2016. január 17., vasárnap

Szingliadó amúgy jól odamondogatósan!

Sehol a világon ennyi képtelenség nem jutott el kormányzati szintig, mint nálunk. Az meg egyenesen a legritkább esetek közé tartozik, hogy kormányközeli politikusok ötölnek ki minden józan észnek ellentmondó dolgot.
Hát persze, hogy a szingliadó! Mi más!
Szerény személyem is azon nők közé tartozik, akik a szingliség áldásos, vagy átkos életét élik.
Mert, ne higgyük azt, hogy ma Magyarországon olyan szinglinek lenni, mint a hasonló népességű New Yorkban! ( New York lakosainak száma 8.6 millió).
Ma egy magyar szingli nőt igazából semmi sem védi, még a kutya is körbevizeli, hiszen szabad nőnek lenni egy férfiakkal és azok haszonlesésével teletűzdelt társadalomban egyenlő az áldozattá válással.

Ez a szingliadós dolog rögtön eszembe juttatta azokat a szocialista éveket, amikor az " elvtársak" bizottságba verődve hoztak ítéletet, hogy egy nő elvetetheti-e a gyermekét vagy sem.
"Mert a szocialista nő öntudatos, építi a társadalmat és a szocializmus oltárán igenis meghozza az áldozatot még ha megerőszakolták is!"
( Milyen furcsa, hogy akkor is oltárról beszéltek, meg ma is! Csak nem hogy akik ezt kitalálták, már akkor is jártak templomba?!)
Elgondolkodtam, vajon hányan tudják, hogy a szingliség nem feltétlen választás kérdése, sőt a lehetőségek , vagy lehetőség nélküliségek következménye.
Hiszen volt olyan időszak, ( nem is olyan rég), amikor a mai szóval élve állásinterjún elhangzott kérdések között a második volt, hogy  " Ugye nem akar mostanában gyereket szülni?!"
Nem, nem akartunk és nem is mertünk, mert akkor hoppá! nincs munka!
És nem akartunk és nem mertünk, mert: " Egy nő vállaljon legalább akkora szerepet a társadalomban, mint egy férfi! Vegye ki a részét a feladatokból, építsen karriert!"
Hát építettünk, persze az ma már sehol sincs, de akkor a férfiak felfogása szerint egy nőnek ez a dolga!

A családanyaság csak kútkolonc volt ennek az ideológiának a nyakán és persze mi tagadás a nőket le is terhelték úgy munkával, hogy már társat sem tudtak keresni, idejük sem volt, és még nem létezett internet, hogy egy gombnyomással létrejött volna egy randi.

És most íme az újabb hatalmas ötlet a kötelező szülés, a szingliadó és egy-egy család eltartása!
Csak belegondoltam, hogy jelen jövedelmi helyzetem alapján milyen családot tudnék eltartani, vagy támogatni!? Talán egy szingli templom egerét, nagy nehézségekkel!
Vagy inkább szüljek? Csak én ott voltam a biológia órákon és ha emlékezetem nem csal egy gyermek kihordása 9 hónap és mi több a változó korban a nő már ritkán fogan! Hacsak persze a kereszténydemokraták nem intézték el ezt is "odafent"! Mert akkor gond egy szál se!
Akkor minden ok, építsük az országot! Újra! Mi, nők!

Ahogy végigpörgettem az évtizedeket az járt a fejemben, vajon hányszor "erőszakol" meg bennünket , nőket a politika?!
Hányszor akarják még a ballépéseiket a dilettantizmusukat velünk takargatni?!
Mikor lesz végre az, hogy egy nő, igazán nő lehet, valódi feleség csodálatos anya?!
Hogy lehet, hogy ma Magyarországon még mindig ezeket a kérdéseket kell feltenni?!
És hogy lehet, hogy nekünk nőknek hirtelen az jutott eszünkbe, hogy nem a muszlim erőszaktól féltenek bennünket a magyar férfiak, hanem attól, hogy nem ők lesznek a vezérhímek!
Mert ha már erőszak, akkor legyen az magyar!

Javasolnám a tisztelt politikus uraknak, hogy inkább vezessék be a farokadót, ugyanis amennyit ők félre prütykölnek, abból itt már egy egész Dubait lehetett volna felépíteni!
Igaz magyar gyermek akkor sem volna több, de legalább senki nem akarna elköltözni innen!






2016. január 15., péntek

Csak a romantikus történetek végződnek jól: az élet más!

Anyeska régóta ült a verandán, gondolataiba mélyedve.
Még mindig azon törte a fejét, amit barátnője Mia mondott.
" Figyelj te észlény! Gondold végig! Ha az az idióta akart  volna valamit tőled, akkor már mondta volna! Fogd fel, hogy jót szórakozott rajtad!"
Anyeska tudta, hogy mint mindig, barátnőjének igaza van.
A férfi , rendesen hülyét csinált belőle.
Vimovcen repülőtiszt nem csak, hogy magas volt és csinos, hanem megnyerő modorú, széles szép mosollyal az arcán, úgy festett mint egy igazi modell a plakáton.
Anyeska már az első találkozáskor is tudta, hogy " Na pont ő, akit el kell kerülnie!"
Amikor meglátta a férfit, ösztönösen hátralépett és tudatosan nem emelte rá a tekintetét, legalábbis abban a fél órában.
Anyeska ismerte a Vimovcen-féléket. Óriási trükközés, flörtök sorozata, majd hátra arc és úgy tűnik el , mintha sohasem lett volna.
Vimovcen bármennyire is vonzó volt, pontosan ez taszította Anyeskát. Miának részletesen beszámolt viszolygása okáról, de Mia nagyon jó barátnő volt, ismerte Anyeskát és csak annyit mondott neki:
"Azt hiszem már késő!"

Anyeska és Vimovcen együtt dolgoztak a Moszkva-Párizs járaton és  különösebben nem beszélgettek egymással .

Vimovcennek minden nő az esete volt, mindig azt mondogatta, hogy " A nők , Isten ajándékai! de csak neki.
Ezen jót derült és látszott, hogy komolyan is gondolja, hiszen szabadon flörtölt bárkivel és élvezte vonzerejének minden egyes következményét.
Mestere volt a szeretkezésnek és a nők kedves, kellemes emléknek könyvelték el.
Megtartani egyik sem akarta, mert tudták, hogy rengeteg riválissal kellene szembenézniük. A nők pedig általában sem szállnak ringbe olyan férfiért, akit mindenki megkaphat.
A mindenkin van a hangsúly. Amúgy is az volt a vélemény, hogy az a kakas, amelyik mindenkié, az, valójában senkié.
Így alapszabály volt, hogy Vimovcen a szórakoztató szépfiú, de komoly kapcsolatra alkalmatlan.

Vimovcen örömmel konstatálta, hogy őszülő halántéka ellenére, vagy pont azért még mindig a nők kedvence. Sokat törődött magával, ámbár feltűnt neki, hogy az utóbbi időben egyre hosszabban kell foglalatoskodnia a fürdőszobában, hogy vonzó külsejét a megfelelő szintre hozza.
Különös és egyre kellemetlenebb érzés kerítette hatalmába, ha az éjszakai találkákra gondolt.
Már nem volt annyira fontos neki, hogy  minden alkalommal bizonygassa milyen elképesztő férfi.
Sőt! Valahogy az volt az érzése, hogy a legutolsó hódításakor is jobban esett volna neki egy kis simogatás és néhány kedves szó.
Akkor még elhessegette a gondolatot, de ez egyre jobban befészkelte magát az agyába és nem hagyta nyugodni.

Anyeska bevitte a férfinak a kávét a pilótafülkébe és a szokott kedvességgel annyit mondott: " Egészségedre!"

Vimovcennek most tűnt föl ez a lány először. Vajon, mióta is lehet itt? És hogy hogy ő sohasem vette észre?
Aztán végigmérte Anyeska arcát és rájött: ő az a nő, akit el kell kerülni!
A "csajozóbiblia" szerint a komoly, kedves nők túlságosan bonyolultak, érzelmesek és felelősséggel járnak, ezért azokkal soha sem szabad kezdeni!
Vimovcent a lány hangja mégis megérintette, olyan remegést érzett a gyomrában, amit már ezer éve nem.
Fürkészte Anyeska arcát, de azon nem látott semmilyen érdeklődést.

Teltek-múltak a hetek és hónapok és a kedves mosolygáson , néhány gyengéd szón és egy csókon kívül ( ami egész véletlen esett meg)az ég egyadta világon semmi sem történt közöttük.
Csak mindkettő nézegette a másikat titkon, ez amolyan szokásukká vált. Sohasem találkozott a tekintetük,  vagy talán az elején néhányszor. Ki tudja.
Anyeskát egyre inkább rabul ejtette Vimovcen, a flörtkirály, aki sohasem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy megőrizhesse eme címét. Nem is tudja , mikor kezdett el Miának beszélni a férfiról,  csak azt, hogy Mia egyszer csak annyit mondott: " Ha beleszeretsz, kinyírlak!, Tudod, hogy ez a fajta  neked tabu, mert csak bánt!"
Anyeska tiltakozott, hogy "Nem, ő dehogy, ilyennel nem érdemes! És különben is,már megtanulta!"
De maga sem hitte el,és lassan rájött, hogy ugyanabba a csapdába beleesett, mint oly sokszor.
És most Mia is bizony kiabált vele, jogosan!
Fogalma sem volt, hogy fog kimászni ebből, hogyan fogja megnyugtatni lelkét, hogyan lesz képes elfelejteni a férfit, és még az sem vigasztalta, hogy soha egyetlen érintés sem volt közöttük.
De az az igazság, hogy már csak rá tudott gondolni.
" Mekkora baromság!" -futott át az agyán aztán felkelt a székből és még egyszer körülnézett az üres lakásban.
Anyeska felmondott. Új életet akart kezdeni, el akarta felejteni Vimovcent. Persze elég lett volna, hogy másik járatra kéri magát, ám a társaság nem tudta neki ezt biztosítani.
"Még egy fél évig!" Hangzott a főnöke válasza!
Fél év, az egy örökkévalóság egy olyan férfival, akit szeret, de inkább el akar előle menekülni.
Így kilépett. Összecsomagolt és most elköltözik nagynénje London melletti varázslatos birtokára.
Miától már elköszönt, de különben is abban maradtak, hogy minden nap beszélgetnek a Facebookon.
Anyeska behúzta maga mögött az ajtót és lassan lesétált a lépcsőn.
A taxi már megérkezett, és bőröndjeit a sofőr komótosan pakolta a csomagtartóba.
Anyeska ahogy beszállt a taxiba még egyszer felnézett lakása ablakaira, aztán összekuporodott a taxiban és hangtalanul sírni kezdett.

