2016. szeptember 29., csütörtök

Magányos férjes asszonyok

Azon tűnődtem a minap, hogy csak azok a nők lehetnek magányosak, akik egyedül élnek?!

Az apropó az volt, hogy látogatóba jöttek osztrák ismerőseim és átbeszélgettünk egy hosszú éjszakát. Ami furcsa volt, hogy mindabból, amit elmeséltek boldognak "kellett" volna lenniük, de ők maguk sem értették, hogy mégis olyan magányosnak érezték magukat.
Természetesen vannak gyermekeik, unokáik, és Isten áldásával minden anyagi biztonságukat meg tudták teremteni.
De mégis! Szüntelen úgy érezték mindketten, hogy a lelkük magányos, elhagyatott, magára maradt.
Aztán szép lassan előkerültek az évek történetei.
Megvalósított építkezések, létrehozott vállalkozások, gyermekeik zenei hangversenyei, unokájuk bokszbajnokságai. Földjeik művelése, gazdaságuk duzzasztása, új gépek vásárlása.
Rengeteg ismeretség egy-egy jó üzlet reményében, ezeknek a kapcsolatoknak a folyamatos ápolása.

Egyszóval Karin barátnőméknek mindenre volt idejük, csak a saját kapcsolatukra nem.
Karin elmesélte, hogy eleinte otthoni gondos háziasszonyként élt igencsak pörgős vállalkozó férje mellett, aztán elunva a szüntelen várakozást és az untató vásárlásokat ő is belefogott valami önmegvalósító tevékenységbe.
Patchworkkel töltötte az idejét és olyan kiváló ötletei voltak, hogy egyre szebb és kelendőbb portékát készített, aztán bővítette a vállalkozását. Akkor már nem a pénzért dolgozott, hanem a munkáért.
Lényegében hazajártak, találkoztak, de mindketten a saját életükkel voltak elfoglalva, természetesen gyermekeiket rendesen nevelték.
Hogy Karin mikortól kezdte érezni, hogy magányos és valamit tennie kell, maga sem tudta megmondani. De ő volt olyan szerencsés, hogy tudott valamit kezdeni önmagával, még ha az messze is volt attól, amire vágyott.
Hiszen a férjére, annak finom, gyengéd szeretetére áhítozott, helyette azonban egy elfoglalt szinte láthatatlan társat kapott.
Talán 10-ből 9 nő ilyenkor szeretőt keres, hiszen hiába minden könyörgés és ötletelgetés a gondoskodó férj, megoldandó feladatokat lát maga előtt és nem tudja magából elővarázsolni a szeretetet.

Létezhet, hogy az évek képesek úgy elfolyni fölöttünk, hogy nem vesszük észre már rég idegenek vagyunk egy fedél alatt?
Vagy pusztán többször és több alkalommal kellene felemlíteni a házasság értékének és küldetésének fontosságát a másik előtt?
Egyáltalán képesek vagyunk a közösségi lét finomságait megőrizni, vagy jól van úgyis, ha csak együtt mutatkozunk valahol?
Mit tehet az a nő, aki a férje mellett százszorta jobban egyedül érzi magát, mint, amikor még társat próbált találni?
Az lehet a természetes, hogy idővel kihal bennünk az összetartozás érzése és ugyan együtt mutatkozunk mindenütt, de már csak a megszokás miatt?
Egyáltalán a megszokás annyira szükséges, nem lehetne a szeretetben a kölcsönös törődésben maradni?
És mi van azokkal, akik a megunt kapcsolatukat frissíteni akarják, de csak átmenetileg?! Ők milyen játékot játszanak?

És még ezernyi kérdés kavarog a fejemben.
Egy bizonyos az egyedül élők is rendkívül magányosak tudnak lenni, de azok, akik mellett karnyújtásnyira ott a másik és mégis elérhetetlen, az olyan, mintha a remény is meghalt volna.
Nem tudom mit lehet tenni ilyen helyzetben, persze ötleteim lennének, de mindenkinek magának kell szembenéznie ezzel és döntést hoznia.
Tudnunk kellene megfogalmazni magunknak, miért is vagyunk a világon? Személy szerint a válaszom az, hogy boldoggá tegyem a másikat és ezáltal önmagamat.
Nemde ez lenne az egyetlen megoldás? Ha csak önmagunk megvalósításán dolgozunk hol van ott a másik boldogsága?
Mindenesetre barátnőm és férje is hosszan elgondolkodott ezen, aztán ki tudja milyen hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttek, hogy megengednek maguknak egy közös 2 hetes nyaralást, kirándulással valahol Távol-Keleten.
Azóta már talán le is szállt a gépük az első állomásnál és én csak reménykedem, hogy megértik, hogy az egymásra fordított idő teszi igazán értékessé az életüket. Mert a munka jó, de szeretni a másikat és törődni vele egy életen át: az az igazi varázslatos öröm!
Lám! Sohasem késő a boldogságot keresni és megtalálni!



2016. szeptember 11., vasárnap

"Mindig az a perc a legszebb perc..."- Örökzöldek Pataji Ösz

Örökzöld dallamokkal kezdődött a Pataji Ősz rendezvény sorozata szeptember 9.-én.
Én jómagam már nagyon rég nem hallgattam ebből a műfajból egy dallamot sem, utoljára akkor, amikor még édesanyám élt.
A szüleim fiatalkorának varázslatos dalai voltak ezek és azon lepődtem meg, mégis mennyit ismerek belőlük, milyen soknak tudom a szövegét.
Kisgyermekként az ember mit sem értett ezeknek a dalszövegeknek mély érzelmi tartalmából.
Édesanyám sokat énekelt Karády Katalin dalokat így nem csoda, hogy én magam is most dalra fakadtam többször.
Eszembe jutottak régi  történetek és újak és bevallottan is mélyen szíven ütött nem egy sláger.
Volt a Zenebarátok előadásának egy olyan különös varázslata, ami végtelenül lágy, finom és egyszerre  hozott boldogságot valamint forró könnyeket.

Ki tudja, lehet én változtam meg?! Vagy megéltem ezeket a dalokat?
Lehet, hogy az örökzöld, attól az, ami, mert elmeséli helyettünk az életünk minden percét?
Egyszerre szembesít a már elfeledett vagy mélyen eltakart múlttal, vagy éppen a még ittlévő jelennel?
Nem tudom. De olyan mély hatással volt rám, hogy más már nem tudott vonzani az egész 3 nap programjaiból.
Azóta is minden nap ott szólnak a dalok a fejemben:
"Hol van az a nyár..."
"Tanulj meg fiacskám komédiázni..."
" Szeretlek én, jöjj vissza hozzám...
vagy a
"Járom az utam..."
Most mégis más dalokat választottam, talán, mert hamarosan láthatjuk az egész előadást a Pataj TV-ben illetve itt a YouTube-on. Itt jegyzem meg, hogy minden szempontból igényes előadást láthattunk és még "vendégszereplő" is volt, igaz csak 2 perc erejéig!

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán felejthetetlen előadását örökítette meg ez a filmrészlet, miről is szólhat, mint a szerelemről:

Mert minden csak minden: komédia! Igen, mára már ezt is megértettük, hogy az egész életünk valami különös színpadi játék, ahol nap mint nap eljátszunk egy szerepet, eltakarva valós érzéseinket. Az események pedig zajlanak, mi részesei vagyunk, de valójában mi van belül a szívünkben csak mi tudjuk.



Ide a végére szántam azt a dalt, ami elhangzott ezen az estén, amit kevesen élnek meg és értenek meg. Mindenesetre csak az igazán mély érzékenységű emberek találkoznak ezzel az érzéssel.
Karády Katalin olyan szuggesztíven "meséli el" fájdalmát, hogy nem tudja magát kivonni alóla a néző. Nemcsak szépsége és csodálatos hangja varázsolja el az embert, hanem, ahogy a művésznő tekintetével is megértet mindent.
A beteljesületlen szerelemről szóló dal 1941-ben a Kísértés című filmben hangzik el.



2016. szeptember 4., vasárnap

Béke tér- a nagy érzelmek tere lettél!

Arról nem kívánok szót ejteni, hogy bizonyos értelemben megosztotta az embereket a tér átalakításának ezen formája.
Csak mellesleg jegyzem meg, hogy, nem kell külön magyarázat hozzá, még nem pompázik teljes valójában ez a hely, mert hiányoznak  a természet adta szépségek a fák és virágok, a fű.
Valamirevaló ember pedig kell, hogy tudja, hogy a természet körforgása olyan, hogy nem nyáron a tűző forróságban építjük és hozzuk létre kertjeinket, hanem az annak megfelelő időszakban. Így ez a tér valóságában majdan évek múlva lesz igazán szemet gyönyörködtető és remélhetőleg betölti nevének híven  méltó szerepét a Béke tere kell hogy legyen.
A békéé a csendé és a nyugalomé, a tiszteleté, melyet már a kihelyezett emléktábla jelöl.


Természetesen a növényzet nélkül is birtokba vehető és kellemesen megnyugtató hely ez a hatalmas tér, nyilván fokozatosan nyeri el igazi arcát. Mint ahogy egy műalkotás is sokszor évekig készül, hát így van ezzel is. Látszik, hogy a nagy kedvenc a csobogó és az akörüli hinták. 

Annyira látszik, hogy ma is tele volt csikkel és szotyihéjjal! Végigjártam és a pagodákban ugyanezt találtam. Azon kívül, hogy sáros cipőtalpak nyoma volt a padokon, de még az asztalokon is. Összetört üveg, ami feltehetőleg eredetileg borosüvegként funkcionált és a korsót tartó lányka pedig valami különös oknál fogva fekve volt a csobogó mellett.
Tudom, hogy ez nem akkora vandalizmus, meg föl is lehet söpörni etc. Csak azt tessék már nekem megmondani: Miért?!
Milyen okon és jogon tesznek emberek ilyesmit?!
Ez a tér nem úgy került ilyen rendezett állapotba, hogy valaki csettintett egyet, vagy odalehelte, hanem rengeteg ember több száz órányi kemény munkájával!
Ezen a téren éjt nappallá téve dolgoztak, hogy Dunapatajnak legyen egy elmélkedésre, vagy közösségi élet megélésére alkalmas tere, ahol kicsik nagyok megtalálhatják a kikapcsolódási lehetőséget!
Akkor mi a fészkes fenéért kell kocsmát csinálni azonnal belőle?!
Nincs elég?!
Őszintén szólva nem az a bajom, hogy nem tudnék söprűt fogni a kezembe és rendet rakni, hanem az, hogy ez megtörténik.
Hogy minden egyes nap megtörténik. Kulturálatlan emberek , mások munkáját semmibe vevő lények ott dekkolnak és a saját szintjükre igénytelenségükre akarják "továbbalakítani" ezt a helyet.

Mérges is voltam és szomorú, mert lehet nem tetszik valakinek ez vagy az a díszítés, vagy, hogy minden fa szinte ki lett vágva, ( egyébként mindennek oka van) , de senkinek nincs joga a tiszta és ápolt környezetet ilyen módon meggyalázni.

Becsuktam a szemem, s hallgattam a csobogó víz hangját, éreztem, ahogy a nap melegít, a langyos szellő simogat, megnyugodtam! 
Mély békesség töltött el. Ez ennek a térnek a küldetése!
hogy
Legyen békesség közöttünk mindenkor!




2016. augusztus 29., hétfő

Elő-őszi szexrajzás

Akárki, akármit is mond, bizony ,semmi másról nem lehet igazán élvezettel írni, vagy olvasni ( szerencsésebb esetben csinálni) mint a szexről.

Lassan véget ér a nyár a tavasszal beszerzett partnerek  jó esetben még maradnak, de ha a nyaruk nem túl jól sikerült, akkor már valahol , valaki mással töltik idejüket, hogy újdonsült partnerük vállán szerencsétlen életük eme pár hónapjának teleregénnyé duzzadt változatát végigsírják.
Eme tavasszal bimbózott kapcsolatok általában a nyári vakációval kimerítik nem csak egymás szexuális éhségét, de a férfi pénztárcáját is.
Gondolom erről nem először hallott az olvasó, de ha mégis, akkor ideje megtudni: pocakos pasi műmacával egyenlő = pénzvadászat!
Nem, mintha a pocak nem volna szép ( mindenkinek ízlése szerint), de úgy általában a Tündérmesékben sem hatalmas sörhasú, lötyögő testű lovagok szokták a szép hercegnőket megmenteni. Bár, ha emlékezetem nem csal a hercegnőknek sem szilikonból van a melle, de még a hátsója és a szája sem.
Na meg az is igaz, hogy azok a szépséges mesék alapgondolata az, hogy a szerelem mindenkit vár és ők igazán összeillőek, a nyári kalandorok és kalandornők viszont semmilyen más szerelemről nem hallottak csak a drága üdülőhelyekről, éttermekről, rucikról, gyémántocskákról és löttyedt lovagjuk újabb üzletéről.

Szerencsére, mondom szerencsére nincsenek konkrét információim milyen szex-virtuózok ezek a párocskák, na de fantáziám van a fürdőruhás látvány adott, tehát az már igazán az én képzeletem dolga, hogy milyen rémképekkel szeretnék elaludni.
Nem olyan rég az egyik igen jól tájékozott ismerősöm megkérdezte a haverját, hogy nem fél-e attól: egyszer kipukkannak azok a lufik a barátnője hátsójában, vagy mellében. Pláne a szájában.
Azt hiszem valami olyasmit mondott neki: Viccelsz?! Amennyit fizettem érte, annak minimum aranyból kell lennie!
Úgy döntöttem nem szállok be ebbe az elmebajnokságba!

Na, de nincs ok a szomorúságra, most jön az újabb lehetőség, hiszen hamarosan itt az ősz, kopogtat már és most aztán tényleg be lehet vetni minden tudásunkat és szakértelmünket társtalálás címén. Hiszen aki nyárról megmaradt azt könnyebben be lehet cserkészni, mert ő biztos nem akar egyedül vacogni télen. Neki kell a takarós kandallós, téli összebújás, szexvariációkkal és egyéb turbóval.

A gond az őszi csalogatással mindig az, hogy ez az évszak igazi romantikus , olyan párizsias, olyan kitárulkozós, olyan extrém, olyan lágy, de mégis forró teás, mosolygós, de bús is egyben, esős, de gyengéd, szóval mindaz, amit a nők imádnak a férfiak pedig rühellnek.
A férfiaknak a nyári stexes szex még ha pénzzabálóbb is mégis egyszerűbb, mint végigülni egy órát a forró gőzölgő tea mellett és ábrándokat hallgatni valami varázslatról és érzelmekről.

Apropó érzelmek!
Most jut eszembe őszre csak azok a nők maradnak "pártában" akik elkövették azt a hibát, hogy kiejtették a szájukon a szerelem szót! Ez az, amitől hanyatt-homlok menekül minden férfi. Valami miatt az a kényszerképzetük támad, hogy ez valami kötelező gyakorlat, uncsi program stb.
Pedig igazán egyszerű a dolog: a nők legtöbbnyire szerelmesek, a férfiak pedig bólintanak rá. Ez már régóta így megy és mindig bevált.
Nos persze vannak olyan esetek is, amikor a férfi lesz szerelmes és a nő menekül, de ezek azon ritka történetek, amelyekről nem beszélünk, mert a nőnek jobban áll, ha ősszel szétsírja magát barátnői vállán, hogy " csak arra kellettem neki" !
Hát persze , hogy csak arra, mondjuk ki nyugodtan : szexre!
Manapság már ez a sírás sem annyira divatos, fiatalok körében a szex mint egy sport, ki tud többet, többel és többször játék dívik.
Sirni max. azon lehet, hogy túl sokat ittak és nem emlékeznek mindenre vagy mindenkire.

Kicsit úgy tűnhet, hogy diszkriminativan a fiatalokat az érzelmetlen az idősebbeket az értelmetlen kategóriába száműztem. Lehet, de ez nem ilyen kisarkított.
Nyilván nem sok pocakos tizenévest láttunk, és buliból hazaüvöltöző 50-est.

A lényeg egy: Ha nyár, akkor szex, ha ősz, akkor is!
 A változás annyi, hogy a nyári semmi göncök többe kerülnek, mint az őszi cuccosok, mert a nyáriban a masszőrt a kondiedzőt a kozmetikust azaz a szépségvarázslót is meg kell fizetni. Az őszi kollekció viszont azért olcsóbb, mert nyugodtan lehet turis, hiszen a férfi a fantáziája után megy, az pedig ingyen van.
Amikor egy férfi végigmustrál egy nőt baromira nem érdekli, hogy a ruha milyen drága volt, vagy honnan való ( kivéve ha divattervező. esetleg transzi) de az igen, milyen lehet alatta. Azt is találgatja, hogy milyen lehet a nő eredeti hajszíne, hiszen ehhez tudja mérni a más helyeken meglévő vagy éppen dekorált szőrzet színét.És akkor még nem is beszéltünk arról, mennyi ideig képesek elmélázni a női mell nagyságáról, alakjáról a popsi szépségéről az izmokról!
Szóval nekünk nőknek ősszel a sejtetés kifizetődőbb pártalálás kapcsán, a férfiak pedig űzik elmebajnokságukat a találgatás igen rögös talaján. Na csak azért rögös, mert roppantul mellé lehet fogni a képzelgéssel!
De ezt is be kell vállalni!
Tudom, hogy nem könnyű társat találni, még ha csak heti egy-két találkáról is van szó, de azért az ősz besegít, mert eltakarja , amit el kell és kibontja, amit ki kell. Nevezetesen: nem a testet teszi ki kirakatba, hanem hagy a léleknek is, hogy szóhoz jusson.
Mit is mondjak zárszónak:
Nincs is jobb egy kis igazi őszi szerelemnél! ( Ami persze kezdődhetett már tavasszal, vagy előző nyáron! Ki tudja!)




2016. augusztus 22., hétfő

Látószög- Dunapatajról

Augusztus 19.-én ünnepeljük a Fotózás Világnapját. Ez amolyan egy a sok közül emléknap lenne, de ha belegondolunk, hogy a mai digitális világban naponta hányszor "kattintunk", akkor mégsem nevezhetjük átlagos ünnepnek.

A fotózás "igazi szerelmesei" hosszú , végtelen órákat képesek tölteni kameráik mögött, hogy lencsevégre kapjanak egy-egy apró avagy éppen ritka, de mindenképpen megismételhetetlen pillanatot.
Mindenki aki egy kicsit is szereti a fotózást, valami különlegeset, valami egyedit alkot, amiben benne van a saját személyisége, gondolatvilága.

Kovács Árpi képeivel sokat találkozhatunk a Facebookon, s ami igazán még felemelőbbé teszi ezeket az "alkotásokat", hogy verseket tesz hozzá, tehát különleges élménnyel ajándékozza meg az igényes művészet-kedvelőket.
Sajátságos, egyedi látásmódját nyilván teljes egészében nem tudom bemutatni.
De készítettem egy videót, ahol gyönyörködhetünk egyrészt kisvárosunk Dunapataj szépségében, másrészt egy picit megcsodálhatjuk egy csokorban a fiatal és tehetséges fotós munkáit.



A következő kisfilmen is Árpi fotói jelennek meg, egy koncepcióba fűzve. Nevezetesen, hogy az élet olyan, mint egy színpad. Érzelmek jelennek meg egy-egy életszakaszt vagy éppen egy-egy eseményt elénk rajzolva.Minden egyes kép tükre a bennünk zajló érzelmeknek, vagy a velünk történt eseményeknek. A sorozat elér addig a pontig, amikor már csak nézői leszünk életünknek.
És a végén tartogat egy igazi megmosolyogtató pillanatot is.




2016. július 28., csütörtök

Elráncosodó kapcsolatok

Az járt a fejemben, hogy mennyire szeretünk hallgatni arról a dologról, hogy bizony a dinom-dánom, lakodalom után szép lassan elfogy a hatalmas szerelmi láz, újabb és újabb események jelennek meg a párok életében és mire felocsúdnak, már lassan csak sárguló fényképek, vagy éppen rég a szekrény alján heverő felvételek jelzik, hogy egykoron milyen szép is volt minden!
Nyilván, hogy a múló évekkel a gyermekáldással az otthonteremtéssel oly mélységesen elfoglalt párok lassan olyan változáson mennek át, ami szinte elfelejteti velük, hogy milyen is volt az első izgalmas találkozás, az első csók az első ölelés.
Igen már a sokadikon is túl vannak és bizony mindig, minden ugyanolyan, mintha az ember bőrérzékelése is elveszett volna, nincs semmilyen bizsergés az érintéstől, nincs remegés a csóktól, csak valami századszori "csináljunk valamit" dolog.

A helyzet az, hogy a legizgatóbb kapcsolat is bebetonozódik és elveszti varázsát, mert a párok elfelejtik, hogy ők közben ugyanúgy változnak az eseményektől, mint, ahogy a világ is változik.
Az egymással kiegyensúlyozottan és harmonikusan élő szerelmesek nem számolnak azzal, hogy az idő nem csak bőröregedést okoz, esetleg betegséget, avagy konfliktusokat, kitörő örömünnepet, hanem személyiségében, érdeklődésében is mindkét fél elkezd megváltozni.
Átrendeződik a személyiség-struktúrájuk, olyan dolgok felé fordulnak, amikkel addig nem foglalkoztak, ami visszahat rájuk, amitől  újabb változásba lendülnek.
Ez mind a nő, mind a férfi átéli.
Gyakori, hogy nők, akik azelőtt sohasem érdeklődtek az építészet, vagy a különböző kultúrák iránt egyszer-csak, folyton az ilyen folyóiratokat bújják, avagy az interneten böngésznek, információkat gyűjtenek, klubokba járnak.
Férfiak akiket néhány fájdalomcsillapító helyretett  szó szerint kutatnak a gyógyfüvek  után és feljegyzik azok jótékony hatásait.
Tehát változunk kívül-belül.
Vagyis mondhatjuk nyugodtan pár éven belül két majdnem teljesen ismeretlen ember él házaséletet több, de inkább kevesebb sikerrel egyre frusztráltabban.
Bizony, a valamikori álompár egy másik álompár lehet, de nekik újra meg kell ismerni egymást.
Újra kezdeniük kell az életüket, újra el kell kezdeni randizgatni és megismerni egymást, mert ez a két ember más rég nem ugyanaz, megváltozott felfogásban, viselkedésben a dolgokhoz való hozzáállásban.
Ahhoz, hogy érzelmileg újra tudják építeni meglévő sok-sok éves párkapcsolatukat, újra meg kell ismerkedniük egymással.
Ezt még szerepjátékként is meg lehet próbálni megoldani.
Újra gyertyafényes vacsorán találkozni, újra sétálgatni és beszélgetni, újra és újra megkérdezni a másikat, mi lenne jó neki.
Van némi kockázata nyilán a dolognak, mert akivel addig éltünk, arról kiderülhet, hogy most olyan kedvtelései  és elvárásai vannak, amit nem tudunk teljesíteni vagy elviselni. De úgy gondolom ez nem általános.
Az viszont igen, hogy ha két ember ismét esélyt ad magának, hogy izgalmas találkákat hozzon létre, s így felpezsdül az amúgy túlterhelt ellaposodott közös életük és már új alapokon, új varázslattal , feltöltődve az új iránti vággyal, megszülethet a párkapcsolat egy eddig ismeretlen fejezete.
Ismét izgalmassá és felfokozottá válik szerelmi életük, és az érzelmek is fellángolnak, persze ezek már nem ugyanazok, hanem egy új ember iránti új érzések és sokkal érettebbek.
Nos, ez egy eléggé munkás és hosszadalmas módja annak, hogy az ember komolyabban felrázza
 megkopott , elsorvadt házasságát.
De vannak, akik egyszerűen maradnak a szerető beszerzése és hosszú időre megtartása mellett.
Ez nyilván kisebb energiabefektetés.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy a szerető legyen-e házas vagy sem, melyik a kényelmesebb.
Szóval mindenkinek magának kell eldönteni, hogy melyik módját választja párkapcsolatának életben tartására.
Újra " kapcsolatba bonyolódik" házastársával, vagy éppen egy szeretővel.
Mindkettőnek meg lehet a veszélye.
Mert az is előfordulhat, hogy az "újonnan megismert" társunkkal már nem tudunk együtt élni és az is, hogy a szeretőnkről kiderül, őt kerestük.

De az élet mindig kockázatos!

2016. július 24., vasárnap

Nincs új a nap alatt: nyári téma: a szex!

Hát mi más is lenne!
Csakhogy ezúttal nem valamiféle érzelmi körítéssel megspékelve beszélek róla, csakhogy tetszetős legyen, hanem a rideg és cseppet sem kellemes oldaláról.
Azt gondolnánk a szex csak a fiatalokat érdekli és a fiatalok azt is gondolják, hogy az ő korosztályukon kívül más nem is szexszel, mert az olyan pfúj!
Pedig a fiatalok nagy többsége nem ért a szexhez vagy nem tudja az emocionalizmusba beépíteni a felnőtt korosztályok pedig a maguk módján vagy megtalálták a megfelelő módot , hogy örömteliek legyenek a napjaik, vagy folyton küszködnek a szexhiány miatt.
Jó néhány tanulmány hivatkozik arra, hogy ma már a férfiak ( nyilván a nőiesedés miatt) nagyobb többsége nem képes igazi boldog szexuális együttlétre, érzelmek nélkül. Tehát szükség van valamilyen kötődésre az adott nőhöz.
Jó, ha ezt az információt most elraktározzuk, mert, amit most készülök leírni, azt nagyon sokan ismerik, de nem beszélnek róla, vagy ha igen, akkor talán azért van az, hogy rengeteg morcos férfi szaladgál az utcán.

A dolog lényege egyszerű: a hosszú ideje meglévő párkapcsolatokat sokan úgy próbálják működtetni,- amitől minden érzelmileg intelligens embernek égnek áll a haja, de úgy tűnik beválik sok helyen-:
 szexzsarolással.
A nők igen gyakran alkalmazzák hosszú , elcsigázott együttélés után ( ez akár 10 év is lehet), hogy csak akkor fekszenek le a férjükkel, ha el akarnak nála érni valamit.
Vagy, ha már nagyon unják, hogy férjük veszekszik, kiabál.
Nem egyszer az is előfordul, hogy olyan mértékig összevesznek ezen, hogy a nő mérgében azt mondja:
 Menj és keress magadnak valakit, csak engem hagyj békén!
Természetes, hogy mindkét fél ezek után nap mint nap egyre feszültebb otthon a munkahelyen ( ha van) a barátai körében stb. ( Egyébként a szexzsarolást a férfiak is alkalmazzák, mint a másik végletet is az erőszakot.)

Igazából a szex kölcsönös örömszerzés miközben egészségügyi szükséglet is. Minél kevesebbszer használjuk ezt a "gyógyírt", annál kisebb eséllyel leszünk képesek örömöt nyújtani, minél többször, annál jobb és jobb megoldásokat találunk arra, hogy társunknak igazi gyönyört nyújtsunk.
 A szex életünk nagyon fontos része, szóval ezzel úgy játszani, hogy megvonom a másiktól, mert... valamiért, vészjelzőnek kell lennie számunkra, hogy akkor ez a kapcsolat nem működik.
Méghozzá egyáltalán nem működik. Ott ahol ez a fajta hozzáállás rendszeres ott tudni kell, hogy az a két ember nem akar egymásnak örömöt szerezni!
Akkor miért is vannak együtt?!
A ha a másik tényleg keres magának valakit, mert úgy érzi "egészségügyi" okokból is , de szüksége van rá, miért is érzi magát az megalázva, aki űzte és hajtotta a párját, hogy menjen?!

Ha igaz az, hogy minden kapcsolatnak fejlődnie kell és pozitív irányba, hiszen az együtt megélt közös emlékek csak emelik a fényét a közös életnek, akkor hogy lehet, hogy a kapcsolat szexuális része, mint valami elhaló csökevény fityeg a párokon és nyomasztja őket?
Lehet, hogy ezen képtelenek dolgozni, mert azt hiszik, hogy a tabu az még mindig létezik?
Hosszú évek után a tabunak még mindig helyet hagytak a hálószoba polcán, hogy emlékeztesse őket arra, " csak egy gyors menet és lehet végre aludni"?

Térjünk vissza egy röpke pillanatra ahhoz a lassan már általános megállapításhoz, hogy a férfiaknak is vannak érzelmi szükségleteik egy jó szexhez. Ha ez így igaz, márpedig jó néhány megkérdezett megerősített ebben, akkor az a helyzet, hogy a nők kétszeresen is előnyben vannak a szex megtagadásával.
Vagy nem!
Ugyanis, abban az esetben , ha gyakorian alkalmazzák a megvonást a férfi elfordul és hamarosan nyitottá válik egy új érzelemre na és a szexre! Ami pedig a meglévő kapcsolat totál csődjét fogja jelenteni!

Persze nem állítom, hogy minden férfi kapva kap az alkalmon, sőt azt sem, hogy megteszik, csak azt mondom, hogy ez a "buta" játék, amit még mindig sokan folytatnak egy nap a kapcsolat végleges elszakadását okozza.Ugyanis az életközösség megromlása nem itt kezdődött, hanem már régebben!

Mivel az ember alapvetőleg érzelmi lény, nyilván az általa szeretett személytől mindig, minden sokkal intenzívebben hat, minden jobban fáj, minden nagyobb örömöt okoz. Ám akkor, ha képtelenek vagyunk megbocsátani társunknak, ha már minden szavát és mozdulatát is utáljuk, akkor tegyük fel a kérdést magunknak: miért is vagyunk még vele?!
Vagy. ha már nem akarunk neki örömöt szerezni, mert megvetést érzünk iránta és képtelenek vagyunk vele szeretkezni, miért nem állunk tovább?!

A válasz általában ennyi szokott lenni: Nem olyan egyszerű az!  Mert a vagyon, meg a gyerekek...
Ezek csak kifogások. Az igazi ok az, hogy félünk egyedül lenni, mert ahhoz bizony bátorság kell! Félünk egyedül dönteni, félünk egyedül aludni, félünk egyedül ébredni! Félünk, hogy már nem kellünk senkinek!
Igaz, nem könnyű! De vajon nem vagyunk felelősek a másik boldogságáért?!
Micsoda önzés az, amikor megtagadjuk a másiktól és magunktól az örömöt, mert képtelenek vagyunk már együtt élni vele!

Az élet egy nagy bátorságpróba! Sokan elbuknak és sok életet tesznek boldogtalanná ezzel!
Pedig ez már a 21. század, itt már nyugodtan keresheti mindenki a saját boldogságát!


Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...