A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 8., vasárnap

Adventi történetek- Emma

""Szolgáltasson igazságot a nép szegényeinek, nyújtson a szegények fiainak segítséget, s alázza meg az erőszakoskodót." (Zsolt.71) 

Decemberi hideg reggel volt, Emma kinyitotta a szemét,s bár gondolataiban már rég elkezdődött a nap, de nehezére esett a felkelés, mert a szobában zimankó volt.

Így volt ez már évek óta minden télen, nem volt tüzelője és már nem is nagyon emlékezett mikor melegedett utoljára a kályhánál. 
A kályha ott állt árván, várta, hogy tüzet gyújtsanak benne, hogy végre betölthesse küldetését, de Emma nem hozott fát.
Emma egész életén keresztül dolgozott, mosott és vasalt gazdag emberekre, volt, hogy takarított, de volt titkárnő is. Finom kezei voltak, hiszen gyermekkorában taníttatták a szülei hímzésre, és persze zenélésre is, ahogy a polgári családoknál szokás volt. 
Túl hamar haltak meg a szülei, egyik évben édesanyja a másikban édesapja és Emma árva lett, csak annyi maradt a vagyonból, hogy város szélén tudott egy kis düledező kunyhót venni.
Elszegődött dolgozni, sok emberrel találkozott, de hamar meg kellett tanulnia, hogy a szülői szeretet elhallgatott előle dolgokat.
Volt, hogy elvették a pénzét, amit keservesen megkeresett, és hiába kiabált segítségért, az emberek elfordultak, de volt, aki kinevette és azt mondta:
- " Hát mit képzeltél! Azt gondolod, minden a tied?!-
Emma zokogva ment haza, leborult az asztalra szülei fényképét szorongatva és keservesen sírt.
Eszébe jutott édesanyja szerető mosolya, édesapja óvó szemei, a kandallóban ropogó tűz ahogy ontotta a meleget, a játékok, a játszótársai, a narancs, de szép volt!

Legtöbbnyire csak liszt, meg egy kis olaj volt otthon, Emma tésztát gyúrt és kenyeret sütött, általában kettőt. Az egyiket magának, a másikat pedig egy szegény asszonynak Máriának, akinek 2 kicsi gyereke volt és a férje meghalt a bányában és Emma együtt dolgozott vele. Látta, ahogy a fiatal nőnek bütykösek az ujjai a rengeteg hideg víztől, tudta, hogy nagyok a fájdalmai, ezért mindig, mikor csak tehette segített rajtuk.


Emma, miután a hideg vízben megmosakodott, felöltözött és elindult, hogy végre most először évek óta sikerüljön fát venni. Hosszú idő óta rakosgatta félre a kis pénzét, mert közeledik Karácsony és szeretné, ha az idei ünnepen meleg lenne. Áthívja, majd Máriát a gyerekekkel és együtt énekelnek és talán egy kis kalácsot is tud sütni.

Elindult hát kicsiny pénzecskéjével, elment a fatelepre. Rosszarcú ember lépett elé és méregetve odaszólt neki:
-" Ingyen semmit nem adunk!"
-"Nem ingyen kellene, szeretnék fát venni, amennyire futja a pénzem."- mondta Emma kissé megszeppenve.
- 'Aztán mennyi pénzed van! - szólt gúnyosan a pöffeszkedő alak.
Emma megszámolta előtte a pénzét, és meg is mutatta neki. Az ember morgott majd köpött egyet és azt mondta:
-"Na gyere! De aztán rajtad lesz ám a szemem! Semmihez nem nyúlhatsz!"
Emma biztosította, hogy nem fog semmihez sem nyúlni és ballagott az ember után.
-"Na itt van! Ebből válogathatsz magadnak, de csak 5 darabot!"
Méteres vastag faágak voltak, benne a pocsolyában. Emma miközben húzgálta ki az 5 db ágat, ara gondolt, "majd otthon elfürészelgetem és minden nap egy kicsit begyújtok és olyan édes meleg lesz , hogy még az őzek is örömmel jönne a házam köré" és mosolygott, csak mosolygott.
Amikor összerakta az ágakat , akkor hirtelen eszébe ötlött, hogy hogyan is viszi haza, mert hogy egyszerre ő nem tudja ezt elhordani és a kiskunyhója a város másik végén van.
Kérdezte az embert, nem tudná-e elhozni neki, de az olyan árat mondott, hogy a fa nem került annyiba.
Elment Emma megkérdezett mindenkit, akit csak mondtak, hogy szokott szállítani, de mindenki csak továbbküldte.
Volt, aki azt mondta, "mit akarsz, hiszen te szegény vagy!", volt aki elküldte, hogy úgysem tudná megfizetni, volt, aki ki sem nyitotta az ajtót.Emma sokáig járta a várost fuvarosért, de nem talált. Végül már nem volt ereje kopogtatni.

Emma este ért haza fáradtan és elcsigázottan. Evett egy szelet kenyeret , majd lefeküdt a hideg ágyba.

Fejére húzta a takarót és meleg szobáról álmodott, nagy Karácsonyfáról, fényes díszekkel, tetején hatalmas arany csillaggal, hófehér ruhával, amelyet finom csipkék borítanak, friss puha kenyérrel és almával, sült kappannal, édesanyja és édesapja mosolyával, aztán mélyen álomba szenderült.

2013. október 13., vasárnap

Bütykesz a kocsmában, és mi az a szöventyű.. 1. rész.

Ami Bütykeszről mindenki biztosan tudott, hogy sohasem kapkodott el semmit. Lassan, okkurátusan kelt fel, mert meggyőződése volt, hogy, ha hirtelen áramlik a vér a lábába, akkor amiatt   hamarabb meghal . Márpedig  Bütykesz azt tartotta hitvallásának: "Olyan lassan élj, hogy sohase érj a végére!"
    Bütykesz meg is tett mindent, hogy ezen ne kelljen változtatni, így aztán a malacok sohasem ismerték meg a hajnali etetés áldásait, de a tyúkoknak is át kellett állítani a tojás idejét, és a kutya sem a Holdat ugatta, hanem Bütykesz késői felkelését. Bütykesz korán 9 órára be is fejezte álla borostájának eltüntetését, ez a foglalatosság , asszonyának sokszor olybá tűnt, mintha Bütykesz egyesével szedné ki a borostát. Ám férjura csak csupán megszámolta minden egyes nap a szőrzetet, mert abban is hitt, hogy a szőrzet szaporodása a fiatalságot jelenti, míg annak elkopása biza az öregedést. Bár Bütykesz nem emlékezett mikor is gondolt először erre, mint az idő múlásának mércéjére, de abban elég biztos volt, hogy minden alkalommal ugyanannyit talált, még ha néha egyet kettőnek is kellett számolnia.
Ami Bütykesz evését illeti, hasonlóképpen alapos volt az étkezésben, lassan , 40-szer rágta meg az összes falatot és mire elfogyott tányérjáról az étel, oldalbordája már nemcsak elmosogatott, hanem fel is söpört és fel is mosott.

Bütykesz gondolataiban igencsak hálás volt az asszonynak (akit egyébként csak Böbének hívott, bár a neve Matild volt eredetileg, de arra Bütykesz azt mondta: "A Matildok korán halnak.") , mindig is mondogatta, hogy nagyon jó dóga van neki az asszony mellett, mert hogy Böbe olyan fehérnép, aki egyet fordul, oszt az egész ház csak úgy "csillan-villan". - "De megjegyzem énvelem is jó'járt az asszony, mert igent csak szép , termetes legény vagyok."- bizonygatta másoknak.
Bütykesz szép lehetett valaha, amíg nem jelentek meg orrán a ragyák és hát termetesnek, csak a kútkávához mérve lehetett volna mondani, mert, hogy Bütykesz annak rendje és módja szerint alacsony is volt és tömzsi is volt.

Böbe szép asszony volt valóban, és csinoska, bár kezei nagyon kérgesek voltak a sok házi munkától. De szerette ő az urát és baj vagy rossz szólás nem volt közöttük, mert hogy férjeura még ha a kocsmába el is ment és be is itókázott ( mert azt tartotta Bütykesz, hogy az ital széppé és hosszú életűvé varázsol) azért amikor hazajött, adott egy cuppanósat Böbe arcára és szó nélkül azónmód el is aludt, kint az eresz alatt.
Télen pedig a szalmabálák között.
Igy hát szépen, csendben éldegéltek, Böbe megszokta Bütykesz sajátos életfelfogását, soha nem volt közöttük zsörtölődés , de még egy hangos szó sem.

Történt egy nap, hogy Bütykesz miután lassan és kimerítő alapossággal kiganézott a malacoknál, elment a kocsmába hörpinteni egy fröccsöt. Meg azért is, hogy szépségének és fiatalságának adózzon.
A kocsmában nem sokan voltak, csak azok, akik általában meg-megállnak abban a reményben, hogy az ital mellé némi új eseményt is megtudhatnak.

Ott volt Kocorgó az öreg birkapásztor, aki ha szólt, akkor is csak annyit:"Na!" Ez nála amolyan igen is volt meg nem is. Csak pipázott és néha kortyolt egyet.

Vezenye, a kétlaki köszörűs, azért kétlaki, mert két asszonyt is szeretett és hol ez egyiknél, hol a másiknál köszörülte, de nemcsak a késeket.
Vezenye sapkája mindig csálén állt, ha jobbfelől, akkor a jobboldali faluban lévő asszonynál lakott, ha baloldal felől, akkor a másik faluban lévőnél. Vezenye sorsa ilyenformán örömökkel és veszekedésekkel telt.
Mert, hol az egyik asszony sorolta neki, hogy igazán dönthetne, hol a másik és rendre mindig kitört a veszekedés. Vezenye ezért a legtöbb idejét a kocsmában töltötte, mondván addig sem kell hallgatni a zsörtölődést.
Amikor megkérdezték miért nem választ a kettő közül, mindig azt mondta:" Mit tegyek Julis szeretem, mert olyan mennyei töltött káposztát főz, hogy 2 hétig izzad tőle a lábam, pedig az mán nagy szó, mert édösanyám főztjét senki nem érheti utol, azt az ő töltött káposztájától, csak 1 hétig izzadt a csülköm. Mancit meg azért, mert olyan mesebeli csülökpörköltet készít, hogy ragad tőle a szám még egy hét múlva is. Hát hogyan válasszak?!"
Vezenye igy hát beletörődött a sok veszekedésbe, annak reményében, hogy Julis töltött káposztája, és Manci csülökpörköltje feledteti a sok megpróbáltatást.
Ott volt még a kocsmáros is Sinyka és korcs kutyája Tete.

Bütykesz kért egy fröccsöt és azt mondta:
" Na ma sokat dolgoztam, kilapátoltam a ganét a malacok alul, 3 óráig tartott."
Az öreg Kocorgó csak annyit mondott "Na!"
Vezenye megkérdezte, : "Oszt miért tartott 3 óráig?"
"Hát azért. mondta Bütykesz- mert ugyebár a ganépakolásnak is megvan a módja. Először is nem tele lapáttal kel szedni, mert akkor nem lehet átnézni. Meg aztán, ha mégis át lehetne nézni, nehéz a lapát, ha sok van benne."
Vezenye megrökönyödve ránézett , majd ugyanezzel a fejjel megkérdezte:
" Azt mit nézel te a ganéban?"
Na erre az öreg Kocorgó is felnézett kiváncsian, Sinyka keze is megállt a pult törölgetésben Tete pedig csóválni kezdte a farkát.
"Hát ugye- kezdte mondókáját Bütykesz- van a sárga gané, abban nem lehet nagyon más mint szalma, de van a fekete gané abban sok minden lehet. Egyszer Marcsa ángyom talált egy egész szöventyűt benne.! Hát! Biza!"
Ekkor Kocorgó és Vezenye arcán ugyanaz a kifejezés ült ki, vagyis mi lehet a szöventyű?!
Sinyka kocsmáros is törte a fejét, mert ugyan ő sok mindenről hallott már de szöventyűről még nem. Na mármost, ha megkérdezi, hogy mi az és többiek tudják, akkor oda az eddig jól kiépített  üzlet, mert tőle mindent "első kézből" lehetett tudni és evégett igen jó forgalmat bonyolított a kocsmában. Ha pedig nem kérdezi meg, akkor viszont nem fogja megtudni, és hogyan is lehet így híreket szállítani, ha nem is tudja mi az ördög az a szöventyű!
Amíg így tanakodott magában és már-már arra a döntésre jutott, hogy a hír az hír, mindegy hogy érti-e vagy sem, Vezenye megkérdezte:
"Egy egészet? Nahát nem mondod!?"
Sinyka még nagyobb bajban érezte most már magát, mert Vezenye úgy látszik tudja mi az a szöventyű.
Vakarta is a fejét Sinyka rendesen.

Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...