Azon gondolkodtam, hogy mitől is működhet jól egy kapcsolat , amikor eszembe ötlött, hogy valójában miért is kérdés ez?Igazából azt látom szűkebb-tágabb környezetemben , hogy az emberek képtelenek egymással vagy éppen egymás mellett megférni, folyamatosan viták, perlekedések szegélyezik útjukat és a legtöbbnek még csak igazán értelme sincs.
Valójában a vita olyan műfaj, ami ugyan létezik, de már nem a klasszikus értelemben előrevivő, véleménycserés, gondolkodásfejlesztő problémafeltáró program, hanem érzelmi show műsor, amolyan értelmetlenségig agyonfröcsögött szópárbaj.
Az emberek ma már nem értelmesen vitatkoznak, hanem kinek nagyobb a hangja alapon ugyanazon trágárságokat vágják egymás fejéhez és ennyi.
Se tanulság, se erkölcsi megmérettetés, csak dühöngünk a semmiről úgy általában ezzel, is mutatva, hogy a saját szemétdombunkon nekünk kell először is kapirgálni, másnak tilos!
Szóval fel sem merülne bennem a jó kapcsolat okának felfedezése, ha nem azt látnám, hogy az emberek vagy üvöltenek vagy nem állnak szóba egymással, ez a kettő,egymás következménye is lehet.
Mikor is degradálódott le az emberi kapcsolatrendszer erre a két legalacsonyabb szintű lehetőségre?
Mi az oka annak, hogy semmit és senkit nem tudunk máshogy elfogadni, csak a saját szemüvegünkön keresztül?
Van még egyáltalán lehetőség arra, hogy emberek között igazi őszinte, tiszta kapcsolat jöjjön létre, olyan hazudozásmentes, amitől az ember lelke megbizsereg?
Vagy végképp eltörlődött ez a lehetőség a pénz és hatalom utáni hajsza sűrűjében?
Konokul vallom, hogy a jó emberi kapcsolatra szükség van.
Kell mindannyiunknak olyan társaság, barátság avagy szerelem, ahol az ember önmagát adhatja!
Persze sokakat felfalt már a képtelenebbnél képtelenebb kitalációk áradata, amivel igazi énjüket el akarják rejteni.
Van, hogy annyira jól sikerül, hogy már maguk sem tudják , kik valójában!
Szóval a jó kapcsolat.
Hát nézzük, a jó kapcsolat alapja a beszélgetés, a jó kommunikáció, hogy maradjunk 21. századiak. Szóval: Én elmondom neked, hogy mit szeretnék és te figyelsz rám, majd átgondolod és válaszolsz, hogy érted vagy sem és javasolsz megoldást. Vagy te elmagyarázod, hogy ezt ezért és ezért tetted vagy teszed, és én akár egy felismeréstől elhűlt "aha" kíséretében is konstatálom, hogy :Így már világos!
Te kérsz tőlem valamit, elmondod, miért , hogy miért ezt a megoldást választottad és én szűkös ismereteimmel kiegészítve javasolhatok mást is és ezt vitatjuk meg.
Szóval a jó kapcsolatban arra törekszünk, hogy a másik megértsen bennünket, ne csak álljon mint Bálám ama bizonyos rakoncátlan állata, hanem felfogja és megnyugtatóan és boldog mosollyal, büszkén rendezze önmagában, hogy : Lám, lám milyen jó, hogy értjük egymást!
Ez még korántsem jelenti azt, hogy egyet is értünk, de az már egy nehézségi fokozat, hogy a különböző véleményből valami közöset kigyúrjunk!
Persze ehhez ismerni kell a "vak vezet" játékot.
Évekkel ezelőtt részt vettem egy önismereti képzésen, aminek azonnali konkrét eredményét is lehetett tapasztalni. A helyes önismeret ugyanis minden kapcsolatban olyan, mint kiszáradt pataknak a víz, táplál, megújít.
Persze nem minden gyökeret lehet újraéleszteni, van, amelyik megmarad olyannak, amilyen!
