Vannak, akik haláluk után azonnal, őket tartja a hívek közössége szentnek , vannak, akik csak rövidebb vagy hosszabb szenvedés után, attól függően, hogy mennyire bűnös életet éltek.
Nagyon hosszú, több évszázados hitvita, teológiai vita és hívő hagyomány után alakult ki az a tanítás, amelynek középpontjában áll az emberi remény, hogy mindannyian egyszer az Atyánál leszünk és akkor eljön a Teljes Boldogság.
Azonban a katolikus teológia nemcsak azt tanítja, hogy a halál után egy tisztító folyamat következik be, ahol már nincs szabad akarat, mert az életben kell meghoznunk a döntést jó vagy rossz mellett és ez alapján ítéltetünk a tisztítótűzre, hanem azt is, hogy mindannyian feltámadunk, de nem erre a világra, hanem van aki az Örök Boldogságra , van azonban , aki az Örök Halálra.
Aki itt ezen a földön a rossz mellé állt és véglegesen megromlott a lelke , ő magára vonja az Örök Halált, míg azok, akik életükben ugyan sok jót cselekedtek, de eltévelyegtek, a tisztítás által megkaphatják a Mennyei Boldogság jutalmát.
Azonban a katolikusok nemcsak azokat tartják szenteknek, akiket az Egyház a megfelelő eljárás lefolytatása után szentnek ítélt és ezzel felvette azok sorába, hanem azokat is, akik egész életükben odaadással tették a jót, szenvedték el az igazságtalanságot, a nehézségeket, és földi életüket nem szennyezte be semmilyen gonoszság.
Ezért van az, hogy a keresztények mindazon gyermekeket, akik meghaltak, és minden tiszta lelkű és életű embert is szentnek tartják.
Ezek a szentéletű emberek, édesanyák, édesapák, egyszerű hétköznapi emberek, akik tiszta és szeretetteljes életükkel másoknak példát mutatnak.
Ezekre a szentekre emlékezik a katolikus közösség November 1.-én, Mindenszentek Főünnepén, örvendezve, hogy a Mennyek Országában ott ülnek már mindazok, akik eltávoztak ugyan tőlünk, de már részesülnek a Mennyei Boldogságban.
Innen válik érthetővé, hogy a katolikusok miért is örömteli napnak tartják a Mindenszenteket ezzel az énekkel kezdődik a Szentmise:
"Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk Keresztények.
Szenteljük e dicső napot Mindenszentek Ünnepének.
..."
November 2.-án azonban elcsendesedik a hívek közössége, mert azokért könyörög, akik meghaltak, de még nincsenek az Atyánál, ezen a napon Gyászmisét mondanak, szinte minden templomban:
"Adj, irgalmat, adj nyugalmat, ó Atyánk a lelkeknek,
Akikért ez áldozattal, Testvéreik esdenek.
Adjon nekik enyhületet, a Végtelen Szeretet,
Adj irgalmat, adj nyugalmat, minden elhunyt hívednek."
Szinte mindannyiunknak van halottja, s bár senki nem tudja pontosan mi van a halál után, de azt igen, hogy valaminek kell lennie, hiszen nem lehet, hogy az az egyéniség, az a lélek, az a sok gondolat és az élet évei csak úgy nyomtalanul eltűnnek. Nem lehet, hogy csak az emlékeinkben élnek!
Bárhogy is van, mindannyian szeretnénk találkozni azokkal, akik már nincsenek köztünk, szeretnénk újra hallani a hangjukat érezni azt az örömöt, amikor velünk vannak.
Ez a 2 nap nemcsak az elmúlás valóságát tudatosítja bennünk, hanem az emlékezés értékét és valahol az is fölsejlik, hogy kedveseink lelke velünk él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése