Múzeumok éjszakája puha léptekkel

Kicsit olyan volt, mint egy ékszerdoboz, amibe jól megfér az igazgyöngy  az ametiszt, a smaragd egy régi szerelmes levél, egy a gyerekkorból megmaradt üveggolyó, vagy akár egy fél pár fülbevaló.
Egyszóval igazi kincsek, amiket az évtizedek a gondosság avagy az igényesség, a szeretet, az egymásnak átadás hozott létre.
Van, aki társadalmi eseménynek nevezné , van, aki nyári lazulásnak, részemről kulturális kavalkád, érzelmi , lelki feltöltődés.
Ahogy haladtunk a nyár estébe és ébredtek fel a csillagok egyre inkább betöltött mindent Tóth Orsi és Szabó Matyi zseniális előadása.
A zenei és prózai fricskák átfurakodtak a szinte elviselhetetlen forró levegőn és megmosolyogtatták még a szomorú avagy magányos lelket is.
Sokan kihúzódtak a kellemes hűsre, amit az esti szél hozott , ott tárgyalták meg fontos vagy éppen csak vicces mondandójukat.
Kikuporodtam egy padra az udvaron onnan szívtam be a pataji művészi fiesta minden pillanatát.
A boldogító zenei élményekbe belekeveredett a friss lángos illata, olykor-olykor megspékelve némi hangos nevetéssel.
Látva a sokaságot azon tűnődtem, milyen jó, hogy él a pataji emberben a kultúra iránti igény, képes magát odaadni egy ilyen eseménynek, teret ad a hétköznapi terhek mellett ennek a fajta felüdülésnek is. Képes élvezni a versek kacagtató rímeit, avagy a zenei humor egyediségét.
Eszembe jutott, hogy ezt megelőzőleg nem sokkal találkoztam Lakatos Györggyel a Kék Madár Fesztivál ötletgazdájával a méltán világhíres művésszel, kiváló zenésszel, aki fáradhatatlanul és töretlenül rendezi Kalocsán minden évben a legrangosabb zenei fesztivált felvonultatva a zenei és színházi világ legkiválóbb tagjait. Szóval méltán lehetett volna ez a mi kis nyáresti csillagragyogásunk akár a már említett fesztivál megnyitója.
Tudom, megint hazabeszélek.
Pedig még nem igazán találtuk meg annak a módját, hogyan is fogadjuk teljes tisztelettel azt, amit ajándékba kapunk, még nem tudunk örömtelien eltársalogni az élményeinkről, mert itt még mindig egy kicsit társadalmi rangban gondolkodunk.
Talán ezért van az, hogy e sorok írója is " művészeti magányosságot " érzett.
Pedig a zene mindenkié!

Álljon itt egy kis ízelítő Kovács Árpi sajátos képi látásmódjából:

Puha léptekkel aztán bekúszott az éjjel , voltak, akik ekkor kezdtek táncot ropni Csánki Mónikával és Kővágó Zsolttal. Mások viszont szép lassan átadták magukat a tücskök hazacsalogató ciripelésének és élményekkel telve hazaballagtak a hűs szellő nyomán.