Igen nem másokon kellene, hanem magunkon uralkodni!
Nem másoknak, másokról igaz vagy hamis dolgokat beszélni, hanem magunkról.
Mindenki nyugodtan nyissa ki a száját és saját magáról kezdjen el legendákat zengedezni!
Például arról, amikor szánt-szándékkal olyan helyzetbe hoztunk valakit, hogy annak majdnem tönkrement az egész élete!Ugye , nem vicces?
Vagy meséljük el magunkról azt, amikor kihasználtuk a másik részegségét és kibeszéltettük vele viselt dolgait, aztán, mindenkinek elmondtuk.
Vagy meséljünk magunkról, amikor egy másik ember családi életét feldúltuk.
Ugye , hogy így már nem olyan szórakoztató?!
Csak akkor, ha másokról beszélünk, akkor az igen!? Akkor mi vagyunk az erkölcs oszlopai?!
Melyik oszlop?
Nyafogunk és siránkozunk, panaszkodunk, vádaskodunk, de az eszünkbe sem jut, hogy minden hibát először magunkban kell keresni.
Ha valami rossz történik velünk, szükségét érezzük elmondani és ezzel nem lenne baj. Ámde hogyan mondjuk? Szitkok és átkok közepette.
Ha nem figyelnek ránk, meg vagyunk sértődve, ha igen, akkor azt mondjuk: biztos figyelnek bennünket.
Ha nem kapjuk meg, amit akarunk, akkor azt mondjuk: persze, mert nem vagyunk "csókosok". Ha megkapjuk, akkor azt:" magától is eszébe juthatott volna", vagy" ennél többet is adhatott volna".
Ha az igazat a szemünkbe mondják: kikérjük magunknak, mert fáj az igazság.
Ha nem, akkor azt mondogatjuk: "persze a hátunk mögött kibeszél, de ugyan nem tud velem őszinte lenni!"
Ha nem ér rá akkor azt mondjuk: " persze, mert annyira nagyra tartja magát, mindig elfoglalt"
Ha ráér, akkor pedig azt: " Nincs ennek dolga semmi!"
Ha mosolyog, akkor: " Na , már megint vigyorog, van min nevetni!"
Ha komoly, akkor: " Evvel még viccelni sem lehet!"
Igen, bizony ilyenek vagyunk!
Mások életében turkálunk, ítélkezünk fölöttük, nem vesszük figyelembe a jó tulajdonságaikat, mert az nem illik bele az általunk felvázolt "gonosz" képbe.
Aztán velünk ugyanez megtörténik! Mert az emberi nyelv nem kímél, sem ifjat, sem öreget, sem nőt, sem férfit, sem gyermeket, sem tisztességeset, sem tisztességtelent!
És akkor felkiáltunk: de , hogy lehet mindez!
Hát csak úgy, hogy kimaradt erkölcsi nevelésünkből az , amit nap, mint nap el kellene ismételgetnünk magunknak és minden családtagunknak:
" Ne ítélj, hogy meg ne ítéljenek!
" Ne hazudj és mások becsületében kárt ne tégy!"
" Ne ölj!"
Ne ölj sem szóval, sem tettel, sem gondolattal! Mert, aki gonoszat beszél a másikról az szóval öl, az a másik lelkét zúzza darabokra, elveszi tőle a hitet az Istenben, a bizalmat az emberekben a reményt a jövőben!
És aki ezt teszi gonoszabb bárkinél!
Ne ítéljünk, mert nem tudjuk, ki, mit , miért tesz! S ha tudjuk, akkor sem mienk az ítélet!
Aki hazugsággal vagy fondorlattal , vagy tettel mások becsületében kárt tesz, nem érdemli meg, hogy emberek között legyen, mert gonosztevő és méltó arra, hogy kivesse mindenki a közösségből!
Aki pedig megöli a másikban tetteivel, hazug, álságos szavaival a bizalmat, amely nélkül nem lehet élni, az bizony maga a megtestesült Gonosz!
Kedves Erkölcs!
Innen üzenem, hogy bizony hiányzol, mert kimaradt ebben az országban több, mint 20 év, hogy Téged tanítsanak, hogy megismerjenek, hogy úgy éljenek, ahogy Te őrzöd. Általad tudta meg mindenki, hogy tisztelet és jószándék, szeretet is van a világon. Vagy azt, hogy az igaz beszéd épülésére és nem kárára van az embernek, de a hazug hízelkedés romba dönt. Te voltál ott, amikor a még tapasztalatlan fiatal a helyes úton maradt, mert megtanították neki , Te zártad le a szájakat a mocskos beszédtől és te nevelted szépre és melegségre a szíveket! S te tanítottad a legegyszerűbb embert is alázatra, aki sohasem követelőzik.
Arra kérlek gyere vissza, mert épp ideje, hogy köztünk újra sátrat verj és elűzd az aljasságot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése