Helloviszony

Az a helyzet, hogy mostanság jobban érdekel az emberek viselkedésének feltérképezése, annak a különleges, sokszor bonyolult néha azonban túl egyszerű kapcsolati rendszernek a megfejtése, amit csak egyszerűen Helloviszonynak nevezek.

A Helloviszony, a mai kor terméke. Nagyon szimpla dologról van szó a Hello köszönéshez tartozó sajátos kötődésről.
A Hello, nem Jó Napot Kívánok, ami ugyebár tiszteletteljes megszólítás.
De nem is Szia, ami tegező kapcsolatban lévő emberek között szokás.
De nem is Csá, amit nem csak tinédzserek, hanem lazának tetsző emberek használnak, kicsit lekezelő, kissé modoros stílusban.
A Hello,se nem tegeződés, se nem magázódás, valami, amit pillanatok alatt meg lehet fordítani a bizalmas viszonyból a távolságtartóba és vica versa.
Egyszóval a Hello csak egy üdvözlés lenne, bár messze nem az, ahogy megfigyeltem.
Általánosságban véve pont az az előnye, hogy nem lehet tudni, milyen kapcsolat avagy kapcsolatrendszer van mögötte.
Nem igényel gesztust, mert nem kell hozzá sem meghajolni, sem kezet csókolni, de kezet fogni sem. Semmit. Ezért kiválóan alkalmas minden információ elrejtésére.
És ez itt a lényeg.
A Helloviszony lényege, hogy tökéletesen kiszolgálja azt az elvárást, hogy az ember mögé rejtse gondolatait, érzelmeit, egyszóval kivonuljon a vizslató szemek hatóköre alól és elrejtse mindazt, amit a rejtekben akar tartani.
A Helloviszonyban nem kell döntésre jutni azonnal, hogy azt a másikat kedvelem-e vagy sem, vagy értékelem-e vagy sem.
Nem szükséges magyarázkodni, miért ezt és milyen jogon használja az ember, mert a Hello semleges.

Kapcsolataink kezdete mindig egy köszönéssel indul és ebben azért nagy bakot lőhetünk, szerencsére ezt azért helyre lehet hozni.
Azok az emberek azonban, akik arcról és szemekről olvasnak, vagyis az emberi kommunikáció összhangja alapján értékelik a másikat, szóval nekik a a rejtőzés mesterségük és értenek hozzá, hogyan érjék el, a másik kitárulkozzon.
Nem sok ilyen ember van, de igazából nem a számuk a lényeg, hanem az, amilyen módszert választanak ahhoz, hogy tényleges információt gyűjtsenek másokról.
Nyilván ők a semleges köszönés hívei, mert pont az a lényeg, hogy személyiségük rejtve maradjon, míg a másikról sok-sok dolgot megtudhatnak.

Az emberek szeretnek mesélni magukról, nagyokat mesélni, ezeket meg kell tudni szűrni, az alapján, ahogy a szavakat használják, vagy ahogy gesztikulálnak, vagy a hangmagasságból, vagy az elszólásokból, vagy abból, amennyire disszonáns egy ember összes kommunikációja.
De az emberek másokról is szeretnek sztorizgatni és ebből egész jó kis gyűjtemény keletkezhet.
Szóval a Helloviszony gyakorlatilag egy olyan kapcsolati rendszer, ahol az egyik fél a megnyitó és befogadó, a másik a kontroll nélküli információadó. Azért kontroll nélküli, mert nem is tudja az illető mennyi értékes adatot tud a másiknak feltárni a hablatyolásával.
Valahogy ezt úgy lehet elképzelni, mint egy gondolati turkálót. Ömleszti ki magából mindenki a sok szemétnek tűnő badarságot és van valaki, vagy valakik, akik a sok-sok értéktelennek tetsző dologból kirak vagy kiraknak egy-egy lényeges történetet, mint egy puzzle-t. Nekik összeáll a kép.
Nekik összeillik minden, ők képesek átlátni olyan dolgokat, amik mások nem.
Nyilván itt nem csak az átlagnál magasabb intelligenciáról van szó, hanem egy különleges képességről, ami hátterében akár genetikai plusz produktum  is lehet.
Ezek az emberek máshogy látják a világot, máshogy a körülöttük élőket, sokkal inkább globális rendszerben tudnak gondolkozni, ugyanakkor a legapróbb részletnek is tudják a helyét és memóriájuk lenyűgöző, legalábbis abban, ami érdekli őket.
Másban esetleg feledékenyek is lehetnek, vagy éppen információ-tévesztők.

Sok foglalkozásban lehet ezt a különleges képességet használni, nyilván a zsenialitás itt, ami figyelemre-méltó.
Az átlagember azonban nem igazán törődik ilyesmivel így aztán elmesél dolgokat avval a megjegyzéssel, hogy nem érti miért.
Talán ennyiben meg is nyugodhatunk, mert semmilyen kárunk nem származhat abból, ha valaki okosan felhasználja az általunk elmondottakat, maximum akkor, ha svindlis úton járunk.
A legjobban akkor bukhatunk bele ebbe, ha személyiségünk sötét oldalát akarjuk takargatni, mert azt ezek az emberek azonnal felismerik.
De az átlagember nem foglalkozik információ puzzle-val, csak teszi a dolgát , éli az életét és talán próbál boldog lenni.
Azt gondolom a Helloviszonyos emberek is próbálnak azok lenni, és ez így van jól.

Jó tudni azonban, hogy vannak közöttünk olyanok, akik sokkal, de sokkal mélyebben látják az összefüggéseket, mert abban bízhatunk, hogy képességeiket a javunkra használják.
És ez tényleg így is van.