2017. augusztus 30., szerda

Agapé és Béke- Ordas Falunap 2017

Kevés olyan település van manapság, amelyikről el lehet mondani, hogy a benne élők egymáshoz és az odalátogatókhoz is egyformán odaadó szeretettel viseltetnek.

Ahogy a Szentírásban olvashatjuk János evangéliumában:

" Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is. Arról ismerje mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt." ( Jn 13,34)

Ezek a szavak jártak a gondolataimban, amikor részese voltam a Duna menti kis település ez évi falunapi ünnepségének.
Hiszen bármerre is fordultam, mindenütt kedvesség és alázat, mosolygó , őszinte arcok, vidámság és csordultig telt jóakarat fogadott. Pedig csak egy voltam azok közül, akik ellátogattak ebbe a varázslatos hangulatú faluba. Úgy üdvözöltek, mint régi ismerőst, úgy fogadtak, mint egyet maguk közül, és olyan volt minden, mint a Jeruzsálemi egyházban , ahogyan az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk:
"A hívek mind összetartottak és mindenük közös volt." (Apcsel 2,44)
Igazi forgatag, jóízű nevetések, megindító dallamok, szívnyitogató beszédek és terített fehér abrosznál ínycsiklandó falatok fogadtak minden arrajárót.
Amikor valakit asztalunkhoz invitálunk, akkor azzal azt is mondjuk,: Jöjj, légy az én asztaltársam, fogadd el az én ételem és italom, mert örömmel adom mindezt!
Azonban, a fehér abrosz a legnagyobb megtiszteltetés!
Akit fehér abroszos asztalhoz invitálnak, azt nem csak vendégül akarják látni, hanem éreztetni vele, hogy mint embertársat, mint Teremtményt mélységes tisztelettel övezik.
Ordason , Falunapkor "kicsik és nagyok" egyaránt fehér abrosznál ettek és ittak , mindenki egy volt!
Békességes és barátságos beszélgetések folytak mindenfelé.

Amikor Vasárnap reggel visszalátogattam, mély csend honolt a faluban,sokan még pihentek, mások éppen ébredeztek talán, hogy hálát adjanak  az Ökumenikus Istentiszteleten.
Ez a csend adott alkalmat, hogy egy kis rövid sétát tegyek a településen és, megörökítsem annak szépségeit. Még őriztem a lelkemben az előző nap boldogságos pillanatait, és azt a gondolatot, amely már előző nap is megfogalmazódott bennem:

Áldás van ezen a falun!

Íme ahogy én láttam azokat a napokat,a videó zenei alapja az Ó boldog nap: Oh, Happy Day!



2017. augusztus 19., szombat

Kisvárosi séta - Dunapataj

Nem tudom ki, hogy van  vele, de én nagyon  szeretek sétálni patajon (ha persze módom van rá), sokszor inkább rohanásnak tűnik, de mégis nagyon jó róni az utcákat. Szeretem a régi épületek varázsát, ahogy letűnt idők emlékeit őrzik, ilyenkor képzeletem visszatekint és ha halványan is, de felsejlenek rég eltávozott idősek avagy ifjak arcvonásai.
Nézem a megszépült épületeket, a pompás tereket és az jár a fejemben:
Hej, ha láthatnák micsoda szépség fakadt a poros vagy éppen kietlen utcák helyén!
Persze lenne, aki hiányolna ezt vagy azt, vagy másképp alakított volna dolgokat.  De ismerjük a régi  mondást:
Nem lehet mindenkinek  megfelelni!
Hozzáteszem nem is kell!
Minden egyes alkotás avagy átalakítás tükrözi megálmodója egyéniségét.
De ami igazán fontos: a tenni akarás ténye. Az a mentalitás, ahogy településünket az építő és szépítő emberek ragyogóvá teszik, ők ugyanis a nagy "álmodozók" és a mégnagyobb megvalósítók. Minden időben születtek ilyen alkotók és kitartásukkal , odaadásukkal beírták magukat Dunapataj történelmének lapjaira. Neves és névtelen "harcosok" ők, akik fáradtságot nem sajnálva, kritikát ,értetlenséget elviselve haladtak rendületlenül a fejlesztés útján.
Dunapataj szépséges kisváros, megihlette a lelkemet és így jött létre ez a videó is.
Dícsérje mindazok munkáját, akik tetteikkel gazdagították lakhelyünket!
Legyen áldás rajtuk mindörökké!  A nemzedékek pedig hordozzák őket jó emlékezetükben!


A videó zenei alapjául a La Mancha lovagja Lehetetlen álom c. dalát választottam a méltán népszerű Il Divo együttes előadásában.
A dal magyar szövege így szól:

Lehetetlen álom

Álmodni a lehetetlen álmot,
Harcolni a verhetetlen ellenfél ellen,
Tűrni az elviselhetetlen bánatot,
Elfutni oda, ahová a bátrak nem mernek.
Helyrehozni a helyrehozhatatlan rosszat,
Sokkal jobbnak lenni nálad,
Próbálkozni, mikor karjaid túl fáradtak,
Elérni az elérhetetlen csillagot.
Ez az én küldetésem, követni az a csillagot,
Nem számít milyen reménytelen, nem számít milyen messze van.
Hajlandónak lenni adni, mikor nincs más, ki adna,
Hajlandónak lenni meghalni, hogy a becsület és az igazság élhessen.
És tudom, ha én leszek egyedül hűséges ehhez a dicsőséges küldetéshez,
Szívem békés lesz és nyugodt, mikor pihenni térek.
És a világ jobb lesz ettől,
Az az ember, kit lenéztek, és sebekkel borítottak
Még mindig küzd utolsó csepp bátorságával,
Hogy elérje az elérhetetlen csillagot.

2017. június 6., kedd

Kitört a Nyár !!!

Az első , ami a forró napokról eszembe jutott , hogy megkezdődik a szabadság és egyben a veszély időszaka. Hiszen fiataljaink szabadulva az iskolák szorításából, a nappaltól éjjelig tartó szüntelen tanulás igájából, lendületből felpezsdült vérrel futnak neki a nyaralásnak.
Ilyenkor a legtöbben csapatokban ellepik a fürdőhelyeket és habzsolják az életet, remélve, hogy semmiről sem maradnak le.
Tele vannak tervekkel, jókedvvel, néha túlfeszítik a húrt, néha csak csínján, de azért a vérük hajtja őket is az új kapcsolatok felé, mint anno bennünket.
Nem feltétlen mentünk autóval, de inkább busszal, nem utaztunk külföldre , kiváló megoldás volt a "Balcsi" és a Velencei  vagy a Szelidi tó. Ma is sokan választják ezeket a gyönyörű helyeket, hogy találkozzanak barátaikkal, ismerőseikkel, vagy éppen ismeretlenekkel, egy-egy éjszaka, vagy hétvége erejéig összegabalyodjanak aztán folytassák útjukat.
...mert  a Nyár a szerelmi kalandoké.

A zene, az alkohol, a vágyak, a felhevült testek együttesen felszabadítják mindenkiben az ősi ösztönt és még az is szívekkel álmodik, akinek a romantika amúgy ciki.
Százezer "szeretlek" szó fog elhangzani ezen a nyáron is, folytatással vagy anélkül, örök emléket vésve  a lelki emlékfára, amelyen már megannyi szív oda van rajzolva , egy név, aki részese volt érzelmeinknek.

Na nem csak a fiatalok nagy dőzsi-időszaka ez, hanem mindenkié, aki egyedül van, vagy éppen párban, aki valami újra vágyik, vagy rendkívülire. Mert minden nyár egy újabb lehetőség, hogy megújítsuk életünket, kapcsolatainkat, vagy megerősítsük azt.
Kell, hogy mindannyian fellélegezzünk és kilépjünk szürke életünk nehézségeiből, még akkor is, ha tudjuk, ugyanoda fogunk visszatérni! De már nem úgy, és soha nem leszünk olyanok, mint előtte!
Kalandok! Flörtök!
Sokszor elgondolkodom, hogy a puritán felfogás nem repes ezekért a dolgokért, sőt kifejezetten elítéli. De vannak esetek és helyzetek, amikor egy meglévő és agyonraunt kapcsolatot, csak egy "jólfésűlt" kaland menthet meg. Vagy éppen annak a tudata, hogy másoknak még kellünk, mert flörtöl velünk.
Hogy , ki meddig megy el, az legyen a saját dolga!
Mindenki maga dönt arról, hogy lelkiismerete mit bír el, hogy mire van egyáltalán szüksége és a következményeket is viselnie kell!

Veszélyt hordoz magában, de mi nem?!
Minden kapcsolat elfajulhat, minden alkalmi partner okozhat testi-lelki traumát, vagy hátrahagyhat maga után nyomokat, ami orvosi kezelésre szorul. Mint ahogy hosszú évek párkapcsolata is eljuthat idáig.
És máris elérkeztünk a felelősség , az óvatosság, az odafigyelés, a védelem szavakhoz.
Az intelmekhez, amit oly sokszor hallunk és azt gondoljuk : Ez velünk nem fordulhat elő!

Bármi, bárkivel előfordulhat! Ezt sohasem szabad elfelejtenünk, bármi, bárkivel!
Minden év nyári statisztikájának legszörnyűbb része a vízbe fulladtak, az ittas vezetés következtében meghaltak száma, vagy épp az elfajult verekedőké, a túladagolt alkoholosoké, drogosoké.
Szomorú, hogy egy-egy buliban meghalhat valaki, de megtörténhet!

Van okunk aggódni! Mégis minden évben sokan találnak párra , avagy éppen olyan társra, akivel össze is kötik életüket!

Nem olyan régen valaki azt mondta: " A szerelem nem jó, mert fáj!"
Innen üzenem neki, hogy nem baj, ha fáj, hiszen pont attól csodálatos, hogy úgy tud fájni, hogy boldoggá tesz!
Szóval, szerelemre fel, találjon mindenki társat, az is aki keres és az is , aki már nem mer!
Tomboljon a Nyár, a szerelem , mert ettől érezzük, hogy élünk, hogy van értelme, mert van kiért reggel felkelni, mosolyogni, van kiért tenni, és van kiért szeretni!


Íme egy igazi nyári ráhangolódás:






2017. június 4., vasárnap

Lélekemelő kihívások- Barangolás a szépségben

Az alkotásra csak az ember képes, hiszen az emberben van meg a kreativitás , benne születik meg a Szépség iránti olthatatlan vágy, ő képes meglátni és meghallani az igazán szépet.

A hang.
A hang, ami tűnhet zajnak, ricsajnak, bánthatja a fülünket és a lelkünket, de felemelhet, örömmé változtathatja a mindennapjaink nehézségeit, vagyis a hang, a zene hatalommal bír. Mint ahogy a művészetek minden ága.
De alkotni , tanulni kell! Nagyon nehéz,  igazán fenségeset , elismerőt létrehozni. Sokszor emberfeletti küzdelem igazán jól zenélni, vagy tisztán énekelni megtanulni, mert ehhez képesség is kell és műveltség is.
Hosszú évek munkája után sem lehetünk egészen biztosak, hogy a művészetek Panteonjába méltók vagyunk belépni.
Sokan tudjuk, hogy mennyi áldozatos munkát és milyen könnyekkel teli utat kell bejárni, hogy egyáltalán meghallgassanak bennünket, az éneklésünk elismerésre találjon.
A zene, lehet fülsüketítő hamis, akkor is elfogadottá válhat, ha bizonyos érdekek úgy kívánják. De lehet nemes és, kiművelt mégis méltatlanul félretett, mert nincs meg a kellő támogatás és igény.
Magyarországon rengeteg tehetség van, olyan sok, hogy szinte minden negyedik fiatal énekes szeretne lenni, mert ez olyan divatos.
Egy alkalommal ( az általam nagyon kedvelt, igényes zenész ) Mester Tamás egy zenei tehetségkutatón ezt mondta: " Csak azon töprengtem, hogy ennyi tehetséget nem bír el ez a kis ország! Úgy értem, nem tud eltartani, ezért szomorú vagyok, mert sokan eltűnnek a süllyesztőben!"
Ez így igaz, a zenei tehetségek kutatása manapság már nem "szül" olyan hatalmas talentumokat, mint Elvis Presley, vagy a Beatles, vagy Queen, vagy éppen Michael Jackson és sorolhatnám. Ők meg tudtak élni alkotásaikból, hiszen különlegesek és egyediek voltak, saját dalaikat énekelték és bizony fel is emésztette őket ez a cseppet sem könnyű szakma. Aki ezt választja, annak se éjjele, se nappala, sem élete, csak a zene, utazás, koncert, nincs család és nincs nyugalom.
Másrészt , velük sokkal gazdagabb lett a mi életünk.

Pünkösd lévén nekem Franco Zeffirelli egyik csodálatos filmje jutott eszembe a " Napfivér Holdnővér
( 1972), amely Asssisi Szent Ferenc életét mutatja be sajátos módon. Ennek egyik betétdalát  énekelem és erre készítettem egy videót, amely látvány és zene, gondolat és szín egységét tárja elénk.
Ez egy ima a Lélek által a lélekből, ami arról szól, hogy Isten minden teremtménye a maga módján imádkozik, azaz dicséri Teremtőjét.


Dunapataj, Pünkösdi szépséggel, Istent dicsérve tárul fel egy-egy fotóban.
Ahogy a magyar fordítás is zengi:
" Mert Isten műve, minden teremtmény, 
érzem jóságát és szívem újra él."

Úgy legyen!



2017. május 28., vasárnap

Tükörvár- Bemutatkozó videó

Azt gondoltam, hogy ennek is eljött az ideje, egy kicsit beszélni magamról, arról, hogy milyen vagyok és, hogyan látom a világot.
A magam csendes visszafogott módján beszélek, de remélem jól hallható lesz mindenkinek.
Miközben készült ez a videó, rá kellett jönnöm, hogy sok dologról könnyebb írni, mint beszélni.
Na, de sebaj!
Hamarosan folytatom a videóblogot és persze írni is fogok.
Fogadják Önök és Ti is mindannyian szeretettel!


2017. május 14., vasárnap

Nagyvonalú vagy nagyképű kijelentéseink?



A minap kedves ismerőseimmel elemezgettünk egy bizonyos viselkedést, amit hétköznapi nyelven csak úgy hívunk: talpnyalás, behízelgés,  avagy vak elfogultság a másik oldalon.

Nem lenne ez olyan érdekes téma( sajnos már annyira közismert) ha maga a történet ami kapcsán szóba került nem tartalmazna visszataszítóan túlzó kijelentést.
Emberek közötti kapcsolati viszonyok meghatározásánál nagyon óvatosaknak kellene lennünk, de sokszor olyan fokozati kijelentéseket teszünk, hogy már-már kilóg a lóláb: hazugság!
A történet egyszerű:
Adott egy befolyásos család, akik csak és kizárólag ugyanazon emberek állításait tartják mérvadónak, csak nekik hisznek az igazságtól függetlenül. Így senkit nem hallgatnak meg, pedig nyilvánvaló kisebb- nagyobb "merényletek" és intrikák áldozatai  a túlzott bizalom miatt, és ezt belátni nem akarják, inkább becsukják a szemüket és fülüket. Mentségükre legyen mondva, hogy befolyásuk túl rövid idő alatt nőtt nagyra és emiatt nem ismerik a bizalom fokozati lépcsőit, azaz meddig szabad elmenni egy bizonyos szinten a kitárulkozással.

A történet szerint az elfogultság olyan méreteket ölt, hogy a család feje azt a kijelentést tette:
Teljes mellszélességgel kiáll az általa preferált személyek mellett.
( Tehát azokért, akiknek lojalitása sokszor megkérdőjelezhető.)

Némileg elgondolkodtatott a fenti mondat és úgy döntöttem, hogy az illető helyett az Olvasónak teszem fel a kérdéseimet.
Gondoljuk végig, életünk során, hányszor változtattunk véleményt? Vagy éppen hányszor éltük meg azt, hogy elvárásainkat nem teljesítették és csalódottnak éreztük magunkat?
Vagy hányszor fordult elő velünk az, hogy olyasmit tettünk negatív vagy éppen pozitív értelemben, amit nem is gondoltunk volna magunkról? Vagyis hányszor éreztük magunkat csapdában, mert adott helyzetben ostobán , vagy éppen vérlázítóan viselkedtünk?
Ne hazudjunk magunknak, bizony jó párszor volt ilyen!
Tehát, mondhatjuk, hogy nem is ismerjük magunkat igazán, vagy azt is: nem tudjuk biztosan mely helyzetekben hogyan viselkednénk. Nem tudjuk, mit tennénk, ha hirtelen hatalmat kapnánk, vagy éppen fegyvert a kezünkbe, vagy éppen lehetőségünk lenne több száz ember sorsát jobbra fordítani.
Tippelgetünk: Én biztos ezt...én biztos azt... stb.
De nem tudjuk, biztosan csak akkor, amikor egy adott váratlan helyzetbe találjuk magunkat, akkor derül ki igazán, hogy gyávák vagyunk, vagy döntésképtelenek, vagy éppen beindulnak a vészreakcióink és a lehető legjobbat hozzuk ki az elképesztő sokkos állapotból.
Merjünk tükörbe nézni és válaszolni arra a kérdésre: Tudom, hogy mit tennék ebben vagy ebben a helyzetben? Tűzbe tenném a kezem a véleményemért azaz önmagamért?
Biztos?
Ugye , nem!
Aki többet élt már 18 évnél az  bizony sorba kapta az emberi kegyetlenség szülte leckéket és szembesült a  saját maga éretlenségével, tehetetlenségével. Annak több-kevesebb alkalommal kellett elviselni a megaláztatás bugyrait, az embertársak behízelgő alattomossága következtében kapott óriási sebeket.
Bizony nem könnyű megmondani, kiben bízhatunk és kiben nem, vagy mennyire , milyen mélységig oszthatjuk meg gondolatainkat másokkal, nehézségeinkbe beavathatunk-e bárkit is, vagy egyáltalán nem?!
Sokszor saját családtagjaink is ellenünk fordulnak, ha nekik nem tetszik valamely lépésünk, döntésünk.
Ilyenkor elfog bennünket a düh, mert fájdalmat érzünk, mert képtelenek vagyunk csak a saját szemünkön keresztül nézni az eseményeket , és mert besértődni mindig egyszerűbb!
Nem tudunk és sokszor nem is akarunk megbocsátani, és a bosszún törjük a fejünket.
Ugye, stimmt?!
Idővel talán képesek vagyunk átgondolni józanul, hogy mindez fölösleges és talán sok bosszúságot megspórolhattunk volna, de egyszerűbb a másikat okolni, mint magunkban a hibát keresni.
Szinte minden alkalommal, ha jóindulatúan, segítőkészen figyelmeztetni próbálnak bennünket, hogy egy adott személy visszaél a bizalmunkkal, személyes sértésnek vesszük és a hírhozóra haragszunk.
Tehát, ha ilyenek vagyunk, hogyan mondhatjuk, hogy "kiállunk a másik mellett", amikor még saját magunk gondolkodását sem tudjuk egyenesbe hozni?! Ha abban sem vagyunk biztosak, hogy nem érezzük személyes sértésnek majd azt, ha bárki  segíteni próbál nekünk  vagy éppen figyelmeztetni az ott toporgó veszélyre?!

Bizony nagyvonalú , de inkább nagyképű és még inkább hazug kijelentés az, ha olyasmit állítunk, hogy a másik mellett maximálisan kiállunk, mert nem tudjuk ki ő, milyen valójában és a hátunk mögött mit tesz!
1. Okosabb a bizalmas , családi dolgainkat magunkban megőrizni!
2. Bölcsebb a vezetői döntéseinket csak azokkal megvitatni, akikkel szemben vagy mellett megfelelő védelmi állást felépítettünk!
3. De mindenképpen fontos, hogy elsődlegesen a saját gondjainkkal foglalkozzunk és ne másokéval vagy ha a sorsunk úgy hozta, hogy szolgálatot kaptunk, akkor legyünk igazságkeresők és másokat e szerint tekintsük objektíven, ne pedig elfogultsággal telve!

Így elkerüljük azt, hogy olyasmit mondjunk, amit később megbánunk, vagy szégyenlünk, mert a téves döntés sokak és sokunk életét  teszi még terhesebbé.
Mindig érdemes nyitva hagyni annak a lehetőségét, hogy tévedhetünk, és annak is, hogy becsaphatnak bennünket, mert annyira biztosak a bizalmunkban, hogy belefér némi hazugság vagy manipuláció!
Ne legyünk ezeknek az embereknek az áldozatai! Aki egyszer hazudott nekünk, az máskor is fog, aki egyszer átvert bennünket, máskor nagyobb mértékben megpróbálja!
Értsük meg az emberi természet velejárója a mindenből előny kovácsolása!
S ha már sokan mondják, hogy a " te bizalmasod visszaél a kapott előnyökkel" higgyük el, nem csak azért mert igaz lehet, hanem , mert sohasem szabad alábecsülni az irigy ember éleslátását!

Elképesztő...

...hogy milyen emberek vannak! Hála Istennek sokan vagyunk olyanok, akik a saját környezetüket szépíteni és építeni akarják. Vagyunk olyanok...