Vimovcen arra a csókra gondolt, arra az egyetlen ártatlan, gyengéd csókra, ami egyszer elcsattant kettejük között.
Anyeska szelídsége, kedvessége, bársonyossága rabul ejtette.
Már hetek óta törte a fejét, hogyan merje megközelíteni ezt a lányt.
Annyira fontos lett neki, hogy félt a lány elutasítja.
Ő a nagy Vimovcen a nők igazi hódítója most egyszeriben megijedt, nem tudta mit tegyen!
Hosszasan beszélgetett barátaival, azok pedig eleinte kinevették,majd amikor látták, hogy egyre inkább gyötrődik, biztatni kezdték.
"Beszélj vele,próbáld meg, mit veszíthetnél!"
A hódító Vimovcen pedig csak vergődött a gondolatai között. Nem vágyott már másra, csak igazi érzésekre.Gyengéd ölelésre, megértésre, mindarra, amit Anyeska tudott neki adni.
A sokadik álmatlan éjszaka után szedte össze minden bátorságát és most ott áll a tükör előtt már nem fessen, csak kétségbeesetten.
Még átfutott  egyszer az agyán , mit és hogyan fog elmondani, bár már ezerszer is lejátszotta fejben. A virágcsokor az előszobai asztalkán feküdt mellette egy kis dobozka, amiben egy nyaklánc várta, hogy gyönyörű tulajdonosának nyakát ékesítse.
Vimovcen felvette öltönyzakóját, alaposan megnézte, hogy minden rendben van-e öltözékében majd elindult Anyeskához, hogy elmondja neki végre, mennyire szereti!






2016. január 14., csütörtök

Kispályás protokoll - „Rosszul csinálod!”

Minden vendégfogadás Alfája és Omegája a protokoll, azaz a viselkedés-szabályzat. Ez lehet a legaprólékosabbtól a legáltalánosabbig, attól függően, hogy hol és kik jönnek össze.

Még egy családi ebédnek is van protokollja, például, hogy a családfő ül a főhelyen, avagy ilyen az, hogy először a vendéget kínálják, vagy éppen példának okáért az is, hogy miután mindenki szedett a tányérjába, akkor egyszerre kezdenek enni, vagy hogy addig senki nem áll fel az asztaltól, amíg mindenki be nem fejezte az étkezést.
Ezek a szabályok család függőek, de hamar elsajátíthatók, és nem kell őket írásban rögzíteni.
Viszont van  protokollszabályzata akár egy óriás cégnek, akár miniszteri hivatalnak, itt aztán a viselkedés szabályozásának végtelen variációja megtalálható.

Eszembe jutott egy nem régen történt eset, ami nagy port kavart fel. Ugyanis a Forma-1 angol világbajnoka Lewis Hamilton hivatalos fogadáson volt az angol királynőnél. Az amúgy is „zabolázatlan” hírében álló zseniális pilóta elkövette azt a hibát, hogy az ebéden megszólította a királynőt, mire az hűvös nyugodtsággal felhívta a figyelmét, hogy a protokollt megsértette.
(Mivel mindig a királynő kezdeményezi a beszélgetést.)
Nos eme szarvashibáról minden lap beszámolt, hiszen a hidegvérű angol arisztokrácia ezt bizony hatalmas társasági fiaskónak minősítette.
Mindenesetre az „aranyifjú” érdemeiből ez nem vont le semmit , és ha egy kicsit gonoszkodni akarnánk, annyit mondhatnánk, maximum később kapja meg a „Lord” kitüntető címet.

A protokoll-szabályzatok sok helyen az általános etikai követelményeket veszik alapul, így el sem készülnek. Nincs is felelősük.
Kis cégeknél ennek következtében hamar tapasztal az ember mulatságos dolgokat ( avagy bosszantóakat), hiszen protokoll ügyben mindenki szeret fontoskodni.

Láttam  már olyan portást, aki a díszvendéget nem akarta beengedni, mert szerinte nem volt elég tiszta a cipője az újonnan felterített szőnyeghez mérten, de olyan is volt, hogy az alkalmilag beállított recepciós hölgy (aki egyébként normázó volt az üzemben, csak a csinoskák közül való) rászólt az érkezőkre, hogy az „Igazgató úr nem szereti a későket!”

Volt olyan is, hogy tálaláskor pecsétes ruhában szolgáltak fel az ügyeskedni akaró alkalmazottak, de olyan is előfordult, hogy a sürgő-forgó „pincérhölgy” túlöltözte a vendégeket a kisestélyivel, vagy egy „az éppen semmi ruhácskát” viselő leány mellei miatt a férfiak ölükbe borították a kávét.

Valahogy a protokoll helyzetek olyanok, mint az első randik, mindenki ügyetlen, akarnak ugyan tenni valamit, de nem tudják, hogy tegyék, és gyakorlatilag Murphy összes törvénye életbe lép.

A túlkínálás is és a túlevés is rendszeres protokoll-hiba.
Ilyen eset volt az, amikor egy ízben több cég vezetői tartottak tapasztalatcserét és az azt követő ebédkor az ügyes szakács néni hatalmas zsíros cupákokkal szedte tele a kedves vendégek tányérját.
De vannak telhetetlen meghívottak is, akik nem ismerik a falatozást, csak a „két pofára zabálást”!

A kedvencem egy olyan eset volt, amikor egy  állófogadással egybekötött színházi este folyamán egy jól szituált, igen csinos hölgy a retiküljébe rejtegette bele a Gundel csemegéket!

Volt rá példa, hogy a „takarítónői szabályzat” fölülírt minden józan észt, és a partfisok „főmestere” csípőre tett kézzel osztotta ki mindazokat, akik bemerték tenni a lábukat arra a területre, amelyre a vendégeket várták a gond csak az volt, hogy a várt vendég is köztük állt éppen.

Mindenesetre a rendezvények lebonyolításával megbízott dilettáns „szakértők” általában olyan idegesek, hogy biztos történik valami óriási szarvashiba, aminek következtében a rendezvény helyi fővédnöke legszívesebben az asztal alá bújna szégyenében.

Ezért sohasem árt, ha minden cégnél létezik egy olyan ember, aki ért a protokoll szabályaihoz, azt le is írja, hogy egységes rendszerbe legyen foglalva és akkor is jól menjen minden, ha ő éppen nem tud ott lenni.

A  protokollos intelligens , jó benyomást keltő, udvarias és persze mindenkit ismer.
Nem keveri össze a sofőrt a vendéggel, meghúzódik, de mindig mindent lát és tud, és mindenre számol, mindig mindent észben tart és nem létezik számára megoldatlan helyzet.
Szóval olyan valaki, aki „nem terem minden bokorban”.

Mindazonáltal jelenleg nincs nagy kereslet erre a tevékenységre, pedig rendezvény szép számmal van mindenhol. Így aztán a „botcsinálta”, önkéntes protokollosok hada továbbra is termelheti a jobbnál-jobb sztorikat, ha nem okulásunkra, akkor legalább derülésünkre!

2016. január 13., szerda

A Horoszkópok bódító világa.

Az ember mindig is nyitott volt a misztériumok, a titokzatos dolgok világára és mi tagadás sokkal inkább tud hinni egy olyan dologban, amit még nem látott, mint annak hitelt adni, ami látható és jól érzékelhető.
A hétköznapi élet sokszor olyan lehangoló tud lenni, különösen a téli időszakban, amikor hideg is van, a szürkület is nyomaszt, és minden kedvez annak, hogy a földi halandó kilépjen a valóságból és átadja magát a jövő-kutatás világának.
Általában a nők merülnek el a spiritualizmus titkaiban, ámbár hosszú évszázadok, sőt évezredek óta a férfiak űzték a jóslás „tudományát”.
Csaták előtt, hadvezérek kérték ki a „transzcendens-tudósok” véleményét, hogy a legkedvezőbb kimenetelt tudják biztosítani hadjáratuk számára.
De gyermekáldás kérése, uralkodói megbocsátás kiesdeklése, halálos kór levétele illetve azzal való megátkozás is szerepelt a repertoárban.
Jósoltak, kövekből, csontokból, frissen levágott állat beleiből, szóval bármiből és bármit.
Kissé megmosolyogtató, de ugyanakkor rendkívül nagy hatalommal bíró erőt képviseltek ezek a jósok. Sokszor használtak transzállapotuk eléréséhez különféle módosító szereket, drogokat, ritustáncot lejtettek és alapjában véve is azt a benyomást keltették, hogy misztikus világgal való kapcsolat olyan hatalom, amely félelmetes.
Mindenesetre jósnak lenni nagy kiváltság volt és busás jutalom járt érte, viszont fennállt a lehetősége, hogy egy-egy bősz uralkodó dühében, amelyet a sikertelenség váltott ki, megölette a „titkok tudóját”.

A jelen embere csak kinyitja valamelyik újságot, vagy a Google keresőbe beüti: mai horoszkóp, és máris választ kap, hogy milyen pénzügyi, családi, szerelmi események várhatóak ma.
Mind e mögött ott van a csillagjegyek általános ismerete, a különféle bolygók együttállásának és hatásainak elemzésével és ebből alakul ki az a rövidtávú jövőelemzés, amit írott vagy elektronikus módon „készre, sütve” szervíroznak nekünk.

Csábító, hogy a jövőnket tudhatjuk előre, de a racionális ember ilyenkor ráncolja homlokát , hiszen az képtelenség, hogy bármit is tudhassunk teljes bizonyossággal arról, hogy mi fog történni, hiszen ez egy önellentmondás.
Már csak azért is, mert a jelen per pillanata sem egyértelmű, csak ha majd múlttá válik, akkor kapjuk meg az összes információt róla és tudjuk meg, mi is történt valójában.
A jövőről biztosan azt állíthatjuk, hogy lesz, semmi mást.
Viszont ennek az állításnak is vannak korlátai, mert az egyes ember jövője csak akkor jön el, ha a jelene folyamatos és nem zárul le úgy hogy ezzel megszűnik számára az idő.
Hiszen a múlt, jelen, jövő csak az időben létezik, azt az idővel lehet mérni.
Az élet mértékegysége tehát az idő, a már eltelt idő: a múlt, a jelenleg tartó idő: a jelen, és az eljövendő: a jövő idő. De sem a múlt, sem a jövő idő el nem érhető, csak a jelen.
Míg a múltról vannak információink, addig a jelen is csak a múltban fog rendeződni, a jövő pedig vakfolt.
Erről a vakfoltról próbálnak a Horoszkópkészítők valamiféle információt adni a ma emberének, akik közül a legfogékonyabbak önbeteljesítő jóslatként használják a leírtakat. Magyarul megtesznek mindent, hogy az aznapi jóslathoz igazítsák életüket.

A jövő kémlelése olyan műfaj, ami a találgatások teljes tárházát felvonultatja, varázslatos praktikák segítségével vezeti a hiszékeny embereket egy bizonytalan ösvényre.

Vannak, akik esküsznek rá, hogy nekik minden „bejött”, amit olvastak és még csak észre sem veszik, hogy valójában az aznap kapott impulzusokat magyarázzák visszafelé úgy, ahogy azt leírta – az amúgy számukra teljesen ismeretlen- jós.

Úgy tűnik azonban , az életünk része lett , hogy megpróbáljuk „tetten érni” előre a jövőt, minden józan észnek ellentmondva buzgó vak hittel próbáljuk elfogadni, hogy a jövőből üzenet jön rólunk, leendő párunkról, befektetési fortélyainkról, avagy betegségeinkről.
Ezen pedig mit sem változtat az a tény, hogy soha semmi nem úgy történik, mint ahogy tervezzük.
Pedig a tapasztalat nagyon is ezt mutatja.
Nem is beszélve arról a cseppet sem elhanyagolható tényről, hogy minden tervünket nem önmagunkban állva, csak magunktól függően képzeljük el, hanem abban mások jelenléte nagyon is benne van.
Mások tetteit, gondolatait, történetét pedig végképp nem tudjuk előre megmondani.

Ám a „jó öreg” horoszkóp mindig kéznél van, ha elbizonytalanodunk, és hamis illúziót keltve kapaszkodót szolgáltat számunkra szövevényes életünkről.
Sokan megelégednek ezzel és életük irányítását a „csillagokra” bízzák.
Nem is lenne ezzel baj, ha az egészséges arányokat meg tudná tartani az ember, de olykor a csodát kártyalapokból várjuk.
A megbékélést kockákból és nem tisztázó beszélgetésből, a harag elűzését füstből és nem bocsánatkérésből, az egészséget kézrátételből és nem egészséges életmódból, párunk megtalálását bűvös gömbből és nem társkeresésből.

Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit tesz meg saját érdekében, de aki illúziót vet, az csalódást arat!


2016. január 12., kedd

A zaklatás, mint a karrier „csodaszere”

Kétségtelen, hogy ma „előre jutni” az életben csak jól kiépített, széles, minden területre kiterjedő kapcsolatokkal lehet. A nem munka is lehet előrejutás, mint ahogy a tisztességes munkavégzés jutalma is lehet megvetés.
De valójában ez nem csak a mai korban, hanem a történelem során, mindig is így volt.
Minden évszázad kitermelte az emberi viszonyrendszernek azt a formáját, ahol nem csak pénz cserélt gazdát, hanem információ előnyökért, szolgáltatás védelemért, sőt birtokok hazaárulásért voltak kaphatók.
A jelenben is igaz, hogy egy nő előre jutásának legjobb módja az ágy, a kifeküdt kapcsolatok ugyanis viszonylag stabilak és felhasználhatók kijátszásra.
A férfiak bármit képesek megadni egy nőnek, egy jó kis hancúrért cserébe.
De az is igaz, hogy bármilyen eszközt megragadnak, hogy belerúgjanak egy nőbe, ha elutasítják őket.
Ez a fajta zaklatás mindig is létezett, mert a patriachális társadalmi berendezkedés lehetővé teszi, hogy a nő kiszolgáltatott legyen.
Olvastam egy statisztikát, mely szerint a nők 30-50 %-a van kitéve átlagosan munkahelyi zaklatásnak, arra is kitért az elemzés, hogy Magyarországon ennél jóval magasabb ez az érték.

Munkahelyi zaklatásnak minősül, a simogatás, a fogdosás, a flörtfelhívás, a nyílt szexuális aktusra való ajánlat tétel.
A nők legtöbbje kapásból legalább 10 alkalmat fel tud sorolni, amikor szexuálisan zaklatták.

Az rendkívül érdekes, hogy ezek a zaklatások a társadalmi megítélés miatt nem kerülnek napvilágra. Hiszen az általános felfogás szerint a férfiak nyílt vagy burkolt ajánlattétele mögött a nő kihívó viselkedése rejlik.
A „gyerekcipőben” járó társadalmak tehát egyértelműen mindent a nők nyakába varrnak, vagyis az emancipáció csak smafu, a munkában létezik, minden másra ott a „jó kis zaklatás”.

Kérdezem én, mi van azokkal a nőkkel, akik nem akarnak ágyról ágyra járni, hogy valamilyen megélhetésük legyen, nem akarnak perverz szolgáltatók lenni egy-egy állásért cserébe?
Jelenleg az a helyzet, hogy azok a tisztességükkel elmehetnek a jó fenébe!

A zaklatásnak az a formája, amely során elutasítás történik, ritkán kerül képbe, pedig az elutasított bosszúja elképesztő méreteket tud ölteni.

Saját tapasztalatom az az évekkel ezelőtti eset, amikor a nyílt ajánlattétel elutasítását követően a munkatársam szó szerint „hadjáratot” indított ellenem, megkérdőjelezte munkámat, erkölcsileg megalázott, barátait uszította ellenem, majd addig ármánykodott, míg főnökömnél elérte, hogy az megkérjen: menjek el a munkahelyemről, mert nem tudja megakadályozni ezt az „ámokfutást”. A volt főnököm még új állást is szerzett. (Mert a férfiúi összetartás ebben is működik.)

Pályafutásom során sokszor elhangzott ez a kérdés: „Mit lenne hajlandó megtenni az állásért, avagy a magasabb beosztásért?”
„Munkát!” – válaszoltam és valahogy ez sohasem váltott ki osztatlan örömöt.

És számos esetet tudnék még felsorolni, nyilván sokan éltek már át ilyen és ezekhez hasonló helyzeteket.
Persze azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a férfiak is szenvednek el szexuális zaklatást munkahelyükön, ez azonban mindössze 3-5 % között van a statisztikák szerint.

A zaklatott nők nagy része érzelmileg frusztrálttá válik (ámbár ez a férfiaknál is előfordul), nagyon gyakran befeléfordul, akár depresszióba is eshet és bizalma is, megrendül, nehezebben ismerkedik. Nem beszél a zaklatásról, vagy csak barátnőinek és tudva, hogy bizonyítani szinte lehetetlen a zaklatás tényét, hallgat róla.

Persze azért ne vonjunk le olyan következtetést, hogy minden sikeres nő mögött ott van egy jól összedúlt ágy, mert ez így azért teljesen nem fedi a valóságot.

Ami azonban igaz, az az a jelenség, hogy a zaklatott nő kiszolgáltatottsága következtében ( ha van férje, ha egyedülálló, teljesen mindegy) sokkal inkább igyekszik „védelmező” partnert találni, tehát könnyebben hoz olyan döntést, hogy mindegy, csak valakije legyen. (Ez már egy másik elemzés témája.)

Itt kell megjegyeznem, hogy le a kalappal azon férfiak előtt, akik munkatársnőiket maximális odafigyeléssel és személyre szabott érzékenységgel kezelik. Nem könnyű a dolguk, mégis rendkívül brilliánsan oldják meg a feladatot.

Van egy olyan fajtája a zaklatásnak, ami a „jóleső” kategóriába tartozik.
Ilyenkor a férfi szexuális közeledésére a nő is hasonlóan reagál. Ez a fajta zaklatás aztán vagy beteljesül egy kapcsolatban, vagy lásd mint fent, újabb megalázás forrása lesz.

Felmerült bennem a kérdés: tényleg nincs más út?
Létezhet, hogy a nők csak árucikként tudják álmaikat megvalósítani?
Eltűntek a lovagias férfiak? Vagy ez már divatjamúlt, mert mindannyian berendezkedtünk egy olyan felfogásra, hogy hatalmi kapcsolatrendszerünkön, drog  szex és –alkoholorgáinkon megkötött üzleteink által , morálisan szétzúzva hajszoljuk céljainkat?
Egyáltalán, ha így, ilyen módszerrel teljesedik be álmunk, annak tudunk majd örülni?
Vagy a cél elérésekor kiüresedetten nézünk megszerzett javainkra, és azon gondolkodunk: tényleg ezért élünk? És megérte mindez?

Nem tudom.  De azt tudom, hogy jó néhányan vagyunk, akik még hisznek abban az ideálban, hogy a munkahelyi elismerést munkával, az érzelmi elégedettséget szerelemmel, az anyagi jólétet pedig becsülettel lehet elérni!
Részemről lehet, hogy naivitás mindez, de hiszem, hogy előbb-utóbb ez a „wallstreetifarkasos” életfelfogás végre zsákutcába kerül és helyette normális, érett emberként, emancipált nőkként és férfiakként kereshetjük egymás társaságát.
Addig pedig manőverezünk, hogy ha már zaklatnak bennünket, legalább olyan tegye, aki vonzó is!

2016. január 11., hétfő

Félreértések háttere, avagy minden mellébeszélés "tetten" érhető.

Az ember olyan különleges lény, hogy nem csak vizuálisan és hallás útján értelmez, hanem a beszéd által is.
Minden benyomását rögzíti képek, hangok és szavak segítségével és ebből képez összetett információt.
Hétköznapokban ez egyszerűen úgy történik, hogy ketten találkoznak és a legelső, amit információként befogadnak egymásról a látvány, aztán a köszönés során, a hangsúly, a hanglejtés és végül a mondatok. Még ide társul plusz információként a kézmozdulatok ( a kézmozdulatok közvetítenek a legtöbbet, ezért gyakran tudatosan nem használjuk őket) és a mimika.
Ezek harmóniájából, vagy diszharmóniájából lehet következtetni a másik igazmondására, avagy érzelmi és lelki állapotára.
Van, aki tökéletes egységet tud mutatni mondandójával, ám a mikromimika elárulja.
A mikromimikát azonban nagyon nehéz tetten érni közvetlenül, amikor kommunikálunk, mert általában csak egy rezdülésnyi ideig tart.

De ahhoz, hogy valaki minden kifelé irányuló közlését harmóniában tartsa, miközben a mondandója csupa hazugság, szóval ahhoz nagyon profinak kell lenni, és tulajdonképpen a hétköznapi életben nincs is erre szükség.
Sokan azt gondolják, hogy az érzelmek a gyöngeség jelei ( nőies dolgok), ezt az ősrégi beidegződést még abból az időből tartották meg az emberek, amikor az ideál a könyörtelen és igazi kemény karrierista férfi volt.
Ma azonban egyre inkább az látszik, hogy egy igazi férfinak igenis rendelkeznie kell valódi érzelmekkel, mert különben sekélyes, érdektelen és „eladhatatlan” lesz a párkapcsolati piacon.

Félreértéseink nagy-nagy száma leginkább abból adódik, hogy a már felsorolt információkat nem megfelelően olvassuk. Nem jól értelmezzük.
Na igen! Mert, ha mindenki őszinte lenne és gondolataiban, szavaiban, mosolyában ugyanaz az igazság bújna meg, akkor nyugodtan mondhatnánk, hogy: Ez annyira egyértelmű!

Azonban, semmi sem egyértelmű.
Nem olyan régen volt alkalmam 2 ember beszélgetését megfigyelni. Gyakorlatilag a mondandójuk általános ,szimpla információcsere volt.
Az azonban, rendkívül érdekesen hatott, hogy míg az egyik zsebre dugott kézzel magyarázott, addig a másik karba zárta karjait.
Egyértelmű volt, hogy, aki zsebre dugta a kezét, nem akarta kézmozdulatait használni, mert avval túl sok érzelmet árult volna el. Míg a másik jelezte, hogy nem akarja befogadni azt az álláspontot.
Egymásnak nem szembe álltak, hanem az egyik féloldalt. Elgondolkodtató volt, hogy miért is jött létre kettőjük kommunikációja, hiszen látható volt, hogy a féloldalt állót nem érdekli valójában az adott beszélgetés, menekülni próbált belőle!

Amikor valakivel beszélünk, akkor szembe állunk vele, jelezve, hogy:
Mondd, figyelek rád! Összpontosítok arra, amit mondasz!
Ezt megerősítjük azzal, hogy a szemébe nézünk és még szavainkkal is egyértelművé tesszük. Talán egy biztató mosoly is megjelenik arcunkon, használjuk két kezünket, ahol nyitott tenyérrel jelezzük, hogy befogadjuk a másik mondandóját.

Ez azonban a legritkább, amit tapasztalhatunk, sajnos!
A valóságban az emberek féloldalt állnak, azaz indulóban vannak, azt üzenve, hogy: Siess, mert nem érek rá!
Nem néznek egymás szemébe, mert érzéseiket rejtik el, ez lehet a : „ Hagyjál békén!”-től, az Elegem belőled!-en át a „ Nagyon fontos vagy!” variánsai.
Mi tagadás, nagyon nehéz mindezt megfejteni. Hiszen fogalmunk sincs, hogy a másik mit rejt el előlünk. Ha kezeit is szorosan maga mellé teszi, abból sem nyerünk elégséges információt,ilyenkor talán a mimika lehet a legárulkodóbb, mert azt nagyon nehéz kontroll alá tenni. Vannak pókerarcú emberek, akik ismerik a titkát annak, hogy ne mutassanak ki semmit, ám velük is előfordul, hogy a mikromimika elárulja őket, valamint a szemükből „elkapott” érzelem.

Hosszasan nézegettem egy fényképet, mert ámbár igazán kellemes látvány volt a rajta lévő férfi, mégis valami „nem stimmelt” az egésszel.
Barátságosan mosolygott a kamerába, fesztelenül kényelmes pózban ülve, nem túl lazán, hogy elegáns öltözékének megfeleljen ,és azzal harmonikus legyen.
Kezei szintén természetességgel feküdtek lábain.
A benyomásom mégis az volt, hogy valami nincs összhangban.
Letakartam kezemmel az arcát, hogy csak a szemeit lássam, és ott volt!
Bizony a fotós pont elkapta azt a pillanatot, amikor „modellje” gondolatai valami fájdalmas dolog körül jártak.
Ez a szemekről „ordított”.

Az  igazság az, hogy napjainkban az emberek legtöbben csak a hallott szavakra koncentrálnak, ami a lehető legszűkösebb információ.
Általában az odafigyelést azzal mutatják, hogy fülüket „adják” csak a beszélgetéshez.
Pedig a legtöbb szó felesleges lenne, ha egymás szemébe tudnának nézni.

Gondoljunk csak a szerelmesekre! Szavak nélkül, mindent el tudnak mondani egymásnak!
Persze az élet nem csak szerelem, de a mondatokhoz csatolt hangsúly és arckifejezés érzelmeinkről mond el sokat, különösen ha a másik szemébe tudunk nézni.

Általában is igaz, hogy 2 ember vonzódásában sohasem a szavak a valós közlendők, nem azok hordozzák a teljes igazságot!

Bonyolult az ember, bonyolult kifejezésében, viselkedésében, érzéseiben, beszédében.
Épp ezért van az, hogy a hallott információkkal sokszor nem tudunk érdemben mit kezdeni, viszont önmagában a szavak kiválthatnak bennünk erős érzelmeket, anélkül, hogy tudnánk, azok eredeti üzenetét, szövegkörnyezetét, érzelmi körítését.

Fennáll mindig az a lehetőség, hogy csapdába kerülhetünk, mert csak "szöveganyag" áll rendelkezésünkre és érzelmi anyag nem egy-egy információnál.

Ezért aztán előfordulhat, hogy érzelmekkel ( haraggal, sértődéssel) reagálunk vissza és akár hosszú időre is vagy végleg megszakithatjuk bizonyos emberekkel  a kapcsolatot.
Ez, nagyon nagy baj!

Ilyenkor sürget bennünket az idő, hogy minél hamarabb tisztázzuk a félreértést, mert különben visszafordithatatlanná válik az elszakadás és egy kis semmiség óriási károkat okozhat az érintett felekben és kapcsolatukban.

2016. január 10., vasárnap

...és a rossz, lecsap ránk!

Minden születés egy csoda, minden új élet valahol nem más, mint Teremtés.
Felfoghatatlan szinte, hogy két  sejtből képes egy új, tiszta élet fejlődni és világra jönni.
Az talán még elgondolkodtatóbb, hogy a természetben a legtörékenyebb újszülött, az emberé.
Minden lény olyan utódot reprodukál, hogy az azonnal képes felállni,becsatlakozni a családba, megérteni a körülötte lévő hierarchiát ( itt a megértést nem klasszikus értelemben gondolom), kivéve az ember kicsi babája, aki hosszú éveken keresztül sajátítja el az emberré válás fortélyait.
A szülők saját tudásukat bevetve szocializálják gyermekeiket, nevelik, óvják őket.
Jó esetben megfelelő szakirodalmat is elolvasnak , hogy csemetéjük egészséges lelkületű emberré váljon.
Vannak azonban olyanok, akik "kísérletezgetnek" a gyermekneveléssel és vannak, akik igazából hagyják, hogy a gyermek úgy nőjön fel, ahogy épp az élet hozza.
Ahogy az ember testét fölkészítik  oltásokkal, hogy az immunrendszer elleni támadásokat visszaverje, úgy az ember lelkét is fel kellene erősíteni.
Kérdeztem ismerősöket erről és ilyen válaszokat kaptam:

" Szerintem a lélek, az kamu. Se látni nem lehet, sem megfogni, így nincs.Szóval lényegében nincs miről beszélni!"

" Szerintem viszont, van lélek- mondta egy másik- csak éppen akkor van rá szükség ha meghalunk!" ( Gondolom a lélekvándorlásra akart utalni.)

Mások szerint a lélek csak arra való, hogy a pszichológusok jól keressenek, ismét mások pedig azt vallják, hogy a lélek ismeretlen, de lassan megismerhető és nagy mértékben befolyásolja az életünket.

Én úgy gondolom, hogy igenis van lélek. Bizonyíték az is rá, hogy az ember képes hihetetlen boldog lenni , vagy éppen rendkívül szomorú, szerelmes, vagy éppen gyűlölködő avagy haragos.
Vagyis érzelmeket mutat fel, érzelmekkel fejezi ki önmagát, nem csak szavakkal. A Lélek fájni is tud, amikor ártatlanul vádolnak bennünket, vagy ha elveszítjük azt , akit szerettünk, vagy elhagytak bennünket,  és a Lélek arra is képes, hogy emlékekben őrizze azokat az érzelmeket, ami egy "de ja vu'" kapcsán előjönnek.
A lélekben őrizzük a rossz emlékek  érzelmi nyomait és képesek vagyunk azt újra átélni. Ez ugyanígy van a jó emlékek érzelmi nyomaival.
Ma már az is bizonyított, hogy a testi egészség alapfeltétele a lelki egészség.
Szinte minden második ember szenved, valamilyen betegségben, aminek eredete lelki okokra vezethető vissza.
A ma embere rendkívül zavart és felpezsdült világban él, percenként olyan hatások alá kerül, amikre nincs felkészülve. Nem tud védekezni, hiszen fejlődése során jó ha a testi egészségét igyekeztek karbantartani, a lélek pedig ott maradt valamelyik poros szegletben.
A lélek nevelése, szocializálása sokkal nehezebb olykor, mint gondolnánk, mert ,míg mondjuk a tisztálkodás, avagy a köszönés szabályai egyértelműek, addig a lélekben végbemenő folyamatok, avagy módosító rezdülések nehezen kontrollálhatóak.
A lelket tehát táplálni kell.
Táplálni, etetni és itt jön az a bizonyos rossz.
Ha lelkünket gonosz gondolatokkal, paranoiával, haraggal, dühvel tápláljuk, akkor mi magunk válunk gonosszá, mi magunk válunk elviselhetetlenné, mi magunk válunk mások farkasává.
Amikor azonban a jót és a szépet ültetjük el lelki kertünkben és azt locsoljuk, gondozzuk, akkor hihetetlen erőssé tudjuk tenni magunkat a támadásokkal szemben.
Kétségünk ugyanis sohase legyen, hogy a jólelkű embereket bizony a rossz lelkületűek gyűlölik. A gyűlölet alapoka pedig az, hogy ők képtelenek a jót választani.
Hogy ki, mit ad táplálékul lelkének, az saját egyéni döntésének a következménye , természetesen a gyerekkori behatások után. Nyilván arra nem nagyon van ráhatásunk, hogy egy szülő mekkora dózisban gerjeszti a gyerekben a félelmet, vagy frusztrációt, avagy a szeretet érzését.
Viszont a gyermekkorból kilépve már saját döntésünk eredménye, hogy a "jó farkast" vagy a "rossz farkast" tápláljuk.
Bármit is teszünk tudnunk kell a következményeit.
A rossz lelkű ember gáncsoskodó, csak a saját egoja számít, másokat eltipor, másokat bántalmaz, ok nélkül kiszemel áldozatokat, zsarol egyszóval pusztít. Önmagát és embertársait.

A jólelkű emberhez viszont mindenki vonzódik, mindenki vele akar lenni, mindenki szeretne belőle egy "darabot" a jólelkű ember önzetlenül ad szeretetet, jóságot és mindent.

De azért azt tudni kell, hogy a rossz olyan, hogy képes megtéveszteni, olyan "köntösben" mutatkozni, mintha megértő és kedves lenne: pedig csak áldozatát akarja becserkészni.
Ezért kell a lelket is nevelni, mert óriási útvesztők és gödrök tarkítják a jó emberré válás aszfaltját.Könnyen letérhetünk róla, könnyen elhagyhatjuk azt, könnyen válhatunk a rossz farkas áldozatává.

Sorsokat és történeteket tudnánk felsorolni, ahol egy alapjában véve jó embert elnyelt a sötétség, avagy nagyváros kietlen bugyra, avagy tudunk olyanokról, akik valamely nagy határhelyzet kapcsán ( betegség, halál) letértek eddigi zabolázatlan útjukról és elkezdték lelküket megtisztítani minden rossztól, rossz hajlamtól.

Ezek az emberek eltökéltek és elszántak, mert az életükben bekövetkezett történés olyan sokkoló volt, hogy megértette velük: ez nem járható út.
Most már csak az a kérdés: milyen lelkülettel élünk?
Ezt döntse el ki-ki maga!


Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...