Ingyenölelés

Nem, nem tévedés, valóban ez a cím, mert egy olyan dologról szeretnék most írni, ami egyeseknek furcsa, másoknak érthetetlen, ismét másoknak lényegtelen, de vannak, akiknek igazán fájdalmas .

Talán indulhatunk egy közhellyel is, hogy az ölelés gyógyító hatású. A legjobb gyógyszer, ami csak létezhet, lelki és testi fájdalmak ellen.
Egyik szerető embertől jön és egy másik szeretetre éhes embernek adjuk, de adunk gyógyító ölelést, házi kedvenceinknek is. Hiszen az ember még mielőtt beszélni tudna, már ölelni képes.
Nem tudja kifejezni magát, de a két kitárt kar a szabadon hagyott test és  mosoly árulkodik szándékunkról: Szeretnélek megölelni!

Mégis milyen érdekes, hogy napjainkban nem sokan tulajdonítanak jelentőséget neki. Nem használják, hanyagolják családtagjaik között. Ha megkérdeznénk : ma hányszor ölelted meg szüleidet, testvéreidet, házastársadat, gyermekedet, vajon mit válaszolnánk? ( Itt most nem számolok a távolsággal!)

Azt gondolom, hogy az ölelés olyan mélységes őszinteséget és bizalmat rejt önmagában, hogy a sok felesleges szó helyett inkább kifejezőbb. Igaz sebezhetőbbé is tesz.
Aki tud ölelni , az gyakorlatilag teljesen beengedi az intim szférájába  a másikat, már pedig ez az a zóna, amit az ember gondosan őriz és félt.
Mégis bizonyos helyzetekben annyira természetes, hogy megölelünk egy számunkra idegent, hogy már-már megdöbbentő.
Ilyen az, amikor együttérzésünket fejezzük ki a másikkal, akkor teljes mértékben önátadóan megöleljük, hiszen a fájdalomra ösztönösen is gyógyítólag reagálunk.
De hasonló az is, amikor valakit, valamilyen alkalomból köszöntünk, ez amolyan félölelés, de mégis intim és attól függően menyire gyengéd, lehet a letudott kötelességtől a legfigyelmesebbig, bármilyen.

Az ölelés tehát elsősorban gyógyítás, ugyanakkor elterjedtebb az , amikor a szeretetünket, avagy vágyainkat akarjuk kifejezni, akkor is az ölelést használjuk.
Itt viszont egyértelműen megfigyelhető, hogy ezekben az esetekben, nem mindig történik teljes önátadás. Hiszen az egyik fél tiltakozhat az ölelés ellen.
Ilyenkor az intim szférában való tartózkodás zavarja az elutasitót, mert nem érzi olyan közelinek a másikat, nem érzi, hogy érzései vagy érzelmei lehetővé tennék ezt a közeledést.
Ez már sokkal bonyolultabb helyzet, mert lehet az ölelés elutasításának oka egy-egy érzelmi vihar, vita, veszekedés, vagy a legrosszabb esetben unszimpátia. Ilyenkor az ölelés nem gyógyító nyilván, hanem egyenesen taszító és bántalmazó, zaklató tett.

Az ölelés mögött tehát jócskán vannak érzelmek , ebből pedig az következik, hogy rengeteg ember van, akit szinte sohasem ölelnek meg, vagy csak nagyon ritkán.

Nem olyan rég láttam egy videót, ahol fiatalok különböző feliratokkal a mellükön, kértek idegeneket, hogy öleljék meg őket.
Ilyeneket lehetett olvasni: Zsidó vagyok. AIDs-es vagyok. Muszlim vagyok. Keresztény vagyok. Halálos beteg vagyok. Gyilkos vagyok.

Az emberek először furcsán nézegették ezeket a feliratokat és az ölelésre tárt karokat, majd egyszer csak egy valaki odament és el kezdte ölelgetni ezeket az embereket. Aztán  a tömeg meglódult és mindenki széttárt karokkal adta át szeretetét a másiknak.
Persze értjük és tudjuk, hogy valójában ezek az emberek nem biztos, hogy az általuk viselt , társadalmilag megbélyegzett csoporthoz tartoztak.
Itt igazából az volt a megdöbbentő, hogy a sorsközösség vállalása a más emberekkel mennyire ösztönösen működik.
Az ölelésbe ugyanis az ideológia nem tud beférkőzni, mert az ölelés ősi ösztöne az anyaságból jön és azt nem lehet überelni semmilyen faj, vagy egyéb morál-elmélettel.

Sokszor látok frusztrált embereket, olyanokat, akiknek  vannak családtagjaik és mégsem ölelik meg egymást.Viszont a méreg fullánkját nagyon is egymásba tudják vájni.
És látok olyanokat, akik ölelés nélkül osztják a jót magukból.
A társadalmi előítélet is azt mondja, hogy ne ölelgesd, csak a szerelmedet , társadat!

Az egyedül avagy éppen magányosan élő embereket senki sem szívesen öleli meg, hiszen a társadalom ehhez is legyártotta  a maga magyarázatát: ők tehetnek a saját sorsukról!

Néha azt gondolom, hogy az ember annyira képmutató tud lenni, mert társas mivoltát hangoztatja, de az ezzel járó gyengédséget már megválogatja, kinek juttat és kinek nem belőle.

Nem olyan régen találkoztam egy általam nagyon szeretett kedves tanítványommal.A mindig mosolygós, bájos gyermek, ma már kész felnőtt , s mégis amikor átölelt és nyakamba borult a találkozás örömétől, az olyan volt, mint egy igazi tiszta szívű, együtt érző ölelés. Nevelésre, tanításra "kaptam" ezt a gyermeket, és ő hosszú évek múlva is szerető gyengédséggel válaszolt.
Hihetetlen mély nyomott hagyott bennem ez a találkozás, mert rádöbbentett, hogy a szerető ölelés, nem csak gyógyító, hanem időtlen , és olyan boldogságot hoz egy megfáradt lélekbe, hogy az képes újra ragyogni.