Talán, sokan nem értenek egyet ezzel a tömör és rövid kijelentéssel, de igyekszem a magam stílusában ( ahogy szoktam) megfogalmazni , mit is jelent ez valójában nekem.
Az öregség szemével nézem a világot, a benne létrejövő produktumokat ( lehet ez szépség, csoda, aljasság, gonoszság) mindazon dolgokat, amiket az emberek vagy okosan átgondolva, vagy bután , mértéktelen cifrasággal megteremtenek.
Mi tagadás fiatalon sokkal nagyobb hangsúlyt fektettem én is a külcsín értékelésére, akár magamról volt szó, akár másokról, mint manapság, amikor már telve élettapasztalattal, de elszáradó élettel felvértezve csúszik ki minden , ami lényeges volt az idő folyosóján át, a semmibe.
Ma ránézek egy fiatalra és csodálom, az erőt, a kitartást, az örök mosolyt, amivel megfáradt lelkemet eltelíti újra bizalommal és felidézi a mélyen eltemetett történeteket , azokról az időkről, amikor még az " ég kék volt és a fű zöld".
A sokszor lélektelen atrófiás életembe újra kivirul egy gondolat, egy emlék arról, amikor voltak még " nagy terveim" , amikor soha nem adtam fel, amikor bármire képes voltam , amit erkölcsileg meg lehetett tenni, hogy a nagy álmot megvalósítsam.
Na és a sok barát és társ, mind-mind lelkesedéssel állt mellém és segített a gondolatot valósággá formálni!
Az ifjúság ma sem más , mint régen, ma is terveznek, küzdenek, céljaik vannak és nem adják fel!
Ma is elkövetnek hibákat, és követnek nemes célokat, érvelnek, hadakoznak, ha kell , egymás társaságát keresik és okosan eligazodnak a világ dolgaiban.
Vannak, talán, akik ellenpéldát hoznának erre a megfogalmazásra, de ez mindig így volt, mindig voltak szélsőségesek, mindig voltak céltalanok, mindig voltak oktalanok is!
Az ifjúság dícsérete számomra az, amikor az évektől megszürkült lelkemet, egy pillanat alatt boldogság tölti el, egy mosoly, egy kedves gesztus, egy szeretetteljes kézfogás, egy ragyogó szempár láttán. A fiatalok, a gyermekek oly bájjal tudják elfeledtetni az élettörténetemet, hogy már nem is emlékszem arra, ki és miért "taposott át" rajtam.
Mert talán nem is számít! Egyszercsak megöregszünk, ráncaink mögül visszamosolygunk a csintalan kacsintásra vagy nevetésre, és huss! eltűnik minden fájdalom, minden gondolat, minden gond és bánat! Csak a pillanat ereje repít tovább, shogy mi történik az időben? Ki tudja, már nem számít, csak az, hogy az elfonnyadt lélek új életre kel, mert az ifjúság, minden, ami jó!
Életben tart és életre kelt!
ó
