2019. május 12., vasárnap

Vajon léteznek még íratlan szabályok?



Azon tűnődtem, a minap, hogy a slendrián életvitel és gondolkodás mennyire letaposta az íratlan szabályokat.
Fiatalabb olvasóim kedvéért egy példa: Íratlan szabály, hogy :
Senki házára nem megyünk este 8 után. 

Ez abból alakult , hogy még a TV korszaka előtt a családok a sötétedéssel készülődtek lefekvéshez, vagy ahogy régen mondták a "tyúkokkal". Azok ahogy beültek, úgy be lehetett zárni az óljukat és mindenki az esti mosdás után nyugovóra tért. Ez nyáron este 9 felé volt,  mert az emberek valamikor hajnalban 3-kor keltek, hogy a földeken időben végezzék el  a nehéz munkát.
Szóval, ez a fenti szabály egyértelmű volt, hogy bizony aludni térne a háznép, ezért nem zavarunk már 8 után senkit.

Aztán elkezdődött a technika időszaka, megjelent a TV , a telefon és ámbár a szabály tartotta magát, de kezdett kitolódni az esti határidő.
Úgyis mondhatnám később fekvők lettek a családok , illetve akik nem mezőgazdaságból éltek, azoknak az alvási szokásaik is megváltoztak.
De azért tartotta magát  ez a figyelmeztetés, hogy nem illendő este 8 után senkit sem zavarni illetve reggel 7 előtt.
Ezek az intim, belső családi időszakok, amikor a családtagok este megbeszélhették a felmerülő gondjaikat, avagy egyáltalán megnyugvást találtak egymás társaságában. A gyermekek is ilyenkor tudták jobban szüleikkel megbeszélni az aktuális  nehézségeiket, avagy egyszerűen mód volt egy kis közös játékra.

A mobiltelefon aztán áthágott időt és teret és szép lassan kitörte a nyakát ennek a nagyon is fontos szabálynak.
Ma már éjjel is telefonálgatnak az emberek, hétvégén, hajnalban, már az sem különös, hogy WC-n, vagy bármilyen nyilvános helyen.
Ez egészen elképesztő helyzeteket hoz létre és gyakorlatilag megszűnt az emberek magánélete. Talán legtöbben már nem is tudják mi az, hiszen bármilyen munkát végeznek, vagy bármilyen intim helyzetben vannak gondolkodás nélkül nyúlnak a csörgő telefonjuk után.
10-ből 9 ember a telefont részesíti előnyben az éppen folytatott személyes beszélgetés helyett!
Sejthető volt, hogy a digitális roham túlkapásokhoz vezet, de senki nem gondolta, hogy ennyire sértően és vérlázítóan száműzi az amúgyis igen kicsivé zsugorodott magánteret.

A fenti íratlan szabály azonban úgy tűnik követel magának továbbra is helyet és eképpen változott:

Senkit ne hívj este 8 után és reggel 7 előtt, hacsak nem valamilyen nagy baj van!

Megszívlelendő ez, hiszen mindenki törekszik egy bizonyos állandó ritmusú életre ( itt nem a tinikre gondolok, akiknek az állandó ritmus a folyton csevegés).
Nagyon mélyen észbe kellene vésnie mindenkinek, hogy mindazok, akik e két időpont között hívást kapnak, bizony jogosan rémülnek meg és gondolnak arra, hogy valami baj történt!
Ne tegyük ki ennek szeretteinket!
Ha csak meg nem egyeztünk ebben, hogy:" feltétlen hívjál, vagy küldj egy üzenetet ha odaérsz, még ha éjjel is van!"

Jónéhány íratlan  szabály alakult át, vagy felejtődött el az elmúlt 30 év folyamán.

Ilyenek azok az illemszabályok, amiket avíttnak tartanak sokan, márpedig ezek még ma is meghatározzák, egy férfi "férfias" értékét és egy nő "nőies" értékét.
Ilyen például, hogy a hölgyeknek kinyitják az ajtót és előre engedik őket. Nincs férfiatlanabb, mint , amikor egy   pasas a pénz, vagy a hatalom, vagy a hülyeség tudatában úgy törtet be az ajtón, hogy majdnem eltapossa az épp ott lévő nőt.
Vagy a köszönés. Ez már betegséggé vált, hogy a férfiak nemhogy előre nem, de még utólag is alig köszönnek! Elképzelni nem tudom, hogy hogyan nevelik csemetéiket ezek a kőkorszaki egyedek, csak tartok tőle, hogy újabb generáció lesz a a kreténség áldozatává.
Mellesleg megjegyzem az illemtannak vannak írott szabályai, tehát meg lehetne tanulni.
És meg is kellene!
Meg bizony, mert csodálkozunk, hogy a nők a Nőnapot az anyák az Anyák napját sem tartják már igazán ünnepnek. Hogyan tartanák, amikor azok, akiknek hálatelt szívvel kellene a nőket szeretettel és tisztelettel köszönteni, szóval azok legtöbbje még egy egyszerű mondatot sem képesek megfogalmazni!

Ugyanakkor nagyon sok nő sem tartja be azt az alapvető illemszabályt, hogy egy nő, mindig legyen önmagára igényes, csinos ( legalábbis az alkalomnak megfelelően) viselkedjen úgy, hogy ne hozzon szégyent nőtársaira. Sem beszédben, sem viselkedésben ne utánozza a férfiakat. A közönségesség , az önmagából kivetkőzés visszataszító és bizony a rosszul értelmezett emancipáció, degradálja a nők nőies mivoltát.

Kérdés, mi a megoldás?! Ahogyan képesek a nők és a férfiak az éppen diktált életritmus-divathoz formálódni, úgy szinte erőfeszítés nélkül képesek lennének a megfelelő illem irányába fordulni.
Csak egy döntés!
Ne legyenek kétségeink, ezeket mind meg lehet tanulni !  A jól neveltség nem feltétlen a gyermekkorhoz köthető csak, hanem a felnőttkor is elvárja , hogy a társas életnek megfelelően viselkedjünk. Leáldozóban van a túlzott lazaság és trágárság időszaka, ha pedig azt képesek voltak sokan elsajátítani, akkor a jó modort miért ne!




2019. április 7., vasárnap

Az élet soha nem úgy alakul, ahogy tervezzük, hanem ahogy lennie kell.

Hajtott a kíváncsiság, hogy ez a nagyon is mély igazságot tartalmazó mondat honnan származik.
Rátaláltam Kristin Harmel írónő  A felejtés édes íze c. könyvére.
A könyv főhőse egy frissen elvált 30-as nő, egy tinédzser lánnyal, és jólmenő ügyvéd férje hűtlenségének megbocsátása helyett, a régi családi vállalkozást próbálja újraépíteni , egy kis cukrászdát. Nap mint nap és olykor percről percre szembesül saját korlátaival, tehetetlenségével, tervei kútba esésével.
A könyv szinte letehetetlen, lendületes és magával ragadó és az írónő olyan érzékletesen írja le a sütiket, hogy az ember szívesen beköszönne Hope Mckenna-Smith bájos üzletébe amelyet még a nagyi nevezett el Esthajnalcsillagnak. Végig ott leng a párbeszédek és történések között, a mandula, az ánizs, a rózsavíz muffinok, vagy a kis édes félholdacskák friss illata.
S miközben az ember olvassa rátalál ilyen fantasztikusan egyszerű, mégis mindent egybefoglaló mondatra:
"Az élet megváltoztat, anélkül, hogy észrevennéd, ám , amikor minderre rádöbbensz, késő, és az eltelt éveket nem hozhatja vissza semmi."

Azt gondolom szeretjük ezeket az idézeteket, mert mindannyian tudnánk hozzá elbeszélni egy történetet: a sajátunkét.
Azt, ahogy terveztünk és amit terveztünk. Azt, ahogy másképpen alakult, valamelyik része, vagy éppen minden.
Azt, ahogy megváltoztunk azáltal, hogy nem a terveink valósultak meg, vagy épp azáltal, hogy hasonlított a történés a terveinkhez, de már nem is volt semmi sem olyan, mint gondoltuk.

Mindannyiunknak vannak történetei ezekhez az úgy is fogalmazhatnánk életbölcsességekhez.
És , ami a fő mindannyian érezzük, hogy valahol , életünk valamely szakaszára érvényesek, talán mi is kitalálhattuk volna. De nem!
És nem is ez a fontos, a fontos, hogy értsük az üzenetet, értsük azt, hogy bármennyire is jók az elképzeléseink, dráma, nehézség, gond, bánat, mindig lesz benne és természetesen jó.
Jó és sok boldogság, de egyiket sem lehet megtervezni. Nem mondhatom azt, hogy mára szeretnék betervezni reggelire egy kis boldogságot, aztán némi tragédiát, egy-két könnycseppel, estére pedig nyughatatlanságot, gonddal.
Nem mondhatom, mert nem szeretném és nem is akarom a szenvedést és a bánatot, ezért aztán minden úgy van, ahogy lennie kell.
Ha megértjük , hogy az életünknek csak azon pici hányadára van befolyásunk, ami egy "igen" vagy egy "nem", akkor azt is, hogy a dolgokat úgy igazából nem tudjuk megtervezni.
Amikor visszagondolunk gyermekkorunk ábrándjaira és most a tükörbe nézünk, átlapozzunk elménk emlékkönyvét, vajon hányan mondhatjuk azt, hogy minden terv szerint alakult!?
Nemde inkább azt látjuk, hogy úgy alakult, ahogy lennie kellett?

Ahogy keresgélek a régmúlt idők terveiben és látom, mi lett helyette, az jár a fejemben, hogy : pont így volt jó! Így és nem máshogy!
 Persze vannak tragédiák, amiket soha nem élnék át, mint a szüleim halála, vagy a válás, vagy munkám elvesztése és az ezzel járó félretettség, vagy az otthonom elvesztése, vagy épp a szívinfarktus. Ezeket mind, mind örökre elzárnám, hogy soha senkinek ne kelljen átélni, de az élet máshogy rendez. Az életben ilyen és ehhez hasonló drámai történések vannak és ezekre szinte semmilyen ráhatásunk nincs! Semmilyen!
Hogy miért mondom ezt!?
Mert, igazából ha az ember csak gép lenne, akkor bármit, bármikor meg tudna oldani, kijavítani. De az ember elsősorban érző lélek, akiben az emberség ott él, és minden dráma nem más, mint egy törés a lélekben, egy felejthetetlen és kitörölhetetlen törés, mélységes fájdalommal.
Ezek a fájdalmak nem szűnnek, csak csillapodnak, de olyanok, mint a tenger, van, hogy csendesen hullámzanak, van , hogy elöntenek mindent.
Ha már túljutottunk az 50. éven, akkor már igazán értjük, hogy nem kell mindig , mindenhez hozzászólnunk, nem kell mindenről véleményünknek lennie, nem kell mindig mindennek úgy történnie, ahogy elgondoltuk.
Csak egyszerűen , élni kell, az mindegy, hogy mennyi pénz lapul a zsebünkben, hiszen az életünk végén az egyetlen lényeges kincsünk az lesz, ami a szívünkben lakozik.
Szóval, szabadon és boldogan kell minden egyes napnak nekiindulni, örülni mindannak, ami körülvesz, mert a világ attól szép, ahogyan ránézünk és nem mi tervezzük meg , hogy meddig örülhetünk neki, hanem majd úgy lesz, ahogy lennie kell!

