A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rongálás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rongálás. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 15., kedd

Hogy volt, hogy nem volt... mese 2020-ban,-ról

 Várakozással tekintettünk 2020 elé, amolyan misztikus számnak vették az okkultizmussal foglalkozók, s még a semmiben sem hívők is hajlottak némileg afelé, hogy ez valami jót, valami különöset jelent az életünkben.

Bámulok ki az ablakon , nézem a fenyőt, ami, biztos sokat nőtt és azon gondolkodom, hogy csak kizárólag a természet az egyetlen, amelyik önállóan, saját magát fenntartva tud élni, lélegezni, helyrehozni, vagy újra teremni. 

Az ember szánalmas próbálkozó. Bár sok dolgot széppé tud tenni, de míg a természet alaprendje a jó létrehozása, addig az ember megosztódik, jótevőkre és károkozókra!

Semmi, de semmi a világon nem képes annyi testi-lelki kárt okozni, mint maga az ember, a feneketlen butaságával, ami egyenesen a gonoszság édestestvére!

Hogy volt év elején? Várakoztunk  a Tavaszra, a madárcsicsergésre a virágok illatára, ahogy pompázatosan kinyitják szirmaikat és magukhoz csalogatják a méheket. Bennünk új remények, új ötletek bontakoztak ki, addig- amíg...

A természet mit sem tudott ennek az évnek a keserűségéről, a madarak fészket raktak , a gólyák megérkeztek, az állatok világra hozták kicsinyeiket, az ember pedig lassan antiszociális gnómmá deformálódott. Életképtelenné vált. Na nem saját döntésből. 

S míg mindenek megújhodtak, az emberi közösségek bizonyos rétegei megunva eddigi álarcukat, kontroll nélkül szabadon tették, amit elkényeztetett , hatalmi mámortól és némi rásegítő anyagtól eltelve tehettek.

Rongáltak. Elsősorban környezetüket, önmagukat, azokat, akik rájuk bízták sorsukat és év végére már minden a fekélytől bűzlött .

Most december van, lassan itt a Karácsony, újra várakozunk, várjuk a Gyermeket, várjuk, hogy béke és szelídség töltsön el bennünket.

Mi várjuk. Mások, akik kórokozók, vagy károkozók? háborúról, katonásdiról, besorozásról írogatnak, buzgók a szenvedések okozásában, a nehézségek felhalmozásában, a jók lejáratásában. Buzgók ha le kell sújtani, de kevesek, ha kezet imára kell kulcsolni, elől járnak, ha másokat el kell ítélni, de a "várta" közelébe sem merészkednek, csak leselkednek és bujkálnak. Kettős mércével járnak nem elől, hanem oldalazva, s a nyomorult, a beteg előttük haladva hullik halomra.

Ahogy visszatekint az emlékezés, megerősítésre vár és erre jó a sok szép fotó, amely vádolva bizonyít, hogy milyen szép is volt a tavasz itt.

Íme gyönyörködjön a szem abban, mit lát:






És nézzük a  rongálás nyomát:





Hogy volt , hogy nem volt, amikor boldogan, keserűség nélkül izgatottan várakoztunk a Karácsonyra, kifényesítettük lelkünket! Boldog idők!
S ma mindent kikezd az enyészet a téveszmés ámokfutás, a kereszt nevében tett bántalmazás, a sötét középkor be-bekacsint és jókat derül: hát itt vagyok megint!
Bágyadt, könnyes arccal nézi mindezt a Jó, melegségre vágyik mindaz ki mohó, 
s szívében nincs semmi más, csak egy óhaj, egy édes kiáltás: Jöjj el, jöjj el Uram, szabadíts ki sanyarú sorsunkból!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsiny, szép ország, barátságos , jó szándékú emberekkel!
Hogy volt, hogy nem volt, volt, hogy mindent elöntött a tunyaság mérge!
Aztán havas boldog ének helyett a a félelem szele fütyült minden zegzugban.
Hol volt, hol nem volt, volt egy szép, boldog hely a világ egyik sarkában!
Talán így volt, talán igaz se volt!


2016. szeptember 4., vasárnap

Béke tér- a nagy érzelmek tere lettél!

Arról nem kívánok szót ejteni, hogy bizonyos értelemben megosztotta az embereket a tér átalakításának ezen formája.
Csak mellesleg jegyzem meg, hogy, nem kell külön magyarázat hozzá, még nem pompázik teljes valójában ez a hely, mert hiányoznak  a természet adta szépségek a fák és virágok, a fű.
Valamirevaló ember pedig kell, hogy tudja, hogy a természet körforgása olyan, hogy nem nyáron a tűző forróságban építjük és hozzuk létre kertjeinket, hanem az annak megfelelő időszakban. Így ez a tér valóságában majdan évek múlva lesz igazán szemet gyönyörködtető és remélhetőleg betölti nevének híven  méltó szerepét a Béke tere kell hogy legyen.
A békéé a csendé és a nyugalomé, a tiszteleté, melyet már a kihelyezett emléktábla jelöl.


Természetesen a növényzet nélkül is birtokba vehető és kellemesen megnyugtató hely ez a hatalmas tér, nyilván fokozatosan nyeri el igazi arcát. Mint ahogy egy műalkotás is sokszor évekig készül, hát így van ezzel is. Látszik, hogy a nagy kedvenc a csobogó és az akörüli hinták. 

Annyira látszik, hogy ma is tele volt csikkel és szotyihéjjal! Végigjártam és a pagodákban ugyanezt találtam. Azon kívül, hogy sáros cipőtalpak nyoma volt a padokon, de még az asztalokon is. Összetört üveg, ami feltehetőleg eredetileg borosüvegként funkcionált és a korsót tartó lányka pedig valami különös oknál fogva fekve volt a csobogó mellett.
Tudom, hogy ez nem akkora vandalizmus, meg föl is lehet söpörni etc. Csak azt tessék már nekem megmondani: Miért?!
Milyen okon és jogon tesznek emberek ilyesmit?!
Ez a tér nem úgy került ilyen rendezett állapotba, hogy valaki csettintett egyet, vagy odalehelte, hanem rengeteg ember több száz órányi kemény munkájával!
Ezen a téren éjt nappallá téve dolgoztak, hogy Dunapatajnak legyen egy elmélkedésre, vagy közösségi élet megélésére alkalmas tere, ahol kicsik nagyok megtalálhatják a kikapcsolódási lehetőséget!
Akkor mi a fészkes fenéért kell kocsmát csinálni azonnal belőle?!
Nincs elég?!
Őszintén szólva nem az a bajom, hogy nem tudnék söprűt fogni a kezembe és rendet rakni, hanem az, hogy ez megtörténik.
Hogy minden egyes nap megtörténik. Kulturálatlan emberek , mások munkáját semmibe vevő lények ott dekkolnak és a saját szintjükre igénytelenségükre akarják "továbbalakítani" ezt a helyet.

Mérges is voltam és szomorú, mert lehet nem tetszik valakinek ez vagy az a díszítés, vagy, hogy minden fa szinte ki lett vágva, ( egyébként mindennek oka van) , de senkinek nincs joga a tiszta és ápolt környezetet ilyen módon meggyalázni.

Becsuktam a szemem, s hallgattam a csobogó víz hangját, éreztem, ahogy a nap melegít, a langyos szellő simogat, megnyugodtam! 
Mély békesség töltött el. Ez ennek a térnek a küldetése!
hogy
Legyen békesség közöttünk mindenkor!




Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...