A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gonoszság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gonoszság. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 24., vasárnap

Vasárnap a NER-ben.


Megkezdődött az Országgyűlés alakuló ülése | CIVILHETES

Hallgatva a parlamenti felszólalásokat (mert, hogy minden érintett álláspontját illik ismerni) az járt a fejemben, vajon hány igazság létezhet egy adott dolog kapcsán? Mitől függ az, hogy igazságnak vélünk dolgokat, másokat pedig nem? Avagy minden mondat igazság, csak mi nem értjük?
Kutatgattam némi válasz után és csak egy helyen találhattam erről bármit is, az pedig mindannyiunk által ismert, esetleg olvasott, talán értett, talán tanulmányozott Szentírás, azaz Isten szava.

Szóval Vasárnap van az Úr napja és még talán azok is szánnak rá időt, hogy most elgondolkodjanak ezeken a sorokon, akik nem járnak templomba.

Május 20.-án hangzott el egy parlamenti felszólalás Gyurcsány Ferenc részéről, aki rámutatott, hogy bizony a Kormány Einstandot mond az önkormányzatoknak. ( Az Einstand a Pál utcai fiúk c. Molnár Ferenc könyvben hangzik el , ami azt jelenti, hogy a vörösingesek elvesznek a kisebbektől mindent- nem mellesleg ez a könyv kötelező olvasmány). Visszatérve a parlamenti felszólaláshoz, nyilván nem véletlen az áthallás, hogy a bolsevisták az egypárt rendszert támogatták mindig is, és párhuzam van a jelenlegi NER és az ácsferis einstand között, már, ami az önkormányzatokat, egyesületeket, más pártokat és civil szervezeteket illeti. Homogén nemzet azért is "jó", mert akkor nem kell másokat figyelembe venni, más akaratot, más elgondolást, stb. Egyik reggel a Miniszterelnök is megerősítette a Kossuth rádióban adott interjújában, hogy a teljes felhatalmazással, sokkal simábban lehetett haladni, az utasítások kidolgozásában és végrehajtatásában.
 Nem vitás, hisz, ha nincs a " a de mi lesz akkor", vagy " gondoltak-e Önök' kezdetű akadékoskodás, nyilván egyenesen lehet haladni a megkezdett úton. / Ez utóbbi mondat második fele, akár az 1970-es évek valamelyik "szabad " sajtó első oldaláról is származhatna.

Veszélyhelyzetben természetes, hogy egy akaraton kell lenni, hiszen az emberek élete a tét!!! Én innen a kis községemből úgy láttam, hogy minden párt arra törekedett, hogy igenis védeni kell az emberek megélhetését, életét, gondoskodni kell az ellátásukról.
 Csak az a fránya hogyan! Azon bukott ki minden. Lerágott csont, már a patológián, az egészségügy olyatén átszervezése, ahol a nem covidosok ellátás nélkül maradtak kórházilag. A háziorvosok és asszisztensek pedig beleszakadtak a betegek ellátásába, hiszen minden teher rájuk tevődött.
Az is egyedülálló, hogy a munkanélküliek pénz nélkül maradtak és majd kapnak közmunkát, ez volt a legutolsó kommunikáció, mint lehetőség. / Mellesleg a közmunka csak 54 ezer Ft./
Sorolhatnám az uniós pénzek körüli igazságokat, de inkább rátérek a mai általam választott olvasmány szövegére.
Magam elé képzelem a NER és az ellenzék tagjait amint ülnek a padokban és  és ezt hallják:

A Prédikátor könyve

11A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának a szavai. 2Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság! 3Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt?

ELSŐ RÉSZ

Előszó.

4Az egyik nemzedék megy, a másik jön, de a föld örökké megmarad. 5A nap fölkel és a nap lenyugszik, a helyére siet, s ott újra fölkel. 6A szél dél felé fúj, északra fordul; körbejár, megfordul, visszatér – így ismétli járását a szél. 7Minden folyó a tengerbe ömlik, s a tenger mégsem telik meg; a folyók egyre folytatják útjukat céljuk felé. 8Minden fáraszt. Nem mondhatja senki, hogy a szeme eleget látott, vagy hogy a füle eleget hallott. 9Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt. 

És még ne tessenek fölállni, mert a katolikus ritus szerint ezután jön a Szentlecke most János apostol 1. leveléből:

7Gyermekeim, senki meg ne csaljon titeket! Aki igazat cselekszik, az igaz, mint ahogy ő is igaz. 8Aki bűnt cselekszik, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa. 9Mindaz, aki Istentől született, bűnt nem cselekszik, mert Isten magja van benne, és nem vétkezhet, mert Istentől született. 10Erről lehet megismerni, hogy kik az Isten gyermekei és kik az ördög gyermekei. Mindaz, aki nem igazat cselekszik, és aki nem szereti testvérét, nem Istentől van.

