Beszélgettünk barátnőimmel a szokásos témáról: a pasikról.
A pasi , aki valamilyen formában komfortmérce , mert valahol egy férfi jelenléte egy nő életében többszörösére emelheti a nő komfortérzetét. Úgymint gyengédség, gondoskodás, szeretet, szerelem a kihagyhatatlan szex, az anyagi javak stb.
Na igen, a nő komfortérzete a legmagasabb szinten talán az esküvőjekor van, vagy a szerelem beteljesülésekor, aztán mintha ezek a dolgok szép lassan elkezdenének csökkenni.
Férfiolvasóim mondhatják: na ja, csak hogy a hölgyek jelenlétének is emelnie kell a férfi komfortérzetét. Ez így igaz, de én most inkább női szemmel vizsgálom ezt a témát, egyrészt mert nő vagyok, másrészt, mert sohasem voltam pasi és nem is leszek!
Az, hogy egy kapcsolat létrejön-e vagy sem, sok dolognak a függvénye, de egynek biztos : van-e kémia vagy sincs.
Mi nők alapból olyanok vagyunk, hogy van egy jól működő első szenzorunk, ami akkor jelez, ha az adott pasi az első látásra is belső zárlatot okoz. Ez amolyan apró, de jól felismerhető remegés.
Ha kapunk visszajelzést, akkor van kémia.
Innentől már csak az vár eldöntésre, hogy ennyivel megelégszünk-e vagy sem. Bevethetjük csavaros és a férfiaknak nehezen érthető logikánkat, vagy érvelhetünk pro és kontra, ha vannak ismereteink a férfiről, ha nincsenek, akkor pedig beindul a női "hírszerzés" "Kandur" fedőnevű hadművelete és megpróbálunk minél több információt begyűjteni, kémiánk beinditójának hátteréről.
Általában az információ beszerzés nem ütközik különösebb nehézségekbe, inkább azt mondhatnám, hogy a megszűrése a nehezebb: mert mindenki tudni vél valamit.
De még ott van a lehetséges első randi és annak alapszabálya: vagy tudj meg minél többet, vagy ne akarj semmit tudni!
Nyilván ha izgalmasabbnak tűnik a másik az átlagnál, akkor sokat szeretnénk tudni róla.
Hozzá teszem, hogy komfortérzetünk már ekkor is közel van a 85 %-hoz, de ennél nem több, mert mindig fenn kell tartani a rizikófaktort: azaz a másik nő meglétét, jelenlétét. Ugyanis a férfiak előszeretettel elfelejtkeznek arról, hogy nem élnek egyedül, vagy csak részleges amnéziáról van szó, de valahogy ez az info sokat tartózkodik náluk az "alsó polcon".
Nem mintha a nőknél ez nem fordulna elő, de egy nő, csak akkor kezd másik kapcsolatba, ha a meglévőből végleg ki akar szállni. A férfiak azonban és általában nem akarnak a meglévőből kiszállni, de valamilyen ösztön alapján biztosak akarnak lenni benne, hogy sohasem maradnak egyedül.
Szóval tegyük fel, hogy minden stimmel: a kémia, és a kapott információk még tűréshatáron belül vannak. A tűréshatár már csak azért is lényeges, mert valamennyit képes egy nő alkalmazkodni ( néhány esetben a szerelem kedvéért, feladni mindent!- igen vannak ilyen nők), de van egy határ, ami alá nem akar benézni és ezért fontos tudni, hogy mi az a legrosszabb, amit már nem tud elviselni.
Létrejön az első randi és az,a minden pozitív előzetes mellett is lehet elképesztő pocsék.
A megjelenés minősége miatt, avagy viselkedési hiányosságok miatt, vagy figyelmetlenség miatt stb.
Sokat vitatkoztunk azon egyik ismerősömmel, hogy mit illik felvenni egy randira, mert álláspontja szerint egy szabadidő ruha bőven megfelel. Érveltünk pro és kontra, hogy a ruházat már jele tiszteletünknek, váltig állította, hogy a sportos csuka beválik. Arról nem csevegett, hogy milyen hosszú időre sikerült a másikat megtartani.
Vannak férfiak, akik minden pozitívum ellenére , nem használnak zsebkendőt, de olyan is akad, aki bátran ás fesztelenül pukizik nyilvános helyen. Mondanom sem kell, hogy a szégyent megatonnákban lehet mérni!
Vannak, akik a nővel fizettetnek , " mert bocs elfelejtettem magammal hozni a bankkártyámat!" ( pláne!) és vannak, akiknek nincsenek gátlásaik a tekintetben sem, hogy éppen alakuló kapcsolatuk közben a szemük előtt elsuhanó igen alul-öltözött nőt a mosdó valamelyik szegletében ki ne segítség szexuális szorultságából.
Persze vannak igazán remek férfiak , ez kétségtelen és ők aztán tényleg képesek mindarra, amire egy nőnek szüksége van. Tudnak belső harmóniát teremteni, tudnak okosan élni, tudnak kedvesek és maximálisan gyengédek lenni, szóval mindez valóban létezik!
Ha alapul veszem azt az általános igazságot, hogy nem lehet minden csak fekete vagy csak fehér, akkor fel kell tenni azt a kérdést, hogy hogyan lehetséges, egy a minden tekintetben vonzó férfi képes alulmúlni viselkedésével önmagát, vagy, hogy egy egyébként rosszul öltözött pasi, hatalmas szívvel képes megközelíteni egy nőt?
Talán igaz az, hogy egy férfi úgy viselkedik egy nővel, ahogy az a nő őt értékeli?!
Talán a férfiak saját minőségükből képesek annyit engedni, amennyire az adott nő igényes vagy éppen igénytelen?!
Létezhet, hogy egy és ugyanazon férfi az egyik nővel lekezelő, míg a másikat magasra értékeli?
Lehet, hogy egy randin történt kellemetlen közjáték, csak esetlenségük és gyengeségük mutatója és nem több?
Valószínű. A nők azonban olyanok, hogy folyton csalódnak, vagy mert akarnak csalódni, vagy mert nem ismerik legkedvesebb francia barátom egyik igen bölcs meglátását:
" Kedves! Ne legyenek elvárásaid és akkor nem fogsz csalódni!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése