Az idő úgy rohan, hogy észre sem vesszük és egyik esemény követi a másikat, s hacsak nem szeretünk mindent rögzíteni, akkor hamar szembesülünk azzal, hogy arra sem igen tudunk visszaemlékezni mi történt előző nap!
Azt gondoljuk, hogy csak bizonyos életkor után következik be ez az emlékezetkuszaság- s meglehet így is van nagyobb százalékban- de valójában az emberek idomultak hozzá a pörgő eseményekhez.
Elgondolkodtam rajta, hogy kinek jó ez a felgyorsult világ!
Kinek jó az, hogy egyik problémát a másik váltja fel és még arra sincs módunk , hogy feldolgozzuk lelkünkben a történteket, máris újabb kihívás elé állunk?!
Néven nevezve, az emberek meggondolatlanul "taposnak" bele mások világába, életébe, törtetve, mondván sietős, sürgős, nem érnek rá, nem várhat a dolog! Mondják a magukét eszeveszett módon, mert azt hiszik, ha gyorsan beszélnek, akkor hamar megoldás születik! S valóban , van olyan, amikor tényleg gyorsan helyére kerül minden!
Ám, sokszor a hamari, kapkodó beszéd visszavonhatatlan fájdalmat hagy a másik lelkében, a rohanó megoldás pedig beláthatatlan károkat!
Amíg az egyik ember törtet óriási erővel mindenkin keresztül, hogy célját elérje, addig sokan mások csendben, hallgatagon teszik dolgukat és várnak arra a jótékony pillanatra, amikor végre előhozakodhatnak lelküket terhelő gondjaikkal!
Már hallom, hogy sokan felkiáltanak: Dehát ilyen a világ! Aki nem erőszakos az nem ér célt! Vagy a többi közhely: Az emberek szörnyűek, gonoszak stb!
Igen , bármennyire közhelyes, ez mind igaz: akkor adott a feladat , hogy lassítani kellene, figyelni kellene a másikra, meg kellene hallgatni, észre kellene venni, hogy más is van a világon, mint mi magunk!
Mert bizony , ahogy tellik felettünk az idő, egyre láthatatlanabbá válunk, mintha a testünk átlátszó lenne, mintha a hangunk elveszne az éterben, mintha nem lennénk mások csak árnyak!
Nem életkor kérdése manapság értéktelennek, láthatatlannak lenni, hanem azon emberek hozzáállásának következménye, akik azt gondolják, hogy vélt befolyásuk, vagy anyagi előnyük okán ők különbek! Ők "színesek", mindenki nagy hanggal előre köszön nekik és ezen a szemüvegen keresztül nem veszik észre, hogy egy nap a nem is távoli jövőben ők sem lesznek mások, mint láthatatlan, senki által fel nem ismert emberek!
2024 NagyPéntek jön, a nap, amikor a Szeretetet keresztre feszítették olyan emberek, akik az orrukig sem láttak! A nap, amikor sokan sírtak és sokan nevettek, és teszik még ma is, a nap, amikor egyesek mások szenvedését figyelmen kívűl hagyva jól végezve feladataikat összecsapják tenyerüket mondván: Na akkor ezt is elvégeztük!
El! Valóban! Az emberiség mit sem változott ma is bárkit képesek keresztre adni, csak azért, hogy ünnepelhessék magukat: Ej, de ügyesek vagyunk!
Ügyesek? Nem a velejéig romlottak és gonoszok! Átnézni a másikon, elfordulni tőle, nem észrevenni, vagy az elesettbe belerúgni igazi "dícséretes és ünneplendő" dolog! Volt idő, amikor minden ember Embernek számított, ma már csak azok, akik kikönyöklik maguknak az álságos , időleges helyet, ott állva a gúnyolódók között , mutogatva arra , aki a keresztjét viszi!
Bármibe hiszünk is, egy dolgot soha nem szabad elfelejteni, hogy minden gonoszságunkért sokszorosan fizetni kell, mert ez az Élet törvénye!
