Kéretik, nem komolyan venni!
2017. május 16., kedd
2017. május 14., vasárnap
Nagyvonalú vagy nagyképű kijelentéseink?
A minap kedves ismerőseimmel elemezgettünk egy bizonyos viselkedést, amit hétköznapi nyelven csak úgy hívunk: talpnyalás, behízelgés, avagy vak elfogultság a másik oldalon.
Nem lenne ez olyan érdekes téma( sajnos már annyira közismert) ha maga a történet ami kapcsán szóba került nem tartalmazna visszataszítóan túlzó kijelentést.
Emberek közötti kapcsolati viszonyok meghatározásánál nagyon óvatosaknak kellene lennünk, de sokszor olyan fokozati kijelentéseket teszünk, hogy már-már kilóg a lóláb: hazugság!
A történet egyszerű:
Adott egy befolyásos család, akik csak és kizárólag ugyanazon emberek állításait tartják mérvadónak, csak nekik hisznek az igazságtól függetlenül. Így senkit nem hallgatnak meg, pedig nyilvánvaló kisebb- nagyobb "merényletek" és intrikák áldozatai a túlzott bizalom miatt, és ezt belátni nem akarják, inkább becsukják a szemüket és fülüket. Mentségükre legyen mondva, hogy befolyásuk túl rövid idő alatt nőtt nagyra és emiatt nem ismerik a bizalom fokozati lépcsőit, azaz meddig szabad elmenni egy bizonyos szinten a kitárulkozással.
A történet szerint az elfogultság olyan méreteket ölt, hogy a család feje azt a kijelentést tette:
Teljes mellszélességgel kiáll az általa preferált személyek mellett.
( Tehát azokért, akiknek lojalitása sokszor megkérdőjelezhető.)
Némileg elgondolkodtatott a fenti mondat és úgy döntöttem, hogy az illető helyett az Olvasónak teszem fel a kérdéseimet.
Gondoljuk végig, életünk során, hányszor változtattunk véleményt? Vagy éppen hányszor éltük meg azt, hogy elvárásainkat nem teljesítették és csalódottnak éreztük magunkat?
Vagy hányszor fordult elő velünk az, hogy olyasmit tettünk negatív vagy éppen pozitív értelemben, amit nem is gondoltunk volna magunkról? Vagyis hányszor éreztük magunkat csapdában, mert adott helyzetben ostobán , vagy éppen vérlázítóan viselkedtünk?
Ne hazudjunk magunknak, bizony jó párszor volt ilyen!
Tehát, mondhatjuk, hogy nem is ismerjük magunkat igazán, vagy azt is: nem tudjuk biztosan mely helyzetekben hogyan viselkednénk. Nem tudjuk, mit tennénk, ha hirtelen hatalmat kapnánk, vagy éppen fegyvert a kezünkbe, vagy éppen lehetőségünk lenne több száz ember sorsát jobbra fordítani.
Tippelgetünk: Én biztos ezt...én biztos azt... stb.
De nem tudjuk, biztosan csak akkor, amikor egy adott váratlan helyzetbe találjuk magunkat, akkor derül ki igazán, hogy gyávák vagyunk, vagy döntésképtelenek, vagy éppen beindulnak a vészreakcióink és a lehető legjobbat hozzuk ki az elképesztő sokkos állapotból.
Merjünk tükörbe nézni és válaszolni arra a kérdésre: Tudom, hogy mit tennék ebben vagy ebben a helyzetben? Tűzbe tenném a kezem a véleményemért azaz önmagamért?
Biztos?
Ugye , nem!
Aki többet élt már 18 évnél az bizony sorba kapta az emberi kegyetlenség szülte leckéket és szembesült a saját maga éretlenségével, tehetetlenségével. Annak több-kevesebb alkalommal kellett elviselni a megaláztatás bugyrait, az embertársak behízelgő alattomossága következtében kapott óriási sebeket.
Bizony nem könnyű megmondani, kiben bízhatunk és kiben nem, vagy mennyire , milyen mélységig oszthatjuk meg gondolatainkat másokkal, nehézségeinkbe beavathatunk-e bárkit is, vagy egyáltalán nem?!
Sokszor saját családtagjaink is ellenünk fordulnak, ha nekik nem tetszik valamely lépésünk, döntésünk.
Ilyenkor elfog bennünket a düh, mert fájdalmat érzünk, mert képtelenek vagyunk csak a saját szemünkön keresztül nézni az eseményeket , és mert besértődni mindig egyszerűbb!
Nem tudunk és sokszor nem is akarunk megbocsátani, és a bosszún törjük a fejünket.
Ugye, stimmt?!
Idővel talán képesek vagyunk átgondolni józanul, hogy mindez fölösleges és talán sok bosszúságot megspórolhattunk volna, de egyszerűbb a másikat okolni, mint magunkban a hibát keresni.
Szinte minden alkalommal, ha jóindulatúan, segítőkészen figyelmeztetni próbálnak bennünket, hogy egy adott személy visszaél a bizalmunkkal, személyes sértésnek vesszük és a hírhozóra haragszunk.
Tehát, ha ilyenek vagyunk, hogyan mondhatjuk, hogy "kiállunk a másik mellett", amikor még saját magunk gondolkodását sem tudjuk egyenesbe hozni?! Ha abban sem vagyunk biztosak, hogy nem érezzük személyes sértésnek majd azt, ha bárki segíteni próbál nekünk vagy éppen figyelmeztetni az ott toporgó veszélyre?!
Bizony nagyvonalú , de inkább nagyképű és még inkább hazug kijelentés az, ha olyasmit állítunk, hogy a másik mellett maximálisan kiállunk, mert nem tudjuk ki ő, milyen valójában és a hátunk mögött mit tesz!
1. Okosabb a bizalmas , családi dolgainkat magunkban megőrizni!
2. Bölcsebb a vezetői döntéseinket csak azokkal megvitatni, akikkel szemben vagy mellett megfelelő védelmi állást felépítettünk!
3. De mindenképpen fontos, hogy elsődlegesen a saját gondjainkkal foglalkozzunk és ne másokéval vagy ha a sorsunk úgy hozta, hogy szolgálatot kaptunk, akkor legyünk igazságkeresők és másokat e szerint tekintsük objektíven, ne pedig elfogultsággal telve!
Így elkerüljük azt, hogy olyasmit mondjunk, amit később megbánunk, vagy szégyenlünk, mert a téves döntés sokak és sokunk életét teszi még terhesebbé.
Mindig érdemes nyitva hagyni annak a lehetőségét, hogy tévedhetünk, és annak is, hogy becsaphatnak bennünket, mert annyira biztosak a bizalmunkban, hogy belefér némi hazugság vagy manipuláció!
Ne legyünk ezeknek az embereknek az áldozatai! Aki egyszer hazudott nekünk, az máskor is fog, aki egyszer átvert bennünket, máskor nagyobb mértékben megpróbálja!
Értsük meg az emberi természet velejárója a mindenből előny kovácsolása!
S ha már sokan mondják, hogy a " te bizalmasod visszaél a kapott előnyökkel" higgyük el, nem csak azért mert igaz lehet, hanem , mert sohasem szabad alábecsülni az irigy ember éleslátását!
2017. május 1., hétfő
Május 1 és a Lopott idő.
Jobb híján most a gondolatokat és emlékeket vonultatom föl, mert voltak hosszú évtizedek, amikor a Munka Ünnepén közösen végig masíroztunk lakóhelyünkön lufikkal a kezünkben "Éljen Május 1." táblákkal, meghallgattuk a pártvezetők köszöntőjét, de ma már írmagja sincs ennek.
Ha visszagondolok ezekre az évekre, látom magam előtt a sátrakat, ahol a finom virsli és sült kolbász illata betöltött mindent, idővel pedig az elengedhetetlen sörszag.
Ünnepeltük a munkát a Munkás-Paraszt Kormány jóvoltából és azzal a nem kis büszkeséggel, hogy dolgozunk, építjük az országot.
Sokan ma már mosolyognak ezen, de voltak idők, amikor tényleg hittünk abban, hogy a munkának van értéke.
Estig tartó beszélgetésbe , focimeccsekbe, kézilabda játékba csapott át a gondos szovjet felügyelettel töltött szórakozás, de ezzel legtöbben nem törődtünk, mert mindannyian igazán jól éreztük magunkat. Önfeledtek és tudatosak voltunk ( persze akkor még sejtelmünk sem volt, hogy direkt nyomták a gondolkodásunkat a megfőtt virslik alá).
Aztán elmentek a szovjetek , a munkások eltűntek és maradt a parasztkormány, amely büszke szocialistából váltott extra gyorsan, skandáló neoforradalmárrá, keverve egy kis demokratizmussal és leöntve a vallás sajátosan értelmezett cukormázával. ( Igen ez saját, magyar recept.)
Azokon a Május elsejéken ünnepi ruhában sétáltunk és képzeljék: boldogok voltunk.
Volt elég élelmünk, ruhánk ( na persze a VOR / Vörös Október Ruhagyár/ nem volt Yves Saint Laurant , de erről mi nem is hallottunk) és télen tüzelőnk, jártunk nyaralni, na nem Mallorcára, de Balatonra SZOT üdülőbe, és a kitüntetés méltó elismerés volt, nem adogattuk vissza, hogy "nekem ez nem kell, mert a másik is kapott!"
Ma nincs sem virsli, sem sült kolbász, sem sör, viszont az oroszok megint itt kandikálnak a "konyhánkban".
A kormány parasztelitje szakavatatlanul és hozzá nem értően árusít ki mindent de leginkább bennünket.
És képzeljék, most már vannak márkás ruhák, extra ételek és az emberek boldogtalanok.
Az oroszokról jut eszembe életem legunalmasabb Forma-1 futamát szenvedtem végig tegnap, ami Szocsiban zajlott, ahol a futam vége felé tiszteletét tette Putyin elnök.
Akik szeretik az összeesküvés-elméleteket azok most gondolhatnak bármit, talán például ezt: hogy olyan a pálya karakterisztikája, hogy ott az életben nem lehet izgalmas futamot rendezni és talán a Forma-1 új urai( Liberty Media) ezt ki akarják szedni a naptárból. Ne de hát ki mer ellentmondani az oroszok nagy és félelmetes vezérének, aki elődei nyomdokán halad és nem riad vissza semmitől!
Ha meggondolom tőlünk magyaroktól ellopták a Május 1.-et és a tegnapi futam is lopott idő volt.
Ami miatt mégis a címben megemlítem a Lopott időt (In Time), az, az, hogy a 2011-ben bemutatott film olyan fikció, amely mélyen felkavarja az embert, kiszakítja a komfortzónájából ( megjegyzem ez nem is baj) és választ ad arra a cseppet sem elvetendő kérdésre : mi lenne ha nem lenne pénz?
Azt mondja a magyar: Az idő pénz!
Erre alapozva mondhatjuk, hogy a rendező továbbgondolta ezt a mondatot és az idő az életidő, vagyis az emberi élettel fizet mindenki a filmben, életidővel kapja a fizetését és azzal fizet még egy korsó sörért is.
Ha nem tud időt szerezni, csak összeesik az utcán , mert lejár az ideje.
Tyű, mennyire bolondság! Vagy mégsem?
Ma nem az életünkből ellopott idővel fizetünk minden dologért?
Hány ember esik össze az utcán, vagy az otthonában, mert nem tudott fizetni, vagy nem tudott dolgozni és így nem maradt már ideje, hogy újabb levegőt vegyen!?
A filmbéli főszereplő (akit Justin Timberlake alakít) karjaiba hullik édesanyja, mert elfogyott az életideje. Milyen kegyetlen!
Vagy várjunk csak, ma a pénzhiány miatt nem ugyanez történik?
Filmbéli időmilliomosunk azzal érvel, hogy ha kiadja az egymillió évet, akkor elszabadul az idő és mindenki addig él, ameddig meg nem unja. Skandallum!
De ő legalább érvel, akik pénzmilliomosok ma, azok csak szimplán kegyetlenek.
Példálóznak, hogy minden demokrácia így működik, de maguk is tudják, hogy ezt már senki sem hiszi el.
Mivel lehetne zárni egy ilyen megemlékezést, talán némi édes-kesernyés humorral. aminek ugyan köze nincs a Május 1.-hez, de magyar és olyan időkről szól, ami ugyanúgy nem volt mulatságos, mégis Keleti Márton nagyszerű rendezésében zseniális színészekkel előadva jókedvre derített: A tizedes és a többiek-1965
https://youtu.be/qT5TSFEcofc
2017. március 5., vasárnap
Családi album: a köztisztelet
Az utóbbi napokban sokszor elém került ez a szó, hogy köztisztelet. Történések és események folytán bukkant fel bennem, no meg azért is, hogy bizonyos emberek viselkedését jobban megértsem.
Maga az eseménysor, ami kiváltotta nem érdekelheti az olvasót, de reményeim szerint a családi album ezen története igen.
Akik emlékeznek a 60-as 70-es évekre itt Dunapatajon, azok tudják, hogy ezen időszak köztiszteletben álló személyei közé tartozott Boldizsár János az Édesapám és Boldizsár Jánosné született Györök Julianna az Édesanyám.
Sokakat meg kellene említenem ezen időszakból és csak azért nem teszem, mert félő hogy valaki ki marad a felsorolásból. Azonkívül halványulnak egyre jobban az emlékeim és már sajnos kevesen vannak, akik teljesen valós történeteket tudnának felidézni.
Azon gondolkodtam mit is jelent köztiszteletben állni? Mire kötelezhet ez egy sarjat ( azaz jómagamat), mit várhat el az a diaszpóra ahol én most élek a kisvárosom tőlem, mint Boldizsár lánytól? Ki és milyen ember legyek én? Hogyan és miképpen kellene megvívnom a csatáimat, vagy olvadjak be a csendes belülről őrlődő sokaságba?
A válasz ott lehet, ahol a szüleim példája.
![]() |
| A kép 1992-ben készült |
A Mesterokleveles fiatalember nem csak kőműves lett, hanem tervezett házakat , költségvetést készített és természetesen ismerte szakmájának minden csínját-binját.
Ezért lett ő éppen Dunapataj Nagyközségi Tanács Építésvezetője és keze alól precíz munkák kerültek ki.
Édesanyám a foktői "szép lányok legszebbike" szintén a Foktői Tanácsnál dolgozott az 50-es években és amikor édesapám ott épített éppen megbízásból a 2 fiatal egymásra talált.
Dunapatajra költöztek és itt bérelték a Jókai utca 2. sz. alatti házat, amit később meg is vettek.
Édesapám nagyon szigorú ember volt, okos, intelligens, de jó modorú, tisztelettudó. Kedves embernek ismerték a munkahelyén, mint ahogy Édesanyámat is.
![]() |
| Édesanyám 1956-ban |
Édesapám gyalog járt dolgozni, hiszen nem volt messze a Tanács épülete, végighaladt a falu utcáin és mindenki előre köszönt neki. Megemelték kalapjukat a férfiak és sokszor a nőket sem tudta megelőzni a köszönéssel. Édesanyám riselinezett, ezért sokat járta a falut kerékpárral ide-oda szaladt beszélgetett az asszonyokkal, de mosolygós volt és jókedvű. Szinte mindig énekelt. Hajnalban 3 órakor kelt, hogy készítse a gépi hímzéseket, mert reggel bennünket kelteni kellett reggeliztetni, iskolába indítani, aztán bevásárolni és délre a forró ebédnek az asztalon kellett lennie, mert Édesapám akkor ért haza. Pontban déli harangszókor ebédelt. Aztán vissza a hivatalba és még este is dolgozott otthon.
Édesanyám leckét íratott velünk elvégezte a házi teendőket és varrt és énekelt és varrt és énekelt. Boldognak látszott, pedig sok-sok szenvedésen ment keresztül. Édesapám vele együtt fütyörészett, különösen, ha szombat vagy vasárnap hajnalban halat fogott, ő is boldognak látszott, pedig nehéz terheket hordozott.
Tavasszal , nyáron, vagy ősszel gyakran elmentek vasárnap délután sétálni a faluba. Édesanyám belekarolt édesapámba és sétáltak és ki tudja miről beszélgettek, tervezgettek.
Gyakran megszólították őket, hogy " János bácsi, János bátyám, vagy Jucikám nem lehetne-e, mert ilyen és ilyen gondom van" és ők mindig azt mondták: "jöjjön be holnap reggel , megbeszéljük" vagy " szaladjon el holnap reggel hozzánk és segítek".
Szóba álltak az emberekkel, hogylétük felől érdeklődtek. Olykor bementek a "Cuki ' bácsihoz süteményt enni és persze mi is kaptunk.
Hetente egyszer a barátaikkal összejöttek és beszélgettek, kártyáztak, nevetgéltek.
Sem Édesapám, sem Édesanyám nem ivott, csak, amikor ünnepi alkalom volt, vagy a termelőszövetkezeti zárszámadásokon köszöntően koccintottak. Szolidan és szerényen viselkedtek és soha nem beszéltek közönségesen vagy csúnyán, hiszen tisztelték egymást és mindenkit.
![]() |
Nem lenne az, ha nem 2017-et írnánk, ahol ezek az értékek és maga a köztisztelet teljesen kihalóban van.
Ma, ahol senki sem ér rá a másikat meghallgatni, ahol a tiszteletlenség a csúnya beszéd a kirívó viselkedés a gyűlölet és undokság alapja a kasztbéli befogadásnak, ma, ahol kinevetik azt, aki megkérdezi a másikat: Hogy vagy? Hogy érzed magad? Ma, amikor a nevetést és az éneklést felváltotta a gúny, az alattomos árulkodás és a munkafintor.
De bevallom őszintén én még a legnagyobb fájdalmak közepén is tudok énekelni és mosolyogni, mert Édesanyám mindig azt mondta: "Szorítsd össze a fogadat és tűrd el a nehézséget, mert azon erősödsz!"
Édesapám pedig:" Szeresd az Igazságot, mert az ad pihentető álmot!"
Élete vége felé már tudta, hogy az Igazság maga a fájdalom.
De én megtanultam összeszorítani a fogamat és elviselni a szenvedést.
Ahogy visszatekintek rájuk , mindig előttem van az a csodálatos két ember, akik annyira szerették egymást, akik a lágy nyári szellőben sétálnak Dunapataj rögös utcáin és bár nem adatott meg nekik, hogy ma is itt legyenek, de mindig benne élnek a szívemben.
Nekem pedig az a feladatom, hogy zűrzavaros fiatalságom után , ma, itt Dunapatajon kövessem az ő példájukat, szeretetben, jóságban, tisztességben, becsületben , hosszan tűrésben. Meghallgassak mindenkit és segítsek , akin csak tudok! Mert, mindazok, akik emlékeznek Boldizsár Jánosra és az ő csodálatos feleségére Jucikára, ők mind ennek az örökségnek a továbbvitelét várják tőlem.
A pataji idősek nagy része tudja, hogy a köztisztelet komoly elvárást ró a gyermekre is és velem még ma is szeretettel és jószívvel vannak mindazok, akik a szüleimet ismerték.
Édesapám és Édesanyám jogán szereztem a pataji emberek megbecsülését, már azokét, akik még ezen szavakat eredeti értelmükben ismerik.
Ez a jog pedig kötelez engem, hogy őszinte és tiszta ember maradjak!
Édes teher ez, bár még ma is itt lehetnének velem!
Áldja meg Őket a JóIsten!
2017. február 10., péntek
Levél Teliszáj Borinak
Kedves Bori néném!
Ne haragudjék, hogy levelemmel zavarom, de olvastuk mú'tkor az újságban kend eszmefuttatását a Józsimmal, oszt értettük is meg nem is, de Józsim aszonta, hogy mindenképpen írjak le mindent nénémnek, hogy tájékozottabb legyen a világ dolgaiban.
Na mer' itt mifelénk Rekettyén is történnek dó'gok, oszt mi ugyi nem tugyuk jó' mögfogalmazni, no meg néném mégiscsak tudós ezökbe a dó'gokba.
Szóval jól vó'nánk, csak hát Józsimnak igen sok az idegszála, azt ugyi hamar táncra perdülnek, mer' olyan főnökei vannak, hogy egy se tugya, hogy mit köll csinálni.
Józsim: tugya Néném hol dó'gozik ( nevet nem írhatok, mer' azt mondta a Józsi, hogy mindönkit lehallgatnak, oszt amiről nem tugyák, hogy gondolom, azt nem tugyák, No!) Én nem igazán értöm, de hát a Józsim jó embör és igön okos is, mert csak egy pofont ad, mer' azt mondja, hogy :
" A módjával adott mores az asszonyt visszatartja, de azért dó'gozni is tud és még ragaszkodik is! A két pofon mán elűzi az aszonyt más karjába, oszt onnan nem löhet visszahozni, se így , se úgy!"
Szóval jó helye van a Józsimnak, csak a főnöke az kissé ügye fogyott, mer' sohase jut eszébe, hogy mit köllene csinálni oszt csak ténförög és ténförög, aztán megjelenik a Nagyvezír ( má Józsim így híjja) oszt jó alaposan szájba ordibál mindönkit, hogy : Nem látjátok a munkát a szömötöktűl! Mög felordibálja az összes ördögöt az üst mellöl, oszt amikor , lemegy a vér az agyábú, akkor megnyugszik oszt elmögy.
No ezért kuszás a Józsim idegjei.
Szögény Józsim sokat dógozik, vagy legalábbis vár a munkára, van, hogy iccaka gyün haza, oszt mán a gyerökök neve sem mindig jut eszébe. Na mongyuk annyi pálinka után nem csodálom, de hát az ideg! ugyi az ideg!
Mútkor is azt kérdi, hogy a Katinka jól tanul-é. Mondok neki: Milyen Katinka, hát nekünk nincs is lányunk, csak fiunk!
No, akkor belevörösödék és aszongya, "ebbe a sok idegbe mán azt sem tudom, hogy te milyen gyerököket hordasz haza a kórházból!"
Hát- mondok neki- amilyet csinász!
Na, arra a hétre megvót a mores.
Na tény , ami tény Józsim mostanság mán nem munkásgatyába mögy dó'gozni, hanem farmerba, meg kockás ingbe oszt illatoztatja is magát.
Aztán, amikor kérdeztem, hogy mi ez a nagy urizálás, azt mondta, hogy: Terus , az idegeimet nyugtatja a szípség!
Hát jó!- mondok - én elhiszöm, de akkor mér' nem inkább a Böske ( tugya néném a tehén) tőgyeit nézegeted, mer' azok is szípek, pláne, hogy sok tejet adnak.
Na Józsim azt mondta: Terus te ehhez alulművelt vagy!
No elmöntem kilesni a Józsimat, hát látom ám, hogy a Nagyvezírrel iszogatnak,- mer' má megint nem volt munka- oszt a Karvajmarcsa ( tugya, amelyiknek olyan hosszú vörös körmei vannak) ott illegette a hatalmas hátsóját az én Józsim előtt. A Nagyvezírnek meg a dudáit nyomkodta a szeme közé, az mög ahogy be volt pánikolva a sok piátúl, alig találta meg a a Marcsa két műmellét. No , de a Marcsa is esött, kelt, mint a házipiskóta.
Én mög csak néztem, hogy mi fog ebből kikerekedni.
Hát a Józsim hamar földre kerű't , ő ugyi egész nap védőitallal várja a munkát. A Nagyvezír az bírta, rajta látszott, hogy a dóg'ának nagy része nem a várakozás. Hanem képzelje néném a Marcsa elkezdött hányni, oszt közbe meg pörgött, úgyhogy beterítött mindönkit, aki nem ugrott el. Még majdnem éngöm is, de hát én azért messzebb vó'tam.
Na meguntam, oszt odamentem a Józsimér' jó hatalmasat vertem a képire, egyet-kettőt, de vót az vagy öt is, azt hazahurcolásztam.
A Marcsa meg mán mivel nem látott el kezdett csücsöríteni én meg lehúztam a térdre esött Sanyi ( tugya néném az agromómus) gatyáját oszt odanyomtam a Marcsa pofáját, had agyon rá egy cuppanósat.
Na hazavittem a Józsit, oszt másnap mondok neki:
"Idefigyelj édös uram! Én vagyok az alulművelt? Na akkor ebből kifolyólag mondok néked valamit! Ha még éccő farmert, mög konyhamintás ingöt húzol föl, akko' vidd magaddal az egész kölnidet is, meg a munkás bazárodat, mer' ide többé nem teszed be a részög pofádat, oszt a Karvajmarcsa tőgyein nevelheted a jövődet, vagy a Nagyvezír kalandparkján!"
Na a lényög, ami lényög azúta csönd van, szípen bejár az uram várakozni a munkára, kapja is a pízt rendesen, ámbár az utóbbi időben kicsit fura , mer' van hogy énekelni kezd és azt mongya, hogy ződ angyalokat lát.
Biztos az ideg! Tuti az ideg!
No hát mi mögvagyunk néném: A Jánoska már nem hord pelenkát, ugyi nyócadikba már nagyon égés. Pistikénk szépen eszik egyszerre mozgatja a fülit közben , nagy embör lesz még belüle. A Kicsi Józsi meg csak olyan mint a drága édösapja várakozik az első szóra, amit majd csak 10 évesen ki tud mondani. Mi nem eröltetjük, hagy érjön még a gyerök!
Zárom soraimat.
Sokször öleli: Terus Józsi, Kis Józsi Pistike, Jánoska ( és a Böske is)
Ui: Ha van kendnek ideje, szépen kérjük válaszoljon!
2017. január 29., vasárnap
Szárnyak nélküli Ifjúság...
Azon tűnődtem, milyen lehet ma fiatalnak lenni?!
Hogy állunk lehetőségek terén, ami a tanulást illeti, vagy éppen a magánéletet? Mire is lenne igénye egy mai iskolásnak, vagy éppen mi az, amiben ki tudná magát teljesíteni?
De közelebbről nézve, mennyi esélye van annak, akinek nincs elégséges anyagi háttere, vagy kapcsolatrendszere, hogy főiskolán, egyetemen tanuljon?
Azonban, ahogy körülnéztem az orbáni és nem orwelli "1984"-ben azt találtam a legfőbb kérdésnek: valójában van-e szükség főiskolai vagy egyetemi végzettségre? Kell-e tanulni bármit is a közgazdaságtanon kívül, mert jelenleg bármit, bármikor a saját képére átírathat a fennálló rendszer, azaz minden eddigi szabálytól el lehet térni !
Igaz, nincs semmi sem kőbe vésve, csak agyagba és mire az megszáradna, már újraformálják.
Az a nemzedék, aki látott már más rendszert, tudja, hogy voltak idők, amikor a tanulás a tudás erénynek számított és a viselkedési szabályok betartása különös elismerést váltott ki mindenkiből.
Ma azonban, sem a műveltség, sem az okosság sem a tudás nem jelent különösebbet, sőt van ahol hátrányt. Viselkedési szabályok terén pedig visszaestünk vagy 300 évet.
Ha jól emlékszem egykoron szinte minden ember felismerte, ha valaki hazudik, ma már azt nem ismerjük fel, ha valaki igazat mond és ha mégis, őt tartja a társadalom nagy része bolondnak. Mert az őszinteség olyan , ami szégyenfalra kívánkozik.
Az őszinteség sebezhetővé tesz és manapság mindenki még a gondolatait is kipucolja a fejéből, nehogy belelásson a "Nagy testvér", hiszen a szlogenek kántálása is azért van, hogy saját gondolataink helyébe beültessük és higgyük azt, amit kell!
Igen, Magyarország szlogenek terén mindig kreatív volt, de ne felejtsük el, hogy ezek csak üres mondatok, sőt nem is mondatok csak valami, amit kimondunk, de értelme nincs!
Megkaptam én is Kormányunk legújabb szlogengyüjteményes füzetét, amelyben az elért eredményeket sok-sok képpel, kevés lényeggel és semmilyen bizonyítékkal teletűzdelték a PR-osok.
Az első, ami miatt szomorú lettem, hogy erre a különleges papírra nyomták, és ezért még eltüzelni sem lehet, már ha nem lesz aktuális, most még biztos az, tehát megtartom és megnézem minden nap!
Igazán figyelemmel lehetne az ezért felelős team, hogy pont most, amikor a Levegő Munkabizottság annyit dolgozik, hogy bebizonyítsa milyen ártalmas a fafűtés ( csak a lakossági) nem megengedhető, hogy környezetszennyezésre alkalmas kiadványokkal terítsék be a polgárokat, hiszen ezt majd csak a szelektív hulladékba lehet betenni.
Szóval Ifjúság, milyen lehetőségeid vannak!
Szomorú, de azt kell hogy mondjam, a bizonytalanságból eredő ügyeskedés jelenleg a megélhetés egyetlen valós forrása.
Vagy a politika? 89 óta egyre jobban erősödik bennem is valami, méghozzá az az érzés, hogy a Politika nem azt az országot építi, amit mi az egyszerű halandók. Nem lenne baj, ha békén hagynának bennünket, ha a politikai zavargásokat egymás között rendeznék, mi pedig egyszerű állampolgárok dolgoznánk, kapnánk a fizetést és megélnénk, méghozzá jól!
A baj az, hogy a politika beleszól a mi becsületes életünkbe, mi viszont, akik állítólag őket választottuk, hogy a mi érdekünkben hozzanak megfelelő intézkedéseket, szóval mi bele sem szólhatunk a saját sorsunkba.
Bevallom őszintén egy cseppet sem érdekel a a különböző politikai pártok szappanoperáinak 8965. része sem, és nem tud meghatni, hogy egymás anyját szidják és hogy mindenféle vádakkal illetik egymást avagy köpködnek stb. Ez az ő szégyenük!
Ha nem volt gyerekszoba, hát nem volt!
Viszont ennyi év alatt már ideje lett volna némi illemet, viselkedést tanulni!
Bizonyára észrevette az olvasó, hogy nem tudok sok javaslatot tenni a ma fiataljának, miként tervezze az életét. Mert nem lehet tervezni, ugyanis nincs mire. Ami ma létezik és a legkeresettebb, az holnapra már a süllyesztőben van. A pénz csak arra jó, hogy korrumpálódjon mindenki, mert míg ma tisztességes lenne kifizetni ezt vagy azt, holnapra már csúszópénz lesz belőle a törvényi változások miatt. De még az is meglehet, hogy amit ma kifizettünk, holnap visszamenőlegesen büntetendő cselekmény.
Akkor mi a megoldás?
Az alapokat kell újra letenni.
Egyszerű logika: homokos talajra nem építünk házat!Ezt minden igazi mesterember tudja!
Ez pedig a mai fiatalságra vár!
A felépített ingatag házat le kell rombolni, biztos új talajt keresni , hozzáértő szakemberekkel megterveztetni , és mesterekkel megépíttetni a Jövő Házát.
Ugyanis abban tud biztosan működni minden: a lift, a világítás, a fűtés a számítástechnika , a tervezés, a kísérletezés, az oktatás, az egészségügyi ellátás és a biztos párkapcsolat , a családalapítás.
Hát ez volna a feladat, erre ugyanis a fiataloknak van nem csak energiájuk, de kiváló tudásuk, lelkiismeretük, tisztességük! S talán nem lenne olyan nehéz e feladatok közepette megismerni azt a társat, akivel az életüket le tudnák élni! Hiszen a közösen azaz az együtt épített jövő az, amire a közös vagyis a családi életet lehet alapozni!
Nagy falat, de vigasztaló, hogy nem kell egyedül csinálniuk, ott vagyunk mi hétköznapi emberek a hátuk mögött, hogy támogassuk őket!
Hogy állunk lehetőségek terén, ami a tanulást illeti, vagy éppen a magánéletet? Mire is lenne igénye egy mai iskolásnak, vagy éppen mi az, amiben ki tudná magát teljesíteni?
De közelebbről nézve, mennyi esélye van annak, akinek nincs elégséges anyagi háttere, vagy kapcsolatrendszere, hogy főiskolán, egyetemen tanuljon?
Azonban, ahogy körülnéztem az orbáni és nem orwelli "1984"-ben azt találtam a legfőbb kérdésnek: valójában van-e szükség főiskolai vagy egyetemi végzettségre? Kell-e tanulni bármit is a közgazdaságtanon kívül, mert jelenleg bármit, bármikor a saját képére átírathat a fennálló rendszer, azaz minden eddigi szabálytól el lehet térni !
Igaz, nincs semmi sem kőbe vésve, csak agyagba és mire az megszáradna, már újraformálják.
Az a nemzedék, aki látott már más rendszert, tudja, hogy voltak idők, amikor a tanulás a tudás erénynek számított és a viselkedési szabályok betartása különös elismerést váltott ki mindenkiből.
Ma azonban, sem a műveltség, sem az okosság sem a tudás nem jelent különösebbet, sőt van ahol hátrányt. Viselkedési szabályok terén pedig visszaestünk vagy 300 évet.
Ha jól emlékszem egykoron szinte minden ember felismerte, ha valaki hazudik, ma már azt nem ismerjük fel, ha valaki igazat mond és ha mégis, őt tartja a társadalom nagy része bolondnak. Mert az őszinteség olyan , ami szégyenfalra kívánkozik.
Az őszinteség sebezhetővé tesz és manapság mindenki még a gondolatait is kipucolja a fejéből, nehogy belelásson a "Nagy testvér", hiszen a szlogenek kántálása is azért van, hogy saját gondolataink helyébe beültessük és higgyük azt, amit kell!
Igen, Magyarország szlogenek terén mindig kreatív volt, de ne felejtsük el, hogy ezek csak üres mondatok, sőt nem is mondatok csak valami, amit kimondunk, de értelme nincs!
Megkaptam én is Kormányunk legújabb szlogengyüjteményes füzetét, amelyben az elért eredményeket sok-sok képpel, kevés lényeggel és semmilyen bizonyítékkal teletűzdelték a PR-osok.
Az első, ami miatt szomorú lettem, hogy erre a különleges papírra nyomták, és ezért még eltüzelni sem lehet, már ha nem lesz aktuális, most még biztos az, tehát megtartom és megnézem minden nap!
Igazán figyelemmel lehetne az ezért felelős team, hogy pont most, amikor a Levegő Munkabizottság annyit dolgozik, hogy bebizonyítsa milyen ártalmas a fafűtés ( csak a lakossági) nem megengedhető, hogy környezetszennyezésre alkalmas kiadványokkal terítsék be a polgárokat, hiszen ezt majd csak a szelektív hulladékba lehet betenni.
Szóval Ifjúság, milyen lehetőségeid vannak!
Szomorú, de azt kell hogy mondjam, a bizonytalanságból eredő ügyeskedés jelenleg a megélhetés egyetlen valós forrása.
Vagy a politika? 89 óta egyre jobban erősödik bennem is valami, méghozzá az az érzés, hogy a Politika nem azt az országot építi, amit mi az egyszerű halandók. Nem lenne baj, ha békén hagynának bennünket, ha a politikai zavargásokat egymás között rendeznék, mi pedig egyszerű állampolgárok dolgoznánk, kapnánk a fizetést és megélnénk, méghozzá jól!
A baj az, hogy a politika beleszól a mi becsületes életünkbe, mi viszont, akik állítólag őket választottuk, hogy a mi érdekünkben hozzanak megfelelő intézkedéseket, szóval mi bele sem szólhatunk a saját sorsunkba.
Bevallom őszintén egy cseppet sem érdekel a a különböző politikai pártok szappanoperáinak 8965. része sem, és nem tud meghatni, hogy egymás anyját szidják és hogy mindenféle vádakkal illetik egymást avagy köpködnek stb. Ez az ő szégyenük!
Ha nem volt gyerekszoba, hát nem volt!
Viszont ennyi év alatt már ideje lett volna némi illemet, viselkedést tanulni!
Bizonyára észrevette az olvasó, hogy nem tudok sok javaslatot tenni a ma fiataljának, miként tervezze az életét. Mert nem lehet tervezni, ugyanis nincs mire. Ami ma létezik és a legkeresettebb, az holnapra már a süllyesztőben van. A pénz csak arra jó, hogy korrumpálódjon mindenki, mert míg ma tisztességes lenne kifizetni ezt vagy azt, holnapra már csúszópénz lesz belőle a törvényi változások miatt. De még az is meglehet, hogy amit ma kifizettünk, holnap visszamenőlegesen büntetendő cselekmény.
Akkor mi a megoldás?
Az alapokat kell újra letenni.
Egyszerű logika: homokos talajra nem építünk házat!Ezt minden igazi mesterember tudja!
Ez pedig a mai fiatalságra vár!
A felépített ingatag házat le kell rombolni, biztos új talajt keresni , hozzáértő szakemberekkel megterveztetni , és mesterekkel megépíttetni a Jövő Házát.
Ugyanis abban tud biztosan működni minden: a lift, a világítás, a fűtés a számítástechnika , a tervezés, a kísérletezés, az oktatás, az egészségügyi ellátás és a biztos párkapcsolat , a családalapítás.
Hát ez volna a feladat, erre ugyanis a fiataloknak van nem csak energiájuk, de kiváló tudásuk, lelkiismeretük, tisztességük! S talán nem lenne olyan nehéz e feladatok közepette megismerni azt a társat, akivel az életüket le tudnák élni! Hiszen a közösen azaz az együtt épített jövő az, amire a közös vagyis a családi életet lehet alapozni!
Nagy falat, de vigasztaló, hogy nem kell egyedül csinálniuk, ott vagyunk mi hétköznapi emberek a hátuk mögött, hogy támogassuk őket!
2017. január 14., szombat
Teliszáj Bori ezúttal a Facebook posztokról
Szervusztok Kedveskéim!
Túlvészeltük a Péntek 13.-át, már aki, mert speciel az én fekete macskám aznap reggelre meghót. Így már nem tölti be az őt megillető babona szerepét.
Vót itt eső, meg hó, meg havas eső, meg dara, meg jég, ahogy illik, nem is emlegetném, ha nem áztam volna el bundabugyistul együtt.
Posztolni akartam a fotót, valami frappáns szöveggel, de előtte gondoltam körülnézek, mire vevők a világban.
Sok érdekeset találtam, pláne ami a helyesírást illeti.
Nem tudom, hogy kik készítik ezeket a kis üzenetfalatkákat, de hogy némelyeket vissza kellene ültetni nyelvtan órára az biztos!
Most nem tudom, hogy úgy hívják-e, de a lényegen mit sem változtat, azon az órán megtanultunk helyesen írni magyarul. Már aki! De azért a magyar nagyon fontos nyelv és biza nem árt, ha tudjuk, hogy egy szónak több jelentése s van, pláne , ha nem megfelelően írjuk le.
Abba már bele sem merek gondolni, hogy ezen Facebook vitézek, angolt, németet, vagy franciát is tanulnak, -mert kötelező egy másik nyelv is az iskolában vagy munkahelyen- ott vajon miket alkothatnak helyesírás címén!?
Mindjárt az első szösszenet amit bemutatnék, egy igazi gyöngyszem:
Túlvészeltük a Péntek 13.-át, már aki, mert speciel az én fekete macskám aznap reggelre meghót. Így már nem tölti be az őt megillető babona szerepét.
Vót itt eső, meg hó, meg havas eső, meg dara, meg jég, ahogy illik, nem is emlegetném, ha nem áztam volna el bundabugyistul együtt.
Posztolni akartam a fotót, valami frappáns szöveggel, de előtte gondoltam körülnézek, mire vevők a világban.
Sok érdekeset találtam, pláne ami a helyesírást illeti.
Nem tudom, hogy kik készítik ezeket a kis üzenetfalatkákat, de hogy némelyeket vissza kellene ültetni nyelvtan órára az biztos!
Most nem tudom, hogy úgy hívják-e, de a lényegen mit sem változtat, azon az órán megtanultunk helyesen írni magyarul. Már aki! De azért a magyar nagyon fontos nyelv és biza nem árt, ha tudjuk, hogy egy szónak több jelentése s van, pláne , ha nem megfelelően írjuk le.
Abba már bele sem merek gondolni, hogy ezen Facebook vitézek, angolt, németet, vagy franciát is tanulnak, -mert kötelező egy másik nyelv is az iskolában vagy munkahelyen- ott vajon miket alkothatnak helyesírás címén!?
Mindjárt az első szösszenet amit bemutatnék, egy igazi gyöngyszem:
Igen, szerintem is édes baba Kedveskéim, ugye mosolyt fakaszt az ember arcára! Csak egy idő után tűnik fel az olcsó szlogen hibái.
Nekem legalábbis nagyon " bántsa" a szemem, hogy az alkotó szavaival éljek.
Aszongya az üzenet megfogalmazója:
" Mond, miért bántsuk egymást hisz bánt minket az élet!"
Na most, ha: mond, akkor azt fejezem ki, hogy ő mond valamit! ( Egyes szám 3. személy.)
Pl: Laci mond egy igent mindarra, ami elhangzott.
De itt nem erről van szó! Itt felszólít az író, hogy mondd! Vagyis gondolkodj el, értsd már meg, hogy ez így nem jó!
És nem is jó, mert biza két d az az egy! A "bántsuk" az pedig bántjuk.
Na és nincs vége : ott az alján: "Csak mert!"
Ez nem egy mondat, olyan nincs a magyarban, hogy "csak mert", olyan a zombivilágban létezik, tudjátok:" a keveset tanultam, mert kevés órára jártam és akkor is nyomkodtam a telefonomat" miliőben.
Az értelméről és a velős mondandójáról csak annyit: Ha már belefogtunk Kedveskéim ilyen nehéz munkálatba , akkor gondoljuk át az üzenet lényegét.
Elég sovány filozófia, hogy az élet bánt bennünket! Egy frászt, mi magunk vagyunk olyanok, hogy folyton másokon köszörüljük a nyelvünket, magunkat pedig a tökéletesség oszlopainak tartjuk.
Van, akinek a vérében van a veszekedés, civakodás és képtelen békében élni!
Ennél a mondatnál még az is szebb lett volna: Éljünk békességben egymással mert, úgy az ölelés és a szeretet is őszinte lesz!
A " Kis krapek" mosolya pedig átviszi a szívekbe az üzenetet.
Bár ennek kapcsán azért így is eljutott valamilyen üzenet hozzám, nevezetesen az, hogy: de elverném vonalzóval az ujjait annak, aki ilyen sok hibával irogat!
Van ám másik is! Íme:
Való igaz, hogy Jézus mondott ilyet! Csak azt két gy-vel írjuk, tudjátok Kedveskéim!
"Csak higgy!"
Higgyétek el nekem ez bizony így van, egyébként az ember hitére nincs befolyással, hogy magyarul hogy írjuk, csak ez is "bántsa" az ember szemét is, meg a fülét is!
Olvasgattam kommenteket, ott is, telis-tele volt minden hibával, mintha csak ez lenne a természetes. No meg, csúnya szavakkal, meg átkozódással.
No, így aztán elvetettem a gondolatot, hogy az én mulatságos képemet feltegyem, pedig szép, csipkés bundabugyiban áztam el, olyat már manapság nemigen látni!
Mindenesetre Kedveskéim a helyesírást azért gyakorolni kellene sokaknak, mert ez a nyelv igazi, szépséges és nincs még egy ilyen a világon.
Mert, ahogy Gróf Széchényi István is a lelkünkre kötötte: " Nyelvében él a nemzet!"
Na, de nem csak a beszélt nyelvben, hanem az írottban is és kiváltképpen a műveltben.
Elbúcsúzom Kedveskéim, legyetek bátrak és merjetek tanulni, higgyétek el, sohase késő!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Elképesztő...
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
Március 17. hajnali 3 óra, nézem a legújabb fejleményeket, látom a megszületett újabb rendelkezéseket, amelyek sokakat érintenek, vállalko...
-
Bárki, aki járt mostanában Dunapatajon a Petőfi utcában ( márpedig sokan teszik ezt, mert az Önkormányzathoz ügyes-bajos ügyüket igen soka...









