A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történet. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 15., péntek

Csak a romantikus történetek végződnek jól: az élet más!

Anyeska régóta ült a verandán, gondolataiba mélyedve.
Még mindig azon törte a fejét, amit barátnője Mia mondott.
" Figyelj te észlény! Gondold végig! Ha az az idióta akart  volna valamit tőled, akkor már mondta volna! Fogd fel, hogy jót szórakozott rajtad!"
Anyeska tudta, hogy mint mindig, barátnőjének igaza van.
A férfi , rendesen hülyét csinált belőle.
Vimovcen repülőtiszt nem csak, hogy magas volt és csinos, hanem megnyerő modorú, széles szép mosollyal az arcán, úgy festett mint egy igazi modell a plakáton.
Anyeska már az első találkozáskor is tudta, hogy " Na pont ő, akit el kell kerülnie!"
Amikor meglátta a férfit, ösztönösen hátralépett és tudatosan nem emelte rá a tekintetét, legalábbis abban a fél órában.
Anyeska ismerte a Vimovcen-féléket. Óriási trükközés, flörtök sorozata, majd hátra arc és úgy tűnik el , mintha sohasem lett volna.
Vimovcen bármennyire is vonzó volt, pontosan ez taszította Anyeskát. Miának részletesen beszámolt viszolygása okáról, de Mia nagyon jó barátnő volt, ismerte Anyeskát és csak annyit mondott neki:
"Azt hiszem már késő!"

Anyeska és Vimovcen együtt dolgoztak a Moszkva-Párizs járaton és  különösebben nem beszélgettek egymással .

Vimovcennek minden nő az esete volt, mindig azt mondogatta, hogy " A nők , Isten ajándékai! de csak neki.
Ezen jót derült és látszott, hogy komolyan is gondolja, hiszen szabadon flörtölt bárkivel és élvezte vonzerejének minden egyes következményét.
Mestere volt a szeretkezésnek és a nők kedves, kellemes emléknek könyvelték el.
Megtartani egyik sem akarta, mert tudták, hogy rengeteg riválissal kellene szembenézniük. A nők pedig általában sem szállnak ringbe olyan férfiért, akit mindenki megkaphat.
A mindenkin van a hangsúly. Amúgy is az volt a vélemény, hogy az a kakas, amelyik mindenkié, az, valójában senkié.
Így alapszabály volt, hogy Vimovcen a szórakoztató szépfiú, de komoly kapcsolatra alkalmatlan.

Vimovcen örömmel konstatálta, hogy őszülő halántéka ellenére, vagy pont azért még mindig a nők kedvence. Sokat törődött magával, ámbár feltűnt neki, hogy az utóbbi időben egyre hosszabban kell foglalatoskodnia a fürdőszobában, hogy vonzó külsejét a megfelelő szintre hozza.
Különös és egyre kellemetlenebb érzés kerítette hatalmába, ha az éjszakai találkákra gondolt.
Már nem volt annyira fontos neki, hogy  minden alkalommal bizonygassa milyen elképesztő férfi.
Sőt! Valahogy az volt az érzése, hogy a legutolsó hódításakor is jobban esett volna neki egy kis simogatás és néhány kedves szó.
Akkor még elhessegette a gondolatot, de ez egyre jobban befészkelte magát az agyába és nem hagyta nyugodni.

Anyeska bevitte a férfinak a kávét a pilótafülkébe és a szokott kedvességgel annyit mondott: " Egészségedre!"

Vimovcennek most tűnt föl ez a lány először. Vajon, mióta is lehet itt? És hogy hogy ő sohasem vette észre?
Aztán végigmérte Anyeska arcát és rájött: ő az a nő, akit el kell kerülni!
A "csajozóbiblia" szerint a komoly, kedves nők túlságosan bonyolultak, érzelmesek és felelősséggel járnak, ezért azokkal soha sem szabad kezdeni!
Vimovcent a lány hangja mégis megérintette, olyan remegést érzett a gyomrában, amit már ezer éve nem.
Fürkészte Anyeska arcát, de azon nem látott semmilyen érdeklődést.

Teltek-múltak a hetek és hónapok és a kedves mosolygáson , néhány gyengéd szón és egy csókon kívül ( ami egész véletlen esett meg)az ég egyadta világon semmi sem történt közöttük.
Csak mindkettő nézegette a másikat titkon, ez amolyan szokásukká vált. Sohasem találkozott a tekintetük,  vagy talán az elején néhányszor. Ki tudja.
Anyeskát egyre inkább rabul ejtette Vimovcen, a flörtkirály, aki sohasem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy megőrizhesse eme címét. Nem is tudja , mikor kezdett el Miának beszélni a férfiról,  csak azt, hogy Mia egyszer csak annyit mondott: " Ha beleszeretsz, kinyírlak!, Tudod, hogy ez a fajta  neked tabu, mert csak bánt!"
Anyeska tiltakozott, hogy "Nem, ő dehogy, ilyennel nem érdemes! És különben is,már megtanulta!"
De maga sem hitte el,és lassan rájött, hogy ugyanabba a csapdába beleesett, mint oly sokszor.
És most Mia is bizony kiabált vele, jogosan!
Fogalma sem volt, hogy fog kimászni ebből, hogyan fogja megnyugtatni lelkét, hogyan lesz képes elfelejteni a férfit, és még az sem vigasztalta, hogy soha egyetlen érintés sem volt közöttük.
De az az igazság, hogy már csak rá tudott gondolni.
" Mekkora baromság!" -futott át az agyán aztán felkelt a székből és még egyszer körülnézett az üres lakásban.
Anyeska felmondott. Új életet akart kezdeni, el akarta felejteni Vimovcent. Persze elég lett volna, hogy másik járatra kéri magát, ám a társaság nem tudta neki ezt biztosítani.
"Még egy fél évig!" Hangzott a főnöke válasza!
Fél év, az egy örökkévalóság egy olyan férfival, akit szeret, de inkább el akar előle menekülni.
Így kilépett. Összecsomagolt és most elköltözik nagynénje London melletti varázslatos birtokára.
Miától már elköszönt, de különben is abban maradtak, hogy minden nap beszélgetnek a Facebookon.
Anyeska behúzta maga mögött az ajtót és lassan lesétált a lépcsőn.
A taxi már megérkezett, és bőröndjeit a sofőr komótosan pakolta a csomagtartóba.
Anyeska ahogy beszállt a taxiba még egyszer felnézett lakása ablakaira, aztán összekuporodott a taxiban és hangtalanul sírni kezdett.

Vimovcen arra a csókra gondolt, arra az egyetlen ártatlan, gyengéd csókra, ami egyszer elcsattant kettejük között.
Anyeska szelídsége, kedvessége, bársonyossága rabul ejtette.
Már hetek óta törte a fejét, hogyan merje megközelíteni ezt a lányt.
Annyira fontos lett neki, hogy félt a lány elutasítja.
Ő a nagy Vimovcen a nők igazi hódítója most egyszeriben megijedt, nem tudta mit tegyen!
Hosszasan beszélgetett barátaival, azok pedig eleinte kinevették,majd amikor látták, hogy egyre inkább gyötrődik, biztatni kezdték.
"Beszélj vele,próbáld meg, mit veszíthetnél!"
A hódító Vimovcen pedig csak vergődött a gondolatai között. Nem vágyott már másra, csak igazi érzésekre.Gyengéd ölelésre, megértésre, mindarra, amit Anyeska tudott neki adni.
A sokadik álmatlan éjszaka után szedte össze minden bátorságát és most ott áll a tükör előtt már nem fessen, csak kétségbeesetten.
Még átfutott  egyszer az agyán , mit és hogyan fog elmondani, bár már ezerszer is lejátszotta fejben. A virágcsokor az előszobai asztalkán feküdt mellette egy kis dobozka, amiben egy nyaklánc várta, hogy gyönyörű tulajdonosának nyakát ékesítse.
Vimovcen felvette öltönyzakóját, alaposan megnézte, hogy minden rendben van-e öltözékében majd elindult Anyeskához, hogy elmondja neki végre, mennyire szereti!






2013. december 8., vasárnap

Adventi történetek- Emma

""Szolgáltasson igazságot a nép szegényeinek, nyújtson a szegények fiainak segítséget, s alázza meg az erőszakoskodót." (Zsolt.71) 

Decemberi hideg reggel volt, Emma kinyitotta a szemét,s bár gondolataiban már rég elkezdődött a nap, de nehezére esett a felkelés, mert a szobában zimankó volt.

Így volt ez már évek óta minden télen, nem volt tüzelője és már nem is nagyon emlékezett mikor melegedett utoljára a kályhánál. 
A kályha ott állt árván, várta, hogy tüzet gyújtsanak benne, hogy végre betölthesse küldetését, de Emma nem hozott fát.
Emma egész életén keresztül dolgozott, mosott és vasalt gazdag emberekre, volt, hogy takarított, de volt titkárnő is. Finom kezei voltak, hiszen gyermekkorában taníttatták a szülei hímzésre, és persze zenélésre is, ahogy a polgári családoknál szokás volt. 
Túl hamar haltak meg a szülei, egyik évben édesanyja a másikban édesapja és Emma árva lett, csak annyi maradt a vagyonból, hogy város szélén tudott egy kis düledező kunyhót venni.
Elszegődött dolgozni, sok emberrel találkozott, de hamar meg kellett tanulnia, hogy a szülői szeretet elhallgatott előle dolgokat.
Volt, hogy elvették a pénzét, amit keservesen megkeresett, és hiába kiabált segítségért, az emberek elfordultak, de volt, aki kinevette és azt mondta:
- " Hát mit képzeltél! Azt gondolod, minden a tied?!-
Emma zokogva ment haza, leborult az asztalra szülei fényképét szorongatva és keservesen sírt.
Eszébe jutott édesanyja szerető mosolya, édesapja óvó szemei, a kandallóban ropogó tűz ahogy ontotta a meleget, a játékok, a játszótársai, a narancs, de szép volt!

Legtöbbnyire csak liszt, meg egy kis olaj volt otthon, Emma tésztát gyúrt és kenyeret sütött, általában kettőt. Az egyiket magának, a másikat pedig egy szegény asszonynak Máriának, akinek 2 kicsi gyereke volt és a férje meghalt a bányában és Emma együtt dolgozott vele. Látta, ahogy a fiatal nőnek bütykösek az ujjai a rengeteg hideg víztől, tudta, hogy nagyok a fájdalmai, ezért mindig, mikor csak tehette segített rajtuk.


Emma, miután a hideg vízben megmosakodott, felöltözött és elindult, hogy végre most először évek óta sikerüljön fát venni. Hosszú idő óta rakosgatta félre a kis pénzét, mert közeledik Karácsony és szeretné, ha az idei ünnepen meleg lenne. Áthívja, majd Máriát a gyerekekkel és együtt énekelnek és talán egy kis kalácsot is tud sütni.

Elindult hát kicsiny pénzecskéjével, elment a fatelepre. Rosszarcú ember lépett elé és méregetve odaszólt neki:
-" Ingyen semmit nem adunk!"
-"Nem ingyen kellene, szeretnék fát venni, amennyire futja a pénzem."- mondta Emma kissé megszeppenve.
- 'Aztán mennyi pénzed van! - szólt gúnyosan a pöffeszkedő alak.
Emma megszámolta előtte a pénzét, és meg is mutatta neki. Az ember morgott majd köpött egyet és azt mondta:
-"Na gyere! De aztán rajtad lesz ám a szemem! Semmihez nem nyúlhatsz!"
Emma biztosította, hogy nem fog semmihez sem nyúlni és ballagott az ember után.
-"Na itt van! Ebből válogathatsz magadnak, de csak 5 darabot!"
Méteres vastag faágak voltak, benne a pocsolyában. Emma miközben húzgálta ki az 5 db ágat, ara gondolt, "majd otthon elfürészelgetem és minden nap egy kicsit begyújtok és olyan édes meleg lesz , hogy még az őzek is örömmel jönne a házam köré" és mosolygott, csak mosolygott.
Amikor összerakta az ágakat , akkor hirtelen eszébe ötlött, hogy hogyan is viszi haza, mert hogy egyszerre ő nem tudja ezt elhordani és a kiskunyhója a város másik végén van.
Kérdezte az embert, nem tudná-e elhozni neki, de az olyan árat mondott, hogy a fa nem került annyiba.
Elment Emma megkérdezett mindenkit, akit csak mondtak, hogy szokott szállítani, de mindenki csak továbbküldte.
Volt, aki azt mondta, "mit akarsz, hiszen te szegény vagy!", volt aki elküldte, hogy úgysem tudná megfizetni, volt, aki ki sem nyitotta az ajtót.Emma sokáig járta a várost fuvarosért, de nem talált. Végül már nem volt ereje kopogtatni.

