Az tény, hogy tengernyi irodalom foglalkozik a legszebb és egyben legkülönösebb érzéssel a szerelemmel és az is igaz, hogy szinte mindenki életében legalább egyszer találkozott ezzel a felfoghatatlan és észveszejtő állapottal.
Vannak, akik egyszer és vannak, akik többször lesznek szerelmesek életükben és van egy harmadik, de ritka csoport: az állandó szerelmesek.
Nem, az ő szemünkben sem mindig rózsaszín a világ ( na jó egy kicsit), viszont számukra a szerelem olyan, mint az ötödik elem, nincs nélküle élet és nincs összhang.
Az örök szerelmes állandóan lángol belülről, folyton keresi a másikat, intenzív érzelmeiben, megunhatatlan és feloldhatatlan kitöréseiben, buja keresztmetszetben száguld elkaszálva a józan ész minden logikáját.
Szédületes magasságokat és mélységeket él meg szempillantás alatt úgy, hogy mindezt képes a teljes nyugodtság mögé bujtatni, mert nem csak őrzője a szerelemnek és szerelmesének, hanem féltően óvja is őt.
Az örök szerelmes nem szeret kitörni, nem olyan mint a szunnyadó vulkán, inkább mint a tavaszi rét, adni akar, ragyogtatni, türelmesen megvárni míg minden élet belőle megszületik. Számára a másik jelenléte olyan mint a napfény , amely felmelegíti a harmatban megdermedt fűszálakat, ami fényével kinyitja a szemérmes virágok bimbóit, amelynek ragyogása édes csicsergésre invitálja a madarakat.
Az örök szerelmes olyan mint az édes szőlő, vágyakozón néz az őt leszakító kezekre, hogy a varázslatos ajkaknak hűs nektárt adjon.
Az örök szerelmes a nyári napban hűs szellő, hogy kedvesének forró bőrét simogassa, télen pedig meleg takaró, hogy rásimuljon szerelme testére.
Az örök szerelmes sohasem pusztít, nem ismeri azt, és csak a szenvedélyben tud igazán önmaga lenni.
Nyugvó pontja mégis leginkább az a kedves, aki biztosan tudja tartani a karjaiban.
Az örök szerelmes ezt a biztonságot keresi egész életében és ha megtalálja akkor válik a legfelfokozottabbá vágyaiban.
Szeret elbújni és elhúzódni, de amikor kinyílik a szivárvány minden színében pompázik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése