Bütykesz: Mi az a szöventyű és kicsoda Kükeresi Zénó?!

Vezenye orcáján a jól informáltság ült volna meg, ha nem lehetett volna igen jól látni azokat a ráncokat, amik felfedezése után némi kétsége támadhat minden kívülállónak, hogy Vezenye tudja ,miről beszél.
Mert, hogy Vezenye is azok közé tartozott, akik úgy értettek egyet másokkal vagy úgy folytak bele beszélgetésekbe, hogy valójában fogalmuk sem volt, miről is van szó. Így eshetett meg, hogy Vezenye azt a kérdést tette fel :"Egy egészet?!", mert ugye ezzel nem mond téveset és majdnem közel áll az igazsághoz! Meg aztán látta, hogy Sinyka a kocsmáros is felkapta a fejét az ő "tudására" Kocorgó pedig egy újabb "Na" szóval jutalmazta ezen kérdését. Vezenye keserű sorsát tehát így igyekezett édesíteni, hogy "hozzáértésével" némi népszerűségre tett szert. Bár erre a közismeret növelésre nem nagyon volt szüksége, mert széltében-hosszában beszélték az ő "kikapós" életét, sőt voltak , akik tudni vélték, hogy tán van a dologban egy harmadik asszony is. Persze ezt csak a rossz nyelvek mondták. Vezenye pedig igen becsületes ember volt és munkájában sem volt senkinek kifogása, nagy tisztességgel köszörülte a késeket ,ollókat és haj! nagyon is szerették az asszonyok, mert sohasem mulasztotta el, egy-egy kacsintással tudomására hozni a fehérnépnek, hogy biza' ők is beleférhetnének Vezenye amúgy sem egyszerű szerelmi életébe.
Vezenye sokat álmodozott a szép asszonyokról, a rózsaszín-barackos vállakról , a puha édes, kezekről, a szép fehér lábakról, amiket akkor pillantott meg, amikor az asszonyokat a patakban látta mosni és szoknyájuk egyik fele a korcba volt tűzve, hogy ne legyen vizes a ruha, de ezzel engedte meglátni az oly szép és kívánatos combokat is.
Vezenye tehát midőn Bütykesznek feltette a kérdést rögtön álmodozásai tárgyába merült és olyan képet vágott, mint akit 6 mázsás angyal csókolt hókon, szemeit pedig elöntötte a szirupos vizenyő.

No ekkor nyílott a kocsma ajtaja és néhány legény betoppant, hogy leöblítse munkájának porát. Ahogy sorakoztak befelé úgy négyen-öten, a sor végén bebicegett Kükeresi Zénó címzetes kisbíró és odaszólt Vezenyének:
-Kükeresi Zénó címzetes kisbíróról azt érdemes tudni, hogy ő se nem volt Kükeresi, se nem volt Zénó, de még címzetes sem, csak kisbíró. Becsületes nevére már senki nem emlékszik, sokan tudni vélik, hogy volt egy Kükeresi gróf és talán annak valamely "szerelmetes de nem hivatalos leszármazottja", de azt is mondják, hogy Zénó név nem is létezik és a kisbíró találta ki magának.
"Mert- mesélte Maris a mindentudó öregasszony-egyszer ide látogatott egy tekintetes úr, oszt a kisbíró úgy gondolta ő is van annyira úr, mint aki idejön, és be is öltözött. Olyan nadrág volt rajta, hogy csak egy folt volt az ülepén, a mellényen pedig igazi aranyzsinórok lógtak, mindegyik más volt. Na azt elébe ment a tekintetes úrnak és hát annak rendje és módja szerint meg akart hajolni olyan urasan előtte egy kis fejbiccentés, meg egyik láb hátra és jobb keze a hasán - mert hogy így látta- de annyira jól sikerült, hogy azonmód, ahogy a lábát hátra csusszantotta rögtön el is vágódott a pofájára, a por meg csak úgy szállt. Oszt mikor föltápászkodott nagy nehezen, az aranysújtások úgy fityegtek rajta, mint szomorú fűzön az őszi levelek, a képit meg mindenét úgy belepte a por, hogy akár mehetett is volna madárijesztőnek a szántóra."
Így aztán a Kükeresiek Zénója csúfondárosan elballagott, de azért a falutól megkapta " címzetes" megszólítást, merthogy címzetes egy marha volt.

Dehogy szavam ne felejtsem Kükeresi Zénó címzetes kisbíró így szólt Vezenyéhez:
-" Te Vezenye, baj lesz, jön az asszony!"
Vezenye fidres-fodros álmait azonnal kipukkasztotta a kisbíró szava és hirtelenjében és talán ijedtében ezt válaszolta:
-" Melyik?"
Mire a kisbíró felhúzta a szemöldökét és eme igen okos választ adta:
-"Nem mindegy? "
Vezenye olyan gyorsan lecsurgatta gigáján a fröccsöt, hogy a poharat is keresni kellett utána és talán még a vásári mutatványos is felvette volna egy-egy előadásra. Oszt uccu, Vezenye kiugrott a kis ablakon, ami szántó felé nézett és úgy szaladt, hogy a nevetésnek csak a visszhangját hallotta.

...folyt.köv.

Telefon fóbia

Hihetetlen milyen csodakütyük jelennek meg a mobiltelefon piacon és annyi azért jól érzékelhető a hétköznapi egyszerű fogyasztó részéről is, hogy óriási a versengés a minél többet tudó és szebbnél szebb készülékek piacra dobása körül.
A mobiltelefon olyan eszközzé lépett elő, ami elhiteti a legtöbb emberrel, hogy "nélküle" nem lehet élni, hiszen bármire beprogramozható, akár irányíthatjuk vele családi fészkünk minden elektromos felszerelését, nem beszélve arról, hogy egy érintéssel rendelhetünk bármit online.
Ahhoz képest, hogy a legelső készülékek, csak néhány nevet tudtak a memóriájukban tárolni, esetleg pár darab sms szövegét megőrizni, akkumulátoraik pedig 3-4 óránál többet nem bírtak, ma akár órákig hallgathatunk zenét rajta, elérhetjük a közösségi oldalakat,szóval  folyamatosan online lebeghetünk a cybertérben. Nem csak állandó videókapcsolatban lehetünk avagy cseten lóghatunk, hanem filmeket nézhetünk.
Egyszóval betölti az életünket a telefon, aminek már nem a jó öreg telefonálás az igazi lényege, hanem az életünk uralma.
Az ember viszonyulása a technikai dolgokhoz általában is pozitív, hiszen megkönnyíti az életét.
Általában, valóban így van. Vannak, akik nem szeretik az újdonságokat, mert nehezen tudják elsajátítani a kezelését, avagy a régi jobban bevált, illetve, minél bonyolultabb valami, annál több problémát hozhat elő és ez csökkenti a biztonságérzetét a mai embernek.
Az új mobiltelefonok korszakában egyre többen szenvednek attól, ahogy a telefonok megcsörrennek, talán  a váratlanság miatt. És legyen az bármilyen kellemes dallam, akkor is félelmet idéz elő, szorongást a felhasználóban. Hogy összeköthető-e azzal a túlzott telefonálási mániával, amikor a hívó fél túl hosszan csöngeti a másikat, vagy túl sokszor, avagy azzal, hogy rengeteg alkalommal használták marketingre a telefont különböző cégek: bankok, biztosítók , egészségügyi centrumok?!
Valószínűleg, sőt szinte bizonyosan.
Tegyük a szívünkre  a kezünket, hányan éreztük úgy, hogy az ismeretlen számról hívó fél zaklat bennünket, főleg, ha valamit el akart adni nekünk!
Sok esetben  olyan mértékig eljut az ember, hogy nem veszi fel a telefont, mert nem ismeri a számot, mert már megjárt, hogy ostoba és értelmetlen reklámokat kellett végighallgatnia, de az is, hogy senki nem szólt bele.
Szóval az amúgy hasznosnak mondható eszköz létrehozta azt a fajta viselkedést, amit telefon fóbiának nevezünk, ahol az illető nem tud és már nem is akar kapcsolatot teremteni ebben a formában. Ilyenkor a fóbiás hallja a telefon csöngését, de csak mered rá és nem akarja felvenni, remeg a gyomra tőle és egyáltalán nem kíváncsi ki az és mit akar, csak egyet szeretne, ne csöngjön tovább!
A telefon fóbia tulajdonképpen visszamenekülés abba az állapotba, amikor az ember még a másikkal élő szóban kommunikált és egyszerre tudta "olvasni" a másik által adott hang és mimikai jeleket.
S bár ilyen "egyszerű" lenne ez a dolog, de a telefon fóbia a szociális fóbia egyik része csak és sokkal nagyobb elszigetelődés is lehet a következménye.

Én jómagam megvagyok a telefon nélkül,   havi szinten 2-3 beszélgetést bonyolítok ( esetleg 8-10 ). Nos egyrészt azért, mert maga a telefon használat nem kevés pénzbe kerül, (erről sokat lehetne írni),másrészt , mert egyszerűbb a személyes megbeszélés, avagy a jó öreg "üljünk le és fogalmazzuk meg" dolog.
Persze előbb-utóbb lesznek olyan fejlesztések, ahol a telefonon először jelzik, hogy miért szeretnének keresni és csak azután csöngethetnek  ha azt elfogadtuk.
De az is lehet, hogy már van ilyen!

Vajon a muszlimok mit gondolnak az Iszlám Államról?

Valahogy az ember megszokta a napi hírekben megjelenő tragikus eseményekről szóló beszámolókat. Megszokta, mert mindig valahol, valakiknek elborul az elméje, avagy sérelme van és ezért erőszakhoz folyamodik.
Talán amit igazából képtelenség felfogni és megérteni az az öncélú kegyetlenkedés, amit az Al-Kaida ma már Iszlám Államnak nevezett terrorista csoportosulás hajt végre.
Abu Bakr al-Bagdadi, aki magát már Kalifának nevezi elképesztő brutalitásra buzdítja követőit, akik rendre , nap mint nap valamilyen sokkoló videóval vagy válogatott kegyetlenséggel előállnak.
Legyen az keresztre feszítés, lefejezés, élve elégetés.
Óriási hódító tervei között Bagdadi többek között Magyarországot is be kívánja kebelezni és az iszlám Állam részévé akarja tenni.
Az rejtély, hogy mivel és hogyan toborozza hadseregét, milyen pénzekből és milyen fegyverekkel és azokat honnan szerzi be, de egy biztos a neki hűséget fogadott szélsőséges muszlimok bármit megtesznek , gondolkodás nélkül.
Még az sem zavarja őket, hogy vezetőjük iskolázottságában van némi kivetnivaló, ugyanis érettségijét is úgy tudta megszerezni, hogy testvére mártirsága miatt kapott plusz pontokat.
És  ha ez nem is olyan nagy baj, az már igen, hogy igazából az 1 milliárd 570 millió muszlim egy kisebb hányada az a szélsőséges csoportosulás, amelyik bárkit, bárhol és bármikor képes kiirtani.
A dzsihád ( szent harc) elsősorban morális értelemben használatos, ám úgy tűnik, hogy sokakat fegyver-ragadásra és értelmetlen gyilkolászásra lehet vele sarkallni, holott maga a szent dzsihád nem más, mint küzdelem a rossz ellen, küzdelem a Korán szavainak betartásáért , egyfajta önnevelés és önmegtartóztatás.
Vajon a mélyen vallásos és a Koránt komolyan Szent Könyvnek tekintő muszlimok mit gondolnak arról, hogy a magát Kalifának kikiáltó Bagdadi Allah nevében kegyetlenkedik?!
Annál is inkább, mivel hitük ellen való Allahhal egyhatalmúnak tekinteni magát a hívőnek, olyannyira, hogy ez főben járó bűn!

Az Egyesült Államok 10 millió dollárt tűzött ki Bagdadi elfogására és  az igencsak furcsa, hogy az az USA nem tudja hol van Bagdadi, amelyik mindenkit hajszálpontosan megtalál a műholdjai segítségével.
Az elmúlt évben olyan sokan haltak meg Bagdadi irtózatos, fékevesztett ámokfutása miatt, hogy talán nem kellene tovább várni, és ahogy Bin Ladent egy pillantás alatt megtalálták, talán ideje lenne ennek is véget vetni.
Az Iszlám Állam és Bagdadi tettei ugyanis nem elsősorban vallási tettek, hanem politikaiak, más országok állampolgárai, más vallásúak ellen irányuló szadista és különösen kegyetlen emberirtások.

"Segiccsé" Ne segiccsé"!!!

Úgy általában az a megszokott, hogy ha valaki odafordul hozzánk valamilyen kéréssel, azt többé-kevésbé, de azért inkább igen, teljesítjük.
Volt valaha, régen, amikor még a piros volt a divat egy ilyen szlogen:
"Az úttörő ott segít, ahol tud!"
Ez hellyel-közzel megfelelt annak az amúgy is fontos általános erkölcsi nézetnek, hogy az ember, embertársának felebarátja és, ha az rászorul, akkor feltétlen tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik.

Az ember a természetnek is segítője, mert biza a természet is sok-sok dologgal támogatja az embert.
Ez már ugye kétoldalú dolog lenne, ámbár többször tapasztalható, hogy az ember elvesz a természettől, semmint hogy adna. Emiatt aztán aggódhatunk is, s bár igyekszünk ezt a dolgot egyensúlyban tartani,de  nem nagyon megy.
Az ember eszével, pénzével kizsákmányol földet, levegőt, növényt, állatot és a másik embert is.

Szóval a segítségadás, valamilyen erkölcsi parancs, avagy még mélyebbről jön? Mondjuk nem egy tanult dolog, hanem kódolt, a természet alap-sajátja?
Azt hiszem igen. Ha nincs meg bennünk a segítésre való hajlam, akkor nem vagyunk a természettől valók és nem vagyunk élők. Csak az élő tud a másiknak adni.

Ezen azért gondolkodtam el, mert a boltban az alábbi párbeszédre lettem figyelmes.

-" Én megfogadtam, nem segítek senkinek! Minek! Megoldom a magam dolgait , más is oldja meg a sajátját!"
Mire a másik rákontrázott:
-"Úgy is van! Ne is segiccsé! Én háromnak ( !!!) is segítettem, azt mind a három hátba szúrt! Úgyhogy nem fogok senkinek , semmit!"

Az embert elég sokszor éri meglepetés avagy csalódás( hozzáteszem az elvárásai miatt), mert az, akinek éppen könnyebbített a sorsán, az az ember megköszönte és aztán elment.
Ilyenkor a fenti mondatokat halljuk sokaktól.
Pedig ha rákérdeznénk, neki vajon, hogy sikerült ezt vagy azt a nehézséget megoldania, kiderülne, hogy nem egyedül tette, hanem voltak jóakarók, voltak olyanok, akik rászánták az idejüket és így aztán az ő gondjának terhét nem egyedül, hanem másokkal együtt sikerült levenni a válláról.

Sokszor esik az ember abba a súlyos tévedésbe, hogy azt gondolja attól kell visszakapnia a segítséget, akinek adta. Ez még akkor régen  működött, amikor a falusi emberek közösen szedték a burgonyát vagy közösen arattak, vagy szedték a gyümölcsöt, vagy fosztották a kukoricát, vagy morzsolták.
Ma már azt kellene észrevennünk, hogy annak adjunk segítséget, akinek mi tudunk, mert attól fogjuk kapni, aki nekünk tud adni.
Ez így működik.
Ha az egyiknek egy hivatal címe kellene és nekem könnyen hozzáférhető, hát megadom neki, ám ha én házat akarok venni, nem őt nyaggatom, hogy segítsen , hanem megkeresem azt, aki tud.

Ma nagyon nehéz munkához jutni, mégis a magyarok sokszor mondják ezt: "Én ugyan nem segítek! Nem mondom meg a címet! Nekem sem volt könnyű, szenvedjen meg ő is érte!"

Azt is érdemes átgondolni, hogy ámbár lehet, a mi jó szándékunkkal visszaélnek, talán hárman is. Lehet. De csak egynek legyen hasznára, csak egynek legyen öröme abban, hogy segítettünk rajta, már többet érünk és mi is ugyanúgy tudunk örülni!

Szóval a magam részéről a segítség az egyetlen megoldás, mert csak akkor vagyunk igazán emberek! Csakis akkor!
S hogy mit érez az, akinek adtunk és mit az, akit elutasítottunk, azt egyszer mindannyian kivétel nélkül megtapasztaljuk!
Az idő kerekét pedig nem tudjuk visszaforgatni, hogy változtassunk mindazon, amikor azt mondtuk: " Én ugyan nem! " és még a másikat is biztattuk:" Ne is segiccsé!

Kiskirálykodás a rendje mindennek manapság...

Valahogy képtelenek vagyunk megférni egymással!
Szeretünk mindenről tudni, mindenbe beleokoskodni, szeretünk mindenkit kioktatni, ha nincs akkor keresünk indokot, hogy a másikba beleköthessünk, vagy csak úgy mondhassunk róla valamit.
Van úgy, hogy egyszerűen nem szimpatikus a másik és az már elég indok az áskálódásra, de van olyan is, hogy a gazdagsága avagy a szegénysége okán "vájjuk bele karmainkat" a másik emberbe.

Azt lehet mondani, hogy bizony nincs kivétel, sem kor, sem bőrszín ( ezek egyébként is mindig célpontok voltak) sem vallás, sem hajszin, avagy kopaszság, sem foglalkozás, sem hivatás, sem tudás, sem tudatlanság, sem jóindulat, sem rosszindulat és sorolhatnám, mind- mind egytől-egyig céltáblája lett a frusztrált embernek.

Manapság talán a szegénység és nyomorultság a "legkelendőbb" , mert örök igazság , hogy azon a legkönnyebb revansot venni, aki amúgy is védtelen. Azt a legkönnyebb kritizálni, pellengérre állítani, aki egyébként is keservesen küszködik. Vannak országok, ahol komolyan foglalkoznak a " lecsúszott" emberek lelki küzdelmeivel, programokat hoznak létre, hogy segítsék a visszatalálást , több-kevesebb sikerrel, de azért ezek működnek.

A minap voltam fültanúja annak, amikor két szomszéd beszélgetett. A panaszkodó, akinek igen csinos háza volt ezt tette szóvá a mellette lakónak:
-Én nem bánom, hogy fűtötök (!!!???)  a ti dolgotok, de tegyetek valamit a füsttel, mert bejön az udvaromba és nagyon büdös van!

Mégis mi a fészkes fityfenét lehet tenni a füsttel?!- kérdezem én. És a kedves méltatlankodó miért nem megy be az összes üzembe és gyárba és házba, hogy büdös a füst?!
Vagy a gazdagok füstje vanília-illatú?!
Hát persze, hogy az volt a gond, hogy a szomszéd nyomorúságos viskóban lakik és persze, hogy az volt a gond, hogy ő aztán igazán nem tudja magát megvédeni és persze, hogy az volt a gond, hogy az az ember szellemileg nem kicsit leépült!

Valamit motyogott válaszul a szomszéd, hogy majd vigyáznak a füsttel, vagy hasonlót és aztán be is ment a kis udvarába.
Én pedig azon töprengtem, hogy nem olyan rég ezek az emberek között nem volt társadalmi különbség, ami volt, az pedig nem adott okot a leszólásra inkább a segítésre.

Teliszáj Bori megaszongya

 Mit lehet ilyen időben tenni a kertben?

Édös lelkem a kertben? Mellik kertre gondótá", mer' hogy a sok hótó' semmit nem látni! 

Mondok reggel az uramnak: " Te eriggy mán nézzed mög látszik-é a Bondi házának a teteje?!"

Na me' azt tudni kő, hogy a Bondi háza ugyan nem dombra épűt, de nem is magas a lábazatja, csak csúcsos a teteje. Mer' az úgy vót, hogy Bondi örökőt 2 tehénkét, oszt mivel nem tudta hová tenni, igy a házba beterelte őket.

Igen ám, csak a Bondi mindig el vót foglalva, hol pályinka, hol bor ügyekkel ( sok  ilyen dóga vót). Na szóval gondos gazda lévén Bondi etette a tehénkéket, csak nem almolt, oszt ugyi csak nőt a trágya nőtt a trágya, oszt egyszercsak azt láttuk kilukadt a ház teteje a tehénkék feje búbja meg kikandikált.

Oszt, ha a Bondi házának tetejét még lehet látni, akkor nem nagy a hó, ha má'  a tehénkék fejét se, akkor nagy.

...és akkor az van, hogy kell havat lapátolni, na értőd-é lelkem?!

ÜDVÖZLÖK MINDENKIT! EGY KIS SEGÍTSÉG!

Nem kis munka árán, de megszületett végre az a blog, amit már régóta próbálok összehozni. Azt hiszem ez most olyan, amilyennek szerettem volna.
Eredeti elképzelésem szerint lehetett volna ugyanúgy kommentelni, mint más megszokott oldalakat. Tulajdonképpen ennek nincs akadálya, csak annyit kell tenni, hogy a Google+-on létre kell hozni egy fiókot,
egy emailcím és egy nick név kell hozzá, megfelelő jelszóval.
Mivel minden  bloghoz és oldalhoz így lehet csak hozzászólni, azt gondolom, ez nem olyan nagy nehézség, mindössze fél perc, esetleg, ha valaki akarja akkor tagja lehet egy hatalmas közösség népes táborának.

A blog nevére a Google-ben és minden keresőben rá lehet keresni, automatikusan feldobja.
Minden bejegyzés egy forgatható fül mögött van, ahol a bejegyzés alján meg lehet tenni az észrevételt, persze, ha valaki be van jelentkezve a Google+ fiókjába.
A blog jobb oldalán a videó fülre kattintva azonnal átjutunk a Youtube csatornára, az ajánlott videók általában zenei, vagy humoros, vagy tehetségkutató klipek.
Néhány sorban bemutatkoztam én is természetesen .
A Blogarchívumban az elmúlt másfél év néhány válogatott írását lehet megtalálni, és helyet kapott még egy Google-fordító is.
Minden bejegyzés alján látható az is, hogy az adott bejegyzés megosztható Twitteren és Facebookon is.

Mód van arra, hogy valaki vagy valakik társzerzők legyenek, ehhez természetesen velem kell felvenni a kapcsolatot akár a Google+-on keresztül is.

Kívánok mindenkinek kellemes perceket és jó szórakozást!

Mai ajánlatom a feledhetetlen Louis Armstrongtól La vie en Rose

A 20. század bővelkedett kiváló zenészekben, hosszasan lehetne sorolni a dzsessz, soul, funky, pop , rock és komolyzene géniuszait. Most én Louis Armstrongot emelném ki és ezt a csodálatos dalt. A sajátos rekedtes hang, amellyel egyedivé tette előadásmódját, a briliáns zenei megoldások, ahogy nemes egyszerűséggel, de virtuózan játszott trombitáján őt különlegessé tették. Azt hiszem, minden napszakban jó őt hallgatni.
Az andalító zene elvisz bennünket egy New Orleans-i klubba, látjuk magunk előtt a csapost, amint éppen tölt egy italt, egy csodaszép piros rúzsos ajkú lány súg valamit partnere fülébe, mindent betölt a cigarettafüst és talán valahol egy sarokban ott ül egy fiatal szerelmes pár is.