Jártamban-keltemben mindig látok valamit aztán hallok ezt- azt és szép lassan minden részlet a helyére kerül, vagy helytelenségére.
Az alaptéma az emberi kapcsolatok ( mint mindig), de most már azért az emberi értékekkel is illdomos foglalkozni.
Az egyik legszebb érték a : bölcsesség, amellyel oly sokan szeretnének rendelkezni , de nagyon keveseknek jut ki. Persze lehetőség mindig van, szóval sok-sok erőfeszítéssel éppenséggel el lehet érni.
Ezt a fiataloknak mondom vigasztalóul, idősebb korban azt szokás mondani: " Ha eddig nem jött meg az esze, ezután sem fog!"
Szóval a bölcs ember látja a dolgokat , megérti és tudja, hogy mit kell tenni, vagy mit nem is érdemes megpróbálni.
Azok, akik valamilyen párkapcsolatban élnek, valahogy úgy vannak vele, hogy:
Nem jó a rosszal, de rosszabb nélküle!
Ami annyit tesz, hogy inkább megalkusznak avval a társsal, akit valahogy sikerült beszerezni, innen-onnan, pult alól, mint hogy egy percet is egyedül töltsenek!
Vannak, akik képtelenek megalkudni, vagy éppen képesek lennének rá, de miért is?
És végeredményben meddig is kellene elmenni a megalkuvással? Hol az a szint, ami még nem a mocsár, de önmagunk értéke valahol felsejthető?
Kell-e lemondani teljesen nagy küzdelmek árán megszerzett értékeinkről azért, mert szeretnénk ha valaki szólna hozzánk?
És csak ennyi a lényeg egy kapcsolatban, hogy szóljanak hozzánk, nem inkább a tudatos elmék párharcáról lenne szó, avagy a lelki elmélyülés gazdagságáról?
Miért szükséges önmagunkat uniformizálni abba, hogy nincs más lehetőség, csak mindent feladni?
Elgondolkodtam, hogy mondjuk ma egy faluban hol is lehet ismerkedni! Végigvettem az esélyeket és az alábbi megoldásokat találtam. Egyikhez sem fűznék megjegyzést.
- Cukrászda
-Kocsma
-Véradás előtt , alatt, után
- Postán csekk vagy levélfeladás közben, pláne Totó-Lottó, Kenó
Aztán itt vannak a zenés, táncos estek, ahol már mindenki valakivel érkezik. Úgy értem, senki nem mer egyedül menni, ha mást nem, hát a szomszédot beszervezi.
Igen sokan vannak, akik félnek egyedül mutatkozni, mert nem tudják mit tegyenek egy társaságban, ahol senki sem szól hozzájuk, vagy éppen kirekesztve mustrálják őket megjegyzést téve: ez vajon mit akar itt!
Pedig azok, akik egyedül vannak, nem ufok és nem is szerencsétlenek, csak éppen nem akartak megalkudni.
Persze lehet, hogy mégis, de már arra sincs esély!
Na de azért ez nem ennyire szörnyű!
Az tény , hogy egy faluban az a trendi, hogy társaságba az menjen, akinek van párja, akinek nincs az maradjon otthon, ne zavarja a békés , iszogatni és szórakozni vágyó párokat!
Van benne bőven ellentmondás, de hát ez már csak így van! Mint, ahogy az is sántít, hogy az az ember tudja igazán teljes erőbedobással szolgálni a közösséget, aki házas és nem az, aki egyedül van és még ideje is van rá!
Eszembe jutnak a rég letűnt idők, amikor még létezett az un. klub, ahol összejöttek a szinglik és beszélgettek, zenét hallgattak, vagy egyszerűen táncoltak.
Egyébként ez fent volt a Művelődési ház emeletén azt iskola felöli oldalon. Szuper jó hétvégék voltak!
Biztos sokan emlékeznek rá.
Van-e megoldás? Ó, hát mindenre van!- hallom most is kedvenc ismerősöm túlzott optimista válaszát ,aki a fenekén szétrepedt nadrágot épp acéldróttal stoppolta.
Szóval van, de úgy gondolom, mindenkinek magának kell megtalálnia a saját útját. Hogy kit hova fog sodorni a víz? Nem tudhatjuk. Van, aki új partokat lát meg, van, aki végleg megfeneklik és van, aki elindul gyalog a messze ismeretlenbe, hátrahagyva addigi életét , mert hiszi, hogy rá valahol még szükség van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése