A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háború. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háború. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 23., hétfő

Őszi szóhullatás 3 felvonásban.

1.
 Elbúcsúztunk a nyári tikkasztó hőségtől, már csak emlékeinkben él a szöcskék esti ciripelése, a kutyák vég nélküli éjszakai ugatása és a macskák erőfitogtató nyérvákolása, amely egyszersmind leszögezte, ki a vezérhím. Elmúlt már a nyári aratás és az azt követő záróvacsorák amik olykor szénaboglyában történt ébredéssel jelezték: jó volt a termés, van minek örülni!
Hazatértek a nyaralók, visszacsöppentek hétköznapi életükbe és az eget kémlelve, azon gondolkodtak, mikor lesz újra nyár!
A szerelmesek is megtalálták közös, vagy éppen magányos " vackaikat", aszerint, hogyan alakult a párkapcsolat.
Egyszóval mindenki elővette az "Emlékeim" c. könyvét és egy újabb fejezetet írt bele.

Az ősz az idén egy picit  tolakodó volt, először hamar jött, aztán, mint aki rádöbbent, hogy korai a megjelenése , visszahúzódott és átadta ismét a helyét a "huszonpárfokoknak".
Október 23.-ára azonban megemelte kalapját, csípős, esős hideg napot kívánva és elvárva, hogy mély tisztelettel övezzük az ő megjelenését.
Én is elpakoltam a nyári ruháimat és már vastag szabadidőruhában írom a soraimat. S miközben ennyi eltelt év óta újra meg újra rácsodálkozom az őszi színek varázsára , magamban morgok egy kicsit, mert az ősz a végeláthatatlan lombhullás időszaka.
Eltűnődtem, hogy szerintem, minden fa, amelyik nem örökzöld, biztosan nőnemű lehet.
Ennyi cuccot, csak egy nő képes magára ölteni és aztán egyenként ledobálni!
És mire az ember összeszedi!
Aztán az ősz a szüret ideje, ami szintén mulatságba torkollik. De ekkor kezdődik az újabb iskolai tanév, s ki milyen képességekkel belefog, hogy vagy kötelezően járjon iskolába, vagy álmait váltsa valóra.
Az újabb ismerkedések időszaka, új kapcsolatok, szerelmek születése.

2.
Nap mint nap járom az utcákat, ismerek minden követ ( mert én még gyalog rovom az utam) ezért is veszem észre, ha valami nem úgy van, mit ahogy előtte, de azt is, ha semmi nem változott.
Gyönyörű Béke terünk igazán pompás képet festene, ha nem futna bele olykor-olykor egy-egy rongálóba.
Képtelenség felfogni azt a fajta felelőtlenséget, nemtörődömséget, amivel a téren lévő hinták karabinerjeit eltüntették. Vagy éppen, amikor két tizenéves rángatja a fiatal kis fát, s mindezt a szülő jelenlétében.
Odamentem.
Nem kellett szólnom, mindjárt abbahagyták. Ezek szerint tudták, hogy rongálnak, hiszen egy idegen jelenléte elég volt.
Kölykök, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni!
Kölykök, akik nem tudnak a lehetőségeikkel mit kezdeni!
Kölykök, akik nem tanultak erkölcsi normákat, akiket senki nem szorított arra, hogy hozzák helyre az elrontott, tönkretett dolgokat!
És felnőttek, akiknek nehéz tiszta erkölcsi talajon megállni!
Felnőttek, akik, nem tudják hogyan tovább!
Sorsok, amik a süllyesztőbe kerülnek, mert senki nem lesz, aki ezekre az életekre emlékezik!

3.
Nem úgy, mint ma, amikor az '56-ban az "értünk éltekre" visszagondolunk és tisztelgünk előttük.
De már csak egynéhányan, mert sokan nem ismerik a magyarság tudatot, nem tudják, mi a hazaszeretet és már nem félik az Istent sem!
Azon gondolkodom, vajon milyen mélyre süllyedhet a hazátlanság, hogy újra megtanuljunk emlékezni, fejet hajtani elődeink előtt?!
Mi kell ahhoz, hogy Március Idusa, Agusztus 20.-a, avagy Október 23.-a nemzeti büszkeséggel töltsön el bennünket?! Nem, ezt nem csak tudni kell, ezt érezni kell!
Érezni, hogy magyarnak lenni igazi kiváltság, hogy magyarnak lenni eleink örökségét hordozni megtiszteltetés! Hagyományainkat ápolni és továbbadni, zenében, táncban, népviseletben, felvonulásban köteles tisztesség 1000 éves történelmünk nyomdokán haladva.
Minden időkben küzdelmet vívtunk , hogy Békességünk legyen!
Borzasztó ellentmondás: háborúval a Békéért!
Talán így válik ez igazán érthetővé: küzdjünk egymás mellett, vállvetve,- még akkor is, ha egymásnak nem vagyunk kedves barátai, de legyünk társai-  fennmaradásunkért, magyarságunkért, minden embert megillető, emberi méltóságért, megélhetésért, tiszteletért, a kifosztottak és reményvesztettek felemelkedéséért, családi összetartásért és szeretetért, az elvándoroltak hazajöveteléért.
Isten segítsen ebben minket!

Amen.



2016. december 24., szombat

Áldott Karácsonyt Minden Olvasómnak!

Kedves Olvasóim!

Lassan elérkezünk ahhoz az estéhez, amikor a befogadó Szeretet testet ölt, megszületik egy gyermek, aki a jóra a szépre az igazra a békére tanít bennünket.
A Békére, amire mindannyiunknak szüksége lenne.
Nem szabadna a családokban zsörtölődésnek, viszálynak, veszekedésnek dúlnia, de mégis van.
Nem szabadna haraggal, dühvel élnünk, de mégis ezt tesszük sokszor.
NEM szabadna a világban sehol sem háborúnak lennie, de ma is a Föld legkülönbözőbb helyein több , mint 100 háború folyik, mert nagy üzlet.
Az emberélet a legértékesebb, mégis úgy bánnak sokan vele, mint valami ócska portékával.
Sokan küzdenek ma is az éhínség ellen, fagyoskodnak és megalázott "rabszolgaként" tengetik életüket.
Kiszolgáltatottak milliói szenvednek néhány ember elképesztő megalomániájától.

És mégis, minden évben újra és újra feltámad a Remény a szabadulásra egy Kisgyermek születésével. Ő, aki feltétel nélkül és tiszta Szeretettel vett és vesz körbe mindannyiunkat.
Ő hoz áldást a családoknak, Ő ad Reményt az éhezőknek és szenvedőknek, Ő ad Békét a háborúban élőknek.
Ezért mondjuk, hogy a Karácsony mindenki ünnepe, vallásos és nem vallásos embereké, különböző vallásúaké is. Hiszen a Szeretet benne él mindannyiunkban, az együttérzés, a Béke utáni olthatatlan vágy, az öröm, a boldogság minden ember szükséglete. Enélkül nem lennénk emberek, mert a Jó az, ami életünket előreviszi.
Amikor este megállunk feldíszített fenyőfánk előtt, rámosolygunk szeretteinkre, lélekben mosolyogjunk egy kicsit azokra is, akik ma egyedül vannak, vagy kitaszítva, vagy keserves és félelmetes körülmények között.  Adjunk nekik ezzel erőt, hogy elviseljék nehézségeiket!

Kívánok Minden Kedves Olvasómnak , Áldott, Szeretetteljes Karácsonyt!

2016. október 12., szerda

Tükörvár- Angela háborúja

Még mindig ott ült az ablakban, küszködve érzéseivel. Már nem látta  a férfit és azt sem tudta mennyi idő telhetett el azóta, hogy kedvese távozott, de Angela képtelen volt megmozdulni. A forró levegő, ami az ablakon beömlött szinte égette testét, s  a finom , lágy esésű pántos blúz lassan elvált bőrétől, mintegy láthatóvá téve kebleit.
A lányt ezt észre sem vette, csak zűrzavaros gondolataiban próbált rendet tenni, de sehogyan sem tudott. Nem értette miért vonzza ennyire ez a férfi, mitől érzi azt, hogy képtelen szabad és fesztelen lenni , hanem szinte a rabjává válik.
Ahogy a hangját meghallja, vagy, ahogy ránéz Angela elveszíti mindazt, ami addig volt és örömmel válik a férfi "foglyává".
Szinte az örökkévalóságig rágta volna magát ezen a gondolaton, amikor arra eszmélt, hogy túl hangos a ventilátor.
Abban a pillanatban le is ugrott az ablakpárkányról a szoba közepe felé, mert a süvítés pillanatok múlva hatalmas robbanássá változott és mindenfelé törmelékek hulltak. Porfelhő lepte be az addig szobaként használt romhalmazt.
- Ez közel volt- állapította meg Angela, majd gyorsan magára kapott egy inget, megkereste a fegyverét és néhány holmit magához véve  eliszkolt a romokon át.
Egy pillanatra átsuhant a gondolataiban, hogy reméli Pavel is megúszta, de inkább mindig arra koncentrált, hogy olyan nincs, és nem is lehet, hogy azok közül ne élje túl senki ezt a szerencsétlen háborút, akik neki fontosak.
A politikai ok már rég elveszett valamelyik fegyverszállítmány mélyén, talán minden félnek ugyanonnan van a beszerzési forrása és talán a Cég maga kezdeményezte a hatalomátvételt, de mára már új eszmék támadtak és mégsem azt akarják.De kit érdekel!

Angela amióta az eszét tudta ugyanannak a szervnek dolgozott, még nagybátyja segítette és egyengette útját. Annyit megtanult, hogy a nem kérdezés csak akkor káros, ha egy fegyvert nyomnak a kezedbe és nem közölték töltve van-e. Minden más esetben nem érdekes ki kivel van, csak el kell végezni a feladatot, aztán hazaérni épségben és élni.
Amióta Pavel belépett az életébe Angela már nem csak egyszerűen élni akart. Rájött, hogy az életében egyszerre valaki nagyon fontos lett.  Pavel olyan erősen hatott rá, hogy csak a tekintetétől Angela megmerevedett.
Olyannyira vágyott Pavelre, hogy a szemeivel is szeretkezett.
A férfi pedig örök partner volt ebben a játékban. Angela sokszor kapta magát azon, hogy Pavel körül kószál fantáziája és olyankor vad orgiák színes képei elevenedtek meg előtte, érezte a férfi illatát, és azt ahogy az egyre bujábban közelíti meg.
"Egyszer ez lesz a vesztem"- suttogta halkan, és kissé gúnyos mosollyal körbenézett, mintha attól tartana bárki is hallhatta, vagy láthatta hogy ő éppen elképzeli, ahogy Pavel meztelen testének minden porcikáját végigcsókolja, két golyózápor között.
Nem, nem volt beteges Angela, de jól tudta az aranyigazságot: Életveszélyben az ember  utoljára mégegyszer szeretkezni akar!
Ezt sokan mondták neki és igazából mindig azt gondolta , hogy ez amolyan férfiduma. Mindaddig, amíg egy alkalommal 36 órát töltött egy berobbantott ház romjai alatt. Ahogy fogyott a levegő és az életesély, úgy tört fel egyre jobban belőle is az utolsó szeretkezés vágya. Akkor jött rá, hogy az életösztön így mutatja meg magát igazán.
Szégyellte elmondani később, de már többé nem nevetett, ha erről volt szó.
A robbanás a mellette lévő  házat teljesen összedöntötte, kettőt pedig jócskán megrongált, az utcafronti szobáknak nem maradt fala.
Csak a sikoltásokból lehetett következtetni, hogy sok lehet a sérült.
Angela képtelen volt megszokni ezt , a haldoklók hangját, a zokogókét, a szirénákét, ezért kizárta amennyire csak tudta a fejéből. Gyorsan futott a következő menedékhely felé.
A felszálló porfelhőn keresztül még látta, ahogy Pavelt hordágyra teszik. Megrémült egy pillanatra és ott lüktetett a fejében: de nem takarták le az arcát.
De nem takarták le az arcát!
Aztán továbbszaladt messze hagyva a káoszt!
- folyt. köv.-



Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...