...és a rossz, lecsap ránk!

Minden születés egy csoda, minden új élet valahol nem más, mint Teremtés.
Felfoghatatlan szinte, hogy két  sejtből képes egy új, tiszta élet fejlődni és világra jönni.
Az talán még elgondolkodtatóbb, hogy a természetben a legtörékenyebb újszülött, az emberé.
Minden lény olyan utódot reprodukál, hogy az azonnal képes felállni,becsatlakozni a családba, megérteni a körülötte lévő hierarchiát ( itt a megértést nem klasszikus értelemben gondolom), kivéve az ember kicsi babája, aki hosszú éveken keresztül sajátítja el az emberré válás fortélyait.
A szülők saját tudásukat bevetve szocializálják gyermekeiket, nevelik, óvják őket.
Jó esetben megfelelő szakirodalmat is elolvasnak , hogy csemetéjük egészséges lelkületű emberré váljon.
Vannak azonban olyanok, akik "kísérletezgetnek" a gyermekneveléssel és vannak, akik igazából hagyják, hogy a gyermek úgy nőjön fel, ahogy épp az élet hozza.
Ahogy az ember testét fölkészítik  oltásokkal, hogy az immunrendszer elleni támadásokat visszaverje, úgy az ember lelkét is fel kellene erősíteni.
Kérdeztem ismerősöket erről és ilyen válaszokat kaptam:

" Szerintem a lélek, az kamu. Se látni nem lehet, sem megfogni, így nincs.Szóval lényegében nincs miről beszélni!"

" Szerintem viszont, van lélek- mondta egy másik- csak éppen akkor van rá szükség ha meghalunk!" ( Gondolom a lélekvándorlásra akart utalni.)

Mások szerint a lélek csak arra való, hogy a pszichológusok jól keressenek, ismét mások pedig azt vallják, hogy a lélek ismeretlen, de lassan megismerhető és nagy mértékben befolyásolja az életünket.

Én úgy gondolom, hogy igenis van lélek. Bizonyíték az is rá, hogy az ember képes hihetetlen boldog lenni , vagy éppen rendkívül szomorú, szerelmes, vagy éppen gyűlölködő avagy haragos.
Vagyis érzelmeket mutat fel, érzelmekkel fejezi ki önmagát, nem csak szavakkal. A Lélek fájni is tud, amikor ártatlanul vádolnak bennünket, vagy ha elveszítjük azt , akit szerettünk, vagy elhagytak bennünket,  és a Lélek arra is képes, hogy emlékekben őrizze azokat az érzelmeket, ami egy "de ja vu'" kapcsán előjönnek.
A lélekben őrizzük a rossz emlékek  érzelmi nyomait és képesek vagyunk azt újra átélni. Ez ugyanígy van a jó emlékek érzelmi nyomaival.
Ma már az is bizonyított, hogy a testi egészség alapfeltétele a lelki egészség.
Szinte minden második ember szenved, valamilyen betegségben, aminek eredete lelki okokra vezethető vissza.
A ma embere rendkívül zavart és felpezsdült világban él, percenként olyan hatások alá kerül, amikre nincs felkészülve. Nem tud védekezni, hiszen fejlődése során jó ha a testi egészségét igyekeztek karbantartani, a lélek pedig ott maradt valamelyik poros szegletben.
A lélek nevelése, szocializálása sokkal nehezebb olykor, mint gondolnánk, mert ,míg mondjuk a tisztálkodás, avagy a köszönés szabályai egyértelműek, addig a lélekben végbemenő folyamatok, avagy módosító rezdülések nehezen kontrollálhatóak.
A lelket tehát táplálni kell.
Táplálni, etetni és itt jön az a bizonyos rossz.
Ha lelkünket gonosz gondolatokkal, paranoiával, haraggal, dühvel tápláljuk, akkor mi magunk válunk gonosszá, mi magunk válunk elviselhetetlenné, mi magunk válunk mások farkasává.
Amikor azonban a jót és a szépet ültetjük el lelki kertünkben és azt locsoljuk, gondozzuk, akkor hihetetlen erőssé tudjuk tenni magunkat a támadásokkal szemben.
Kétségünk ugyanis sohase legyen, hogy a jólelkű embereket bizony a rossz lelkületűek gyűlölik. A gyűlölet alapoka pedig az, hogy ők képtelenek a jót választani.
Hogy ki, mit ad táplálékul lelkének, az saját egyéni döntésének a következménye , természetesen a gyerekkori behatások után. Nyilván arra nem nagyon van ráhatásunk, hogy egy szülő mekkora dózisban gerjeszti a gyerekben a félelmet, vagy frusztrációt, avagy a szeretet érzését.
Viszont a gyermekkorból kilépve már saját döntésünk eredménye, hogy a "jó farkast" vagy a "rossz farkast" tápláljuk.
Bármit is teszünk tudnunk kell a következményeit.
A rossz lelkű ember gáncsoskodó, csak a saját egoja számít, másokat eltipor, másokat bántalmaz, ok nélkül kiszemel áldozatokat, zsarol egyszóval pusztít. Önmagát és embertársait.

A jólelkű emberhez viszont mindenki vonzódik, mindenki vele akar lenni, mindenki szeretne belőle egy "darabot" a jólelkű ember önzetlenül ad szeretetet, jóságot és mindent.

De azért azt tudni kell, hogy a rossz olyan, hogy képes megtéveszteni, olyan "köntösben" mutatkozni, mintha megértő és kedves lenne: pedig csak áldozatát akarja becserkészni.
Ezért kell a lelket is nevelni, mert óriási útvesztők és gödrök tarkítják a jó emberré válás aszfaltját.Könnyen letérhetünk róla, könnyen elhagyhatjuk azt, könnyen válhatunk a rossz farkas áldozatává.

Sorsokat és történeteket tudnánk felsorolni, ahol egy alapjában véve jó embert elnyelt a sötétség, avagy nagyváros kietlen bugyra, avagy tudunk olyanokról, akik valamely nagy határhelyzet kapcsán ( betegség, halál) letértek eddigi zabolázatlan útjukról és elkezdték lelküket megtisztítani minden rossztól, rossz hajlamtól.

Ezek az emberek eltökéltek és elszántak, mert az életükben bekövetkezett történés olyan sokkoló volt, hogy megértette velük: ez nem járható út.
Most már csak az a kérdés: milyen lelkülettel élünk?
Ezt döntse el ki-ki maga!