Emma este ért haza fáradtan és elcsigázottan. Evett egy szelet kenyeret , majd lefeküdt a hideg ágyba.

Fejére húzta a takarót és meleg szobáról álmodott, nagy Karácsonyfáról, fényes díszekkel, tetején hatalmas arany csillaggal, hófehér ruhával, amelyet finom csipkék borítanak, friss puha kenyérrel és almával, sült kappannal, édesanyja és édesapja mosolyával, aztán mélyen álomba szenderült.

2013. október 13., vasárnap

Bütykesz a kocsmában, és mi az a szöventyű.. 1. rész.

Ami Bütykeszről mindenki biztosan tudott, hogy sohasem kapkodott el semmit. Lassan, okkurátusan kelt fel, mert meggyőződése volt, hogy, ha hirtelen áramlik a vér a lábába, akkor amiatt   hamarabb meghal . Márpedig  Bütykesz azt tartotta hitvallásának: "Olyan lassan élj, hogy sohase érj a végére!"
    Bütykesz meg is tett mindent, hogy ezen ne kelljen változtatni, így aztán a malacok sohasem ismerték meg a hajnali etetés áldásait, de a tyúkoknak is át kellett állítani a tojás idejét, és a kutya sem a Holdat ugatta, hanem Bütykesz késői felkelését. Bütykesz korán 9 órára be is fejezte álla borostájának eltüntetését, ez a foglalatosság , asszonyának sokszor olybá tűnt, mintha Bütykesz egyesével szedné ki a borostát. Ám férjura csak csupán megszámolta minden egyes nap a szőrzetet, mert abban is hitt, hogy a szőrzet szaporodása a fiatalságot jelenti, míg annak elkopása biza az öregedést. Bár Bütykesz nem emlékezett mikor is gondolt először erre, mint az idő múlásának mércéjére, de abban elég biztos volt, hogy minden alkalommal ugyanannyit talált, még ha néha egyet kettőnek is kellett számolnia.
Ami Bütykesz evését illeti, hasonlóképpen alapos volt az étkezésben, lassan , 40-szer rágta meg az összes falatot és mire elfogyott tányérjáról az étel, oldalbordája már nemcsak elmosogatott, hanem fel is söpört és fel is mosott.

Bütykesz gondolataiban igencsak hálás volt az asszonynak (akit egyébként csak Böbének hívott, bár a neve Matild volt eredetileg, de arra Bütykesz azt mondta: "A Matildok korán halnak.") , mindig is mondogatta, hogy nagyon jó dóga van neki az asszony mellett, mert hogy Böbe olyan fehérnép, aki egyet fordul, oszt az egész ház csak úgy "csillan-villan". - "De megjegyzem énvelem is jó'járt az asszony, mert igent csak szép , termetes legény vagyok."- bizonygatta másoknak.
Bütykesz szép lehetett valaha, amíg nem jelentek meg orrán a ragyák és hát termetesnek, csak a kútkávához mérve lehetett volna mondani, mert, hogy Bütykesz annak rendje és módja szerint alacsony is volt és tömzsi is volt.

Böbe szép asszony volt valóban, és csinoska, bár kezei nagyon kérgesek voltak a sok házi munkától. De szerette ő az urát és baj vagy rossz szólás nem volt közöttük, mert hogy férjeura még ha a kocsmába el is ment és be is itókázott ( mert azt tartotta Bütykesz, hogy az ital széppé és hosszú életűvé varázsol) azért amikor hazajött, adott egy cuppanósat Böbe arcára és szó nélkül azónmód el is aludt, kint az eresz alatt.
Télen pedig a szalmabálák között.
Igy hát szépen, csendben éldegéltek, Böbe megszokta Bütykesz sajátos életfelfogását, soha nem volt közöttük zsörtölődés , de még egy hangos szó sem.