Szóval a helyes önismeretben az embernek szemernyi kétsége sem támad afelől, hogy kapcsolatait jól és helyesen kezeli, nem fogy el a benne lévő mély intelligencia és aki önmagával tisztában van, az pontosan tudja, hogy meddig érdemes egy kapcsolatot fenntartani, meddig érdemes azt fejleszteni, vagy mi az a pont, ahol talán meg kell szakítani.
Máshogy is fogalmazhatok: aki ismeri önmagát, az tudja, hogy a másik érdemes-e az ő társaságára, vagy sajnálattal ámde a felesleges energia bevitel elkerülése miatti döntéssel, a másikat lapátra teszi, vagy a "futottak még" kategóriába emeli.
A jó önismerettel rendelkező embereknek nincs szükségük állandó dicséretre, mert tudják, hogy olyanok, amilyenek, hiszen pont olyannak látják magukat, mint ahogy mások látják őket.
Az, hogy ez egyesekből vonzódást vagy gyűlöletet vált ki, az már érzelem és evvel a részével nem a helyes önismerettel rendelkezőnek kell foglalkoznia, hanem annak, akikben az érzelmek felszabadultak.
A " vak vezet" játék lényege, hogy az egyik félnek bekötjük a szemét a másik pedig csak a szavaival próbálja meg végigvezetni egy eléggé sok akadállyal megspékelt úton. Ebben a játékban a bizalom a legfőbb elem, ha nincs bizalmad ahhoz, aki vezet, akkor nem tudsz az instrukcióira figyelni, ha pedig figyelmetlen vagy mint vezető a vak kezét-lábát összetörheti.
Bizony a jó kapcsolat lényege a tisztán megfogalmazott alapos és figyelmes kommunikáció, az aprólékos elemekkel megtűzdelt mondandó, hogy soha ne lehessen félre érteni szándékainkat.
Nagy szerelmek és komoly vezetők buktak el ebben az látszólag egyszerű megmérettetésben.
Tudnunk kell a másikat megszólítani, annak elmondani, mit szeretnénk, abban világosan érvelni, miért is akarjuk mindezt, majd a megfelelő módon visszakérdezni, hogy értette-e a másik.
Ha mindezt nem tesszük, akkor őskáosz alakul ki társadalmi, üzleti és magánéletünkben is. Ugyanis azt a látszatot keltjük, hogy mi okosak vagyunk és mindenki hülye.
Mert, senki nem ért semmit, így mindenki csinál valamit és azt képtelenség összehangolni.
Agyonfrusztrált emberek tömege szaladgál tétován az utcákon, mert gőzük sincs hova tartanak!
A jó kapcsolat egyértelműen építő, azaz a benne lévők egymás épülésére szolgálnak, esetleg egyoldalúan fejlesztő, ahol az egyik fél épül a másik stagnál. Van a még működő kapcsolat, ahol ugyan senki sem fejlődik a másik jelenlététől, de nem is rombolódik benne.
Az a kapcsolat azonban, ahol a felek nem fejlődnek, hanem zigótává nyomorgatják egymást türelmetlenségükkel, ostobaságukkal, nemtörődömségükkel, hazugságaikkal, az csak mindkét fél kárára válik és menekülni kell belőle, de azonnal!
Szóval, Hölgyeim és Uraim! Csak bátran próbáljuk ki ezt a játékot! Csak vigyázzunk, mert kiderülhet, hogy kapcsolatunk bizonyos emberekkel nem a bizalomra épül, vagy, hogy nem is jött létre!
És még egy fontos dolog: A kapcsolat létrehozása művészet, szimbolizálja az ember társas lénykénti folytonos útkeresését. Ezért nem árt, ha tudjuk, hogy nem szabad görcsölni rajta, nem szabad a másikat szorítani és megfojtani benne, mert akkor az elmenekül. Hagyni kell, hogy távolról szemléljen bennünket és a legnagyobb kövek között is észreveszi a gyémántot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése