Kétségtelen, hogy ma „előre jutni” az életben csak jól kiépített, széles, minden területre kiterjedő kapcsolatokkal lehet. A nem munka is lehet előrejutás, mint ahogy a tisztességes munkavégzés jutalma is lehet megvetés.
De valójában ez nem csak a mai korban, hanem a történelem során, mindig is így volt.
Minden évszázad kitermelte az emberi viszonyrendszernek azt a formáját, ahol nem csak pénz cserélt gazdát, hanem információ előnyökért, szolgáltatás védelemért, sőt birtokok hazaárulásért voltak kaphatók.
A jelenben is igaz, hogy egy nő előre jutásának legjobb módja az ágy, a kifeküdt kapcsolatok ugyanis viszonylag stabilak és felhasználhatók kijátszásra.
A férfiak bármit képesek megadni egy nőnek, egy jó kis hancúrért cserébe.
De az is igaz, hogy bármilyen eszközt megragadnak, hogy belerúgjanak egy nőbe, ha elutasítják őket.
Ez a fajta zaklatás mindig is létezett, mert a patriachális társadalmi berendezkedés lehetővé teszi, hogy a nő kiszolgáltatott legyen.
Olvastam egy statisztikát, mely szerint a nők 30-50 %-a van kitéve átlagosan munkahelyi zaklatásnak, arra is kitért az elemzés, hogy Magyarországon ennél jóval magasabb ez az érték.
Munkahelyi zaklatásnak minősül, a simogatás, a fogdosás, a flörtfelhívás, a nyílt szexuális aktusra való ajánlat tétel.
A nők legtöbbje kapásból legalább 10 alkalmat fel tud sorolni, amikor szexuálisan zaklatták.
Az rendkívül érdekes, hogy ezek a zaklatások a társadalmi megítélés miatt nem kerülnek napvilágra. Hiszen az általános felfogás szerint a férfiak nyílt vagy burkolt ajánlattétele mögött a nő kihívó viselkedése rejlik.
A „gyerekcipőben” járó társadalmak tehát egyértelműen mindent a nők nyakába varrnak, vagyis az emancipáció csak smafu, a munkában létezik, minden másra ott a „jó kis zaklatás”.
Kérdezem én, mi van azokkal a nőkkel, akik nem akarnak ágyról ágyra járni, hogy valamilyen megélhetésük legyen, nem akarnak perverz szolgáltatók lenni egy-egy állásért cserébe?
Jelenleg az a helyzet, hogy azok a tisztességükkel elmehetnek a jó fenébe!
A zaklatásnak az a formája, amely során elutasítás történik, ritkán kerül képbe, pedig az elutasított bosszúja elképesztő méreteket tud ölteni.
Saját tapasztalatom az az évekkel ezelőtti eset, amikor a nyílt ajánlattétel elutasítását követően a munkatársam szó szerint „hadjáratot” indított ellenem, megkérdőjelezte munkámat, erkölcsileg megalázott, barátait uszította ellenem, majd addig ármánykodott, míg főnökömnél elérte, hogy az megkérjen: menjek el a munkahelyemről, mert nem tudja megakadályozni ezt az „ámokfutást”. A volt főnököm még új állást is szerzett. (Mert a férfiúi összetartás ebben is működik.)
Pályafutásom során sokszor elhangzott ez a kérdés: „Mit lenne hajlandó megtenni az állásért, avagy a magasabb beosztásért?”
„Munkát!” – válaszoltam és valahogy ez sohasem váltott ki osztatlan örömöt.
És számos esetet tudnék még felsorolni, nyilván sokan éltek már át ilyen és ezekhez hasonló helyzeteket.
Persze azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a férfiak is szenvednek el szexuális zaklatást munkahelyükön, ez azonban mindössze 3-5 % között van a statisztikák szerint.
A zaklatott nők nagy része érzelmileg frusztrálttá válik (ámbár ez a férfiaknál is előfordul), nagyon gyakran befeléfordul, akár depresszióba is eshet és bizalma is, megrendül, nehezebben ismerkedik. Nem beszél a zaklatásról, vagy csak barátnőinek és tudva, hogy bizonyítani szinte lehetetlen a zaklatás tényét, hallgat róla.
Persze azért ne vonjunk le olyan következtetést, hogy minden sikeres nő mögött ott van egy jól összedúlt ágy, mert ez így azért teljesen nem fedi a valóságot.
Ami azonban igaz, az az a jelenség, hogy a zaklatott nő kiszolgáltatottsága következtében ( ha van férje, ha egyedülálló, teljesen mindegy) sokkal inkább igyekszik „védelmező” partnert találni, tehát könnyebben hoz olyan döntést, hogy mindegy, csak valakije legyen. (Ez már egy másik elemzés témája.)
Itt kell megjegyeznem, hogy le a kalappal azon férfiak előtt, akik munkatársnőiket maximális odafigyeléssel és személyre szabott érzékenységgel kezelik. Nem könnyű a dolguk, mégis rendkívül brilliánsan oldják meg a feladatot.
Van egy olyan fajtája a zaklatásnak, ami a „jóleső” kategóriába tartozik.
Ilyenkor a férfi szexuális közeledésére a nő is hasonlóan reagál. Ez a fajta zaklatás aztán vagy beteljesül egy kapcsolatban, vagy lásd mint fent, újabb megalázás forrása lesz.
Felmerült bennem a kérdés: tényleg nincs más út?
Létezhet, hogy a nők csak árucikként tudják álmaikat megvalósítani?
Eltűntek a lovagias férfiak? Vagy ez már divatjamúlt, mert mindannyian berendezkedtünk egy olyan felfogásra, hogy hatalmi kapcsolatrendszerünkön, drog szex és –alkoholorgáinkon megkötött üzleteink által , morálisan szétzúzva hajszoljuk céljainkat?
Egyáltalán, ha így, ilyen módszerrel teljesedik be álmunk, annak tudunk majd örülni?
Vagy a cél elérésekor kiüresedetten nézünk megszerzett javainkra, és azon gondolkodunk: tényleg ezért élünk? És megérte mindez?
Nem tudom. De azt tudom, hogy jó néhányan vagyunk, akik még hisznek abban az ideálban, hogy a munkahelyi elismerést munkával, az érzelmi elégedettséget szerelemmel, az anyagi jólétet pedig becsülettel lehet elérni!
Részemről lehet, hogy naivitás mindez, de hiszem, hogy előbb-utóbb ez a „wallstreetifarkasos” életfelfogás végre zsákutcába kerül és helyette normális, érett emberként, emancipált nőkként és férfiakként kereshetjük egymás társaságát.
Addig pedig manőverezünk, hogy ha már zaklatnak bennünket, legalább olyan tegye, aki vonzó is!
2016. január 12., kedd
2016. január 11., hétfő
Félreértések háttere, avagy minden mellébeszélés "tetten" érhető.
Az ember olyan különleges lény, hogy nem csak vizuálisan és hallás útján értelmez, hanem a beszéd által is.
Minden benyomását rögzíti képek, hangok és szavak segítségével és ebből képez összetett információt.
Hétköznapokban ez egyszerűen úgy történik, hogy ketten találkoznak és a legelső, amit információként befogadnak egymásról a látvány, aztán a köszönés során, a hangsúly, a hanglejtés és végül a mondatok. Még ide társul plusz információként a kézmozdulatok ( a kézmozdulatok közvetítenek a legtöbbet, ezért gyakran tudatosan nem használjuk őket) és a mimika.
Ezek harmóniájából, vagy diszharmóniájából lehet következtetni a másik igazmondására, avagy érzelmi és lelki állapotára.
Van, aki tökéletes egységet tud mutatni mondandójával, ám a mikromimika elárulja.
A mikromimikát azonban nagyon nehéz tetten érni közvetlenül, amikor kommunikálunk, mert általában csak egy rezdülésnyi ideig tart.
De ahhoz, hogy valaki minden kifelé irányuló közlését harmóniában tartsa, miközben a mondandója csupa hazugság, szóval ahhoz nagyon profinak kell lenni, és tulajdonképpen a hétköznapi életben nincs is erre szükség.
Sokan azt gondolják, hogy az érzelmek a gyöngeség jelei ( nőies dolgok), ezt az ősrégi beidegződést még abból az időből tartották meg az emberek, amikor az ideál a könyörtelen és igazi kemény karrierista férfi volt.
Ma azonban egyre inkább az látszik, hogy egy igazi férfinak igenis rendelkeznie kell valódi érzelmekkel, mert különben sekélyes, érdektelen és „eladhatatlan” lesz a párkapcsolati piacon.
Félreértéseink nagy-nagy száma leginkább abból adódik, hogy a már felsorolt információkat nem megfelelően olvassuk. Nem jól értelmezzük.
Na igen! Mert, ha mindenki őszinte lenne és gondolataiban, szavaiban, mosolyában ugyanaz az igazság bújna meg, akkor nyugodtan mondhatnánk, hogy: Ez annyira egyértelmű!
Azonban, semmi sem egyértelmű.
Nem olyan régen volt alkalmam 2 ember beszélgetését megfigyelni. Gyakorlatilag a mondandójuk általános ,szimpla információcsere volt.
Az azonban, rendkívül érdekesen hatott, hogy míg az egyik zsebre dugott kézzel magyarázott, addig a másik karba zárta karjait.
Egyértelmű volt, hogy, aki zsebre dugta a kezét, nem akarta kézmozdulatait használni, mert avval túl sok érzelmet árult volna el. Míg a másik jelezte, hogy nem akarja befogadni azt az álláspontot.
Egymásnak nem szembe álltak, hanem az egyik féloldalt. Elgondolkodtató volt, hogy miért is jött létre kettőjük kommunikációja, hiszen látható volt, hogy a féloldalt állót nem érdekli valójában az adott beszélgetés, menekülni próbált belőle!
Amikor valakivel beszélünk, akkor szembe állunk vele, jelezve, hogy:
Mondd, figyelek rád! Összpontosítok arra, amit mondasz!
Ezt megerősítjük azzal, hogy a szemébe nézünk és még szavainkkal is egyértelművé tesszük. Talán egy biztató mosoly is megjelenik arcunkon, használjuk két kezünket, ahol nyitott tenyérrel jelezzük, hogy befogadjuk a másik mondandóját.
Ez azonban a legritkább, amit tapasztalhatunk, sajnos!
A valóságban az emberek féloldalt állnak, azaz indulóban vannak, azt üzenve, hogy: Siess, mert nem érek rá!
Nem néznek egymás szemébe, mert érzéseiket rejtik el, ez lehet a : „ Hagyjál békén!”-től, az Elegem belőled!-en át a „ Nagyon fontos vagy!” variánsai.
Mi tagadás, nagyon nehéz mindezt megfejteni. Hiszen fogalmunk sincs, hogy a másik mit rejt el előlünk. Ha kezeit is szorosan maga mellé teszi, abból sem nyerünk elégséges információt,ilyenkor talán a mimika lehet a legárulkodóbb, mert azt nagyon nehéz kontroll alá tenni. Vannak pókerarcú emberek, akik ismerik a titkát annak, hogy ne mutassanak ki semmit, ám velük is előfordul, hogy a mikromimika elárulja őket, valamint a szemükből „elkapott” érzelem.
Hosszasan nézegettem egy fényképet, mert ámbár igazán kellemes látvány volt a rajta lévő férfi, mégis valami „nem stimmelt” az egésszel.
Barátságosan mosolygott a kamerába, fesztelenül kényelmes pózban ülve, nem túl lazán, hogy elegáns öltözékének megfeleljen ,és azzal harmonikus legyen.
Kezei szintén természetességgel feküdtek lábain.
A benyomásom mégis az volt, hogy valami nincs összhangban.
Letakartam kezemmel az arcát, hogy csak a szemeit lássam, és ott volt!
Bizony a fotós pont elkapta azt a pillanatot, amikor „modellje” gondolatai valami fájdalmas dolog körül jártak.
Ez a szemekről „ordított”.
Az igazság az, hogy napjainkban az emberek legtöbben csak a hallott szavakra koncentrálnak, ami a lehető legszűkösebb információ.
Általában az odafigyelést azzal mutatják, hogy fülüket „adják” csak a beszélgetéshez.
Pedig a legtöbb szó felesleges lenne, ha egymás szemébe tudnának nézni.
Gondoljunk csak a szerelmesekre! Szavak nélkül, mindent el tudnak mondani egymásnak!
Persze az élet nem csak szerelem, de a mondatokhoz csatolt hangsúly és arckifejezés érzelmeinkről mond el sokat, különösen ha a másik szemébe tudunk nézni.
Általában is igaz, hogy 2 ember vonzódásában sohasem a szavak a valós közlendők, nem azok hordozzák a teljes igazságot!
Bonyolult az ember, bonyolult kifejezésében, viselkedésében, érzéseiben, beszédében.
Épp ezért van az, hogy a hallott információkkal sokszor nem tudunk érdemben mit kezdeni, viszont önmagában a szavak kiválthatnak bennünk erős érzelmeket, anélkül, hogy tudnánk, azok eredeti üzenetét, szövegkörnyezetét, érzelmi körítését.
Fennáll mindig az a lehetőség, hogy csapdába kerülhetünk, mert csak "szöveganyag" áll rendelkezésünkre és érzelmi anyag nem egy-egy információnál.
Ezért aztán előfordulhat, hogy érzelmekkel ( haraggal, sértődéssel) reagálunk vissza és akár hosszú időre is vagy végleg megszakithatjuk bizonyos emberekkel a kapcsolatot.
Ez, nagyon nagy baj!
Ilyenkor sürget bennünket az idő, hogy minél hamarabb tisztázzuk a félreértést, mert különben visszafordithatatlanná válik az elszakadás és egy kis semmiség óriási károkat okozhat az érintett felekben és kapcsolatukban.
Minden benyomását rögzíti képek, hangok és szavak segítségével és ebből képez összetett információt.
Hétköznapokban ez egyszerűen úgy történik, hogy ketten találkoznak és a legelső, amit információként befogadnak egymásról a látvány, aztán a köszönés során, a hangsúly, a hanglejtés és végül a mondatok. Még ide társul plusz információként a kézmozdulatok ( a kézmozdulatok közvetítenek a legtöbbet, ezért gyakran tudatosan nem használjuk őket) és a mimika.
Ezek harmóniájából, vagy diszharmóniájából lehet következtetni a másik igazmondására, avagy érzelmi és lelki állapotára.
Van, aki tökéletes egységet tud mutatni mondandójával, ám a mikromimika elárulja.
A mikromimikát azonban nagyon nehéz tetten érni közvetlenül, amikor kommunikálunk, mert általában csak egy rezdülésnyi ideig tart.
De ahhoz, hogy valaki minden kifelé irányuló közlését harmóniában tartsa, miközben a mondandója csupa hazugság, szóval ahhoz nagyon profinak kell lenni, és tulajdonképpen a hétköznapi életben nincs is erre szükség.
Sokan azt gondolják, hogy az érzelmek a gyöngeség jelei ( nőies dolgok), ezt az ősrégi beidegződést még abból az időből tartották meg az emberek, amikor az ideál a könyörtelen és igazi kemény karrierista férfi volt.
Ma azonban egyre inkább az látszik, hogy egy igazi férfinak igenis rendelkeznie kell valódi érzelmekkel, mert különben sekélyes, érdektelen és „eladhatatlan” lesz a párkapcsolati piacon.
Félreértéseink nagy-nagy száma leginkább abból adódik, hogy a már felsorolt információkat nem megfelelően olvassuk. Nem jól értelmezzük.
Na igen! Mert, ha mindenki őszinte lenne és gondolataiban, szavaiban, mosolyában ugyanaz az igazság bújna meg, akkor nyugodtan mondhatnánk, hogy: Ez annyira egyértelmű!
Azonban, semmi sem egyértelmű.
Nem olyan régen volt alkalmam 2 ember beszélgetését megfigyelni. Gyakorlatilag a mondandójuk általános ,szimpla információcsere volt.
Az azonban, rendkívül érdekesen hatott, hogy míg az egyik zsebre dugott kézzel magyarázott, addig a másik karba zárta karjait.
Egyértelmű volt, hogy, aki zsebre dugta a kezét, nem akarta kézmozdulatait használni, mert avval túl sok érzelmet árult volna el. Míg a másik jelezte, hogy nem akarja befogadni azt az álláspontot.
Egymásnak nem szembe álltak, hanem az egyik féloldalt. Elgondolkodtató volt, hogy miért is jött létre kettőjük kommunikációja, hiszen látható volt, hogy a féloldalt állót nem érdekli valójában az adott beszélgetés, menekülni próbált belőle!
Amikor valakivel beszélünk, akkor szembe állunk vele, jelezve, hogy:
Mondd, figyelek rád! Összpontosítok arra, amit mondasz!
Ezt megerősítjük azzal, hogy a szemébe nézünk és még szavainkkal is egyértelművé tesszük. Talán egy biztató mosoly is megjelenik arcunkon, használjuk két kezünket, ahol nyitott tenyérrel jelezzük, hogy befogadjuk a másik mondandóját.
Ez azonban a legritkább, amit tapasztalhatunk, sajnos!
A valóságban az emberek féloldalt állnak, azaz indulóban vannak, azt üzenve, hogy: Siess, mert nem érek rá!
Nem néznek egymás szemébe, mert érzéseiket rejtik el, ez lehet a : „ Hagyjál békén!”-től, az Elegem belőled!-en át a „ Nagyon fontos vagy!” variánsai.
Mi tagadás, nagyon nehéz mindezt megfejteni. Hiszen fogalmunk sincs, hogy a másik mit rejt el előlünk. Ha kezeit is szorosan maga mellé teszi, abból sem nyerünk elégséges információt,ilyenkor talán a mimika lehet a legárulkodóbb, mert azt nagyon nehéz kontroll alá tenni. Vannak pókerarcú emberek, akik ismerik a titkát annak, hogy ne mutassanak ki semmit, ám velük is előfordul, hogy a mikromimika elárulja őket, valamint a szemükből „elkapott” érzelem.
Hosszasan nézegettem egy fényképet, mert ámbár igazán kellemes látvány volt a rajta lévő férfi, mégis valami „nem stimmelt” az egésszel.
Barátságosan mosolygott a kamerába, fesztelenül kényelmes pózban ülve, nem túl lazán, hogy elegáns öltözékének megfeleljen ,és azzal harmonikus legyen.
Kezei szintén természetességgel feküdtek lábain.
A benyomásom mégis az volt, hogy valami nincs összhangban.
Letakartam kezemmel az arcát, hogy csak a szemeit lássam, és ott volt!
Bizony a fotós pont elkapta azt a pillanatot, amikor „modellje” gondolatai valami fájdalmas dolog körül jártak.
Ez a szemekről „ordított”.
Az igazság az, hogy napjainkban az emberek legtöbben csak a hallott szavakra koncentrálnak, ami a lehető legszűkösebb információ.
Általában az odafigyelést azzal mutatják, hogy fülüket „adják” csak a beszélgetéshez.
Pedig a legtöbb szó felesleges lenne, ha egymás szemébe tudnának nézni.
Gondoljunk csak a szerelmesekre! Szavak nélkül, mindent el tudnak mondani egymásnak!
Persze az élet nem csak szerelem, de a mondatokhoz csatolt hangsúly és arckifejezés érzelmeinkről mond el sokat, különösen ha a másik szemébe tudunk nézni.
Általában is igaz, hogy 2 ember vonzódásában sohasem a szavak a valós közlendők, nem azok hordozzák a teljes igazságot!
Bonyolult az ember, bonyolult kifejezésében, viselkedésében, érzéseiben, beszédében.
Épp ezért van az, hogy a hallott információkkal sokszor nem tudunk érdemben mit kezdeni, viszont önmagában a szavak kiválthatnak bennünk erős érzelmeket, anélkül, hogy tudnánk, azok eredeti üzenetét, szövegkörnyezetét, érzelmi körítését.
Fennáll mindig az a lehetőség, hogy csapdába kerülhetünk, mert csak "szöveganyag" áll rendelkezésünkre és érzelmi anyag nem egy-egy információnál.
Ezért aztán előfordulhat, hogy érzelmekkel ( haraggal, sértődéssel) reagálunk vissza és akár hosszú időre is vagy végleg megszakithatjuk bizonyos emberekkel a kapcsolatot.
Ez, nagyon nagy baj!
Ilyenkor sürget bennünket az idő, hogy minél hamarabb tisztázzuk a félreértést, mert különben visszafordithatatlanná válik az elszakadás és egy kis semmiség óriási károkat okozhat az érintett felekben és kapcsolatukban.
2016. január 10., vasárnap
...és a rossz, lecsap ránk!
Minden születés egy csoda, minden új élet valahol nem más, mint Teremtés.
Felfoghatatlan szinte, hogy két sejtből képes egy új, tiszta élet fejlődni és világra jönni.
Az talán még elgondolkodtatóbb, hogy a természetben a legtörékenyebb újszülött, az emberé.
Minden lény olyan utódot reprodukál, hogy az azonnal képes felállni,becsatlakozni a családba, megérteni a körülötte lévő hierarchiát ( itt a megértést nem klasszikus értelemben gondolom), kivéve az ember kicsi babája, aki hosszú éveken keresztül sajátítja el az emberré válás fortélyait.
A szülők saját tudásukat bevetve szocializálják gyermekeiket, nevelik, óvják őket.
Jó esetben megfelelő szakirodalmat is elolvasnak , hogy csemetéjük egészséges lelkületű emberré váljon.
Vannak azonban olyanok, akik "kísérletezgetnek" a gyermekneveléssel és vannak, akik igazából hagyják, hogy a gyermek úgy nőjön fel, ahogy épp az élet hozza.
Ahogy az ember testét fölkészítik oltásokkal, hogy az immunrendszer elleni támadásokat visszaverje, úgy az ember lelkét is fel kellene erősíteni.
Kérdeztem ismerősöket erről és ilyen válaszokat kaptam:
" Szerintem a lélek, az kamu. Se látni nem lehet, sem megfogni, így nincs.Szóval lényegében nincs miről beszélni!"
" Szerintem viszont, van lélek- mondta egy másik- csak éppen akkor van rá szükség ha meghalunk!" ( Gondolom a lélekvándorlásra akart utalni.)
Mások szerint a lélek csak arra való, hogy a pszichológusok jól keressenek, ismét mások pedig azt vallják, hogy a lélek ismeretlen, de lassan megismerhető és nagy mértékben befolyásolja az életünket.
Én úgy gondolom, hogy igenis van lélek. Bizonyíték az is rá, hogy az ember képes hihetetlen boldog lenni , vagy éppen rendkívül szomorú, szerelmes, vagy éppen gyűlölködő avagy haragos.
Vagyis érzelmeket mutat fel, érzelmekkel fejezi ki önmagát, nem csak szavakkal. A Lélek fájni is tud, amikor ártatlanul vádolnak bennünket, vagy ha elveszítjük azt , akit szerettünk, vagy elhagytak bennünket, és a Lélek arra is képes, hogy emlékekben őrizze azokat az érzelmeket, ami egy "de ja vu'" kapcsán előjönnek.
A lélekben őrizzük a rossz emlékek érzelmi nyomait és képesek vagyunk azt újra átélni. Ez ugyanígy van a jó emlékek érzelmi nyomaival.
Ma már az is bizonyított, hogy a testi egészség alapfeltétele a lelki egészség.
Szinte minden második ember szenved, valamilyen betegségben, aminek eredete lelki okokra vezethető vissza.
A ma embere rendkívül zavart és felpezsdült világban él, percenként olyan hatások alá kerül, amikre nincs felkészülve. Nem tud védekezni, hiszen fejlődése során jó ha a testi egészségét igyekeztek karbantartani, a lélek pedig ott maradt valamelyik poros szegletben.
A lélek nevelése, szocializálása sokkal nehezebb olykor, mint gondolnánk, mert ,míg mondjuk a tisztálkodás, avagy a köszönés szabályai egyértelműek, addig a lélekben végbemenő folyamatok, avagy módosító rezdülések nehezen kontrollálhatóak.
A lelket tehát táplálni kell.
Táplálni, etetni és itt jön az a bizonyos rossz.
Ha lelkünket gonosz gondolatokkal, paranoiával, haraggal, dühvel tápláljuk, akkor mi magunk válunk gonosszá, mi magunk válunk elviselhetetlenné, mi magunk válunk mások farkasává.
Amikor azonban a jót és a szépet ültetjük el lelki kertünkben és azt locsoljuk, gondozzuk, akkor hihetetlen erőssé tudjuk tenni magunkat a támadásokkal szemben.
Kétségünk ugyanis sohase legyen, hogy a jólelkű embereket bizony a rossz lelkületűek gyűlölik. A gyűlölet alapoka pedig az, hogy ők képtelenek a jót választani.
Hogy ki, mit ad táplálékul lelkének, az saját egyéni döntésének a következménye , természetesen a gyerekkori behatások után. Nyilván arra nem nagyon van ráhatásunk, hogy egy szülő mekkora dózisban gerjeszti a gyerekben a félelmet, vagy frusztrációt, avagy a szeretet érzését.
Viszont a gyermekkorból kilépve már saját döntésünk eredménye, hogy a "jó farkast" vagy a "rossz farkast" tápláljuk.
Bármit is teszünk tudnunk kell a következményeit.
A rossz lelkű ember gáncsoskodó, csak a saját egoja számít, másokat eltipor, másokat bántalmaz, ok nélkül kiszemel áldozatokat, zsarol egyszóval pusztít. Önmagát és embertársait.
A jólelkű emberhez viszont mindenki vonzódik, mindenki vele akar lenni, mindenki szeretne belőle egy "darabot" a jólelkű ember önzetlenül ad szeretetet, jóságot és mindent.
De azért azt tudni kell, hogy a rossz olyan, hogy képes megtéveszteni, olyan "köntösben" mutatkozni, mintha megértő és kedves lenne: pedig csak áldozatát akarja becserkészni.
Ezért kell a lelket is nevelni, mert óriási útvesztők és gödrök tarkítják a jó emberré válás aszfaltját.Könnyen letérhetünk róla, könnyen elhagyhatjuk azt, könnyen válhatunk a rossz farkas áldozatává.
Sorsokat és történeteket tudnánk felsorolni, ahol egy alapjában véve jó embert elnyelt a sötétség, avagy nagyváros kietlen bugyra, avagy tudunk olyanokról, akik valamely nagy határhelyzet kapcsán ( betegség, halál) letértek eddigi zabolázatlan útjukról és elkezdték lelküket megtisztítani minden rossztól, rossz hajlamtól.
Ezek az emberek eltökéltek és elszántak, mert az életükben bekövetkezett történés olyan sokkoló volt, hogy megértette velük: ez nem járható út.
Most már csak az a kérdés: milyen lelkülettel élünk?
Ezt döntse el ki-ki maga!
Felfoghatatlan szinte, hogy két sejtből képes egy új, tiszta élet fejlődni és világra jönni.
Az talán még elgondolkodtatóbb, hogy a természetben a legtörékenyebb újszülött, az emberé.
Minden lény olyan utódot reprodukál, hogy az azonnal képes felállni,becsatlakozni a családba, megérteni a körülötte lévő hierarchiát ( itt a megértést nem klasszikus értelemben gondolom), kivéve az ember kicsi babája, aki hosszú éveken keresztül sajátítja el az emberré válás fortélyait.
A szülők saját tudásukat bevetve szocializálják gyermekeiket, nevelik, óvják őket.
Jó esetben megfelelő szakirodalmat is elolvasnak , hogy csemetéjük egészséges lelkületű emberré váljon.
Vannak azonban olyanok, akik "kísérletezgetnek" a gyermekneveléssel és vannak, akik igazából hagyják, hogy a gyermek úgy nőjön fel, ahogy épp az élet hozza.
Ahogy az ember testét fölkészítik oltásokkal, hogy az immunrendszer elleni támadásokat visszaverje, úgy az ember lelkét is fel kellene erősíteni.
Kérdeztem ismerősöket erről és ilyen válaszokat kaptam:
" Szerintem a lélek, az kamu. Se látni nem lehet, sem megfogni, így nincs.Szóval lényegében nincs miről beszélni!"
" Szerintem viszont, van lélek- mondta egy másik- csak éppen akkor van rá szükség ha meghalunk!" ( Gondolom a lélekvándorlásra akart utalni.)
Mások szerint a lélek csak arra való, hogy a pszichológusok jól keressenek, ismét mások pedig azt vallják, hogy a lélek ismeretlen, de lassan megismerhető és nagy mértékben befolyásolja az életünket.
Én úgy gondolom, hogy igenis van lélek. Bizonyíték az is rá, hogy az ember képes hihetetlen boldog lenni , vagy éppen rendkívül szomorú, szerelmes, vagy éppen gyűlölködő avagy haragos.
Vagyis érzelmeket mutat fel, érzelmekkel fejezi ki önmagát, nem csak szavakkal. A Lélek fájni is tud, amikor ártatlanul vádolnak bennünket, vagy ha elveszítjük azt , akit szerettünk, vagy elhagytak bennünket, és a Lélek arra is képes, hogy emlékekben őrizze azokat az érzelmeket, ami egy "de ja vu'" kapcsán előjönnek.
A lélekben őrizzük a rossz emlékek érzelmi nyomait és képesek vagyunk azt újra átélni. Ez ugyanígy van a jó emlékek érzelmi nyomaival.
Ma már az is bizonyított, hogy a testi egészség alapfeltétele a lelki egészség.
Szinte minden második ember szenved, valamilyen betegségben, aminek eredete lelki okokra vezethető vissza.
A ma embere rendkívül zavart és felpezsdült világban él, percenként olyan hatások alá kerül, amikre nincs felkészülve. Nem tud védekezni, hiszen fejlődése során jó ha a testi egészségét igyekeztek karbantartani, a lélek pedig ott maradt valamelyik poros szegletben.
A lélek nevelése, szocializálása sokkal nehezebb olykor, mint gondolnánk, mert ,míg mondjuk a tisztálkodás, avagy a köszönés szabályai egyértelműek, addig a lélekben végbemenő folyamatok, avagy módosító rezdülések nehezen kontrollálhatóak.
A lelket tehát táplálni kell.
Táplálni, etetni és itt jön az a bizonyos rossz.
Ha lelkünket gonosz gondolatokkal, paranoiával, haraggal, dühvel tápláljuk, akkor mi magunk válunk gonosszá, mi magunk válunk elviselhetetlenné, mi magunk válunk mások farkasává.
Amikor azonban a jót és a szépet ültetjük el lelki kertünkben és azt locsoljuk, gondozzuk, akkor hihetetlen erőssé tudjuk tenni magunkat a támadásokkal szemben.
Kétségünk ugyanis sohase legyen, hogy a jólelkű embereket bizony a rossz lelkületűek gyűlölik. A gyűlölet alapoka pedig az, hogy ők képtelenek a jót választani.
Hogy ki, mit ad táplálékul lelkének, az saját egyéni döntésének a következménye , természetesen a gyerekkori behatások után. Nyilván arra nem nagyon van ráhatásunk, hogy egy szülő mekkora dózisban gerjeszti a gyerekben a félelmet, vagy frusztrációt, avagy a szeretet érzését.
Viszont a gyermekkorból kilépve már saját döntésünk eredménye, hogy a "jó farkast" vagy a "rossz farkast" tápláljuk.
Bármit is teszünk tudnunk kell a következményeit.
A rossz lelkű ember gáncsoskodó, csak a saját egoja számít, másokat eltipor, másokat bántalmaz, ok nélkül kiszemel áldozatokat, zsarol egyszóval pusztít. Önmagát és embertársait.
A jólelkű emberhez viszont mindenki vonzódik, mindenki vele akar lenni, mindenki szeretne belőle egy "darabot" a jólelkű ember önzetlenül ad szeretetet, jóságot és mindent.
De azért azt tudni kell, hogy a rossz olyan, hogy képes megtéveszteni, olyan "köntösben" mutatkozni, mintha megértő és kedves lenne: pedig csak áldozatát akarja becserkészni.
Ezért kell a lelket is nevelni, mert óriási útvesztők és gödrök tarkítják a jó emberré válás aszfaltját.Könnyen letérhetünk róla, könnyen elhagyhatjuk azt, könnyen válhatunk a rossz farkas áldozatává.
Sorsokat és történeteket tudnánk felsorolni, ahol egy alapjában véve jó embert elnyelt a sötétség, avagy nagyváros kietlen bugyra, avagy tudunk olyanokról, akik valamely nagy határhelyzet kapcsán ( betegség, halál) letértek eddigi zabolázatlan útjukról és elkezdték lelküket megtisztítani minden rossztól, rossz hajlamtól.
Ezek az emberek eltökéltek és elszántak, mert az életükben bekövetkezett történés olyan sokkoló volt, hogy megértette velük: ez nem járható út.
Most már csak az a kérdés: milyen lelkülettel élünk?
Ezt döntse el ki-ki maga!
2016. január 6., szerda
"Vak vezet", avagy a jó kapcsolat alapja ( némi zsörtölődés okán)
Igazából azt látom szűkebb-tágabb környezetemben , hogy az emberek képtelenek egymással vagy éppen egymás mellett megférni, folyamatosan viták, perlekedések szegélyezik útjukat és a legtöbbnek még csak igazán értelme sincs.
Valójában a vita olyan műfaj, ami ugyan létezik, de már nem a klasszikus értelemben előrevivő, véleménycserés, gondolkodásfejlesztő problémafeltáró program, hanem érzelmi show műsor, amolyan értelmetlenségig agyonfröcsögött szópárbaj.
Az emberek ma már nem értelmesen vitatkoznak, hanem kinek nagyobb a hangja alapon ugyanazon trágárságokat vágják egymás fejéhez és ennyi.
Se tanulság, se erkölcsi megmérettetés, csak dühöngünk a semmiről úgy általában ezzel, is mutatva, hogy a saját szemétdombunkon nekünk kell először is kapirgálni, másnak tilos!
Szóval fel sem merülne bennem a jó kapcsolat okának felfedezése, ha nem azt látnám, hogy az emberek vagy üvöltenek vagy nem állnak szóba egymással, ez a kettő,egymás következménye is lehet.
Mikor is degradálódott le az emberi kapcsolatrendszer erre a két legalacsonyabb szintű lehetőségre?
Mi az oka annak, hogy semmit és senkit nem tudunk máshogy elfogadni, csak a saját szemüvegünkön keresztül?
Van még egyáltalán lehetőség arra, hogy emberek között igazi őszinte, tiszta kapcsolat jöjjön létre, olyan hazudozásmentes, amitől az ember lelke megbizsereg?
Vagy végképp eltörlődött ez a lehetőség a pénz és hatalom utáni hajsza sűrűjében?
Konokul vallom, hogy a jó emberi kapcsolatra szükség van.
Kell mindannyiunknak olyan társaság, barátság avagy szerelem, ahol az ember önmagát adhatja!
Persze sokakat felfalt már a képtelenebbnél képtelenebb kitalációk áradata, amivel igazi énjüket el akarják rejteni.
Van, hogy annyira jól sikerül, hogy már maguk sem tudják , kik valójában!
Szóval a jó kapcsolat.
Hát nézzük, a jó kapcsolat alapja a beszélgetés, a jó kommunikáció, hogy maradjunk 21. századiak. Szóval: Én elmondom neked, hogy mit szeretnék és te figyelsz rám, majd átgondolod és válaszolsz, hogy érted vagy sem és javasolsz megoldást. Vagy te elmagyarázod, hogy ezt ezért és ezért tetted vagy teszed, és én akár egy felismeréstől elhűlt "aha" kíséretében is konstatálom, hogy :Így már világos!
Te kérsz tőlem valamit, elmondod, miért , hogy miért ezt a megoldást választottad és én szűkös ismereteimmel kiegészítve javasolhatok mást is és ezt vitatjuk meg.
Szóval a jó kapcsolatban arra törekszünk, hogy a másik megértsen bennünket, ne csak álljon mint Bálám ama bizonyos rakoncátlan állata, hanem felfogja és megnyugtatóan és boldog mosollyal, büszkén rendezze önmagában, hogy : Lám, lám milyen jó, hogy értjük egymást!
Ez még korántsem jelenti azt, hogy egyet is értünk, de az már egy nehézségi fokozat, hogy a különböző véleményből valami közöset kigyúrjunk!
Persze ehhez ismerni kell a "vak vezet" játékot.
Évekkel ezelőtt részt vettem egy önismereti képzésen, aminek azonnali konkrét eredményét is lehetett tapasztalni. A helyes önismeret ugyanis minden kapcsolatban olyan, mint kiszáradt pataknak a víz, táplál, megújít.
Persze nem minden gyökeret lehet újraéleszteni, van, amelyik megmarad olyannak, amilyen!
Szóval a helyes önismeretben az embernek szemernyi kétsége sem támad afelől, hogy kapcsolatait jól és helyesen kezeli, nem fogy el a benne lévő mély intelligencia és aki önmagával tisztában van, az pontosan tudja, hogy meddig érdemes egy kapcsolatot fenntartani, meddig érdemes azt fejleszteni, vagy mi az a pont, ahol talán meg kell szakítani.
Máshogy is fogalmazhatok: aki ismeri önmagát, az tudja, hogy a másik érdemes-e az ő társaságára, vagy sajnálattal ámde a felesleges energia bevitel elkerülése miatti döntéssel, a másikat lapátra teszi, vagy a "futottak még" kategóriába emeli.
A jó önismerettel rendelkező embereknek nincs szükségük állandó dicséretre, mert tudják, hogy olyanok, amilyenek, hiszen pont olyannak látják magukat, mint ahogy mások látják őket.
Az, hogy ez egyesekből vonzódást vagy gyűlöletet vált ki, az már érzelem és evvel a részével nem a helyes önismerettel rendelkezőnek kell foglalkoznia, hanem annak, akikben az érzelmek felszabadultak.
A " vak vezet" játék lényege, hogy az egyik félnek bekötjük a szemét a másik pedig csak a szavaival próbálja meg végigvezetni egy eléggé sok akadállyal megspékelt úton. Ebben a játékban a bizalom a legfőbb elem, ha nincs bizalmad ahhoz, aki vezet, akkor nem tudsz az instrukcióira figyelni, ha pedig figyelmetlen vagy mint vezető a vak kezét-lábát összetörheti.
Bizony a jó kapcsolat lényege a tisztán megfogalmazott alapos és figyelmes kommunikáció, az aprólékos elemekkel megtűzdelt mondandó, hogy soha ne lehessen félre érteni szándékainkat.
Nagy szerelmek és komoly vezetők buktak el ebben az látszólag egyszerű megmérettetésben.
Tudnunk kell a másikat megszólítani, annak elmondani, mit szeretnénk, abban világosan érvelni, miért is akarjuk mindezt, majd a megfelelő módon visszakérdezni, hogy értette-e a másik.
Ha mindezt nem tesszük, akkor őskáosz alakul ki társadalmi, üzleti és magánéletünkben is. Ugyanis azt a látszatot keltjük, hogy mi okosak vagyunk és mindenki hülye.
Mert, senki nem ért semmit, így mindenki csinál valamit és azt képtelenség összehangolni.
Agyonfrusztrált emberek tömege szaladgál tétován az utcákon, mert gőzük sincs hova tartanak!
A jó kapcsolat egyértelműen építő, azaz a benne lévők egymás épülésére szolgálnak, esetleg egyoldalúan fejlesztő, ahol az egyik fél épül a másik stagnál. Van a még működő kapcsolat, ahol ugyan senki sem fejlődik a másik jelenlététől, de nem is rombolódik benne.
Az a kapcsolat azonban, ahol a felek nem fejlődnek, hanem zigótává nyomorgatják egymást türelmetlenségükkel, ostobaságukkal, nemtörődömségükkel, hazugságaikkal, az csak mindkét fél kárára válik és menekülni kell belőle, de azonnal!
Szóval, Hölgyeim és Uraim! Csak bátran próbáljuk ki ezt a játékot! Csak vigyázzunk, mert kiderülhet, hogy kapcsolatunk bizonyos emberekkel nem a bizalomra épül, vagy, hogy nem is jött létre!
És még egy fontos dolog: A kapcsolat létrehozása művészet, szimbolizálja az ember társas lénykénti folytonos útkeresését. Ezért nem árt, ha tudjuk, hogy nem szabad görcsölni rajta, nem szabad a másikat szorítani és megfojtani benne, mert akkor az elmenekül. Hagyni kell, hogy távolról szemléljen bennünket és a legnagyobb kövek között is észreveszi a gyémántot!
2016. január 4., hétfő
"Nem szeretem" dolgok
Karácsonykor szeretjük a havat, igazi filingje van, olyan mikulásos, összebújós, túláradó érzésekkel teli, szóval a hó kell ahhoz, hogy széltében-hosszában, mélységében megéljük elképesztő hangulatát. Ám az utóbbi években nem Karácsonykor esik a hó, amikor illendő lenne és, amikor igazán rá vagyunk készülve, hanem januárban, februárban vagy éppen március 15.-én.
Ünnepi hangulat sehol, helyette viszont marad a robotolós hólapátolás.
Bármennyire is szeretem a szép hófehér havat, de a lapátolás nem a kedvencem és egyre szomorúbban konstatálom, hogy mire hazaérek teendőim után, úgy kell kiásnom kis házam körvonalait.
Persze , amennyiben ebben az ütemben hullik ránk az égi áldás.
A forró tea ugyan ad némi enyhülést lelkem sopánkodásának, de igazából a felismerés , hogy újabb plusz tevékenység "szakad rám" nem tölt el örömmel.
Ilyenkor az embernek számtalan szebbnél szebb gondolata támad, mint pl: de jó lenne most valahol a tengerparton 30 C fokos melegben nyaralni!
Egy szál pólóban és bikiniben sétálni a napfényes homokon, ahol süti az ember talpát a felmelegedett part, miközben simogat a tenger lágy hullámaival!
Ez a de jó lenne kategória a legelképesztőbb!
Mert, ha tél van , " egy szál semmire vágyunk", ha nyár, akkor szánkózásra és kandalló tűzre.
Az lenne az igazi, ha mindig azt élveznénk, ami éppen van!
De az ember csak olyan, hogy mindig mást akar és mindig mást tesz, mint amire lehetősége nyílik.
Vegyük csak a legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgot a Hétfőt!
Az emberek nagy többsége úgy van vele: Jaj csak Hétfő ne legyen!Mert avval kezdődik a munka, a tanulás, a vizsgák, a megbeszélések egyszóval mindaz, amit nem szeretünk megélni!
A Hétfő a szükséges rosszak egyike! És tényleg így van?
Létezhet, hogy minden rossz Hétfőn kezdődik?!
Aligha! Valahol a morális felfogásunkkal van a bibi. Nem szeretjük a "nem szeretem" dolgokat!
Hogy számon-kérnek tőlünk és elvárásoknak kell megfelelnünk!
Mert a mindennapjainkban igenis állandó kihívásokkal kell szembenéznünk, folyamatosan felelnünk és megfelelnünk kell!
Ez az, ami miatt nem szeretjük a Hétfőt, vagy a hólapátolást, vagy télen a hideget, nyáron a nagy meleget!
Szóval bennünk van a hiba, a mi készülékünkben!
Ha teszem azt, télen nagy meleg lenne, akkor is utálnánk a Hétfőt, és ha nyáron esne a hó, akkor is!
Kell ezt még ragozni?
Nem.
Valahogy úgy kell ennek működnie, hogy annak a nehézségnek " adom oda magam" avagy fogadom el, amelyet éppen megélek. Nem kell elmélyedni benne, nem kell előre félni, hiszen, aminek meg kell történnie, az meg fog történni.
Szóval, örüljünk a havazásnak januárban, a hétfőnek minden héten, mert nem biztos, hogy ez lesz a legrosszabb napunk!
Csak engedjük, hogy megtörténjenek a dolgok, a most pillanata a legfontosabb, mert a következő pillanatban már elmúlik és halott lesz.
Amúgy pedig inkább az örömteli pillanatokat őrizzük meg, mert azok visznek tovább, azok adnak elég erőt, a cseppet sem kívánatos nehézségek elviselésére.
Ünnepi hangulat sehol, helyette viszont marad a robotolós hólapátolás.
Bármennyire is szeretem a szép hófehér havat, de a lapátolás nem a kedvencem és egyre szomorúbban konstatálom, hogy mire hazaérek teendőim után, úgy kell kiásnom kis házam körvonalait.
Persze , amennyiben ebben az ütemben hullik ránk az égi áldás.
A forró tea ugyan ad némi enyhülést lelkem sopánkodásának, de igazából a felismerés , hogy újabb plusz tevékenység "szakad rám" nem tölt el örömmel.
Ilyenkor az embernek számtalan szebbnél szebb gondolata támad, mint pl: de jó lenne most valahol a tengerparton 30 C fokos melegben nyaralni!
Egy szál pólóban és bikiniben sétálni a napfényes homokon, ahol süti az ember talpát a felmelegedett part, miközben simogat a tenger lágy hullámaival!
Ez a de jó lenne kategória a legelképesztőbb!
Mert, ha tél van , " egy szál semmire vágyunk", ha nyár, akkor szánkózásra és kandalló tűzre.
Az lenne az igazi, ha mindig azt élveznénk, ami éppen van!
De az ember csak olyan, hogy mindig mást akar és mindig mást tesz, mint amire lehetősége nyílik.
Vegyük csak a legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgot a Hétfőt!
Az emberek nagy többsége úgy van vele: Jaj csak Hétfő ne legyen!Mert avval kezdődik a munka, a tanulás, a vizsgák, a megbeszélések egyszóval mindaz, amit nem szeretünk megélni!
A Hétfő a szükséges rosszak egyike! És tényleg így van?
Létezhet, hogy minden rossz Hétfőn kezdődik?!
Aligha! Valahol a morális felfogásunkkal van a bibi. Nem szeretjük a "nem szeretem" dolgokat!
Hogy számon-kérnek tőlünk és elvárásoknak kell megfelelnünk!
Mert a mindennapjainkban igenis állandó kihívásokkal kell szembenéznünk, folyamatosan felelnünk és megfelelnünk kell!
Ez az, ami miatt nem szeretjük a Hétfőt, vagy a hólapátolást, vagy télen a hideget, nyáron a nagy meleget!
Szóval bennünk van a hiba, a mi készülékünkben!
Ha teszem azt, télen nagy meleg lenne, akkor is utálnánk a Hétfőt, és ha nyáron esne a hó, akkor is!
Kell ezt még ragozni?
Nem.
Valahogy úgy kell ennek működnie, hogy annak a nehézségnek " adom oda magam" avagy fogadom el, amelyet éppen megélek. Nem kell elmélyedni benne, nem kell előre félni, hiszen, aminek meg kell történnie, az meg fog történni.
Szóval, örüljünk a havazásnak januárban, a hétfőnek minden héten, mert nem biztos, hogy ez lesz a legrosszabb napunk!
Csak engedjük, hogy megtörténjenek a dolgok, a most pillanata a legfontosabb, mert a következő pillanatban már elmúlik és halott lesz.
Amúgy pedig inkább az örömteli pillanatokat őrizzük meg, mert azok visznek tovább, azok adnak elég erőt, a cseppet sem kívánatos nehézségek elviselésére.
2016. január 3., vasárnap
A pasi , mint komfortmérce...
Beszélgettünk barátnőimmel a szokásos témáról: a pasikról.
A pasi , aki valamilyen formában komfortmérce , mert valahol egy férfi jelenléte egy nő életében többszörösére emelheti a nő komfortérzetét. Úgymint gyengédség, gondoskodás, szeretet, szerelem a kihagyhatatlan szex, az anyagi javak stb.
Na igen, a nő komfortérzete a legmagasabb szinten talán az esküvőjekor van, vagy a szerelem beteljesülésekor, aztán mintha ezek a dolgok szép lassan elkezdenének csökkenni.
Férfiolvasóim mondhatják: na ja, csak hogy a hölgyek jelenlétének is emelnie kell a férfi komfortérzetét. Ez így igaz, de én most inkább női szemmel vizsgálom ezt a témát, egyrészt mert nő vagyok, másrészt, mert sohasem voltam pasi és nem is leszek!
Az, hogy egy kapcsolat létrejön-e vagy sem, sok dolognak a függvénye, de egynek biztos : van-e kémia vagy sincs.
Mi nők alapból olyanok vagyunk, hogy van egy jól működő első szenzorunk, ami akkor jelez, ha az adott pasi az első látásra is belső zárlatot okoz. Ez amolyan apró, de jól felismerhető remegés.
Ha kapunk visszajelzést, akkor van kémia.
Innentől már csak az vár eldöntésre, hogy ennyivel megelégszünk-e vagy sem. Bevethetjük csavaros és a férfiaknak nehezen érthető logikánkat, vagy érvelhetünk pro és kontra, ha vannak ismereteink a férfiről, ha nincsenek, akkor pedig beindul a női "hírszerzés" "Kandur" fedőnevű hadművelete és megpróbálunk minél több információt begyűjteni, kémiánk beinditójának hátteréről.
Általában az információ beszerzés nem ütközik különösebb nehézségekbe, inkább azt mondhatnám, hogy a megszűrése a nehezebb: mert mindenki tudni vél valamit.
De még ott van a lehetséges első randi és annak alapszabálya: vagy tudj meg minél többet, vagy ne akarj semmit tudni!
Nyilván ha izgalmasabbnak tűnik a másik az átlagnál, akkor sokat szeretnénk tudni róla.
Hozzá teszem, hogy komfortérzetünk már ekkor is közel van a 85 %-hoz, de ennél nem több, mert mindig fenn kell tartani a rizikófaktort: azaz a másik nő meglétét, jelenlétét. Ugyanis a férfiak előszeretettel elfelejtkeznek arról, hogy nem élnek egyedül, vagy csak részleges amnéziáról van szó, de valahogy ez az info sokat tartózkodik náluk az "alsó polcon".
Nem mintha a nőknél ez nem fordulna elő, de egy nő, csak akkor kezd másik kapcsolatba, ha a meglévőből végleg ki akar szállni. A férfiak azonban és általában nem akarnak a meglévőből kiszállni, de valamilyen ösztön alapján biztosak akarnak lenni benne, hogy sohasem maradnak egyedül.
Szóval tegyük fel, hogy minden stimmel: a kémia, és a kapott információk még tűréshatáron belül vannak. A tűréshatár már csak azért is lényeges, mert valamennyit képes egy nő alkalmazkodni ( néhány esetben a szerelem kedvéért, feladni mindent!- igen vannak ilyen nők), de van egy határ, ami alá nem akar benézni és ezért fontos tudni, hogy mi az a legrosszabb, amit már nem tud elviselni.
Létrejön az első randi és az,a minden pozitív előzetes mellett is lehet elképesztő pocsék.
A megjelenés minősége miatt, avagy viselkedési hiányosságok miatt, vagy figyelmetlenség miatt stb.
Sokat vitatkoztunk azon egyik ismerősömmel, hogy mit illik felvenni egy randira, mert álláspontja szerint egy szabadidő ruha bőven megfelel. Érveltünk pro és kontra, hogy a ruházat már jele tiszteletünknek, váltig állította, hogy a sportos csuka beválik. Arról nem csevegett, hogy milyen hosszú időre sikerült a másikat megtartani.
Vannak férfiak, akik minden pozitívum ellenére , nem használnak zsebkendőt, de olyan is akad, aki bátran ás fesztelenül pukizik nyilvános helyen. Mondanom sem kell, hogy a szégyent megatonnákban lehet mérni!
Vannak, akik a nővel fizettetnek , " mert bocs elfelejtettem magammal hozni a bankkártyámat!" ( pláne!) és vannak, akiknek nincsenek gátlásaik a tekintetben sem, hogy éppen alakuló kapcsolatuk közben a szemük előtt elsuhanó igen alul-öltözött nőt a mosdó valamelyik szegletében ki ne segítség szexuális szorultságából.
Persze vannak igazán remek férfiak , ez kétségtelen és ők aztán tényleg képesek mindarra, amire egy nőnek szüksége van. Tudnak belső harmóniát teremteni, tudnak okosan élni, tudnak kedvesek és maximálisan gyengédek lenni, szóval mindez valóban létezik!
Ha alapul veszem azt az általános igazságot, hogy nem lehet minden csak fekete vagy csak fehér, akkor fel kell tenni azt a kérdést, hogy hogyan lehetséges, egy a minden tekintetben vonzó férfi képes alulmúlni viselkedésével önmagát, vagy, hogy egy egyébként rosszul öltözött pasi, hatalmas szívvel képes megközelíteni egy nőt?
Talán igaz az, hogy egy férfi úgy viselkedik egy nővel, ahogy az a nő őt értékeli?!
Talán a férfiak saját minőségükből képesek annyit engedni, amennyire az adott nő igényes vagy éppen igénytelen?!
Létezhet, hogy egy és ugyanazon férfi az egyik nővel lekezelő, míg a másikat magasra értékeli?
Lehet, hogy egy randin történt kellemetlen közjáték, csak esetlenségük és gyengeségük mutatója és nem több?
Valószínű. A nők azonban olyanok, hogy folyton csalódnak, vagy mert akarnak csalódni, vagy mert nem ismerik legkedvesebb francia barátom egyik igen bölcs meglátását:
" Kedves! Ne legyenek elvárásaid és akkor nem fogsz csalódni!"
2016. január 1., péntek
Hoppá! Már 2016 van!
http://www.joliecarte.com/cartes-facebook/3000/video-meilleurs-voeux
Bevallom őszintén nem volt szándékomban ma írni, hiszen ilyenkor az ember csak a Szilveszteri mulatság következményeit próbálja felszámolni magában: azaz jobbára alszik, még emlékezni nem tud, de minden egyszerre nem is mehet! :D
Én is részt vehettem volna , valami ilyesmin, de valahogy évek óta olyan kellemes az a tudat, hogy megengedhetem magamnak Szilveszterkor azt a szabadságot, hogy itthon filmet nézzek, vagy éppen pókerezzek virtuális társaimmal, vagy a Forma-1 összefoglalóját elemezgessem, de azt is, hogy belemerengve a semmibe, azokra gondoljak, akiket szeretek.
Apropó akiket szeretek, ez a "lista", hol szűkül, hol bővül, attól függően, hogy ki dönt úgy, kilép az életemből, vagy éppen "bekukkant" és továbbáll vagy marad. Én azonban hűséges vagyok és akit megszerettem, annak nincs más választása " el kell engem viselnie" :D !
Te jó ég, ez mennyire agresszíven hangzik!
Pedig nem az.
Vegyünk egy hivatalosan nem megerősített, de nagyon is valós statisztikai adatot, miszerint minden egyes ember közvetlenül maximálisan 20 emberrel képes kapcsolatot tartani, azt figyelemmel kísérni , ebbe beletartoznak a családtagok, a barátok és a szerelmek is.
Ha jól összeszámoljuk ennél azért jóval kevesebb azok száma, akikkel valójában bizalmas kapcsolatban vagyunk, akikkel megosztjuk a gondolatainkat az életünkből és az időnkből adunk neki. Ez nem más , mint szeretet.
Persze jönnek új emberek , náluk dönthetünk úgy is, hogy őket közelebb engedjük, vagy egyszerűen " haladjon a sor".
Na persze , az, hogy kikkel találkozunk az nem a véletlen műve, mindig, minden egyes találkozásnak oka van, mindig minden egyes ismerkedésnek célja van, lehet nem több, hogy egy újabb történettel gazdagodjunk, vagy éppen egy újabb tanulságot vonhassunk le. Legyen az a kapcsolat építő, vagy romboló, tanítani akar.
Nem mondom, hogy vágyom mindig arra, hogy újabb és újabb "pofára esések" okait elemezgessem, de hát az emberfia bizony így növekszik bölcsességben.
Minden Szilveszter valahol egy óriási kapkodásnak tűnik, amikor az ember még meg akar tenni valamit, amit egész évben nem mert, vagy nem tudott, vagy egyszerűen csak azt akarja tudatni: " Hé! még itt vagyok és ilyen jól nézek ki!"
Talán ezért is szeretünk ezen az estén fergeteges ruhakölteményeket felvenni, ezért is szeretünk éjfélkor csókot adni kedvesünknek, majd önfeledten végigcuppantani minden embert a társaságban, mert azok a pillanatok megismételhetetlenek, az az év véget ér és vissza nem tér, és 1 perc múlva könyörtelenül elmúlik.
Ilyenkor hangzanak el a fogadalmak, és a jókívánságok, elérzékenyülve, könnyek között lessük a tűzijátékot és arra gondolunk: szalad az idő!
Szalad bizony, csak úgy repül és magával viszi az összes elbaltázott tervünket is!
Én amilyen hihetetlen szerencsés vagyok, "páholyból" néztem a tűzijátékot és gyönyörű volt, köszönet azoknak, akik itt a környékemen "megfestették" a szilveszter éjszakáját. ( Ez itt nem a reklám helye!)
Szóval végiggondoltam Karácsony üzenetét, amely egybeér a az év végi hálaadással és rájöttem, hogy egy igazi Karácsonyi filmlistát még sohasem írtam össze.
Hogy, hogy jön ez a mulatozáshoz?! Sehogy.
Csak ezekben a filmekben valahogy minden benne van, a kimondott és kimondhatatlan vágyak és sok okosság és sok nevetés, egyszóval olyanok, mint az élet, vagy mint mi magunk.
Történnek velünk dolgok, reménykedünk valamiben, hiszünk valamiben , élünk a magunk módján, nevetünk és sírunk.
Íme az én Karácsonyi kedvenceim:
Fagyöngy Manhattan felett
Karácsonyi csók
Az ördög pradát visel
Reszkessetek betörők
Vakáció
Mindenáron Karácsony
Ebben a jelenetben igazán benne van minden, amit a mai világról el lehet mondani, az ártatlan őszinteségtől a könyörtelen sznobizmusig.
Igaz nem karácsonyi film, de a kedvenceim között ott a Szex és New York, nem feltétlen a natúr őszintesége miatt ( bár az is rendkívüli) hanem, ahogy a konzumhedonizmus okozta lelki károkat képes pillanatról, pillanatra bemutatni. Ahogy rávilágít azokra a problémákra, aminek kusza erdejéből ma már szinte kilátni sem lehet.
Nos 2016 itt van, elkezdődött és ahogy a 2015-ös fiókot becsukjuk, magunk mögött hagyunk egy darabot ismét az életünkből.
Boldog Új Évet Mindenkinek!
Bevallom őszintén nem volt szándékomban ma írni, hiszen ilyenkor az ember csak a Szilveszteri mulatság következményeit próbálja felszámolni magában: azaz jobbára alszik, még emlékezni nem tud, de minden egyszerre nem is mehet! :D
Én is részt vehettem volna , valami ilyesmin, de valahogy évek óta olyan kellemes az a tudat, hogy megengedhetem magamnak Szilveszterkor azt a szabadságot, hogy itthon filmet nézzek, vagy éppen pókerezzek virtuális társaimmal, vagy a Forma-1 összefoglalóját elemezgessem, de azt is, hogy belemerengve a semmibe, azokra gondoljak, akiket szeretek.
Apropó akiket szeretek, ez a "lista", hol szűkül, hol bővül, attól függően, hogy ki dönt úgy, kilép az életemből, vagy éppen "bekukkant" és továbbáll vagy marad. Én azonban hűséges vagyok és akit megszerettem, annak nincs más választása " el kell engem viselnie" :D !
Te jó ég, ez mennyire agresszíven hangzik!
Pedig nem az.
Vegyünk egy hivatalosan nem megerősített, de nagyon is valós statisztikai adatot, miszerint minden egyes ember közvetlenül maximálisan 20 emberrel képes kapcsolatot tartani, azt figyelemmel kísérni , ebbe beletartoznak a családtagok, a barátok és a szerelmek is.
Ha jól összeszámoljuk ennél azért jóval kevesebb azok száma, akikkel valójában bizalmas kapcsolatban vagyunk, akikkel megosztjuk a gondolatainkat az életünkből és az időnkből adunk neki. Ez nem más , mint szeretet.
Persze jönnek új emberek , náluk dönthetünk úgy is, hogy őket közelebb engedjük, vagy egyszerűen " haladjon a sor".
Na persze , az, hogy kikkel találkozunk az nem a véletlen műve, mindig, minden egyes találkozásnak oka van, mindig minden egyes ismerkedésnek célja van, lehet nem több, hogy egy újabb történettel gazdagodjunk, vagy éppen egy újabb tanulságot vonhassunk le. Legyen az a kapcsolat építő, vagy romboló, tanítani akar.
Nem mondom, hogy vágyom mindig arra, hogy újabb és újabb "pofára esések" okait elemezgessem, de hát az emberfia bizony így növekszik bölcsességben.
Minden Szilveszter valahol egy óriási kapkodásnak tűnik, amikor az ember még meg akar tenni valamit, amit egész évben nem mert, vagy nem tudott, vagy egyszerűen csak azt akarja tudatni: " Hé! még itt vagyok és ilyen jól nézek ki!"
Talán ezért is szeretünk ezen az estén fergeteges ruhakölteményeket felvenni, ezért is szeretünk éjfélkor csókot adni kedvesünknek, majd önfeledten végigcuppantani minden embert a társaságban, mert azok a pillanatok megismételhetetlenek, az az év véget ér és vissza nem tér, és 1 perc múlva könyörtelenül elmúlik.
Ilyenkor hangzanak el a fogadalmak, és a jókívánságok, elérzékenyülve, könnyek között lessük a tűzijátékot és arra gondolunk: szalad az idő!
Szalad bizony, csak úgy repül és magával viszi az összes elbaltázott tervünket is!
Én amilyen hihetetlen szerencsés vagyok, "páholyból" néztem a tűzijátékot és gyönyörű volt, köszönet azoknak, akik itt a környékemen "megfestették" a szilveszter éjszakáját. ( Ez itt nem a reklám helye!)
Szóval végiggondoltam Karácsony üzenetét, amely egybeér a az év végi hálaadással és rájöttem, hogy egy igazi Karácsonyi filmlistát még sohasem írtam össze.
Hogy, hogy jön ez a mulatozáshoz?! Sehogy.
Csak ezekben a filmekben valahogy minden benne van, a kimondott és kimondhatatlan vágyak és sok okosság és sok nevetés, egyszóval olyanok, mint az élet, vagy mint mi magunk.
Történnek velünk dolgok, reménykedünk valamiben, hiszünk valamiben , élünk a magunk módján, nevetünk és sírunk.
Íme az én Karácsonyi kedvenceim:
Fagyöngy Manhattan felett
Karácsonyi csók
Az ördög pradát visel
Reszkessetek betörők
Vakáció
Mindenáron Karácsony
Ebben a jelenetben igazán benne van minden, amit a mai világról el lehet mondani, az ártatlan őszinteségtől a könyörtelen sznobizmusig.
Igaz nem karácsonyi film, de a kedvenceim között ott a Szex és New York, nem feltétlen a natúr őszintesége miatt ( bár az is rendkívüli) hanem, ahogy a konzumhedonizmus okozta lelki károkat képes pillanatról, pillanatra bemutatni. Ahogy rávilágít azokra a problémákra, aminek kusza erdejéből ma már szinte kilátni sem lehet.
Nos 2016 itt van, elkezdődött és ahogy a 2015-ös fiókot becsukjuk, magunk mögött hagyunk egy darabot ismét az életünkből.
Boldog Új Évet Mindenkinek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Elképesztő...
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
Március 17. hajnali 3 óra, nézem a legújabb fejleményeket, látom a megszületett újabb rendelkezéseket, amelyek sokakat érintenek, vállalko...
-
Bárki, aki járt mostanában Dunapatajon a Petőfi utcában ( márpedig sokan teszik ezt, mert az Önkormányzathoz ügyes-bajos ügyüket igen soka...