2019. március 24., vasárnap

Tavaszi pár(t)választás

Sok dolog foglalkoztatja a hétköznapi embert, különösen így tavasz tájékán, amikor mindenki próbál megújulni. Vannak , akik ilyenkor kirándulnak, vagy csak egyszerűen örülnek a beköszöntött kellemes napoknak.
Csak kevesek azok, akik az előttünk álló választásokra összpontosítanak, leginkább a politikusok, az őket körülvevő "holdudvar" és szociológusok, politológusok valamint az újságírók.
Nagyjából ezzel meg is lehetne határozni, kiket érdekel az, ami mindannyiunkat érint.
Rákerestem a Google-ben erre a kifejezésre " az EP választások tétje",  szinte ontotta magából a találatokat  és bevallom őszintén minél többet olvastam el a különböző sajtóorgánumok írásaiból , valamint a nyilatkozó politikusok álláspontjairól, annál inkább kirajzolódott az , hogy a tét per pillanat a "jó lenne" kategóriában van.
Úgy is fogalmazhatnék, reménykedik mindenki, hogy úgy lesz, ahogy ő akarja, de a politikában ezt a szót tilos használni: remény.
Annyi bizonyos, hogy "gyürkőznek az urak" , hogy valamilyen módon, ( tisztességes avagy tisztességtelen, reális avagy túlzó) rávegyék a szavazókat és lehetőleg azokat, akik rájuk szavaznak, hogy menjenek el és ikszeljenek.
A jelenleg hatalmon lévő párt még mindig arra fókuszál, hogy az ellenzék vezetői külföldiek ( sorosisták stb.), és ez úgy tűnik még mindig talál befogadóra, ámbár a plakátokat le kellett szedni, azért még mondani lehet. Az EU Néppártban okozott gyomorrontást, most éppen ráolvasással próbálja gyógyítani a Fidesz, hiszen a cél nem kevesebb, mint 18 parlamenti hely megszerzése az elérhető 21-ből.
Á, nekünk ez kínai!

Nem éppen! Sokan gondolják azt, hogy felesleges időt pazarolni egy EP választáson való részvételre, mások azt mondják az Önkormányzati fontosabb!
Nézzünk egy egyszerű példát!

Simonnak van 2000 hektár földje. Ezt a földet két nagy család akarja megszerezni. Az egyik család nagyon összetartó és a családon belül a legszegényebbek dolgoznak a többiek torzsalkodnak a hasznon, a másik családban viszont nincs ugyan összefogás, de tartalmas munkát végeznek és dolgoznak is. Sokan választják az első családot, mert egy kis furfanggal , munka nélkül jól élhetnek, míg a másik családban a széttagoltság miatt nagyon nehéz keresztülvinni az okos és előrevivő döntéseket. A kérdés kié legyen a föld művelése?
Simonnak vannak elvárásai és elköteleződései. Simon ad műtrágyát, vetőmagot és gépeket, továbbá biztosítja az öntözőrendszert is. Cserébe kéri a termés 60 %-át , a gépek karbantartását, a köteles gondosságot , lojalitást és a földeken lévő egyéb törvények tisztességes betartását.
A példánkban Simon az EU, az egyik család a jelenleg regnáló párt a másik család a "sokgyerekes" ellenzék. Talán így érthetőbb miért kell annak is szavaznia, aki azt gondolja, hogy úgysincs értelme, hiszen a széttagoltság a nemtörődömség nem vezet sehova. Ha nem akarunk változtatni, akkor azért kell szavazni, ha akarunk, akkor azért.
Az önkormányzati választást teljesen meghatározza majd, hogy most mit döntünk.
Téves az a gondolat, hogy az önkormányzati fontosabb, ugyanis annak kimenetele, már most eldőlhet május 26.-án.
Úgy tűnik, hogy a legtöbb teendője az EP választásokkal kapcsolatban az ellenzéknek van, hiszen nekik kell mozgósítani az apátiába süllyedt választóikat, nekik kell konszenzusokat kötni esetleges átszavazásokról, hogy egyáltalán számottevő legyen a jelenlétük az Európa Parlamentben.
Ám a Fidesz sem ülhet a babérjain, hiszen, mindig mindent "befutóra" játszanak, egyszer lesántulhat a kedvenc lovuk, vagy ahogy a politikai berkekben szokás mindent szabad, amit ki lehet magyarázni. Ha összeesik a ló, akkor azt lehet mondani " pont így akartuk"!
Mindazonáltal a negatív kampány nálunk az utóbbi 10 évben mindig bejött, ha nem a migránsokkal riogatnak bennünket, akkor a pénzelvonásokkal és más országokba ütemezéssel, most éppen azzal, hogy Magyarország nem maradhat az Európai közösség tagja.
És vannak, akik éhezik és szomjazzák ezeket a rémhíreket, a sánta ló még nem gebe, de lassan az lesz.
Az igazi megoldás ha józan paraszti ésszel gondolkodunk, vagyis ki tud többet termelni, az, aki előbbre szeretne jutni, másokkal együtt, vagy az, aki félelemben tartva övéit kényszert alkalmaz?!
S hamár kampányról , szlogenekről van szó, talán igazán ideillő ez:
Ön dönt, iszik vagy vezet!


2019. február 22., péntek

Aprajafalva a Két Templom között

Kevés olyan esemény töltötte el kis településünk polgárait akkora várakozással, mint a "pici törpikék" közös otthona a Bölcsőde építése.
Izgatottan  tekintett mindenki az építkezés elé, hiszen az amúgy már rég megfáradt homlokzatfal által takart Tüzép helyére álmodták és tervezték meg az "alkotók" a 2 éves apróságok közös játszóházát.
"Aprajafalva" épülete hamar sarjadt a földből és csakolyan gyorsan nőtt is fel, mint ahogyan a gyermekek. Nem egész egy év alatt ( 2018. ápilis 6.-án indult a beruházás)"felcseperedett" az épület és 2019. februárjában birtokba is vehették  a picurok.
Nem kis volumenű feladat volt ez mindazoknak, akik akár a tervezés , akár a kivitelezés szintjén részt vettek a projekt megvalósításában.
Amikor emlékeinkben kutatjuk , hogy milyen épület is volt hajdan a Tüzépet megelőzően, akkor rábukkanunk egy rég elfeledett képre a Faragó Boltra, amely hangulata és egyben homlokzata is visszaköszön ebben a mai cseppet sem kis elvárásoknak megfelelő , színes, ötletekben gazdag "gyermek-kuckóban".
Külön sajátossága, hogy a Bölcsőde mellett végigrakott térköves út, összeköti a két templomot,  képletesen átívelve téren és időn át. Az apróságok lelkei felett őrködnek a több száz év vallási hagyományai, imádságaikba ölelve a picinyeket.
Így kapcsolódik össze és karol egymásba a múlt és a jövő.
Beszéljenek itt most a fotók , amelyekért külön köszönet Kovács Árpinak !
Valamint készítettem egy videót is, azzal a céllal, hogy a kép és zene egysége még teljesebbé tegye a kis "meseország" létrejötte fölötti örvendezést.
Örömteli szívvel osztom meg  mindenkivel, hiszen gyarapodtunk és gazdagodtunk ismét!


2019. január 3., csütörtök

Újévi köszöntő-gyári handabanda

Magunk mögött tudunk egy újabb évet- nem nyomtalanul- és persze abban reménykedünk, hogy ez, ami ránk köszöntött a 2019-es jobb és szebb lesz az előzőnél.
Nem mondhatnám, hogy türelmetlenül várjuk az eseményeket, hiszen akik egy kicsit "meglettebb" korban vannak tudják: az események általában is nem jelentenek mást, mint vihart, felfordulást, kilendítést a megszokottból, akár azt is mondhatnám egyszóval : bajt.
A baj pedig társas "lény, ezért sohasem jár egyedül, hanem kézenfogva az aktuális "kedvesével" a : hatalommal, a bántalmazással, a fenyegetéssel , az emberi értetlenséggel, rosszindulattal.
Sok  Január kezdődött az újabb áremelések és egyéb intézkedések bejelentésével: megszoktuk már, sőt mára azt is megtanultuk, hogy semmi nem rólunk, a magyar átlagemberről szól, hanem mindig "valakinek a valakijéről".
Ezért választottuk többen és sokan azt a megoldást, hogy csak magunkkal, vagy apolitikai témákkal foglalkozunk.
Ilyen a " vigyázat Árvai Csilla egy hekker", vagy kedveljük a Facebook jósdát, ahol megtudhatjuk, milyenek vagyunk, sőt, mi vár ránk, sőt mikor lesz az eljegyzésünk , de arról még soha nem kaptunk semmilyen jelzést eme "égi" jövendölőtől, hogy miért jön akkora számlánk, amit csak nyögve fizetünk ki, vagy arra sem figyelmeztet, hogy pár órán belül kirabolnak.
De, hát ez amúgyis "bagatell" kérem szépen.
Szeretjük az édi-bédi, cukimuki háziállat fotókat, küldjük a szívecskéket nekik, és lájkolgatunk, de azt nem szeretjük, hogy figyelmeztetnek bennünket: velük bizony törődni kell!
Napokig szidjuk egymást a fészen, mert van a "Ne petárdázz!" és az én megmondtam hogy" Vigyázz az állatkádra!" csoportok, akik egymást torkát harapják át penetráns szóáradattal, látva az állat tetemeket és a kóborló kutyusokról készült fotókat.   Ide illenek a dühös és síró szmájlik.
Néha találunk egy-egy érdekes felvételt és igazán varázslatos fotót, de a szenny úgy általában elönti az internetbarát közösséget. Szóval elfoglaljuk magunkat, nem szólunk és nem fűzünk megjegyzést az országban történtekhez, sem az áfaemeléshez, sem a "400 óra túlóra " c. legújabb agybizsergető kormányzati "székrekedéshez",  bámuljuk, ahogyan semmibe tűnik a küzdelem érzete bennünk és kifosztottan nézünk bele ebbe  fekete lyukba. Mert az már ténylegesen közelít a filozófiai semmihez, amiről mint tudjuk: nem létezik.
Csak kritikai érzékünk maradt, de az úgy mindennel kapcsolatban. Ha van rajta sapka, ha nincs!
Olyan zűrzavar uralkodik a fejekben, hogy nem kell csodálkozni, hogy évekre kimaradt a "Legyen ön is milliomos!", mert ott tudni kell, általában is, helyette ment az Észbontók, abból viszont rengeteg van!
Furcsa és elgondolkodtató, hogy a parlamenti üléseken is olyan "zsibvásárt" tartanak manapság, hogy már csak a körhinta és a törökméz hiányzik. Egyesek másokat leszólnak, erre mások egyeseket lealáznak! Aztán pedig keresi a kisebbség a többséget, hogy miért nem jár be dolgozni!
Szüleim és nagyszüleim intelme jut erről eszembe, akik egy mondattal ki tudták fejezni a jövendőt - de ők tudták is, hogy így lesz: " Rossz vége lesz ennek! " Majd hozzátették, amikor látták a gyermek hitetlenkedő és vigyori arckifejezését: " Majd meglátod, és akkor lesz sírás!"
És ez rendre be is következett!
Az idő megy a maga útján, ha benne van a maja naptárban, ha nincs, de a történelem ismétli önmagát. Lehet sokakat, sokáig nyúzni, szíjat hasítani a hátukból, vagy ahogy mostanság kínoznak: gyári handabandával agy-nyomorúságba taszítani, de egy nap reggelén valaki úgy ébred majd, hogy mást akar és akkor elsodorja a hóvihar a sok deresre húzó hajdút, a sok öntörvényű döbrögi-féléket, a tengernyi janicsárt pasástúl, basástúl, a sok nyerítő tollforgatót, akik vérbe mártottan polemizálnak, a gyenge húsú szóvivőket , de lerombolja váraikat, vasútjaikat is.
Lehet ez holnap, lehet holnapután, vagy egy hét, egy hónap múlva.
Ez a ló, ami valamikor paripaként lovagolt be történelmünkbe , mára már olyan lett mint Sanyi a lókupec lova az Indul a bakterházból, pedig még csak gatyamadzagot sem raktak egyikük levesébe se, hogy kísértsen a "tésasszony", akit mi már úgy ismerünk Európa!

Jó szívvel kívánok mindenkinek Boldog Új Esztendőt, azzal, hogy a jövő és a történelem mi vagyunk, ma is holnap is. A gyermekek és az unokák a jövő történelmének lapjait írják majd, adjunk erre nekik bőséges, tiszta alapot!
Áldott Új Évet!






2018. szeptember 10., hétfő

Pataji Ősz 2018

Talán nyugodtan lehet mondani, nincs még egy olyan rendezvénysorozat, ami ennyi embert megmozgatna Dunapatajon ( és nem Szeliden), mint a Pataji Ősz 3 napja.
Ez az egyik legszebb és egyben legkülönlegesebb, ugyanakkor látványosságban is mindent felülmúló hagyomány, amelyben "aprajafalvától" a "szépkorúakig" szinte mindenkit odavonz a Művelődési Ház környékére.
Ezen a remek hagyományon belül, pedig 21 év óta megrendezésre kerül Gyimesi József emlékére a "Pataji Pacalfőzőverseny".
Péntek estétől kezdve vasárnap délutánig egymást követik a programok  és mi tagadás az idén is találkozhattunk magas színvonalú , igazi művészi előadásokkal.
Ebben a színes forgatagban elmerülve, egy kicsit lelkileg, vagy éppen "alkoholilag" feltöltődve, mindenesetre jókedvűen köszönthetjük az Őszt, annak minden adományával, áldásával együtt.
A pataji emberek vendégszeretete eljutott sokfelé az országba, így van az, hogy már nem csak patajiak, hanem más településről valók is beneveznek a pacalfőző versenyre.
Nagy öröm ez, mindannyiunknak.
Az is, hogy minden évben itt adják át a Dunapataj közösségéért végzett munka elismeréséért járó kitüntetést.
Sok család gyűlik itt össze és beszélget, vagy éppen a legkisebbeket terelgeti, nézik a színpadon folyamatosan zajló programokat, szóval egy igazi "idilli" időszak ez.
Mondhatnám " szent " idő, mert kiszakít a hétköznapokból, a megpróbáltatásokból és csak a boldog és örömteli perceket adja nekünk.
Gondolta volna valaki, hogy megközelítőleg ilyenkor 1500 db lángost készítenek a szorgos kezek? Vagy, hogy - szintén megközelítőleg- mintegy 60 ember 2 heti munkája van ebben a programban, mintegy 2400 munkaóra?
Bizony leírni is sok, nemhogy végigcsinálni!
Na , de a lényeg, hogy idén is egy remek rendezvényt sikerült létrehozni, ezért külön köszönet minden egyes embernek, aki munkájával segítette , hogy ez létrejöhessen, legyen az "nagy" vagy "kicsi"!
Legyen sok áldás a településen, hogy mindig örömteli szívvel tudjon részt venni ezen a néhány napon, nem "háborúskodva", nem gonoszkodva, nem elszigetelődve és nem megjegyzéseket téve, hanem csak úgy, ahogy illik, : tisztán és jószándékkal!
Mert ezen az alapon jött létre ez a hagyomány a szeretet és az öröm a talapzat, ha ez nincs, akkor csak önös érdekek vannak!
Az itt következő fotókat ajánlom mindenkinek szeretettel, remélem sokaknak lesz tetszetős.
1. A kezdetek és az események sodrában:



 






















































































Dolgozik a média:



Még nekem is jutott egy kis örömködés:

Vasárnap délután, némi csendélet:





És bezárult az esemény, viszlát Pataji Ősz, jövőre ugyanitt!

Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...