Tükörvár- Angela háborúja

Még mindig ott ült az ablakban, küszködve érzéseivel. Már nem látta  a férfit és azt sem tudta mennyi idő telhetett el azóta, hogy kedvese távozott, de Angela képtelen volt megmozdulni. A forró levegő, ami az ablakon beömlött szinte égette testét, s  a finom , lágy esésű pántos blúz lassan elvált bőrétől, mintegy láthatóvá téve kebleit.
A lányt ezt észre sem vette, csak zűrzavaros gondolataiban próbált rendet tenni, de sehogyan sem tudott. Nem értette miért vonzza ennyire ez a férfi, mitől érzi azt, hogy képtelen szabad és fesztelen lenni , hanem szinte a rabjává válik.
Ahogy a hangját meghallja, vagy, ahogy ránéz Angela elveszíti mindazt, ami addig volt és örömmel válik a férfi "foglyává".
Szinte az örökkévalóságig rágta volna magát ezen a gondolaton, amikor arra eszmélt, hogy túl hangos a ventilátor.
Abban a pillanatban le is ugrott az ablakpárkányról a szoba közepe felé, mert a süvítés pillanatok múlva hatalmas robbanássá változott és mindenfelé törmelékek hulltak. Porfelhő lepte be az addig szobaként használt romhalmazt.
- Ez közel volt- állapította meg Angela, majd gyorsan magára kapott egy inget, megkereste a fegyverét és néhány holmit magához véve  eliszkolt a romokon át.
Egy pillanatra átsuhant a gondolataiban, hogy reméli Pavel is megúszta, de inkább mindig arra koncentrált, hogy olyan nincs, és nem is lehet, hogy azok közül ne élje túl senki ezt a szerencsétlen háborút, akik neki fontosak.
A politikai ok már rég elveszett valamelyik fegyverszállítmány mélyén, talán minden félnek ugyanonnan van a beszerzési forrása és talán a Cég maga kezdeményezte a hatalomátvételt, de mára már új eszmék támadtak és mégsem azt akarják.De kit érdekel!

Angela amióta az eszét tudta ugyanannak a szervnek dolgozott, még nagybátyja segítette és egyengette útját. Annyit megtanult, hogy a nem kérdezés csak akkor káros, ha egy fegyvert nyomnak a kezedbe és nem közölték töltve van-e. Minden más esetben nem érdekes ki kivel van, csak el kell végezni a feladatot, aztán hazaérni épségben és élni.
Amióta Pavel belépett az életébe Angela már nem csak egyszerűen élni akart. Rájött, hogy az életében egyszerre valaki nagyon fontos lett.  Pavel olyan erősen hatott rá, hogy csak a tekintetétől Angela megmerevedett.
Olyannyira vágyott Pavelre, hogy a szemeivel is szeretkezett.
A férfi pedig örök partner volt ebben a játékban. Angela sokszor kapta magát azon, hogy Pavel körül kószál fantáziája és olyankor vad orgiák színes képei elevenedtek meg előtte, érezte a férfi illatát, és azt ahogy az egyre bujábban közelíti meg.
"Egyszer ez lesz a vesztem"- suttogta halkan, és kissé gúnyos mosollyal körbenézett, mintha attól tartana bárki is hallhatta, vagy láthatta hogy ő éppen elképzeli, ahogy Pavel meztelen testének minden porcikáját végigcsókolja, két golyózápor között.
Nem, nem volt beteges Angela, de jól tudta az aranyigazságot: Életveszélyben az ember  utoljára mégegyszer szeretkezni akar!
Ezt sokan mondták neki és igazából mindig azt gondolta , hogy ez amolyan férfiduma. Mindaddig, amíg egy alkalommal 36 órát töltött egy berobbantott ház romjai alatt. Ahogy fogyott a levegő és az életesély, úgy tört fel egyre jobban belőle is az utolsó szeretkezés vágya. Akkor jött rá, hogy az életösztön így mutatja meg magát igazán.
Szégyellte elmondani később, de már többé nem nevetett, ha erről volt szó.
A robbanás a mellette lévő  házat teljesen összedöntötte, kettőt pedig jócskán megrongált, az utcafronti szobáknak nem maradt fala.
Csak a sikoltásokból lehetett következtetni, hogy sok lehet a sérült.
Angela képtelen volt megszokni ezt , a haldoklók hangját, a zokogókét, a szirénákét, ezért kizárta amennyire csak tudta a fejéből. Gyorsan futott a következő menedékhely felé.
A felszálló porfelhőn keresztül még látta, ahogy Pavelt hordágyra teszik. Megrémült egy pillanatra és ott lüktetett a fejében: de nem takarták le az arcát.
De nem takarták le az arcát!
Aztán továbbszaladt messze hagyva a káoszt!
- folyt. köv.-