A provokatív cím sejtetni engedi, hogy ismét az ősidők óta meglévő téma fog terítékre kerülni: nevezetesen a nemek vagy, ha szójátékkal élek a "nem"-ek harca.
Ha sokat vagyunk kisgyermekek közelében, és persze figyelünk is rájuk, hamar ráébresztenek bennünket, hogy amiről, mi azt gondoljuk természetes, az nem is biztos, hogy az. Lehet csak hagyomány, egy konvenció, egy megszokás, egy beidegződés, egy társadalmi íratlan szabály. De mi sohasem kérdőjeleztük meg, elfogadtuk. Így neveltek bennünket.
Alapvetőleg ezekkel az ismérvekkel szocializálódtunk.
Szóval, mondom a gyermek rákérdez ezekre, neki ugyanis magyarázat kell a nem logikus társadalmi konvenciókra.
Uraim! Nyugodtan lehet sört bontani, mert most jön a felhördülés!
Az ugyanis egyáltalán nem természetes, hogy a férfiak uralják a családot, a nagyobb közösségeket, egy országot, vagy éppen a világ országainak közösségét!
Ugyanis semmi sem indokolja!
Nézzünk néhány alapvető dolgot!
Ahhoz, hogy egy közösséget irányítani tudjunk és ez lehet a család, mint legkisebb és egyben legértékesebb közösség, osztott figyelemre, ráadásul teljes koncentráltságra van szükség, hiszen a csoport minden egyes tagja fontos , tehát a kellő figyelmet meg kell hogy kapja.
Miért is?
Mert, ha azt akarjuk elérni, hogy családunk hatékonyan építse jövőjét és gondoskodjon a megfelelő életminőségről, akkor mindenkinek el kell végezni benne a feladatát, azt pedig kellő irányítással, megfelelő tanítással és személyre szabott jutalommal kell megvalósítani.
Lépjünk egy kicsit a hétköznapi nyelvezet lépcsőjére: Az a férfi, aki eldobálja a lakásban a koszos ruháit, otthagyja a mosogatnivalót, az asztalon az ételmaradékot, majd beül szotyizni a TV elé, az nem csak nem hatékony a családi élet működtetésében, hanem még hátráltatja is azt.
Aztán egyszerre csak egy dologra tud figyelni, az pedig saját maga, ha egészséges, ha nem, akkor meg pláne, vagyis a családból másokat is elvon a feladatvégzéstől, mert vele kell foglalkozni.
Ki a legalkalmasabb, hogy a szerteágazó feladatokat kiossza, figyelemmel kísérje, majd elszámoltatás után megfelelően jutalmazzon?
Az a nő, aki képes egyszerre figyelni gyermekére, a férje nyafogására, a bevásárlólista elkészítésére, aki egyszerre öltözteti a gyerekét önmagát és a tiszta alsónadrágot hajkurászó férjét. Úgy főz, hogy közben telefonon fejből mondja főnökének, melyik iratot hol találja, miközben pontosan tudja, milyen betegségre milyen gyógyszert adjon, avagy inkább gyógynövényt. Az a nő, aki mosás közben képes a kertben a virágokat rendbe tenni és még füvet is nyírni. Az a nő, aki mindezek mellett megpróbál még előkészületeket tenni a másnapi avagy hétvégi programok megbeszélésére férjével, de ennek vajmi esélye sincs, hiszen teljesen kimerült férje csak és kizárólag a szexre képes gondolni.
Az a nő, aki már rég túl van virágzásán és mégis megpróbál elfogadható frizurát csinálni magának, hiszen a költségvetés is az ő vállát nyomja és abba nem fér bele a fodrász, miközben férje olyan topisan képes grasszálni az utcán, mintha az lenne a trendi divat: " mert csak a szomszédba megyek" címszó alatt, csak a szomszéd a település másik végén van. Nem számít.
Focimeccsre felveszi az új cipót, drága pólót, új nadrágot - mert "lássák, hogy én is vagyok valaki, na!- és tiszta sárosan hazaballag. Férfimunka.
Ha egy kicsit nagyobb távlatokban gondolkodunk, akkor ne felejtsük el, hogy a körülöttünk lévő világot ANYATERMÉSZETNEK nevezzük, mert az örök teremtő erő benne létezik, belőle születik és neveli fel.
Plusz pont a nők javára.
Még azt sem mondhatom, hogy a férfiak határozottabbak, mint a nők, hiszen ha egy témát felvetünk a férfiak vitáznak, esetleg káromkodnak, aztán kézfogással és sörrel, borral kibékülnek. A nők azonban nem irgalmaznak, nincs bocsi, felejtsük el, csak öri-hari van. Kíméletlen döntéseket hoznak és ezeket nem másítják meg.
Ha kapatos férjuramnak azt mondják éjszakai simuláskor, hogy "Nem!" az akkor igazi " Nem!". Ha mégis változtatnak elhatározásukon azt csak egy dolog miatt teszik: hogy jóval lényegesebb dologhoz megszerezzék az egyetértést.
Azaz a szex nagy része házassági körökben előnyök megszerzésére irányul! Bizony Uraim, nem a zsír a toka és egyéb dolgok vonzzák az asszonyokat, hanem céljaik elérése néhány perces "kibírom" művelet keretében.
A nők tehát fifikásabbak, okosan használják, amijük van és céljaikat elérik, határozottan érvelnek, mint pl: " Persze, te majd megoldod! Fél éve ígérgeted, ha rajtad múlik sohasem lesz kész!"
Míg a férfiak indokai a következőek: " Nem!" " Csak!" " Mer' azért!"
A probléma tehát az a férfiakkal, hogy nem a megfelelő jogállásban vannak. Ha az őket megillető kitüntető beosztotti minősítésben dolgoznának otthon és mindenütt, akkor megértő és együttérző szemekkel találkoznának, amivel párjaik jeleznék: " Tudom, hogy mindent megteszel, de csak erre vagy képes!"
De mivel valakik , valamikor tévesen úgy gondolták, hogy a férfi többre képesebb ,mint egy nő, így továbbra is forr a "nem"-ek harca, földön , vízen , levegőben, ágyban.
Íme a klasszikus nő és klasszikus férfi ősi problémája!
Ui:
A modern világ által eltorzult "fiúkák" és cicabarbik esete már egész más! Isten ments, hogy a plázamacák gondolkodni akarjanak, ők ugyanis nem tudnak, nem mintha a mellettük pózoló fiúkák el tudták volna dönteni nemi identitásukat! Ez legyen a legközelebbi téma!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. november 12., vasárnap
2017. október 23., hétfő
Őszi szóhullatás 3 felvonásban.
1.
Elbúcsúztunk a nyári tikkasztó hőségtől, már csak emlékeinkben él a szöcskék esti ciripelése, a kutyák vég nélküli éjszakai ugatása és a macskák erőfitogtató nyérvákolása, amely egyszersmind leszögezte, ki a vezérhím. Elmúlt már a nyári aratás és az azt követő záróvacsorák amik olykor szénaboglyában történt ébredéssel jelezték: jó volt a termés, van minek örülni!
Hazatértek a nyaralók, visszacsöppentek hétköznapi életükbe és az eget kémlelve, azon gondolkodtak, mikor lesz újra nyár!
A szerelmesek is megtalálták közös, vagy éppen magányos " vackaikat", aszerint, hogyan alakult a párkapcsolat.
Egyszóval mindenki elővette az "Emlékeim" c. könyvét és egy újabb fejezetet írt bele.
Az ősz az idén egy picit tolakodó volt, először hamar jött, aztán, mint aki rádöbbent, hogy korai a megjelenése , visszahúzódott és átadta ismét a helyét a "huszonpárfokoknak".
Október 23.-ára azonban megemelte kalapját, csípős, esős hideg napot kívánva és elvárva, hogy mély tisztelettel övezzük az ő megjelenését.
Én is elpakoltam a nyári ruháimat és már vastag szabadidőruhában írom a soraimat. S miközben ennyi eltelt év óta újra meg újra rácsodálkozom az őszi színek varázsára , magamban morgok egy kicsit, mert az ősz a végeláthatatlan lombhullás időszaka.
Eltűnődtem, hogy szerintem, minden fa, amelyik nem örökzöld, biztosan nőnemű lehet.
Ennyi cuccot, csak egy nő képes magára ölteni és aztán egyenként ledobálni!
És mire az ember összeszedi!
Aztán az ősz a szüret ideje, ami szintén mulatságba torkollik. De ekkor kezdődik az újabb iskolai tanév, s ki milyen képességekkel belefog, hogy vagy kötelezően járjon iskolába, vagy álmait váltsa valóra.
Az újabb ismerkedések időszaka, új kapcsolatok, szerelmek születése.
2.
Nap mint nap járom az utcákat, ismerek minden követ ( mert én még gyalog rovom az utam) ezért is veszem észre, ha valami nem úgy van, mit ahogy előtte, de azt is, ha semmi nem változott.
Gyönyörű Béke terünk igazán pompás képet festene, ha nem futna bele olykor-olykor egy-egy rongálóba.
Képtelenség felfogni azt a fajta felelőtlenséget, nemtörődömséget, amivel a téren lévő hinták karabinerjeit eltüntették. Vagy éppen, amikor két tizenéves rángatja a fiatal kis fát, s mindezt a szülő jelenlétében.
Odamentem.
Nem kellett szólnom, mindjárt abbahagyták. Ezek szerint tudták, hogy rongálnak, hiszen egy idegen jelenléte elég volt.
Kölykök, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni!
Kölykök, akik nem tudnak a lehetőségeikkel mit kezdeni!
Kölykök, akik nem tanultak erkölcsi normákat, akiket senki nem szorított arra, hogy hozzák helyre az elrontott, tönkretett dolgokat!
És felnőttek, akiknek nehéz tiszta erkölcsi talajon megállni!
Felnőttek, akik, nem tudják hogyan tovább!
Sorsok, amik a süllyesztőbe kerülnek, mert senki nem lesz, aki ezekre az életekre emlékezik!
3.
Nem úgy, mint ma, amikor az '56-ban az "értünk éltekre" visszagondolunk és tisztelgünk előttük.
De már csak egynéhányan, mert sokan nem ismerik a magyarság tudatot, nem tudják, mi a hazaszeretet és már nem félik az Istent sem!
Azon gondolkodom, vajon milyen mélyre süllyedhet a hazátlanság, hogy újra megtanuljunk emlékezni, fejet hajtani elődeink előtt?!
Mi kell ahhoz, hogy Március Idusa, Agusztus 20.-a, avagy Október 23.-a nemzeti büszkeséggel töltsön el bennünket?! Nem, ezt nem csak tudni kell, ezt érezni kell!
Érezni, hogy magyarnak lenni igazi kiváltság, hogy magyarnak lenni eleink örökségét hordozni megtiszteltetés! Hagyományainkat ápolni és továbbadni, zenében, táncban, népviseletben, felvonulásban köteles tisztesség 1000 éves történelmünk nyomdokán haladva.
Minden időkben küzdelmet vívtunk , hogy Békességünk legyen!
Borzasztó ellentmondás: háborúval a Békéért!
Talán így válik ez igazán érthetővé: küzdjünk egymás mellett, vállvetve,- még akkor is, ha egymásnak nem vagyunk kedves barátai, de legyünk társai- fennmaradásunkért, magyarságunkért, minden embert megillető, emberi méltóságért, megélhetésért, tiszteletért, a kifosztottak és reményvesztettek felemelkedéséért, családi összetartásért és szeretetért, az elvándoroltak hazajöveteléért.
Isten segítsen ebben minket!
Amen.
Elbúcsúztunk a nyári tikkasztó hőségtől, már csak emlékeinkben él a szöcskék esti ciripelése, a kutyák vég nélküli éjszakai ugatása és a macskák erőfitogtató nyérvákolása, amely egyszersmind leszögezte, ki a vezérhím. Elmúlt már a nyári aratás és az azt követő záróvacsorák amik olykor szénaboglyában történt ébredéssel jelezték: jó volt a termés, van minek örülni!
Hazatértek a nyaralók, visszacsöppentek hétköznapi életükbe és az eget kémlelve, azon gondolkodtak, mikor lesz újra nyár!
A szerelmesek is megtalálták közös, vagy éppen magányos " vackaikat", aszerint, hogyan alakult a párkapcsolat.
Egyszóval mindenki elővette az "Emlékeim" c. könyvét és egy újabb fejezetet írt bele.
Az ősz az idén egy picit tolakodó volt, először hamar jött, aztán, mint aki rádöbbent, hogy korai a megjelenése , visszahúzódott és átadta ismét a helyét a "huszonpárfokoknak".
Október 23.-ára azonban megemelte kalapját, csípős, esős hideg napot kívánva és elvárva, hogy mély tisztelettel övezzük az ő megjelenését.
Én is elpakoltam a nyári ruháimat és már vastag szabadidőruhában írom a soraimat. S miközben ennyi eltelt év óta újra meg újra rácsodálkozom az őszi színek varázsára , magamban morgok egy kicsit, mert az ősz a végeláthatatlan lombhullás időszaka.
Eltűnődtem, hogy szerintem, minden fa, amelyik nem örökzöld, biztosan nőnemű lehet.
Ennyi cuccot, csak egy nő képes magára ölteni és aztán egyenként ledobálni!
És mire az ember összeszedi!
Aztán az ősz a szüret ideje, ami szintén mulatságba torkollik. De ekkor kezdődik az újabb iskolai tanév, s ki milyen képességekkel belefog, hogy vagy kötelezően járjon iskolába, vagy álmait váltsa valóra.
Az újabb ismerkedések időszaka, új kapcsolatok, szerelmek születése.
2.
Nap mint nap járom az utcákat, ismerek minden követ ( mert én még gyalog rovom az utam) ezért is veszem észre, ha valami nem úgy van, mit ahogy előtte, de azt is, ha semmi nem változott.
Gyönyörű Béke terünk igazán pompás képet festene, ha nem futna bele olykor-olykor egy-egy rongálóba.
Képtelenség felfogni azt a fajta felelőtlenséget, nemtörődömséget, amivel a téren lévő hinták karabinerjeit eltüntették. Vagy éppen, amikor két tizenéves rángatja a fiatal kis fát, s mindezt a szülő jelenlétében.
Odamentem.
Nem kellett szólnom, mindjárt abbahagyták. Ezek szerint tudták, hogy rongálnak, hiszen egy idegen jelenléte elég volt.
Kölykök, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni!
Kölykök, akik nem tudnak a lehetőségeikkel mit kezdeni!
Kölykök, akik nem tanultak erkölcsi normákat, akiket senki nem szorított arra, hogy hozzák helyre az elrontott, tönkretett dolgokat!
És felnőttek, akiknek nehéz tiszta erkölcsi talajon megállni!
Felnőttek, akik, nem tudják hogyan tovább!
Sorsok, amik a süllyesztőbe kerülnek, mert senki nem lesz, aki ezekre az életekre emlékezik!
3.
Nem úgy, mint ma, amikor az '56-ban az "értünk éltekre" visszagondolunk és tisztelgünk előttük.
De már csak egynéhányan, mert sokan nem ismerik a magyarság tudatot, nem tudják, mi a hazaszeretet és már nem félik az Istent sem!
Azon gondolkodom, vajon milyen mélyre süllyedhet a hazátlanság, hogy újra megtanuljunk emlékezni, fejet hajtani elődeink előtt?!
