Szabadnak lenni!

Azon töprengtem, mi az igazi szabadság, hogyan is fogalmaznám meg?! Létezhet-e  olyan szabadság, amit mindenki egyöntetűen annak fogad el?! Vagy a szabadság is szubjektív dolog?
Amikor másokat kérdezek a szabadságról, akkor valami hasonlót mondanak:

- Nekem az a szabadság, hogy kimehetek a kertbe és ott csend van végre!
- Én, ha igazán szabad akarok lenni elmegyek és vásárolok, vagy csak nézelődöm!
- Nekem már az is megteszi, ha egy nap nincs veszekedés otthon, már attól szabadnak érzem magam!

Ezekből a válaszokból egy dolog kiderül, hogy a jelen helyzetünkből való minimális kilépés is szabadságot feltételez, legalábbis sokak számára.
De roppant érdekes, hogy ezek csak időleges cselekvések, mert nyilván utána mindenki visszatér a "nem szabad" életébe.
Lehet, hogy nem értjük a szabadság fogalmát?! Lehet, hogy nem tudjuk, mi is az szabadnak lenni?!
Egyáltalán megvan még a képességünk a szabadság hordozására, megteremtésére, vagy végképp elvesztünk a mindennapok szürke és életünket felemésztő világában?!

Számomra a szabadság valami tényleges kötelékmentességet jelent, méghozzá a félelem kötelékéé.
Sok-sok évig próbáltam megfelelni elsősorban másoknak és aztán önmagam elvárásainak ( mint kiderült ez utóbbi sokkal magasabb és nehezebb), ez rendszeresen félelemmel töltött el.
Jaj, nem lesz elég jó! Jaj, én nem felelek meg! Jaj, mi lesz, ha elhagynak! Jaj, mi lesz, ha...
És ez így ment, amíg egy nap rájöttem, hogy nincs felszabadítóbb érzés, mint  levetni félelmeimet, nem "jajgatni", hanem hagyni hadd áramoljon az élet és törjön utat magának, ahogyan csak akar.

Ez nem azt jelenti, hogy nem történnek rossz dolgok az életemben, hanem csak azt, hogy már nem félek tőle, minden pillanat örömét az utolsó cseppig kiélvezem, mert a következő már szörnyű lehet, így megtanultam teljes életet élni.

Mindegy, hogy az életünket családban éljük, avagy egyedül, mindegy, hogy gazdagságban, avagy szegénységben, mindegy, hogy anyagi vágyaink beteljesülnek-e vagy sem, mindegy hogy éppen az egészséges életünk részét éljük vagy már a beteget, a lényeg csak az, ne féljünk sem a jelentől, sem a visszaköszönő múlttól, sem a jövőtől!
Ha el tudjuk, fogadni, hogy aminek meg kell történnie ,meg fog, sőt ha azt is megértjük, hogy nincs min aggódnunk, hiszen, amit meg tudunk oldani az nem ok az aggódásra, amit pedig nem tudunk, azon felesleges aggódni, szóval ha mindennek át tudjuk adni magunkat, akkor megismerjük az igazi szabadságot!
Ebbe belefér a vásárlás, a kerti csend, avagy a veszekedés nélküli egy óra, az igazi szabadság a félelem nélküliség, hiszen minden probléma attól nehezebb , hogy a félelem rátelepedik, mert félünk a másik ember reakciójától, félünk attól, hogy amit szeretnénk nem valósul meg, félünk, hogy újabb betegség jön, félünk, hogy valamilyen titkunk kitudódik, félünk a haláltól. Közben elfelejtünk élni, méghozzá szabadon!

A félelem nélküliséget tanulni kell, mert ugyan kisgyermek korunkban úgy éltünk, de szüleink aggódásaiktól vezérelve megtanitatták velünk. Most viszont már felnőtten, tapasztalatokkal telve ismerjük a tettek következményét, annak hatását ránk, már csak azt kell újra megtanulni, hogyan kell félelem nélkül élni!
És így leszünk igazán a Szabadság birtokában!