Nincs új a nap alatt: nyári téma: a szex!

Hát mi más is lenne!
Csakhogy ezúttal nem valamiféle érzelmi körítéssel megspékelve beszélek róla, csakhogy tetszetős legyen, hanem a rideg és cseppet sem kellemes oldaláról.
Azt gondolnánk a szex csak a fiatalokat érdekli és a fiatalok azt is gondolják, hogy az ő korosztályukon kívül más nem is szexszel, mert az olyan pfúj!
Pedig a fiatalok nagy többsége nem ért a szexhez vagy nem tudja az emocionalizmusba beépíteni a felnőtt korosztályok pedig a maguk módján vagy megtalálták a megfelelő módot , hogy örömteliek legyenek a napjaik, vagy folyton küszködnek a szexhiány miatt.
Jó néhány tanulmány hivatkozik arra, hogy ma már a férfiak ( nyilván a nőiesedés miatt) nagyobb többsége nem képes igazi boldog szexuális együttlétre, érzelmek nélkül. Tehát szükség van valamilyen kötődésre az adott nőhöz.
Jó, ha ezt az információt most elraktározzuk, mert, amit most készülök leírni, azt nagyon sokan ismerik, de nem beszélnek róla, vagy ha igen, akkor talán azért van az, hogy rengeteg morcos férfi szaladgál az utcán.

A dolog lényege egyszerű: a hosszú ideje meglévő párkapcsolatokat sokan úgy próbálják működtetni,- amitől minden érzelmileg intelligens embernek égnek áll a haja, de úgy tűnik beválik sok helyen-:
 szexzsarolással.
A nők igen gyakran alkalmazzák hosszú , elcsigázott együttélés után ( ez akár 10 év is lehet), hogy csak akkor fekszenek le a férjükkel, ha el akarnak nála érni valamit.
Vagy, ha már nagyon unják, hogy férjük veszekszik, kiabál.
Nem egyszer az is előfordul, hogy olyan mértékig összevesznek ezen, hogy a nő mérgében azt mondja:
 Menj és keress magadnak valakit, csak engem hagyj békén!
Természetes, hogy mindkét fél ezek után nap mint nap egyre feszültebb otthon a munkahelyen ( ha van) a barátai körében stb. ( Egyébként a szexzsarolást a férfiak is alkalmazzák, mint a másik végletet is az erőszakot.)

Igazából a szex kölcsönös örömszerzés miközben egészségügyi szükséglet is. Minél kevesebbszer használjuk ezt a "gyógyírt", annál kisebb eséllyel leszünk képesek örömöt nyújtani, minél többször, annál jobb és jobb megoldásokat találunk arra, hogy társunknak igazi gyönyört nyújtsunk.
 A szex életünk nagyon fontos része, szóval ezzel úgy játszani, hogy megvonom a másiktól, mert... valamiért, vészjelzőnek kell lennie számunkra, hogy akkor ez a kapcsolat nem működik.
Méghozzá egyáltalán nem működik. Ott ahol ez a fajta hozzáállás rendszeres ott tudni kell, hogy az a két ember nem akar egymásnak örömöt szerezni!
Akkor miért is vannak együtt?!
A ha a másik tényleg keres magának valakit, mert úgy érzi "egészségügyi" okokból is , de szüksége van rá, miért is érzi magát az megalázva, aki űzte és hajtotta a párját, hogy menjen?!

Ha igaz az, hogy minden kapcsolatnak fejlődnie kell és pozitív irányba, hiszen az együtt megélt közös emlékek csak emelik a fényét a közös életnek, akkor hogy lehet, hogy a kapcsolat szexuális része, mint valami elhaló csökevény fityeg a párokon és nyomasztja őket?
Lehet, hogy ezen képtelenek dolgozni, mert azt hiszik, hogy a tabu az még mindig létezik?
Hosszú évek után a tabunak még mindig helyet hagytak a hálószoba polcán, hogy emlékeztesse őket arra, " csak egy gyors menet és lehet végre aludni"?

Térjünk vissza egy röpke pillanatra ahhoz a lassan már általános megállapításhoz, hogy a férfiaknak is vannak érzelmi szükségleteik egy jó szexhez. Ha ez így igaz, márpedig jó néhány megkérdezett megerősített ebben, akkor az a helyzet, hogy a nők kétszeresen is előnyben vannak a szex megtagadásával.
Vagy nem!
Ugyanis, abban az esetben , ha gyakorian alkalmazzák a megvonást a férfi elfordul és hamarosan nyitottá válik egy új érzelemre na és a szexre! Ami pedig a meglévő kapcsolat totál csődjét fogja jelenteni!

Persze nem állítom, hogy minden férfi kapva kap az alkalmon, sőt azt sem, hogy megteszik, csak azt mondom, hogy ez a "buta" játék, amit még mindig sokan folytatnak egy nap a kapcsolat végleges elszakadását okozza.Ugyanis az életközösség megromlása nem itt kezdődött, hanem már régebben!

Mivel az ember alapvetőleg érzelmi lény, nyilván az általa szeretett személytől mindig, minden sokkal intenzívebben hat, minden jobban fáj, minden nagyobb örömöt okoz. Ám akkor, ha képtelenek vagyunk megbocsátani társunknak, ha már minden szavát és mozdulatát is utáljuk, akkor tegyük fel a kérdést magunknak: miért is vagyunk még vele?!
Vagy. ha már nem akarunk neki örömöt szerezni, mert megvetést érzünk iránta és képtelenek vagyunk vele szeretkezni, miért nem állunk tovább?!

A válasz általában ennyi szokott lenni: Nem olyan egyszerű az!  Mert a vagyon, meg a gyerekek...
Ezek csak kifogások. Az igazi ok az, hogy félünk egyedül lenni, mert ahhoz bizony bátorság kell! Félünk egyedül dönteni, félünk egyedül aludni, félünk egyedül ébredni! Félünk, hogy már nem kellünk senkinek!
Igaz, nem könnyű! De vajon nem vagyunk felelősek a másik boldogságáért?!
Micsoda önzés az, amikor megtagadjuk a másiktól és magunktól az örömöt, mert képtelenek vagyunk már együtt élni vele!

Az élet egy nagy bátorságpróba! Sokan elbuknak és sok életet tesznek boldogtalanná ezzel!
Pedig ez már a 21. század, itt már nyugodtan keresheti mindenki a saját boldogságát!