Kedves Olvasók!
A Gyémántpolc weben megjelent a történet folytatása.
A Főoldalon a holnapi időjárás jelentést is elolvashatjátok és bővült a web egy új polccal, ahol agymenések lesznek Napi szabad gondolat címmel.
Köszönöm, ha ellátogatsz és megnézed!
2016. november 7., hétfő
2016. november 4., péntek
Tanácsokban soha sincs hiány!
Olvasom itt, és elképedek ott, hogy így, meg úgy nem tudunk jól gondolkodni, nem tudunk megfelelően öltözni. Arra is "varrnak gombot" névtelen tanácsadók, hogy csillagjegyünk szerint milyeneknek kell lennünk.
És csakugyan kutatunk magunkban, hogy én igen , biztos ilyen vagyok, vagy olyan, vagy netán mégis a másik horoszkóp-pistának van igaza?!
Meg persze Csernus doktor nevével fémjelezve is közzéteszik ugyanazt a kissé durván sértő jellemzést mely szerint bizonyos csillagjegyek mennyire utálatosak. Persze valójában nem lehet tudni, hogy kinek a tollából ered mindez, mert csak a "tinta" más, a szöveg ugyanaz és hol "bede", hol "szőcs" néven kerül jegyzésre a hatalmas internet colosseumban.
Mindazonáltal ahányszor elolvasom mondjuk saját horoszkópomat, annyiszor kap el a görcs, hogy miért nem vagyok én olyan, semmilyen, értéktelen és megfejthetetlenül szentimentális, amint a misztikumot vizslatók szerint kellene lennem?!
Avagy, miért is lehetséges az, hogy féktelen logikával olyasmit is felfedezek és megértek, amikre mások még csak nem is gondolnak?!
Hogy jövök én ahhoz, hogy ne hasonlítsak a skatulyához, amit nekem előírtak, hogy igenis horoszkópom megmondta, hogy naiv személyiségem és túlragaszkodásom zavarba ejtő?!
Egy biztos, egyszer kipróbáltam, milyen ez a viselkedés és utáltam magam érte!
Lehet a horoszkóp szerint élni, csak ezt úgy hívják: irányított élet, méghozzá mások által vezetett!
Én maradok a szabadságnál, úgy döntöttem. Ha kíméletlen logikára és határozottságra van szükségem, akkor avval élek, ha büszke családi vonásaimra, akkor avval és, ha könnyes virágzó lelkülettel, akkor azzal!
Ezen egyetlen egy jósdai főpap sem tud változtatni, még ha vérből vagy belekből, vagy rojtos csizmából is szedi megálmodhatatlan jövőről szőtt információit!
Félreértés ne essék! A misztikusság mint olyan részemről elismert és tisztelt dolog. De a misztérium a titkok világa. A szakrális, azaz szent és érinthetetlen megnyilvánulások , egyedi jelenések módja. Ahogy Isten, a Teremtő, a Mindenható velünk valamit közöl. Ez azonban a hit területe és rendkívül változatos módon ad képességet, avagy hordoz üzenetet, avagy gyógyít és kevés kiválasztott részesül ebből.
Azért elképesztő az a különbség, hogy a misztikusság akár arra is képessé tesz, hogy felismerjük a gonoszt, ellentétben a csillagjegyeket olvasók "vagy eltalálom vagy nem" aznapi jóslásával.Amikor is a mára várt hatalmas összeg helyett, (persze ellátva a megfelelő intelemmel, miszerint: hogy kérje ki tanácsát a családtagjainak, mert hajlamos a költekezésre), szóval mondom a pénzeső helyett a delikvens, névtelen fenyegető levelek garmadát kapja!
Na ja, hát kicsit megcsúszott az üveggolyó, vagy már fáradt volt alkalmi főpapunk, avagy éppen belealudt a csillagok hosszas közlendőjébe!
Nem kívánok senkit lebeszélni, mindenki bátran higgyen abban, amiben akar, csak fogadja azt is el, hogy ez legalább olyan, mint az időjárás, vagy meleg lesz vagy hideg, valamelyik biztos!
Tudom, hogy férfiak nem, vagy nem vallják be, de mi nők mindig elolvassuk a divatbakik és a vörös szőnyeges divatbotrányok harsogó híradásait.
Szeretnek bennünket kioktatni, mit, hol, mikor, hogyan helyes viselnünk!
Egye fene, hát legyen!
Elolvasom még néha egyet is értek, csak azzal nem, hogy a varázslatos Dolce&Gabbana oldalt felsliccelt vörös ruhát, amelyben persze tilos villantani a fehér lábakat, szóval, hogy ezt a több mint 2 milliós ruhát én nem húzhatom fel. Egyrészt , mert piszok sóher vagyok és ennyit sohasem adnék egy cuccért- igen CUCC!-másrészt hova is húzzam fel?!
Ja, bocs pénzem sincs rá! Na de ez most nem szempont!
A CUCC-ról jut eszembe Mery Streep hihetetlen alakítása Az ödög pradát visel c. filmben, erre a szóra olyan fintort vágott és olyan mélyen megvető pillantást, ami az ő zsenialitásából csak lehetséges!
Na ,de hát nézzük még mily csodálatos dolgokkal próbálnak bennünket bombázni, mit ne viseljünk és mikor?!
Azt észrevettem, hogy a divatipar hatalmas és népszerű találmánya a leggings (Anyja neve: cicanadrág, nagyanyja pedig még kötött változatban született) mára a legmegvetendőbb darabok közé tartozik.
Ez a mindenütt testre simulós , nyúlós cucc, alkalmas összes testi hibánk megmutatására. Szégyenlős hölgyeknek ajánlott szépészeti plasztikai sebészeti vizsgálatra.
Mindenütt a szánkba rágják, hogy hosszú felsővel hordjuk, mert mégis kissé gusztustalan, ha a magunkra erőltetett gatyóka( mivel átlagban 2 számmal kisebbet vesz mindenki) annyira bevág a lábunk között, hogy, akár egy szál meztelenségben is járhatnánk!
Persze láttunk már olyat is, hogy a nő félfenekét tudta csak belepréselni ebbe a ruhadarabba így közszemlére téve az akár gyermekhinta méretűnek is mondható tangát.
Semmi bajom az 50 kg feletti hölgyekkel, szerintem, minden nő szép és értékes, de ez a fajta öltözködés tényleg megfontolandó.
Aztán vannak azok a bizonyos bakik, amikor esküvőre fehérben megy a násznép valamely tagja, avagy pirosban, a kedvenc pedig, amikor két nő hasonló vagy ugyanolyan ruhában jelenik meg egy bizonyos eseményen!
Na, de ez megint az átlagembert csak akkor érinti, ha mindannyian a "kici, pici, olcó" áruházban szerezték be cuccaikat!
Az viszont elgondolkodtatott, hogy egy-egy társadalmi eseményen mit illik és mit nem illik felvenni.
Egy időben trendi volt formabontónak lenni és farmert farmerral , flitteres blúzzal, vagy selyeminggel felvenni bárhová, bármikor.
Ma ismét kicsit tradicionálisabbak kezdtünk lenni és színházba, vagy komolyzenei koncertre előkelő, hosszú estélyi ruhát veszünk fel, férfiak fekete öltönyt, partykra térdig érő , laza esésű kellemes anyagú koktélruhát , az urak, pedig kellemes anyagú, laza, de mégis finom , színében is lágyabb nadrágot, hozzá illő inggel.
És már nem annyira akarjuk megmutatni szépséghibáinkat a feszes blúzokkal, mert rájöttünk, hogy a sztreccsnadrágnál csak egy rosszabb van a sztreccsruha. Ez utóbbit ugyanis mindig húzgálnunk kell, mert néhány lépés után a nyakunkból kell visszavadászni a megfelelő helyre.
Szóval ezeket már nem hordjuk szívesen és nem is szeretjük.
A vicc az, hogy a férfiak sem! Ugyanis elvesszük tőlük a fantáziálás lehetőségét!
A sztreccsruha kitalálója nyilván abban reménykedett és joggal, hogy a nők imádni fogják és ez valóban így is volt, amíg ki nem derült, hogy az anyag olyan, hogy a nő, ha egy lépést sem tesz, akkor is egy idő után csúszik és csúszik felfelé. Igen katasztrofális látvány, amikor ünnepségeken a bemondó hölgy folyton húzgálja lefelé a falatnyi szoknyácskát és nem tudjuk eldönteni, hogy most szemérmes, vagy méreten aluli a ruha, illetve, ha nem szereti, hogy a combjai látszanak, akkor miért nem vett föl hosszabb ruhát, ha meg szereti mutatni szépséges lábait, miért húzgálja lefelé a göncöt!

Folytatnám a tangaviselet rejtelmeivel, de erről csak annyit nem állandó használatra keletkezett!
Kiagyalója csakis szexuális indíttatásból alkotta meg, hála neki, a párok sokkal izgalmasabb együttléteket élnek meg!
Higgyük el a tanga csak arra a 2 percre való, amíg rajtunk hagyják!
Bővebben erről bármely higiéniai oldalon olvashatunk.
Tudom, hogy már késő ősz van, de egy pillanatra visszatekintenék a nyár örök sláger öltözködési témájára: a zokni szandállal c. kedélyeket magas szinten tartó és le nem nyugvó problematikájára.
Bevallom őszintén , nekem nem probléma! Nem túl tetszetős, de kit érdekel, ha a pasi szuper és egyébként is maga a "herceg" kategóriát ostromolja.
Amúgy pedig a pamutzokni nem ártalmas, de a műanyag papucs, szandál, annál inkább.
Mindenesetre mi nők nem a férfiak lábát nézzük meg először, mert nem gondolunk arra, hogy lakkozza a körmét!

Szóval üsse kavics ! Legyen zokni szandállal ha a herceg ideális és a ló sem sánta!
És csakugyan kutatunk magunkban, hogy én igen , biztos ilyen vagyok, vagy olyan, vagy netán mégis a másik horoszkóp-pistának van igaza?!
Meg persze Csernus doktor nevével fémjelezve is közzéteszik ugyanazt a kissé durván sértő jellemzést mely szerint bizonyos csillagjegyek mennyire utálatosak. Persze valójában nem lehet tudni, hogy kinek a tollából ered mindez, mert csak a "tinta" más, a szöveg ugyanaz és hol "bede", hol "szőcs" néven kerül jegyzésre a hatalmas internet colosseumban.
Mindazonáltal ahányszor elolvasom mondjuk saját horoszkópomat, annyiszor kap el a görcs, hogy miért nem vagyok én olyan, semmilyen, értéktelen és megfejthetetlenül szentimentális, amint a misztikumot vizslatók szerint kellene lennem?!
Avagy, miért is lehetséges az, hogy féktelen logikával olyasmit is felfedezek és megértek, amikre mások még csak nem is gondolnak?!
Hogy jövök én ahhoz, hogy ne hasonlítsak a skatulyához, amit nekem előírtak, hogy igenis horoszkópom megmondta, hogy naiv személyiségem és túlragaszkodásom zavarba ejtő?!
Egy biztos, egyszer kipróbáltam, milyen ez a viselkedés és utáltam magam érte!
Lehet a horoszkóp szerint élni, csak ezt úgy hívják: irányított élet, méghozzá mások által vezetett!
Én maradok a szabadságnál, úgy döntöttem. Ha kíméletlen logikára és határozottságra van szükségem, akkor avval élek, ha büszke családi vonásaimra, akkor avval és, ha könnyes virágzó lelkülettel, akkor azzal!
Ezen egyetlen egy jósdai főpap sem tud változtatni, még ha vérből vagy belekből, vagy rojtos csizmából is szedi megálmodhatatlan jövőről szőtt információit!
Félreértés ne essék! A misztikusság mint olyan részemről elismert és tisztelt dolog. De a misztérium a titkok világa. A szakrális, azaz szent és érinthetetlen megnyilvánulások , egyedi jelenések módja. Ahogy Isten, a Teremtő, a Mindenható velünk valamit közöl. Ez azonban a hit területe és rendkívül változatos módon ad képességet, avagy hordoz üzenetet, avagy gyógyít és kevés kiválasztott részesül ebből.
