Valahogy az ember megszokta a napi hírekben megjelenő tragikus eseményekről szóló beszámolókat. Megszokta, mert mindig valahol, valakiknek elborul az elméje, avagy sérelme van és ezért erőszakhoz folyamodik.
Talán amit igazából képtelenség felfogni és megérteni az az öncélú kegyetlenkedés, amit az Al-Kaida ma már Iszlám Államnak nevezett terrorista csoportosulás hajt végre.
Abu Bakr al-Bagdadi, aki magát már Kalifának nevezi elképesztő brutalitásra buzdítja követőit, akik rendre , nap mint nap valamilyen sokkoló videóval vagy válogatott kegyetlenséggel előállnak.
Legyen az keresztre feszítés, lefejezés, élve elégetés.
Óriási hódító tervei között Bagdadi többek között Magyarországot is be kívánja kebelezni és az iszlám Állam részévé akarja tenni.
Az rejtély, hogy mivel és hogyan toborozza hadseregét, milyen pénzekből és milyen fegyverekkel és azokat honnan szerzi be, de egy biztos a neki hűséget fogadott szélsőséges muszlimok bármit megtesznek , gondolkodás nélkül.
Még az sem zavarja őket, hogy vezetőjük iskolázottságában van némi kivetnivaló, ugyanis érettségijét is úgy tudta megszerezni, hogy testvére mártirsága miatt kapott plusz pontokat.
És ha ez nem is olyan nagy baj, az már igen, hogy igazából az 1 milliárd 570 millió muszlim egy kisebb hányada az a szélsőséges csoportosulás, amelyik bárkit, bárhol és bármikor képes kiirtani.
A dzsihád ( szent harc) elsősorban morális értelemben használatos, ám úgy tűnik, hogy sokakat fegyver-ragadásra és értelmetlen gyilkolászásra lehet vele sarkallni, holott maga a szent dzsihád nem más, mint küzdelem a rossz ellen, küzdelem a Korán szavainak betartásáért , egyfajta önnevelés és önmegtartóztatás.
Vajon a mélyen vallásos és a Koránt komolyan Szent Könyvnek tekintő muszlimok mit gondolnak arról, hogy a magát Kalifának kikiáltó Bagdadi Allah nevében kegyetlenkedik?!
Annál is inkább, mivel hitük ellen való Allahhal egyhatalmúnak tekinteni magát a hívőnek, olyannyira, hogy ez főben járó bűn!
Az Egyesült Államok 10 millió dollárt tűzött ki Bagdadi elfogására és az igencsak furcsa, hogy az az USA nem tudja hol van Bagdadi, amelyik mindenkit hajszálpontosan megtalál a műholdjai segítségével.
Az elmúlt évben olyan sokan haltak meg Bagdadi irtózatos, fékevesztett ámokfutása miatt, hogy talán nem kellene tovább várni, és ahogy Bin Ladent egy pillantás alatt megtalálták, talán ideje lenne ennek is véget vetni.
Az Iszlám Állam és Bagdadi tettei ugyanis nem elsősorban vallási tettek, hanem politikaiak, más országok állampolgárai, más vallásúak ellen irányuló szadista és különösen kegyetlen emberirtások.
2015. február 25., szerda
2015. február 22., vasárnap
"Segiccsé" Ne segiccsé"!!!
Úgy általában az a megszokott, hogy ha valaki odafordul hozzánk valamilyen kéréssel, azt többé-kevésbé, de azért inkább igen, teljesítjük.
Volt valaha, régen, amikor még a piros volt a divat egy ilyen szlogen:
"Az úttörő ott segít, ahol tud!"
Ez hellyel-közzel megfelelt annak az amúgy is fontos általános erkölcsi nézetnek, hogy az ember, embertársának felebarátja és, ha az rászorul, akkor feltétlen tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik.
Az ember a természetnek is segítője, mert biza a természet is sok-sok dologgal támogatja az embert.
Ez már ugye kétoldalú dolog lenne, ámbár többször tapasztalható, hogy az ember elvesz a természettől, semmint hogy adna. Emiatt aztán aggódhatunk is, s bár igyekszünk ezt a dolgot egyensúlyban tartani,de nem nagyon megy.
Az ember eszével, pénzével kizsákmányol földet, levegőt, növényt, állatot és a másik embert is.
Szóval a segítségadás, valamilyen erkölcsi parancs, avagy még mélyebbről jön? Mondjuk nem egy tanult dolog, hanem kódolt, a természet alap-sajátja?
Azt hiszem igen. Ha nincs meg bennünk a segítésre való hajlam, akkor nem vagyunk a természettől valók és nem vagyunk élők. Csak az élő tud a másiknak adni.
Ezen azért gondolkodtam el, mert a boltban az alábbi párbeszédre lettem figyelmes.
-" Én megfogadtam, nem segítek senkinek! Minek! Megoldom a magam dolgait , más is oldja meg a sajátját!"
Mire a másik rákontrázott:
-"Úgy is van! Ne is segiccsé! Én háromnak ( !!!) is segítettem, azt mind a három hátba szúrt! Úgyhogy nem fogok senkinek , semmit!"
Az embert elég sokszor éri meglepetés avagy csalódás( hozzáteszem az elvárásai miatt), mert az, akinek éppen könnyebbített a sorsán, az az ember megköszönte és aztán elment.
Ilyenkor a fenti mondatokat halljuk sokaktól.
Pedig ha rákérdeznénk, neki vajon, hogy sikerült ezt vagy azt a nehézséget megoldania, kiderülne, hogy nem egyedül tette, hanem voltak jóakarók, voltak olyanok, akik rászánták az idejüket és így aztán az ő gondjának terhét nem egyedül, hanem másokkal együtt sikerült levenni a válláról.
Sokszor esik az ember abba a súlyos tévedésbe, hogy azt gondolja attól kell visszakapnia a segítséget, akinek adta. Ez még akkor régen működött, amikor a falusi emberek közösen szedték a burgonyát vagy közösen arattak, vagy szedték a gyümölcsöt, vagy fosztották a kukoricát, vagy morzsolták.
Ma már azt kellene észrevennünk, hogy annak adjunk segítséget, akinek mi tudunk, mert attól fogjuk kapni, aki nekünk tud adni.
Ez így működik.
Ha az egyiknek egy hivatal címe kellene és nekem könnyen hozzáférhető, hát megadom neki, ám ha én házat akarok venni, nem őt nyaggatom, hogy segítsen , hanem megkeresem azt, aki tud.
Ma nagyon nehéz munkához jutni, mégis a magyarok sokszor mondják ezt: "Én ugyan nem segítek! Nem mondom meg a címet! Nekem sem volt könnyű, szenvedjen meg ő is érte!"
Azt is érdemes átgondolni, hogy ámbár lehet, a mi jó szándékunkkal visszaélnek, talán hárman is. Lehet. De csak egynek legyen hasznára, csak egynek legyen öröme abban, hogy segítettünk rajta, már többet érünk és mi is ugyanúgy tudunk örülni!
Szóval a magam részéről a segítség az egyetlen megoldás, mert csak akkor vagyunk igazán emberek! Csakis akkor!
S hogy mit érez az, akinek adtunk és mit az, akit elutasítottunk, azt egyszer mindannyian kivétel nélkül megtapasztaljuk!
Az idő kerekét pedig nem tudjuk visszaforgatni, hogy változtassunk mindazon, amikor azt mondtuk: " Én ugyan nem! " és még a másikat is biztattuk:" Ne is segiccsé!
Volt valaha, régen, amikor még a piros volt a divat egy ilyen szlogen:
"Az úttörő ott segít, ahol tud!"
Ez hellyel-közzel megfelelt annak az amúgy is fontos általános erkölcsi nézetnek, hogy az ember, embertársának felebarátja és, ha az rászorul, akkor feltétlen tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik.
Az ember a természetnek is segítője, mert biza a természet is sok-sok dologgal támogatja az embert.
Ez már ugye kétoldalú dolog lenne, ámbár többször tapasztalható, hogy az ember elvesz a természettől, semmint hogy adna. Emiatt aztán aggódhatunk is, s bár igyekszünk ezt a dolgot egyensúlyban tartani,de nem nagyon megy.
Az ember eszével, pénzével kizsákmányol földet, levegőt, növényt, állatot és a másik embert is.
Szóval a segítségadás, valamilyen erkölcsi parancs, avagy még mélyebbről jön? Mondjuk nem egy tanult dolog, hanem kódolt, a természet alap-sajátja?
Azt hiszem igen. Ha nincs meg bennünk a segítésre való hajlam, akkor nem vagyunk a természettől valók és nem vagyunk élők. Csak az élő tud a másiknak adni.
Ezen azért gondolkodtam el, mert a boltban az alábbi párbeszédre lettem figyelmes.
-" Én megfogadtam, nem segítek senkinek! Minek! Megoldom a magam dolgait , más is oldja meg a sajátját!"
Mire a másik rákontrázott:
-"Úgy is van! Ne is segiccsé! Én háromnak ( !!!) is segítettem, azt mind a három hátba szúrt! Úgyhogy nem fogok senkinek , semmit!"
Az embert elég sokszor éri meglepetés avagy csalódás( hozzáteszem az elvárásai miatt), mert az, akinek éppen könnyebbített a sorsán, az az ember megköszönte és aztán elment.
Ilyenkor a fenti mondatokat halljuk sokaktól.
Pedig ha rákérdeznénk, neki vajon, hogy sikerült ezt vagy azt a nehézséget megoldania, kiderülne, hogy nem egyedül tette, hanem voltak jóakarók, voltak olyanok, akik rászánták az idejüket és így aztán az ő gondjának terhét nem egyedül, hanem másokkal együtt sikerült levenni a válláról.
Sokszor esik az ember abba a súlyos tévedésbe, hogy azt gondolja attól kell visszakapnia a segítséget, akinek adta. Ez még akkor régen működött, amikor a falusi emberek közösen szedték a burgonyát vagy közösen arattak, vagy szedték a gyümölcsöt, vagy fosztották a kukoricát, vagy morzsolták.
Ma már azt kellene észrevennünk, hogy annak adjunk segítséget, akinek mi tudunk, mert attól fogjuk kapni, aki nekünk tud adni.
Ez így működik.
Ha az egyiknek egy hivatal címe kellene és nekem könnyen hozzáférhető, hát megadom neki, ám ha én házat akarok venni, nem őt nyaggatom, hogy segítsen , hanem megkeresem azt, aki tud.
Ma nagyon nehéz munkához jutni, mégis a magyarok sokszor mondják ezt: "Én ugyan nem segítek! Nem mondom meg a címet! Nekem sem volt könnyű, szenvedjen meg ő is érte!"
Azt is érdemes átgondolni, hogy ámbár lehet, a mi jó szándékunkkal visszaélnek, talán hárman is. Lehet. De csak egynek legyen hasznára, csak egynek legyen öröme abban, hogy segítettünk rajta, már többet érünk és mi is ugyanúgy tudunk örülni!
Szóval a magam részéről a segítség az egyetlen megoldás, mert csak akkor vagyunk igazán emberek! Csakis akkor!
S hogy mit érez az, akinek adtunk és mit az, akit elutasítottunk, azt egyszer mindannyian kivétel nélkül megtapasztaljuk!
Az idő kerekét pedig nem tudjuk visszaforgatni, hogy változtassunk mindazon, amikor azt mondtuk: " Én ugyan nem! " és még a másikat is biztattuk:" Ne is segiccsé!
2015. február 21., szombat
Kiskirálykodás a rendje mindennek manapság...
Valahogy képtelenek vagyunk megférni egymással!
Szeretünk mindenről tudni, mindenbe beleokoskodni, szeretünk mindenkit kioktatni, ha nincs akkor keresünk indokot, hogy a másikba beleköthessünk, vagy csak úgy mondhassunk róla valamit.
Van úgy, hogy egyszerűen nem szimpatikus a másik és az már elég indok az áskálódásra, de van olyan is, hogy a gazdagsága avagy a szegénysége okán "vájjuk bele karmainkat" a másik emberbe.
Azt lehet mondani, hogy bizony nincs kivétel, sem kor, sem bőrszín ( ezek egyébként is mindig célpontok voltak) sem vallás, sem hajszin, avagy kopaszság, sem foglalkozás, sem hivatás, sem tudás, sem tudatlanság, sem jóindulat, sem rosszindulat és sorolhatnám, mind- mind egytől-egyig céltáblája lett a frusztrált embernek.
Manapság talán a szegénység és nyomorultság a "legkelendőbb" , mert örök igazság , hogy azon a legkönnyebb revansot venni, aki amúgy is védtelen. Azt a legkönnyebb kritizálni, pellengérre állítani, aki egyébként is keservesen küszködik. Vannak országok, ahol komolyan foglalkoznak a " lecsúszott" emberek lelki küzdelmeivel, programokat hoznak létre, hogy segítsék a visszatalálást , több-kevesebb sikerrel, de azért ezek működnek.
A minap voltam fültanúja annak, amikor két szomszéd beszélgetett. A panaszkodó, akinek igen csinos háza volt ezt tette szóvá a mellette lakónak:
-Én nem bánom, hogy fűtötök (!!!???) a ti dolgotok, de tegyetek valamit a füsttel, mert bejön az udvaromba és nagyon büdös van!
Mégis mi a fészkes fityfenét lehet tenni a füsttel?!- kérdezem én. És a kedves méltatlankodó miért nem megy be az összes üzembe és gyárba és házba, hogy büdös a füst?!
Vagy a gazdagok füstje vanília-illatú?!
Hát persze, hogy az volt a gond, hogy a szomszéd nyomorúságos viskóban lakik és persze, hogy az volt a gond, hogy ő aztán igazán nem tudja magát megvédeni és persze, hogy az volt a gond, hogy az az ember szellemileg nem kicsit leépült!
Valamit motyogott válaszul a szomszéd, hogy majd vigyáznak a füsttel, vagy hasonlót és aztán be is ment a kis udvarába.
Én pedig azon töprengtem, hogy nem olyan rég ezek az emberek között nem volt társadalmi különbség, ami volt, az pedig nem adott okot a leszólásra inkább a segítésre.
Szeretünk mindenről tudni, mindenbe beleokoskodni, szeretünk mindenkit kioktatni, ha nincs akkor keresünk indokot, hogy a másikba beleköthessünk, vagy csak úgy mondhassunk róla valamit.
Van úgy, hogy egyszerűen nem szimpatikus a másik és az már elég indok az áskálódásra, de van olyan is, hogy a gazdagsága avagy a szegénysége okán "vájjuk bele karmainkat" a másik emberbe.
Azt lehet mondani, hogy bizony nincs kivétel, sem kor, sem bőrszín ( ezek egyébként is mindig célpontok voltak) sem vallás, sem hajszin, avagy kopaszság, sem foglalkozás, sem hivatás, sem tudás, sem tudatlanság, sem jóindulat, sem rosszindulat és sorolhatnám, mind- mind egytől-egyig céltáblája lett a frusztrált embernek.
Manapság talán a szegénység és nyomorultság a "legkelendőbb" , mert örök igazság , hogy azon a legkönnyebb revansot venni, aki amúgy is védtelen. Azt a legkönnyebb kritizálni, pellengérre állítani, aki egyébként is keservesen küszködik. Vannak országok, ahol komolyan foglalkoznak a " lecsúszott" emberek lelki küzdelmeivel, programokat hoznak létre, hogy segítsék a visszatalálást , több-kevesebb sikerrel, de azért ezek működnek.
A minap voltam fültanúja annak, amikor két szomszéd beszélgetett. A panaszkodó, akinek igen csinos háza volt ezt tette szóvá a mellette lakónak:
-Én nem bánom, hogy fűtötök (!!!???) a ti dolgotok, de tegyetek valamit a füsttel, mert bejön az udvaromba és nagyon büdös van!
Mégis mi a fészkes fityfenét lehet tenni a füsttel?!- kérdezem én. És a kedves méltatlankodó miért nem megy be az összes üzembe és gyárba és házba, hogy büdös a füst?!
Vagy a gazdagok füstje vanília-illatú?!
Hát persze, hogy az volt a gond, hogy a szomszéd nyomorúságos viskóban lakik és persze, hogy az volt a gond, hogy ő aztán igazán nem tudja magát megvédeni és persze, hogy az volt a gond, hogy az az ember szellemileg nem kicsit leépült!
Valamit motyogott válaszul a szomszéd, hogy majd vigyáznak a füsttel, vagy hasonlót és aztán be is ment a kis udvarába.
Én pedig azon töprengtem, hogy nem olyan rég ezek az emberek között nem volt társadalmi különbség, ami volt, az pedig nem adott okot a leszólásra inkább a segítésre.
2015. február 20., péntek
Teliszáj Bori megaszongya
Mit lehet ilyen időben tenni a kertben?
Édös lelkem a kertben? Mellik kertre gondótá", mer' hogy a sok hótó' semmit nem látni!
Mondok reggel az uramnak: " Te eriggy mán nézzed mög látszik-é a Bondi házának a teteje?!"
Na me' azt tudni kő, hogy a Bondi háza ugyan nem dombra épűt, de nem is magas a lábazatja, csak csúcsos a teteje. Mer' az úgy vót, hogy Bondi örökőt 2 tehénkét, oszt mivel nem tudta hová tenni, igy a házba beterelte őket.
Igen ám, csak a Bondi mindig el vót foglalva, hol pályinka, hol bor ügyekkel ( sok ilyen dóga vót). Na szóval gondos gazda lévén Bondi etette a tehénkéket, csak nem almolt, oszt ugyi csak nőt a trágya nőtt a trágya, oszt egyszercsak azt láttuk kilukadt a ház teteje a tehénkék feje búbja meg kikandikált.
Oszt, ha a Bondi házának tetejét még lehet látni, akkor nem nagy a hó, ha má' a tehénkék fejét se, akkor nagy.
...és akkor az van, hogy kell havat lapátolni, na értőd-é lelkem?!
2015. február 19., csütörtök
ÜDVÖZLÖK MINDENKIT! EGY KIS SEGÍTSÉG!
Nem kis munka árán, de megszületett végre az a blog, amit már régóta próbálok összehozni. Azt hiszem ez most olyan, amilyennek szerettem volna.
Eredeti elképzelésem szerint lehetett volna ugyanúgy kommentelni, mint más megszokott oldalakat. Tulajdonképpen ennek nincs akadálya, csak annyit kell tenni, hogy a Google+-on létre kell hozni egy fiókot,
egy emailcím és egy nick név kell hozzá, megfelelő jelszóval.
Mivel minden bloghoz és oldalhoz így lehet csak hozzászólni, azt gondolom, ez nem olyan nagy nehézség, mindössze fél perc, esetleg, ha valaki akarja akkor tagja lehet egy hatalmas közösség népes táborának.
A blog nevére a Google-ben és minden keresőben rá lehet keresni, automatikusan feldobja.
Minden bejegyzés egy forgatható fül mögött van, ahol a bejegyzés alján meg lehet tenni az észrevételt, persze, ha valaki be van jelentkezve a Google+ fiókjába.
A blog jobb oldalán a videó fülre kattintva azonnal átjutunk a Youtube csatornára, az ajánlott videók általában zenei, vagy humoros, vagy tehetségkutató klipek.
Néhány sorban bemutatkoztam én is természetesen .
A Blogarchívumban az elmúlt másfél év néhány válogatott írását lehet megtalálni, és helyet kapott még egy Google-fordító is.
Minden bejegyzés alján látható az is, hogy az adott bejegyzés megosztható Twitteren és Facebookon is.
Mód van arra, hogy valaki vagy valakik társzerzők legyenek, ehhez természetesen velem kell felvenni a kapcsolatot akár a Google+-on keresztül is.
Kívánok mindenkinek kellemes perceket és jó szórakozást!
Mai ajánlatom a feledhetetlen Louis Armstrongtól La vie en Rose
Az andalító zene elvisz bennünket egy New Orleans-i klubba, látjuk magunk előtt a csapost, amint éppen tölt egy italt, egy csodaszép piros rúzsos ajkú lány súg valamit partnere fülébe, mindent betölt a cigarettafüst és talán valahol egy sarokban ott ül egy fiatal szerelmes pár is.
2014. október 28., kedd
Tagadhatatlan....
Még ha nem is politizálunk ( abban az értelemben: hogy beszélek, de nem mondok semmit, ahogy a "nagyok") szóval, még akkor is szembeköszön, mit szembeköp bennünket a politika nap mint nap.
Vannak hírek, amelyek úgy szerkesztődnek, hogy nem úgy és nem ott volt és nem annyian voltak és nem azt mondták és nem így gondolta senki.
Sokan olvassák: gondolkodnak rajta, vagy elfelejtik és valami megmarad, talán az a pici dolog, amit az életükbe beilleszteni tudnak, de összességében az emberek teszik a dolgukat és nem politizálnak.
Próbálnak élni, megélni, túlélni, átélni, egyszerűen azt teszik, amiért megszülettek: élnek.
Élnek a maguk módján: ki úgy , ki úgy, kinek van mivel és hogyan élni, kinek nincs.
Amióta a világ, világ és az ember megjelent, mindig is voltak olyanok, akiknek az élet keserv volt, másoknak habzsi-dőzsi, egyiknek rengeteg küzdelem, másiknak gondolkodásmentes, egyiknek alkotás, másiknak haszonszerzés, egyiknek koldulás, másiknak elkobzás.
Persze sok évszázadban ez elfogadott volt, ahova születtél, úgy éltél, úgy haltál.
Valahogy a modern ember az, aki azt gondolja, hogy : mégsem jó ez így!
Attól, hogy mindig így volt, attól ez még nem biztos, hogy jó!
Attól, hogy valakinek születése jogán járjon bármilyen tisztség: az talán mégsem jó!
Attól, hogy valaki erőszakkal, ügyeskedéssel szerez hatalmat: az talán mégsem jó!
Igen, érdemes elgondolkodni, hogy azért mert megszoktuk, hogy adót kell fizetni, avagy, hogy a hiteltartozás után kamat és büntető kamat jár, avagy, hogy egy-egy kormány ígérgetései olyan jól hangzanak, attól ez még nem biztos, hogy jó gyakorlat.
Sőt, lehet, hogy végig rossz úton jártunk?
Fel kellene tenni az alapvető kérdést: a közgazdaságtan az embert szolgálja, vagy csak egy mérőeszköz, amivel az ember önmagát korlátozza?!
Vagy úgyis mondhatnám ha egy ország tartozása ennyi és ennyi, egy másiké ennyi és ennyi, egy harmadiknak még több: kik és hogyan és mi alapján számoltak?!
Hogyan lehet meghatározni egy ember életfeltételeit, értékét, egy ember küzdelmét, fájdalmait, szorongatottságát képletek mögé eldugni és azt mondani: ő ennyivel tartozik, ennyit ér, ennyi a társadalmi mércéje!
Ki az, aki azt gondolja, hogy egy közgazdaságtani számítás alkalmas arra, hogy erdők, szántóföldek tűnhessenek el az ajándékba kapott bolygónkról?!
És ki az, aki a semmitérő beszédével ezt még ki is magyarázza?!
Tudom , jönnek a tudományos magyarázatok, de hát kérem, ez természetes, ez mindig így volt, valamilyen mértéket kell használni, valamivel meg kell határozni, hogy mennyi a vagyona egy országnak!
Csak annyi, amennyi a a benne lakók egymás iránti és a rájuk bízott természeti javak iránti megbecsülése. Ennyi a vagyona egy országnak: a benne lévő emberség, a benne lévő építés, amely a bolygónk megőrzését szolgálja, a benne lévő természeti kincsek tiszteletteljes felhasználása, ennyi az értéke egy országnak: ez az a politika, amely előre visz!
Ennek a fajta politikának, amelyik az emberre, mint ajándékra tekint, szóval ennek nem kell számok mögé bújnia, nem kell hablatyolnia árfolyamokról GDP-ről, adókról, ennek a fajta politikának van létjogosultsága.
Változtatni kellene: igazságot mondani, igazságosságot akarni, vagyis úgy általában jót tenni!
Igen úgy általában jót tenni!
Ez nem csak egy jól hangzó idea: ez egy kötelesség!
Tessék mondani, meg merik tenni?!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Elképesztő...
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...
-
Március 17. hajnali 3 óra, nézem a legújabb fejleményeket, látom a megszületett újabb rendelkezéseket, amelyek sokakat érintenek, vállalko...
-
Bárki, aki járt mostanában Dunapatajon a Petőfi utcában ( márpedig sokan teszik ezt, mert az Önkormányzathoz ügyes-bajos ügyüket igen soka...
