A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bütykesz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bütykesz. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 20., vasárnap

Bütykesz és az eltűnt "kalbász" története

Bütykesz hosszan nézte, ahogy Vezenye bakugrásokkal próbálja magát átverekedni a kalászoson keresztül.
Ahogy tekintetével követte, arra gondolt, hogy nem érti igazán, hogy vajon Vezenye melyiknek mondhatja: "édes galambocskám" vagy "drága csillagom gyönyörűséges mezeje", mert hogy ő az ő Böbéjét bizony ilyen szavakkal illette!?
Hej de sokszor kiülnek este a ház elé a padra, nézik az eget, nagyokat szippantanak a csodálatos erdei levegőből, hallgatják ahogy a természet különféle állatai lassan, mocorogva nyugovóra térnek.
Szeretik azt a békét, ami a házukat eltölti, minden egyes "porcikája" ennek a háznak őrzi az ő csendes és boldog életük összes percét. Ők közösen együtt építették némi rokoni segítséggel, bele tették a vályogba az egymás iránti szeretetüket, azt a sok mulatságos családi történetet, és a vágyaikat a gyermekről.
Böbe asszony és Bütykesz nagyon szeretett volna gyermeket, de valahogy sehogyan sem adta meg nekik a Teremtő.
Bütykesz vallásos volt, de nem úgy mint mások, nem járt ő minden vasárnap templomba, mert azt mondta, hogy ő inkább az Úr dicsőségére dolgozik otthon. Mert " a disznónak mondhatom, hogy most mise van, őneki enni köll, meg aztán a disznó azzal dicséri az Urat, ha szépen hízik, a tyúk azzal, ha sok tojást tojik, én meg azzal, ha jól tartom őket és gondoskodom róluk"
Vakarta is a plébános a fejét ezen okoskodáson, "de ami igaz, az igaz- morfondirozott magában- az Úr a földet nekünk adta. Meg az is igaz, hogy gondoskodnunk kell a természetről, hogy aztán bennünket szolgáljon, szóval jól van ez így, csak hát az a vasárnapi mise, hát ugye azt mégsem illdomos kihagyni."
No addig addig, míg megegyeztek, hogy Bütykesz legalább 3 havonta eljár a templomba és "elszámol az Úrral". Így azután Bütykesz, minden 3. hó első napján szépen felöltözött, magához vett 2 szál "kalbászt", meg egy tábla szalonnát, meg egy füstölt csülköt és elment a templomba , hogy számadást tegyen.
Letette a finomságokat az oltár elé és hosszasan sorolta mindazon eseményeket az oltáron lévő kereszten függő Jézusnak, ami addig történt, kitért azokra a dolgokra, amikről úgy gondolta, nem helyesek és elkövette, aztán pedig a mondandója végére ezen fohászt kanyarította:
" Uram, ha van időd és nem felejtenéd el, amikor a gyermekeket osztod a családokhoz légy olyan jó adjál nekünk is. Mert nem panaszkodásul mondom, de a Sövegeséknek megint vittél egyet, pedig már van nekik kettő, ... nem s énmiattam, pedig én is szeretném, de tudod a Böbe miatt, olyan sokszor könnyezik este, amikor azt gondolja úgysem látom. Kérlek hát fogadd el ezeket az adományokat és ne feledkezz meg rólam! Oszt három hónap múlva ismét eljövök, addig nem zavargászlak, van Teneked épp elég gondod-bajod az emberfiával. Amen!"
Bütykesz ezek után szépen meghajolt majd hazaballagott azzal a reményteljes gondolattal, hogy talán ebben az elkövetkezendő időben megajándékozza őket az Isten egy gyermekkel.

A plébános igen nagy örömmel vette tudomásul az oltárhoz tett adományt és amidőn Bütykesz kilépett a templom ajtaján a pap indult is a kosárért. Ámde mire odaért az oltárhoz a füstölt finomságoknak lába kélt. Bosszankodott a pap, hogy hogyan is történhetett ez, mert Bütykesz biztos itt hagyta, de ekkor hová lett:!

Az oltár alatt sokszor szundikált a "csapai kéregető " a Péter, akinek sem háza, sem családja nem volt, járta a környéket és hol itt hol ott kapott némi ételt és szállást egy kis segítségért. Ha éppen semmi nem volt, akkor pedig bement a templomba és bebújt aludni az oltár alá.
Péter nagyban szundított, amikor Bütykesz az "elszámolást" végezte, de a füstölt szalonna illata úgy bekúszott hétköznapi , szokványos álmaiba, hogy csak azt vette észre, tábla szalonnák lógnak a diófán.
Azon nyomban fel is ébredt és majdnem megbánta, hogy ilyen hamar véget ért eme füstös álom, amikor meglátta a megrakott kosarat. Nem gondolkodott, csak ahogy volt iszkiri a kosárral eltűnt.
Szaladt vele messzire és amikor úgy gondolta más senki nem üldözheti, lekuporodott egy fa alá , hogy megnézze szerzeménye valódi tartalmát.
Milyen sok finomság! Egy egész hétig mulathat belőle, tán még kap szállást is és ágyban fekhet! Telis tele volt a feje "úrhatnám" ötletekkel.
Ahogy kicsit csillapodott az izgalma, azon töprengett majd visz azért vissza a templomba, mert mégse járja, hogy ellopta onnan, de ott úgyis van , egy kicsi, ha hiányzik, igazán nem baj. Azután azzal nyugtatgatta magát, hogy legalább a felét, na jó a 2/3-dát vissza viszi. Elszomorodott, mert gondolataiban odáig jutott, hogy bizony az egészet vissza kell adnia.
Ahogy ült ott elszontyolodva, meglátta az özvegy Szegény Rozi legkisebb lányát (négy lánnyal áldotta meg az Isten Rozit és a férjét, aki pár hónapja elhunyt)amint krumplit böngész.
Péter felugrott különös mosoly jelent meg az arcán, azután átvágtatott a "kisbutykosi" erdőn ,megkerülve a Roziék házát és a ház konyhai ablakán bekukkantott. Amikor látta senki nincs a közelben fogta és betette a kosarat az asztalra és ahogy jött úgy elszaladt.

Miközben a pap dohogott még magában hová lehetett a kosár, de különösen annak tartalma, egyszer csak eszébe ötlött, hogy a "csapai kéregető" a Péter itt szokott aludni. No mindjárt tudta hova tűnt el az adomány!
No elment Bütykeszhez előadta, hogy bizony az Úrnak szánt elszámolási ajándék eltűnt , de ő tudja hol van és együtt meg is kereshetnék.
Bütykesz azon gondolkodott vajon kinek is lehetett nagyobb szüksége erre az ételre, de azután mindjárt meg is válaszolta: "sokan vannak a szegények".
Igy ketten elindultak a "kisbutykosi" erdő felé és mi tagadás az erdőszélén már érezték ahogy húzza az orrukat a füstölőről frissen leszedett étek illata.
A Szegény Rozi házához érve , betoppantak a konyhába, amelynek asztalán ott volt a kosár. Az asszony csak állt és nézte, ahogy gyermekei boldogan falatoznak, meztelen lábacskáikkal kalimpálnak az asztal alatt és szemük csillogott az örömtől, végre van mit enniük: Micsoda mennyei lakoma!
Bütykesz szeme hatalmasra kerekedett,s nemkülönben a plébánosé is.
Kifordultak a konyhából, majd Bütykesz ennyit mondott:
" Istennek legyen hála!Oda került, ahova szükség volt! "
"Oda"- mondta a plébános , és csendben elballagtak hazafelé.
....

2015. február 28., szombat

Bütykesz: Mi az a szöventyű és kicsoda Kükeresi Zénó?!

Vezenye orcáján a jól informáltság ült volna meg, ha nem lehetett volna igen jól látni azokat a ráncokat, amik felfedezése után némi kétsége támadhat minden kívülállónak, hogy Vezenye tudja ,miről beszél.
Mert, hogy Vezenye is azok közé tartozott, akik úgy értettek egyet másokkal vagy úgy folytak bele beszélgetésekbe, hogy valójában fogalmuk sem volt, miről is van szó. Így eshetett meg, hogy Vezenye azt a kérdést tette fel :"Egy egészet?!", mert ugye ezzel nem mond téveset és majdnem közel áll az igazsághoz! Meg aztán látta, hogy Sinyka a kocsmáros is felkapta a fejét az ő "tudására" Kocorgó pedig egy újabb "Na" szóval jutalmazta ezen kérdését. Vezenye keserű sorsát tehát így igyekezett édesíteni, hogy "hozzáértésével" némi népszerűségre tett szert. Bár erre a közismeret növelésre nem nagyon volt szüksége, mert széltében-hosszában beszélték az ő "kikapós" életét, sőt voltak , akik tudni vélték, hogy tán van a dologban egy harmadik asszony is. Persze ezt csak a rossz nyelvek mondták. Vezenye pedig igen becsületes ember volt és munkájában sem volt senkinek kifogása, nagy tisztességgel köszörülte a késeket ,ollókat és haj! nagyon is szerették az asszonyok, mert sohasem mulasztotta el, egy-egy kacsintással tudomására hozni a fehérnépnek, hogy biza' ők is beleférhetnének Vezenye amúgy sem egyszerű szerelmi életébe.
Vezenye sokat álmodozott a szép asszonyokról, a rózsaszín-barackos vállakról , a puha édes, kezekről, a szép fehér lábakról, amiket akkor pillantott meg, amikor az asszonyokat a patakban látta mosni és szoknyájuk egyik fele a korcba volt tűzve, hogy ne legyen vizes a ruha, de ezzel engedte meglátni az oly szép és kívánatos combokat is.
Vezenye tehát midőn Bütykesznek feltette a kérdést rögtön álmodozásai tárgyába merült és olyan képet vágott, mint akit 6 mázsás angyal csókolt hókon, szemeit pedig elöntötte a szirupos vizenyő.

No ekkor nyílott a kocsma ajtaja és néhány legény betoppant, hogy leöblítse munkájának porát. Ahogy sorakoztak befelé úgy négyen-öten, a sor végén bebicegett Kükeresi Zénó címzetes kisbíró és odaszólt Vezenyének:
-Kükeresi Zénó címzetes kisbíróról azt érdemes tudni, hogy ő se nem volt Kükeresi, se nem volt Zénó, de még címzetes sem, csak kisbíró. Becsületes nevére már senki nem emlékszik, sokan tudni vélik, hogy volt egy Kükeresi gróf és talán annak valamely "szerelmetes de nem hivatalos leszármazottja", de azt is mondják, hogy Zénó név nem is létezik és a kisbíró találta ki magának.
"Mert- mesélte Maris a mindentudó öregasszony-egyszer ide látogatott egy tekintetes úr, oszt a kisbíró úgy gondolta ő is van annyira úr, mint aki idejön, és be is öltözött. Olyan nadrág volt rajta, hogy csak egy folt volt az ülepén, a mellényen pedig igazi aranyzsinórok lógtak, mindegyik más volt. Na azt elébe ment a tekintetes úrnak és hát annak rendje és módja szerint meg akart hajolni olyan urasan előtte egy kis fejbiccentés, meg egyik láb hátra és jobb keze a hasán - mert hogy így látta- de annyira jól sikerült, hogy azonmód, ahogy a lábát hátra csusszantotta rögtön el is vágódott a pofájára, a por meg csak úgy szállt. Oszt mikor föltápászkodott nagy nehezen, az aranysújtások úgy fityegtek rajta, mint szomorú fűzön az őszi levelek, a képit meg mindenét úgy belepte a por, hogy akár mehetett is volna madárijesztőnek a szántóra."
Így aztán a Kükeresiek Zénója csúfondárosan elballagott, de azért a falutól megkapta " címzetes" megszólítást, merthogy címzetes egy marha volt.

Dehogy szavam ne felejtsem Kükeresi Zénó címzetes kisbíró így szólt Vezenyéhez:
-" Te Vezenye, baj lesz, jön az asszony!"
Vezenye fidres-fodros álmait azonnal kipukkasztotta a kisbíró szava és hirtelenjében és talán ijedtében ezt válaszolta:
-" Melyik?"
Mire a kisbíró felhúzta a szemöldökét és eme igen okos választ adta:
-"Nem mindegy? "
Vezenye olyan gyorsan lecsurgatta gigáján a fröccsöt, hogy a poharat is keresni kellett utána és talán még a vásári mutatványos is felvette volna egy-egy előadásra. Oszt uccu, Vezenye kiugrott a kis ablakon, ami szántó felé nézett és úgy szaladt, hogy a nevetésnek csak a visszhangját hallotta.

...folyt.köv.

2013. október 13., vasárnap

Bütykesz a kocsmában, és mi az a szöventyű.. 1. rész.

Ami Bütykeszről mindenki biztosan tudott, hogy sohasem kapkodott el semmit. Lassan, okkurátusan kelt fel, mert meggyőződése volt, hogy, ha hirtelen áramlik a vér a lábába, akkor amiatt   hamarabb meghal . Márpedig  Bütykesz azt tartotta hitvallásának: "Olyan lassan élj, hogy sohase érj a végére!"
    Bütykesz meg is tett mindent, hogy ezen ne kelljen változtatni, így aztán a malacok sohasem ismerték meg a hajnali etetés áldásait, de a tyúkoknak is át kellett állítani a tojás idejét, és a kutya sem a Holdat ugatta, hanem Bütykesz késői felkelését. Bütykesz korán 9 órára be is fejezte álla borostájának eltüntetését, ez a foglalatosság , asszonyának sokszor olybá tűnt, mintha Bütykesz egyesével szedné ki a borostát. Ám férjura csak csupán megszámolta minden egyes nap a szőrzetet, mert abban is hitt, hogy a szőrzet szaporodása a fiatalságot jelenti, míg annak elkopása biza az öregedést. Bár Bütykesz nem emlékezett mikor is gondolt először erre, mint az idő múlásának mércéjére, de abban elég biztos volt, hogy minden alkalommal ugyanannyit talált, még ha néha egyet kettőnek is kellett számolnia.
Ami Bütykesz evését illeti, hasonlóképpen alapos volt az étkezésben, lassan , 40-szer rágta meg az összes falatot és mire elfogyott tányérjáról az étel, oldalbordája már nemcsak elmosogatott, hanem fel is söpört és fel is mosott.

Bütykesz gondolataiban igencsak hálás volt az asszonynak (akit egyébként csak Böbének hívott, bár a neve Matild volt eredetileg, de arra Bütykesz azt mondta: "A Matildok korán halnak.") , mindig is mondogatta, hogy nagyon jó dóga van neki az asszony mellett, mert hogy Böbe olyan fehérnép, aki egyet fordul, oszt az egész ház csak úgy "csillan-villan". - "De megjegyzem énvelem is jó'járt az asszony, mert igent csak szép , termetes legény vagyok."- bizonygatta másoknak.
Bütykesz szép lehetett valaha, amíg nem jelentek meg orrán a ragyák és hát termetesnek, csak a kútkávához mérve lehetett volna mondani, mert, hogy Bütykesz annak rendje és módja szerint alacsony is volt és tömzsi is volt.

Böbe szép asszony volt valóban, és csinoska, bár kezei nagyon kérgesek voltak a sok házi munkától. De szerette ő az urát és baj vagy rossz szólás nem volt közöttük, mert hogy férjeura még ha a kocsmába el is ment és be is itókázott ( mert azt tartotta Bütykesz, hogy az ital széppé és hosszú életűvé varázsol) azért amikor hazajött, adott egy cuppanósat Böbe arcára és szó nélkül azónmód el is aludt, kint az eresz alatt.
Télen pedig a szalmabálák között.
Igy hát szépen, csendben éldegéltek, Böbe megszokta Bütykesz sajátos életfelfogását, soha nem volt közöttük zsörtölődés , de még egy hangos szó sem.

Történt egy nap, hogy Bütykesz miután lassan és kimerítő alapossággal kiganézott a malacoknál, elment a kocsmába hörpinteni egy fröccsöt. Meg azért is, hogy szépségének és fiatalságának adózzon.
A kocsmában nem sokan voltak, csak azok, akik általában meg-megállnak abban a reményben, hogy az ital mellé némi új eseményt is megtudhatnak.

Ott volt Kocorgó az öreg birkapásztor, aki ha szólt, akkor is csak annyit:"Na!" Ez nála amolyan igen is volt meg nem is. Csak pipázott és néha kortyolt egyet.

Vezenye, a kétlaki köszörűs, azért kétlaki, mert két asszonyt is szeretett és hol ez egyiknél, hol a másiknál köszörülte, de nemcsak a késeket.
Vezenye sapkája mindig csálén állt, ha jobbfelől, akkor a jobboldali faluban lévő asszonynál lakott, ha baloldal felől, akkor a másik faluban lévőnél. Vezenye sorsa ilyenformán örömökkel és veszekedésekkel telt.
Mert, hol az egyik asszony sorolta neki, hogy igazán dönthetne, hol a másik és rendre mindig kitört a veszekedés. Vezenye ezért a legtöbb idejét a kocsmában töltötte, mondván addig sem kell hallgatni a zsörtölődést.
Amikor megkérdezték miért nem választ a kettő közül, mindig azt mondta:" Mit tegyek Julis szeretem, mert olyan mennyei töltött káposztát főz, hogy 2 hétig izzad tőle a lábam, pedig az mán nagy szó, mert édösanyám főztjét senki nem érheti utol, azt az ő töltött káposztájától, csak 1 hétig izzadt a csülköm. Mancit meg azért, mert olyan mesebeli csülökpörköltet készít, hogy ragad tőle a szám még egy hét múlva is. Hát hogyan válasszak?!"
Vezenye igy hát beletörődött a sok veszekedésbe, annak reményében, hogy Julis töltött káposztája, és Manci csülökpörköltje feledteti a sok megpróbáltatást.
Ott volt még a kocsmáros is Sinyka és korcs kutyája Tete.

Bütykesz kért egy fröccsöt és azt mondta:
" Na ma sokat dolgoztam, kilapátoltam a ganét a malacok alul, 3 óráig tartott."
Az öreg Kocorgó csak annyit mondott "Na!"
Vezenye megkérdezte, : "Oszt miért tartott 3 óráig?"
"Hát azért. mondta Bütykesz- mert ugyebár a ganépakolásnak is megvan a módja. Először is nem tele lapáttal kel szedni, mert akkor nem lehet átnézni. Meg aztán, ha mégis át lehetne nézni, nehéz a lapát, ha sok van benne."
Vezenye megrökönyödve ránézett , majd ugyanezzel a fejjel megkérdezte:
" Azt mit nézel te a ganéban?"
Na erre az öreg Kocorgó is felnézett kiváncsian, Sinyka keze is megállt a pult törölgetésben Tete pedig csóválni kezdte a farkát.
"Hát ugye- kezdte mondókáját Bütykesz- van a sárga gané, abban nem lehet nagyon más mint szalma, de van a fekete gané abban sok minden lehet. Egyszer Marcsa ángyom talált egy egész szöventyűt benne.! Hát! Biza!"
Ekkor Kocorgó és Vezenye arcán ugyanaz a kifejezés ült ki, vagyis mi lehet a szöventyű?!
Sinyka kocsmáros is törte a fejét, mert ugyan ő sok mindenről hallott már de szöventyűről még nem. Na mármost, ha megkérdezi, hogy mi az és többiek tudják, akkor oda az eddig jól kiépített  üzlet, mert tőle mindent "első kézből" lehetett tudni és evégett igen jó forgalmat bonyolított a kocsmában. Ha pedig nem kérdezi meg, akkor viszont nem fogja megtudni, és hogyan is lehet így híreket szállítani, ha nem is tudja mi az ördög az a szöventyű!
Amíg így tanakodott magában és már-már arra a döntésre jutott, hogy a hír az hír, mindegy hogy érti-e vagy sem, Vezenye megkérdezte:
"Egy egészet? Nahát nem mondod!?"
Sinyka még nagyobb bajban érezte most már magát, mert Vezenye úgy látszik tudja mi az a szöventyű.
Vakarta is a fejét Sinyka rendesen.

Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...