Azért elképesztő az a különbség, hogy a misztikusság akár arra is képessé tesz, hogy felismerjük a gonoszt, ellentétben a csillagjegyeket olvasók "vagy eltalálom vagy nem" aznapi jóslásával.Amikor is a mára várt hatalmas összeg helyett, (persze ellátva a megfelelő intelemmel, miszerint: hogy kérje ki tanácsát a családtagjainak, mert hajlamos a költekezésre), szóval mondom a pénzeső helyett a delikvens, névtelen fenyegető levelek garmadát kapja!
Na ja, hát kicsit megcsúszott az üveggolyó, vagy már fáradt volt alkalmi főpapunk, avagy éppen belealudt a csillagok hosszas közlendőjébe!
Nem kívánok senkit lebeszélni, mindenki bátran higgyen abban, amiben akar, csak fogadja azt is el, hogy ez legalább olyan, mint az időjárás, vagy meleg lesz vagy hideg, valamelyik biztos!
Tudom, hogy férfiak nem, vagy nem vallják be, de mi nők mindig elolvassuk a divatbakik és a vörös szőnyeges divatbotrányok harsogó híradásait.
Szeretnek bennünket kioktatni, mit, hol, mikor, hogyan helyes viselnünk!
Egye fene, hát legyen!
Elolvasom még néha egyet is értek, csak azzal nem, hogy a varázslatos Dolce&Gabbana oldalt felsliccelt vörös ruhát, amelyben persze tilos villantani a fehér lábakat, szóval, hogy ezt a több mint 2 milliós ruhát én nem húzhatom fel. Egyrészt , mert piszok sóher vagyok és ennyit sohasem adnék egy cuccért- igen CUCC!-másrészt hova is húzzam fel?!
Ja, bocs pénzem sincs rá! Na de ez most nem szempont!
Na ,de hát nézzük még mily csodálatos dolgokkal próbálnak bennünket bombázni, mit ne viseljünk és mikor?!
Azt észrevettem, hogy a divatipar hatalmas és népszerű találmánya a leggings (Anyja neve: cicanadrág, nagyanyja pedig még kötött változatban született) mára a legmegvetendőbb darabok közé tartozik.
Ez a mindenütt testre simulós , nyúlós cucc, alkalmas összes testi hibánk megmutatására. Szégyenlős hölgyeknek ajánlott szépészeti plasztikai sebészeti vizsgálatra.
Mindenütt a szánkba rágják, hogy hosszú felsővel hordjuk, mert mégis kissé gusztustalan, ha a magunkra erőltetett gatyóka( mivel átlagban 2 számmal kisebbet vesz mindenki) annyira bevág a lábunk között, hogy, akár egy szál meztelenségben is járhatnánk!
Persze láttunk már olyat is, hogy a nő félfenekét tudta csak belepréselni ebbe a ruhadarabba így közszemlére téve az akár gyermekhinta méretűnek is mondható tangát.
Semmi bajom az 50 kg feletti hölgyekkel, szerintem, minden nő szép és értékes, de ez a fajta öltözködés tényleg megfontolandó.
Aztán vannak azok a bizonyos bakik, amikor esküvőre fehérben megy a násznép valamely tagja, avagy pirosban, a kedvenc pedig, amikor két nő hasonló vagy ugyanolyan ruhában jelenik meg egy bizonyos eseményen!
Na, de ez megint az átlagembert csak akkor érinti, ha mindannyian a "kici, pici, olcó" áruházban szerezték be cuccaikat!
Az viszont elgondolkodtatott, hogy egy-egy társadalmi eseményen mit illik és mit nem illik felvenni.
Egy időben trendi volt formabontónak lenni és farmert farmerral , flitteres blúzzal, vagy selyeminggel felvenni bárhová, bármikor.
Ma ismét kicsit tradicionálisabbak kezdtünk lenni és színházba, vagy komolyzenei koncertre előkelő, hosszú estélyi ruhát veszünk fel, férfiak fekete öltönyt, partykra térdig érő , laza esésű kellemes anyagú koktélruhát , az urak, pedig kellemes anyagú, laza, de mégis finom , színében is lágyabb nadrágot, hozzá illő inggel.
És már nem annyira akarjuk megmutatni szépséghibáinkat a feszes blúzokkal, mert rájöttünk, hogy a sztreccsnadrágnál csak egy rosszabb van a sztreccsruha. Ez utóbbit ugyanis mindig húzgálnunk kell, mert néhány lépés után a nyakunkból kell visszavadászni a megfelelő helyre.
Szóval ezeket már nem hordjuk szívesen és nem is szeretjük.
A vicc az, hogy a férfiak sem! Ugyanis elvesszük tőlük a fantáziálás lehetőségét!
A sztreccsruha kitalálója nyilván abban reménykedett és joggal, hogy a nők imádni fogják és ez valóban így is volt, amíg ki nem derült, hogy az anyag olyan, hogy a nő, ha egy lépést sem tesz, akkor is egy idő után csúszik és csúszik felfelé. Igen katasztrofális látvány, amikor ünnepségeken a bemondó hölgy folyton húzgálja lefelé a falatnyi szoknyácskát és nem tudjuk eldönteni, hogy most szemérmes, vagy méreten aluli a ruha, illetve, ha nem szereti, hogy a combjai látszanak, akkor miért nem vett föl hosszabb ruhát, ha meg szereti mutatni szépséges lábait, miért húzgálja lefelé a göncöt!
Folytatnám a tangaviselet rejtelmeivel, de erről csak annyit nem állandó használatra keletkezett!
Kiagyalója csakis szexuális indíttatásból alkotta meg, hála neki, a párok sokkal izgalmasabb együttléteket élnek meg!
Higgyük el a tanga csak arra a 2 percre való, amíg rajtunk hagyják!
Bővebben erről bármely higiéniai oldalon olvashatunk.
Tudom, hogy már késő ősz van, de egy pillanatra visszatekintenék a nyár örök sláger öltözködési témájára: a zokni szandállal c. kedélyeket magas szinten tartó és le nem nyugvó problematikájára.
Bevallom őszintén , nekem nem probléma! Nem túl tetszetős, de kit érdekel, ha a pasi szuper és egyébként is maga a "herceg" kategóriát ostromolja.
Amúgy pedig a pamutzokni nem ártalmas, de a műanyag papucs, szandál, annál inkább.
Mindenesetre mi nők nem a férfiak lábát nézzük meg először, mert nem gondolunk arra, hogy lakkozza a körmét!
Szóval üsse kavics ! Legyen zokni szandállal ha a herceg ideális és a ló sem sánta!
2016. október 12., szerda
Tükörvár- Angela háborúja
Még mindig ott ült az ablakban, küszködve érzéseivel. Már nem látta a férfit és azt sem tudta mennyi idő telhetett el azóta, hogy kedvese távozott, de Angela képtelen volt megmozdulni. A forró levegő, ami az ablakon beömlött szinte égette testét, s a finom , lágy esésű pántos blúz lassan elvált bőrétől, mintegy láthatóvá téve kebleit.
A lányt ezt észre sem vette, csak zűrzavaros gondolataiban próbált rendet tenni, de sehogyan sem tudott. Nem értette miért vonzza ennyire ez a férfi, mitől érzi azt, hogy képtelen szabad és fesztelen lenni , hanem szinte a rabjává válik.
Ahogy a hangját meghallja, vagy, ahogy ránéz Angela elveszíti mindazt, ami addig volt és örömmel válik a férfi "foglyává".
Szinte az örökkévalóságig rágta volna magát ezen a gondolaton, amikor arra eszmélt, hogy túl hangos a ventilátor.
Abban a pillanatban le is ugrott az ablakpárkányról a szoba közepe felé, mert a süvítés pillanatok múlva hatalmas robbanássá változott és mindenfelé törmelékek hulltak. Porfelhő lepte be az addig szobaként használt romhalmazt.
- Ez közel volt- állapította meg Angela, majd gyorsan magára kapott egy inget, megkereste a fegyverét és néhány holmit magához véve eliszkolt a romokon át.
Egy pillanatra átsuhant a gondolataiban, hogy reméli Pavel is megúszta, de inkább mindig arra koncentrált, hogy olyan nincs, és nem is lehet, hogy azok közül ne élje túl senki ezt a szerencsétlen háborút, akik neki fontosak.
A politikai ok már rég elveszett valamelyik fegyverszállítmány mélyén, talán minden félnek ugyanonnan van a beszerzési forrása és talán a Cég maga kezdeményezte a hatalomátvételt, de mára már új eszmék támadtak és mégsem azt akarják.De kit érdekel!
Angela amióta az eszét tudta ugyanannak a szervnek dolgozott, még nagybátyja segítette és egyengette útját. Annyit megtanult, hogy a nem kérdezés csak akkor káros, ha egy fegyvert nyomnak a kezedbe és nem közölték töltve van-e. Minden más esetben nem érdekes ki kivel van, csak el kell végezni a feladatot, aztán hazaérni épségben és élni.
Amióta Pavel belépett az életébe Angela már nem csak egyszerűen élni akart. Rájött, hogy az életében egyszerre valaki nagyon fontos lett. Pavel olyan erősen hatott rá, hogy csak a tekintetétől Angela megmerevedett.
Olyannyira vágyott Pavelre, hogy a szemeivel is szeretkezett.
A férfi pedig örök partner volt ebben a játékban. Angela sokszor kapta magát azon, hogy Pavel körül kószál fantáziája és olyankor vad orgiák színes képei elevenedtek meg előtte, érezte a férfi illatát, és azt ahogy az egyre bujábban közelíti meg.
"Egyszer ez lesz a vesztem"- suttogta halkan, és kissé gúnyos mosollyal körbenézett, mintha attól tartana bárki is hallhatta, vagy láthatta hogy ő éppen elképzeli, ahogy Pavel meztelen testének minden porcikáját végigcsókolja, két golyózápor között.
Nem, nem volt beteges Angela, de jól tudta az aranyigazságot: Életveszélyben az ember utoljára mégegyszer szeretkezni akar!
Ezt sokan mondták neki és igazából mindig azt gondolta , hogy ez amolyan férfiduma. Mindaddig, amíg egy alkalommal 36 órát töltött egy berobbantott ház romjai alatt. Ahogy fogyott a levegő és az életesély, úgy tört fel egyre jobban belőle is az utolsó szeretkezés vágya. Akkor jött rá, hogy az életösztön így mutatja meg magát igazán.
Szégyellte elmondani később, de már többé nem nevetett, ha erről volt szó.
A robbanás a mellette lévő házat teljesen összedöntötte, kettőt pedig jócskán megrongált, az utcafronti szobáknak nem maradt fala.
Csak a sikoltásokból lehetett következtetni, hogy sok lehet a sérült.
Angela képtelen volt megszokni ezt , a haldoklók hangját, a zokogókét, a szirénákét, ezért kizárta amennyire csak tudta a fejéből. Gyorsan futott a következő menedékhely felé.
A felszálló porfelhőn keresztül még látta, ahogy Pavelt hordágyra teszik. Megrémült egy pillanatra és ott lüktetett a fejében: de nem takarták le az arcát.
De nem takarták le az arcát!
Aztán továbbszaladt messze hagyva a káoszt!
- folyt. köv.-
A lányt ezt észre sem vette, csak zűrzavaros gondolataiban próbált rendet tenni, de sehogyan sem tudott. Nem értette miért vonzza ennyire ez a férfi, mitől érzi azt, hogy képtelen szabad és fesztelen lenni , hanem szinte a rabjává válik.
Ahogy a hangját meghallja, vagy, ahogy ránéz Angela elveszíti mindazt, ami addig volt és örömmel válik a férfi "foglyává".
Szinte az örökkévalóságig rágta volna magát ezen a gondolaton, amikor arra eszmélt, hogy túl hangos a ventilátor.
Abban a pillanatban le is ugrott az ablakpárkányról a szoba közepe felé, mert a süvítés pillanatok múlva hatalmas robbanássá változott és mindenfelé törmelékek hulltak. Porfelhő lepte be az addig szobaként használt romhalmazt.
- Ez közel volt- állapította meg Angela, majd gyorsan magára kapott egy inget, megkereste a fegyverét és néhány holmit magához véve eliszkolt a romokon át.
Egy pillanatra átsuhant a gondolataiban, hogy reméli Pavel is megúszta, de inkább mindig arra koncentrált, hogy olyan nincs, és nem is lehet, hogy azok közül ne élje túl senki ezt a szerencsétlen háborút, akik neki fontosak.
A politikai ok már rég elveszett valamelyik fegyverszállítmány mélyén, talán minden félnek ugyanonnan van a beszerzési forrása és talán a Cég maga kezdeményezte a hatalomátvételt, de mára már új eszmék támadtak és mégsem azt akarják.De kit érdekel!
Angela amióta az eszét tudta ugyanannak a szervnek dolgozott, még nagybátyja segítette és egyengette útját. Annyit megtanult, hogy a nem kérdezés csak akkor káros, ha egy fegyvert nyomnak a kezedbe és nem közölték töltve van-e. Minden más esetben nem érdekes ki kivel van, csak el kell végezni a feladatot, aztán hazaérni épségben és élni.
Amióta Pavel belépett az életébe Angela már nem csak egyszerűen élni akart. Rájött, hogy az életében egyszerre valaki nagyon fontos lett. Pavel olyan erősen hatott rá, hogy csak a tekintetétől Angela megmerevedett.
Olyannyira vágyott Pavelre, hogy a szemeivel is szeretkezett.
A férfi pedig örök partner volt ebben a játékban. Angela sokszor kapta magát azon, hogy Pavel körül kószál fantáziája és olyankor vad orgiák színes képei elevenedtek meg előtte, érezte a férfi illatát, és azt ahogy az egyre bujábban közelíti meg.
"Egyszer ez lesz a vesztem"- suttogta halkan, és kissé gúnyos mosollyal körbenézett, mintha attól tartana bárki is hallhatta, vagy láthatta hogy ő éppen elképzeli, ahogy Pavel meztelen testének minden porcikáját végigcsókolja, két golyózápor között.
Nem, nem volt beteges Angela, de jól tudta az aranyigazságot: Életveszélyben az ember utoljára mégegyszer szeretkezni akar!
Ezt sokan mondták neki és igazából mindig azt gondolta , hogy ez amolyan férfiduma. Mindaddig, amíg egy alkalommal 36 órát töltött egy berobbantott ház romjai alatt. Ahogy fogyott a levegő és az életesély, úgy tört fel egyre jobban belőle is az utolsó szeretkezés vágya. Akkor jött rá, hogy az életösztön így mutatja meg magát igazán.
Szégyellte elmondani később, de már többé nem nevetett, ha erről volt szó.
A robbanás a mellette lévő házat teljesen összedöntötte, kettőt pedig jócskán megrongált, az utcafronti szobáknak nem maradt fala.
Csak a sikoltásokból lehetett következtetni, hogy sok lehet a sérült.
Angela képtelen volt megszokni ezt , a haldoklók hangját, a zokogókét, a szirénákét, ezért kizárta amennyire csak tudta a fejéből. Gyorsan futott a következő menedékhely felé.
A felszálló porfelhőn keresztül még látta, ahogy Pavelt hordágyra teszik. Megrémült egy pillanatra és ott lüktetett a fejében: de nem takarták le az arcát.
De nem takarták le az arcát!
Aztán továbbszaladt messze hagyva a káoszt!
- folyt. köv.-
2016. október 10., hétfő
Jöjj hozzám, légy velem...
Legyen áldott minden ember!
Gável testvérek: Jöjj hozzám
Jöjj hozzám, légy velem,
Örök békéd,
Örök békéd add nekem!
Szeretetre vágyom,
kell egy hű barát, aki velem van és nem hagy el a nehéz napokon át!
Ne félj hát Ő megsegít
figyeljed szavát!
Tedd kezébe életed és a békét add tovább!
Gável testvérek: Jöjj hozzám
Jöjj hozzám, légy velem,
Örök békéd,
Örök békéd add nekem!
Szeretetre vágyom,
kell egy hű barát, aki velem van és nem hagy el a nehéz napokon át!
Ne félj hát Ő megsegít
figyeljed szavát!
Tedd kezébe életed és a békét add tovább!
2016. szeptember 29., csütörtök
Magányos férjes asszonyok
Azon tűnődtem a minap, hogy csak azok a nők lehetnek magányosak, akik egyedül élnek?!
Az apropó az volt, hogy látogatóba jöttek osztrák ismerőseim és átbeszélgettünk egy hosszú éjszakát. Ami furcsa volt, hogy mindabból, amit elmeséltek boldognak "kellett" volna lenniük, de ők maguk sem értették, hogy mégis olyan magányosnak érezték magukat.
Természetesen vannak gyermekeik, unokáik, és Isten áldásával minden anyagi biztonságukat meg tudták teremteni.
De mégis! Szüntelen úgy érezték mindketten, hogy a lelkük magányos, elhagyatott, magára maradt.
Aztán szép lassan előkerültek az évek történetei.
Megvalósított építkezések, létrehozott vállalkozások, gyermekeik zenei hangversenyei, unokájuk bokszbajnokságai. Földjeik művelése, gazdaságuk duzzasztása, új gépek vásárlása.
Rengeteg ismeretség egy-egy jó üzlet reményében, ezeknek a kapcsolatoknak a folyamatos ápolása.
Egyszóval Karin barátnőméknek mindenre volt idejük, csak a saját kapcsolatukra nem.
Karin elmesélte, hogy eleinte otthoni gondos háziasszonyként élt igencsak pörgős vállalkozó férje mellett, aztán elunva a szüntelen várakozást és az untató vásárlásokat ő is belefogott valami önmegvalósító tevékenységbe.
Patchworkkel töltötte az idejét és olyan kiváló ötletei voltak, hogy egyre szebb és kelendőbb portékát készített, aztán bővítette a vállalkozását. Akkor már nem a pénzért dolgozott, hanem a munkáért.
Lényegében hazajártak, találkoztak, de mindketten a saját életükkel voltak elfoglalva, természetesen gyermekeiket rendesen nevelték.
Hogy Karin mikortól kezdte érezni, hogy magányos és valamit tennie kell, maga sem tudta megmondani. De ő volt olyan szerencsés, hogy tudott valamit kezdeni önmagával, még ha az messze is volt attól, amire vágyott.
Hiszen a férjére, annak finom, gyengéd szeretetére áhítozott, helyette azonban egy elfoglalt szinte láthatatlan társat kapott.
Talán 10-ből 9 nő ilyenkor szeretőt keres, hiszen hiába minden könyörgés és ötletelgetés a gondoskodó férj, megoldandó feladatokat lát maga előtt és nem tudja magából elővarázsolni a szeretetet.
Létezhet, hogy az évek képesek úgy elfolyni fölöttünk, hogy nem vesszük észre már rég idegenek vagyunk egy fedél alatt?
Vagy pusztán többször és több alkalommal kellene felemlíteni a házasság értékének és küldetésének fontosságát a másik előtt?
Egyáltalán képesek vagyunk a közösségi lét finomságait megőrizni, vagy jól van úgyis, ha csak együtt mutatkozunk valahol?
Mit tehet az a nő, aki a férje mellett százszorta jobban egyedül érzi magát, mint, amikor még társat próbált találni?
Az lehet a természetes, hogy idővel kihal bennünk az összetartozás érzése és ugyan együtt mutatkozunk mindenütt, de már csak a megszokás miatt?
Egyáltalán a megszokás annyira szükséges, nem lehetne a szeretetben a kölcsönös törődésben maradni?
És mi van azokkal, akik a megunt kapcsolatukat frissíteni akarják, de csak átmenetileg?! Ők milyen játékot játszanak?
És még ezernyi kérdés kavarog a fejemben.
Egy bizonyos az egyedül élők is rendkívül magányosak tudnak lenni, de azok, akik mellett karnyújtásnyira ott a másik és mégis elérhetetlen, az olyan, mintha a remény is meghalt volna.
Nem tudom mit lehet tenni ilyen helyzetben, persze ötleteim lennének, de mindenkinek magának kell szembenéznie ezzel és döntést hoznia.
Tudnunk kellene megfogalmazni magunknak, miért is vagyunk a világon? Személy szerint a válaszom az, hogy boldoggá tegyem a másikat és ezáltal önmagamat.
Nemde ez lenne az egyetlen megoldás? Ha csak önmagunk megvalósításán dolgozunk hol van ott a másik boldogsága?
Mindenesetre barátnőm és férje is hosszan elgondolkodott ezen, aztán ki tudja milyen hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttek, hogy megengednek maguknak egy közös 2 hetes nyaralást, kirándulással valahol Távol-Keleten.
Azóta már talán le is szállt a gépük az első állomásnál és én csak reménykedem, hogy megértik, hogy az egymásra fordított idő teszi igazán értékessé az életüket. Mert a munka jó, de szeretni a másikat és törődni vele egy életen át: az az igazi varázslatos öröm!
Lám! Sohasem késő a boldogságot keresni és megtalálni!
Az apropó az volt, hogy látogatóba jöttek osztrák ismerőseim és átbeszélgettünk egy hosszú éjszakát. Ami furcsa volt, hogy mindabból, amit elmeséltek boldognak "kellett" volna lenniük, de ők maguk sem értették, hogy mégis olyan magányosnak érezték magukat.
Természetesen vannak gyermekeik, unokáik, és Isten áldásával minden anyagi biztonságukat meg tudták teremteni.
De mégis! Szüntelen úgy érezték mindketten, hogy a lelkük magányos, elhagyatott, magára maradt.
Aztán szép lassan előkerültek az évek történetei.
Megvalósított építkezések, létrehozott vállalkozások, gyermekeik zenei hangversenyei, unokájuk bokszbajnokságai. Földjeik művelése, gazdaságuk duzzasztása, új gépek vásárlása.
Rengeteg ismeretség egy-egy jó üzlet reményében, ezeknek a kapcsolatoknak a folyamatos ápolása.
Egyszóval Karin barátnőméknek mindenre volt idejük, csak a saját kapcsolatukra nem.
Karin elmesélte, hogy eleinte otthoni gondos háziasszonyként élt igencsak pörgős vállalkozó férje mellett, aztán elunva a szüntelen várakozást és az untató vásárlásokat ő is belefogott valami önmegvalósító tevékenységbe.
Patchworkkel töltötte az idejét és olyan kiváló ötletei voltak, hogy egyre szebb és kelendőbb portékát készített, aztán bővítette a vállalkozását. Akkor már nem a pénzért dolgozott, hanem a munkáért.
Lényegében hazajártak, találkoztak, de mindketten a saját életükkel voltak elfoglalva, természetesen gyermekeiket rendesen nevelték.
Hogy Karin mikortól kezdte érezni, hogy magányos és valamit tennie kell, maga sem tudta megmondani. De ő volt olyan szerencsés, hogy tudott valamit kezdeni önmagával, még ha az messze is volt attól, amire vágyott.
Hiszen a férjére, annak finom, gyengéd szeretetére áhítozott, helyette azonban egy elfoglalt szinte láthatatlan társat kapott.
Talán 10-ből 9 nő ilyenkor szeretőt keres, hiszen hiába minden könyörgés és ötletelgetés a gondoskodó férj, megoldandó feladatokat lát maga előtt és nem tudja magából elővarázsolni a szeretetet.
Létezhet, hogy az évek képesek úgy elfolyni fölöttünk, hogy nem vesszük észre már rég idegenek vagyunk egy fedél alatt?
Vagy pusztán többször és több alkalommal kellene felemlíteni a házasság értékének és küldetésének fontosságát a másik előtt?
Egyáltalán képesek vagyunk a közösségi lét finomságait megőrizni, vagy jól van úgyis, ha csak együtt mutatkozunk valahol?
Mit tehet az a nő, aki a férje mellett százszorta jobban egyedül érzi magát, mint, amikor még társat próbált találni?
Az lehet a természetes, hogy idővel kihal bennünk az összetartozás érzése és ugyan együtt mutatkozunk mindenütt, de már csak a megszokás miatt?
Egyáltalán a megszokás annyira szükséges, nem lehetne a szeretetben a kölcsönös törődésben maradni?
És mi van azokkal, akik a megunt kapcsolatukat frissíteni akarják, de csak átmenetileg?! Ők milyen játékot játszanak?
És még ezernyi kérdés kavarog a fejemben.
Egy bizonyos az egyedül élők is rendkívül magányosak tudnak lenni, de azok, akik mellett karnyújtásnyira ott a másik és mégis elérhetetlen, az olyan, mintha a remény is meghalt volna.
Nem tudom mit lehet tenni ilyen helyzetben, persze ötleteim lennének, de mindenkinek magának kell szembenéznie ezzel és döntést hoznia.
Tudnunk kellene megfogalmazni magunknak, miért is vagyunk a világon? Személy szerint a válaszom az, hogy boldoggá tegyem a másikat és ezáltal önmagamat.
Nemde ez lenne az egyetlen megoldás? Ha csak önmagunk megvalósításán dolgozunk hol van ott a másik boldogsága?
Mindenesetre barátnőm és férje is hosszan elgondolkodott ezen, aztán ki tudja milyen hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttek, hogy megengednek maguknak egy közös 2 hetes nyaralást, kirándulással valahol Távol-Keleten.
Azóta már talán le is szállt a gépük az első állomásnál és én csak reménykedem, hogy megértik, hogy az egymásra fordított idő teszi igazán értékessé az életüket. Mert a munka jó, de szeretni a másikat és törődni vele egy életen át: az az igazi varázslatos öröm!
Lám! Sohasem késő a boldogságot keresni és megtalálni!
2016. szeptember 11., vasárnap
"Mindig az a perc a legszebb perc..."- Örökzöldek Pataji Ösz
Örökzöld dallamokkal kezdődött a Pataji Ősz rendezvény sorozata szeptember 9.-én.
Én jómagam már nagyon rég nem hallgattam ebből a műfajból egy dallamot sem, utoljára akkor, amikor még édesanyám élt.
A szüleim fiatalkorának varázslatos dalai voltak ezek és azon lepődtem meg, mégis mennyit ismerek belőlük, milyen soknak tudom a szövegét.
Kisgyermekként az ember mit sem értett ezeknek a dalszövegeknek mély érzelmi tartalmából.
Édesanyám sokat énekelt Karády Katalin dalokat így nem csoda, hogy én magam is most dalra fakadtam többször.
Eszembe jutottak régi történetek és újak és bevallottan is mélyen szíven ütött nem egy sláger.
Volt a Zenebarátok előadásának egy olyan különös varázslata, ami végtelenül lágy, finom és egyszerre hozott boldogságot valamint forró könnyeket.
Ki tudja, lehet én változtam meg?! Vagy megéltem ezeket a dalokat?
Lehet, hogy az örökzöld, attól az, ami, mert elmeséli helyettünk az életünk minden percét?
Egyszerre szembesít a már elfeledett vagy mélyen eltakart múlttal, vagy éppen a még ittlévő jelennel?
Nem tudom. De olyan mély hatással volt rám, hogy más már nem tudott vonzani az egész 3 nap programjaiból.
Azóta is minden nap ott szólnak a dalok a fejemben:
"Hol van az a nyár..."
"Tanulj meg fiacskám komédiázni..."
" Szeretlek én, jöjj vissza hozzám...
vagy a
"Járom az utam..."
Most mégis más dalokat választottam, talán, mert hamarosan láthatjuk az egész előadást a Pataj TV-ben illetve itt a YouTube-on. Itt jegyzem meg, hogy minden szempontból igényes előadást láthattunk és még "vendégszereplő" is volt, igaz csak 2 perc erejéig!
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán felejthetetlen előadását örökítette meg ez a filmrészlet, miről is szólhat, mint a szerelemről:
Ide a végére szántam azt a dalt, ami elhangzott ezen az estén, amit kevesen élnek meg és értenek meg. Mindenesetre csak az igazán mély érzékenységű emberek találkoznak ezzel az érzéssel.
Karády Katalin olyan szuggesztíven "meséli el" fájdalmát, hogy nem tudja magát kivonni alóla a néző. Nemcsak szépsége és csodálatos hangja varázsolja el az embert, hanem, ahogy a művésznő tekintetével is megértet mindent.
A beteljesületlen szerelemről szóló dal 1941-ben a Kísértés című filmben hangzik el.
Én jómagam már nagyon rég nem hallgattam ebből a műfajból egy dallamot sem, utoljára akkor, amikor még édesanyám élt.
A szüleim fiatalkorának varázslatos dalai voltak ezek és azon lepődtem meg, mégis mennyit ismerek belőlük, milyen soknak tudom a szövegét.
Kisgyermekként az ember mit sem értett ezeknek a dalszövegeknek mély érzelmi tartalmából.
Édesanyám sokat énekelt Karády Katalin dalokat így nem csoda, hogy én magam is most dalra fakadtam többször.
Eszembe jutottak régi történetek és újak és bevallottan is mélyen szíven ütött nem egy sláger.
Volt a Zenebarátok előadásának egy olyan különös varázslata, ami végtelenül lágy, finom és egyszerre hozott boldogságot valamint forró könnyeket.
Ki tudja, lehet én változtam meg?! Vagy megéltem ezeket a dalokat?
Lehet, hogy az örökzöld, attól az, ami, mert elmeséli helyettünk az életünk minden percét?
Egyszerre szembesít a már elfeledett vagy mélyen eltakart múlttal, vagy éppen a még ittlévő jelennel?
Nem tudom. De olyan mély hatással volt rám, hogy más már nem tudott vonzani az egész 3 nap programjaiból.
Azóta is minden nap ott szólnak a dalok a fejemben:
"Hol van az a nyár..."
"Tanulj meg fiacskám komédiázni..."
" Szeretlek én, jöjj vissza hozzám...
vagy a
"Járom az utam..."
Most mégis más dalokat választottam, talán, mert hamarosan láthatjuk az egész előadást a Pataj TV-ben illetve itt a YouTube-on. Itt jegyzem meg, hogy minden szempontból igényes előadást láthattunk és még "vendégszereplő" is volt, igaz csak 2 perc erejéig!
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán felejthetetlen előadását örökítette meg ez a filmrészlet, miről is szólhat, mint a szerelemről:
Mert minden csak minden: komédia! Igen, mára már ezt is megértettük, hogy az egész életünk valami különös színpadi játék, ahol nap mint nap eljátszunk egy szerepet, eltakarva valós érzéseinket. Az események pedig zajlanak, mi részesei vagyunk, de valójában mi van belül a szívünkben csak mi tudjuk.
Ide a végére szántam azt a dalt, ami elhangzott ezen az estén, amit kevesen élnek meg és értenek meg. Mindenesetre csak az igazán mély érzékenységű emberek találkoznak ezzel az érzéssel.
Karády Katalin olyan szuggesztíven "meséli el" fájdalmát, hogy nem tudja magát kivonni alóla a néző. Nemcsak szépsége és csodálatos hangja varázsolja el az embert, hanem, ahogy a művésznő tekintetével is megértet mindent.
A beteljesületlen szerelemről szóló dal 1941-ben a Kísértés című filmben hangzik el.
2016. szeptember 4., vasárnap
Béke tér- a nagy érzelmek tere lettél!
Arról nem kívánok szót ejteni, hogy bizonyos értelemben megosztotta az embereket a tér átalakításának ezen formája.
Csak mellesleg jegyzem meg, hogy, nem kell külön magyarázat hozzá, még nem pompázik teljes valójában ez a hely, mert hiányoznak a természet adta szépségek a fák és virágok, a fű.
Valamirevaló ember pedig kell, hogy tudja, hogy a természet körforgása olyan, hogy nem nyáron a tűző forróságban építjük és hozzuk létre kertjeinket, hanem az annak megfelelő időszakban. Így ez a tér valóságában majdan évek múlva lesz igazán szemet gyönyörködtető és remélhetőleg betölti nevének híven méltó szerepét a Béke tere kell hogy legyen.
A békéé a csendé és a nyugalomé, a tiszteleté, melyet már a kihelyezett emléktábla jelöl.
Csak mellesleg jegyzem meg, hogy, nem kell külön magyarázat hozzá, még nem pompázik teljes valójában ez a hely, mert hiányoznak a természet adta szépségek a fák és virágok, a fű.
Valamirevaló ember pedig kell, hogy tudja, hogy a természet körforgása olyan, hogy nem nyáron a tűző forróságban építjük és hozzuk létre kertjeinket, hanem az annak megfelelő időszakban. Így ez a tér valóságában majdan évek múlva lesz igazán szemet gyönyörködtető és remélhetőleg betölti nevének híven méltó szerepét a Béke tere kell hogy legyen.
A békéé a csendé és a nyugalomé, a tiszteleté, melyet már a kihelyezett emléktábla jelöl.
Természetesen a növényzet nélkül is birtokba vehető és kellemesen megnyugtató hely ez a hatalmas tér, nyilván fokozatosan nyeri el igazi arcát. Mint ahogy egy műalkotás is sokszor évekig készül, hát így van ezzel is. Látszik, hogy a nagy kedvenc a csobogó és az akörüli hinták.
Annyira látszik, hogy ma is tele volt csikkel és szotyihéjjal! Végigjártam és a pagodákban ugyanezt találtam. Azon kívül, hogy sáros cipőtalpak nyoma volt a padokon, de még az asztalokon is. Összetört üveg, ami feltehetőleg eredetileg borosüvegként funkcionált és a korsót tartó lányka pedig valami különös oknál fogva fekve volt a csobogó mellett.
Tudom, hogy ez nem akkora vandalizmus, meg föl is lehet söpörni etc. Csak azt tessék már nekem megmondani: Miért?!
Milyen okon és jogon tesznek emberek ilyesmit?!
Ez a tér nem úgy került ilyen rendezett állapotba, hogy valaki csettintett egyet, vagy odalehelte, hanem rengeteg ember több száz órányi kemény munkájával!
Ezen a téren éjt nappallá téve dolgoztak, hogy Dunapatajnak legyen egy elmélkedésre, vagy közösségi élet megélésére alkalmas tere, ahol kicsik nagyok megtalálhatják a kikapcsolódási lehetőséget!
Akkor mi a fészkes fenéért kell kocsmát csinálni azonnal belőle?!
Nincs elég?!
Őszintén szólva nem az a bajom, hogy nem tudnék söprűt fogni a kezembe és rendet rakni, hanem az, hogy ez megtörténik.
Hogy minden egyes nap megtörténik. Kulturálatlan emberek , mások munkáját semmibe vevő lények ott dekkolnak és a saját szintjükre igénytelenségükre akarják "továbbalakítani" ezt a helyet.
Mérges is voltam és szomorú, mert lehet nem tetszik valakinek ez vagy az a díszítés, vagy, hogy minden fa szinte ki lett vágva, ( egyébként mindennek oka van) , de senkinek nincs joga a tiszta és ápolt környezetet ilyen módon meggyalázni.
Becsuktam a szemem, s hallgattam a csobogó víz hangját, éreztem, ahogy a nap melegít, a langyos szellő simogat, megnyugodtam!
Mély békesség töltött el. Ez ennek a térnek a küldetése!
hogy
Legyen békesség közöttünk mindenkor!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Elképesztő...
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
Március 17. hajnali 3 óra, nézem a legújabb fejleményeket, látom a megszületett újabb rendelkezéseket, amelyek sokakat érintenek, vállalko...
-
Bárki, aki járt mostanában Dunapatajon a Petőfi utcában ( márpedig sokan teszik ezt, mert az Önkormányzathoz ügyes-bajos ügyüket igen soka...