Az Evangélium pedig erre tanít: Máté 5.33-38

33Hallottátok azt is, hogy megmondatott a régieknek: „Ne szegd meg esküdet, hanem teljesítsd az Úrnak, amit esküvel fogadtál!” 34Én pedig azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: sem az égre, mert az Isten trónusa, 35sem a földre, mert az lábainak zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa; 36de ne esküdj saját fejedre sem, hiszen egyetlen hajszáladat sem teheted fehérré vagy feketévé. 37Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.

 Sok egyebet írhatnék még és idézhetnék, de nem teszem. Mindenki előtt nyitva áll az út, hogy hivatása szerint megtegyen mindent, másokért és önmagáért. A politikus sem áll Isten felett, az ítélet sem a politikusoké, hanem Istené! Nem árt észbe vésni, mert rövid az az idő, ami még hátravan, hogy tetteinket Istenhez igazítsuk, aztán már csak a számonkérés és az ítélet gerincszaggató súlyát viselhetjük. Akit pedig Isten magasra állított, annak kötelessége józan megfontoltsággal és a rábízottakról való felelős gondoskodással ellátni! Ez az igazság cselekedete!! 
És hogy el ne felejtsem Isten előtt nem lehet magyarázkodni, Ő mindent lát és mindent tud, és minden ördögi szándékot ismer! Aki pedig keresztényi értékekkel díszíti fel magát az ismerje és félje az Istent!
Amen.





2019. november 6., szerda

Vannak ilyen emberek...

Nem kétséges hogy az ember legnagyobb "ellensége"  a saját lelkiismerete. Mikszáth Kálmán regényében A fekete városban nevezi  a lelkiismeretet "kisbírónak"  Görgey alispán.
Amikor a kisbírót emlegeti, akkor arról a belső viharról beszél, amit a lelkiismeret okoz mindazoknak, akik nem az egyenes úton járnak.
Mert vannak ilyen emberek.
Vannak, akik olyan kétségbeesetten kapaszkodnak befolyásos emberek védelmébe, hogy akár barátaikat és jóakaróikat is képesek elárulni.
Vannak olyan emberek, akik feladva a tisztesség és őszinteség acélpajzsát azt képesek a hazugság koszos lepedőjére cserélni.
Bizony vannak, akik mások hatalmi "szoknyája" alá bújva embertársaikat bevádolják, mert ellentételezésként arra számolnak, hogy elnézik nekik viselt disznóságaikat, vagy lustaságukat.

Vannak olyan emberek is, akik elfogadják ezen árulók olcsóságát azért, mert tudják, hogy akik hazugsággal és álsággal szereznek pártfogást, azok pontosan annyit is érnek, mint hazugságaik.
Őket lehet a legjobban felhasználni és őtőlük a legegyszerűbb megszabadulni, hiszen ha ők nem becsülik magukat semmire, mások még-inkább nem.

Minden bizonnyal sokan találkoztunk ilyen emberekkel. Sokan tapasztaltuk azt, hogy a butaság és a rosszindulat együtt mennyi fájdalmat és szenvedést képes okozni mindazoknak, akik az ilyen "olcsójánosok" áldozatai lesznek.
Bizony mindenkinek legalább egy története lenne , de inkább több. Ezek mind ugyanarról mesélnek: bizalmat adtak valakinek, segítették, elfogadták a legnehezebb tulajdonságaikat is, aztán az általuk segített, pártfogolt személy kisstílű, undorító aljassággal bevádolta. Először mindenki csak hitetlenül áll az ilyen tett előtt, aztán a fájdalom mellett dühöt is érez és keserűséget, mert megvédeni sem tudja magát.
Hiszen vannak olyan emberek is, akik mindig szívesen hallgatják amikor másokról gonoszságot beszélnek, vagy éppen pálcát törnek felette.
Amióta az ember ember, mindig létezett gonoszság, ármány , cselszövés, amely sokak életét siklatta ki.

Igen , de vannak olyanok, akik csak szeretnék minden egyes nap békében álomba hajtani fejüket. Akik szeretnének tiszteletben és szeretetben élni családtagjaikkal, barátaikkal és munkatársaikkal is. Mert ők ismerik az emberi élet igazi értékét, tisztelik az Isteni Teremtést, ezért embertársaikkal és a Föld minden élőlényével tisztelettel bánnak.
Vannak ilyen emberek is, akik a családot áldásnak tekintik az emberi kapcsolatokat pedig ajándéknak, akiknek természetes, hogy adnak és nem elvesznek, akik számára az Élet maga a csoda.
Ők az igazán boldogok, mert megelégedettek mindazzal, amit kaptak.

Hogy az élet nem fekete és fehér, amint a fentiekből sejlik?

