Ahogy a férfiakat ismerem, most elképzelem, hogy azonnal becsukják ezt a posztot, mert jön a nagy "nyáladzás"!
Pedig most olyasmiről írok, ami nagyon keveseknek adatik meg, és még kevesebben tudják igazán értékelni, kiteljesíteni, avagy beteljesíteni.
Ez pedig nem más mint a Plátói szerelem.
Tegyük félre előítéleteinket és próbáljuk meg elfogadni, hogy amit nem éltünk még át, az attól létezhet!
Sok nőt is ismerek, aki erre csak legyint, mivel valamiféle információja létezik róla, de nem is tudja igazán mit kezdjen ezzel a dologgal.
A Plátói szerelem egy olyan formája a szerelemnek, ahol két ember sohasem érinti meg egymást, nem lép be testiség szédítő világába, hanem csak az érzékek szintjén éli meg szerelmi vágyait.
A szerelmesek ugyanúgy vonzódnak egymáshoz , ugyanúgy termelik a szükséges hormonokat, ugyanúgy egymás "rabjai" lesznek, de mindezt érzelmeikben, gondolataikban, látásban és hallásban élik meg, sohasem történik testi érintés, még egy csók sem.
Az alapkérdés, mire jó ez, illetve miért alakul ki?
Sokan ezt a fajta szerelmet azzal azonosítják, hogy két olyan ember között jön létre, akik akadályozva vannak abban, hogy lelkiismeretük szerint is szerelmesek legyenek, tehát valamelyik fél nem szabad.
Pedig igazából a Plátói szerelem csak különleges emberekkel és különleges formában jöhet létre.
Az igazi szerelmesek ezt a fajta érzéki szerelmet nagyon magas szinten művelik. Tudatosan kerülik a kontaktust, hiszen a Plátói szerelem lényege, hogy
" én látlak téged és szüntelen nézlek és vágyom utánad, te látsz engem és szüntelen nézel és vágysz utánam".
Ez a szerelmi játék hihetetlen mélységekbe viszi a szerelmeseket kalandjaik útján, hiszen semmi más nem történik, mint minden felszabadult vágyhormonjukat csak a szemükkel és a képzeletükkel kapcsolják össze.
S bár úgy gondolhatjuk, hogy ez egy beteljesületlen szerelem, de valójában nem más mint egy végtelen szerelmeskedés egyszerre szívben és agyban, inspirálja az ember művészeti énjét, kinyitja benső lelki világát és teljesen megújítja testét , annak minden sejtjét.
A Plátói szerelmesekre is érvényes, hogy kölcsönösnek kell lennie a vonzódásnak, különben az egyik csak haldoklik a szerelemben a másik pedig úgy éli meg, mint valami szükségtelen terhet.
A kölcsönösség azonban új utakat mutat meg a vágyódásban.
Ennek a szerelemnek a legkülönösebb része az, hogy a másik, aki után vágyódunk Ő olyan, amilyennek mi szeretjük, azaz amilyennek szeretnénk, hogy legyen, nincs szükség semmilyen közös élet kialakítására, sem annak tervezésére, nem feketíti be a görcsösség a féltékenység, a félelem, nincs benne megcsalás.
Csak Ő és én vagyunk, mi ketten teljesen elmerülve egymásban, ez a teljes boldogság!
Tökéletes is egyben, mert nincs benne negatív impulzus, és ami a Plátói szerelem rendkivüliségét mutatja, hogy soha nem múlik el.
Ugyanis valóban a Plátói szerelmesek egy életen keresztül szeretik egymást, hiszen vágyaikat mindig is ébren tartja, hogy a másik megfejthetetlen valódi énjében.
Ebben a szerelemben a másik saját fantáziám megtestesitője ezért nincs szükség arra, hogy valódi énjéhez valamilyen módon kötődjek. Ezért mondom, hogy nagyon magas szintű szerelemről van szó, mert ebben a formában megélt szerelemben a másik az ideál, az, akit mindig is szerettem volna magamnak, vagyis lelki és gondolati énem teljes tökéletes kiegészítője, aki olyan módon cselekszik, amellyel tökéletes boldogságot okoz. Én pedig ugyanez vagyok neki, fantáziavilágában én vagyok igazi társa és vágyainak forrása.
Felmerül a kérdés, mi szükség van erre?
A szerelem egy különleges és áldott érzés, ami hamar kipukkadhat, mint egy lufi a szexben.
Akár eltarthat 3 évig is és aztán már csökken az aktivitás a szerelmi hormonok termelődése.
Míg a Plátói szerelemben, mindegy hány év telik el, a szerelmesek, mindig ugyanúgy átélik szerelmüket, sőt idővel még inkább fokozhatják, mert a testiség okozta zűrzavart elkerülik, csak az érzelmeik találkoznak.
Ezért a Plátói szerelmet, csak nagyon kevesek élik meg, ők viszont mind arról beszélnek, hogy elérték a tökéletes szerelmet.
Ami folyamatosan táplálja a benne lévő tüzet a másik elérhetetlensége, érinthetetlensége, lelki szépsége, varázslatos jelenléte, a másik, aki viszonozza érzéseinket és örökké lángol értünk!
Ha egyszer rátalálunk egy ilyen kincsre, megértjük annak mélységes intenzitását!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése