Csak halkan jegyzem meg.

Különösek vagyunk, mert valahogy mindig úgy érezzük szükséges panaszkodnunk.

Igazából ez onnan jutott eszembe, hogy  az utóbbi időben jó néhány emberrel beszélgettem és valahogy , valamilyen formában mindig az derült ki, hogy mindenki elégedetlen.
Volt aki a kórházi ellátással ( megjegyzem talán jogosan) , volt aki a fizetésével ( azt tudjuk, hogy sohasem elég, nézzük csak a politikusokat, mennyit szenvednek, hogy kevés  a pénzük), van aki az árakkal, és szinte mindenki az emberekkel.
Megjegyzem, kevés olyan emberrel találkoztam, aki mindenkit szeretett volna, leginkább ezt hallottam: őt azért nem szeretem, mert... őt meg azért , mert...

Szóval kivetnivalót mindenben és mindenkiben találunk. Ez egy sajátos mentalitás, úgy beleállunk ebbe a negatív spirálba, hogy csak na!  Mert annyira jólesik kipanaszkodni magunkat a másikra, vagy a dolgaink végett, vagy a munkánk sem tetszik és még a tükör is görbe!
Félünk jól érezni magunkat, mert akkor rajtakapnak bennünket, hogy boldogok vagyunk és ugyebár manapság, ebben a gazdasági helyzetben, hát ez elképesztő!
Meg aztán , aki egy kicsit is boldog az csak más kárára , jegyezzük meg mindent-tudóan!

Pedig igazából meg kellene tanulnunk örülni a jónak, valahogy nem kellene félnünk, hogy boldognak látnak bennünket mások, miért is ne nevetnénk és mosolyognánk az emberekre?!
Annyira kevés időt tölthetünk önfeledten, miért ne tehetnénk meg, hogy amikor módunk van rá és el tudjuk engedni nehézségeinket még ha egy pillanatra is, szóval miért ne engedhetnénk meg magunknak egy maroknyi boldogságot?!
Az élet már csak olyan, hogy sodorja a vízzel a sok szemetet, s ha hisszük ha nem, mindenkinek meg van a maga saját kupaca, amivel meg kell küzdenie, ami elkeseríti, ami tönkre teszi!
Mindenki hurcolja a maga gyötrelmeit, de olykor leteheti azt egy röpke időre és beállhat önfeledten táncolni a többiek közé.

Csak halkan jegyzem meg, hogy a "Minden rosszban van valami jó!" c. mondás nagyon is igaz.
Arra figyelmeztet, hogy ne a rossz eseményen szomorkodjunk,vagy épen dühöngjünk, hanem keressük meg benne azt az egy apró jó dolgot, ami miatt érdemes volt elviselni a nehézséget.
Mert, hogy nincs olyan nap, hogy csak minden rosszul süljön el ( még ha szeretnénk is azt hinni, mert akkor több együttérzést csikarhatunk ki), olyan van, hogy abból a napból csak a negatív dolgokra akarunk koncentrálni, vagy egy emberben csak a sötét dolgokat akarjuk meglátni. Ezzel szemben óriási nehézségek árán akarjuk csak felismerni, hogy vannak embertársainknak jó tulajdonságai is, vagy jó tettei, vagy kedves szavai, vagy, hogy egy adott nehéz eseményben szép dolgok is voltak.

No persze, amikor már mindenkinek elpanaszkodtuk a bennünket ért méltánytalanságot, vagy az adott kiszemelt személlyel kapcsolatos neheztelésünket, hirtelen más színben kezdünk el látni és az események pozitív oldalát kezdjük el fejtegetni, vagy jönnek azok a mondatok, amik így kezdődnek:
Végül is nincs vele bajom, mert amúgy rendes ember...
És végül addig soroljuk, hogy így milyen jó, úgy milyen szép, amúgy milyen okos, hogy kiderül, annyira nincs is bajunk az adott személlyel.

Csak halkan jegyzem meg, tényleg szeretünk panaszkodni, mert az olyan jó érzés, kimondhatjuk az összes gondolatot, átadhatjuk másnak és sitty-sutty mi már jobban is vagyunk, megszűnt  a nyomás bensőnkben, már nem is fáj semmink.
Nekünk nem! De a másiknak, akiről panaszkodtunk , neki igen, mert ő  csak annyit tud meg, hogy problémánk volt a személyével,azt, hogy végül eljutottunk odáig,  nincs is vele bajunk, szóval az az információ nem jut el hozzá! Innentől neki van ellenünk panasza.

Ha pedig azt mondjuk, hogy "olyan felhőtlenül boldog vagyok, mert tudom, hogy szeretnek engem", erre általában az a megállapítás születik közösségileg, hogy : Ez nem normális!

Csak halkan jegyzem meg, mindenki azt erősíti meg önmagában, amit látni szeretne önmaga körül.
Ha valaki mindenáron bánatot és szomorúságot akar és idegességet, az nyugodtan panaszkodjon sokat.

Én mindenesetre inkább boldog akarok lenni és nevetni, szóval általában mindenkit szeretek, általában.
Vannak kivételek: őket ugyanis nagyon szeretem, és van  akit mindenkinél jobban!