A hazugság szociális létünk alapja? - avagy egy kis kamuzás sohasem árt.

Mindennapjainkban egyáltalán nem természetes, hogy azon gondolkodjunk, hogy a számos ember, akivel összehozott egy-egy szituáció hány százalékban mondott igazat.
Azt is mondhatnám felületes létünk szerint " a francokat" sem érdekli, hogy most igazat mondott-e az a valaki, aki fél perc alatt az orrunk alá tuszmákolja azt a történetet, ami előtte frissen és ropogósan vele megesett,
Meghallgatjuk, aztán foglalatoskodunk a saját dolgunkkal, max. akkor jut eszünkbe, amikor egy hasonló történetbe újra belefutunk, de igazából már nem is emlékszünk, hogy volt és, hogy ki mondta.

Ez a felületes létünk. Ebben bármilyen hazugság elfér, mert nincs érdekeltségünk benne. Persze óvatosan kell bánni ezzel, mert ami ma felületes és érdektelen, holnapra a legfontosabbak közé tartozhat és akkor kellenének azok az információk, amire nem figyeltünk és nem osztályoztuk.

Mire gondolok itt?
Van az Igazság, ami nagy ritkán bukkan elő, csak akkor szoktuk alkalmazni, ha tutira nem lesz belőle hátrányunk, sőt előnyünkre használhatjuk.

Van a "fehér" hazugság, amit akkor vetünk be, amikor az igazságra nincs idő, hazudni felesleges ( mert az amúgy is időigényes dolog) ezért használjuk az önmagában ártalmatlan választ, ami hazugság, de nem árt. Ilyen a  " Jól vagy?" kérdésre az "Igen" válasz.
Szinte legtöbb esetben az ember nincs jól, gondja van, problémája, betegség, vagy éppen őt magát gyötri testi-lelki gondok. Mégis rávágja a kérdésre, : igen jól vagyok.
A gyakorlott és avatott szem és fül azonban pontosan tudja, hogy ez igaz-e vagy fehér hazugság, netántán gúny, vagy fekete hazugság.
Itt nem a válasz a fontos, hanem a hangsúly, a mozdulatsor, a hangmagasság, az arcmozdulat.
Megjegyezem ez ennél azért bonyolultabb. Amikor felteszünk egy ilyen kérdést egyszerre köszönünk és érdeklődünk a másik felől, mintegy jelezve, fontos számunkra. Válaszából pedig nem tiszteletlenség a fehér hazugság, hanem azt az értelmet hordozza: köszönöm, hogy törődsz velem, szívesen elmondanám, de nincs időm.

A gúnyról már sokszor írtam, de annak természetét mindenki ismeri. Hiszen ha máskor nem , bizony gyermekkorában tapasztalhatta, hogy miképpen lesz köznevetség tárgya, ezért vagy azért. A lényeg, hogy a gúnyt mindig csoportosan követik el, mert ahhoz, hogy igazán marjon a másikon, kellenek segítők, ők, akik bármikor , bárhol és bárkit kinevetnek. Felnőttkorban a gúnyolódás nem csak éretlenséget jelent, hanem aszociális sémák berögződését , ha pedig lelkiismeretfurdalás nélkül teszi mindezt az egyén, akkor szociopata jegyeket hordoz. A gúny alapja önértékelési probléma a gúnyolódónál:, ugyanis saját szintjére akarja rántani a másikat.Ha ez nem sikerül, bármit képes bevetni, még bűncselekményt is, hogy legyürközze  képzeletbeli ellenségét, aki saját maga valójában.
A Szentírás gyakran és több helyen is elemzi és kitér arra, hogy  hogyan lesz melegágya minden bűnnek a kívánság. A Kívánság megjelenítésének egyik formája a gúny.
Csak a legegyszerűbb esetet vegyük: X féltékeny Y népszerűségére, ezért nem azt próbálja meg, hogy valami módon küzdjön az elismerésért, hanem Y-t gúnyolja és becsmérli.
A féltékenység Kívánságból fakad és az egyik legártalmasabb bűn , hiszen akár ölni is képes.

Nyilván a "fekete" hazugságot mindenki ismeri. Ez azonban sok energiát felemészt. A fekete hazugság, ugyanis tudatos, célja a teljes félrevezetés, az igazság elkendőzése, ezért folytonosan szövögetni kell, állandó feladat a hazudozó számára, hogy fenntartsa a vele azaz a hazugsággal elhintett látszatot. A fekete hazugság, nem egy egyszeri igen, vagy egy alkalmanként létrejövő gúny. A fekete hazugság életforma, és oda el tud jutni, hogy képtelen az igazság kimondására. Számára az igazság veszélyes és messzire elkerüli az igazságkeresőket, vagy azokat, akik mindig a másik szemébe vágják az igazat. A fekete hazudozók a maguk világában azaz a hazudozók között jól eligazodnak, mert tudják melyik valós és melyik nem valós hazugság. Kinevetik a rosszul hazudozókat és jól érzik magukat, ha újabb nagybecsű hazudozón tehetnek túl tehetségükkel.
Leggyakrabban a fekete hazudozókkal a politika szférájában találkozunk, ők is tudják és egymásról is tudják, nekünk illene tudnunk, de mégis hiszünk nekik, pedig jelez minden vészrendszerünk, hogy a politikában csak a hazugság az egyetlen járható út. Ott nincs pardon, csak lobbizás, manipuláció, még az sem barát, aki annak mondja magát, minden csak látszat és hasalás.
Miért? Hosszan kellene elemeznem , hogy mekkora károkat okozhat a politikában napvilágot látó egy-egy igazság.
Mindig és mindenkor léteztek elterelések és vannak igazságok, amik sohasem látnak napvilágot, mint pl.: , hogy ki ölette meg John F. Kennedyt, vagy hova tűntek és mi történt azokkal, akiket az ÁVO megkínzott koncepciós perek alapján. Mi történt a Gulágon és a Holokauszt ténylegesen mennyi áldozatot szedett, vagy hogy hogyan lehet egy látszólag semmitmondó kisember , néhány év alatt milliók kivégzője és egy háború kirobbantója? Politikai játszmák áldozatai az átlagember, a mindennapok polgára, akik csak élni szeretnének, családot alapítani, gyarapodni, békében megöregedni. Ha csak az elmúlt 100 évet nézem ez egyetlen generációnak sem sikerült.
Ez szomorú tény.
A politikai nagyotmondás milliók életébe került, pedig még egy ember élete is sok.
Még egyé is!

Mi a probléma a férfiakkal?

A provokatív cím sejtetni engedi, hogy ismét az ősidők óta meglévő téma fog terítékre kerülni: nevezetesen a nemek vagy, ha szójátékkal élek a "nem"-ek harca.

Ha sokat vagyunk kisgyermekek közelében, és persze figyelünk is rájuk, hamar ráébresztenek bennünket, hogy amiről, mi azt gondoljuk természetes, az nem is biztos, hogy az. Lehet csak hagyomány, egy konvenció, egy megszokás, egy beidegződés, egy társadalmi íratlan szabály.  De mi sohasem kérdőjeleztük meg, elfogadtuk. Így neveltek bennünket.
Alapvetőleg ezekkel az ismérvekkel szocializálódtunk.

Szóval, mondom a gyermek rákérdez ezekre, neki ugyanis magyarázat kell a nem logikus társadalmi konvenciókra.

Uraim! Nyugodtan lehet sört bontani, mert most jön a felhördülés!
Az ugyanis egyáltalán nem természetes, hogy a férfiak uralják a családot, a nagyobb közösségeket, egy országot, vagy éppen a világ országainak közösségét!
Ugyanis semmi sem indokolja!

Nézzünk néhány alapvető dolgot!
Ahhoz, hogy egy közösséget irányítani tudjunk és ez lehet a család, mint legkisebb és egyben legértékesebb közösség, osztott figyelemre, ráadásul teljes koncentráltságra van szükség, hiszen a csoport minden egyes tagja fontos , tehát a kellő figyelmet meg kell hogy kapja.
Miért is?
Mert, ha azt akarjuk elérni, hogy családunk hatékonyan építse jövőjét és gondoskodjon a megfelelő életminőségről, akkor mindenkinek el kell végezni benne a feladatát, azt pedig kellő irányítással, megfelelő tanítással és személyre szabott jutalommal kell megvalósítani.

Lépjünk egy kicsit a hétköznapi nyelvezet lépcsőjére: Az a férfi, aki eldobálja a lakásban a koszos ruháit, otthagyja a mosogatnivalót, az asztalon az ételmaradékot, majd beül szotyizni a TV elé, az nem csak nem hatékony a családi élet működtetésében, hanem még hátráltatja is azt.
Aztán egyszerre csak egy dologra tud figyelni, az pedig saját maga, ha egészséges, ha nem, akkor meg pláne, vagyis a családból másokat is elvon a feladatvégzéstől, mert vele kell foglalkozni.

Ki a legalkalmasabb, hogy a szerteágazó feladatokat kiossza, figyelemmel kísérje, majd elszámoltatás után megfelelően jutalmazzon?
Az a nő, aki képes egyszerre figyelni gyermekére, a férje nyafogására, a bevásárlólista elkészítésére, aki egyszerre öltözteti a gyerekét önmagát és a tiszta alsónadrágot hajkurászó férjét. Úgy főz, hogy közben telefonon fejből mondja főnökének, melyik iratot hol találja, miközben pontosan tudja, milyen betegségre milyen gyógyszert adjon, avagy inkább gyógynövényt. Az a nő, aki mosás közben képes a kertben a virágokat rendbe tenni és még füvet is nyírni. Az a nő, aki mindezek mellett megpróbál még előkészületeket tenni a másnapi avagy hétvégi programok megbeszélésére férjével, de ennek vajmi esélye sincs, hiszen teljesen kimerült férje csak és kizárólag a szexre képes gondolni.

Az a nő, aki már rég túl van virágzásán és mégis megpróbál elfogadható frizurát csinálni magának, hiszen a költségvetés is az ő vállát nyomja és abba nem fér bele a fodrász, miközben férje olyan topisan képes grasszálni az utcán, mintha az lenne a trendi divat: " mert csak a szomszédba megyek" címszó alatt, csak a szomszéd a település másik végén van. Nem számít.
Focimeccsre felveszi az új cipót, drága pólót, új nadrágot - mert "lássák, hogy én is vagyok valaki, na!- és tiszta sárosan hazaballag. Férfimunka.


Ha egy kicsit nagyobb távlatokban gondolkodunk, akkor ne felejtsük el, hogy a körülöttünk lévő világot ANYATERMÉSZETNEK nevezzük, mert az örök teremtő erő benne létezik, belőle születik és neveli fel.
Plusz  pont a nők javára.

Még azt sem mondhatom, hogy a férfiak határozottabbak, mint a nők, hiszen ha egy témát felvetünk a férfiak vitáznak, esetleg káromkodnak, aztán kézfogással és sörrel, borral kibékülnek. A nők azonban nem irgalmaznak, nincs bocsi, felejtsük el, csak öri-hari van. Kíméletlen döntéseket hoznak és ezeket nem másítják meg.
Ha kapatos férjuramnak azt mondják éjszakai simuláskor, hogy "Nem!" az akkor igazi " Nem!". Ha mégis változtatnak elhatározásukon azt csak egy dolog miatt teszik: hogy jóval lényegesebb dologhoz megszerezzék az egyetértést.
Azaz a szex  nagy része házassági körökben előnyök megszerzésére irányul! Bizony Uraim, nem a zsír a toka és egyéb dolgok vonzzák az asszonyokat, hanem céljaik elérése néhány perces "kibírom" művelet keretében.
A nők tehát fifikásabbak, okosan használják, amijük van és céljaikat elérik, határozottan érvelnek, mint pl: " Persze, te majd megoldod! Fél éve ígérgeted, ha rajtad múlik sohasem lesz kész!"
Míg a férfiak indokai a következőek: " Nem!" " Csak!" " Mer' azért!"

A probléma tehát az a férfiakkal, hogy nem a megfelelő jogállásban vannak. Ha az őket megillető kitüntető beosztotti minősítésben dolgoznának otthon és mindenütt, akkor megértő és együttérző szemekkel találkoznának, amivel párjaik jeleznék: " Tudom, hogy mindent megteszel, de csak erre vagy képes!"
De mivel valakik , valamikor tévesen úgy gondolták, hogy a férfi többre képesebb ,mint egy nő, így továbbra is forr a "nem"-ek harca, földön , vízen , levegőben, ágyban.

Íme a klasszikus nő és klasszikus férfi ősi problémája!

Ui:
A modern világ által eltorzult "fiúkák" és cicabarbik esete már egész más! Isten ments, hogy a plázamacák gondolkodni akarjanak, ők ugyanis nem tudnak, nem mintha a mellettük pózoló fiúkák el tudták volna dönteni nemi identitásukat! Ez legyen a legközelebbi téma!