2016. január 4., hétfő

"Nem szeretem" dolgok

Karácsonykor szeretjük a havat, igazi filingje van, olyan mikulásos, összebújós, túláradó érzésekkel teli, szóval a hó kell ahhoz, hogy széltében-hosszában, mélységében megéljük elképesztő hangulatát. Ám az utóbbi években nem Karácsonykor esik a hó, amikor illendő lenne és, amikor igazán rá vagyunk készülve, hanem januárban, februárban vagy éppen március 15.-én.
Ünnepi hangulat sehol, helyette viszont marad a robotolós hólapátolás.
Bármennyire is szeretem a szép hófehér havat, de a lapátolás nem a kedvencem és egyre szomorúbban konstatálom, hogy mire hazaérek teendőim után, úgy kell kiásnom kis házam körvonalait.
Persze , amennyiben ebben az ütemben hullik ránk az égi áldás.
A forró tea ugyan ad némi enyhülést lelkem sopánkodásának, de igazából a felismerés , hogy újabb plusz tevékenység "szakad rám" nem tölt el örömmel.
Ilyenkor az embernek számtalan szebbnél szebb gondolata támad, mint pl: de jó lenne most valahol a tengerparton 30 C fokos melegben nyaralni!
Egy szál pólóban és bikiniben sétálni a napfényes homokon, ahol süti az ember talpát  a felmelegedett part, miközben simogat a tenger lágy hullámaival!
Ez a de jó lenne kategória a legelképesztőbb!
Mert, ha tél van , " egy szál semmire vágyunk", ha nyár, akkor szánkózásra és kandalló tűzre.
Az lenne az igazi, ha mindig azt élveznénk, ami éppen van!
De az ember csak olyan, hogy mindig mást akar és mindig mást tesz, mint amire lehetősége nyílik.

Vegyük csak a legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgot a Hétfőt!
Az emberek nagy többsége úgy van vele: Jaj csak Hétfő ne legyen!Mert avval kezdődik a munka, a tanulás, a vizsgák, a megbeszélések  egyszóval mindaz, amit nem szeretünk megélni!
A Hétfő a szükséges rosszak egyike! És tényleg így van?
Létezhet, hogy minden rossz Hétfőn kezdődik?!
Aligha! Valahol a morális felfogásunkkal van a bibi. Nem szeretjük a "nem szeretem" dolgokat!
Hogy számon-kérnek tőlünk és elvárásoknak kell megfelelnünk!
Mert a mindennapjainkban igenis állandó kihívásokkal kell szembenéznünk, folyamatosan felelnünk és megfelelnünk kell!
Ez az, ami miatt nem szeretjük a Hétfőt, vagy a hólapátolást, vagy télen a hideget, nyáron a nagy meleget!
Szóval bennünk van a hiba, a mi készülékünkben!
Ha teszem azt, télen nagy meleg lenne, akkor is utálnánk a Hétfőt, és ha nyáron esne a hó, akkor is!
Kell ezt még ragozni?
Nem.
Valahogy úgy kell ennek működnie, hogy annak a nehézségnek  " adom oda magam" avagy fogadom el, amelyet éppen megélek. Nem kell elmélyedni benne, nem kell előre félni, hiszen, aminek meg kell történnie, az meg fog történni.
Szóval, örüljünk a havazásnak januárban, a hétfőnek minden héten, mert nem biztos, hogy ez lesz a legrosszabb napunk!
Csak engedjük, hogy megtörténjenek a dolgok, a most pillanata a legfontosabb, mert a következő pillanatban már elmúlik és halott lesz.
Amúgy pedig inkább az örömteli pillanatokat őrizzük meg, mert azok visznek tovább, azok adnak elég erőt, a cseppet sem kívánatos nehézségek elviselésére.


2016. január 3., vasárnap

A pasi , mint komfortmérce...


Beszélgettünk barátnőimmel a szokásos témáról: a pasikról.
A pasi , aki valamilyen formában komfortmérce , mert valahol egy férfi jelenléte egy nő életében többszörösére emelheti a nő komfortérzetét. Úgymint gyengédség, gondoskodás, szeretet, szerelem a kihagyhatatlan szex, az anyagi javak stb.
Na igen, a nő komfortérzete a legmagasabb szinten talán az esküvőjekor van, vagy a szerelem beteljesülésekor, aztán mintha ezek a dolgok szép lassan elkezdenének csökkenni.

Férfiolvasóim mondhatják: na ja, csak hogy a hölgyek jelenlétének is emelnie kell a férfi komfortérzetét. Ez így igaz, de én most inkább női szemmel vizsgálom ezt a témát, egyrészt mert nő vagyok, másrészt, mert sohasem voltam pasi és nem is leszek!

Az, hogy egy kapcsolat létrejön-e vagy sem, sok dolognak a függvénye, de egynek biztos : van-e kémia vagy sincs.
Mi nők alapból olyanok vagyunk, hogy van egy jól működő első szenzorunk, ami akkor jelez, ha az adott pasi az első látásra is belső zárlatot okoz. Ez amolyan apró, de jól felismerhető remegés.
Ha kapunk visszajelzést, akkor van kémia.
Innentől már csak az vár eldöntésre, hogy ennyivel megelégszünk-e vagy sem. Bevethetjük csavaros és a férfiaknak nehezen érthető logikánkat, vagy érvelhetünk pro és kontra, ha vannak ismereteink a férfiről, ha nincsenek, akkor pedig beindul a női "hírszerzés" "Kandur" fedőnevű hadművelete és megpróbálunk minél több információt begyűjteni, kémiánk beinditójának hátteréről.
Általában az információ beszerzés nem ütközik különösebb nehézségekbe, inkább azt mondhatnám, hogy a megszűrése a nehezebb: mert mindenki tudni vél valamit.
De még ott van a lehetséges első randi  és annak alapszabálya: vagy tudj meg minél többet, vagy ne akarj semmit tudni!
Nyilván ha izgalmasabbnak tűnik a másik az átlagnál, akkor sokat szeretnénk tudni róla.

Hozzá teszem, hogy komfortérzetünk már ekkor is közel van a 85 %-hoz, de ennél nem több, mert mindig fenn kell tartani a rizikófaktort: azaz a másik nő meglétét, jelenlétét. Ugyanis  a férfiak előszeretettel elfelejtkeznek arról, hogy nem élnek egyedül, vagy csak részleges amnéziáról van szó, de valahogy ez az info sokat tartózkodik náluk az "alsó polcon".
Nem mintha a nőknél ez nem fordulna elő, de egy nő, csak akkor kezd másik kapcsolatba, ha a meglévőből végleg ki akar szállni. A férfiak azonban  és általában nem akarnak a meglévőből kiszállni, de valamilyen ösztön alapján biztosak akarnak lenni benne, hogy sohasem maradnak egyedül.

Szóval tegyük fel, hogy minden stimmel: a kémia, és a kapott információk még tűréshatáron belül vannak. A tűréshatár már csak azért is lényeges, mert valamennyit képes egy nő alkalmazkodni ( néhány esetben a szerelem kedvéért, feladni mindent!- igen vannak ilyen nők), de van egy határ, ami alá nem akar benézni és ezért fontos tudni, hogy mi az a legrosszabb, amit már nem tud elviselni.

Létrejön az első randi és az,a minden pozitív előzetes mellett is lehet elképesztő pocsék.
A megjelenés minősége miatt, avagy viselkedési hiányosságok miatt, vagy figyelmetlenség miatt stb.

Sokat vitatkoztunk azon egyik ismerősömmel, hogy mit illik felvenni egy randira, mert álláspontja szerint egy szabadidő ruha bőven megfelel. Érveltünk pro és kontra, hogy a ruházat már jele tiszteletünknek, váltig állította, hogy a sportos csuka beválik. Arról nem csevegett, hogy milyen hosszú időre sikerült a másikat megtartani.
Vannak férfiak, akik minden pozitívum ellenére , nem használnak zsebkendőt, de olyan is akad, aki bátran ás fesztelenül pukizik nyilvános helyen. Mondanom sem kell, hogy a szégyent megatonnákban lehet mérni!
Vannak, akik a nővel fizettetnek , " mert bocs elfelejtettem magammal hozni a bankkártyámat!" ( pláne!) és vannak, akiknek nincsenek gátlásaik a tekintetben sem, hogy éppen alakuló kapcsolatuk közben a szemük előtt elsuhanó igen alul-öltözött nőt a mosdó valamelyik szegletében ki ne segítség szexuális szorultságából.

Persze vannak igazán remek férfiak , ez kétségtelen és ők aztán tényleg képesek mindarra, amire egy nőnek szüksége van. Tudnak belső harmóniát teremteni, tudnak okosan élni, tudnak kedvesek és maximálisan gyengédek lenni, szóval mindez valóban létezik!

Ha alapul veszem azt az általános igazságot, hogy nem lehet minden csak fekete vagy csak fehér, akkor fel kell tenni azt a kérdést, hogy hogyan lehetséges, egy a minden tekintetben vonzó férfi képes alulmúlni viselkedésével önmagát, vagy, hogy egy egyébként rosszul öltözött pasi, hatalmas szívvel képes megközelíteni egy nőt?
Talán igaz az, hogy egy férfi úgy viselkedik egy nővel, ahogy az a nő őt értékeli?!
Talán a férfiak saját minőségükből képesek annyit engedni, amennyire az adott nő igényes vagy éppen igénytelen?!
Létezhet, hogy egy és ugyanazon férfi az egyik nővel lekezelő, míg a másikat magasra értékeli?
Lehet, hogy egy randin történt kellemetlen közjáték, csak esetlenségük és gyengeségük mutatója és nem több?
Valószínű. A nők azonban olyanok, hogy folyton csalódnak, vagy mert akarnak csalódni, vagy mert nem ismerik legkedvesebb francia barátom egyik igen bölcs meglátását:

" Kedves! Ne legyenek elvárásaid és akkor nem fogsz csalódni!"


2016. január 1., péntek

Hoppá! Már 2016 van!

http://www.joliecarte.com/cartes-facebook/3000/video-meilleurs-voeux

Bevallom őszintén  nem volt szándékomban ma írni, hiszen ilyenkor az ember csak a Szilveszteri mulatság következményeit próbálja felszámolni magában: azaz jobbára alszik, még emlékezni nem tud, de minden egyszerre nem is mehet! :D
Én is részt vehettem volna , valami ilyesmin, de valahogy évek óta olyan kellemes az a tudat, hogy megengedhetem magamnak Szilveszterkor azt a szabadságot, hogy itthon filmet nézzek, vagy éppen pókerezzek virtuális társaimmal, vagy a Forma-1 összefoglalóját elemezgessem, de azt is, hogy belemerengve a semmibe, azokra gondoljak, akiket szeretek.
Apropó akiket szeretek, ez a  "lista", hol szűkül, hol bővül, attól függően, hogy ki dönt úgy, kilép az életemből, vagy éppen "bekukkant" és továbbáll vagy marad.  Én azonban hűséges vagyok és akit megszerettem, annak nincs más választása " el kell engem viselnie" :D !
Te jó ég, ez mennyire agresszíven hangzik!
Pedig nem az.
Vegyünk egy hivatalosan nem megerősített, de nagyon is valós statisztikai adatot, miszerint minden egyes ember közvetlenül maximálisan 20 emberrel képes kapcsolatot tartani, azt figyelemmel kísérni , ebbe beletartoznak a családtagok, a barátok és a szerelmek is.
Ha jól összeszámoljuk ennél azért jóval kevesebb azok száma, akikkel valójában bizalmas kapcsolatban vagyunk, akikkel megosztjuk a gondolatainkat az életünkből és az időnkből adunk neki. Ez nem más , mint szeretet.
Persze jönnek új emberek , náluk dönthetünk úgy is, hogy őket közelebb engedjük, vagy egyszerűen " haladjon a sor".
Na persze , az, hogy kikkel találkozunk az nem a véletlen műve, mindig, minden egyes találkozásnak oka van, mindig minden egyes ismerkedésnek célja van, lehet nem több, hogy egy újabb történettel gazdagodjunk, vagy éppen egy újabb tanulságot vonhassunk le. Legyen az a kapcsolat építő, vagy romboló, tanítani akar.
Nem mondom, hogy vágyom mindig arra, hogy újabb és újabb "pofára esések"  okait elemezgessem, de hát az emberfia bizony így növekszik bölcsességben.

Minden Szilveszter valahol egy óriási kapkodásnak tűnik, amikor az ember még meg akar tenni valamit, amit egész évben nem mert, vagy nem tudott, vagy egyszerűen csak azt akarja tudatni: " Hé! még itt vagyok és ilyen jól nézek ki!"
Talán ezért is szeretünk ezen az estén fergeteges ruhakölteményeket felvenni, ezért is szeretünk éjfélkor csókot adni kedvesünknek, majd önfeledten végigcuppantani minden embert a társaságban, mert azok a pillanatok megismételhetetlenek, az az év véget ér és vissza nem tér, és 1 perc múlva könyörtelenül elmúlik.
Ilyenkor hangzanak el a fogadalmak, és a jókívánságok, elérzékenyülve, könnyek között lessük a tűzijátékot és arra gondolunk: szalad az idő!
Szalad bizony, csak úgy repül és magával viszi az összes elbaltázott tervünket is!

Én amilyen hihetetlen szerencsés vagyok, "páholyból" néztem a tűzijátékot és gyönyörű volt, köszönet azoknak, akik itt a környékemen "megfestették" a szilveszter éjszakáját. ( Ez itt nem a reklám helye!)

Szóval végiggondoltam Karácsony üzenetét, amely egybeér a az év végi hálaadással és rájöttem, hogy egy igazi Karácsonyi filmlistát még sohasem írtam össze.
Hogy, hogy jön ez a mulatozáshoz?! Sehogy.
Csak ezekben a filmekben valahogy minden benne van, a kimondott és kimondhatatlan vágyak és sok okosság és sok nevetés, egyszóval olyanok, mint az élet, vagy mint mi magunk.
Történnek velünk dolgok, reménykedünk valamiben, hiszünk valamiben , élünk a magunk módján, nevetünk és sírunk.
Íme az én Karácsonyi kedvenceim:

Fagyöngy Manhattan felett
Karácsonyi csók
Az ördög pradát visel
Reszkessetek betörők
Vakáció
Mindenáron Karácsony


Ebben a jelenetben igazán benne van minden, amit a mai világról el lehet mondani, az ártatlan őszinteségtől  a könyörtelen sznobizmusig.
Igaz nem karácsonyi film, de a kedvenceim között ott a Szex és New York, nem feltétlen a natúr őszintesége miatt ( bár az is rendkívüli) hanem, ahogy a konzumhedonizmus okozta lelki károkat képes pillanatról, pillanatra bemutatni. Ahogy rávilágít azokra a problémákra, aminek kusza erdejéből ma már szinte kilátni sem lehet.

Nos 2016 itt van, elkezdődött és ahogy a 2015-ös fiókot becsukjuk, magunk mögött hagyunk egy darabot ismét az életünkből.

Boldog Új Évet Mindenkinek!




2015. december 20., vasárnap

Bütykesz és az eltűnt "kalbász" története

Bütykesz hosszan nézte, ahogy Vezenye bakugrásokkal próbálja magát átverekedni a kalászoson keresztül.
Ahogy tekintetével követte, arra gondolt, hogy nem érti igazán, hogy vajon Vezenye melyiknek mondhatja: "édes galambocskám" vagy "drága csillagom gyönyörűséges mezeje", mert hogy ő az ő Böbéjét bizony ilyen szavakkal illette!?
Hej de sokszor kiülnek este a ház elé a padra, nézik az eget, nagyokat szippantanak a csodálatos erdei levegőből, hallgatják ahogy a természet különféle állatai lassan, mocorogva nyugovóra térnek.
Szeretik azt a békét, ami a házukat eltölti, minden egyes "porcikája" ennek a háznak őrzi az ő csendes és boldog életük összes percét. Ők közösen együtt építették némi rokoni segítséggel, bele tették a vályogba az egymás iránti szeretetüket, azt a sok mulatságos családi történetet, és a vágyaikat a gyermekről.
Böbe asszony és Bütykesz nagyon szeretett volna gyermeket, de valahogy sehogyan sem adta meg nekik a Teremtő.
Bütykesz vallásos volt, de nem úgy mint mások, nem járt ő minden vasárnap templomba, mert azt mondta, hogy ő inkább az Úr dicsőségére dolgozik otthon. Mert " a disznónak mondhatom, hogy most mise van, őneki enni köll, meg aztán a disznó azzal dicséri az Urat, ha szépen hízik, a tyúk azzal, ha sok tojást tojik, én meg azzal, ha jól tartom őket és gondoskodom róluk"
Vakarta is a plébános a fejét ezen okoskodáson, "de ami igaz, az igaz- morfondirozott magában- az Úr a földet nekünk adta. Meg az is igaz, hogy gondoskodnunk kell a természetről, hogy aztán bennünket szolgáljon, szóval jól van ez így, csak hát az a vasárnapi mise, hát ugye azt mégsem illdomos kihagyni."
No addig addig, míg megegyeztek, hogy Bütykesz legalább 3 havonta eljár a templomba és "elszámol az Úrral". Így azután Bütykesz, minden 3. hó első napján szépen felöltözött, magához vett 2 szál "kalbászt", meg egy tábla szalonnát, meg egy füstölt csülköt és elment a templomba , hogy számadást tegyen.
Letette a finomságokat az oltár elé és hosszasan sorolta mindazon eseményeket az oltáron lévő kereszten függő Jézusnak, ami addig történt, kitért azokra a dolgokra, amikről úgy gondolta, nem helyesek és elkövette, aztán pedig a mondandója végére ezen fohászt kanyarította:
" Uram, ha van időd és nem felejtenéd el, amikor a gyermekeket osztod a családokhoz légy olyan jó adjál nekünk is. Mert nem panaszkodásul mondom, de a Sövegeséknek megint vittél egyet, pedig már van nekik kettő, ... nem s énmiattam, pedig én is szeretném, de tudod a Böbe miatt, olyan sokszor könnyezik este, amikor azt gondolja úgysem látom. Kérlek hát fogadd el ezeket az adományokat és ne feledkezz meg rólam! Oszt három hónap múlva ismét eljövök, addig nem zavargászlak, van Teneked épp elég gondod-bajod az emberfiával. Amen!"
Bütykesz ezek után szépen meghajolt majd hazaballagott azzal a reményteljes gondolattal, hogy talán ebben az elkövetkezendő időben megajándékozza őket az Isten egy gyermekkel.

A plébános igen nagy örömmel vette tudomásul az oltárhoz tett adományt és amidőn Bütykesz kilépett a templom ajtaján a pap indult is a kosárért. Ámde mire odaért az oltárhoz a füstölt finomságoknak lába kélt. Bosszankodott a pap, hogy hogyan is történhetett ez, mert Bütykesz biztos itt hagyta, de ekkor hová lett:!

Az oltár alatt sokszor szundikált a "csapai kéregető " a Péter, akinek sem háza, sem családja nem volt, járta a környéket és hol itt hol ott kapott némi ételt és szállást egy kis segítségért. Ha éppen semmi nem volt, akkor pedig bement a templomba és bebújt aludni az oltár alá.
Péter nagyban szundított, amikor Bütykesz az "elszámolást" végezte, de a füstölt szalonna illata úgy bekúszott hétköznapi , szokványos álmaiba, hogy csak azt vette észre, tábla szalonnák lógnak a diófán.
Azon nyomban fel is ébredt és majdnem megbánta, hogy ilyen hamar véget ért eme füstös álom, amikor meglátta a megrakott kosarat. Nem gondolkodott, csak ahogy volt iszkiri a kosárral eltűnt.
Szaladt vele messzire és amikor úgy gondolta más senki nem üldözheti, lekuporodott egy fa alá , hogy megnézze szerzeménye valódi tartalmát.
Milyen sok finomság! Egy egész hétig mulathat belőle, tán még kap szállást is és ágyban fekhet! Telis tele volt a feje "úrhatnám" ötletekkel.
Ahogy kicsit csillapodott az izgalma, azon töprengett majd visz azért vissza a templomba, mert mégse járja, hogy ellopta onnan, de ott úgyis van , egy kicsi, ha hiányzik, igazán nem baj. Azután azzal nyugtatgatta magát, hogy legalább a felét, na jó a 2/3-dát vissza viszi. Elszomorodott, mert gondolataiban odáig jutott, hogy bizony az egészet vissza kell adnia.
Ahogy ült ott elszontyolodva, meglátta az özvegy Szegény Rozi legkisebb lányát (négy lánnyal áldotta meg az Isten Rozit és a férjét, aki pár hónapja elhunyt)amint krumplit böngész.
Péter felugrott különös mosoly jelent meg az arcán, azután átvágtatott a "kisbutykosi" erdőn ,megkerülve a Roziék házát és a ház konyhai ablakán bekukkantott. Amikor látta senki nincs a közelben fogta és betette a kosarat az asztalra és ahogy jött úgy elszaladt.

Miközben a pap dohogott még magában hová lehetett a kosár, de különösen annak tartalma, egyszer csak eszébe ötlött, hogy a "csapai kéregető" a Péter itt szokott aludni. No mindjárt tudta hova tűnt el az adomány!
No elment Bütykeszhez előadta, hogy bizony az Úrnak szánt elszámolási ajándék eltűnt , de ő tudja hol van és együtt meg is kereshetnék.
Bütykesz azon gondolkodott vajon kinek is lehetett nagyobb szüksége erre az ételre, de azután mindjárt meg is válaszolta: "sokan vannak a szegények".
Igy ketten elindultak a "kisbutykosi" erdő felé és mi tagadás az erdőszélén már érezték ahogy húzza az orrukat a füstölőről frissen leszedett étek illata.
A Szegény Rozi házához érve , betoppantak a konyhába, amelynek asztalán ott volt a kosár. Az asszony csak állt és nézte, ahogy gyermekei boldogan falatoznak, meztelen lábacskáikkal kalimpálnak az asztal alatt és szemük csillogott az örömtől, végre van mit enniük: Micsoda mennyei lakoma!
Bütykesz szeme hatalmasra kerekedett,s nemkülönben a plébánosé is.
Kifordultak a konyhából, majd Bütykesz ennyit mondott:
" Istennek legyen hála!Oda került, ahova szükség volt! "
"Oda"- mondta a plébános , és csendben elballagtak hazafelé.
....

2015. december 16., szerda

Adventi szerelem

Hella ült csendben, gondolatai sem mozdultak, csak hallgatta, ahogy a férfi szívében lüktet az élet.Még nem látta, de már tudta, hogy Ő az, mert mindannyiszor összerezdült, amikor Kedvese megjelent.
Hella várta mindig, minden egyes nap, minden órában, és minden percben rá gondolt.
A férfi pedig mindannyiszor fürkészte szemeivel, nem értette a lányt, sem azt, miért ilyen csöndes, sem azt, mitől nem képes kiverni a fejéből azt a pillanatot, amikor először meglátta.
Igen , nagyon régóta ismerte, de sohasem látta őt, sohasem érzett semmit, sohasem jelentett semmit, csak egy arc a múltból.
De ez most más, egészen más, valami különös, félelmetes érzés. Már rég nem érzett ilyet, egyáltalán régen nem érzett semmit. A férfi ráncolta homlokát és arra gondolt: " Jelentéktelen. Majd elmúlik."
De nem. Nem múlt el.
Minden egyes nap egyre közelebb érezte magához ezt a különös lányt, aki mindig valami felfoghatatlan békét árasztott.
Meleg és megkapó volt a jelenléte és a férfi szerette ezt. Jó volt.Nagyon jó!
Mióta nem is érzett már ilyet?! A férfi el kezdett érezni és egyre mélyebben szerette a titokzatos lányt.
...
Hella megértette, hogy a szavak sohasem fogják elmondani mindazt, ami a lelkében van, azt is, hogy bármit mondana, az nem lenne a teljes igazság és hogy szívében hamarosan döntenie kell.
Hordozta a férfit lelkében és valahol nagyon vágyott rá. Ahogy egymásra néztek, ezt mindketten tudták.
Hónapokig tartott ez a különös szerelem, csakhogy eljött Advent.
Eljött az idő, az ő ideje.
Hella nézte az egyszerű ámde mégis fenséges ruhát, ráhajolt és megcsókolta.
Majd hosszú és mély zokogásban tört ki.
Tudta, hogy sohasem láthatja többé a férfit, sohasem szeretheti , hiszen döntött.
Keserves sírása szép lassan imává alakult, majd megtörölte arcát és felvette a ruhát, hogy megújítsa fogadalmát, amit egykoron Krisztusnak tett.
" Én a Te menyasszonyod vagyok és örökké hűséges maradok hozzád! Légy oltalmazóm, segíts utamon, kísérje áldásod az én életem! Amen"

2015. július 19., vasárnap

Jules Bianchi (1989-2015)




Jules Bianchi  (1989-2015)

Tervekkel, reményekkel telve indultál ezen a pályán. Kiváló pilóta voltál és ki tudja mennyi bajnoki serleget szereztél volna. Az életedben az autóversenyzés volt a legfontosabb. A legjobbak közé tartoztál, mert te is a legjobb voltál.
25 év adatott meg neked, mert azon a rémisztő 2014-es Japán Nagydíjon életed álmai hirtelen megtorpantak.
2015. Július 17.-én éjjel 2.45-kor pedig véget értek.
Nyugodj Békében Jules!

