Az ember, ha belefog egy kapcsolatba, akkor annak szoros része kell , hogy legyen a szex, vagy legalábbis ezt mindenki természetesnek tartja.
Tulajdonképpen 16-tól 30 éves korig a nők és férfiak teljesen biztosra mennek sikerüket illetően, hiszen vonzóak, ezt tudják is magukról és semmi nem akadályozhatja őket, hogy szexuális virtuozitásuk kiteljesedjen. Képesek bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben, közegben kalandba keveredni, s ha partnerük igazán szuper, akkor akár naponta többször is bizonyítják önmaguknak és adott kapcsolatuknak, hogy ötletekből ki nem fogyó lepedőakrobaták.
Kicsit irigykedve hallgatják szédítő szexuális élményeiket és tusájukat, azok, akik már túlléptek a 35-ön és lassú de visszafogott hanyatlásba indulnak a szex harcterén.
Ugyanis ekkor már nem megy minden csettintésre, egyszer csak történik valami és az izzadságon kívül nem önti el őket semmilyen felfokozott vágy. Rövidzárlat, majd újabb.
Ekkor még csak egy-két alkalommal jelentkezik és megfelejtkeznek róla az érintettek, de az idő könyörtelen és a szexuális aktivitás el kezd lassan és folyamatosan elfonnyadni.
Aztán 40 felett a "Wall Street" időszaka köszönt be, ez az első komolyabb veszteség megélése.
Hirtelen a szex komoly hazárdjátékká válik, ahol vagy sikerül és akkor óriásit arat a delikvens, vagy rosszkor, rossz időben, hatalmas veszteség keletkezik.
Ilyenkor kezdődnek az igazi problémák.
A nők is legalább olyan mértékig hazardíroznak, mint a férfiak, hiszen ellanyhuló érdeklődésüket egy-egy extrém variánssal próbálják feldobni.
Ha addig nem, akkor ezen a ponton megpróbálkoznak azonos neművel, hogy vágyaikat kielégítsék, de a "simiszex" is izgató számukra ( ahol mindenki meztelen és csak egymást simogatják, nincs közösülés), megpróbálják a hármas variánst , vagy a párok egymás közt játékot.
Ez a fajta fantáziadús együttlét azonban még inkább hasonlít a brókerek fogadására, mert, ami kettesben is kudarcra van ítélve, az hármasban , négyesben sem feltétlen működik. Sőt nagyobb lesz a veszteség.
A simizés pedig kissé extrém, ezért nem is felel meg mindenkinek.
40 és 50 között aztán szembesül mindenki azzal, hogy bizony már majdnem mindent kipróbált és semmi sem hozhatja vissza régi tizenéves elképesztő örömszerző énjét.
Talán nem is kell, talán újra kellene kezdeni az egész tanulási időszakot.
Ugyanis, lehet, hogy megváltoztunk közben, talán kissé szemérmesebbek lettünk, esetleg visszariadunk attól, hogy már nem vagyunk olyan elképesztő vonzóak?
Lehet, hogy észrevettük hibáinkat, amik akkor is megvoltak, csak csalogány módjára állandóan daloltunk, hogy párra találjunk?
Mi van , ha most is gyönyörűek vagyunk, csak a korosztályunknak megfelelően?
Na és mi van, ha más korosztályból keresünk párt, aki segít visszaigazolni, hogy valóban még elképesztően jók tudunk lenni?
Hol van az előírva, hogy egy 40-50-es nőnek csak 60-as partnere lehet?
És ha a 70-es a nyerő a maga sármjával és kiteljesedett életével, érettségével?
Avagy egy jó 30-as nem gerjesztheti be a már "halálra" ítéltnek gondolt libidónkat?
Dehogynem, ez, mindig beválik.
Mindig beválik a nőknél és a férfiaknál is, hogy csökkenő aktivitásukat egycsapásra eltüntesse egy más korosztálybeli társ, aki már csak a jelenlétével is képes őrült szexviharba kergetni a másikat.
Úgyhogy a hazárdjátékot örökre magunk után hagyva, csak nyugodtan vessük bele magunkat a szerelemtengerbe és hagyjuk hadd lubickoltassanak bennünket a fiatal titánok avagy hableányok, vagy éppen a csendes és varázslatos kősziklák!
2016. február 10., szerda
2016. február 8., hétfő
Tesztoszteron kontra ösztrogén- Bosszúállás
Nem olyan régen összefutottam egy volt kolléganőmmel a "boldog békeidőkből" , akivel hosszasan diskuráltunk és megemlítettük a régi "nagy csapatot" akikkel együtt dolgoztunk.
Felemlegettünk néhány fésületlen sztorit is.
Zsófi (nevezzük így) még ma is rendkívül attraktív nő , elmesélt nekem egy történetet, ami nem tagadom kissé beárnyékolta az amúgy szép emlékeket.
Zsófi megismerkedett egy eléggé jól szituált pasassal és tudom, hogy még mielőtt eljöttem a cégtől, még nagy volt a szerelem közöttük.
A folytatást most mondta el.
Mint idővel kiderült semmi sem volt olyan "rózsás", mint amilyennek látszott és az úriemberből fél pillanat alatt dúvad lett, ha valami nem úgy volt, ahogyan ő elképzelte.
Szóval szakítás lett a vége.
Zsófi pokoljárása akkor kezdődött csak el igazán.
Éjszakai telefonok, amibe senki nem szólt bele. Névtelen levelek a postaládában. Aztán egyszer csak behívatta az akkori főnöke és közölte vele,hogy nem alkalmazza tovább megbízhatatlansága miatt és ezt feltüntetik a következő munkahelyének is.
Aztán a kutyáját elütötték és a legutolsó csepp volt a pohárban, hogy megmagyarázhatatlanul tűntek el dolgok a lakásából, hajkefe, parfüm, tusfürdő stb.
Zsófi eleinte nem gyanakodott, csak később kezdte összerakni fejben, hogy volt fiúja beszélt neki arról, hogyan állt bosszút az egyik barátnőjén, aki kidobta. De ezt olyan kedvességgel, hogy nem is igazán vette komolyan.
Mivel bizonyítéka nem volt így feljelenteni sem tudta a pasast. Végül úgy döntött, hogy elköltözik, eladta a lakást és a városból is elment.
De árnyékként követi ez az emlék.
Most is beleborzongott, ahogy mesélte.
Azon törtem a fejem, hogy vajon ez a fajta kicsinyes bosszúállás , mennyire jellemző manapság? Vajon mit vár az, aki erre ragadtatja magát, hogy helyrehozhatja, ami már elromlott?
Vagy a minden mindegy alapon, "ha már veszítünk, nagyot veszítsünk, hogy érdemes legyen!" gondolkodás tudatos eredménye mindez?
Egyáltalán tudunk méltósággal veszíteni, vagy muszáj visszaütni a másiknak, hogy éreztessük fájdalmunkat? És akkor minden rendbe jön?
Nem tudom, de annyi bizonyos, hogy hallottam már nőket is dicsekedni, miképpen álltak bosszút a pasason, aki valamivel megsértette őket.
Tehát ezek szerint egyik fél sem különbözik abból a szempontból, hogy ha vesztesként kerül ki egy kapcsolatból, akkor esetleg bosszút álljon a másikon.
Az azonban kiderült, hogy amíg a nők össze-vissza vagdalkoznak és általában is szeretik a bosszújukat minél nagyobb nyilvánosság elé vinni, addig a férfiak ( ha egyáltalán bosszulnak), akkor alaposan kitervelik és módszeresen hajtják végre.
A nők revansa olyan mint a parti hullám, nekicsapódik a falnak, majd visszahúzódik és újra támad, a férfiaké hasit mint a jeges szél és sokszor láthatatlan.
És még azt sem mondhatnám, hogy intelligencia-függő ( már, ami az elkövetést illeti, a módja az viszont igen) mivel bárki, bármilyen szinten képes megtenni, latba vetni tudását , kapcsolatait.
Olyan ez, mintegy igazi thriller.
Vajon mindez elkerülhető lenne? Vagy olykor-olykor bele kell hogy fussunk ilyen kapcsolatba is, hogy újabb tanulságot vonhassunk le és tapasztalatot szerezzünk?
Nm hiszem, hogy elkerülhető. Amikor az ember belekezd egy kapcsolatba még nem ismeri a másikat, nem is tudja valójában az a másik mire képes. Sőt még magunkról sem tudjuk, hogy mire vagyunk képesek.
Egymásra hatásunkból kezdjük megérteni.
És még az sem teljes kép, kiderülhet, hogy vannak olyan kapcsolatok, aminek a végén mi is "bosszúálló angyalok" vagyunk.
De vannak előjelek, olyan szituációk, amiben a másikat látjuk, hogy hogyan reagál, vagy mi magunkat, hogy mit vált ki belőlünk. Jó figyelmeztető és figyelemfelhívó lehet arra vonatkozólag, hogy még időben ki kell hátrálni az adott kapcsolatból.
Sohasem késő bevallani, ha melléfogtunk, nem mondom, hogy az első gyanús dühnél fordítsunk hátat, de figyeljük meg hogy bánik partnerünk másokkal, hallgassuk meg figyelmesen történeteit és ha valahol agressziót vélünk felfedezni: agyő! Majd jön más!
2016. február 5., péntek
Ármány és cselszövés. Ki a hunyó?
(James Ensor: A cselszövés- 1890)
A napokban annak jártam utána, vajon milyen okból okoznak fájdalmat az emberek egymásnak, mi motiválja őket, hogy ártsanak a másiknak? Vagy szimplán csak a „nekem rossz, akkor neked is legyen rossz” ősrégi beidegződést követik?
Meddig lehet elmenni a cselszövéssel, a másik lejáratásával, a tönkretételével?
Annyi bizonyos, hogy az emberek úgy általában hajlamosak inkább rosszat gondolni valakiről, mint jót. Különösen a hiányos információkat igyekeznek kiegészíteni az általuk alaposan „megkomponált” rosszal.
Amikor beszélgetek különféle emberekkel, szinte mindig egy harmadikról kezdenek el valamit mondani, valami becsmérlőt, valami lekicsinylőt, valami lealázót.
Ha rákérdezek, hogy: „És te ezt honnan veszed?”
A válasz: „Gondolom. Mert…”- itt aztán valamiféle hadoválás kezdődik.
Igyekszem ilyenkor a legjobb tudásom szerint kijavítani a „ gondolom”-ját, de az esetek nagy többségében, az emberek által gondolt rossz, már eldöntött tény és mivel nem értek velük egyet én is a „gondolom” sorba kerülök.
Az ármány, azaz mások befeketítése, lealázása olyan kedvelt szórakozás, hogy szinte ész sem kell hozzá!
Ezért legtöbbnyire azok szeretik a gonoszság hálóját fonni, akik nem tudnak semmilyen jelből olvasni, akik nem értik a másik embert, akik nem képesek a másik helyzetébe képzelni magukat. Egyszerűen a „gondolom”’ típusú emberek agykapacitása jó ha a minimumot eléri, vagyis nem gondolkodnak.
Ebből a „gondolom”-ból aztán rövid úton hatalmas szélvihar kerekedik, hiszen szárnyra kap a vélt dolog, és máris elterjed, mint valami veszedelmes kór, végül az egész szennyet az adott személy nyakába ontja, kiszínezve, kiondolálva, kitupírozva.
Az emberi természet olyan, hogy ahol cselszövést lehet szőni, oda szinte mindenki szívesen befurakodik. Olyan „kellemes” érzés sokaknak, ha a másikat a sárba tudják rántani, avagy csak az ő szintjükre le tudják húzni.
Nézzük meg azokat, akik képesek egy adott hatalmon lévő emberhez dörgölőzni. Folyamatos „nyalással”, képmutató alázatoskodással, sunyizással járnak a „nagy ember” mögött, de amint annak térde egy kicsit megroggyan, rögtön ellene fordulnak.
Lesik minden szavát, hogy koncot kaphassanak a hatalomból, vagy lehetőségekből, de az elsők a sorban, hogy a háta mögött aljasságokat beszéljenek, vagy éppen kinevessék.
Ámbár mellé állnak látszólag a harcban, de ott inkább hátul kullognak, hogy ne kelljen semmit sem tenniük, viszont markukat elsőnek tartják.
Bizony cselt szőnek ellene, mert akármennyire is mindent megkapnak, amit követelnek, titkon a bukását akarják jótevőjüknek.
Ezek a talpnyalók bárkiről, bármit képesek kifecsegni, mint a kígyó nyelve lenne a szájukban és besúgással szintén előnyöket, akarnak maguknak.
Igen, megkapják, megvetés kíséretében. Hiszen, minden gazdag, avagy hatalmon lévő ember tudja, hogy ezek a legundorítóbb tulajdonságok, de jól hasznosíthatóak.
Az, azonban, akit ártatlanul vádolnak, a kínok kínját éli meg, hiszen semmit nem követett el, de mégis neki kell bűnhődnie az ármánykodók ocsmányságai miatt.
Talán érthetetlen, de vannak olyan emberek, akik napjaikat a jó megélésében töltik, szeretik az örömöt és vidámságot, szeretnek adni, türelmesek és békések.
Ők a cselszövők nagy célpontjai.
Az ő jelenlétük szálka szinte minden ember szemében, hiszen ők „vízválasztók”. Vagyis vagy szeretni, vagy pedig gyűlölni lehet őket, mert álláspontra kényszerítenek jelenlétükkel, mert a lelkiismeretet szólítják meg.
Ezek az emberek csendesen tűrik a megalázásokat és bántalmazásokat, nem veszekszenek senkivel, és nem fizetnek rosszal a rosszért.
Talán a „vízválasztók” személyisége váltja ki az ármánykodást?
Biztos nem így van, de az már tény, hogy az ember csak olyan, hogy ha lát egy gyengébbet, akkor csak magáért a vadászatért képes azt „leölni”.
Pedig a békés ember nem gyenge, nem erőtlen és nem préda, ereje pont azért van, mert akkor is jó tud maradni, ha mások megvetik, ha összetörik a lelkét és megőrölik.
A békés ember végtelen türelemmel tűri az ellene fordulókat, mert ismeri az emberi természetet és tudja, hogy a gonosz emberek valóban „nem tudják, mit cselekszenek.”
2016. február 3., szerda
Vidéki szextúra extrákkal
Azon tűnődtem, mi lehet és van-e különbség a vidéken és a nagyvárosokban élő emberek szexuális szokásai között?!
Egyáltalán van-e értelme ezt a kérdést feltenni? Fontos-e ez egyáltalán?
Létezhet, hogy mindenki mindent tud már ebben a témában és nincs új a nap alatt?
Avagy kérdezzek meg egy tizenévest, és részletesen elmondja a lehetőségeket?
Úgy gondolom, hogy igenis beszélni kell a szexről, amúgy pedig egy megunhatatlan téma! Ha már egy egész életen át űzzük, akkor legalább hajlandóak legyünk jól csinálni és ezt is bizony tanulni kell!
Annyi bizonyos, hogy a mai ember már inkább képben van a szexuális variánsokkal, mint mondjuk a 20 évvel ezelőtti generáció.
A szex kivonult a házasság béklyója alól és mintegy élvezeti cikk önálló életre kelt. Ámbár ez minden évszázadra igaz, csak akkor még házasságtörésnek hívták és bizonyos helyeken szörnyű büntetés járt érte.
Ma már csak azzal lehet valakit büntetni, ha éppen nincs partnere vagy van, csak az nem akarja.
Mivel vidékre sokan költöznek ki, azon megfontolásból, hogy olcsóbb az élet, lassan el-eltünedezik a bigott élvezetnélküli szexuális élet, de azért még vannak, akik őrzik a hagyományokat!
Pedig általában is igaz, mind világi, mind vallási gondolkodásban, hogy házasságon belül mindenféle szexuális játék szabad, ami mindkét félnek jó.
Ezen még az egyház rugózik (mivel az együttélés nem elfogadott), a világi élet azonban menetel és nem számít, hogy házasság vagy alkalmi viszony, mindenki a maga élvezetét megpróbálja megtalálni ebben.
Az tény, hogy szex, avagy pornófilmet mindenki nézett, kevés kivétellel, csak a csecsemők és a már inaktív idősek nem.
Az is igaz, hogy vidéki házas és alkalmi párok ugyanúgy érdeklődnek a Káma Szútra megvalósítható pózai iránt és a legtöbbet ki is próbálják, azon kevés kivétellel, ami már olyan hajlékonyságot igényel, hogy ahhoz legalább 80 óra balett leckét kellene venni.
Párokkal beszélgettem szexuális szokásaikról és abban azért általában egyet értettek, hogy idővel minden lehetőség kikopik, vagyis az amúgy utált közismert szóval: Uncsi! Uncsi!
Ennek az is az oka, hogy a régóta együtt élők, egyrészt belevesztek a hétköznapok gubancos életébe, másrészt az idő múlásával, sokkal nyugodtabb környezet szükséges egy-egy jó szexhez. Már nem megy az a formula, hogy: Hopp!
Hosszabb előkészítés szükséges, egymás iránti tolerancia és persze valami újdonság.
Különben szép lassan elenyészik a szexuális élet a semmibe, na és ezt senki sem szeretné.
Ilyenkor jó ha van kéznél egy szexuálterapeuta!
Speciel ez vidéken nincs és nem is mernék az emberek igénybe venni, mert ki gondolná, hogy az amúgy kikapósnak mondott fiatalasszony hónapok óta nem szexelt, vagy hogy a kisváros egyik ( a sok közül)„igazi bikája” csak szenved, mert valahogy már nem úgy állnak a dolgok!
Pedig, ha a vidéki kisvárosi ember nem lenne annyira prűd, akkor hamar kiderülne, hogy minden második embernek gondja van a szexuális élettel (azon kívül, hogy nincs olyanja).
Segédeszközök tárgyában is igaz, hogy hova is lehetne egy ilyen üzletet tenni!?
Egy falu vagy kisváros áll, iskolából, óvodából, önkormányzatból, orvosi rendelőből, rendőrségből melyik mellé lehetne elképzelni egy szexboltot?!
Nem mintha a zöldségbolt mellett, vagy a fodrász, manikűr-pedikűr mellett jobb lenne!
A szlogenekről ne is beszéljünk!
Mint a „Tanuljuk a biztonságot Lifestyle módra” vagy „Láb-és kézfétis minden szezonban!”
Vagy „Vegyeszöldség vibrálva nem keverve!”
Azt gondolom, hogy ezek így nem eladhatók, ámbár a fiatalabb korosztály feltételezhetően éjszaka bevásárolna eme szaküzletben.
Persze az sem elképzelhetetlen, hogy rokonaikat valamilyen elemes kütyüvel megajándékoznák!
És gondolom a guminő is gyors fogyóeszköz, lenne!
Mindazonáltal ma is igaz, hogy úgy általában az emberek nem mernek beszélni a szexről, csak stikában olvasgatnak itt is ott is dolgokat, interneten nézik a szex vagy pornóképeket ( letöltenek videókat, amitől vírusos lesz a gép!), de nem merik megkérdezni, hogy : hogyan lehetne jobb?
Nyilván , ahhoz, hogy valaki megtudja számára mi nyújt igazi élvezetet ( a pénzen kívül) nem árt megpróbálni a különféle szexuális játékokat, hogy egyrészt tapasztaltabb legyen másrészt kapcsolatát felélénkítse.
A vidéki emberben még azonban él az a gondolkodás, hogy a szex tabu!
Aki viszont tabunak tekinti, az ne csodálkozzon, hogy folyton „savanyú a szőlő”!
Persze milyen is lenne, amikor mindig ugyanazzal, mindig ugyanúgy csinálják! Mondjuk meglepetés így legalább nem érheti őket!
Egyáltalán van-e értelme ezt a kérdést feltenni? Fontos-e ez egyáltalán?
Létezhet, hogy mindenki mindent tud már ebben a témában és nincs új a nap alatt?
Avagy kérdezzek meg egy tizenévest, és részletesen elmondja a lehetőségeket?
Úgy gondolom, hogy igenis beszélni kell a szexről, amúgy pedig egy megunhatatlan téma! Ha már egy egész életen át űzzük, akkor legalább hajlandóak legyünk jól csinálni és ezt is bizony tanulni kell!
Annyi bizonyos, hogy a mai ember már inkább képben van a szexuális variánsokkal, mint mondjuk a 20 évvel ezelőtti generáció.
A szex kivonult a házasság béklyója alól és mintegy élvezeti cikk önálló életre kelt. Ámbár ez minden évszázadra igaz, csak akkor még házasságtörésnek hívták és bizonyos helyeken szörnyű büntetés járt érte.
Ma már csak azzal lehet valakit büntetni, ha éppen nincs partnere vagy van, csak az nem akarja.
Mivel vidékre sokan költöznek ki, azon megfontolásból, hogy olcsóbb az élet, lassan el-eltünedezik a bigott élvezetnélküli szexuális élet, de azért még vannak, akik őrzik a hagyományokat!
Pedig általában is igaz, mind világi, mind vallási gondolkodásban, hogy házasságon belül mindenféle szexuális játék szabad, ami mindkét félnek jó.
Ezen még az egyház rugózik (mivel az együttélés nem elfogadott), a világi élet azonban menetel és nem számít, hogy házasság vagy alkalmi viszony, mindenki a maga élvezetét megpróbálja megtalálni ebben.
Az tény, hogy szex, avagy pornófilmet mindenki nézett, kevés kivétellel, csak a csecsemők és a már inaktív idősek nem.
Az is igaz, hogy vidéki házas és alkalmi párok ugyanúgy érdeklődnek a Káma Szútra megvalósítható pózai iránt és a legtöbbet ki is próbálják, azon kevés kivétellel, ami már olyan hajlékonyságot igényel, hogy ahhoz legalább 80 óra balett leckét kellene venni.
Párokkal beszélgettem szexuális szokásaikról és abban azért általában egyet értettek, hogy idővel minden lehetőség kikopik, vagyis az amúgy utált közismert szóval: Uncsi! Uncsi!
Ennek az is az oka, hogy a régóta együtt élők, egyrészt belevesztek a hétköznapok gubancos életébe, másrészt az idő múlásával, sokkal nyugodtabb környezet szükséges egy-egy jó szexhez. Már nem megy az a formula, hogy: Hopp!
Hosszabb előkészítés szükséges, egymás iránti tolerancia és persze valami újdonság.
Különben szép lassan elenyészik a szexuális élet a semmibe, na és ezt senki sem szeretné.
Ilyenkor jó ha van kéznél egy szexuálterapeuta!
Speciel ez vidéken nincs és nem is mernék az emberek igénybe venni, mert ki gondolná, hogy az amúgy kikapósnak mondott fiatalasszony hónapok óta nem szexelt, vagy hogy a kisváros egyik ( a sok közül)„igazi bikája” csak szenved, mert valahogy már nem úgy állnak a dolgok!
Pedig, ha a vidéki kisvárosi ember nem lenne annyira prűd, akkor hamar kiderülne, hogy minden második embernek gondja van a szexuális élettel (azon kívül, hogy nincs olyanja).
Segédeszközök tárgyában is igaz, hogy hova is lehetne egy ilyen üzletet tenni!?
Egy falu vagy kisváros áll, iskolából, óvodából, önkormányzatból, orvosi rendelőből, rendőrségből melyik mellé lehetne elképzelni egy szexboltot?!
Nem mintha a zöldségbolt mellett, vagy a fodrász, manikűr-pedikűr mellett jobb lenne!
A szlogenekről ne is beszéljünk!
Mint a „Tanuljuk a biztonságot Lifestyle módra” vagy „Láb-és kézfétis minden szezonban!”
Vagy „Vegyeszöldség vibrálva nem keverve!”
Azt gondolom, hogy ezek így nem eladhatók, ámbár a fiatalabb korosztály feltételezhetően éjszaka bevásárolna eme szaküzletben.
Persze az sem elképzelhetetlen, hogy rokonaikat valamilyen elemes kütyüvel megajándékoznák!
És gondolom a guminő is gyors fogyóeszköz, lenne!
Mindazonáltal ma is igaz, hogy úgy általában az emberek nem mernek beszélni a szexről, csak stikában olvasgatnak itt is ott is dolgokat, interneten nézik a szex vagy pornóképeket ( letöltenek videókat, amitől vírusos lesz a gép!), de nem merik megkérdezni, hogy : hogyan lehetne jobb?
Nyilván , ahhoz, hogy valaki megtudja számára mi nyújt igazi élvezetet ( a pénzen kívül) nem árt megpróbálni a különféle szexuális játékokat, hogy egyrészt tapasztaltabb legyen másrészt kapcsolatát felélénkítse.
A vidéki emberben még azonban él az a gondolkodás, hogy a szex tabu!
Aki viszont tabunak tekinti, az ne csodálkozzon, hogy folyton „savanyú a szőlő”!
Persze milyen is lenne, amikor mindig ugyanazzal, mindig ugyanúgy csinálják! Mondjuk meglepetés így legalább nem érheti őket!
2016. január 31., vasárnap
Szerelmi kalandok- indiszkrét kibeszélősdi.
Azon tűnődtem, hogy vajon miért is vagyunk ennyire indiszkrétek, ha a szerelmi kalandokról esik szó? Mire jó ez nekünk? Van-e értelme? Lehet, hogy önmagunk értékességét akarjuk barátainkkal visszaigazoltatni? Mi több, attól tartunk, ha nem beszélünk róla, azt hiszik, hogy mi nem tudunk kapcsolatot létesíteni? Nem vagyunk vonzóak?
Nem tudom, de annyi bizonyos, hogy mind a nők, mind a férfiak szeretnek beszélni szerelmi kalandjaikról, szeretik apró részletre kitárgyalni és talán ilyenkor magabiztosabbnak is érzik magukat.

A nők rendkívül alaposan kitárgyalják az aktuális férfit. Egészen minden mozdulatától az utolsó szájhúzásig. Szóval semmi sem marad parlagon, minden egyes lépés, szó kivesézve és semmi ki nem hagyva.
Az egészben általában az a poénos, hogy a nők minél többet beszélnek egy adott szituációról, annál bizonytalanabbak lesznek abban, amit láttak vagy éreztek.
Valahogy ez úgy működik, hogy addig vizsgálják az adott történést, míg ki nem kerekedik belőle, hogy nem is jól látták , nem is jól hallották. Ezt egyébként a " mi van ha..." kezdetű mondatokkal érik el.
Nincs bonyolultabb, mint egy nő, amikor egy férfit elemez.
Amit 2 perce kristálytisztának látott, az akkor volt, és képes odáig eljutni, hogy lehet az ellenkezője igaz.
És amikor átvette A-tól Z-ig a dolgokat, akkor teljesen kiborul.
A szerelmi találkák, vagy kalandok, vagy flörtök környékén a nők ezernyi apró dolgot néznek körbe, minden egyes piciny dologba belekapaszkodnak és aszerint éppen milyen érzelmi állapotban vannak, hiszik el, hogy a férfi ezt vagy éppen az ellenkezőjét akarta, akarja.
Zseniálisan el tudják magukat bizonytalanítani és ezt olyan mély meggyőződéssel, hogy egy egész rakás összeesküvés-elmélet szövődik belőle.
És ha a bonyolult női lélekhez egy igazán okos bonyolult női agy társul, akkor az maga a katasztrófa!
Ugyanis az okos nők pontosan jól látnak mindent, viszont a lelkük rezdüléseivel nem mindig tudják összhangba hozni. Így aztán megy a huza-vona, hogy kinek van igaza: az észnek, vagy a léleknek.
Egy "szőke nő" nem agyal, mert nincs mivel, számára minden impulzus tiszta, ha pedig mégis rosszul érezte, amit érzett, akkor továbbáll.
Ám egy okos nő nem tudja olyan egyszerűen ezt letudni. Az okos nőnek bizonyíték kell a férfival és annak viselkedésével kapcsolatban és visszaigazolást akar, hogy érzései, megérzései helytállóak-e.
Ezért aztán számtalan fortélyt képes bevetni, hogy minél pontosabbak legyenek az információi. Egy okos nő, szituációkat teremt, figyel és megfigyel, hallgat és lehallgat, életkortól függően pedig stílusos.
Az igazán okos nő nem hagyja magát becserkészni, nem ugrik azonnal, ha az éppen kiszemelt varázslatos hím csettint egyet. Az okos nő kivár, lassan és magabiztosan és a legváratlanabb helyzetben lecsap.
Az már más kérdés, hogy a férfit, vagy a helyzetet!
Egy okos nőnek egy kiszemelt férfiról azt is tudnia kell, kik voltak előtte. Vagyis milyen százalékban igénytelen és igényes. Ez roppant fontos tényező. Ha egy pasi bárkit elkap egy kis alkalmi tuszkolásra,
akkor , abszolút megbízhatatlan, mert hiszen, nincs igénye, nincs egy szint , amit tartana.
Az is fontos információ, hogy az "elődök" lejjebb voltak-e képességben, vagy feljebb, ezek ugyanis jelzik az okos nő felé, hogy könnyű lesz-e becserkészni a pasast, vagy éppen kihívás.E szerint dönti el, hogy a jövőbeli partnere csak egy futó numera legyen, vagy lehet és érdemes-e vele tervezni.

A pasik a kibeszélést show keretében ejtik meg. Általában nem egy hanem több üveg sör, bor , pálinka és minden bódító nedű társaságában.
Ezt legtöbbször nyilvános helyen teszik egy teljes éjszakai szórakozás keretében, ahol nők vonaglanak a táncparketten, avagy éppen nem filléres kurvák adják a sztriptízkörítést.
Minden férfiúi megbeszélés alap-vezérgondolata: " Hogy meg kell dugni!"
Ezt néhány üveg bor után már kórusban kántálják, amolyan rituálé szerűen. Lényegileg ekkor vannak abban az állapotban, hogy gőzük nincs hol vannak, csak isznak és a jelmondatot ismétlik.
Különösen érdekes, amikor elkezdik szerelmi kalandjaikat elbeszélni. Mivel homályos emlékeiket ilyenkor próbálják összevakarni ( ami amúgy sem könnyű, mert akkor is ittasak voltak, meg most is), ebből születik a "mese felnőtteknek" c. előadás.
Hódításaik elbeszélése folyamán nem egy pornófilm jelenetét építik be mondandójukba, mint velük megtörtént dolgot valamint szexuális fantáziájuk minden zegzugából előszedik a képeket, hogy eléggé macsónak tűnjenek társaik előtt.
Na persze nem kell a többieket sem félteni, egyrészt felét sem hiszik el annak, amit hallanak, másrészt meg a "nagy mesemondót" kinevetik.
Ez a "rituálé" arról szól, hogy az amúgy is megtépett nimbuszú férfitársadalom, legalább a kibeszélés erejéig újra 20 évesnek érezze magát, amikor a " még röptében a legyet " programot futtatták.
A 40-es és a felett lévő férfiak gyakran tartanak kibeszélő showt, mert nekik egyre több "szoftver frissítésre" van szükségük,( hogy számítástechnikai nyelven beszéljünk). A hardver az adott, azt nem nagyon lehet újítani, viszont egy jó frissítő program csodákra képes.
Gyakran felmerül ezekben a pasiprogramokban az is, hogy ki lehet még , aki "forgalomba hozható". A jelmondat itt is ugyanaz, a kérdés azonban az, hogy kié lesz " az első éjszaka joga".
( Kérek minden jóérzésű férfit, hogy ne háborogjon, mert mint mindig, természetesen ebben is van kivétel. Ilyet nem mindenki csinál!)
Általában nem döntenek erről, csak beszélnek róla és figyelik, ki lesz a "befutó".
Azt azonban érdemes tudni, hogy ezek a fickók mindig úgy járnak, hogy egyszer csak beleszeretnek valakibe és többet nem lesznek képesek mesemacsósdit játszani!
Talán jobb is! Hiszen ez csak pótcselekvés, kapcsolat helyett használják!
De a játék addig tart, míg mindegyik egyszer csak ráébred, hogy a NŐ szerelme a legjobb dolog az életében!
Nem tudom, de annyi bizonyos, hogy mind a nők, mind a férfiak szeretnek beszélni szerelmi kalandjaikról, szeretik apró részletre kitárgyalni és talán ilyenkor magabiztosabbnak is érzik magukat.
A nők rendkívül alaposan kitárgyalják az aktuális férfit. Egészen minden mozdulatától az utolsó szájhúzásig. Szóval semmi sem marad parlagon, minden egyes lépés, szó kivesézve és semmi ki nem hagyva.
Az egészben általában az a poénos, hogy a nők minél többet beszélnek egy adott szituációról, annál bizonytalanabbak lesznek abban, amit láttak vagy éreztek.
Valahogy ez úgy működik, hogy addig vizsgálják az adott történést, míg ki nem kerekedik belőle, hogy nem is jól látták , nem is jól hallották. Ezt egyébként a " mi van ha..." kezdetű mondatokkal érik el.
Nincs bonyolultabb, mint egy nő, amikor egy férfit elemez.
Amit 2 perce kristálytisztának látott, az akkor volt, és képes odáig eljutni, hogy lehet az ellenkezője igaz.
És amikor átvette A-tól Z-ig a dolgokat, akkor teljesen kiborul.
A szerelmi találkák, vagy kalandok, vagy flörtök környékén a nők ezernyi apró dolgot néznek körbe, minden egyes piciny dologba belekapaszkodnak és aszerint éppen milyen érzelmi állapotban vannak, hiszik el, hogy a férfi ezt vagy éppen az ellenkezőjét akarta, akarja.
Zseniálisan el tudják magukat bizonytalanítani és ezt olyan mély meggyőződéssel, hogy egy egész rakás összeesküvés-elmélet szövődik belőle.
És ha a bonyolult női lélekhez egy igazán okos bonyolult női agy társul, akkor az maga a katasztrófa!
Ugyanis az okos nők pontosan jól látnak mindent, viszont a lelkük rezdüléseivel nem mindig tudják összhangba hozni. Így aztán megy a huza-vona, hogy kinek van igaza: az észnek, vagy a léleknek.
Egy "szőke nő" nem agyal, mert nincs mivel, számára minden impulzus tiszta, ha pedig mégis rosszul érezte, amit érzett, akkor továbbáll.
Ám egy okos nő nem tudja olyan egyszerűen ezt letudni. Az okos nőnek bizonyíték kell a férfival és annak viselkedésével kapcsolatban és visszaigazolást akar, hogy érzései, megérzései helytállóak-e.
Ezért aztán számtalan fortélyt képes bevetni, hogy minél pontosabbak legyenek az információi. Egy okos nő, szituációkat teremt, figyel és megfigyel, hallgat és lehallgat, életkortól függően pedig stílusos.
Az igazán okos nő nem hagyja magát becserkészni, nem ugrik azonnal, ha az éppen kiszemelt varázslatos hím csettint egyet. Az okos nő kivár, lassan és magabiztosan és a legváratlanabb helyzetben lecsap.
Az már más kérdés, hogy a férfit, vagy a helyzetet!
Egy okos nőnek egy kiszemelt férfiról azt is tudnia kell, kik voltak előtte. Vagyis milyen százalékban igénytelen és igényes. Ez roppant fontos tényező. Ha egy pasi bárkit elkap egy kis alkalmi tuszkolásra,
akkor , abszolút megbízhatatlan, mert hiszen, nincs igénye, nincs egy szint , amit tartana.
Az is fontos információ, hogy az "elődök" lejjebb voltak-e képességben, vagy feljebb, ezek ugyanis jelzik az okos nő felé, hogy könnyű lesz-e becserkészni a pasast, vagy éppen kihívás.E szerint dönti el, hogy a jövőbeli partnere csak egy futó numera legyen, vagy lehet és érdemes-e vele tervezni.
A pasik a kibeszélést show keretében ejtik meg. Általában nem egy hanem több üveg sör, bor , pálinka és minden bódító nedű társaságában.
Ezt legtöbbször nyilvános helyen teszik egy teljes éjszakai szórakozás keretében, ahol nők vonaglanak a táncparketten, avagy éppen nem filléres kurvák adják a sztriptízkörítést.
Minden férfiúi megbeszélés alap-vezérgondolata: " Hogy meg kell dugni!"
Ezt néhány üveg bor után már kórusban kántálják, amolyan rituálé szerűen. Lényegileg ekkor vannak abban az állapotban, hogy gőzük nincs hol vannak, csak isznak és a jelmondatot ismétlik.
Különösen érdekes, amikor elkezdik szerelmi kalandjaikat elbeszélni. Mivel homályos emlékeiket ilyenkor próbálják összevakarni ( ami amúgy sem könnyű, mert akkor is ittasak voltak, meg most is), ebből születik a "mese felnőtteknek" c. előadás.
Hódításaik elbeszélése folyamán nem egy pornófilm jelenetét építik be mondandójukba, mint velük megtörtént dolgot valamint szexuális fantáziájuk minden zegzugából előszedik a képeket, hogy eléggé macsónak tűnjenek társaik előtt.
Na persze nem kell a többieket sem félteni, egyrészt felét sem hiszik el annak, amit hallanak, másrészt meg a "nagy mesemondót" kinevetik.
Ez a "rituálé" arról szól, hogy az amúgy is megtépett nimbuszú férfitársadalom, legalább a kibeszélés erejéig újra 20 évesnek érezze magát, amikor a " még röptében a legyet " programot futtatták.
A 40-es és a felett lévő férfiak gyakran tartanak kibeszélő showt, mert nekik egyre több "szoftver frissítésre" van szükségük,( hogy számítástechnikai nyelven beszéljünk). A hardver az adott, azt nem nagyon lehet újítani, viszont egy jó frissítő program csodákra képes.
Gyakran felmerül ezekben a pasiprogramokban az is, hogy ki lehet még , aki "forgalomba hozható". A jelmondat itt is ugyanaz, a kérdés azonban az, hogy kié lesz " az első éjszaka joga".
( Kérek minden jóérzésű férfit, hogy ne háborogjon, mert mint mindig, természetesen ebben is van kivétel. Ilyet nem mindenki csinál!)
Általában nem döntenek erről, csak beszélnek róla és figyelik, ki lesz a "befutó".
Azt azonban érdemes tudni, hogy ezek a fickók mindig úgy járnak, hogy egyszer csak beleszeretnek valakibe és többet nem lesznek képesek mesemacsósdit játszani!
Talán jobb is! Hiszen ez csak pótcselekvés, kapcsolat helyett használják!
De a játék addig tart, míg mindegyik egyszer csak ráébred, hogy a NŐ szerelme a legjobb dolog az életében!
2016. január 28., csütörtök
Ki is az a " Nagy Ő" valójában?
Amikor fiatalokat megkérdeztem, általában ezek a válaszok
jöttek:
-
az Igazi,
-
akivel testileg, lelkileg összhangba vagyunk
-
akibe bele tudok szeretni stb.
Felnőttek már egészen máshogy fogalmaztak:
-
Aki egy életen keresztül a párom.
-
Akit, akkor is szeretek, ha haragszom rá.
-
Aki nélkül nem tudom elképzelni az életem.
Itt most olvashattunk egy csomó általánosságot, és nem egy
közhelyet. Ha rákérdeztem, ki az Igazi, akkor vica versa az volt a válasz a Nagy Ő.
Az, hogy valakivel összhangban vagyunk, vagy szeretjük, még
mindig nem mond semmi különöset arról, hogy ki lehet a Nagy Ő!
Sőt, élhet valaki egy életen keresztül velünk, még az is
lehet, hogy szeretjük, ha haragszunk rá, vagy azt is mondhatjuk, nem tudunk
nélküle élni, de honnan tudjuk, hogy ő a Nagy Ő?
Valójában kell-e nekünk a Nagy Ő? És létezik-e?
Férfiak többnyire azt válaszolták, hogy nincs jelentősége a
„Nagy Ő” címkének, mert nem ezen múlik egy jó kapcsolat. Sok férfi a jó
kapcsolatot tehát függetleníti a Nagy Ő-től, inkább arra koncentrál, hogy
számára mitől jó a kapcsolat.
Mondanom sem kell, hogy első helyen legtöbbnyire a szex van, aztán a külső megjelenés és
vannak olyanok, akik ennél többet nem is akarnak. A belső értékekből nagyon
keveset sorolnak fel, mert többen úgy gondolják, hogy a nők olyan „egyéb
sallangokkal” vannak felszerelve, ami teljesen szükségtelen. Mint pl: az
érzékenység, ragaszkodás és az a szörnyű lelkizés, vagyis a „beszéljük meg”
kezdetű mondatok.
Egyébként pont ennek
köszönhetően a férfiak jó része elégedetlen kapcsolatában, mert választanak
valakit, aztán pedig „ki akarják cserélni” mert mégsem passzol.
Természetesen a nők abszolút a Nagy Ő mellett voksolnak,
kicsit túl is misztifikálják, de a „Nagy Ő” a nők szemében a cél, vagyis, akit
meg szeretnének találni.
Ki lehet a Nagy Ő, ki ő valójában?
Nyilván a válasz aszerint más, kinek mi az igénye vagy
igénytelensége.
Ahhoz, hogy választ találjunk a Nagy Ő jelentésére, először
is tisztáznunk kell ki az a Nagy Én? Ki vagyok én? Milyen vagyok valójában? Mit
is akarok?
Komoly önismeretre sarkallnak ezek a kérdések. Sokan azt
hiszik, hogy tudják milyenek valójában, pedig nem egyszer találkozhatunk azzal
a helyzettel, hogy az illető azt gondolja magáról, hogy ő ilyen és ilyen, a
környezete pedig egészen másnak látja.
Eszembe jutott az az önismereti tréning, ahol a feladat
értelmében bizonyos szituációkat kellett megeleveníteni. A játék lényege abban
állt, hogy a tesztalany a termen kívül
várakozott és nem tudta, hogy a bent lévők éppen milyen helyzetet próbálnak
majd teremteni, a kint lévő egyszerűen belecsöppent az adott helyzetbe.
Kamerával vették fel a tesztalany reakcióit.
Ezután leültünk közösen, és mindenki elmondta, hogy ő hogy
élte meg az adott helyzetet és hogy viselkedett és miért. Ezután a csoport
tagjai sorolták el az általuk megfigyelteket, majd megnéztük a felvételeket. Az
esetek nagy többségében kiderült, hogy az embereknek gőzük sincs sokszor hogyan
reagálnak egy-egy helyzetre, mit közvetítenek másoknak, valamint, hogy egészen máshogy
ismerik önmagukat, mint ahogy a környezet látja. Alig voltunk (köztük jómagam
is) egypáran, akik összhangban voltunk azzal, amit magunkról állítottunk, és
amit mások is láttak.
A történet kapcsán meg kell említenem, hogy nem egy társam
omlott össze, amikor kiderült, hogy ő nem az, akinek gondolja magát.
Mi következik ebből?
Az, hogy ha nem tudjuk milyenek vagyunk, akkor azt sem
tudjuk, hogy ki volna a Nagy Ő nekünk!
Felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire tartjuk fontosnak,
hogy ismerjük reagálásainkat, viselkedésünket?
Lehet, hogy sohasem
gondoltunk rá, de minden vonzás, avagy taszítás mögött ott van saját
egyéniségünk, vagyis, amit magunkról „üzenünk” a világ felé, arra kapjuk a
választ. Ha tudom magamról, hogy általában barátságot, mosolyt, szeretetet
küldök mindenfelé és mindenkinek, akkor azt kapom vissza, valamint ebbe
belevegyül a félreértés következtében a tisztességtelenségig fajuló ajánlat is.
Innentől kezdve jobban érthető, ha az az érzése támad az
embernek, hogy valami miatt „az idióták is ragadnak rá”.
Nem valami miatt, hanem önmagunk miatt.
Ha valaki folyamatosan haragot, gyűlöletet vetít ki
önmagából, azt kedves ember sohasem keresi meg, viszont veszekedésben, vitában
bőven lesz része.
Ez csak két szélsőség, amit megemlítettem, de fontos, hogy a
reakciók-viszontreakciók viszonylatában értsük, hogy amilyenek vagyunk, olyan a
külvilág válasza ránk.
Ennélfogva, a mi belső kisugárzásunk mutatja meg ki a Nagy Ő
számunkra.
Ha ugyanis ismerem a a saját felem, akkor ismerem a másik
felemet, aki kiegészít engem.
Az Upanisad legendák közül való az a történet, amely a nő és
férfi örök párkeresésének történetét mondja el.
E szerint a férfi és a nő valamikor egy volt, egy gömb
formában, tökéletességben élt. Az istenek azonban megirigyelték ezt a tökéletes
harmóniát és kettévágták az embert. Azóta szüntelen keresik egymás másik felét,
hogy újra tökéletesek legyenek.
Ez a keresés, nem lehet céltalan. Minél többet tudunk meg
önmagunkról, annál többet tudunk meg a másikról a Nagy Ő-ről, annál inkább
tudunk határozott választ adni, ki az, akivel szeretnénk az életünket
összekötni.
Ezzel válik egészen világossá, hogy mi is a társkeresésünk
célja.
Ezután pedig ne lepődjünk meg, ha kiderül, hogy akikről azt
hittük, ők a mi igazi testi-lelki partnereink, egyáltalán nem hozzánk valók,
vagy hogy mindig is jól gondolkodtunk ebben. Ez pedig attól függ, hogy hogyan ismertük
önmagunkat, azaz téveszmékben éltünk, vagy a reális valóság talaján.
2016. január 27., szerda
Milyen szeretőnek lenni?
Sokan voltak már szeretők, még azok közül is akik tagadják. Szinte majdnem minden nő életében legalább egyszer részese volt annak, hogy az édeshármas vesztes oldalán állt.
Amikor egy nő erre vállalkozik, akkor jórészt érdekből teszi, nagyon ritkán érzelemből.
Mégis vannak olyan nők, akik érzelmi kötődésből állnak önként bele egy olyan kapcsolatba, ami számukra csak gyötrődéssel és nem boldogsággal zárulhat.
A sors különös fintora volt, hogy pont az a férfi volt a Nagy Ő az életemben, akinek szeretője voltam évekig.
Talán mondhatom azt, hogy mindenki álmodik arról, hogy hosszú és igazi szenvedélyes kapcsolatban legyen része.
A mienk ilyen volt.
A Nagy Ő házassága valami elképesztő módon bizarr volt, annyiban, hogy felesége, kéthavonta eltűnt egy férfival, majd pár hónap múlva visszakönyörögte magát, aztán újra csak lelépett egy másik pasassal.
Kedvesem a világ legtürelmesebb és legbékésebb férfija volt. Odaadó és figyelmes és minden hisztimet elviselte, amit sokszor ez a lehetetlen állapot váltott ki.
A feleség ismét hazacuccolt, mert megunta azt a pasast is, és ez így ment.
Viszont válni nem akart. Mivel Kedvesemnek mindene megvolt.
Így a nő, ha éppen ráunt az aktuális fickóra, volt hova hazamennie.
Mi pedig vártunk türelmesen, hogy egy nap végre vége lesz ennek a cirkusznak. A szerelmünk töretlen volt.
Viszont telt az idő. Az évek alatt a legcsodálatosabb szerelmet éltük meg és a legromantikusabbat.
Végre megszületett a válási határozat, és úgy ahogy mondom álmaim férfija elém állt és megkérte a kezem.
A Nagy Ő, akiben minden megvolt, amit kerestem, aki igazi támaszom és csodálatos partnerem volt egy nap beteljesítette minden vágyamat.
Most itt valami jónak kellene következnie, de nem az történt.
Ő akkor még 33 éves volt én pedig jó hét évvel idősebb. Gyermeket szerettünk volna, de nekem ahhoz, hogy első gyereket szüljek késő volt, legalábbis az orvos szerint.
Ott álltam a hatalmas dilemmával: mondjak igent és vagy lesz gyermekünk vagy nem, ezzel esetleg a 2. házasságunkat teszem tönkre, vagy mondjak nemet és engedjem, hogy új életet kezdjen egy fiatalabb nővel.
Nem tehettem meg vele. Nem tehettem ki a bizonytalanságnak, annyira szerettem, hogy kénytelen voltam lemondani róla.
Így békében, szomorúsággal a szívünkben elengedtük egymást.
Ma boldog apa és férj két gyönyörű gyermekkel.
Tudom, hogy helyesen döntöttem, de mégis fájdalmat érzek, amikor eszembe jut az az elköszönő pillanat.
Ha igazán szeretünk valakit, el tudjuk engedni, ha el kell engednünk! Lehet, hogy sok könnyet hullajtunk és sokat gyötrődünk és még hosszú ideig folyton rá gondolunk. Lehet, hogy, sőt biztos, hogy egész életünkben nem felejtjük el, de egy kapcsolat nem csak rólam, szól, hanem a másikról is. Én csak vele törődöm, csak rágondolok, Ő pedig csak velem törődik, és rám gondol. Így lesz a kapcsolat teljes és boldog. Mert, mindketten a másikért élnünk, nem önmagunkért.
A tökéletes kapcsolatban nincs önzés, nincs én, csak Ő van, a másik, akiért érdemes bármit feladni, és bármit megtenni.
Minden kapcsolat, döntés a hűségről, amit minden egyes nap meg kell újítani.
A hűség pedig szeretetből fakad.
Sokszor hiába szeretnénk felelősségteljes kapcsolatot létrehozni, ha az élet beleír egy vargabetűt.
Minden kapcsolatban a hűség mellett a szerelem nagy ajándék, de olykor félre kell állni!
Mert a másikat szeretni azt jelenti, hogy érte szeretni!
Amikor egy nő erre vállalkozik, akkor jórészt érdekből teszi, nagyon ritkán érzelemből.
Mégis vannak olyan nők, akik érzelmi kötődésből állnak önként bele egy olyan kapcsolatba, ami számukra csak gyötrődéssel és nem boldogsággal zárulhat.
A sors különös fintora volt, hogy pont az a férfi volt a Nagy Ő az életemben, akinek szeretője voltam évekig.
Talán mondhatom azt, hogy mindenki álmodik arról, hogy hosszú és igazi szenvedélyes kapcsolatban legyen része.
A mienk ilyen volt.
A Nagy Ő házassága valami elképesztő módon bizarr volt, annyiban, hogy felesége, kéthavonta eltűnt egy férfival, majd pár hónap múlva visszakönyörögte magát, aztán újra csak lelépett egy másik pasassal.
Kedvesem a világ legtürelmesebb és legbékésebb férfija volt. Odaadó és figyelmes és minden hisztimet elviselte, amit sokszor ez a lehetetlen állapot váltott ki.
A feleség ismét hazacuccolt, mert megunta azt a pasast is, és ez így ment.
Viszont válni nem akart. Mivel Kedvesemnek mindene megvolt.
Így a nő, ha éppen ráunt az aktuális fickóra, volt hova hazamennie.
Mi pedig vártunk türelmesen, hogy egy nap végre vége lesz ennek a cirkusznak. A szerelmünk töretlen volt.
Viszont telt az idő. Az évek alatt a legcsodálatosabb szerelmet éltük meg és a legromantikusabbat.
Végre megszületett a válási határozat, és úgy ahogy mondom álmaim férfija elém állt és megkérte a kezem.
A Nagy Ő, akiben minden megvolt, amit kerestem, aki igazi támaszom és csodálatos partnerem volt egy nap beteljesítette minden vágyamat.
Most itt valami jónak kellene következnie, de nem az történt.
Ő akkor még 33 éves volt én pedig jó hét évvel idősebb. Gyermeket szerettünk volna, de nekem ahhoz, hogy első gyereket szüljek késő volt, legalábbis az orvos szerint.
Ott álltam a hatalmas dilemmával: mondjak igent és vagy lesz gyermekünk vagy nem, ezzel esetleg a 2. házasságunkat teszem tönkre, vagy mondjak nemet és engedjem, hogy új életet kezdjen egy fiatalabb nővel.
Nem tehettem meg vele. Nem tehettem ki a bizonytalanságnak, annyira szerettem, hogy kénytelen voltam lemondani róla.
Így békében, szomorúsággal a szívünkben elengedtük egymást.
Ma boldog apa és férj két gyönyörű gyermekkel.
Tudom, hogy helyesen döntöttem, de mégis fájdalmat érzek, amikor eszembe jut az az elköszönő pillanat.
Ha igazán szeretünk valakit, el tudjuk engedni, ha el kell engednünk! Lehet, hogy sok könnyet hullajtunk és sokat gyötrődünk és még hosszú ideig folyton rá gondolunk. Lehet, hogy, sőt biztos, hogy egész életünkben nem felejtjük el, de egy kapcsolat nem csak rólam, szól, hanem a másikról is. Én csak vele törődöm, csak rágondolok, Ő pedig csak velem törődik, és rám gondol. Így lesz a kapcsolat teljes és boldog. Mert, mindketten a másikért élnünk, nem önmagunkért.
A tökéletes kapcsolatban nincs önzés, nincs én, csak Ő van, a másik, akiért érdemes bármit feladni, és bármit megtenni.
Minden kapcsolat, döntés a hűségről, amit minden egyes nap meg kell újítani.
A hűség pedig szeretetből fakad.
Sokszor hiába szeretnénk felelősségteljes kapcsolatot létrehozni, ha az élet beleír egy vargabetűt.
Minden kapcsolatban a hűség mellett a szerelem nagy ajándék, de olykor félre kell állni!
Mert a másikat szeretni azt jelenti, hogy érte szeretni!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Elképesztő...
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
Március 17. hajnali 3 óra, nézem a legújabb fejleményeket, látom a megszületett újabb rendelkezéseket, amelyek sokakat érintenek, vállalko...
-
Bárki, aki járt mostanában Dunapatajon a Petőfi utcában ( márpedig sokan teszik ezt, mert az Önkormányzathoz ügyes-bajos ügyüket igen soka...