A fotó 1971.-ben készült kishúgom születésekor.
Igen ez az én családom.
Egyedül csak Zsuzsa nővérem nincs a fotón.
Édesanyám gyönyörű és nagyon barátságos asszony volt, sokan szerették őt , mindig , mindenkinek segített, akinek csak tudott és mosolyával is gyógyított.
Ha valakinek valamilyen ügyes-bajos dolga akadt, eljött édesanyámhoz és ezt mondta:
" Nem értek én ehhez Jucikám, megfogalmazná-e nekem a levelet!"
Édesanyám pedig leült és gyöngybetűkkel tisztán , érthetően leírta az illető kérését, majd felolvasta és azután megcímezte a borítékot. Sok-sok egyéb jót is tett, ha szükség volt, hát összepakolt néhány élelmiszert egy kosárba , aztán biciklire pattant és elvitte azoknak, akiknek kellett. Pedig mi sem voltunk gazdagok, de szüleim sohasem fogytak ki a jótettekből.
Édesanyám rendkívül érzékeny asszony volt, tele volt szeretettel és jósággal, amikor énekelt ragyogott az arca. Édesapám sokszor elfogódottan nézte.
Persze sok fájdalom és nehézség övezte édesanyám életét, így aztán ez a csodálatos asszony 1986-ban,52 évesen örökre elment közülünk.
Édesapám nagyon szigorú ember volt.Kemény és ellentmondást nem tűrő. A munkában és otthon is megkövetelte a rendet. Hatalmas volt és sokszor félelmetes.
Talán azért is, mert óriási volt a felelőssége. Sok építkezést maga végzett, vagy felügyelt, többek között a dunapataji Művelődési Házat is. Maximális felelősségtudattal élt és ez a maximalizmusa kihatott családunkra , mert velünk szemben is ugyanolyan magasak voltak a követelményei, mint másokkal.
Okos volt és művelt, ahogyan édesanyám is.
Én voltam az első gyermeke édesapámnak ( mivel két nővérem édesanyám első házasságából származott) és biztos vagyok benne, hogy egy fiúnak jobban örült volna.
De ezt sohasem mondta és nem is éreztette velem. Nagyon szeretett. Minden tárgyalásra elvitt magával attól kezdve, hogy már nem voltam pelenkás.
Utaztunk Pesttől kezdve Pécsig mindenüvé, ahol megbeszélései voltak. Ott aztán ( elmondása szerint) a titkárnők babusgattak, mert aranyló fürtjeimet mindenki szerette és tömtek csokoládéval és játszottak velem.
Édesapám nagyon büszke volt rám.
Nálunk pontban délben volt az ebéd, ami azt jelentette, hogy harangszóra az asztalnak megterítve kellett lennie és azon már ott kellett gőzölögnie a levesnek.
Hétvégén pedig mindannyian ott ültünk az asztalnál és addig nem fogtunk neki enni, amíg édesapám nem kezdte el. Ebéd közben nem volt szabad beszélgetni és senki nem hagyhatta el az asztalt csak ha már mindenki befejezte az evést.
Apám rendszeresen elkérte az ellenőrzőnket és megnézte a jegyeinket, de amit a testvéreimnél elfogadott azt nálam nem. Velem szemben mindig magasabbra emelte azt a bizonyos képzeletbeli lécet.
Sohasem bántott, de nem is kellett , mert édesanyám érzékenységét örököltem és elég volt egy csúnya nézés egy szemráncolás és már potyogtak is a könnyeim.
Amikor 17 éves lettem, édesanyámnak bevallottam, hogy szoktam kávét inni.
Édesanyám tudta, hogy ha ezt édesapám fülébe jut, nagy baj lesz belőle. Így aztán azt mondta, majd alkalmas időben elmondja ezt édesapámnak.
Amikor hazalátogattam a gimnáziumból, mindig csak úgy ittam kávét, hogy édesanyám csészéjéből, mert édesapám azt is figyelte hány csésze van kint és csak kettő lehetett kávés.
Aztán eljött az a bizonyos nap, amikor édesapám szólított:
"Gyere csak ide kislányom!"- már a hangsúlyból tudtam, hogy számonkérés lesz.
Édesapám zsebre tett kézzel állt az ajtó előtt és szigorúan nézett rám.
" Mit hallok, te kávézol?"
" Igen"- feleltem megszeppenve.
Hallgatott sokáig , majd annyit mondott :" Nem örülök neki".
A csalódottság ott volt a szavaiban.
Édesanyám megkérdezte tőle, legközelebb, hogy "akkor a Juditnak adhatok kávét?"
Mire édesapám azt felelte: " Igen, de nem velünk issza meg!"
Amikor elmegyek azok mellett a házak mellett, amiket édesapám épített, minden kőből, téglából, malterból az ő és családunk küzdelme köszön vissza.
Azokban az épületekben ott van édesanyám mosolya, édesapám szerető gondoskodása , hallom édesanyám dúdolását és édesapám kőkemény szavait.
Mesélnek az épületek.
Mesélnek szép időkről, boldogságról, szenvedésről. Mesélnek egy hajdan volt szép családról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése