Igen, szóval a fiatalok lassan kezdenek kirajzani, hogy szemügyre vegyék a tavaszi "felhozatalt", új szerelemre tegyenek szert.
Látom, ahogy a fiúk már csinosítják magukat, egy kicsit irigykedve nézem őket, de jó lenne még tininek lenni! Na persze, miniszoknya! Szépek voltunk és igazán csinosak!
A macskák is nekikezdtek szokásos idegesítő násztáncuknak, ez nem is tánc, hanem éktelen fülhasogató nyérvákolás az elsőbbségért.
Lassan kezdem megérteni, hogy hiába minden tiltás a macskasereg évről-évre itt ad szerenádot a tornácomon annak az egy szem nőstény cicámnak.
Nekem pedig mellényúlásaim történetei vonulnak fel előttem, igazán jókat mosolygok most már rajta, akkor viszont kegyetlen égtem az adott szituban.
Akkoriban még mindent elhittem, amit láttam, és hogy az, amit látok, az valójában az, ami!
Igazi jó naiva voltam!
Egy nagyvárosban, ha az ember kiteszi a magassarkú topánját az utcára, csak rajzanak a szebbnél szebb férfiak!
Mosoly 1, mosoly 2, mosoly 3, szóval valódi aratást lehetett rendezni!
Magas fiú, farmerban, menő csukában, fekete hajjal, csillogó szemekkel, olvadtam, mint a fagyi a nyári forróságban.
Persze a szemeim lázban égtek és csak bámultam rá, vártam, hogy lép és tette is.
Közelített felém, kattogott is a fejemben a gondolat egy forró csókról, na persze a barátnőim irigységéről és némi nászmenetről.
Láttam, hogy még mindig mosolyog és közeledik és már kezem-lábam remegett,: ez nem lehet, első lépésre, első látásra, nem számít semmi Ő az semmi kétség!
Ott jöttek-mentek emberek, kit érdekelt a nagy fergeteg, csak ez a fantasztikus pasi legyen az enyém!
Míg a gyönyörűségtől elérzékenyülve álltam ott addig kilépett a hátam mögül egy férfi odament az én álmaim lovagjához és szájon csókolta.
Bennem pedig pofára esett a vágy, mint a zsíros kenyér és sunyin körbelestem, vajon hányan láthatták csúfos megaláztatásomat.
Mondanom sem kell, hogy ez a történet sem került fel a kedvencek közé, mint a következő sem.
Disco , talán 1978-ban, igen.
Az ízlésemmel sohasem volt baj, csak a veszélyfelismerő képességemmel, na és a kíváncsiság.
Szóval a barátnőm tökéletesen bele volt zúgva a DJ-be, úgy illett, hogy én pedig a barátjába.
Illett vagy sem, mindegy, de a tényeken mit sem változtat, hogy ennek megfelelően csábításba kezdtem, a magam módján, amolyan kislányosan.
Igazi szívtipró srác volt és okos, ez jól jött később.
Ha az ember lányának tetszik valaki, hát akkor az illető hivatása iránt is érdeklődik, ennek megfelelően, elmerültünk a kocsialkatrészek tengerében, az autó működési elvében az olajcsere lenyűgöző tudományában és persze én rendre jegyeztem mindent a fejemben, hiszen Ő most nekem magyaráz!
Minél több szimeringről esett szó, annál inkább odavoltam érte: mert milyen fantasztikus, ennyit foglalkozik velem, biztos tetszem neki!
Aztán feltettem magamban, ha teljesíti a kérésemet és enged vezetni, akkor szeret is!
Beültünk az autóba, ki, a kietlen pusztaságba, majd engedett vezetni! Ez volt a csoda, már láttam előre, hogy éjszakákat fogunk álmodozni barátnőmmel a szerelmeinkről.
És akkor a fickó rám mosolygott majd megkérdezte:
- Te tudod, hogy most mekkora baj történhetett volna veled, itt kinn a pusztában, a sötétben éjjel?!
Ránéztem és elhangzott életem leghülyébb válasza:
- Baj, mert milyen bajom eshet?
Mire csak ennyit mondott:
- Majd , ha tudod a választ, akkor jövünk legközelebb még egyszer autózni!
...
Szóval tavaszodik, a barkák elkezdtek rügyezni és általában is az a vélemény, hogy a szerelem ragyogóvá teszi az embert és megfiatalít.
Ilyenkor jó sétálni ,és csak úgy mosolyogni mindenkire, megfürdeni a napsütésben és nem gondolni arra, hogy voltak tök égő lépések is az életében.
2016. február 17., szerda
2016. február 14., vasárnap
Mesélnek az épületek egy hajdan volt szép családról
Ma erről a családról szeretnék mesélni.
A fotó 1971.-ben készült kishúgom születésekor.
Igen ez az én családom.
Egyedül csak Zsuzsa nővérem nincs a fotón.
Édesanyám gyönyörű és nagyon barátságos asszony volt, sokan szerették őt , mindig , mindenkinek segített, akinek csak tudott és mosolyával is gyógyított.
Ha valakinek valamilyen ügyes-bajos dolga akadt, eljött édesanyámhoz és ezt mondta:
" Nem értek én ehhez Jucikám, megfogalmazná-e nekem a levelet!"
Édesanyám pedig leült és gyöngybetűkkel tisztán , érthetően leírta az illető kérését, majd felolvasta és azután megcímezte a borítékot. Sok-sok egyéb jót is tett, ha szükség volt, hát összepakolt néhány élelmiszert egy kosárba , aztán biciklire pattant és elvitte azoknak, akiknek kellett. Pedig mi sem voltunk gazdagok, de szüleim sohasem fogytak ki a jótettekből.
Édesanyám rendkívül érzékeny asszony volt, tele volt szeretettel és jósággal, amikor énekelt ragyogott az arca. Édesapám sokszor elfogódottan nézte.
Persze sok fájdalom és nehézség övezte édesanyám életét, így aztán ez a csodálatos asszony 1986-ban,52 évesen örökre elment közülünk.
Édesapám nagyon szigorú ember volt.Kemény és ellentmondást nem tűrő. A munkában és otthon is megkövetelte a rendet. Hatalmas volt és sokszor félelmetes.
Talán azért is, mert óriási volt a felelőssége. Sok építkezést maga végzett, vagy felügyelt, többek között a dunapataji Művelődési Házat is. Maximális felelősségtudattal élt és ez a maximalizmusa kihatott családunkra , mert velünk szemben is ugyanolyan magasak voltak a követelményei, mint másokkal.
Okos volt és művelt, ahogyan édesanyám is.
Én voltam az első gyermeke édesapámnak ( mivel két nővérem édesanyám első házasságából származott) és biztos vagyok benne, hogy egy fiúnak jobban örült volna.
De ezt sohasem mondta és nem is éreztette velem. Nagyon szeretett. Minden tárgyalásra elvitt magával attól kezdve, hogy már nem voltam pelenkás.
Utaztunk Pesttől kezdve Pécsig mindenüvé, ahol megbeszélései voltak. Ott aztán ( elmondása szerint) a titkárnők babusgattak, mert aranyló fürtjeimet mindenki szerette és tömtek csokoládéval és játszottak velem.
Édesapám nagyon büszke volt rám.
Nálunk pontban délben volt az ebéd, ami azt jelentette, hogy harangszóra az asztalnak megterítve kellett lennie és azon már ott kellett gőzölögnie a levesnek.
Hétvégén pedig mindannyian ott ültünk az asztalnál és addig nem fogtunk neki enni, amíg édesapám nem kezdte el. Ebéd közben nem volt szabad beszélgetni és senki nem hagyhatta el az asztalt csak ha már mindenki befejezte az evést.
Apám rendszeresen elkérte az ellenőrzőnket és megnézte a jegyeinket, de amit a testvéreimnél elfogadott azt nálam nem. Velem szemben mindig magasabbra emelte azt a bizonyos képzeletbeli lécet.
Sohasem bántott, de nem is kellett , mert édesanyám érzékenységét örököltem és elég volt egy csúnya nézés egy szemráncolás és már potyogtak is a könnyeim.
Amikor 17 éves lettem, édesanyámnak bevallottam, hogy szoktam kávét inni.
Édesanyám tudta, hogy ha ezt édesapám fülébe jut, nagy baj lesz belőle. Így aztán azt mondta, majd alkalmas időben elmondja ezt édesapámnak.
Amikor hazalátogattam a gimnáziumból, mindig csak úgy ittam kávét, hogy édesanyám csészéjéből, mert édesapám azt is figyelte hány csésze van kint és csak kettő lehetett kávés.
Aztán eljött az a bizonyos nap, amikor édesapám szólított:
"Gyere csak ide kislányom!"- már a hangsúlyból tudtam, hogy számonkérés lesz.
Édesapám zsebre tett kézzel állt az ajtó előtt és szigorúan nézett rám.
" Mit hallok, te kávézol?"
" Igen"- feleltem megszeppenve.
Hallgatott sokáig , majd annyit mondott :" Nem örülök neki".
A csalódottság ott volt a szavaiban.
Édesanyám megkérdezte tőle, legközelebb, hogy "akkor a Juditnak adhatok kávét?"
Mire édesapám azt felelte: " Igen, de nem velünk issza meg!"
Amikor elmegyek azok mellett a házak mellett, amiket édesapám épített, minden kőből, téglából, malterból az ő és családunk küzdelme köszön vissza.
Azokban az épületekben ott van édesanyám mosolya, édesapám szerető gondoskodása , hallom édesanyám dúdolását és édesapám kőkemény szavait.
Mesélnek az épületek.
Mesélnek szép időkről, boldogságról, szenvedésről. Mesélnek egy hajdan volt szép családról.
A fotó 1971.-ben készült kishúgom születésekor.
Igen ez az én családom.
Egyedül csak Zsuzsa nővérem nincs a fotón.
Édesanyám gyönyörű és nagyon barátságos asszony volt, sokan szerették őt , mindig , mindenkinek segített, akinek csak tudott és mosolyával is gyógyított.
Ha valakinek valamilyen ügyes-bajos dolga akadt, eljött édesanyámhoz és ezt mondta:
" Nem értek én ehhez Jucikám, megfogalmazná-e nekem a levelet!"
Édesanyám pedig leült és gyöngybetűkkel tisztán , érthetően leírta az illető kérését, majd felolvasta és azután megcímezte a borítékot. Sok-sok egyéb jót is tett, ha szükség volt, hát összepakolt néhány élelmiszert egy kosárba , aztán biciklire pattant és elvitte azoknak, akiknek kellett. Pedig mi sem voltunk gazdagok, de szüleim sohasem fogytak ki a jótettekből.
Édesanyám rendkívül érzékeny asszony volt, tele volt szeretettel és jósággal, amikor énekelt ragyogott az arca. Édesapám sokszor elfogódottan nézte.
Persze sok fájdalom és nehézség övezte édesanyám életét, így aztán ez a csodálatos asszony 1986-ban,52 évesen örökre elment közülünk.
Édesapám nagyon szigorú ember volt.Kemény és ellentmondást nem tűrő. A munkában és otthon is megkövetelte a rendet. Hatalmas volt és sokszor félelmetes.
Talán azért is, mert óriási volt a felelőssége. Sok építkezést maga végzett, vagy felügyelt, többek között a dunapataji Művelődési Házat is. Maximális felelősségtudattal élt és ez a maximalizmusa kihatott családunkra , mert velünk szemben is ugyanolyan magasak voltak a követelményei, mint másokkal.
Okos volt és művelt, ahogyan édesanyám is.
Én voltam az első gyermeke édesapámnak ( mivel két nővérem édesanyám első házasságából származott) és biztos vagyok benne, hogy egy fiúnak jobban örült volna.
De ezt sohasem mondta és nem is éreztette velem. Nagyon szeretett. Minden tárgyalásra elvitt magával attól kezdve, hogy már nem voltam pelenkás.
Utaztunk Pesttől kezdve Pécsig mindenüvé, ahol megbeszélései voltak. Ott aztán ( elmondása szerint) a titkárnők babusgattak, mert aranyló fürtjeimet mindenki szerette és tömtek csokoládéval és játszottak velem.
Édesapám nagyon büszke volt rám.
Nálunk pontban délben volt az ebéd, ami azt jelentette, hogy harangszóra az asztalnak megterítve kellett lennie és azon már ott kellett gőzölögnie a levesnek.
Hétvégén pedig mindannyian ott ültünk az asztalnál és addig nem fogtunk neki enni, amíg édesapám nem kezdte el. Ebéd közben nem volt szabad beszélgetni és senki nem hagyhatta el az asztalt csak ha már mindenki befejezte az evést.
Apám rendszeresen elkérte az ellenőrzőnket és megnézte a jegyeinket, de amit a testvéreimnél elfogadott azt nálam nem. Velem szemben mindig magasabbra emelte azt a bizonyos képzeletbeli lécet.
Sohasem bántott, de nem is kellett , mert édesanyám érzékenységét örököltem és elég volt egy csúnya nézés egy szemráncolás és már potyogtak is a könnyeim.
Amikor 17 éves lettem, édesanyámnak bevallottam, hogy szoktam kávét inni.
Édesanyám tudta, hogy ha ezt édesapám fülébe jut, nagy baj lesz belőle. Így aztán azt mondta, majd alkalmas időben elmondja ezt édesapámnak.
Amikor hazalátogattam a gimnáziumból, mindig csak úgy ittam kávét, hogy édesanyám csészéjéből, mert édesapám azt is figyelte hány csésze van kint és csak kettő lehetett kávés.
Aztán eljött az a bizonyos nap, amikor édesapám szólított:
"Gyere csak ide kislányom!"- már a hangsúlyból tudtam, hogy számonkérés lesz.
Édesapám zsebre tett kézzel állt az ajtó előtt és szigorúan nézett rám.
" Mit hallok, te kávézol?"
" Igen"- feleltem megszeppenve.
Hallgatott sokáig , majd annyit mondott :" Nem örülök neki".
A csalódottság ott volt a szavaiban.
Édesanyám megkérdezte tőle, legközelebb, hogy "akkor a Juditnak adhatok kávét?"
Mire édesapám azt felelte: " Igen, de nem velünk issza meg!"
Amikor elmegyek azok mellett a házak mellett, amiket édesapám épített, minden kőből, téglából, malterból az ő és családunk küzdelme köszön vissza.
Azokban az épületekben ott van édesanyám mosolya, édesapám szerető gondoskodása , hallom édesanyám dúdolását és édesapám kőkemény szavait.
Mesélnek az épületek.
Mesélnek szép időkről, boldogságról, szenvedésről. Mesélnek egy hajdan volt szép családról.
2016. február 12., péntek
Az örök, beteljesületlen szerelem...
Ahogy a férfiakat ismerem, most elképzelem, hogy azonnal becsukják ezt a posztot, mert jön a nagy "nyáladzás"!
Pedig most olyasmiről írok, ami nagyon keveseknek adatik meg, és még kevesebben tudják igazán értékelni, kiteljesíteni, avagy beteljesíteni.
Ez pedig nem más mint a Plátói szerelem.
Tegyük félre előítéleteinket és próbáljuk meg elfogadni, hogy amit nem éltünk még át, az attól létezhet!
Sok nőt is ismerek, aki erre csak legyint, mivel valamiféle információja létezik róla, de nem is tudja igazán mit kezdjen ezzel a dologgal.
A Plátói szerelem egy olyan formája a szerelemnek, ahol két ember sohasem érinti meg egymást, nem lép be testiség szédítő világába, hanem csak az érzékek szintjén éli meg szerelmi vágyait.
A szerelmesek ugyanúgy vonzódnak egymáshoz , ugyanúgy termelik a szükséges hormonokat, ugyanúgy egymás "rabjai" lesznek, de mindezt érzelmeikben, gondolataikban, látásban és hallásban élik meg, sohasem történik testi érintés, még egy csók sem.
Az alapkérdés, mire jó ez, illetve miért alakul ki?
Sokan ezt a fajta szerelmet azzal azonosítják, hogy két olyan ember között jön létre, akik akadályozva vannak abban, hogy lelkiismeretük szerint is szerelmesek legyenek, tehát valamelyik fél nem szabad.
Pedig igazából a Plátói szerelem csak különleges emberekkel és különleges formában jöhet létre.
Az igazi szerelmesek ezt a fajta érzéki szerelmet nagyon magas szinten művelik. Tudatosan kerülik a kontaktust, hiszen a Plátói szerelem lényege, hogy
" én látlak téged és szüntelen nézlek és vágyom utánad, te látsz engem és szüntelen nézel és vágysz utánam".
Ez a szerelmi játék hihetetlen mélységekbe viszi a szerelmeseket kalandjaik útján, hiszen semmi más nem történik, mint minden felszabadult vágyhormonjukat csak a szemükkel és a képzeletükkel kapcsolják össze.
S bár úgy gondolhatjuk, hogy ez egy beteljesületlen szerelem, de valójában nem más mint egy végtelen szerelmeskedés egyszerre szívben és agyban, inspirálja az ember művészeti énjét, kinyitja benső lelki világát és teljesen megújítja testét , annak minden sejtjét.
A Plátói szerelmesekre is érvényes, hogy kölcsönösnek kell lennie a vonzódásnak, különben az egyik csak haldoklik a szerelemben a másik pedig úgy éli meg, mint valami szükségtelen terhet.
A kölcsönösség azonban új utakat mutat meg a vágyódásban.
Ennek a szerelemnek a legkülönösebb része az, hogy a másik, aki után vágyódunk Ő olyan, amilyennek mi szeretjük, azaz amilyennek szeretnénk, hogy legyen, nincs szükség semmilyen közös élet kialakítására, sem annak tervezésére, nem feketíti be a görcsösség a féltékenység, a félelem, nincs benne megcsalás.
Csak Ő és én vagyunk, mi ketten teljesen elmerülve egymásban, ez a teljes boldogság!
Tökéletes is egyben, mert nincs benne negatív impulzus, és ami a Plátói szerelem rendkivüliségét mutatja, hogy soha nem múlik el.
Ugyanis valóban a Plátói szerelmesek egy életen keresztül szeretik egymást, hiszen vágyaikat mindig is ébren tartja, hogy a másik megfejthetetlen valódi énjében.
Ebben a szerelemben a másik saját fantáziám megtestesitője ezért nincs szükség arra, hogy valódi énjéhez valamilyen módon kötődjek. Ezért mondom, hogy nagyon magas szintű szerelemről van szó, mert ebben a formában megélt szerelemben a másik az ideál, az, akit mindig is szerettem volna magamnak, vagyis lelki és gondolati énem teljes tökéletes kiegészítője, aki olyan módon cselekszik, amellyel tökéletes boldogságot okoz. Én pedig ugyanez vagyok neki, fantáziavilágában én vagyok igazi társa és vágyainak forrása.
Felmerül a kérdés, mi szükség van erre?
A szerelem egy különleges és áldott érzés, ami hamar kipukkadhat, mint egy lufi a szexben.
Akár eltarthat 3 évig is és aztán már csökken az aktivitás a szerelmi hormonok termelődése.
Míg a Plátói szerelemben, mindegy hány év telik el, a szerelmesek, mindig ugyanúgy átélik szerelmüket, sőt idővel még inkább fokozhatják, mert a testiség okozta zűrzavart elkerülik, csak az érzelmeik találkoznak.
Ezért a Plátói szerelmet, csak nagyon kevesek élik meg, ők viszont mind arról beszélnek, hogy elérték a tökéletes szerelmet.
Ami folyamatosan táplálja a benne lévő tüzet a másik elérhetetlensége, érinthetetlensége, lelki szépsége, varázslatos jelenléte, a másik, aki viszonozza érzéseinket és örökké lángol értünk!
Ha egyszer rátalálunk egy ilyen kincsre, megértjük annak mélységes intenzitását!
2016. február 10., szerda
Szexuális hazárdjátékok
Az ember, ha belefog egy kapcsolatba, akkor annak szoros része kell , hogy legyen a szex, vagy legalábbis ezt mindenki természetesnek tartja.
Tulajdonképpen 16-tól 30 éves korig a nők és férfiak teljesen biztosra mennek sikerüket illetően, hiszen vonzóak, ezt tudják is magukról és semmi nem akadályozhatja őket, hogy szexuális virtuozitásuk kiteljesedjen. Képesek bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben, közegben kalandba keveredni, s ha partnerük igazán szuper, akkor akár naponta többször is bizonyítják önmaguknak és adott kapcsolatuknak, hogy ötletekből ki nem fogyó lepedőakrobaták.
Kicsit irigykedve hallgatják szédítő szexuális élményeiket és tusájukat, azok, akik már túlléptek a 35-ön és lassú de visszafogott hanyatlásba indulnak a szex harcterén.
Ugyanis ekkor már nem megy minden csettintésre, egyszer csak történik valami és az izzadságon kívül nem önti el őket semmilyen felfokozott vágy. Rövidzárlat, majd újabb.
Ekkor még csak egy-két alkalommal jelentkezik és megfelejtkeznek róla az érintettek, de az idő könyörtelen és a szexuális aktivitás el kezd lassan és folyamatosan elfonnyadni.
Aztán 40 felett a "Wall Street" időszaka köszönt be, ez az első komolyabb veszteség megélése.
Hirtelen a szex komoly hazárdjátékká válik, ahol vagy sikerül és akkor óriásit arat a delikvens, vagy rosszkor, rossz időben, hatalmas veszteség keletkezik.
Ilyenkor kezdődnek az igazi problémák.
A nők is legalább olyan mértékig hazardíroznak, mint a férfiak, hiszen ellanyhuló érdeklődésüket egy-egy extrém variánssal próbálják feldobni.
Ha addig nem, akkor ezen a ponton megpróbálkoznak azonos neművel, hogy vágyaikat kielégítsék, de a "simiszex" is izgató számukra ( ahol mindenki meztelen és csak egymást simogatják, nincs közösülés), megpróbálják a hármas variánst , vagy a párok egymás közt játékot.
Ez a fajta fantáziadús együttlét azonban még inkább hasonlít a brókerek fogadására, mert, ami kettesben is kudarcra van ítélve, az hármasban , négyesben sem feltétlen működik. Sőt nagyobb lesz a veszteség.
A simizés pedig kissé extrém, ezért nem is felel meg mindenkinek.
40 és 50 között aztán szembesül mindenki azzal, hogy bizony már majdnem mindent kipróbált és semmi sem hozhatja vissza régi tizenéves elképesztő örömszerző énjét.
Talán nem is kell, talán újra kellene kezdeni az egész tanulási időszakot.
Ugyanis, lehet, hogy megváltoztunk közben, talán kissé szemérmesebbek lettünk, esetleg visszariadunk attól, hogy már nem vagyunk olyan elképesztő vonzóak?
Lehet, hogy észrevettük hibáinkat, amik akkor is megvoltak, csak csalogány módjára állandóan daloltunk, hogy párra találjunk?
Mi van , ha most is gyönyörűek vagyunk, csak a korosztályunknak megfelelően?
Na és mi van, ha más korosztályból keresünk párt, aki segít visszaigazolni, hogy valóban még elképesztően jók tudunk lenni?
Hol van az előírva, hogy egy 40-50-es nőnek csak 60-as partnere lehet?
És ha a 70-es a nyerő a maga sármjával és kiteljesedett életével, érettségével?
Avagy egy jó 30-as nem gerjesztheti be a már "halálra" ítéltnek gondolt libidónkat?
Dehogynem, ez, mindig beválik.
Mindig beválik a nőknél és a férfiaknál is, hogy csökkenő aktivitásukat egycsapásra eltüntesse egy más korosztálybeli társ, aki már csak a jelenlétével is képes őrült szexviharba kergetni a másikat.
Úgyhogy a hazárdjátékot örökre magunk után hagyva, csak nyugodtan vessük bele magunkat a szerelemtengerbe és hagyjuk hadd lubickoltassanak bennünket a fiatal titánok avagy hableányok, vagy éppen a csendes és varázslatos kősziklák!
Tulajdonképpen 16-tól 30 éves korig a nők és férfiak teljesen biztosra mennek sikerüket illetően, hiszen vonzóak, ezt tudják is magukról és semmi nem akadályozhatja őket, hogy szexuális virtuozitásuk kiteljesedjen. Képesek bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben, közegben kalandba keveredni, s ha partnerük igazán szuper, akkor akár naponta többször is bizonyítják önmaguknak és adott kapcsolatuknak, hogy ötletekből ki nem fogyó lepedőakrobaták.
Kicsit irigykedve hallgatják szédítő szexuális élményeiket és tusájukat, azok, akik már túlléptek a 35-ön és lassú de visszafogott hanyatlásba indulnak a szex harcterén.