Nem, valóban. De egy bizonyos kor fölött és bölcsesség birtokában, már nem keres az ember a gonoszságra mentséget, mert arra nincs. Nincs mentség a hazudozásra, a meggondolatlan rosszindulatú , bizonyíték nélküli vádaskodásra. Nem lehet mentség az, hogy : " én így éreztem, " vagy " mert azt gondoltam, bár nem voltam biztos". stb. Nem, nincs mentség, minden felnőttnek tudnia kell gondolkodnia még mielőtt bármit is kiejt a száján, vagy valakinek hamis állításokat tesz. Lehetősége van újra és újra megfontolni a következményeket még mielőtt aljasságot állítana. Ha nem teszi, akkor tudnia kell, hogy a közösség tagjai vagyis mindazok, akikkel szemben vétkezett elítélik és ez alól nem bújhat ki! Menekülhet, de ha az emberek nem is, a "kisbíró" azaz  a lelkiismerete üldözni fogja, élete végéig!
Mert az emberek megbocsátóak, de a lelkiismeret kínoz és az sohasem talál nyugalmat!
A bűnre a válasz mindig a bűnhődés lesz! Ezért van az, hogy a bűnös hiába menekül, hiába vár tettére igazolást másoktól és keres újabb vélt barátokat, a bűnét magával viszi és az vele marad, amíg csak be nem látja , hogy milyen súlyosan vétkezett!

Persze mindig vannak és lesznek olyan emberek, akik saját magukat mentegetik és hazudnak önnönmaguknak is! Őket is ismerjük, sajnos sokan vannak!

Mindannyiunk előtt ott a választás lehetősége, hogy milyen emberek akarunk lenni!
Döntsünk, ahogy  akarunk, de ne sírjunk keservesen nehéz sorsunkon, ha semmi mást nem tettünk, csak bántalmaztunk másokat!
Mert a jó embereknek is meg van a maga keresztje, csak azok alázattal viselik, az ostoba ember sírja tele az utcákat hangosan, másokra kenve saját gonoszságát!





2017. január 11., szerda

Minek is koptatom a számat, vagy ez esetben az ujjaimat!

Magyar virtusunk mindig is valamilyen formában kitör belőlünk , mert képtelenek vagyunk magunkon uralkodni.
Igen nem másokon kellene, hanem magunkon uralkodni!
Nem másoknak, másokról igaz vagy hamis dolgokat beszélni, hanem magunkról.
Mindenki nyugodtan nyissa ki a száját és saját magáról kezdjen el legendákat zengedezni!
Például arról, amikor szánt-szándékkal olyan helyzetbe hoztunk valakit, hogy annak majdnem tönkrement az egész élete!Ugye , nem vicces?
Vagy meséljük el magunkról azt, amikor kihasználtuk a másik részegségét és kibeszéltettük vele viselt dolgait, aztán, mindenkinek elmondtuk.
Vagy meséljünk magunkról, amikor egy másik ember családi életét feldúltuk.
Ugye , hogy így már nem olyan szórakoztató?!
Csak akkor, ha másokról beszélünk, akkor az igen!? Akkor mi vagyunk az erkölcs oszlopai?!
Melyik oszlop?
Nyafogunk és siránkozunk, panaszkodunk, vádaskodunk, de az eszünkbe sem jut, hogy minden hibát először magunkban kell keresni.
Ha valami rossz történik velünk, szükségét érezzük elmondani és ezzel nem lenne baj. Ámde hogyan mondjuk? Szitkok és átkok közepette.

Ha nem figyelnek ránk, meg vagyunk sértődve, ha igen, akkor azt mondjuk: biztos figyelnek bennünket.
Ha nem kapjuk meg, amit akarunk, akkor azt mondjuk: persze, mert nem vagyunk "csókosok". Ha megkapjuk, akkor azt:" magától is eszébe juthatott volna", vagy" ennél többet is adhatott volna".
Ha az igazat a szemünkbe mondják: kikérjük magunknak, mert fáj az igazság.
Ha nem, akkor azt mondogatjuk: "persze a hátunk mögött kibeszél, de ugyan nem tud velem őszinte lenni!"
Ha nem ér rá akkor azt mondjuk: " persze, mert annyira nagyra tartja magát, mindig elfoglalt"
Ha ráér, akkor pedig azt: " Nincs ennek dolga semmi!"
Ha mosolyog, akkor: " Na , már megint vigyorog, van min nevetni!"
Ha komoly, akkor: " Evvel még viccelni sem lehet!"

Igen, bizony ilyenek vagyunk!
Mások életében turkálunk, ítélkezünk fölöttük, nem vesszük figyelembe a jó tulajdonságaikat, mert az nem illik bele az általunk felvázolt "gonosz" képbe.
Aztán velünk ugyanez megtörténik! Mert az emberi nyelv nem kímél, sem ifjat, sem öreget, sem nőt, sem férfit, sem gyermeket, sem tisztességeset, sem tisztességtelent!
És akkor felkiáltunk: de , hogy lehet mindez!
Hát csak úgy, hogy kimaradt erkölcsi nevelésünkből az , amit nap, mint nap el kellene ismételgetnünk magunknak és minden családtagunknak:
" Ne ítélj, hogy meg ne ítéljenek!
" Ne hazudj és mások becsületében kárt ne tégy!"
" Ne ölj!"
Ne ölj sem szóval, sem tettel, sem gondolattal! Mert, aki gonoszat beszél a másikról az szóval öl, az a másik lelkét zúzza darabokra, elveszi tőle a hitet az Istenben, a bizalmat az emberekben a reményt a jövőben!
És aki ezt teszi gonoszabb bárkinél!

Ne ítéljünk, mert nem tudjuk, ki, mit , miért tesz! S ha tudjuk, akkor sem mienk az ítélet!
Aki hazugsággal vagy fondorlattal , vagy tettel mások becsületében kárt tesz, nem érdemli meg, hogy emberek között legyen, mert gonosztevő és méltó arra, hogy kivesse mindenki a közösségből!
Aki pedig megöli a másikban tetteivel, hazug, álságos szavaival a bizalmat, amely nélkül nem lehet élni, az bizony maga a megtestesült Gonosz!

Kedves Erkölcs!
 Innen üzenem, hogy bizony hiányzol, mert kimaradt ebben az országban több, mint 20 év, hogy Téged tanítsanak, hogy megismerjenek, hogy úgy éljenek, ahogy Te őrzöd. Általad tudta meg mindenki, hogy tisztelet és jószándék, szeretet is van a világon. Vagy azt, hogy az igaz beszéd épülésére és nem kárára van az embernek, de a hazug hízelkedés romba dönt. Te voltál ott, amikor a még tapasztalatlan fiatal a helyes úton maradt, mert megtanították neki , Te zártad le a szájakat a mocskos beszédtől  és te nevelted szépre és melegségre a szíveket! S te tanítottad a legegyszerűbb embert is alázatra, aki sohasem követelőzik.
Arra kérlek gyere vissza, mert épp ideje, hogy köztünk újra sátrat verj és elűzd az aljasságot!




2016. december 1., csütörtök

Gyökerek! - Van úgy, hogy nem tudom a dühömet magamban tartani!

Egy csodálatos Dalai Láma gondolatsor olvasása után jutott eszembe, hogy ideje kifújnom a mérgemet, még mielőtt az ökölbe szorított kezem a levegőbe lendül, hogy valahol irtózatos erővel lecsapjon!

Íme a szép gondolat:

"Adj szárnyat azoknak, akiket szeretsz, hogy repülhessenek, gyökeret, hogy visszajöjjenek, és okot, hogy maradjanak."

Ugye csodálatos?! Igen , valóban az, csak nem az emberek között, vagy legalábbis a mai idők elkorcsosult világában.
Hosszú ideje foglalkozom azzal, hogy  az emberek viselkedését figyelem meg, reakcióikat és meggondolatlanságaik sorozatát.
Katasztrofális rosszindulatukat nap mint nap tapasztalom, a megbélyegzés sötét bugyrait élem meg más embertársaimmal együtt.

Szóval én ezt a csodálatos mondatot most így tudom fordítani, kellő átérzéssel:

Adj szárnyat azoknak, akik idióták, hogy repülhessenek, gyökeret, hogy el ne felejtsék valójában milyenek, és okot, hogy soha ne akarjanak senkivel rosszat tenni!

Felfoghatatlan számomra, hogy a butaság ekkora méreteket ölt kis Hazánkban és hogy valaki képtelen a tetteinek a következményét nem előre meglátni, csak akkor felmérni, amikor teszi!
De az is valami elképesztő, ahogy a rosszindulatban mennyire össze tudnak fogni egyesek. Vitathatatlanul bárkit és bármikor képesek "halálra " ítélni. Gonoszságukkal odáig mennek, hogy menekül mindenki a szélrózsa minden irányába!
Ugye ismerős, mindenkinek ez a helyzet?!
Hát persze!
Ez ma a divat, az arcnélküli, sehonnaiak szervezett alattomossága, a gyűlölködés netovábbja!
Kellene valamilyen díjat alapítani számukra, vajon, ki volt az idén a legrombolóbb, az emberi lelkekben a legtöbb kárt okozó?!
Vörös szőnyeges díjátadó gála keretében kapná meg az év leggonoszabb szobrocskáját és a nyertes igazán büszkén vihetné haza a vitrinbe!
Párja pedig minden nap leporolná és mutogatná rokonoknak, barátoknak...

Vagy mégse? Talán a józan ész azt mondatja velünk, hogy cinkos az is, aki ilyen szobrot készíttet avagy átad?! És az is, aki a rosszban egyetért, a bántalmazásban társ!
Nemde úgy van erkölcsi törvényeink szerint, hogy mindaz, aki bántalmazza embertársát, méltó a megvetésre és a büntetésre ,és aki cinkosa, támogatója, maga is a számkivetettek közé kerül?!
Én így tudom, hogy a közösség szégyene a gonosz ember, legyen az kis vagy nagy közösség!

Ideje felébredni és ideje bocsánatot kérni, ideje a jót erősíteni és ideje szakítani a rossz emberekkel vagy azokkal, akik mást sem tudnak, csak kárára lenni embertársaiknak!
Nekik ugyanúgy van választásuk jó és rossz között, az utóbbira voksoltak, akkor pedig távozzanak sátáni alattomosságukkal, pusztuljanak a saját poklukba, amit maguknak teremtettek!!!




2016. február 5., péntek

Ármány és cselszövés. Ki a hunyó?


(James Ensor: A cselszövés- 1890)

A napokban annak jártam utána, vajon milyen okból okoznak fájdalmat az emberek egymásnak, mi motiválja őket, hogy ártsanak a másiknak? Vagy szimplán csak a „nekem rossz, akkor neked is legyen rossz” ősrégi beidegződést követik?
Meddig lehet elmenni a cselszövéssel, a másik lejáratásával, a tönkretételével?

Annyi bizonyos, hogy az emberek úgy általában hajlamosak inkább rosszat gondolni valakiről, mint jót. Különösen a hiányos információkat igyekeznek kiegészíteni az általuk alaposan „megkomponált” rosszal.
Amikor beszélgetek különféle emberekkel, szinte mindig egy harmadikról kezdenek el valamit mondani, valami becsmérlőt, valami lekicsinylőt, valami lealázót.
Ha rákérdezek, hogy: „És te ezt honnan veszed?”
A válasz: „Gondolom. Mert…”- itt aztán valamiféle hadoválás kezdődik.
Igyekszem ilyenkor a legjobb tudásom szerint kijavítani a „ gondolom”-ját, de az esetek nagy többségében, az emberek által gondolt rossz, már eldöntött tény és mivel nem értek velük egyet én is a „gondolom” sorba kerülök.
Az ármány, azaz mások befeketítése, lealázása olyan kedvelt szórakozás, hogy szinte ész sem kell hozzá!
Ezért legtöbbnyire azok szeretik a gonoszság hálóját fonni, akik nem tudnak semmilyen jelből olvasni, akik nem értik a másik embert, akik nem képesek a másik helyzetébe képzelni magukat. Egyszerűen a „gondolom”’ típusú emberek agykapacitása jó ha a minimumot eléri, vagyis nem gondolkodnak.

Ebből a „gondolom”-ból aztán rövid úton hatalmas szélvihar kerekedik, hiszen szárnyra kap a vélt dolog, és máris elterjed, mint valami veszedelmes kór, végül az egész szennyet az adott személy nyakába ontja, kiszínezve, kiondolálva, kitupírozva.

Az emberi természet olyan, hogy ahol cselszövést lehet szőni, oda szinte mindenki szívesen befurakodik. Olyan „kellemes” érzés sokaknak, ha a másikat a sárba tudják rántani, avagy csak az ő szintjükre le tudják húzni.
Nézzük meg azokat, akik képesek egy adott hatalmon lévő emberhez dörgölőzni. Folyamatos „nyalással”, képmutató alázatoskodással, sunyizással járnak a „nagy ember” mögött, de amint annak térde egy kicsit megroggyan, rögtön ellene fordulnak.
Lesik minden szavát, hogy koncot kaphassanak a hatalomból, vagy lehetőségekből, de az elsők a sorban, hogy a háta mögött aljasságokat beszéljenek, vagy éppen kinevessék.
Ámbár mellé állnak látszólag a harcban, de ott inkább hátul kullognak, hogy ne kelljen semmit sem tenniük, viszont markukat elsőnek tartják.
Bizony cselt szőnek ellene, mert akármennyire is mindent megkapnak, amit követelnek, titkon a bukását akarják jótevőjüknek.
Ezek a talpnyalók bárkiről, bármit képesek kifecsegni, mint a kígyó nyelve lenne a szájukban és besúgással szintén előnyöket, akarnak maguknak.
Igen, megkapják, megvetés kíséretében. Hiszen, minden gazdag, avagy hatalmon lévő ember tudja, hogy ezek a legundorítóbb tulajdonságok, de jól hasznosíthatóak.

Az, azonban, akit ártatlanul vádolnak, a kínok kínját éli meg, hiszen semmit nem követett el, de mégis neki kell bűnhődnie az ármánykodók ocsmányságai miatt.
Talán érthetetlen, de vannak olyan emberek, akik napjaikat a jó megélésében töltik, szeretik az örömöt és vidámságot, szeretnek adni, türelmesek és békések.
Ők a cselszövők nagy célpontjai.
Az ő jelenlétük szálka szinte minden ember szemében, hiszen ők „vízválasztók”. Vagyis vagy szeretni, vagy pedig gyűlölni lehet őket, mert álláspontra kényszerítenek jelenlétükkel, mert a lelkiismeretet szólítják meg.
Ezek az emberek csendesen tűrik a megalázásokat és bántalmazásokat, nem veszekszenek senkivel, és nem fizetnek rosszal a rosszért.
Talán a „vízválasztók” személyisége váltja ki az ármánykodást?
Biztos nem így van, de az már tény, hogy az ember csak olyan, hogy ha lát egy gyengébbet, akkor csak magáért a vadászatért képes azt „leölni”.
Pedig a békés ember nem gyenge, nem erőtlen és nem préda, ereje pont azért van, mert akkor is jó tud maradni, ha mások megvetik, ha összetörik a lelkét és megőrölik.
A békés ember végtelen türelemmel tűri az ellene fordulókat, mert ismeri az emberi természetet és tudja, hogy a gonosz emberek valóban „nem tudják, mit cselekszenek.”

2015. március 3., kedd

Március: Munkálódik a tavasz, a törvény és a gyűlölet.

Ha kimegyek a kertbe , látom, hogy nyiladoznak a korai virágok, rügyezni kezdenek a rózsák, és persze a barka is már mutatja magát, no és a madarak is csivitelnek.
Ez mindig így volt, ám az utóbbi években márciusban  rendeletek is életre szoktak kelni , "kirügyeznek" az újabbnál újabb ötletek, amitől az amúgy napfényre vágyó állampolgár maradék jókedve is elpárolog.
A "mit lehet még elvenni" és az "üres a büdzsé" jegyében született elgondolások testet öltenek és az amúgy is csak árnyként létező szociális ellátás, most aztán "odavág" rendesen a sok állítólag "élősködőnek".
Bár ez utóbbi retorikán már egy kicsit módosítottak és most  inkább rászorulónak mondják a hajléktalanok és nincstelenek siserehadát, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy nem jobb, hanem még rosszabb helyzet áll elő.
Azt gondolná az ember nem lehet rosszabb: de lehet! Mindig lehet!.
És ha ez nem lenne elég, akkor minden végrehajtó és közreműködő teljes örömére megkezdődhetnek a kilakoltatások is.
Végre újra lehet nagydarab szekrény embereket ráküldeni családokra, megrémiszteni gyerekeket, és megkezdődhet a tüntetés egy-egy kilakoltatás során, és újra kivezényelhetik a TEK-et egy-egy család utcára tétele miatt.
És bízni lehet azokban is, akik már ezerszer elmondták: hogy "nem tartott senki pisztolyt a fejéhez, hogy a hitelt felvegye".
Itt-ott néha elhangzik egy-egy hírben, hogy most éppen hol tettek utcára valakit, vagy , hogy öngyilkos lett valaki az adóssága miatt és időről-időre pontos számadatot kapun arról is, - mint ma-, hogy ezen a télen 160 honfitársunk halt fagyhalált.
Na de a magyar szeret vitatkozni, vagy ha nem, akkor is védi a mundért attól függően szerinte ki és mely politikai csoport volt a hibás és ma is az, a kialakult helyzetért.
A nagy "politikai csatározások" közepette aztán felhoznak  a "karatézók" ugyan egynéhány érvet, de az érvek nagyon hamar elfogynak, mert hogy igazából senki nem lát a  színfalak mögé.
És ha elfogynak az érvek, akkor aztán lehet személyeskedni.
Mindig elgondolkodtató, hogy vannak, akik egy-egy politikai párt védelmében csak annyit tudnak mondani  a másik oldalon állónak a: "TE, értelmi fogyatékos!"... és sorolhatnám.
De minek!
Minden egyes nap találkozni ezzel a jelenséggel, hogy az emberek egy-egy kialakult helyzetet rövid de velős viadal után személyes pocskondiázással folytatnak.
És persze, se vége , se hossza, mert különösen az interneten, úgysem tudja senki, hogy ki a másik, ha csak az illető nem vállalja nevét és arcát!
Hát így vagyunk tavasszal, a gólyák már kezdenek visszaköltözni, énekes kis barátunk szól, hogy Nyitnikék!, mi emberek pedig egymás hátába dobáljuk a szekercét!

2015. február 22., vasárnap

"Segiccsé" Ne segiccsé"!!!

Úgy általában az a megszokott, hogy ha valaki odafordul hozzánk valamilyen kéréssel, azt többé-kevésbé, de azért inkább igen, teljesítjük.
Volt valaha, régen, amikor még a piros volt a divat egy ilyen szlogen:
"Az úttörő ott segít, ahol tud!"
Ez hellyel-közzel megfelelt annak az amúgy is fontos általános erkölcsi nézetnek, hogy az ember, embertársának felebarátja és, ha az rászorul, akkor feltétlen tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik.

Az ember a természetnek is segítője, mert biza a természet is sok-sok dologgal támogatja az embert.
Ez már ugye kétoldalú dolog lenne, ámbár többször tapasztalható, hogy az ember elvesz a természettől, semmint hogy adna. Emiatt aztán aggódhatunk is, s bár igyekszünk ezt a dolgot egyensúlyban tartani,de  nem nagyon megy.
Az ember eszével, pénzével kizsákmányol földet, levegőt, növényt, állatot és a másik embert is.

Szóval a segítségadás, valamilyen erkölcsi parancs, avagy még mélyebbről jön? Mondjuk nem egy tanult dolog, hanem kódolt, a természet alap-sajátja?
Azt hiszem igen. Ha nincs meg bennünk a segítésre való hajlam, akkor nem vagyunk a természettől valók és nem vagyunk élők. Csak az élő tud a másiknak adni.

Ezen azért gondolkodtam el, mert a boltban az alábbi párbeszédre lettem figyelmes.

-" Én megfogadtam, nem segítek senkinek! Minek! Megoldom a magam dolgait , más is oldja meg a sajátját!"
Mire a másik rákontrázott:
-"Úgy is van! Ne is segiccsé! Én háromnak ( !!!) is segítettem, azt mind a három hátba szúrt! Úgyhogy nem fogok senkinek , semmit!"

Az embert elég sokszor éri meglepetés avagy csalódás( hozzáteszem az elvárásai miatt), mert az, akinek éppen könnyebbített a sorsán, az az ember megköszönte és aztán elment.
Ilyenkor a fenti mondatokat halljuk sokaktól.
Pedig ha rákérdeznénk, neki vajon, hogy sikerült ezt vagy azt a nehézséget megoldania, kiderülne, hogy nem egyedül tette, hanem voltak jóakarók, voltak olyanok, akik rászánták az idejüket és így aztán az ő gondjának terhét nem egyedül, hanem másokkal együtt sikerült levenni a válláról.

Sokszor esik az ember abba a súlyos tévedésbe, hogy azt gondolja attól kell visszakapnia a segítséget, akinek adta. Ez még akkor régen  működött, amikor a falusi emberek közösen szedték a burgonyát vagy közösen arattak, vagy szedték a gyümölcsöt, vagy fosztották a kukoricát, vagy morzsolták.
Ma már azt kellene észrevennünk, hogy annak adjunk segítséget, akinek mi tudunk, mert attól fogjuk kapni, aki nekünk tud adni.
Ez így működik.
Ha az egyiknek egy hivatal címe kellene és nekem könnyen hozzáférhető, hát megadom neki, ám ha én házat akarok venni, nem őt nyaggatom, hogy segítsen , hanem megkeresem azt, aki tud.

Ma nagyon nehéz munkához jutni, mégis a magyarok sokszor mondják ezt: "Én ugyan nem segítek! Nem mondom meg a címet! Nekem sem volt könnyű, szenvedjen meg ő is érte!"

Azt is érdemes átgondolni, hogy ámbár lehet, a mi jó szándékunkkal visszaélnek, talán hárman is. Lehet. De csak egynek legyen hasznára, csak egynek legyen öröme abban, hogy segítettünk rajta, már többet érünk és mi is ugyanúgy tudunk örülni!

Szóval a magam részéről a segítség az egyetlen megoldás, mert csak akkor vagyunk igazán emberek! Csakis akkor!
S hogy mit érez az, akinek adtunk és mit az, akit elutasítottunk, azt egyszer mindannyian kivétel nélkül megtapasztaljuk!
Az idő kerekét pedig nem tudjuk visszaforgatni, hogy változtassunk mindazon, amikor azt mondtuk: " Én ugyan nem! " és még a másikat is biztattuk:" Ne is segiccsé!


2013. augusztus 30., péntek

Tudatlanság= gonoszság? avagy az emberi természet sötét bugyrai

Már gyerekkorunktól kezdve találkozunk azzal a jelenséggel, amikor "ránksütnek" valamilyen negatív dolgot. Egyszerűen ezt úgy hívjuk: rosszat mondanak rólunk.
Mindannyiunk előtt ismeretes ez a dolog , olyannyira, hogy sokan maguk is felnőtt életük kapcsán ugyanezt teszik, pedig még emlékeznek az őket ért sérelemre.
Igazán a felnőtt kor az, amelyikben ez a fajta mentalitás kiteljesedik, kiteljesedhet.
A recept mindig ugyanaz:
vegyünk némi unszimpátiát, esetleg gyűlöletet, keverjük össze vélt tudással, sok rosszindulatot tegyünk hozzá. Tálaláskor pedig keressük meg a legsértőbb szavakat.
Ez biztosan mindenkor célba talál. A kiszemelt áldozatra úgy csap le az általunk készített pletyka, hogy minden bizonnyal nem fog aludni - ha jól kevertük el- akkor napokig is mérgezzük vele az életét.
Elgondolkodtam azon vajon mi motiválja azokat az embereket, akik így nyilvánulnak meg?
Nagyon sok esetben csak a tudatlanság, ami általános is lehet. Netán csak az illetőről nem tudnak semmit és így akarnak jól informáltnak mutatkozni? De valójában milyen információ az, aminek minden szava gúny és megalázás?
Az kétségtelen, hogy minden emberben van egy belső vágy, hogy valamivel kitűnjön a többiek közül. Ez a dominancia iránti megszállottság , az, hogy saját ismeretségi körükben valamilyen figyelmet kivívjon, vezeti az egyes embert tényleges információ hiányában valamilyen valótlan és sértő történet elmondására. Ezzel egy ideig magára tereli a figyelmet és eléri, hogy beszéd tárgya legyen, hogy ő mennyire "jól informált".
Sokszor azt is meg lehet figyelni, hogy ezeket maró gúnnyal elmondott történeteket vagy megállapításokat leginkább olyan emberek teszik, akik még csak köszönő viszonyban sincsenek a kifinomultsággal, sekélyes és nehéz életükbe a gyalázkodás mellet ez visz némi örömöt.
Persze vannak azok, akik egész életükben komfortosan élnek és megbecsült tagjai egy közösségnek, mégis egyszer csak el kezdik másokon köszörülni a nyelvüket.
A már említett dominancia elérése mellett az értelmiségibbnek nevezett embereknél a szóbeli bántalmazás sokszor saját személyes tragédiájuk kivetülésekén jelentkezik. Tehát érte őket egy érzelmi sokk és ennek következtében a haragot másra vetítik ki.
Ezek mind nagyon hangzatosak és igazak is. De ne menjünk el amellett a dolog mellett, hogy ha valaki egész életében kedves, becsületes ember volt, hogyan képes egyszer csak gonosz kijelentést tenni, aminek nincs is valóságalapja.
Az igazság az, hogy mindannyiunkban ott lapul a gonoszra való hajlam. Bennünk van, velünk van. Nem tagadhatjuk le, mert gyermekkorunk botlásaiban is felismerhető néhány rosszindulatú tett, amit sikeresen a szülők és tanárok kineveltek belőlünk. A gonosz énünkkel való küzdelem nem azt jelenti, hogy egyszer legyőztük és már nem kell semmit tennünk. Bizony nap mint nap szembekerülünk vele és újra harcolnunk kell ellene. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ahogy már fent írtam, a legszerényebb és kedvesebb ember is képes máról holnapra igen rosszindulatú módon megnyilvánulni.
Ebből pedig csak egy dolog következik, hogy mindenkinek kötelessége a jó felé irányítania magát, tehát saját maga kell, hogy a küzdő fél legyen és nem a másikkal kell küzdenie, hanem önmaga gonosz énjével.
Ha azt nézem, mit jelent ez azoknak, akik elszenvedői mások gonoszságának?
Értékeljük a helyén a dolgot. Minden, amit ellenünk mond, saját önnönmagáról szól. Minden amit ránk zúdít, az őróla szól. Nem bántódhatunk meg azon, ha valaki ostorozza saját embertelenségét! Ne  szenteljünk neki csak egy percet, azt az egyet, amelyben megállapítjuk, hogy harcban van a lelke.
Vannak akik örök harcot vívnak, erre mondjuk, hogy " az Isten mentsen meg a szájától".
Élnünk kell a magunk életét, csak mi magunk tudjuk, mi mért van úgy ahogy van, mit miért tettünk. Csak magunknak és saját lelkiismeretünknek kell elszámolnunk.
Ugyanis helyettünk sem rokon,sem barát, sem ismerős, sem senki nem dönthet, nem élheti helyettünk az életünket. Ezért nincs értelme az olyan kezdetű mondatnak: " én a helyedben..."
Higgyünk saját teremtő erőnkben, abban, hogy képesek vagyunk mindent jól a maga helyén értékelni! Persze ezt csak akkor, ha saját és családunk élete van fókuszban és nem megítélni és elítélni akarjuk, hanem segíteni.
Higgyük el, hogy minden időszaknak megvan a maga értéke és ideje. Nem sürgethetjük az időt , mert elfogyott a türelmünk, hanem azt az időt amit kaptunk, azt fordítsuk a magunk javára!
 A látszólag tétlen ember is lehet nagyon aktív, amikor újragondolja az életét, vagy tanul az adott helyzetből. De a nagyon "dolgos" ember ideje is lehet értéktelen, ha közben nem veszi a jót észre benne és zsörtölődéssel keseríti meg környezete életét.
Ha rosszat hallunk önmagunkról, akkor ne engedjük, hogy elterelje a figyelmünket az általunk kijelölt célról, ha többször halljuk, azért két dologra legyünk figyelmesek: vagy van valóság alapja, vagy az illető ádáz ellenségünkké fog válni.
S bár jó lenne visszaütni, de akkor mi magunk is a gonoszt tápláljuk önmagunkban. Legyünk állhatatosak a jóban, higgyünk abban, hogy semmi nem történik velünk ok nélkül és hogy minden rossz helyzetből jót is ki tudunk hozni és legyünk türelmesek az idővel, mert csak akkor érkezik el a változás, amikor ideje van!
 Sem előbb, sem utóbb.

Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...