Csak elgondolkodtam.

Néha hallunk dolgokat, amik töredékek, amik csak az igazság egy részét tartalmazzák.
De máris készen állunk a vélemény-nyilvánításra. Amit nem tudunk azt kiegészítjük azzal, ami velünk már megtörtént. Behelyettesítjük, és a piciny dolog, amit hallottunk egyszeriben kerek történet lesz.

Ugyanígy viselkedünk, ha nem értünk valamit, furcsán bámulunk a másikra, hisszük is meg nem is feltételezésünket és a rosszat választjuk vele kapcsolatban.
Úgy gondoljuk : inkább érjen bennünket kellemes meglepetés, ha mégsem igaz!

Ha nem értünk valamit, kigondoljuk, hogy : biztos ezért és biztos azért, de nem kérdezünk, nem keressük az igazságot, megelégszünk azzal, hogy eddig is mindig mindenki átvert bennünket, az az ember sem lehet különb.

Nem hiszünk abban, hogy besétálhat az életünkbe egy őszinte ember, nem hiszünk a becsületességben, és nem értjük a tisztességet.
De magunkhoz öleljük a hazugságot, elfogadjuk a "mindenki, mindig rossz" végleges ítéletét,  és beletörődötten állapítjuk meg: Biztos így van!

És akkor felkiáltunk, hogy : Micsoda szörnyű világ ez!

De hát mi magunk tesszük azzá! A folytonos kétkedéssel, az alattomos kitalálásokkal, azt érthetetlenségünkkel, a mindig gonosz keresésével, az irigységgel!
Irigykedünk a másikra, pedig nem is ismerjük igazában milyen küzdelmeken megy keresztül!
Összesúgunk a háta mögött, mert nem tudjuk miért hallgat, vagy éppen mit miért csinál!
Szenvtelenül elhatározzuk a másik vesztét, mert nem is akarjuk megismerni, csak azt gondoljuk: nem közénk való!
Sírunk, mert mások bántanak bennünket, miközben mi ostorozunk olyanokat, akik saját kemény keresztjüket hordozzák!
Vajon, miért gondoljuk, hogy különbek vagyunk, vagy különb elbánásban kellene részesülnünk?
Hiszen minden napunkat azzal töltjük, hogy mások életén rágódunk, kegyetlenül meghurcoljuk őket, majd segítségért fordulunk őhozzájuk!
A teljes logikátlanság káoszában éljük napjainkat és ha mégis néha tiszta gondolataink vannak, azt sem arra használjuk, hogy bocsánatot kérjünk a másiktól, hogy ellene bármi rosszat szóltunk, hanem hogy újabb paranoiás képzelgésbe taszítsuk önmagunkat és környezetünket!
Sokszor esünk kétségbe, hogy az életünk mit sem ér, mert mindenki összeesküszik ellenünk!

Pedig semmi mást nem kellene tennünk, mint jót gondolni a másikról!
Nem a Facebook-on kell középső ujjat küldözgetni és egyéb elmétlenségekkel kifejezni dühünket, hanem odamenni a másikhoz és beszélgetni vele!
Kiderülhet, hogy nagyon értelmes ember, jó szándékú és szeretetre méltó. Kiderülhet, hogy azért hallgat, mert nem akar senkit sem feleslegesen zavarni, mert látja, hogy csak méregetik!
Kiderülhet, hogy tőle még tanulhatunk is!
De főképp kiderülhet, hogy minden , amit hallottunk róla csak egy picike kis apróság és valójában feltárul egy gazdag , de nagyon is fájdalmas élet teljessége!

Szóval ne találgassunk, ne képzelődjünk, ne sugdolózzunk, hanem ismerkedjünk és beszélgessünk emberi módon, emberhez méltóan!