Ugyanis ekkor már nem megy minden csettintésre, egyszer csak történik valami és az izzadságon kívül nem önti el őket semmilyen felfokozott vágy. Rövidzárlat, majd újabb.
Ekkor még csak egy-két alkalommal jelentkezik és megfelejtkeznek róla az érintettek, de az idő könyörtelen és a szexuális aktivitás el kezd lassan és folyamatosan elfonnyadni.
Aztán 40 felett a "Wall Street" időszaka köszönt be, ez az első komolyabb veszteség megélése.
Hirtelen a szex komoly hazárdjátékká válik, ahol vagy sikerül és akkor óriásit arat a delikvens, vagy rosszkor, rossz időben, hatalmas veszteség keletkezik.
Ilyenkor kezdődnek az igazi problémák.
A nők is legalább olyan mértékig hazardíroznak, mint a férfiak, hiszen ellanyhuló érdeklődésüket egy-egy extrém variánssal próbálják feldobni.
Ha addig nem, akkor ezen a ponton megpróbálkoznak azonos neművel, hogy vágyaikat kielégítsék, de a "simiszex" is izgató számukra ( ahol mindenki meztelen és csak egymást simogatják, nincs közösülés), megpróbálják a hármas variánst , vagy a párok egymás közt játékot.
Ez a fajta fantáziadús együttlét azonban még inkább hasonlít a brókerek fogadására, mert, ami kettesben is kudarcra van ítélve, az hármasban , négyesben sem feltétlen működik. Sőt nagyobb lesz a veszteség.
A simizés pedig kissé extrém, ezért nem is felel meg mindenkinek.
40 és 50 között aztán szembesül mindenki azzal, hogy bizony már majdnem mindent kipróbált és semmi sem hozhatja vissza régi tizenéves elképesztő örömszerző énjét.
Talán nem is kell, talán újra kellene kezdeni az egész tanulási időszakot.
Ugyanis, lehet, hogy megváltoztunk közben, talán kissé szemérmesebbek lettünk, esetleg visszariadunk attól, hogy már nem vagyunk olyan elképesztő vonzóak?
Lehet, hogy észrevettük hibáinkat, amik akkor is megvoltak, csak csalogány módjára állandóan daloltunk, hogy párra találjunk?
Mi van , ha most is gyönyörűek vagyunk, csak a korosztályunknak megfelelően?
Na és mi van, ha más korosztályból keresünk párt, aki segít visszaigazolni, hogy valóban még elképesztően jók tudunk lenni?
Hol van az előírva, hogy egy 40-50-es nőnek csak 60-as partnere lehet?
És ha a 70-es a nyerő a maga sármjával és kiteljesedett életével, érettségével?
Avagy egy jó 30-as nem gerjesztheti be a már "halálra" ítéltnek gondolt libidónkat?
Dehogynem, ez, mindig beválik.
Mindig beválik a nőknél és a férfiaknál is, hogy csökkenő aktivitásukat egycsapásra eltüntesse egy más korosztálybeli társ, aki már csak a jelenlétével is képes őrült szexviharba kergetni a másikat.
Úgyhogy a hazárdjátékot örökre magunk után hagyva, csak nyugodtan vessük bele magunkat a szerelemtengerbe és hagyjuk hadd lubickoltassanak bennünket a fiatal titánok avagy hableányok, vagy éppen a csendes és varázslatos kősziklák!
2016. február 8., hétfő
Tesztoszteron kontra ösztrogén- Bosszúállás
Nem olyan régen összefutottam egy volt kolléganőmmel a "boldog békeidőkből" , akivel hosszasan diskuráltunk és megemlítettük a régi "nagy csapatot" akikkel együtt dolgoztunk.
Felemlegettünk néhány fésületlen sztorit is.
Zsófi (nevezzük így) még ma is rendkívül attraktív nő , elmesélt nekem egy történetet, ami nem tagadom kissé beárnyékolta az amúgy szép emlékeket.
Zsófi megismerkedett egy eléggé jól szituált pasassal és tudom, hogy még mielőtt eljöttem a cégtől, még nagy volt a szerelem közöttük.
A folytatást most mondta el.
Mint idővel kiderült semmi sem volt olyan "rózsás", mint amilyennek látszott és az úriemberből fél pillanat alatt dúvad lett, ha valami nem úgy volt, ahogyan ő elképzelte.
Szóval szakítás lett a vége.
Zsófi pokoljárása akkor kezdődött csak el igazán.
Éjszakai telefonok, amibe senki nem szólt bele. Névtelen levelek a postaládában. Aztán egyszer csak behívatta az akkori főnöke és közölte vele,hogy nem alkalmazza tovább megbízhatatlansága miatt és ezt feltüntetik a következő munkahelyének is.
Aztán a kutyáját elütötték és a legutolsó csepp volt a pohárban, hogy megmagyarázhatatlanul tűntek el dolgok a lakásából, hajkefe, parfüm, tusfürdő stb.
Zsófi eleinte nem gyanakodott, csak később kezdte összerakni fejben, hogy volt fiúja beszélt neki arról, hogyan állt bosszút az egyik barátnőjén, aki kidobta. De ezt olyan kedvességgel, hogy nem is igazán vette komolyan.
Mivel bizonyítéka nem volt így feljelenteni sem tudta a pasast. Végül úgy döntött, hogy elköltözik, eladta a lakást és a városból is elment.
De árnyékként követi ez az emlék.
Most is beleborzongott, ahogy mesélte.
Azon törtem a fejem, hogy vajon ez a fajta kicsinyes bosszúállás , mennyire jellemző manapság? Vajon mit vár az, aki erre ragadtatja magát, hogy helyrehozhatja, ami már elromlott?
Vagy a minden mindegy alapon, "ha már veszítünk, nagyot veszítsünk, hogy érdemes legyen!" gondolkodás tudatos eredménye mindez?
Egyáltalán tudunk méltósággal veszíteni, vagy muszáj visszaütni a másiknak, hogy éreztessük fájdalmunkat? És akkor minden rendbe jön?
Nem tudom, de annyi bizonyos, hogy hallottam már nőket is dicsekedni, miképpen álltak bosszút a pasason, aki valamivel megsértette őket.
Tehát ezek szerint egyik fél sem különbözik abból a szempontból, hogy ha vesztesként kerül ki egy kapcsolatból, akkor esetleg bosszút álljon a másikon.
Az azonban kiderült, hogy amíg a nők össze-vissza vagdalkoznak és általában is szeretik a bosszújukat minél nagyobb nyilvánosság elé vinni, addig a férfiak ( ha egyáltalán bosszulnak), akkor alaposan kitervelik és módszeresen hajtják végre.
A nők revansa olyan mint a parti hullám, nekicsapódik a falnak, majd visszahúzódik és újra támad, a férfiaké hasit mint a jeges szél és sokszor láthatatlan.
És még azt sem mondhatnám, hogy intelligencia-függő ( már, ami az elkövetést illeti, a módja az viszont igen) mivel bárki, bármilyen szinten képes megtenni, latba vetni tudását , kapcsolatait.
Olyan ez, mintegy igazi thriller.
Vajon mindez elkerülhető lenne? Vagy olykor-olykor bele kell hogy fussunk ilyen kapcsolatba is, hogy újabb tanulságot vonhassunk le és tapasztalatot szerezzünk?
Nm hiszem, hogy elkerülhető. Amikor az ember belekezd egy kapcsolatba még nem ismeri a másikat, nem is tudja valójában az a másik mire képes. Sőt még magunkról sem tudjuk, hogy mire vagyunk képesek.
Egymásra hatásunkból kezdjük megérteni.
És még az sem teljes kép, kiderülhet, hogy vannak olyan kapcsolatok, aminek a végén mi is "bosszúálló angyalok" vagyunk.
De vannak előjelek, olyan szituációk, amiben a másikat látjuk, hogy hogyan reagál, vagy mi magunkat, hogy mit vált ki belőlünk. Jó figyelmeztető és figyelemfelhívó lehet arra vonatkozólag, hogy még időben ki kell hátrálni az adott kapcsolatból.
Sohasem késő bevallani, ha melléfogtunk, nem mondom, hogy az első gyanús dühnél fordítsunk hátat, de figyeljük meg hogy bánik partnerünk másokkal, hallgassuk meg figyelmesen történeteit és ha valahol agressziót vélünk felfedezni: agyő! Majd jön más!
2016. február 5., péntek
Ármány és cselszövés. Ki a hunyó?
(James Ensor: A cselszövés- 1890)
A napokban annak jártam utána, vajon milyen okból okoznak fájdalmat az emberek egymásnak, mi motiválja őket, hogy ártsanak a másiknak? Vagy szimplán csak a „nekem rossz, akkor neked is legyen rossz” ősrégi beidegződést követik?
Meddig lehet elmenni a cselszövéssel, a másik lejáratásával, a tönkretételével?
Annyi bizonyos, hogy az emberek úgy általában hajlamosak inkább rosszat gondolni valakiről, mint jót. Különösen a hiányos információkat igyekeznek kiegészíteni az általuk alaposan „megkomponált” rosszal.
Amikor beszélgetek különféle emberekkel, szinte mindig egy harmadikról kezdenek el valamit mondani, valami becsmérlőt, valami lekicsinylőt, valami lealázót.
Ha rákérdezek, hogy: „És te ezt honnan veszed?”
A válasz: „Gondolom. Mert…”- itt aztán valamiféle hadoválás kezdődik.
Igyekszem ilyenkor a legjobb tudásom szerint kijavítani a „ gondolom”-ját, de az esetek nagy többségében, az emberek által gondolt rossz, már eldöntött tény és mivel nem értek velük egyet én is a „gondolom” sorba kerülök.
Az ármány, azaz mások befeketítése, lealázása olyan kedvelt szórakozás, hogy szinte ész sem kell hozzá!
Ezért legtöbbnyire azok szeretik a gonoszság hálóját fonni, akik nem tudnak semmilyen jelből olvasni, akik nem értik a másik embert, akik nem képesek a másik helyzetébe képzelni magukat. Egyszerűen a „gondolom”’ típusú emberek agykapacitása jó ha a minimumot eléri, vagyis nem gondolkodnak.
Ebből a „gondolom”-ból aztán rövid úton hatalmas szélvihar kerekedik, hiszen szárnyra kap a vélt dolog, és máris elterjed, mint valami veszedelmes kór, végül az egész szennyet az adott személy nyakába ontja, kiszínezve, kiondolálva, kitupírozva.
Az emberi természet olyan, hogy ahol cselszövést lehet szőni, oda szinte mindenki szívesen befurakodik. Olyan „kellemes” érzés sokaknak, ha a másikat a sárba tudják rántani, avagy csak az ő szintjükre le tudják húzni.
Nézzük meg azokat, akik képesek egy adott hatalmon lévő emberhez dörgölőzni. Folyamatos „nyalással”, képmutató alázatoskodással, sunyizással járnak a „nagy ember” mögött, de amint annak térde egy kicsit megroggyan, rögtön ellene fordulnak.
Lesik minden szavát, hogy koncot kaphassanak a hatalomból, vagy lehetőségekből, de az elsők a sorban, hogy a háta mögött aljasságokat beszéljenek, vagy éppen kinevessék.
Ámbár mellé állnak látszólag a harcban, de ott inkább hátul kullognak, hogy ne kelljen semmit sem tenniük, viszont markukat elsőnek tartják.
Bizony cselt szőnek ellene, mert akármennyire is mindent megkapnak, amit követelnek, titkon a bukását akarják jótevőjüknek.
Ezek a talpnyalók bárkiről, bármit képesek kifecsegni, mint a kígyó nyelve lenne a szájukban és besúgással szintén előnyöket, akarnak maguknak.
Igen, megkapják, megvetés kíséretében. Hiszen, minden gazdag, avagy hatalmon lévő ember tudja, hogy ezek a legundorítóbb tulajdonságok, de jól hasznosíthatóak.
Az, azonban, akit ártatlanul vádolnak, a kínok kínját éli meg, hiszen semmit nem követett el, de mégis neki kell bűnhődnie az ármánykodók ocsmányságai miatt.
Talán érthetetlen, de vannak olyan emberek, akik napjaikat a jó megélésében töltik, szeretik az örömöt és vidámságot, szeretnek adni, türelmesek és békések.
Ők a cselszövők nagy célpontjai.
Az ő jelenlétük szálka szinte minden ember szemében, hiszen ők „vízválasztók”. Vagyis vagy szeretni, vagy pedig gyűlölni lehet őket, mert álláspontra kényszerítenek jelenlétükkel, mert a lelkiismeretet szólítják meg.
Ezek az emberek csendesen tűrik a megalázásokat és bántalmazásokat, nem veszekszenek senkivel, és nem fizetnek rosszal a rosszért.
Talán a „vízválasztók” személyisége váltja ki az ármánykodást?
Biztos nem így van, de az már tény, hogy az ember csak olyan, hogy ha lát egy gyengébbet, akkor csak magáért a vadászatért képes azt „leölni”.
Pedig a békés ember nem gyenge, nem erőtlen és nem préda, ereje pont azért van, mert akkor is jó tud maradni, ha mások megvetik, ha összetörik a lelkét és megőrölik.
A békés ember végtelen türelemmel tűri az ellene fordulókat, mert ismeri az emberi természetet és tudja, hogy a gonosz emberek valóban „nem tudják, mit cselekszenek.”
2016. február 3., szerda
Vidéki szextúra extrákkal
Azon tűnődtem, mi lehet és van-e különbség a vidéken és a nagyvárosokban élő emberek szexuális szokásai között?!
Egyáltalán van-e értelme ezt a kérdést feltenni? Fontos-e ez egyáltalán?
Létezhet, hogy mindenki mindent tud már ebben a témában és nincs új a nap alatt?
Avagy kérdezzek meg egy tizenévest, és részletesen elmondja a lehetőségeket?
Úgy gondolom, hogy igenis beszélni kell a szexről, amúgy pedig egy megunhatatlan téma! Ha már egy egész életen át űzzük, akkor legalább hajlandóak legyünk jól csinálni és ezt is bizony tanulni kell!
Annyi bizonyos, hogy a mai ember már inkább képben van a szexuális variánsokkal, mint mondjuk a 20 évvel ezelőtti generáció.
A szex kivonult a házasság béklyója alól és mintegy élvezeti cikk önálló életre kelt. Ámbár ez minden évszázadra igaz, csak akkor még házasságtörésnek hívták és bizonyos helyeken szörnyű büntetés járt érte.
Ma már csak azzal lehet valakit büntetni, ha éppen nincs partnere vagy van, csak az nem akarja.
Mivel vidékre sokan költöznek ki, azon megfontolásból, hogy olcsóbb az élet, lassan el-eltünedezik a bigott élvezetnélküli szexuális élet, de azért még vannak, akik őrzik a hagyományokat!
Pedig általában is igaz, mind világi, mind vallási gondolkodásban, hogy házasságon belül mindenféle szexuális játék szabad, ami mindkét félnek jó.
Ezen még az egyház rugózik (mivel az együttélés nem elfogadott), a világi élet azonban menetel és nem számít, hogy házasság vagy alkalmi viszony, mindenki a maga élvezetét megpróbálja megtalálni ebben.
Az tény, hogy szex, avagy pornófilmet mindenki nézett, kevés kivétellel, csak a csecsemők és a már inaktív idősek nem.
Az is igaz, hogy vidéki házas és alkalmi párok ugyanúgy érdeklődnek a Káma Szútra megvalósítható pózai iránt és a legtöbbet ki is próbálják, azon kevés kivétellel, ami már olyan hajlékonyságot igényel, hogy ahhoz legalább 80 óra balett leckét kellene venni.
Párokkal beszélgettem szexuális szokásaikról és abban azért általában egyet értettek, hogy idővel minden lehetőség kikopik, vagyis az amúgy utált közismert szóval: Uncsi! Uncsi!
Ennek az is az oka, hogy a régóta együtt élők, egyrészt belevesztek a hétköznapok gubancos életébe, másrészt az idő múlásával, sokkal nyugodtabb környezet szükséges egy-egy jó szexhez. Már nem megy az a formula, hogy: Hopp!
Hosszabb előkészítés szükséges, egymás iránti tolerancia és persze valami újdonság.
Különben szép lassan elenyészik a szexuális élet a semmibe, na és ezt senki sem szeretné.
Ilyenkor jó ha van kéznél egy szexuálterapeuta!
Speciel ez vidéken nincs és nem is mernék az emberek igénybe venni, mert ki gondolná, hogy az amúgy kikapósnak mondott fiatalasszony hónapok óta nem szexelt, vagy hogy a kisváros egyik ( a sok közül)„igazi bikája” csak szenved, mert valahogy már nem úgy állnak a dolgok!
Pedig, ha a vidéki kisvárosi ember nem lenne annyira prűd, akkor hamar kiderülne, hogy minden második embernek gondja van a szexuális élettel (azon kívül, hogy nincs olyanja).
Segédeszközök tárgyában is igaz, hogy hova is lehetne egy ilyen üzletet tenni!?
Egy falu vagy kisváros áll, iskolából, óvodából, önkormányzatból, orvosi rendelőből, rendőrségből melyik mellé lehetne elképzelni egy szexboltot?!
Nem mintha a zöldségbolt mellett, vagy a fodrász, manikűr-pedikűr mellett jobb lenne!
A szlogenekről ne is beszéljünk!
Mint a „Tanuljuk a biztonságot Lifestyle módra” vagy „Láb-és kézfétis minden szezonban!”
Vagy „Vegyeszöldség vibrálva nem keverve!”
Azt gondolom, hogy ezek így nem eladhatók, ámbár a fiatalabb korosztály feltételezhetően éjszaka bevásárolna eme szaküzletben.
Persze az sem elképzelhetetlen, hogy rokonaikat valamilyen elemes kütyüvel megajándékoznák!
És gondolom a guminő is gyors fogyóeszköz, lenne!
Mindazonáltal ma is igaz, hogy úgy általában az emberek nem mernek beszélni a szexről, csak stikában olvasgatnak itt is ott is dolgokat, interneten nézik a szex vagy pornóképeket ( letöltenek videókat, amitől vírusos lesz a gép!), de nem merik megkérdezni, hogy : hogyan lehetne jobb?
Nyilván , ahhoz, hogy valaki megtudja számára mi nyújt igazi élvezetet ( a pénzen kívül) nem árt megpróbálni a különféle szexuális játékokat, hogy egyrészt tapasztaltabb legyen másrészt kapcsolatát felélénkítse.
A vidéki emberben még azonban él az a gondolkodás, hogy a szex tabu!
Aki viszont tabunak tekinti, az ne csodálkozzon, hogy folyton „savanyú a szőlő”!
Persze milyen is lenne, amikor mindig ugyanazzal, mindig ugyanúgy csinálják! Mondjuk meglepetés így legalább nem érheti őket!
Egyáltalán van-e értelme ezt a kérdést feltenni? Fontos-e ez egyáltalán?
Létezhet, hogy mindenki mindent tud már ebben a témában és nincs új a nap alatt?
Avagy kérdezzek meg egy tizenévest, és részletesen elmondja a lehetőségeket?
Úgy gondolom, hogy igenis beszélni kell a szexről, amúgy pedig egy megunhatatlan téma! Ha már egy egész életen át űzzük, akkor legalább hajlandóak legyünk jól csinálni és ezt is bizony tanulni kell!
Annyi bizonyos, hogy a mai ember már inkább képben van a szexuális variánsokkal, mint mondjuk a 20 évvel ezelőtti generáció.
A szex kivonult a házasság béklyója alól és mintegy élvezeti cikk önálló életre kelt. Ámbár ez minden évszázadra igaz, csak akkor még házasságtörésnek hívták és bizonyos helyeken szörnyű büntetés járt érte.
Ma már csak azzal lehet valakit büntetni, ha éppen nincs partnere vagy van, csak az nem akarja.
Mivel vidékre sokan költöznek ki, azon megfontolásból, hogy olcsóbb az élet, lassan el-eltünedezik a bigott élvezetnélküli szexuális élet, de azért még vannak, akik őrzik a hagyományokat!
Pedig általában is igaz, mind világi, mind vallási gondolkodásban, hogy házasságon belül mindenféle szexuális játék szabad, ami mindkét félnek jó.
Ezen még az egyház rugózik (mivel az együttélés nem elfogadott), a világi élet azonban menetel és nem számít, hogy házasság vagy alkalmi viszony, mindenki a maga élvezetét megpróbálja megtalálni ebben.
Az tény, hogy szex, avagy pornófilmet mindenki nézett, kevés kivétellel, csak a csecsemők és a már inaktív idősek nem.
Az is igaz, hogy vidéki házas és alkalmi párok ugyanúgy érdeklődnek a Káma Szútra megvalósítható pózai iránt és a legtöbbet ki is próbálják, azon kevés kivétellel, ami már olyan hajlékonyságot igényel, hogy ahhoz legalább 80 óra balett leckét kellene venni.
Párokkal beszélgettem szexuális szokásaikról és abban azért általában egyet értettek, hogy idővel minden lehetőség kikopik, vagyis az amúgy utált közismert szóval: Uncsi! Uncsi!
Ennek az is az oka, hogy a régóta együtt élők, egyrészt belevesztek a hétköznapok gubancos életébe, másrészt az idő múlásával, sokkal nyugodtabb környezet szükséges egy-egy jó szexhez. Már nem megy az a formula, hogy: Hopp!
Hosszabb előkészítés szükséges, egymás iránti tolerancia és persze valami újdonság.
Különben szép lassan elenyészik a szexuális élet a semmibe, na és ezt senki sem szeretné.
Ilyenkor jó ha van kéznél egy szexuálterapeuta!
Speciel ez vidéken nincs és nem is mernék az emberek igénybe venni, mert ki gondolná, hogy az amúgy kikapósnak mondott fiatalasszony hónapok óta nem szexelt, vagy hogy a kisváros egyik ( a sok közül)„igazi bikája” csak szenved, mert valahogy már nem úgy állnak a dolgok!
Pedig, ha a vidéki kisvárosi ember nem lenne annyira prűd, akkor hamar kiderülne, hogy minden második embernek gondja van a szexuális élettel (azon kívül, hogy nincs olyanja).
Segédeszközök tárgyában is igaz, hogy hova is lehetne egy ilyen üzletet tenni!?
Egy falu vagy kisváros áll, iskolából, óvodából, önkormányzatból, orvosi rendelőből, rendőrségből melyik mellé lehetne elképzelni egy szexboltot?!
Nem mintha a zöldségbolt mellett, vagy a fodrász, manikűr-pedikűr mellett jobb lenne!
A szlogenekről ne is beszéljünk!
Mint a „Tanuljuk a biztonságot Lifestyle módra” vagy „Láb-és kézfétis minden szezonban!”
Vagy „Vegyeszöldség vibrálva nem keverve!”
Azt gondolom, hogy ezek így nem eladhatók, ámbár a fiatalabb korosztály feltételezhetően éjszaka bevásárolna eme szaküzletben.
Persze az sem elképzelhetetlen, hogy rokonaikat valamilyen elemes kütyüvel megajándékoznák!
És gondolom a guminő is gyors fogyóeszköz, lenne!
Mindazonáltal ma is igaz, hogy úgy általában az emberek nem mernek beszélni a szexről, csak stikában olvasgatnak itt is ott is dolgokat, interneten nézik a szex vagy pornóképeket ( letöltenek videókat, amitől vírusos lesz a gép!), de nem merik megkérdezni, hogy : hogyan lehetne jobb?
Nyilván , ahhoz, hogy valaki megtudja számára mi nyújt igazi élvezetet ( a pénzen kívül) nem árt megpróbálni a különféle szexuális játékokat, hogy egyrészt tapasztaltabb legyen másrészt kapcsolatát felélénkítse.
A vidéki emberben még azonban él az a gondolkodás, hogy a szex tabu!
Aki viszont tabunak tekinti, az ne csodálkozzon, hogy folyton „savanyú a szőlő”!
Persze milyen is lenne, amikor mindig ugyanazzal, mindig ugyanúgy csinálják! Mondjuk meglepetés így legalább nem érheti őket!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Elképesztő...
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
Március 17. hajnali 3 óra, nézem a legújabb fejleményeket, látom a megszületett újabb rendelkezéseket, amelyek sokakat érintenek, vállalko...
-
Bárki, aki járt mostanában Dunapatajon a Petőfi utcában ( márpedig sokan teszik ezt, mert az Önkormányzathoz ügyes-bajos ügyüket igen soka...
