2016. február 5., péntek

Ármány és cselszövés. Ki a hunyó?


(James Ensor: A cselszövés- 1890)

A napokban annak jártam utána, vajon milyen okból okoznak fájdalmat az emberek egymásnak, mi motiválja őket, hogy ártsanak a másiknak? Vagy szimplán csak a „nekem rossz, akkor neked is legyen rossz” ősrégi beidegződést követik?
Meddig lehet elmenni a cselszövéssel, a másik lejáratásával, a tönkretételével?

Annyi bizonyos, hogy az emberek úgy általában hajlamosak inkább rosszat gondolni valakiről, mint jót. Különösen a hiányos információkat igyekeznek kiegészíteni az általuk alaposan „megkomponált” rosszal.
Amikor beszélgetek különféle emberekkel, szinte mindig egy harmadikról kezdenek el valamit mondani, valami becsmérlőt, valami lekicsinylőt, valami lealázót.
Ha rákérdezek, hogy: „És te ezt honnan veszed?”
A válasz: „Gondolom. Mert…”- itt aztán valamiféle hadoválás kezdődik.
Igyekszem ilyenkor a legjobb tudásom szerint kijavítani a „ gondolom”-ját, de az esetek nagy többségében, az emberek által gondolt rossz, már eldöntött tény és mivel nem értek velük egyet én is a „gondolom” sorba kerülök.
Az ármány, azaz mások befeketítése, lealázása olyan kedvelt szórakozás, hogy szinte ész sem kell hozzá!
Ezért legtöbbnyire azok szeretik a gonoszság hálóját fonni, akik nem tudnak semmilyen jelből olvasni, akik nem értik a másik embert, akik nem képesek a másik helyzetébe képzelni magukat. Egyszerűen a „gondolom”’ típusú emberek agykapacitása jó ha a minimumot eléri, vagyis nem gondolkodnak.

Ebből a „gondolom”-ból aztán rövid úton hatalmas szélvihar kerekedik, hiszen szárnyra kap a vélt dolog, és máris elterjed, mint valami veszedelmes kór, végül az egész szennyet az adott személy nyakába ontja, kiszínezve, kiondolálva, kitupírozva.

Az emberi természet olyan, hogy ahol cselszövést lehet szőni, oda szinte mindenki szívesen befurakodik. Olyan „kellemes” érzés sokaknak, ha a másikat a sárba tudják rántani, avagy csak az ő szintjükre le tudják húzni.
Nézzük meg azokat, akik képesek egy adott hatalmon lévő emberhez dörgölőzni. Folyamatos „nyalással”, képmutató alázatoskodással, sunyizással járnak a „nagy ember” mögött, de amint annak térde egy kicsit megroggyan, rögtön ellene fordulnak.
Lesik minden szavát, hogy koncot kaphassanak a hatalomból, vagy lehetőségekből, de az elsők a sorban, hogy a háta mögött aljasságokat beszéljenek, vagy éppen kinevessék.
Ámbár mellé állnak látszólag a harcban, de ott inkább hátul kullognak, hogy ne kelljen semmit sem tenniük, viszont markukat elsőnek tartják.
Bizony cselt szőnek ellene, mert akármennyire is mindent megkapnak, amit követelnek, titkon a bukását akarják jótevőjüknek.
Ezek a talpnyalók bárkiről, bármit képesek kifecsegni, mint a kígyó nyelve lenne a szájukban és besúgással szintén előnyöket, akarnak maguknak.
Igen, megkapják, megvetés kíséretében. Hiszen, minden gazdag, avagy hatalmon lévő ember tudja, hogy ezek a legundorítóbb tulajdonságok, de jól hasznosíthatóak.

Az, azonban, akit ártatlanul vádolnak, a kínok kínját éli meg, hiszen semmit nem követett el, de mégis neki kell bűnhődnie az ármánykodók ocsmányságai miatt.
Talán érthetetlen, de vannak olyan emberek, akik napjaikat a jó megélésében töltik, szeretik az örömöt és vidámságot, szeretnek adni, türelmesek és békések.
Ők a cselszövők nagy célpontjai.
Az ő jelenlétük szálka szinte minden ember szemében, hiszen ők „vízválasztók”. Vagyis vagy szeretni, vagy pedig gyűlölni lehet őket, mert álláspontra kényszerítenek jelenlétükkel, mert a lelkiismeretet szólítják meg.
Ezek az emberek csendesen tűrik a megalázásokat és bántalmazásokat, nem veszekszenek senkivel, és nem fizetnek rosszal a rosszért.
Talán a „vízválasztók” személyisége váltja ki az ármánykodást?
Biztos nem így van, de az már tény, hogy az ember csak olyan, hogy ha lát egy gyengébbet, akkor csak magáért a vadászatért képes azt „leölni”.
Pedig a békés ember nem gyenge, nem erőtlen és nem préda, ereje pont azért van, mert akkor is jó tud maradni, ha mások megvetik, ha összetörik a lelkét és megőrölik.
A békés ember végtelen türelemmel tűri az ellene fordulókat, mert ismeri az emberi természetet és tudja, hogy a gonosz emberek valóban „nem tudják, mit cselekszenek.”

2016. február 3., szerda

Vidéki szextúra extrákkal

Azon tűnődtem, mi lehet és van-e különbség a vidéken és a nagyvárosokban élő emberek szexuális szokásai között?!
Egyáltalán van-e értelme ezt a kérdést feltenni? Fontos-e ez egyáltalán?
Létezhet, hogy mindenki mindent tud már ebben a témában és nincs új a nap alatt?
Avagy kérdezzek meg egy tizenévest, és részletesen elmondja a lehetőségeket?

Úgy gondolom, hogy igenis beszélni kell a szexről, amúgy pedig egy megunhatatlan téma! Ha már egy egész életen át űzzük, akkor legalább hajlandóak legyünk jól csinálni és ezt is bizony tanulni kell!
Annyi bizonyos, hogy a mai ember már inkább képben van a szexuális variánsokkal, mint mondjuk a 20 évvel ezelőtti generáció.
A szex kivonult a házasság béklyója alól és mintegy élvezeti cikk önálló életre kelt. Ámbár ez minden évszázadra igaz, csak akkor még házasságtörésnek hívták és bizonyos helyeken szörnyű büntetés járt érte.
Ma már csak azzal lehet valakit büntetni, ha éppen nincs partnere vagy van, csak az nem akarja.
Mivel vidékre sokan költöznek ki, azon megfontolásból, hogy olcsóbb az élet, lassan el-eltünedezik a bigott élvezetnélküli szexuális élet, de azért még vannak, akik őrzik a hagyományokat!
Pedig általában is igaz, mind világi, mind vallási gondolkodásban, hogy házasságon belül mindenféle szexuális játék szabad, ami mindkét félnek jó.
Ezen még az egyház rugózik (mivel az együttélés nem elfogadott), a világi élet azonban menetel és nem számít, hogy házasság vagy alkalmi viszony, mindenki a maga élvezetét megpróbálja megtalálni ebben.
Az tény, hogy szex, avagy pornófilmet mindenki nézett, kevés kivétellel, csak a csecsemők és a már inaktív idősek nem.
 Az is igaz, hogy vidéki házas és alkalmi párok ugyanúgy érdeklődnek a Káma Szútra megvalósítható pózai iránt és a legtöbbet ki is próbálják, azon kevés kivétellel, ami már olyan hajlékonyságot igényel, hogy ahhoz legalább 80 óra balett leckét kellene venni.
Párokkal beszélgettem szexuális szokásaikról és abban azért általában egyet értettek, hogy idővel minden lehetőség kikopik, vagyis az amúgy utált közismert szóval: Uncsi! Uncsi!
Ennek az is az oka, hogy a régóta együtt élők, egyrészt belevesztek a hétköznapok gubancos életébe, másrészt az idő múlásával, sokkal nyugodtabb környezet szükséges egy-egy jó szexhez. Már nem megy az a formula, hogy: Hopp!
Hosszabb előkészítés szükséges, egymás iránti tolerancia és persze valami újdonság.
Különben szép lassan elenyészik a szexuális élet a semmibe, na és ezt senki sem szeretné.
Ilyenkor jó ha van kéznél egy szexuálterapeuta!
Speciel ez vidéken nincs és nem is mernék az emberek igénybe venni, mert ki gondolná, hogy az amúgy kikapósnak mondott fiatalasszony hónapok óta nem szexelt, vagy hogy a kisváros egyik ( a sok közül)„igazi bikája” csak szenved, mert valahogy már nem úgy állnak a dolgok!
Pedig, ha a vidéki kisvárosi ember nem lenne annyira prűd, akkor hamar kiderülne, hogy minden második embernek gondja van a szexuális élettel (azon kívül, hogy nincs olyanja).
Segédeszközök tárgyában is igaz, hogy hova is lehetne egy ilyen üzletet tenni!?
Egy falu vagy kisváros áll, iskolából, óvodából, önkormányzatból, orvosi rendelőből, rendőrségből melyik mellé lehetne elképzelni egy szexboltot?!
Nem mintha a zöldségbolt mellett, vagy a fodrász, manikűr-pedikűr mellett jobb lenne!
A szlogenekről ne is beszéljünk!
Mint a „Tanuljuk a biztonságot Lifestyle módra” vagy „Láb-és kézfétis minden szezonban!”
Vagy „Vegyeszöldség vibrálva nem keverve!”
Azt gondolom, hogy ezek így nem eladhatók, ámbár a fiatalabb korosztály feltételezhetően éjszaka bevásárolna eme szaküzletben.
Persze az sem elképzelhetetlen, hogy rokonaikat valamilyen elemes kütyüvel megajándékoznák!
És gondolom a guminő is gyors fogyóeszköz, lenne!
Mindazonáltal ma is igaz, hogy úgy általában az emberek nem mernek beszélni a szexről, csak stikában olvasgatnak itt is ott is dolgokat, interneten nézik a szex vagy pornóképeket ( letöltenek videókat, amitől vírusos lesz a gép!), de nem merik megkérdezni, hogy : hogyan lehetne jobb?
Nyilván , ahhoz, hogy valaki megtudja számára mi nyújt igazi élvezetet ( a pénzen kívül) nem árt megpróbálni a különféle szexuális játékokat, hogy egyrészt tapasztaltabb legyen másrészt kapcsolatát felélénkítse.
A vidéki emberben még azonban él az a gondolkodás, hogy a szex tabu!
Aki viszont tabunak tekinti, az ne csodálkozzon, hogy folyton „savanyú a szőlő”!
Persze milyen is lenne, amikor mindig ugyanazzal, mindig ugyanúgy csinálják! Mondjuk meglepetés így legalább nem érheti őket!


2016. január 31., vasárnap

Szerelmi kalandok- indiszkrét kibeszélősdi.

Azon tűnődtem, hogy vajon miért is vagyunk ennyire indiszkrétek, ha a szerelmi kalandokról esik szó? Mire jó ez nekünk? Van-e értelme? Lehet, hogy önmagunk értékességét akarjuk barátainkkal visszaigazoltatni? Mi több, attól tartunk, ha nem beszélünk róla, azt hiszik, hogy mi nem tudunk kapcsolatot létesíteni? Nem vagyunk vonzóak?
Nem tudom, de annyi bizonyos, hogy mind a nők, mind a férfiak szeretnek beszélni szerelmi kalandjaikról, szeretik apró részletre kitárgyalni és talán ilyenkor magabiztosabbnak is érzik magukat.

A nők rendkívül alaposan kitárgyalják az aktuális férfit. Egészen  minden mozdulatától az utolsó szájhúzásig. Szóval semmi sem marad parlagon, minden egyes lépés, szó kivesézve és semmi ki nem hagyva.
Az egészben általában az a poénos, hogy a nők minél többet beszélnek egy adott szituációról, annál bizonytalanabbak lesznek abban, amit láttak vagy éreztek.
Valahogy ez úgy működik, hogy addig vizsgálják az adott történést, míg ki nem kerekedik belőle, hogy nem is jól látták , nem is jól hallották. Ezt egyébként a " mi van ha..." kezdetű mondatokkal érik el.
Nincs bonyolultabb, mint egy nő, amikor egy férfit elemez.
Amit 2 perce kristálytisztának látott, az akkor volt, és képes odáig eljutni, hogy lehet az ellenkezője igaz.
És amikor átvette A-tól Z-ig a dolgokat, akkor teljesen kiborul.
A szerelmi találkák, vagy kalandok, vagy flörtök környékén a nők ezernyi apró dolgot néznek körbe, minden egyes piciny dologba belekapaszkodnak és aszerint éppen milyen érzelmi állapotban vannak, hiszik el, hogy a férfi ezt vagy éppen az ellenkezőjét akarta, akarja.
Zseniálisan el tudják magukat bizonytalanítani és ezt olyan mély meggyőződéssel, hogy egy egész rakás összeesküvés-elmélet szövődik belőle.
És ha a bonyolult női lélekhez egy igazán okos bonyolult női agy társul, akkor az maga a katasztrófa!
Ugyanis az okos nők pontosan jól látnak mindent, viszont a lelkük rezdüléseivel nem mindig tudják összhangba hozni. Így aztán megy a huza-vona, hogy kinek van igaza: az észnek, vagy a léleknek.
Egy "szőke nő" nem agyal, mert nincs mivel, számára minden impulzus tiszta, ha pedig mégis rosszul érezte, amit érzett, akkor továbbáll.
Ám egy okos nő nem tudja olyan egyszerűen ezt letudni. Az okos nőnek bizonyíték  kell a férfival és annak viselkedésével kapcsolatban és visszaigazolást akar, hogy érzései, megérzései helytállóak-e.
Ezért aztán számtalan fortélyt képes bevetni, hogy minél pontosabbak legyenek az információi. Egy okos nő, szituációkat teremt, figyel és megfigyel, hallgat és lehallgat, életkortól függően pedig stílusos.
Az igazán okos nő nem hagyja magát becserkészni, nem ugrik azonnal, ha az éppen kiszemelt varázslatos hím csettint egyet. Az okos nő kivár, lassan és magabiztosan és  a legváratlanabb helyzetben lecsap.
Az már más kérdés, hogy a férfit, vagy a helyzetet!
Egy okos nőnek egy kiszemelt férfiról azt is tudnia kell, kik voltak előtte. Vagyis milyen százalékban igénytelen és igényes. Ez roppant fontos tényező. Ha egy pasi bárkit elkap egy kis alkalmi tuszkolásra,
akkor , abszolút megbízhatatlan, mert hiszen, nincs igénye, nincs egy szint , amit tartana.
Az is fontos információ, hogy az "elődök" lejjebb voltak-e képességben, vagy feljebb, ezek ugyanis jelzik az okos nő felé, hogy könnyű lesz-e becserkészni a pasast, vagy éppen kihívás.E szerint dönti el, hogy a jövőbeli partnere csak egy futó numera legyen, vagy lehet és érdemes-e vele tervezni.

A pasik a kibeszélést show keretében ejtik meg. Általában nem egy hanem több üveg sör, bor , pálinka és minden bódító nedű társaságában.
Ezt legtöbbször nyilvános helyen teszik egy teljes éjszakai szórakozás keretében, ahol nők vonaglanak a táncparketten, avagy éppen nem filléres kurvák adják a sztriptízkörítést.
Minden férfiúi megbeszélés alap-vezérgondolata: " Hogy meg kell dugni!"
Ezt néhány üveg bor után már kórusban kántálják, amolyan rituálé szerűen. Lényegileg ekkor vannak abban az állapotban, hogy gőzük nincs hol vannak, csak isznak és a jelmondatot ismétlik.
Különösen érdekes, amikor elkezdik szerelmi kalandjaikat elbeszélni. Mivel homályos emlékeiket ilyenkor próbálják összevakarni ( ami amúgy sem könnyű, mert akkor is ittasak voltak, meg most is), ebből születik a "mese felnőtteknek" c. előadás.
Hódításaik elbeszélése folyamán nem egy pornófilm jelenetét építik be mondandójukba, mint velük megtörtént dolgot valamint szexuális fantáziájuk minden zegzugából előszedik a képeket, hogy eléggé macsónak tűnjenek társaik előtt.
Na persze nem kell a többieket sem félteni, egyrészt felét sem hiszik el annak, amit hallanak, másrészt meg a "nagy mesemondót" kinevetik.
Ez a "rituálé" arról szól, hogy az amúgy is megtépett nimbuszú férfitársadalom, legalább a kibeszélés erejéig újra 20 évesnek érezze magát, amikor a " még röptében a legyet " programot futtatták.
A 40-es és a felett lévő férfiak gyakran tartanak kibeszélő showt, mert nekik egyre több "szoftver frissítésre" van szükségük,( hogy számítástechnikai nyelven beszéljünk). A hardver az adott, azt nem nagyon lehet újítani, viszont egy jó frissítő program csodákra képes.
Gyakran felmerül ezekben a pasiprogramokban az is, hogy ki lehet még , aki "forgalomba hozható". A jelmondat itt is ugyanaz, a kérdés azonban az, hogy kié lesz " az első éjszaka joga".
( Kérek minden jóérzésű férfit, hogy ne háborogjon, mert mint mindig, természetesen ebben is van kivétel. Ilyet nem mindenki csinál!)
Általában nem döntenek erről, csak beszélnek róla és figyelik, ki lesz a "befutó".
Azt azonban érdemes tudni, hogy ezek a fickók mindig úgy járnak, hogy egyszer csak beleszeretnek valakibe és többet nem lesznek képesek mesemacsósdit játszani!
Talán jobb is! Hiszen ez csak pótcselekvés, kapcsolat helyett használják!
De a játék addig tart, míg mindegyik egyszer csak ráébred, hogy a NŐ szerelme a legjobb dolog az életében!








2016. január 28., csütörtök

Ki is az a " Nagy Ő" valójában?

Amikor fiatalokat megkérdeztem, általában ezek a válaszok jöttek:
-          az Igazi,
-          akivel testileg, lelkileg összhangba vagyunk
-          akibe bele tudok szeretni stb.

Felnőttek már egészen máshogy fogalmaztak:
-          Aki egy életen keresztül a párom.
-          Akit, akkor is szeretek, ha haragszom rá.
-          Aki nélkül nem tudom elképzelni az életem.
Itt most olvashattunk egy csomó általánosságot, és nem egy közhelyet. Ha rákérdeztem, ki az Igazi, akkor vica versa az volt  a válasz a Nagy Ő.
Az, hogy valakivel összhangban vagyunk, vagy szeretjük, még mindig nem mond semmi különöset arról, hogy ki lehet a Nagy Ő!
Sőt, élhet valaki egy életen keresztül velünk, még az is lehet, hogy szeretjük, ha haragszunk rá, vagy azt is mondhatjuk, nem tudunk nélküle élni, de honnan tudjuk, hogy ő a Nagy Ő?

Valójában kell-e nekünk a Nagy Ő? És létezik-e?

Férfiak többnyire azt válaszolták, hogy nincs jelentősége a „Nagy Ő” címkének, mert nem ezen múlik egy jó kapcsolat. Sok férfi a jó kapcsolatot tehát függetleníti a Nagy Ő-től, inkább arra koncentrál, hogy számára mitől jó a kapcsolat.
Mondanom sem kell, hogy első helyen legtöbbnyire  a szex van, aztán a külső megjelenés és vannak olyanok, akik ennél többet nem is akarnak. A belső értékekből nagyon keveset sorolnak fel, mert többen úgy gondolják, hogy a nők olyan „egyéb sallangokkal” vannak felszerelve, ami teljesen szükségtelen. Mint pl: az érzékenység, ragaszkodás és az a szörnyű lelkizés, vagyis a „beszéljük meg” kezdetű mondatok.
 Egyébként pont ennek köszönhetően a férfiak jó része elégedetlen kapcsolatában, mert választanak valakit, aztán pedig „ki akarják cserélni” mert mégsem passzol.

Természetesen a nők abszolút a Nagy Ő mellett voksolnak, kicsit túl is misztifikálják, de a „Nagy Ő” a nők szemében a cél, vagyis, akit meg szeretnének találni.

Ki lehet a Nagy Ő, ki ő valójában?
Nyilván a válasz aszerint más, kinek mi az igénye vagy igénytelensége.

Ahhoz, hogy választ találjunk a Nagy Ő jelentésére, először is tisztáznunk kell ki az a Nagy Én? Ki vagyok én? Milyen vagyok valójában? Mit is akarok?

Komoly önismeretre sarkallnak ezek a kérdések. Sokan azt hiszik, hogy tudják milyenek valójában, pedig nem egyszer találkozhatunk azzal a helyzettel, hogy az illető azt gondolja magáról, hogy ő ilyen és ilyen, a környezete pedig egészen másnak látja.

Eszembe jutott az az önismereti tréning, ahol a feladat értelmében bizonyos szituációkat kellett megeleveníteni. A játék lényege abban állt, hogy a tesztalany  a termen kívül várakozott és nem tudta, hogy a bent lévők éppen milyen helyzetet próbálnak majd teremteni, a kint lévő egyszerűen belecsöppent az adott helyzetbe. Kamerával vették fel a tesztalany reakcióit.
Ezután leültünk közösen, és mindenki elmondta, hogy ő hogy élte meg az adott helyzetet és hogy viselkedett és miért. Ezután a csoport tagjai sorolták el az általuk megfigyelteket, majd megnéztük a felvételeket. Az esetek nagy többségében kiderült, hogy az embereknek gőzük sincs sokszor hogyan reagálnak egy-egy helyzetre, mit közvetítenek másoknak, valamint, hogy egészen máshogy ismerik önmagukat, mint ahogy a környezet látja. Alig voltunk (köztük jómagam is) egypáran, akik összhangban voltunk azzal, amit magunkról állítottunk, és amit mások is láttak.
A történet kapcsán meg kell említenem, hogy nem egy társam omlott össze, amikor kiderült, hogy ő nem az, akinek gondolja magát.
Mi következik ebből?
Az, hogy ha nem tudjuk milyenek vagyunk, akkor azt sem tudjuk, hogy ki volna a Nagy Ő nekünk!

Felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire tartjuk fontosnak, hogy ismerjük reagálásainkat, viselkedésünket?
 Lehet, hogy sohasem gondoltunk rá, de minden vonzás, avagy taszítás mögött ott van saját egyéniségünk, vagyis, amit magunkról „üzenünk” a világ felé, arra kapjuk a választ. Ha tudom magamról, hogy általában barátságot, mosolyt, szeretetet küldök mindenfelé és mindenkinek, akkor azt kapom vissza, valamint ebbe belevegyül a félreértés következtében a tisztességtelenségig fajuló ajánlat is.
Innentől kezdve jobban érthető, ha az az érzése támad az embernek, hogy valami miatt „az idióták is ragadnak rá”.
Nem valami miatt, hanem önmagunk miatt.

Ha valaki folyamatosan haragot, gyűlöletet vetít ki önmagából, azt kedves ember sohasem keresi meg, viszont veszekedésben, vitában bőven lesz része.
Ez csak két szélsőség, amit megemlítettem, de fontos, hogy a reakciók-viszontreakciók viszonylatában értsük, hogy amilyenek vagyunk, olyan a külvilág válasza ránk.
Ennélfogva, a mi belső kisugárzásunk mutatja meg ki a Nagy Ő számunkra.
Ha ugyanis ismerem a a saját felem, akkor ismerem a másik felemet, aki kiegészít engem.
Az Upanisad legendák közül való az a történet, amely a nő és férfi örök párkeresésének történetét mondja el.
E szerint a férfi és a nő valamikor egy volt, egy gömb formában, tökéletességben élt. Az istenek azonban megirigyelték ezt a tökéletes harmóniát és kettévágták az embert. Azóta szüntelen keresik egymás másik felét, hogy újra tökéletesek legyenek.

Ez a keresés, nem lehet céltalan. Minél többet tudunk meg önmagunkról, annál többet tudunk meg a másikról a Nagy Ő-ről, annál inkább tudunk határozott választ adni, ki az, akivel szeretnénk az életünket összekötni.
Ezzel válik egészen világossá, hogy mi is a társkeresésünk célja.

Ezután pedig ne lepődjünk meg, ha kiderül, hogy akikről azt hittük, ők a mi igazi testi-lelki partnereink, egyáltalán nem hozzánk valók, vagy hogy mindig is jól gondolkodtunk ebben. Ez pedig attól függ, hogy hogyan ismertük önmagunkat, azaz téveszmékben éltünk, vagy a reális valóság talaján.

2016. január 27., szerda

Milyen szeretőnek lenni?

Sokan voltak már szeretők, még azok közül is akik tagadják. Szinte majdnem minden nő életében legalább egyszer részese volt annak, hogy az édeshármas vesztes oldalán állt.
Amikor egy nő erre vállalkozik, akkor jórészt érdekből teszi, nagyon ritkán érzelemből.
Mégis vannak olyan nők, akik érzelmi kötődésből állnak önként bele egy olyan kapcsolatba, ami számukra csak gyötrődéssel és nem boldogsággal zárulhat.

A sors különös fintora volt, hogy pont az a férfi volt a Nagy Ő az életemben, akinek szeretője voltam évekig.
Talán mondhatom azt, hogy mindenki álmodik arról, hogy hosszú és igazi szenvedélyes kapcsolatban legyen része.
A mienk ilyen volt.
A Nagy Ő házassága valami elképesztő módon bizarr volt, annyiban, hogy felesége, kéthavonta eltűnt egy férfival, majd pár hónap múlva visszakönyörögte magát, aztán újra csak lelépett egy másik pasassal.
Kedvesem a világ legtürelmesebb és legbékésebb férfija volt. Odaadó és figyelmes és minden hisztimet elviselte, amit sokszor ez a lehetetlen állapot váltott ki.
A feleség ismét hazacuccolt, mert megunta azt a pasast is, és ez így ment.
Viszont válni nem akart. Mivel Kedvesemnek mindene megvolt.
Így a nő, ha éppen ráunt az aktuális fickóra, volt hova hazamennie.
Mi pedig vártunk türelmesen, hogy egy nap végre vége lesz ennek a cirkusznak. A szerelmünk töretlen volt.
Viszont telt az idő. Az évek alatt a legcsodálatosabb szerelmet éltük meg és a legromantikusabbat.
Végre megszületett a válási határozat, és úgy ahogy mondom álmaim férfija elém állt és megkérte a kezem.
A Nagy Ő, akiben minden megvolt, amit kerestem, aki igazi támaszom és csodálatos partnerem volt egy nap beteljesítette minden vágyamat.

Most itt valami jónak kellene következnie, de nem az történt.

Ő akkor még 33 éves volt én pedig jó hét évvel idősebb. Gyermeket szerettünk volna, de nekem ahhoz, hogy első gyereket szüljek késő volt, legalábbis az orvos szerint.
Ott álltam a hatalmas dilemmával: mondjak igent és vagy lesz gyermekünk vagy nem, ezzel esetleg a 2. házasságunkat teszem tönkre, vagy mondjak nemet és engedjem, hogy új életet kezdjen egy fiatalabb nővel.
Nem tehettem meg vele. Nem tehettem ki a bizonytalanságnak, annyira szerettem, hogy kénytelen voltam lemondani róla.
Így békében, szomorúsággal a szívünkben elengedtük egymást.

Ma boldog apa és férj két gyönyörű gyermekkel.

Tudom, hogy helyesen döntöttem, de mégis fájdalmat érzek, amikor eszembe jut az az elköszönő pillanat.

Ha igazán szeretünk valakit, el tudjuk engedni, ha el kell engednünk! Lehet, hogy sok könnyet hullajtunk és sokat gyötrődünk és még hosszú ideig folyton rá gondolunk. Lehet, hogy, sőt biztos, hogy egész életünkben nem felejtjük el, de egy kapcsolat nem csak rólam, szól, hanem a másikról is. Én csak vele törődöm, csak rágondolok, Ő pedig csak velem törődik, és rám gondol. Így lesz a kapcsolat teljes és boldog. Mert, mindketten a másikért élnünk, nem önmagunkért.
A tökéletes kapcsolatban nincs önzés, nincs én, csak Ő van, a másik, akiért érdemes bármit feladni, és bármit megtenni.
Minden kapcsolat, döntés a hűségről, amit minden egyes nap meg kell újítani.
A hűség pedig szeretetből fakad.
Sokszor hiába szeretnénk felelősségteljes kapcsolatot létrehozni, ha az élet beleír egy vargabetűt.
Minden kapcsolatban a hűség mellett a szerelem nagy ajándék, de olykor félre kell állni!
Mert a  másikat szeretni azt jelenti, hogy  érte szeretni!

2016. január 26., kedd

Miért bonyolultak kapcsolataink?-A dolgok egy kicsit férfiszemmel.


Nehéz magyarázatot találni arra, hogy két ember, aki szereti egymást, miért is szakítja el kapcsolatát? Indok persze van rengeteg, de mi a valós ok?!
Először is nézzük az indokokat!
A legtöbb női indok így szól:
1.„Nem figyel rám, sohasem hallgat végig. Múltkor is el kezdtem mondani neki, hogy mit mesélt a barátnőm, ő meg fogta magát és kiment a fürdőbe!”
2.„Annyira fárasztó, hogy elfelejtkezik mindenről. Az ismerkedésünk évfordulója sem jutott eszébe. Én igazi romantikus estét képzeltem, ő meg hazajött fáradtan, sehol egy virág, semmi. Elkezdtem sírni és napokig nem is beszéltünk!”
3.„Hihetetlen! Még azt sem veszi észre, hogy fodrásznál voltam, vagy hogy új ruha van rajtam! Más férfi bezzeg megjegyzi, de neki nem számít! „
4.„Olyan idegesítő, hogy nem akar sehova menni, mintha szégyellne engem! Állandóan otthon gubbasztunk! A barátnőim rendre eljárnak mindenfelé szórakozni a párjaikkal, mi meg itthon unatkozunk!”
5.„Sohasem mondja, hogy szeret!”

Csak néhányat emeltem ki a sok közül, amiket általában a nők, mint alap problémát említenek, és ha most páran meg is mosolyogják ezt, inkább ne tegyék, mert innen indul minden baj forrása.
A férfiak ennél szűkszavúbbak, ők ugyanis egy dolgot szoktak említeni:
„Nem tudom, mi a baja!”

Vajon tényleg ennyire nem veszik észre a férfiak, hogy gond van a kapcsolatukkal? Vagy a nők túloznak a problémáikat illetően?
1.
Nézzük az első indokot. A nő, aki elmesélte nekem történetét, a legnagyobb problémát abban látta, hogy barátja, párja nem kommunikatív, nem néz rá, ha szól hozzá. Sokszor olyan benyomása volt, hogy párjának mindegy mit mond, mert az akkor sem figyel.
A „sohasem” szó használatával kapcsolatban elismerte, hogy túlzott, mert: és ekkor felsorolt legalább öt esetet, amikor megbeszéltek dolgokat.
Mint kiderült a „fajsúlyos” problémákat igenis meg tudják beszélni.
Megkérdeztem tőle, hogy tulajdonképpen miről is mesélt a barátnője?
„Igazából arról, hogy nyílt új ruhaüzlet a belvárosban és a tündéri rucikhoz illő cipőt és táskát is egy helyen lehet kapni. Elmentek a barátjával, de az egész idő alatt telefonált”.
Visszakérdeztem, hogy: „Szerinted egytől tizes skálán egy férfit mennyire érdekel egy új ruhashop?”
Némi gondolkodás után azt válaszolta: „Talán kettő. De ha szeret?!”

Na igen: De ha szeret.
Hölgyeim! A „de ha szeret” kártyát nem lehet mindig kijátszani!
Nem „zsarolhatjuk” szerelmünket azzal, hogy ha szeretsz, akkor ezt végighallgatod, ha szeretsz, akkor ezt megteszed!
Ugyanis, biztos szeret, de azért önmagát nem fogja feladni!
Ez a probléma nem más csak önzés. A nő sokszor azt gondolja, hogy egy férfit érdekli a női csacsogás minden részlete.
Baromira nem. Felesleges ezen kattogni. Életünk párjának, szerelmünknek, elég annyit mondani: találkoztam a barátnőmmel és beszélgettünk egy jót.
Tudomásul veszi és részéről ennyi.
Ez nem a „de ha szeret” kategória.
2.
Az ismerkedési évforduló tipikus női találmány. A nők elképesztők tudnak lenni, ha arról van szó, hogy a naptárt milyen évfordulókkal és eseményekkel töltsék meg.
Ilyen az ismerkedés napja, az első csók napja, az első szeretkezés napja, az első közös vacsora napja és végtelen a sor.
A férfiak sokszor a születésnapokat is elfelejtik, nem hogy egy ilyen eseménynaptárt tartsanak fejben!
Nem kell napokig sírni rajta, higgyük el, hogy szeret, de az ő naptárában csak a focimeccs szerepel pontos kezdési időponttal és ennyi. A többi lényeges dologra finoman emlékeztetni kell.
Nem tragédia, ha valamilyen időpontot nem tud, legyünk kreatívak és finomak helyezzük a borotválkozó tükör elé a „ Boldog évfordulót!” köszöntést és el fogja olvasni és érteni is fogja, mit kell tenni! Ettől persze még este fáradtan jöhet haza.
3.
A fodrász és új ruha kérdésével kapcsolatban csak annyit, hogy életünk „csodálatos lovagja” egy dolgot biztos észrevesz: ha elhanyagoltak vagyunk. Ha csapzott a frizuránk, ha nem vagyunk csinosak. Addig nem teszi szóvá külsőnket, amíg az megfelel az elvárásnak. Néha majd elhangzik egy-egy dicséret tőle, de általában is igaz, hogy pontosan tudja, hogy szerelme mennyire csinos és vonzó. Fogadjuk el ezt így, nem katasztrófa, ha nem közli ezt folyton velünk, mert a férfiaknál ez azt jelenti: még mindig hozzuk a színvonalat! Azt, hogy más is észreveszi, hogy szépek vagyunk, az csak hízeleg a hiúságunknak, de ne akarjunk kicsikarni párunkból olyasmit, amiről szerinte teljesen felesleges szót ejteni, hiszen abszolút büszke ránk!
4.
Oh persze, szeretünk elmenni közösen szerelmünkkel egy-egy eseményre, mert az új ruhát vagy cipőt meg akarjuk villantani, de kapcsolatunkat otthon is el tudjuk mélyíteni. Egy kis meghitt esti teázással, vagy közös olvasással, vagy csak egymás karjaiban. A baj az, ha ezt unatkozásnak tekintjük, mert akkor gond van a kapcsolatunkkal.
De megtehetjük azt is, hogy baráti társaságot hívunk magunkhoz annak nem muszáj szabadidő ruhás programnak lennie. Lehet egy kellemes party, ha már az új ruhánkat akarjuk mutogatni!
5.
A legnagyobb és örök dilemma, hogy a férfiak általában sem mondják, hogy szeretik a másikat.
Ez a szó legtöbbnyire tabu.
A „szeretlek” olyan reményt és ígéretet rejt magában, hogy a férfiak ösztönösen is elbástyázzák magukat előle.
Rettegnek kimondani ezt a szót, és ha megkérdezzük őket hányszor hangoztatták ezt életük során, a legtöbb az öt alkalom és abból is négyszer véletlen.
De a férfiak zseniálisak abban, ahányféleképpen mégis ki tudják fejezni, hogy szeretik a másikat.
Lehet sohasem mondják, de óriási a repertoár, amit felvonultatnak a szerelmük bizonyítására: Ilyen a születésnapi meglepetés hétvége egy fürdőhelyen, vagy a különleges figyelmesség, ahogy kedvesüket kezelik, a finomság és gyengédség, amivel kifejezik szerelmük valódi nőiességének elismerését.  Ilyen az, amikor váratlanul megjelennek egy virágcsokorral, vagy, amikor mosolyogva udvarolnak, és szép szavakat suttognak halkan.
Nem is tudom rengeteg formája van annak, ahogy a férfiak képesek elmondani, hogy: Szeretlek.

Ezek után mondjuk meg őszintén nem jogos a férfiak azon mondata, hogy:
„Nem tudom, mi a baja”?!

Legyünk önmagunkkal kritikusak és vizsgáljuk meg problémáinkat férfi szemmel. Kiderülhet, hogy nincs is semmi baj!

2016. január 25., hétfő

Az a bizonyos "édeshármas" ! 2. rész

Ugye mondanom sem kell, hogy az "édeshármas" szintén hazugságon alapul.
A férfi, aki naponta nekifeszül az életnek, küzd és megpróbál mindent megteremteni, gyakorlatilag elfelejti az érzelmeket. Elfelejti, hogy rá várnak otthon, vagy ha mégis eszébe jut, akkor már csak az jár a fejében, hogy ma éppen mi lesz az újabb "műsor", amit végig kell hallgatnia.
Sok oka lehet, hogy belefárad  az addigi kapcsolatába és ezért keres valaki mást, de inkább jellemző, hogy "rátalál" a helyzet, az adott nő.
Ekkor újra értelmet nyer számára minden, újra megtelik erővel és úgy érzi , hogy ő mégis értékes és nem csak az a szerepe, hogy gondoskodjon a családjáról.
A férfi  szemszögéből tehát elsődlegesen egonövelő egy új nő jelenléte. Sohasem ( vagy csak nagyon ritkán) gondol arra, hogy változtasson jelenlegi családi helyzetén. Egyrészt azért, mert baromi lusta, másrészt pedig a férfi, csak szexben, ételben és italban méri az életet. Attól, hogy a szex otthon nem kielégítő, még az étel és az ital jöhet otthonról!
Ugyanakkor a legtöbb férfi elképesztő bonyolult üzleti kapcsolatokat tud létrehozni, boldog-boldogtalannal üzletel, állandóan újabb és újabb "területeket" próbál felfedezni magának és ebből pénzt csinálni és ebbe belevonja élete párját is.
Ez annyira szerteágazó lehet, hogy már ő maga sem tudja sokszor kinek mit ígért, vagy sem, de egy bizonyos, hogy egy családi kapcsolat felbomlásával a biznisz is gallyra mehet. Ahhoz pedig semmi kedve, hogy gordiuszi módon vágja ketté ezt a nehezen felépített birodalmat.
Vagyis feleség marad, barátnő marad! Kényelmes és kellemes, neki. A feleség új cuccokat vásárolhat, a barátnő pedig sok-sok szeretkezést, szép szavakat és ha nem sóher a fickó sok egyéb értékes csecsebecsét is magának tudhat.

Nem ilyen egyértelmű a helyzet a feleség szemszögéből. Hiszen ő a megcsalt fél. A megcsalás csak akkor zavar egy feleséget, ha potenciálisan veszélyes a barátnő. Vagyis olyan, akiről pontosan tudja, hogy társának mindig is élete álma volt. Ezt minden feleség tudja, hiszen épp eleget hallja párjától, hogy " te nem vagy olyan magas", " neked nincs olyan hosszú combod", te nem vagy olyan szép", " te nem vagy olyan okos" stb.
Ma már nem olyan egyértelmű a feleség morális hozzáállása a megcsaláshoz, mint mondjuk 20 éve.
Sokkal lazábban veszik férjük hűtlenségét (kivéve a kezdeti időszakot) mondjuk az első 3 évet. Akkor még féltve őrzik a „kost” akit sikerült „karámba terelni”, de aztán ha túl sok a konfliktushelyzet, akkor könnyebben veszik párjuk ki-kiszökellését.
Mindazonáltal a megcsalt feleség iszonyatos veszélyes tud lenni. Hiszen ugyanarról van szó, mint a szakításnál, veszteséget él át.
A megcsalt felek a legképtelenebb bosszút tudják forralni társuk ellen és mondjuk ebben a nők egészen fantázia-dúsak.
A megcsalásra nem ritkán a szerető hívja fel a figyelmet, ilyenkor indul a női iszapbirkózás.

Őszintén szólva megcsaltnak lenni irtózatosan fájdalmas dolog, hiszen, abba az egy férfiba vetettük bizalmunkat és ő valahogy nem gondolta, hogy ennek a bizalomnak a határait nem lehetne kitolni.

Általános igazság az, hogy ha a társad vonzó, akkor gondolj arra, hogy nem csak neked az!

Házasságom kemény másfél éve alatt kaptam néhány levelet, amelyek egyértelművé tették, hogy igazán sármos , csinos férjem senkitől nem tagadta meg a szexuális segítségnyújtást. A túl nagy készségességének meg is lett a következménye, hiszen legalább 2  gyermeke született, két különböző nőtől  és egyik sem én voltam - többre nem derült fény,- valamint hogy ennél fogva én nem kívánok kolóniában élni, így elváltunk. Persze ez is viharos volt.
Nem csak megalázottnak éreztem magam, hanem teljesen kettétört az életem.
De hozzáteszem, hogy igazán szerelemből mentem hozzá és tényleg örökre gondoltam. Sajnos a fiatal nők iszonyú balgák és reménytelenül álmodozók tudnak lenni!
Bosszút sem forraltam, nem is tettem mást csak ültem lelki romjaimon és sirattam a romantikus elképzeléseimet.

Mások viszont egész komoly bokszmeccsbe kezdenek, a bankszámla kiürítéstől, a ruha feldarabolásig, a baráti társaság szétszakításától a bútor kettévágásáig.
Vannak, akik képesek egész éjszaka járni az utcákat és keresni párjukat, hogy kilessék, mikor, kivel beszél, aztán bosszúból telerakják lócitrommal az adott ismerős postaládáját.
Vannak olyan nők, akik ilyenkor egy egész települést bevonnak saját gyötrelmeikbe, mintegy fórumot tartva a megcsalás felett, hogy minél több ítélet szülessen a férfi ellen.
Ez rendkívül hatásos, mert ha addig a férfi változtatott volna is életén: innentől kezdve gyávaságból nem meri megtenni.

Összességében elmondható, hogy abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy van egy harmadik is, a feleség anyatigris lesz, a férfi pedig lapul a bokor mélyén.
Szóval nyerésre mindenképpen a házasság áll.
Kivéve, ha a feleség elégséges indokot lát arra, hogy a folytatás külön-külön történjen.
Vagyis tényleg ilyenkor a nő dönt!

Mit is lehet mondani egy szeretőről?
Először is, hogy naiv, mert elhiszi, hogy miatta a férfi feladja addigi életét. Ha valaki eddig nem értette, hogy miért nincs erre esély, javaslom, fussa át újra a férjről és feleségről szóló fejtegetést.
A szeretőség addig kényelmes állapot, amíg valaki nem akar tervezgetni. Tehát ha egy nő megelégszik a heti egy-két találkozással, némi romantikával spékelve, néhány titkos utazással, egy-két ajándékkal, akkor hosszú ideig működhet a dolog.
Ám a nő mindig többre vágyik. A nő kézenfogva akar sétálni a férfival, nyilvánosan akar vele megjelenni. Szeretné, ha méltó helyen ülne a férfi mellett, egyszóval le akarja magának foglalni. Ekkor kezdődik az örök harc, és tart, ameddig tart. Amíg a férfi idegei fel nem mondják a szolgálatot, vagy ameddig képes elhitetni, hogy tényleg elveszi feleségül a szeretőt (Dehogy veszi! Azzal az eggyel is csak a baja van!), vagy ameddig ki nem derül a kapcsolat.
A szerető helyzete 99 százalékban reménytelen, csak egy százalékban történik meg ténylegesen, hogy a szeretőből feleség lesz.
A kérdés adott: Miért ilyen bonyolult ez az egész?

-folyt.köv.-



Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...