Amolyan igazi borongós idő volt most is, fázós, takaró alá bújós.
Na de márciusi ifjaink bizony történelmet írtak, mit sem törődve a meteorológiával, s nekünk utódoknak meg kell sejtenünk ezen események minden korban is aktuális üzenetét: Tenni kell azért, hogy a Haza a mi édes Hazánk maradjon!
Ma már az események láncolatát nem emlegetjük, hiszen arra fókuszálunk, hogyan is fogalmazhatnánk meg a mostani időkben, miért jelentősek azok a bizonyos márciusi tettek.
Az emlékezésben a zene és szöveg egységében megelevenedtek nemzeti múltunk egy-egy apró mozaik darabja, hogy rávilágítson: van még mit tenni hazaszeretet kérdésében!
Oly kevesen ismerik már ezt a szót : hazaszeretet! Elfelejtődött igazi tartalma. Pedig most is olyan időket élünk, ahol a nemzeti tudat, a magyarság érzés az, ami hazánk minden egyes tagját eggyé kovácsolhatja.
Igazi lélekemelő dallamok csendültek fel a közös ünnepségen, szépséges magyar motívumok: a furulyaszó és ének idézte eleink megfáradt életének minden rezdülését, a verbunkos ritmus pedig sajátságos és különleges magyarságunk tiszta hazaalkotó, hazamegmentő vágyát.
Az ünnepi beszéd a múltból építkezve mutatott rá a jelenre és emelte fel gondolatainkat a jövő feladatai felé rámutatva, minden egyes ember a maga képességeivel fontos és tevékeny felelőse a Haza megtartásának és építésének.
Különleges volt, hogy ezt a mindössze 20 perces megemlékezést mély csönd és figyelem kísérte. Talán szkeptikusan mondhatnánk: ugyan ennyi időt mindenki kibír!
De belegondolva, hogy országunk más tájain bizony forrongott a levegő, itt jólesett ebben a mélységes békés csöndben tiszteletünket leróni.
A koszorúzás alatt még az esőcseppeket is lehetett hallani.
Felemelő érzés volt.
Megemlékezés, csendben, mély tisztelettel, szerényen és fejet hajtva.
Ez volt Dunapatajon a Március 15.-e, lélekben térdre hullva.
Álljon itt a végszó helyett Magyar Hazánk első Himnusza, amelyet imádságban énekeltek és énekelnek ma is a hívő keresztények:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése