2021. november 14., vasárnap

Egész- vagy (fél)ség, ügy vagy sem!


 Minden napunk egy új esély, valami csodára és egy újabb kihívás valami rettenetes ellen való küzdelemre.

 Ezt, írhatná egy orvos, vagy egy ápoló, de egy beteg is . Bármelyikük tenné, mint ember szólalna meg, az az ember, akinek nap mint nap szembe kell néznie a betegség okozta nehézségekkel.

Hiszem és tudom, hogy sok lelkiismeretes orvos és egészségügyi szakasszisztens, ápoló van, de tőlük elrabolja mindezt azok hada, akik valamiféle orbitális feledékenység folytán, nem akarnak gyógyítani, nem akarnak a beteggel foglalkozni és nem akarnak beteget látni. Jó ok erre az, hogy van-e Covid oltása vagy nincs.

Elképesztőnek tartom, és józan ésszel felfoghatatlannak, hogy egy kísérleti szer megléte vagy éppen hiánya miatt döntsön egy a gyógyításra felesküdött orvos, hogy foglalkozik-e a beteggel és annak szenvedéseivel vagy sem.

Azt pedig egyenesen felháborítónak és elkeserítőnek tartom, hogy orvos olyat ki mer ejteni a száján, hogy , akik nem oltatták be magukat- azaz nem vettek részt a kísérletben önként és dalolva- azokat össze kellene kötözni és a Dunába hajítani.

Hova fajult az embertelenség, itt Magyarországon?!

Nemde pontosan azért is jobban kellene törődni a betegekkel, mert ebben a leromlott, majdnem hogy " leharcolt, háborús állapotokat tükröző" kórházakban az életmentés az egyetlen, ami igazi hivatássá emeli az orvosi és gyógyító pályát?

Vajon Nagy Elődeik, akik végig küzdötték a háborúkat, az ismeretlen betegségek sorozatát, látták a kisbabák halálát, vagy a nyomorból érkezők elképesztő alultápláltságát, a frontról érkezők fagyásait, a rettenetes fájdalmakkal küzdő embereket, ők is bedobták így a törülközőt?!

Ők is azt mondták, hogy nincs kötszer, akkor meghal a beteg és ez van?

Mindig és minden körülmények között az ember életének a mentése a legfontosabb és a legnemesebb dolog! Nem a pénzért, hanem mert a hivatástudat egy olyan megfoghatatlan dolog, ami nap, mint nap csodát tehet!

Mert a megfelelő gyógyszer felírása az utolsó lépés, az igazi csoda ott kezdődik, amikor a beteget meghallgatják, amikor az elmondhatja mit érez, hol és milyen fájdalmat. Az igazi csoda ott kezdődik, amikor az orvos megnyugtatólag közli a baj okát és vigasztaló szavakat mond.

Tudom, ez rendkívül fárasztó, nagyon sok erőt kivesz azokból, akik a gyógyításra szánták el magukat, kaptak meghívást, mert nekik nem csak a testet kell tudni ellátni, hanem a lelket is gyógyítani.

Hol van itt annyi kapacitás, hallom a felháborodott kérdést?

Van, csak tessenek egy kicsit magukba szállni, tessenek egy kicsit elgondolkodni azon, hogy mit érez az, aki találkozik egy vadidegen fájdalommal és belülről retteg, fél!

Vajon mit érezhet az a beteg, akire ránézett az "orvos" és miután a nyakán látta a duzzanatot azt mondta neki foghegyről: " Magának rákja van!" Leletek és minden anamnézis nélkül. Vajon milyen rettegésben töltötte el azt a fél évet, amikorra időpontot kapott a műtétre, és Karácsony után Újév előtt kapta meg a szövettani eredményt?!

Ezek mind, mind megtörtént esetek, név nélkül, de jelezve, mi történik ma az egészségügyben!

Azt gondolják nem tudom, hogy vannak tisztességes orvosok és egészségügyi szakemberek! De vannak, ők dolgoznak és küzdenek!

A kérdésem az, hogy mi van azokkal, akik széttárt karral, nem foglalkoznak a betegekkel, mondván minek, úgyis Covidos lesz, azt vagy belehal, vagy nem!

Micsoda förtelmes mengelék lettek egyesek, hova tűnt mindaz, ami a kórházat és az orvoslást a legnemesebb hivatások között tartotta számon?!

De nem hagyom, ki a politikusokat sem, akik Fidesz vagy ellenzék, hallgatnak és nem tesznek mást csak tuszmákolják az amúgy is rettenetes lelki állapotban lévő emberekre a kísérleti vakcinákat, mert decemberben lejár a szavidejük.

Nem átallanak megfélemlíteni embereket, hamis illúzióba kergetve őket, hogy véd a vakcina, és ahogy telik az idő egyre inkább vonják vissza szavaikat, mert most már kimerik mondani, hogy csak 3 hónapra ad valamilyen védelmet ( Ami évi 4 oltást jelent, jelen állás szerint). Valamilyent, mert ugyanúgy fertőznek és ugyanúgy elkaphatják a kórt. Fenyegetőztek kötelezőséggel, aztán a munkáltatóra hárították és még mindig nincs gyógyítás!

És mindeközben lassan a félelem és a rettegés öli meg az elkeseredett embereket!

Én nem a benzin árral jövök, hanem azzal, hogy lassan 1 liter étolaj 1000 Ft!

 Kedves Kormány!  Mégis mit képzelnek magukról? Miért ültettük oda Önöket? Majd az élet kiszelektál, csak besegítenek, hogy se enni, se melegedni, se gyógyítást igénybe venni ne lehessen? Aki ezt túléli, az maradhat?

Mi ez! Miféle elfajzott szelektáló politika ez! Nem hallom az ellenzék üvöltését, hogy ezt nem lehet emberekkel megtenni! Nem hallom, pedig nagyon nyitva van a fülem!

Volt nem olyan rég egy kórház sorozat a televízióban a címe New Amsterdam. A kinevezett új főigazgató azzal kezdte, azzal a kérdéssel : Miben segíthetek? Aztán annyit mondott, miután látta , hogy sok orvos szépen belesüppedt a kényelembe - ezért kirúgta őket- , hogy 

"Kezdjünk el gyógyítani!"



 


2021. november 1., hétfő

Elhalványuló gondolatok- ünnep és parádé és a csönd mélye


 













Ahogy telnek éveink, úgy értjük meg egyre jobban, a természet üzenetét. 
Minden ősz levetkőzi a pergő időszakok harsogó színeit, átfesti a Földet és aztán eltemetkezik a legmélyebb álomvilágba.
Ez az ember sorsa is, és ahány évet is él, minden egyes ősz figyelmeztet az eljövendőre a kikerülhetetlenre, a sokaknak rémisztőre, a másoknak megfoghatatlanra, hogy elmúlik minden, elszáll a sok jókedv, eltűnnek az ifjonti vágyak, a nevetések és felhőtlen rácsodálkozások.
Magunkban hurcoljuk minden történetünket, de mind mind egyfelé mutat, hogy egy nap egy órájának egy percében megáll a világ körforgása számunkra.
Szomorú csak az lehet, aki még marad és könnyekkel küszködve emlékezik , persze szelektíven mindarra, ami összefűzi az épp távozóval.

Amíg járjuk utunkat, sok-sok dolog , elképzelés, terv fogalmazódik meg bennünk,: van , amit megteszünk, van, amit elvetünk, de benne élünk egy körforgásban, alakítjuk tetszésünk szerint saját sorsunkat és szembe kell néznünk, hogy jó döntéseink mellett rosszak is születtek, ezek is mi vagyunk.

Persze, ez sem ilyen egyszerű, hiszen, sokan , sokféleképpen beleszólnak életünkbe, erőszakkal, vagy szép szóval, de motiválni, vagy visszafogni akarnak, hatalommal élve, vagy visszaélve, kihasználva a vélt előnyüket, megtiporva az embert, elvéve tőle, minden reményt! Van ebben jó is és rossz is, akkor és ott el kell döntenünk, mit fogadjunk el és mivel álljunk szembe és hogyan!
Bárhogy is történik, az a mi történetünk része lesz!
A egyedi és csak a mienk, mint ahogy az ősz minden levele egyedi, úgy mi is azok vagyunk.

Ahogy telnek éveink, fogynak a körülöttünk élők akiket ismerünk, egyre inkább nem figyel már ránk senki és nem számít, hogy még lenne mondandónk, még tenni akarnánk, még adni akarunk önmagunkból!
A fiatal nemzedék a párkereséssel van elfoglalva, a középkorú a gyermekneveléssel és a házfelújítással, vagy a karrierépítéssel, de az idősre már senkinek nincs igazán ideje.
Már hiába szólna, hangját elviszi az őszi szél, hiába volnának gondolatai. mások csak rálegyintenek: mondván, " ez már nekem is eszembe jutott" és hiába tenne bármit is, akik megfordulnak körülötte csak rohannak és nem érnek rá.
Elhalványulnak gondolataink, emlékeinkre senki sem kíváncsi, és csak tűkön ülve hallgatják mondatainkat, vagy meg sem hallják.

Eszükbe sem jut, hogy még tervezünk, hogy még tenni akarunk, hogy még vannak ötleteink, hogy még Élünk!

Aztán November 1.-én sűrű könnyek között emlegetnek elhunytakat, de az élőkre nem jut idejük!

A katolikusoknál ma Mindenszentek ünnepe van, örvendezünk , mert akik már elhagyták ezt az érdekekkel, fondorlattal, gonoszsággal megtűzdelt világot, ők együtt vannak a szenvedés nélküli új országban! Ez a hitünk!
Az idősek pontosan tudják, hogy peregnek a csintalan évek, hogyan vált a jósors, balsorsba, hogyan lesz egyik nap boldogsága, a másik enyészetévé!

Ma már idősnek sem kell lenni, hogy gyorsan peregjen az élet, csak szegénynek, nyomorgónak, kirekesztettnek, éhezőnek! Számukra az idő százszorosan pereg, mert vacogva és korgó gyomorral hagyják el ezt a világot, s lehet jó emlékek nélkül! De őket is várja odafönt egy ország!

Dsida Jenő gyönyörű verse szóljon mindazokért, akikre senki sem gondol, élőkre vagy halottakra!



Dsida Jenő: Ősz a sétatéren



Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!
 
A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.
 
Jaj, be keserves ez az őszi sétány!
A levegő mintha végtelen víz volna,
türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,
hová sosem szürönközik sugár.
A fák:
sűlyedt hajók árbocai.
A bokrok:
nagy vízi pókok, óriás meduzák.
Az út:
kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.
S a tó:
sötét álom a szívem fenekén.

Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...