2015. június 14., vasárnap

" Mit is ír a hogyishivják'

KN2013 0803 04
Szerintem erre a szlogenre sokan emlékeznek. Nem, nem arról  van szó, hogy amnéziásak vagyunk és elfelejtünk dolgokat, hanem e fenti mondatnak egy sokkal mélyebb üzenete van. Nevezetesen az, hogy elolvasunk egy hírt és sokszor nem is vesszük észre, hogy  a lényeg az, ami mögötte van.

Kattoghatnék most Orbán Viktor plakátkampányán, de nem teszem, mert nem a Nemzeti Konzultáció  a lényeg és nem is a bevándorlók ügye, hanem a rengeteg eltussolt dolog, a félrebeszélés kormányzati szinten. Vagy úgy is mondhatnám, mint a gyerekek húzkodják ki egymás kezéből - mondván: Ez az enyém! -
az éppen elkótyavetyélt ingatlant,
vagy  Orbán vezér kegyeiért bedobott ötleteiket,
de egy-egy pályázat megszerzéséért is ringbe szállnak.

Összességében akkora káosz van mindenütt, hogy ezt már csak úgy tudja az ember túlélni, ha vagy becsukja a fülét és az ajtaját, ablakát, vagy kimegy az utcára és addig tüntet, míg el nem sodorja, az amúgy is egyszemélyi vezetésből és akaratból álló Fidesz kormányzatot.
"Le Dictateur" ( nevezte igy Juncker az EP találkozón) persze még mindig népszerű olyan embereknél, akik nem tapasztalták meg, hogy milyen is a saját országodban számkivetettnek lenni.
Olyan emberek ezek, akik egészen a legbensőjükből megvetnek mindenkit, azokat, akik az ő szeretett Vezérüket bírálják. Pedig bizony van mit mondani.

Csak az egyszerű ember szemével nézve is jól látható, hogy Orbán Viktort mára már csak jószerével 2 dolog érdekli a foci és a pénz, vagy a pénz és a foci a sorrend lényegtelen. Hogy jutott odáig egy párt, hogy akkora teljhatalmat adjon vezetőjének, hogy még a sajátjai is tartanak tőle?! Ki tudja! Felnőtt emberek, felnőtt ésszel, talán a sok osztozkodás elködösítette az elméjüket,és eszükbe sem jutott, hogy egy nap ők is ellenségekké válhatnak saját Vezérük szemében.
Most aztán megy a harc a pozíciók megtartásáért, most elkezdtek kibeszélni dolgokat, szóval kezdik ráborítani a népre azt a sok büdöset, amit a hosszú évtizedek alatt termeltek.

A nép hallgatja és vagy figyel vagy nem, legtöbben inkább nem, mert ebben biztos volt mindenki, hogy ott, ahol ennyi pénz eltűnik pontosabban, átvándorol egyes emberek zsebébe rendszeresen, ott egy idő után egymást  is kikezdik, majd felfalják a koncon osztozkodók.
Orbán Viktor folyton bedob a köztudatba valami "rágcsálni valót", hogy azon kattogjon az átlagember, akinek még van ereje hozzá, mert az orbáni politikának nagyon fontos része, hogy olyan módon tegye lehetetlenné az emberek életét, hogy azok elvesszenek a mindennapi megélhetés gondjaiban , így nem tudnak felnézni és képtelenek  észrevenni, hogy ettől meg is lehetne szabadulni.
Mindig van tehát újabb "gumicsont" a magyar "rabszolgának", akit a végtelenségig ki lehet zsigerelni, ha munkahelye van akkor azzal, ha nincs akkor pláne.
Mi sem mutatja jobban  a Miniszterelnök kegyeiért dúl a harc, hogy a Belügyminiszter is a közmunka változtatására adott újabb ötletet. Hoppá! Nyilván inog alatta a szék!

Az a helyzet, hogy a magyar sohasem volt hülye és hamar kitanulta az orbáni fogdmeg-húzdmeg politikai manőverezést, így aztán mára már egyre kevesen rágogatják ezeket a "mérgezett falatokat".
Persze még ma is sokan képesek teljesen elveszíteni önuralmukat egy-egy ilyen felvetés kapcsán.

Iskolás koromban sok-sok nagyon is találó és briliáns közmondást tanultam, de nagyszüleim és minden egyszerű ember is ismerte ezeket.
Ilyenkor csak ennyit mondtak: " Bolond lukból, bolond szél fú'!"
De olyat is, hogy : " Nem eszik forrón a kását!"
Na meg hogy : "Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik!"
Akkoriban bölcs emberek éltek ebben az országban, akik nem voltak idegesek és kapkodók, akik tudták, hogy semmi nem tart örökké, és azt is, hogy az igazi érték az életben a kenyér és a békesség.

Ma persze sokkal energikusabbak az emberek, jogokkal élnek és küzdenek és persze vitatkoznak és  változtatnak, de az az egy mindig örök igazság marad, hogy:
"Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát!"

Bizony Orbán Viktor személyisége olyan mértékben pecsét lett a magyar politikán, hogy sokszor úgy tűnik feltörhetetlen. De azért ne felejtsük el, hogy nálánál keményebb, sőt nem egy kegyetlen vezetője is volt már  ennek a falatnyi országnak és mindegyik megtört, vagy elmenekült, vagy éppen eltűnt a süllyesztőben.
Igaz, pusztítást is hagyott maga után bőven és több nemzedéknek kellett felnőni, hogy új életet tudjon kezdeni ez az eltaposott ország.
Most is hatalmas a károkozás- gondoljunk a titkosított iratokra, amelyek sűrűn irt lapjain majd valamikor történészek fognak szörnyülködni- vagy a mostani hétköznapjainkra, arra a rombolásra, ami arról szól, hogy nem munkahelyeket teremt a Kormány, hanem olyan "lehetőséget", ami soha nem fog visszavezetni a munka világába, mindezt tudatosan, azzal, hogy úgy változtatgatja a törvényeket, mint mások az alsót így aztán, nincs aki ide befektessen. Mert a bizonytalan jogi környezet nem engedi, hogy  értelme legyen ide gyárat telepíteni, vagy üzemeket, vagy egyáltalán munkát hozni.
Tudatosan kitervelt dolgok ezek, mint a Questor-mutyi, vagy a Trafikmutyi, vagy a Devizamutyi, vagy az Egészségügy lerombolása, a nyugdíjak elvétele!

Persze felmerül a kérdés, miért is hagyjuk, hogy ez velünk megtörténjen?!
Nem hagyjuk, csak lassan már nem marad eszközünk, hiszen az állampolgári jog is csak névleges, szinte semmilyen ügyet nem tud a magyar intézni, csak "jó vastag pénzért"!
Aztán a minap azt is olvastam és egyre többektől hallom, hogy az ötvenesek a hibásak mindenért, mert éltek a maguk kényelmében és nem tettek semmit.
Én viszont úgy látom, hogy ezek az emberek  ledolgoztak egy életet és most mindent elvesznek tőlük, maradék erejükkel kapaszkodnak abba a kevésbe, amit sikerült megteremteniük, de a mai ötvenesek éltek olyan korban is, amikor mindenki, mindenkit feljelentgetett. Nem volt leányálom.

Az a nagy helyzet, hogy bizony a tudatára ébredt ifjúságnak kell tennie valamit, azoknak a harmincasoknak, akik oly tisztán és még sallangmentesen látják, hogy merre kellene haladnunk, szóval csak rajta, mert ez a ti jövőtök lesz és a gyerekeiteké! Nem belebújni a telefonkütyübe, hanem építsetek új országot! Ez utóbbi sok-sok munkával jár, de a punnyadás helyett sokkal jobb!Én abszolút mellettetek vagyok Kedves Fiatal Generáció, a bánatom csak annyi, hogy ti is beálltatok a sorba és inkább elmentetek az országból máshová dolgozni ( persze értem és megértem a pénz kell) és mindezt egy ember miatt!

Szóval itt a lehetőség tenni kell valamit, tenni, mert nem marad lassan hazánk!

...hogy mit is ír a hogyishivják?
Talán azt, hogy: "Gyáva embernek nincs hazája!"




Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...