Mi kell ahhoz, hogy Március Idusa, Agusztus 20.-a, avagy Október 23.-a nemzeti büszkeséggel töltsön el bennünket?! Nem, ezt nem csak tudni kell, ezt érezni kell!
Érezni, hogy magyarnak lenni igazi kiváltság, hogy magyarnak lenni eleink örökségét hordozni megtiszteltetés! Hagyományainkat ápolni és továbbadni, zenében, táncban, népviseletben, felvonulásban köteles tisztesség 1000 éves történelmünk nyomdokán haladva.
Minden időkben küzdelmet vívtunk , hogy Békességünk legyen!
Borzasztó ellentmondás: háborúval a Békéért!
Talán így válik ez igazán érthetővé: küzdjünk egymás mellett, vállvetve,- még akkor is, ha egymásnak nem vagyunk kedves barátai, de legyünk társai- fennmaradásunkért, magyarságunkért, minden embert megillető, emberi méltóságért, megélhetésért, tiszteletért, a kifosztottak és reményvesztettek felemelkedéséért, családi összetartásért és szeretetért, az elvándoroltak hazajöveteléért.
Isten segítsen ebben minket!
Amen.
2016. február 14., vasárnap
Mesélnek az épületek egy hajdan volt szép családról
Ma erről a családról szeretnék mesélni.
A fotó 1971.-ben készült kishúgom születésekor.
Igen ez az én családom.
Egyedül csak Zsuzsa nővérem nincs a fotón.
Édesanyám gyönyörű és nagyon barátságos asszony volt, sokan szerették őt , mindig , mindenkinek segített, akinek csak tudott és mosolyával is gyógyított.
Ha valakinek valamilyen ügyes-bajos dolga akadt, eljött édesanyámhoz és ezt mondta:
" Nem értek én ehhez Jucikám, megfogalmazná-e nekem a levelet!"
Édesanyám pedig leült és gyöngybetűkkel tisztán , érthetően leírta az illető kérését, majd felolvasta és azután megcímezte a borítékot. Sok-sok egyéb jót is tett, ha szükség volt, hát összepakolt néhány élelmiszert egy kosárba , aztán biciklire pattant és elvitte azoknak, akiknek kellett. Pedig mi sem voltunk gazdagok, de szüleim sohasem fogytak ki a jótettekből.
Édesanyám rendkívül érzékeny asszony volt, tele volt szeretettel és jósággal, amikor énekelt ragyogott az arca. Édesapám sokszor elfogódottan nézte.
Persze sok fájdalom és nehézség övezte édesanyám életét, így aztán ez a csodálatos asszony 1986-ban,52 évesen örökre elment közülünk.
Édesapám nagyon szigorú ember volt.Kemény és ellentmondást nem tűrő. A munkában és otthon is megkövetelte a rendet. Hatalmas volt és sokszor félelmetes.
Talán azért is, mert óriási volt a felelőssége. Sok építkezést maga végzett, vagy felügyelt, többek között a dunapataji Művelődési Házat is. Maximális felelősségtudattal élt és ez a maximalizmusa kihatott családunkra , mert velünk szemben is ugyanolyan magasak voltak a követelményei, mint másokkal.
Okos volt és művelt, ahogyan édesanyám is.
Én voltam az első gyermeke édesapámnak ( mivel két nővérem édesanyám első házasságából származott) és biztos vagyok benne, hogy egy fiúnak jobban örült volna.
De ezt sohasem mondta és nem is éreztette velem. Nagyon szeretett. Minden tárgyalásra elvitt magával attól kezdve, hogy már nem voltam pelenkás.
Utaztunk Pesttől kezdve Pécsig mindenüvé, ahol megbeszélései voltak. Ott aztán ( elmondása szerint) a titkárnők babusgattak, mert aranyló fürtjeimet mindenki szerette és tömtek csokoládéval és játszottak velem.
Édesapám nagyon büszke volt rám.
Nálunk pontban délben volt az ebéd, ami azt jelentette, hogy harangszóra az asztalnak megterítve kellett lennie és azon már ott kellett gőzölögnie a levesnek.
Hétvégén pedig mindannyian ott ültünk az asztalnál és addig nem fogtunk neki enni, amíg édesapám nem kezdte el. Ebéd közben nem volt szabad beszélgetni és senki nem hagyhatta el az asztalt csak ha már mindenki befejezte az evést.
Apám rendszeresen elkérte az ellenőrzőnket és megnézte a jegyeinket, de amit a testvéreimnél elfogadott azt nálam nem. Velem szemben mindig magasabbra emelte azt a bizonyos képzeletbeli lécet.
Sohasem bántott, de nem is kellett , mert édesanyám érzékenységét örököltem és elég volt egy csúnya nézés egy szemráncolás és már potyogtak is a könnyeim.
Amikor 17 éves lettem, édesanyámnak bevallottam, hogy szoktam kávét inni.
Édesanyám tudta, hogy ha ezt édesapám fülébe jut, nagy baj lesz belőle. Így aztán azt mondta, majd alkalmas időben elmondja ezt édesapámnak.
Amikor hazalátogattam a gimnáziumból, mindig csak úgy ittam kávét, hogy édesanyám csészéjéből, mert édesapám azt is figyelte hány csésze van kint és csak kettő lehetett kávés.
Aztán eljött az a bizonyos nap, amikor édesapám szólított:
"Gyere csak ide kislányom!"- már a hangsúlyból tudtam, hogy számonkérés lesz.
Édesapám zsebre tett kézzel állt az ajtó előtt és szigorúan nézett rám.
" Mit hallok, te kávézol?"
" Igen"- feleltem megszeppenve.
Hallgatott sokáig , majd annyit mondott :" Nem örülök neki".
A csalódottság ott volt a szavaiban.
Édesanyám megkérdezte tőle, legközelebb, hogy "akkor a Juditnak adhatok kávét?"
Mire édesapám azt felelte: " Igen, de nem velünk issza meg!"
Amikor elmegyek azok mellett a házak mellett, amiket édesapám épített, minden kőből, téglából, malterból az ő és családunk küzdelme köszön vissza.
Azokban az épületekben ott van édesanyám mosolya, édesapám szerető gondoskodása , hallom édesanyám dúdolását és édesapám kőkemény szavait.
Mesélnek az épületek.
Mesélnek szép időkről, boldogságról, szenvedésről. Mesélnek egy hajdan volt szép családról.
A fotó 1971.-ben készült kishúgom születésekor.
Igen ez az én családom.
Egyedül csak Zsuzsa nővérem nincs a fotón.
Édesanyám gyönyörű és nagyon barátságos asszony volt, sokan szerették őt , mindig , mindenkinek segített, akinek csak tudott és mosolyával is gyógyított.
Ha valakinek valamilyen ügyes-bajos dolga akadt, eljött édesanyámhoz és ezt mondta:
" Nem értek én ehhez Jucikám, megfogalmazná-e nekem a levelet!"
Édesanyám pedig leült és gyöngybetűkkel tisztán , érthetően leírta az illető kérését, majd felolvasta és azután megcímezte a borítékot. Sok-sok egyéb jót is tett, ha szükség volt, hát összepakolt néhány élelmiszert egy kosárba , aztán biciklire pattant és elvitte azoknak, akiknek kellett. Pedig mi sem voltunk gazdagok, de szüleim sohasem fogytak ki a jótettekből.
Édesanyám rendkívül érzékeny asszony volt, tele volt szeretettel és jósággal, amikor énekelt ragyogott az arca. Édesapám sokszor elfogódottan nézte.
Persze sok fájdalom és nehézség övezte édesanyám életét, így aztán ez a csodálatos asszony 1986-ban,52 évesen örökre elment közülünk.
Édesapám nagyon szigorú ember volt.Kemény és ellentmondást nem tűrő. A munkában és otthon is megkövetelte a rendet. Hatalmas volt és sokszor félelmetes.
Talán azért is, mert óriási volt a felelőssége. Sok építkezést maga végzett, vagy felügyelt, többek között a dunapataji Művelődési Házat is. Maximális felelősségtudattal élt és ez a maximalizmusa kihatott családunkra , mert velünk szemben is ugyanolyan magasak voltak a követelményei, mint másokkal.
Okos volt és művelt, ahogyan édesanyám is.
Én voltam az első gyermeke édesapámnak ( mivel két nővérem édesanyám első házasságából származott) és biztos vagyok benne, hogy egy fiúnak jobban örült volna.
De ezt sohasem mondta és nem is éreztette velem. Nagyon szeretett. Minden tárgyalásra elvitt magával attól kezdve, hogy már nem voltam pelenkás.
Utaztunk Pesttől kezdve Pécsig mindenüvé, ahol megbeszélései voltak. Ott aztán ( elmondása szerint) a titkárnők babusgattak, mert aranyló fürtjeimet mindenki szerette és tömtek csokoládéval és játszottak velem.
Édesapám nagyon büszke volt rám.
Nálunk pontban délben volt az ebéd, ami azt jelentette, hogy harangszóra az asztalnak megterítve kellett lennie és azon már ott kellett gőzölögnie a levesnek.
Hétvégén pedig mindannyian ott ültünk az asztalnál és addig nem fogtunk neki enni, amíg édesapám nem kezdte el. Ebéd közben nem volt szabad beszélgetni és senki nem hagyhatta el az asztalt csak ha már mindenki befejezte az evést.
Apám rendszeresen elkérte az ellenőrzőnket és megnézte a jegyeinket, de amit a testvéreimnél elfogadott azt nálam nem. Velem szemben mindig magasabbra emelte azt a bizonyos képzeletbeli lécet.
Sohasem bántott, de nem is kellett , mert édesanyám érzékenységét örököltem és elég volt egy csúnya nézés egy szemráncolás és már potyogtak is a könnyeim.
Amikor 17 éves lettem, édesanyámnak bevallottam, hogy szoktam kávét inni.
Édesanyám tudta, hogy ha ezt édesapám fülébe jut, nagy baj lesz belőle. Így aztán azt mondta, majd alkalmas időben elmondja ezt édesapámnak.
Amikor hazalátogattam a gimnáziumból, mindig csak úgy ittam kávét, hogy édesanyám csészéjéből, mert édesapám azt is figyelte hány csésze van kint és csak kettő lehetett kávés.
Aztán eljött az a bizonyos nap, amikor édesapám szólított:
"Gyere csak ide kislányom!"- már a hangsúlyból tudtam, hogy számonkérés lesz.
Édesapám zsebre tett kézzel állt az ajtó előtt és szigorúan nézett rám.
" Mit hallok, te kávézol?"
" Igen"- feleltem megszeppenve.
Hallgatott sokáig , majd annyit mondott :" Nem örülök neki".
A csalódottság ott volt a szavaiban.
Édesanyám megkérdezte tőle, legközelebb, hogy "akkor a Juditnak adhatok kávét?"
Mire édesapám azt felelte: " Igen, de nem velünk issza meg!"
Amikor elmegyek azok mellett a házak mellett, amiket édesapám épített, minden kőből, téglából, malterból az ő és családunk küzdelme köszön vissza.
Azokban az épületekben ott van édesanyám mosolya, édesapám szerető gondoskodása , hallom édesanyám dúdolását és édesapám kőkemény szavait.
Mesélnek az épületek.
Mesélnek szép időkről, boldogságról, szenvedésről. Mesélnek egy hajdan volt szép családról.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Elképesztő...
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
Március 17. hajnali 3 óra, nézem a legújabb fejleményeket, látom a megszületett újabb rendelkezéseket, amelyek sokakat érintenek, vállalko...
-
Bárki, aki járt mostanában Dunapatajon a Petőfi utcában ( márpedig sokan teszik ezt, mert az Önkormányzathoz ügyes-bajos ügyüket igen soka...