Történt egy nap, hogy Bütykesz miután lassan és kimerítő alapossággal kiganézott a malacoknál, elment a kocsmába hörpinteni egy fröccsöt. Meg azért is, hogy szépségének és fiatalságának adózzon.
A kocsmában nem sokan voltak, csak azok, akik általában meg-megállnak abban a reményben, hogy az ital mellé némi új eseményt is megtudhatnak.

Ott volt Kocorgó az öreg birkapásztor, aki ha szólt, akkor is csak annyit:"Na!" Ez nála amolyan igen is volt meg nem is. Csak pipázott és néha kortyolt egyet.

Vezenye, a kétlaki köszörűs, azért kétlaki, mert két asszonyt is szeretett és hol ez egyiknél, hol a másiknál köszörülte, de nemcsak a késeket.
Vezenye sapkája mindig csálén állt, ha jobbfelől, akkor a jobboldali faluban lévő asszonynál lakott, ha baloldal felől, akkor a másik faluban lévőnél. Vezenye sorsa ilyenformán örömökkel és veszekedésekkel telt.
Mert, hol az egyik asszony sorolta neki, hogy igazán dönthetne, hol a másik és rendre mindig kitört a veszekedés. Vezenye ezért a legtöbb idejét a kocsmában töltötte, mondván addig sem kell hallgatni a zsörtölődést.
Amikor megkérdezték miért nem választ a kettő közül, mindig azt mondta:" Mit tegyek Julis szeretem, mert olyan mennyei töltött káposztát főz, hogy 2 hétig izzad tőle a lábam, pedig az mán nagy szó, mert édösanyám főztjét senki nem érheti utol, azt az ő töltött káposztájától, csak 1 hétig izzadt a csülköm. Mancit meg azért, mert olyan mesebeli csülökpörköltet készít, hogy ragad tőle a szám még egy hét múlva is. Hát hogyan válasszak?!"
Vezenye igy hát beletörődött a sok veszekedésbe, annak reményében, hogy Julis töltött káposztája, és Manci csülökpörköltje feledteti a sok megpróbáltatást.
Ott volt még a kocsmáros is Sinyka és korcs kutyája Tete.

Bütykesz kért egy fröccsöt és azt mondta:
" Na ma sokat dolgoztam, kilapátoltam a ganét a malacok alul, 3 óráig tartott."
Az öreg Kocorgó csak annyit mondott "Na!"
Vezenye megkérdezte, : "Oszt miért tartott 3 óráig?"
"Hát azért. mondta Bütykesz- mert ugyebár a ganépakolásnak is megvan a módja. Először is nem tele lapáttal kel szedni, mert akkor nem lehet átnézni. Meg aztán, ha mégis át lehetne nézni, nehéz a lapát, ha sok van benne."
Vezenye megrökönyödve ránézett , majd ugyanezzel a fejjel megkérdezte:
" Azt mit nézel te a ganéban?"
Na erre az öreg Kocorgó is felnézett kiváncsian, Sinyka keze is megállt a pult törölgetésben Tete pedig csóválni kezdte a farkát.
"Hát ugye- kezdte mondókáját Bütykesz- van a sárga gané, abban nem lehet nagyon más mint szalma, de van a fekete gané abban sok minden lehet. Egyszer Marcsa ángyom talált egy egész szöventyűt benne.! Hát! Biza!"
Ekkor Kocorgó és Vezenye arcán ugyanaz a kifejezés ült ki, vagyis mi lehet a szöventyű?!
Sinyka kocsmáros is törte a fejét, mert ugyan ő sok mindenről hallott már de szöventyűről még nem. Na mármost, ha megkérdezi, hogy mi az és többiek tudják, akkor oda az eddig jól kiépített  üzlet, mert tőle mindent "első kézből" lehetett tudni és evégett igen jó forgalmat bonyolított a kocsmában. Ha pedig nem kérdezi meg, akkor viszont nem fogja megtudni, és hogyan is lehet így híreket szállítani, ha nem is tudja mi az ördög az a szöventyű!
Amíg így tanakodott magában és már-már arra a döntésre jutott, hogy a hír az hír, mindegy hogy érti-e vagy sem, Vezenye megkérdezte:
"Egy egészet? Nahát nem mondod!?"
Sinyka még nagyobb bajban érezte most már magát, mert Vezenye úgy látszik tudja mi az a szöventyű.
Vakarta is a fejét Sinyka rendesen.

Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...