményt is megtudhatnak.
Ott volt Kocorgó az öreg birkapásztor, aki ha szólt, akkor is csak annyit:"Na!" Ez nála amolyan igen is volt meg nem is. Csak pipázott és néha kortyolt egyet.
Vezenye, a kétlaki köszörűs, azért kétlaki, mert két asszonyt is szeretett és hol ez egyiknél, hol a másiknál köszörülte, de nemcsak a késeket.
Vezenye sapkája mindig csálén állt, ha jobbfelől, akkor a jobboldali faluban lévő asszonynál lakott, ha baloldal felől, akkor a másik faluban lévőnél. Vezenye sorsa ilyenformán örömökkel és veszekedésekkel telt.
Mert, hol az egyik asszony sorolta neki, hogy igazán dönthetne, hol a másik és rendre mindig kitört a veszekedés. Vezenye ezért a legtöbb idejét a kocsmában töltötte, mondván addig sem kell hallgatni a zsörtölődést.
Amikor megkérdezték miért nem választ a kettő közül, mindig azt mondta:" Mit tegyek Julis szeretem, mert olyan mennyei töltött káposztát főz, hogy 2 hétig izzad tőle a lábam, pedig az mán nagy szó, mert édösanyám főztjét senki nem érheti utol, azt az ő töltött káposztájától, csak 1 hétig izzadt a csülköm. Mancit meg azért, mert olyan mesebeli csülökpörköltet készít, hogy ragad tőle a szám még egy hét múlva is. Hát hogyan válasszak?!"
Vezenye igy hát beletörődött a sok veszekedésbe, annak reményében, hogy Julis töltött káposztája, és Manci csülökpörköltje feledteti a sok megpróbáltatást.
Ott volt még a kocsmáros is Sinyka és korcs kutyája Tete.
Bütykesz kért egy fröccsöt és azt mondta:
" Na ma sokat dolgoztam, kilapátoltam a ganét a malacok alul, 3 óráig tartott."
Az öreg Kocorgó csak annyit mondott "Na!"
Vezenye megkérdezte, : "Oszt miért tartott 3 óráig?"
"Hát azért. mondta Bütykesz- mert ugyebár a ganépakolásnak is megvan a módja. Először is nem tele lapáttal kel szedni, mert akkor nem lehet átnézni. Meg aztán, ha mégis át lehetne nézni, nehéz a lapát, ha sok van benne."
Vezenye megrökönyödve ránézett , majd ugyanezzel a fejjel megkérdezte:
" Azt mit nézel te a ganéban?"
Na erre az öreg Kocorgó is felnézett kiváncsian, Sinyka keze is megállt a pult törölgetésben Tete pedig csóválni kezdte a farkát.
"Hát ugye- kezdte mondókáját Bütykesz- van a sárga gané, abban nem lehet nagyon más mint szalma, de van a fekete gané abban sok minden lehet. Egyszer Marcsa ángyom talált egy egész szöventyűt benne.! Hát! Biza!"
Ekkor Kocorgó és Vezenye arcán ugyanaz a kifejezés ült ki, vagyis mi lehet a szöventyű?!
Sinyka kocsmáros is törte a fejét, mert ugyan ő sok mindenről hallott már de szöventyűről még nem. Na mármost, ha megkérdezi, hogy mi az és többiek tudják, akkor oda az eddig jól kiépített üzlet, mert tőle mindent "első kézből" lehetett tudni és evégett igen jó forgalmat bonyolított a kocsmában. Ha pedig nem kérdezi meg, akkor viszont nem fogja megtudni, és hogyan is lehet így híreket szállítani, ha nem is tudja mi az ördög az a szöventyű!
Amíg így tanakodott magában és már-már arra a döntésre jutott, hogy a hír az hír, mindegy hogy érti-e vagy sem, Vezenye megkérdezte:
"Egy egészet? Nahát nem mondod!?"
Sinyka még nagyobb bajban érezte most már magát, mert Vezenye úgy látszik tudja mi az a szöventyű.
Vakarta is a fejét Sinyka rendesen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Elképesztő...
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
Március 17. hajnali 3 óra, nézem a legújabb fejleményeket, látom a megszületett újabb rendelkezéseket, amelyek sokakat érintenek, vállalko...
-
Bárki, aki járt mostanában Dunapatajon a Petőfi utcában ( márpedig sokan teszik ezt, mert az Önkormányzathoz ügyes-bajos ügyüket igen soka...