Nem, nem fogok nekifutni ennek a mondatnak még egyszer, mert pontosan arról szól, amit - találóan vagy sem- shownak hívunk.
Vannak ezek az ún. kulturális összeállítások, amikből nem tudom, hogy kér-e a nép, de a hagyomány az mindenképpen a képünkbe tolja.
A "csodálatos" Eurovíziós Dalfesztivál egy olyan esemény, amin igazán már nem kitüntetés részt venni, hanem csak, hogy "el ne maradjon", meg azt a rengeteg pénzt, azért valamire csak ki kell szórni. Mindazonáltal az effektek elképesztőek voltak, a műsorvezető hölgyek mosolygósak és talán nem zavarta volna a jó ízlést semmi, ha nem tolja a kamera premier planba Conchita arcberendezését.
Pedig azt hittem egy év elég volt, hogy végleg a sufniba kerüljön ez a" kínos közjáték", de nem, még két új dalát is előadta rajongóinak ( az ugyan nem derült ki hányan voltak és vannak, de legyünk diszkrétek: a semmiről nem szokás érdeklődni).
Az elhangzott dalok nem ütötték meg a remekmű, de a mű kategóriáját sem jobbára kis "szösszenet-tanulmányok" voltak, lehetett volna rajta még bőven mit dolgozni, némelyiknél az volt az érzésem, hogy csak a refrén készült el, némelyiknél pedig, hogy pont a dal igazi csúcspontja nem volt meg.
Nem nyúltak azért mellé a bírák a svéd győztessel, mert valóban a többi között még a legjobban kidolgozott volt és bár nem egészen értem, hogy a franciák dala miért lett így alul pontozva ( pedig elképesztő volt) lehet, hogy akkor tartottak kávészünetet. De az eset így esett és a nagy csillogás közepette mégis újra kinyilvántartatta 40 ország a véleményét az európai könnyűzenéről.
Igazi show-elem volt, hogy leszbi és homo párok nyomtak csókot egymásnak a színpadon, és hogy néhányan sokat hallgathattak Madonnát, vagy Celine Diont, volt, aki ruhakompozíciót utánzott, szóval hoztak át Amerikából is egy keveset, de az Il Divo "lebutított verziójával is próbálkoztak az olaszok Il Volo néven. ( ugyan nem eleget, mert az előadásmód utánzása bizony kevés, ahhoz hang is kell , na és egy jó dal).
A magyarok ezúttal is a 27 induló dalból sikeresen az utolsó harmadba kerültek, de azért a 20. hely megvolt.
Az igazi performansz a szavazás alatt hangzott el , a zenei fantázia látványos és zseniális volt dobokkal, kürtökkel , énekkarral és valódi temperamentummal.
Íme a győztes dal, hozzáteszem az idén hamisítatlan igazi sármos férfi nyert, bár máris szárnyra kaptak azok a hírek, hogy ez a dal David Guetta egyik "korongjával" azonos ( ki tudja):
S ha már megemlítettem az olaszokat , hát itt van az Il Volo:
És egy hamisítatlanan igazi előadás Martin Grubingertől az a mű töltötte ki a szavazási időt, azt hiszem többet érdemel maga az előadás, mint töltelék:
S aki ezek után vágyik valami igazi mélyen szívbemarkolóan varázslatos dallamra és egy különleges előadásra, annak szívből ajánlom a klasszisokkal jobb , elképesztő 4 tenor az Il Divo egyik előadását, talán nem véletlenül pont ezt: Time to say Goodbye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése