2013. december 8., vasárnap

Adventi történetek- Emma

""Szolgáltasson igazságot a nép szegényeinek, nyújtson a szegények fiainak segítséget, s alázza meg az erőszakoskodót." (Zsolt.71) 

Decemberi hideg reggel volt, Emma kinyitotta a szemét,s bár gondolataiban már rég elkezdődött a nap, de nehezére esett a felkelés, mert a szobában zimankó volt.

Így volt ez már évek óta minden télen, nem volt tüzelője és már nem is nagyon emlékezett mikor melegedett utoljára a kályhánál. 
A kályha ott állt árván, várta, hogy tüzet gyújtsanak benne, hogy végre betölthesse küldetését, de Emma nem hozott fát.
Emma egész életén keresztül dolgozott, mosott és vasalt gazdag emberekre, volt, hogy takarított, de volt titkárnő is. Finom kezei voltak, hiszen gyermekkorában taníttatták a szülei hímzésre, és persze zenélésre is, ahogy a polgári családoknál szokás volt. 
Túl hamar haltak meg a szülei, egyik évben édesanyja a másikban édesapja és Emma árva lett, csak annyi maradt a vagyonból, hogy város szélén tudott egy kis düledező kunyhót venni.
Elszegődött dolgozni, sok emberrel találkozott, de hamar meg kellett tanulnia, hogy a szülői szeretet elhallgatott előle dolgokat.
Volt, hogy elvették a pénzét, amit keservesen megkeresett, és hiába kiabált segítségért, az emberek elfordultak, de volt, aki kinevette és azt mondta:
- " Hát mit képzeltél! Azt gondolod, minden a tied?!-
Emma zokogva ment haza, leborult az asztalra szülei fényképét szorongatva és keservesen sírt.
Eszébe jutott édesanyja szerető mosolya, édesapja óvó szemei, a kandallóban ropogó tűz ahogy ontotta a meleget, a játékok, a játszótársai, a narancs, de szép volt!

Legtöbbnyire csak liszt, meg egy kis olaj volt otthon, Emma tésztát gyúrt és kenyeret sütött, általában kettőt. Az egyiket magának, a másikat pedig egy szegény asszonynak Máriának, akinek 2 kicsi gyereke volt és a férje meghalt a bányában és Emma együtt dolgozott vele. Látta, ahogy a fiatal nőnek bütykösek az ujjai a rengeteg hideg víztől, tudta, hogy nagyok a fájdalmai, ezért mindig, mikor csak tehette segített rajtuk.


Emma, miután a hideg vízben megmosakodott, felöltözött és elindult, hogy végre most először évek óta sikerüljön fát venni. Hosszú idő óta rakosgatta félre a kis pénzét, mert közeledik Karácsony és szeretné, ha az idei ünnepen meleg lenne. Áthívja, majd Máriát a gyerekekkel és együtt énekelnek és talán egy kis kalácsot is tud sütni.

Elindult hát kicsiny pénzecskéjével, elment a fatelepre. Rosszarcú ember lépett elé és méregetve odaszólt neki:
-" Ingyen semmit nem adunk!"
-"Nem ingyen kellene, szeretnék fát venni, amennyire futja a pénzem."- mondta Emma kissé megszeppenve.
- 'Aztán mennyi pénzed van! - szólt gúnyosan a pöffeszkedő alak.
Emma megszámolta előtte a pénzét, és meg is mutatta neki. Az ember morgott majd köpött egyet és azt mondta:
-"Na gyere! De aztán rajtad lesz ám a szemem! Semmihez nem nyúlhatsz!"
Emma biztosította, hogy nem fog semmihez sem nyúlni és ballagott az ember után.
-"Na itt van! Ebből válogathatsz magadnak, de csak 5 darabot!"
Méteres vastag faágak voltak, benne a pocsolyában. Emma miközben húzgálta ki az 5 db ágat, ara gondolt, "majd otthon elfürészelgetem és minden nap egy kicsit begyújtok és olyan édes meleg lesz , hogy még az őzek is örömmel jönne a házam köré" és mosolygott, csak mosolygott.
Amikor összerakta az ágakat , akkor hirtelen eszébe ötlött, hogy hogyan is viszi haza, mert hogy egyszerre ő nem tudja ezt elhordani és a kiskunyhója a város másik végén van.
Kérdezte az embert, nem tudná-e elhozni neki, de az olyan árat mondott, hogy a fa nem került annyiba.
Elment Emma megkérdezett mindenkit, akit csak mondtak, hogy szokott szállítani, de mindenki csak továbbküldte.
Volt, aki azt mondta, "mit akarsz, hiszen te szegény vagy!", volt aki elküldte, hogy úgysem tudná megfizetni, volt, aki ki sem nyitotta az ajtót.Emma sokáig járta a várost fuvarosért, de nem talált. Végül már nem volt ereje kopogtatni.

Emma este ért haza fáradtan és elcsigázottan. Evett egy szelet kenyeret , majd lefeküdt a hideg ágyba.

Fejére húzta a takarót és meleg szobáról álmodott, nagy Karácsonyfáról, fényes díszekkel, tetején hatalmas arany csillaggal, hófehér ruhával, amelyet finom csipkék borítanak, friss puha kenyérrel és almával, sült kappannal, édesanyja és édesapja mosolyával, aztán mélyen álomba szenderült.

2013. december 1., vasárnap

Az én kincsesládám (Advent)..... Egy történet tőlem...


Advent első Vasárnapja van és egy kicsit megilletődve állunk ebben a kapuban, hiszen már csak alig pár nap, hogy az év legszebb ünnepe eljöjjön.
Már a december első napja is ezzel az izgatott várakozással telik, úgy ma, mint gyermekkoromban. Semmi sem változott, talán az adventi koszorúk lettek varázslatosabbak és fényesebbek, a fenyőfák lettek kisebbek és a rajta levő díszek nagyobbak és csillogóbbak, de belül a lelkemben ugyanúgy telik minden nap. Lesve a napok múlását, sürgetve és  türelmetlenül , egyre növekvő örömmel. Pedig ma már senki nem rejt a fenyőfa alá ajándékot, édesanyám sem süti már a finom bejglit és nem énekli a család a fa alatt:" Kis Karácsony, Nagy Karácsony...."
Bármennyire is furcsa nekem ez az ünnepi időszak leginkább emlékezés az elmúlt Karácsonyokra, emlékezés a szüleimre, az ő törődésükre, az ő szeretetükre, az ő nevelésükre, az ő álmaikra, emlékezés a családunkra, arra amikor még odabújhattunk édesanyám ölébe és hallgattuk , amint gyönyörűen énekel. Arcán felragyogott az öröm és mosolygósan elnéző odaadással figyelte gyermekeit.
Édesanyám legalább annyira örült ennek az időszaknak, mint mi, s bár tudom most már, hogy nehezen teremtették elő édesapámmal az ajándékra valót, mégis az az öröm, amit láttak bennünk, elfedte és eltakarta az aggodalmat, amit a plusz kiadás okozott.
Gyönyörű napok voltak, különösen, amikor esett a hó és mi közösen este elindultunk a tejcsarnokba tejért szánkóval.
Mint gyerekek, mi is minden butaságon vitatkoztunk, ilyen volt az az este is, amikor azon diskuráltunk össze Ibolyával, hogy ki húzza a szánkót és ki ül rajta.
Csak olyan volt ez, mint minden alkalommal. Végül megegyeztünk, hogy odafelé én ülök a szánkón, visszafelé ő a tejjel. Addig jó is volt, míg én ültem rajta, hanem hazafelé nem nagyon akart menni a szánkó. Nem nagyon akarózott nekem húzni, csak rángattam meg cibáltam.
Addig-addig ráncigáltam a szánkót, amíg a nővérem megunta és hirtelen felállt. Na hopp, azzal együtt meglódult  a szánkó és a tej a kannából kiömlött, mint egy cseppig.
A testvérvita olyan, hogy csak addig tart, amíg nagyobb baj nincs. Mind a ketten megijedtünk, hogy most mi lesz. Ibolyának eszébe jutott, hogy az egyik osztálytársa nagymamájának van tehene és talán kaphatnánk tejet, ha már így elvitatkoztuk a másnap reggeli kakaóhoz valót.
Elbandukoltunk és bekopogtattunk a nénihez. Mivel nem mertük megmondani, hogy bizony vita miatt lett oda a tej, inkább azt lódítottuk, hogy nem kaptunk. Adott jó szívvel a néni, de utólag biztos vagyok benne, hogy tudta nem mondunk igazat, mert pénzt nem kért.
No, hazaértünk és nagy büszkén letettük a tejet. Csöndben voltunk és édesanyám bármit mondott, hogy miben segítsünk, szó nélkül megtettük.
Akkor azt mondta: "Gyertek, csak ide, beszédem van veletek!"
Akkor már tudtuk, hogy ő tudja. De honnan?
Leültünk és megkérdezte, mit csináltunk, sűrű könnyek között elmondtuk, még a lódítást is.
Aztán édesanyám vette a kabátot és elment, hogy kifizesse a tejet a néninek.

Csak felnőttként értettük meg, édesanyánk honnan tudta, ha csibészek voltunk.




2013. november 26., kedd

Adventi készülődés


Az Advent szó eljövetet jelent:
Adventus Domini: Az Úr eljövetele.
Maga az Advent egy várakozás, nem másra, mint Karácsony éjszakájára, amikor megszületik a Megváltó.
Erre az eljövetelre készülünk mindnyájan, de a ma embere különböző formában és módokon éli meg az Advent időszakát is és a Karácsonyt is.

Az Adventi koszorú:


Az adventi koszorú készítése nem nyúlik vissza régi időkre 1838-ban egy protestáns lelkész ötletéből jött létre az első , ezen még 24 gyertya volt.

Minden hétköznapra jutott egy fehér és minden vasárnapra egy piros.
Magyarországon a második világháborút követően terjedt el az adventi koszorú , amely a kezdeti zöld , piros, sárga vagy arany kombinációtól az egészen különleges színvariációkat is tartalmazott és tartalmaz.
Az eredeti koszorún a zöld szín a termést, a piros az életet, a sárga vagy arany a fényt jelenti.

Maga az Úrjövet is arra utal, hogy a sötétségbe megérkezett a Világosság( Világosság: a megszületett Jézus Krisztus), aki fényt hoz az emberek lelkének.


Vagyis a földi halandó, aki életét nem tudja megérteni, aki nem látja értelmét életének, nem tudja miért jött a világra és mi történik vele ha meghal, számára az élet sötétség, hiszen semmire sem kap választ. De eljön a Fény, a Világosság megszületik egy kis betlehemi istállóban, hogy az ember füle hallatára elmondja , tanúságot tegyen róla, hogy az ember nem elveszett, ha a lelkében él a szeretet és képes belátni hibáit, bűneit és bocsánatot kérni.

Ezért van az, hogy az adventi időszakban a keresztények elcsendesednek, hajnalban járnak misére, visszafogottabban élnek , mert várakoznak. Várják, hogy megszülessen a szívükben is a Megváltó.
A katolikus liturgiában ( liturgia: népért végzett közszolgálat) az adventi gyertyák színe a viola.
A lila szín a bűnbánat színe, amely emlékeztet, hogy meg kell vizsgálni önmagunkat, hol és mikor ki ellen vétettünk és azt meg kell próbálni helyrehozni és bocsánatot kérni érte.
Ugyanakkor a harmadik vasárnap rózsaszín gyertyát gyújtanak a templomokban, mert ez a Gaudete: örvendező vasárnap, amely azt jelzi, hogy hamarosan itt a várva várt születés.

Azonban nem csak a keresztények készülődnek, hanem azok is, akik nem vallásosak, vagy éppen más vallásúak (kivéve a pravoszláv egyházat, ők ugyanis Karácsonyt, január 6.-án tartják ez a 3 király látogatásának ünnepe azaz Vízkereszt... illetve kivéve a nem európai kultúrkört, mert sem a mohamedánok, sem a Hinduk, sem a Buddhisták nem tartanak Adventet).

Az Advent a mai világban modernizált változatban jelenik meg az emberek életében, kirakatok ablakaiban, már november végén láthatóak a feldíszített karácsonyfák és a legtöbb család készülődik az ajándék vásárlásra , hogy szeretteit meglepje. 
Sokan ostorozzák ezt a hangos vásári készületet, hiszen ilyenkor mindent el lehet szinte adni. Ám ami mégis pozitív ebben a fajta készülődésben, hogy az emberek gondolnak szeretteikre, gondolnak az ünnep hangulatára, gondolnak Jézusra, mert valahol minden családban egy-egy karácsonyi ének felhangzik, minden Karácsonykor párásak lesznek a szemek a boldogságtól és valahogy mindenki igyekszik egy kicsit jobb lenni, mint előtte.

Sokan azt mondják: "persze csak ilyenkor!"

Talán ne becsüljük alá ezeket a pillanatokat, azt sem, hogy sokan ebben az időszakban gondolnak a szegény családokra és adakoznak, azt sem, hogy sok önkéntes látogatja meg a szegényeket és takarókat élelmet osztanak. Ne becsüljük alá, mert a mai világban, ahol az emberi érzelmeknek nem sok értéke maradt, ahol az öngyilkos mellett elmennek, vagy vihogva fényképezik, itt ebben a sokszor embertelen világban a szeretet mégis megcsillan az emberekben. 
El kell hinnünk, hogy azokban is él emberség és szeretet, akik nem a templomban imádkoznak, hanem felsegítik az utcán elesett időset, vagy a hajléktalannak enni adnak, vagy a hóban rekedt embereket kimentik, vagy, akik magukra hagyott állatokról gondoskodnak, vagy akik éppen egy halott embert takarnak le kabátjukkal, a hétköznap hősei ők, még akkor is , ha fejvesztve szaladgálnak egyik boltból a másikba ajándékért.

Csodálatos az Advent, mert bármennyire is az árusok és kereskedők legjobb időszaka (bevétel szempontjából) de a legtöbb bevétel mégis a lélekben születik meg : a Szeretet.

2013. október 31., csütörtök

November kezdete...

A katolikus tanítás értelmében minden ember bármilyen életet élt is egyszer a mennyországba kerül.
Vannak, akik haláluk után azonnal, őket tartja a hívek közössége szentnek , vannak, akik csak rövidebb vagy hosszabb szenvedés után, attól függően, hogy mennyire bűnös életet éltek.
Nagyon hosszú, több évszázados hitvita, teológiai vita és hívő hagyomány után alakult ki az a tanítás, amelynek középpontjában áll az emberi remény, hogy mindannyian egyszer az Atyánál leszünk és akkor eljön a Teljes Boldogság.
Azonban a katolikus teológia nemcsak azt tanítja, hogy a halál után egy tisztító folyamat következik be, ahol már nincs szabad akarat, mert az életben kell meghoznunk a döntést jó vagy rossz mellett és ez alapján ítéltetünk a tisztítótűzre, hanem azt is, hogy mindannyian feltámadunk, de nem erre a világra, hanem van aki az Örök Boldogságra , van azonban , aki az Örök Halálra.

Aki itt ezen a földön a rossz mellé állt és véglegesen megromlott a lelke , ő magára vonja az Örök Halált, míg azok, akik életükben ugyan sok jót cselekedtek, de eltévelyegtek, a tisztítás által megkaphatják a Mennyei Boldogság jutalmát.

Azonban a katolikusok nemcsak azokat tartják szenteknek, akiket az Egyház a megfelelő eljárás lefolytatása után szentnek ítélt és ezzel felvette azok sorába, hanem azokat is, akik egész életükben odaadással tették a jót, szenvedték el az igazságtalanságot, a nehézségeket, és földi életüket nem szennyezte be semmilyen gonoszság.
Ezért van az, hogy a keresztények mindazon gyermekeket, akik meghaltak, és minden tiszta lelkű és életű embert is szentnek tartják.
Ezek a szentéletű emberek, édesanyák, édesapák, egyszerű hétköznapi emberek, akik tiszta és szeretetteljes életükkel másoknak példát mutatnak.

Ezekre a szentekre emlékezik a katolikus közösség November 1.-én, Mindenszentek Főünnepén, örvendezve, hogy a Mennyek Országában ott ülnek már mindazok, akik eltávoztak ugyan tőlünk, de már részesülnek a Mennyei Boldogságban.

Innen válik érthetővé, hogy a katolikusok miért is örömteli napnak tartják a Mindenszenteket ezzel az énekkel kezdődik a Szentmise:

"Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk Keresztények.

Szenteljük e dicső napot Mindenszentek Ünnepének.
..."

November 2.-án azonban elcsendesedik a hívek közössége, mert azokért könyörög, akik meghaltak, de még nincsenek az Atyánál, ezen a napon Gyászmisét mondanak, szinte minden templomban:


"Adj, irgalmat, adj nyugalmat, ó Atyánk a lelkeknek,

Akikért ez áldozattal, Testvéreik esdenek.
Adjon nekik enyhületet, a Végtelen Szeretet,
Adj irgalmat, adj nyugalmat, minden elhunyt hívednek."

Szinte mindannyiunknak van halottja, s bár senki nem tudja pontosan mi van a halál után, de azt igen, hogy valaminek kell lennie, hiszen nem lehet, hogy az az egyéniség, az a lélek, az a sok gondolat és az élet évei csak úgy nyomtalanul eltűnnek. Nem lehet, hogy csak az emlékeinkben élnek!

Bárhogy is van, mindannyian szeretnénk találkozni azokkal, akik már nincsenek köztünk, szeretnénk újra hallani a hangjukat érezni azt az örömöt, amikor velünk vannak.
Ez a 2 nap nemcsak az elmúlás valóságát tudatosítja bennünk, hanem az emlékezés értékét és valahol az is fölsejlik, hogy kedveseink lelke velünk él.

2013. október 13., vasárnap

Bütykesz a kocsmában, és mi az a szöventyű.. 1. rész.

Ami Bütykeszről mindenki biztosan tudott, hogy sohasem kapkodott el semmit. Lassan, okkurátusan kelt fel, mert meggyőződése volt, hogy, ha hirtelen áramlik a vér a lábába, akkor amiatt   hamarabb meghal . Márpedig  Bütykesz azt tartotta hitvallásának: "Olyan lassan élj, hogy sohase érj a végére!"
    Bütykesz meg is tett mindent, hogy ezen ne kelljen változtatni, így aztán a malacok sohasem ismerték meg a hajnali etetés áldásait, de a tyúkoknak is át kellett állítani a tojás idejét, és a kutya sem a Holdat ugatta, hanem Bütykesz késői felkelését. Bütykesz korán 9 órára be is fejezte álla borostájának eltüntetését, ez a foglalatosság , asszonyának sokszor olybá tűnt, mintha Bütykesz egyesével szedné ki a borostát. Ám férjura csak csupán megszámolta minden egyes nap a szőrzetet, mert abban is hitt, hogy a szőrzet szaporodása a fiatalságot jelenti, míg annak elkopása biza az öregedést. Bár Bütykesz nem emlékezett mikor is gondolt először erre, mint az idő múlásának mércéjére, de abban elég biztos volt, hogy minden alkalommal ugyanannyit talált, még ha néha egyet kettőnek is kellett számolnia.
Ami Bütykesz evését illeti, hasonlóképpen alapos volt az étkezésben, lassan , 40-szer rágta meg az összes falatot és mire elfogyott tányérjáról az étel, oldalbordája már nemcsak elmosogatott, hanem fel is söpört és fel is mosott.

Bütykesz gondolataiban igencsak hálás volt az asszonynak (akit egyébként csak Böbének hívott, bár a neve Matild volt eredetileg, de arra Bütykesz azt mondta: "A Matildok korán halnak.") , mindig is mondogatta, hogy nagyon jó dóga van neki az asszony mellett, mert hogy Böbe olyan fehérnép, aki egyet fordul, oszt az egész ház csak úgy "csillan-villan". - "De megjegyzem énvelem is jó'járt az asszony, mert igent csak szép , termetes legény vagyok."- bizonygatta másoknak.
Bütykesz szép lehetett valaha, amíg nem jelentek meg orrán a ragyák és hát termetesnek, csak a kútkávához mérve lehetett volna mondani, mert, hogy Bütykesz annak rendje és módja szerint alacsony is volt és tömzsi is volt.

Böbe szép asszony volt valóban, és csinoska, bár kezei nagyon kérgesek voltak a sok házi munkától. De szerette ő az urát és baj vagy rossz szólás nem volt közöttük, mert hogy férjeura még ha a kocsmába el is ment és be is itókázott ( mert azt tartotta Bütykesz, hogy az ital széppé és hosszú életűvé varázsol) azért amikor hazajött, adott egy cuppanósat Böbe arcára és szó nélkül azónmód el is aludt, kint az eresz alatt.
Télen pedig a szalmabálák között.
Igy hát szépen, csendben éldegéltek, Böbe megszokta Bütykesz sajátos életfelfogását, soha nem volt közöttük zsörtölődés , de még egy hangos szó sem.

Történt egy nap, hogy Bütykesz miután lassan és kimerítő alapossággal kiganézott a malacoknál, elment a kocsmába hörpinteni egy fröccsöt. Meg azért is, hogy szépségének és fiatalságának adózzon.
A kocsmában nem sokan voltak, csak azok, akik általában meg-megállnak abban a reményben, hogy az ital mellé némi új eseményt is megtudhatnak.

Ott volt Kocorgó az öreg birkapásztor, aki ha szólt, akkor is csak annyit:"Na!" Ez nála amolyan igen is volt meg nem is. Csak pipázott és néha kortyolt egyet.

Vezenye, a kétlaki köszörűs, azért kétlaki, mert két asszonyt is szeretett és hol ez egyiknél, hol a másiknál köszörülte, de nemcsak a késeket.
Vezenye sapkája mindig csálén állt, ha jobbfelől, akkor a jobboldali faluban lévő asszonynál lakott, ha baloldal felől, akkor a másik faluban lévőnél. Vezenye sorsa ilyenformán örömökkel és veszekedésekkel telt.
Mert, hol az egyik asszony sorolta neki, hogy igazán dönthetne, hol a másik és rendre mindig kitört a veszekedés. Vezenye ezért a legtöbb idejét a kocsmában töltötte, mondván addig sem kell hallgatni a zsörtölődést.
Amikor megkérdezték miért nem választ a kettő közül, mindig azt mondta:" Mit tegyek Julis szeretem, mert olyan mennyei töltött káposztát főz, hogy 2 hétig izzad tőle a lábam, pedig az mán nagy szó, mert édösanyám főztjét senki nem érheti utol, azt az ő töltött káposztájától, csak 1 hétig izzadt a csülköm. Mancit meg azért, mert olyan mesebeli csülökpörköltet készít, hogy ragad tőle a szám még egy hét múlva is. Hát hogyan válasszak?!"
Vezenye igy hát beletörődött a sok veszekedésbe, annak reményében, hogy Julis töltött káposztája, és Manci csülökpörköltje feledteti a sok megpróbáltatást.
Ott volt még a kocsmáros is Sinyka és korcs kutyája Tete.

Bütykesz kért egy fröccsöt és azt mondta:
" Na ma sokat dolgoztam, kilapátoltam a ganét a malacok alul, 3 óráig tartott."
Az öreg Kocorgó csak annyit mondott "Na!"
Vezenye megkérdezte, : "Oszt miért tartott 3 óráig?"
"Hát azért. mondta Bütykesz- mert ugyebár a ganépakolásnak is megvan a módja. Először is nem tele lapáttal kel szedni, mert akkor nem lehet átnézni. Meg aztán, ha mégis át lehetne nézni, nehéz a lapát, ha sok van benne."
Vezenye megrökönyödve ránézett , majd ugyanezzel a fejjel megkérdezte:
" Azt mit nézel te a ganéban?"
Na erre az öreg Kocorgó is felnézett kiváncsian, Sinyka keze is megállt a pult törölgetésben Tete pedig csóválni kezdte a farkát.
"Hát ugye- kezdte mondókáját Bütykesz- van a sárga gané, abban nem lehet nagyon más mint szalma, de van a fekete gané abban sok minden lehet. Egyszer Marcsa ángyom talált egy egész szöventyűt benne.! Hát! Biza!"
Ekkor Kocorgó és Vezenye arcán ugyanaz a kifejezés ült ki, vagyis mi lehet a szöventyű?!
Sinyka kocsmáros is törte a fejét, mert ugyan ő sok mindenről hallott már de szöventyűről még nem. Na mármost, ha megkérdezi, hogy mi az és többiek tudják, akkor oda az eddig jól kiépített  üzlet, mert tőle mindent "első kézből" lehetett tudni és evégett igen jó forgalmat bonyolított a kocsmában. Ha pedig nem kérdezi meg, akkor viszont nem fogja megtudni, és hogyan is lehet így híreket szállítani, ha nem is tudja mi az ördög az a szöventyű!
Amíg így tanakodott magában és már-már arra a döntésre jutott, hogy a hír az hír, mindegy hogy érti-e vagy sem, Vezenye megkérdezte:
"Egy egészet? Nahát nem mondod!?"
Sinyka még nagyobb bajban érezte most már magát, mert Vezenye úgy látszik tudja mi az a szöventyű.
Vakarta is a fejét Sinyka rendesen.

2013. szeptember 28., szombat

Az én "kincsesládám".... (töredékek)

Ma úgy gondoltam összeszedem azokat a képeket, dalokat, amiket nagyon szeretek.  Amik bennem mindig kiváltanak valamilyen varázslatos hangulatot, ezek a dolgok "kincsesládám " legszebb és legértékesebb darabjai. Ezekhez fordulok, ha nem találok megoldást egy adott problémára, vagy, ha nehéz gondolatok törnek rám, de akkor is, ha csak emlékezni szeretnék. Ezek a dolgok  minden időszakban elővehetők, mert inspirálnak, megerősítenek, és nem utolsó sorban segítenek abban, hogy mindent sokkal pozitívabban lássak. Itt van ez a kép, amiről eszembe jut, hogy olyan mint egy zug, ahová csendesen viszavonulhatunk. Ez az a hely, ahol szívesen elidőzik az ember, beülve a hintaszékbe, vagy fotelba, magára takarót téve nézi, ahogy a tűz nyelvei fel-felcsapnak a kandallóban és elmereng a természet szépségén. Ki-ki tekintve az ablakon látni még néhány madarat, amint igyekszik télire megerősíteni kis kuckóját, de igazából  minden mélységes nyugalomra tér.
Talán most van ideje elővenni azokat a leveleket, amelyek elmúlt idők örömeit idézik. Egy másik ember jelenlétét, valakikét vagy valakiét, aki bearanyozta életünket. Valaki, aki mindig meg tudott nevettetni bennünket, aki mindig mellettünk volt, bármi baj történt elnéző mosollyal legyintett és azt mondta: "Nem számít kedves!"  Olvasni a sorokat, amelyek nekünk és csak nekünk íródtak, akkor és ott is hála volt bennünk, öröm és azt gondolta az ember, ez örökké tart. Mára már hordoz könnyeket is. A levél, ami nemcsak egy papír kék tintával.
S ha most letesszük ezt a levelet, felidézhetjük mindazokat a helyeket ahol jártunk, vagy szerettünk volna járni. Képzeletben végigsétálunk azokon az utcákon, amelynek köveit nem mi koptattuk, de képzeletünk mégis őrizhet emléket és őriz emléket róla. Találkozunk ismeretlenekkel, zavartan rájuk nézünk vagy mosolygunk, de a kíváncsi tekintetektől igyekszünk elhúzódni, hiszen álombeli kirándulásunk nem akar betolakodókat. A történelem lapjai felzizzenek előttünk és látjuk  a festőket, zenészeket, könnyűvérű lányokat, olcsó kiadó szobákat , érezzük a feslett múltú lokálok cigarettafüstjét, és a kalandorok sunyi, ravasz tekintetében ott van a vágy, a mérhetetlen gazdagság és hírnév után.
Párizs rejtetten őriz sok nyilvánvalót, kifecseg sok titkot, de a francia borok és arisztokratákon túl, megmutatja a nyomor gyermekeinek szabadságvágyát is.Talán ideje benéznünk a Moulen Rouge bársonyfüggönyei mögé :
Utazásunkat folytatva , s talán a ránk törő ősz elől egy kicsit menekülve dél szépséges tájain a Cote d'Azur tárul elénk, és Marseille. A város, ahol minden szédelgő megáll, ahol minden utcalány megfordul, ahol sok szerencsevadász lelt életre de talált halált is. Ez a város mégis lenyűgöző minden múltjával jelenével együtt:
Amig itt pihenünk visszatér a nyár is és újra végigélhetjük gyermekkorunk, fiatalságunk és életünk minden varázslatos, napsütötte , forró nyarát. Itt most jó lenni, nagyon jó......
Az idő , ami  mindig gyorsan pereg, most megáll és hagyja, hogy gondolataink kék habjaiban megmártózzunk. A lágyan simogató szél veszi szárnyára minden érzésünket, a nap átsüti és újra felélednek a már elfelejtett vágyak.
Most gondosan visszateszek mindent és becsukom a ládámat. Legközelebb újabb darabokat veszek elő, átnézem, átgondolom őket, lassan ugyan megtelik a láda, de remélem az még soká lesz. Nagyon soká...

Utóirat:



Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...