2016. április 5., kedd

A nő örök témája: a férfi

Sokan vicceltek már azzal, hogy a nő mennyire bonyolult és megfejthetetlen, szinte kitalálhatatlan mit is akar valójában, mire, miért és hogyan reagál, ám arról kevesebben regélnek, hogy a férfi " sem piskóta"!

A férfiakról alkotott általános nézetek egybehangzóak, vagy mégsem?!
Vegyünk egy példát: a legtöbb nő azt állítja, a férfiak érzéketlenek, vagy legalábbis sok esetben képtelenek az érzelmek kimutatására.
Azonkívül, hogy ez a 2 dolog nem ugyanaz, mármint az érzéketlenség és az érzelmek kimutatásának képtelensége, alaposan érdemes belegondolnunk, hogy mindez mennyire nem igaz.
A férfiak általában is együtt érzők, ha akarnak, és ámbár nehezen mutatnak ki érzelmeket, de annyiban pontosítsunk, hogy pozitív érzelmeket.
 Haragot, dühöt, neheztelést, bűntudatkeltést, rájátszott sértődöttséget, hisztis csalódottságot azt viszont remekül tudják éreztetni.
A legtöbb férfi nem akar szeretetet és rajongó vágyakat megmutatni, de megbántottságot annál inkább!

Nagyon szeretnek manipulálni, mert pontosan tudják, hogy  a nő csak  pozitív érzelmi környezetben tud valóban harmonikusan élni, ezért képes bármilyen engesztelésre, csak a mérleg kiegyenlítődjön és semmilyen harag ne fertőzze kapcsolatuk egyetlen pillanatát sem.
Ám a férfiak mindig készek egy-egy látványos tragédia belépőjére, ha a másiktól valamit ki akarnak csikarni, vagy ha saját botlásukat akarják elpalástolni.
Az igazán rafinált férfi kérdésre azonnal kérdéssel felel és látszólag addig hergeli magát, amíg a nő elbizonytalanodik és el nem jut addig a gondolatig: kár volt megemlítenem!
A férfiakat ilyenkor jóleső elégedettség tölti el, mert sikerült a másikban kételyt ébreszteni, miközben ők csak műbalhét rendeztek!

Ez a fajta manipuláció jellemző azokra a férfiakra, akik a nőt maguk mellett akarják tudni és magukhoz akarják kötni.
Mi tagadás szinte teljes a siker, hiszen a nő nem más mint az élet öle, amely biztonságos és kiegyensúlyozott. Pont ezért is a nő az, aki gyermeket szül , és e miatt is nevezik a földet is anyaföldnek, hiszen termékeny, belőle nemcsak új élet fakad, hanem mindaz, ami az élethez szükséges.
Szóval a nő önmagában hordozza a teljes harmóniát így, mindaz, ami ezt igyekszik megbontani, az felkavarja, így törekszik a háborgás, a felfordulás lecsendesítésere.

Nos ezt a férfiak tudják, már gyermekkorban megtanulják és ha valamit el akarnak érni, elég egy kicsi érzelmi billentés és máris beindul a "jó, öreg kiegyensúlyozó hadművelet", ami engedményeket tesz lehetővé a férfi számára.
A férfiak a pozitív érzelmekben valóban suták és nem is igen törekszenek ennek kimutatására, rábízzák a nőre, hogy megértse érzelmeiket. Mint tudjuk ez örök konfliktus, hiszen a férfi szinte sohasem használja a Szeretlek ! szót, helyette gesztusokat tesz, vagy mosolyog, vagy kedveskedik, vagy büszkélkedik szerelmével, de annak, akit szeret, szinte soha sem mond semmi olyasmit, ami egyértelmű lenne!

Néha valóban az az érzése támad a nőnek, hogy a férfiak érzelmek helyett pótcselekvésbe menekülnek, pedig az igazság az, hogy a legtöbb csak egyszerűen "férfiatlannak" tartja a pozitív érzelmeket.
A gond ezzel csak annyi, hogy értelmezhetetlen egy nő számára, hiszen a férfi akkor sem mutat ki érzelmeket, amikor valóban nem érez semmit és akkor sem ( legalábbis pozitívat) ha igen.
Na most azt gondolom, hogy a férfi így sokkal megfejthetetlenebb, mint egy nő.
Nem egy férfi ismerősöm esett abba a hibába, hogy nem használta érzelmeit és a nő huss! elment!
Na igen, tudnunk kell közölni valahogy , valamilyen formában, ha a másik fontos nekünk!

A férfi örök téma, mert ugyanolyan megfejthetetlen, mint egy nő, kissé darabosak, kissé sarkítottak, kissé ridegek, kissé keményfejűek, kissé okoskodók, de legeslegbelül végtelenül érzékenyek!

2016. április 4., hétfő

Milyennek kellene lennie egy tökéletes napnak?

Mondjuk úgy indul, hogy az ember mosolyogva ébred, majd belefeledkezik a kávé illatába. Hagyja, hogy a madarak csicsergése örömmel töltse el, majd elindul , hogy aznapi feladatait ellássa, legyen az napi rutin, vagy egyedi, különleges, árassza el a gondolat izgalommal: Milyen szép az élet!
Akárkivel találkozik boldogan rámosolyog, majd felnéz az égre és hálát ad a napfényért, a nap melegéért, azokért, akikkel aznap összehozza az élet és hogy egészséges, vagy legalább nem szenved még nagyobb betegségben.
Közben arra gondol, milyen jó szeretni és szeretve lenni, milyen jó, hogy sohasem jut eszébe, esetleg mások bánthatják és milyen jó, hogy életének minden pillanatában csoda történik.
Csoda, mert újra láthatja  a tavaszt, csoda, mert szerelmes lehet, csoda, mert jó másoknak köszönni, vagy inteni nekik, csoda, hogy a találkozások egy tökéletesen megalkotott univerzum részei, csoda, mert ismét boldogság töltheti el!
Egy tökéletes napban az ember gondolatai szépek, az érzései mámorítóak és a tettei felemelőek!
Bátran javaslom próbáljuk ki!
Varázsa van annak, amikor már az ajtón úgy lépünk ki, hogy ragyogunk, mert minden ember ösztönösen visszaragyog, kivéve azok, akik akarattal nem akarnak!
Mennyi bánatot és fájdalmat szórnak szerteszét maguk után ezek az emberek és milyen riasztóak tudnak lenni, mintha a Föld sötét oldaláról érkeznének. Pedig más bajuk nincsen, mint hogy nem veszik észre őket is szeretik!
Néha olyan bosszantó, amikor ezt látom, hogy legszívesebben jól megráznám az illetőt és azt mondanám neki: Hahó! Te, odabenn! Észrevetted már, hogy a nap rád is süt és, hogy a fák neked is susognak és, hogy a virág neked is nyílik?! És azt, hogy mások rád is mosolyognak, sőt azt is, hogy szeretnek?!
Ébresztő, dühös ember! Te is fontos vagy, te is kellesz, mert veled együtt kerek az egész világ!
Neked is énekelnek a madarak és téged is ölel egy szív!
De mivel ismerjük az alapigazságot, hogy tudniillik: Semmi sem tökéletes, egyedül Isten !Így ez a nap csak képzeletünkben él!
De ott létezik és vár, hogy végre megtörténhessen!
Addig is ez a dal emlékeztet bennünket rá:





2016. március 31., csütörtök

Amikor a vak kannibál tollászkodik.( Akinek van füle...)


Ütős napok mindenki életében vannak, általában azonban mindannyian abban reménykedünk, hogy mindezt már reggel letudjuk - mármint az aznapi pofont- és aztán élvezhetjük a nap szépségeit.
A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy igazán nagy rúgásokat napközben tudnak rajtunk halandókon elhelyezni és ne siránkozzunk, mert van , akinek az egész napja szar, úgy reggeltől estig.

Na persze mindez hozzáállás kérdése, szokták nekem mondani, bölcs szavakkal nyugtatgatnak: Fogadd el! Törődj bele! stb.
Ezek azok a mondatok, amiken aztán végképp felmegy  a pumpám és ha addig hajlottam is volna rá, hogy ne pörögjek mint egy búgócsiga, onnantól már menthetetlen a dolog.
Meggyőződésem, hogy a dolgokat nem elfogadni kell, hanem változtatni, hogy élhetőbb életet élhessünk! Ó persze jól tudom óriási a kívánság, a jóban mindig is telhetetlen voltam. Még akkor is, ha a telhetetlenség bűn.
Az elfogadhatatlan baromságok megváltoztatására viszont mindig is törekedtem más felelősen gondolkodó magyar "padtársammal vagy rabtársammal?" együtt, szóval azt gondolom, hogy az ész és logika bizony nagyon elkél mindenfelé.

Valahogy úgy érzem magam a mai társadalomban, mint, amikor a vak kannibál készülődik a lakomára, csak elfelejtettek neki szólni, hogy már mindenki vega lett és hogy tollak helyett a lurex a módi, valamint senki sem szereti a kannibál szót tehát mindenkit átanyakönyveztek faji hovatartozását tekintve a vegabörg elnevezésre.

Szóval tollászkodom a mai nap végén is, hogy mit és hogyan és mikor, de sehogyan sem tudom felfogni óriási méretű eszemmel, mikor lettünk ennyire morálisan szétesettek és a nagyobb kérdés, hogy nem zavarja ez a legtöbb embert?
Tudom azzal, hogy dohogok csak saját magamat lököm mégjobban egy újabb nagyszabású betegség felé, de azért mégis azt kell, hogy mondjam: álljon meg a szilvapálinkás, fütyülős, kacskaringós menet!
Mióta mondja meg a nyúl, hogy a vadász mikor lőjön rá és na persze melyik puskával?
Vagy másképpen fogalmazva, mióta fogja  a hal a horgászt?!
Márpedig akármerre nézek, csak kifordított dolgokat látok! Tisztességes csórikámat rakják ki az otthonából hatalmas verőemberek!
És persze jól működik minden, vagy működik, de lehet nem is jól?!

Rakoncátlan énem még mindig emlékszik azokra az időkre, amikor a nem dolgozó embereket KMK-ért ( Közveszélyes Munkakerülés) lecsuktak, ma pedig ez a módi, a sikk és még táncolnak is hozzá.
Az is rémlik, hogy olyan baromi rosszul éltünk, hogy a kevés kis fizetésből, leróttuk a számlákat, vettünk cuccokat, jártunk szórakozni ( minden nap) és kirándultunk , üdültünk!
Én , mint vak, mostmár vega kannibál ( az új besorolásomat nem tudom megjegyezni) jobbára csak gyógyszeren élek és ábrándozom, hogy milyen tök jó volt abban az elbaltázott régi rendszerben élni.
Ha másért nem, talán , mert nőnek néztek, mert melegben lehettünk és senki nem rabolt ki senkit, a tányéron pedig hús volt!

2016. március 30., szerda

Március 15.-e kis falumban, ahogyan én láttam..

Lassan kezdjük megszokni, hogy 15.-e előtt és után kegyes az időjárás, de ezen az egy napon biztos vagy eső, vagy hó esik.
Amolyan igazi borongós idő volt most is, fázós, takaró alá bújós.

Na de márciusi ifjaink bizony történelmet írtak, mit sem törődve a meteorológiával, s nekünk utódoknak meg kell sejtenünk ezen események minden korban is aktuális üzenetét: Tenni kell azért, hogy a Haza a mi édes Hazánk maradjon!
Ma már az események láncolatát nem emlegetjük, hiszen arra fókuszálunk, hogyan is fogalmazhatnánk meg a mostani időkben, miért jelentősek azok a bizonyos márciusi tettek.
Az emlékezésben a zene és szöveg egységében megelevenedtek nemzeti múltunk egy-egy apró mozaik darabja, hogy rávilágítson: van még mit tenni hazaszeretet kérdésében!
Oly kevesen ismerik már ezt a szót : hazaszeretet! Elfelejtődött igazi tartalma. Pedig most is olyan időket élünk, ahol a nemzeti tudat, a magyarság érzés az, ami hazánk minden egyes tagját eggyé kovácsolhatja.

Igazi lélekemelő dallamok csendültek fel a közös ünnepségen, szépséges magyar motívumok: a furulyaszó és ének idézte eleink megfáradt életének minden rezdülését, a verbunkos ritmus pedig sajátságos  és különleges magyarságunk tiszta hazaalkotó, hazamegmentő vágyát.
Az ünnepi beszéd a múltból építkezve mutatott rá a jelenre és emelte fel gondolatainkat a jövő feladatai felé rámutatva, minden egyes ember a maga képességeivel fontos és tevékeny felelőse a Haza megtartásának és építésének.
Különleges volt, hogy ezt a mindössze 20 perces megemlékezést mély csönd és figyelem kísérte. Talán szkeptikusan mondhatnánk: ugyan ennyi időt mindenki kibír!
De belegondolva, hogy országunk más tájain bizony forrongott a levegő,  itt jólesett ebben a mélységes békés csöndben tiszteletünket leróni.
A koszorúzás alatt  még az esőcseppeket is lehetett hallani.
Felemelő érzés volt.

Megemlékezés, csendben, mély tisztelettel, szerényen és fejet hajtva.
Ez volt Dunapatajon a Március 15.-e, lélekben térdre hullva.
Álljon itt a végszó helyett  Magyar Hazánk első Himnusza, amelyet imádságban énekeltek és énekelnek ma is a hívő keresztények:



2016. március 29., kedd

Ateista ide vagy oda, de mindenki szeretne valamiben hinni!

Naponta találkozom olyan emberekkel, akik az égegyadta világon semmiben sem hisznek. Vagy talán egyvalamiben a saját igazukban!
Fura, hogy az ember olyan gyorsan véleményt alkot, hogy még csak átgondolni sincs ideje s ha mégis mások megkérdeznék, "Mire alapozod mindezt?" tovaszalad, mondván nem ér rá megindokolni!
Szóval kimondják az ateista avagy nem hívő ( mert a kettő nem ugyanaz)emberek a saját véleményüket és részükről minden rendben. Cseppet sem zavarja őket, hogy vannak ellentmondó esetek, cselekmények, nem törődnek vele, a lényegen mit sem változtat: Ez márpedig így van!
Nos legyünk realisták: az ő agyukban! Igen csakis az övékben lehet csak is így!
Egy adott eseményt megfigyelve annyi másfajta szemszög és nézőpont létezik, hogy az képtelenség, hogy az igazság csakis az lehet, amit kijelentenek!
Az igazság sokfélesége meglepő számunkra és ámbár nem megnyugtató, de be kell látnunk az igazság objektíve csak filozófiailag létezik, szubjektíve, pedig aszerint megfogalmazható, ki, mikor és hogyan és milyen körülmények hatására észlelte, milyen benyomások érték előtte, milyen volt a szövegkörnyezet, milyen a szociális felkészültsége, milyen kulturális közegben él, milyen attitűdök erősek benne! Soroljam még?!

Na jó vegyünk egy példát:
Két jól öltözött férfi kedélyesen beszélget az utcán, az egyik gyakran körbetekinget, de mégis néha-néha nagyokat nevetnek.

Az objektív igazság az, hogy: két ember valamilyen vidám témáról társalog.
A szubjektív:

1. Az első férfit ismerik és kedvelik, a másodikat nem, ergo: az első férfi jó benyomást kelt a másodikra, aki unszimpatikus, mert alig-alig nevet. Tehát a második férfi bunkó.
2. Mindkét férfit ismerik és nem kedvelik: Röhögcsélnek a parasztok!
3. Egyik férfit sem ismerik: Ezek vajon mit tervezhetnek és mit akarnak itt?!
4. Mindkét férfit látásból ismerik és tudni vélik, hogy magas kapcsolataik vannak: Összehordta a szél a szemetet!
5. Mindkét férfinak jó üzletei vannak: Megint az újabb lopáson jár az eszük!
6. Mindkét férfi szereti a nőket: Már megint valakit kiszemeltek maguknak!
7.Mindkét férfi szeret mulatozni: Megint jól berúgtak!

Tovább is van , mondjam még?!
A tényen mit sem változtat, hogy míg az ateista csak a saját igazában hisz, bármilyen közönséges és lesújtó is az, addig a hívő ember egyvalamit biztosan tud: Ne ítélj, hogy meg ne ítéltessenek!
De ennél talán még fontosabb, hogy az egyedüli Igazság csakis Istennél van!
És itt be is zárul a kör. Ugyanis bármit is látunk, bármit is észlelünk, azok mi vagyunk és csak úgy láthatjuk, ahogyan képesek vagyunk rá.
Nem győzhetem meg a nem hívőt, hogy hittel lásson, ha a hit képességével nem rendelkezik! Nem győzhetem meg, hogy az igazsága nem lehet csak egy és kizárólagos, hacsak nem kezdem el fejtegetni magát azt a tényt hogy az igazság önmagában csak elméletileg létezik, egyébként hozzárendelve valamihez állíthatjuk valódiságát. Mert az igaz, hogy az ég pl. kék, de ehhez minimum annak a feltételnek meg kell lennie, hogy ismerjük a kéket, mint szint és azt kéknek neveztük el. Valamint, hogy az ég ami felettünk van az, ami. Vagyis az igazságot csak valamihez hozzárendelve tudjuk megérteni.
Tisztán, mindent tudva, csakis Isten láthat!
Isten maga az Igazság, egyes egyedül ugyanis Ő ismeri Önmagát, aki nem más mint a teljes és tökéletes Igazság! Ennélfogva a hívő ember számára az igazság egyetlen úrmutatója maga Isten, hiszen az Ő tökéletes Igazságából, látható meg minden cselekedet és ember igazsága.

Akkor már csak egy kérdésem van: Miért gondoljuk, hogy az igazság nálunk van, amikor ítéletet mondunk?!

2016. március 16., szerda

Hogy vagy?!


Tesszük fel nap mint nap a kérdést egymásnak és elvárjuk, hogy a válasz az legyen: Jól!
Igen elvárjuk, mert nem azért kérdezzük, mintha érdekelne bennünket a másik, csak, mert illik.
Egy barátnőm azt mondta egyszer:
-Én mindig visszakérdezek: Érdekel, vagy csak kérdezed?
Mert, ha érdekel , elmondom, ha csak kérdezed, akkor jól!

Ugye sokan vagyunk így ezzel!
Megkérdezzük, de meg sem várjuk a választ, mert igazából nem is érdekel bennünket, csak "kedveskedni" akartunk. Pedig ez nem kedvesség, ez nemtörődömség!
Megmutatjuk az éhes embernek, hogy ilyet is kaphatnál enni, de nincs kedvem adni neked!
Pontosan ezt tesszük!
Ha már rákérdezünk a másik hogylétére, legyen türelmünk meghallgatni, valójában mi van vele!
De legtöbben nem tesszük, csak otthagyjuk a másikat, aki talán belekezdene, de tudja, úgysem fontos, amit mond!
No, de ha nekünk van bajunk, akkor elvárjuk, hogy mások órákig hallgassanak bennünket, okfejtéseinket, pro és kontra érvelésünket, fájdalmaink okának ezerféle feltárását és persze a mindenki hibás verziót legalább 10 változatban!

Figyelmetlenek vagyunk másokkal, rangsoroljuk őket aszerint kinek mennyi pénze van, hajbókolunk előttük, miközben rajta taposunk elárvult , amúgy is gyámolításra szoruló embertársainkon.
Szeretetlenül éljük mindennapjainkat, mert csak azokat szeretjük, akiktől várunk valamit, azokat nem, akiknek a leginkább szüksége lenne ránk!

Faarccal , jelentőségünk teljes tudatában jelenünk meg eseményeken, mintha a jól öltözöttség elég megtiszteltetés lenne Istennek: ennyi jár neki és ezzel elintézzük lelkünk tisztítását!
Azt mondjuk: Lám! Lám! Én dolgoztam és milyen sokra vittem  és milyen jól megy sorom! De ők, biztos csak henyéltek, meg dorbézoltak, azért ilyen sanyarú az életük!
Kigúnyoljuk azt, aki bocsánatot kér, vagy mert tisztességgel és becsülettel végzi munkáját, mert kedvesen rámosolyog másokra! Azt mondjuk: Ó az ostoba, hát nem veszi észre, hogy köznevetség tárgya?!

Olyannyira magabiztosak vagyunk, hogy azt sem vesszük észre, hogy talmi illúziókat kergetünk, mert gyűjtögetjük a vagyonunkat, számoljuk a tengernyi pénzünket , miközben lehet még ma éjjel a halál fog kopogtatni ajtónkon!
Elfelejtjük megmondani azoknak, akiket szeretünk, hogy mennyire fontosak nekünk, elfelejtjük átölelni azokat, akik kérik, elfelejtjük a jó szót, csak a hamisat mondjuk és sírunk, mert a világ összeesküdött ellenünk!

Vajon, mikor vesszük észre végre, hogy az élet egy szempillantás alatt elillan és nagyon kicsiny időnk van arra, hogy elmondhassuk mindenkinek:   Köszönöm, hogy vagy! Mesélj el magadról mindent, hallgatlak! Boldog vagyok, hogy látlak!
De legfőképpen azt, hogy: Szeretlek!


2016. március 13., vasárnap

Van úgy, hogy elakad a szavam

Napok óta küszködök , mert szeretnék újabb és újabb témákat elővezetni és kérdéseket feltenni. Három vázlat is itt "hever" a virtuális térben, de sehogy sem vagyok képes végigdolgozni magam rajtuk.
Kutattam a gondolataimban, hogy vajon mi az akadálya annak, hogy most képtelen vagyok felvetni valami igazán ütős témát, amíg rá nem jöttem, hogy ott a baj: az írói válságot egy mély érzelem váltotta ki.

Úgy tűnik valami  teljesen lefoglal, nem tudok úgy rálátni a világra, ahogyan kellene!
Vannak, akik ilyenkor elutaznak és pihennek valahol, hogy egyszerűen kikapcsolják agytekervényeiket, és ez még csak nekem is menne, de az érzelmeket nem igazán lehet kikapcsolni. Azok ugyanis nem utaznak el, nem mennek sem telelni, sem nyaralni, hanem elfoglalják az őket megillető rangos helyüket és uralják az ember lelkét.

Én magam csodálkozom a legjobban, hogy mennyire bonyolult és kibírhatatlan a női lélek, és mennyire észveszejtő tud lenni egy nő, ha az érzelmei rabja.
Hosszú évek során lett volna alkalmam megszokni önmagamat, de bizony úgy tűnik nekem is óriási dilemma ez. Ezért nem várok másoktól megértést saját érzelmi hullámvasutam kisiklásaival kapcsolatban.

A józan ész logikája nem az a hely és mód, ami ilyenkor betalál a helyes megoldásra, sőt mondhatnám magamnak jogosan: "Szenvedj, ha sikerült így összekuszálnod a dolgaidat!"

Na de tréfát félretéve!
Elakadt a szavam egy pár napja, pont úgy, mint, amikor szteroidot kellett szednem betegségem kapcsán.
Az a pirula aztán legátolta a fogalmazási képességemet annyira, hogy egyetlen  egy értelmes mondat sem jött ki belőlem.
Emlékszem, akkor hónapokig hallgattam, mert nem voltam képes végigvinni egy logikai menetet.
Nem, nem!
Nem szerelmes voltam, csak túlszeres, vagyis túlgyógyszeres.
Miután már nem kellett szednem eltelt vagy 3 hónap mire elkezdett működni úgy az agyam, ahogy most, hogy könnyedén, szemrebbenés nélkül és pimaszul kibököm mindazt amit úgy gondolok épp ideje placcra tenni.
A placc meg is van, üres is, téma is lenne, de most semmi sem tud elégedetté tenni.Máskor egy ilyen gondolatsor megalkotása szinte pillanatok alatt megtörténik, most ülök az üres virtuális papír előtt és csak nézek a semmibe, az eszem máshol jár.
Ez már egy hete így megy.
Bármit teszek, csak automatikusan csinálom, nem látok és nem hallok, csak kizárólag pillanatképeim vannak az elmúlt egy hétről, néhány mosoly, néhány tekintet, néhány szó.

Ma reggel belenéztem a tükörbe ( mint mindig)- bár fogalmam sincs ilyenkor mire számolok, hogy valami csoda folytán más néz vissza, vagy fiatalabb, vagy szebb?! - látom a szemem alatt a nagy duzzanatokat, és bár tudtam, hogy a láz, kemény program, de hogy ilyen csúnya legyen?!
Szóval itt a tettes!
Ezért nem tudok gondolkodni, írni és alkotni. Nem maradt más hátra, minthogy bocsánatot kérjek az olvasótól.
Ígérem legközelebb ütős kis anyaggal jövök!
Addig is nemzeti érzéssel teli szép ünnepet mindenkinek!



Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...